Megbontok egy újabb üveg sört, miközben arra várok, hogy a feleségem végre elkészüljön és elhúzhassunk arra a kibaszott buliba, amihez egyébként most semmi kedvem nincs, de megígértem a fiúknak, hogy ott leszek. Ma ünnepli ötödik születésnapját a klub, szóval elég jelentős esemény ahhoz, hogy mindannyiunknak részt keljen vennie rajta. Ki tudja, talán még jól is elsülhet ez az egész és lesz egy jó estém, ami mostanában eléggé ritkán fordul elő. - Nyuszi, igyekeznél egy kicsit? Mindig mi vagyunk a sereghajtók! nem mintha annyira zavarna, hogy egy órával később érkezünk, mint a többiek, de azért szedje már össze magát és ne próbálgassa a hatvanadik ruhát is. Mindegyikben ugyanolyan dögös. Ha mostanában normálisan működne az agyam, akkor itt hagynám a francba a sörömet, betrappolnék a hálószobába, letépném róla a ruhát és olyan szenvedéllyel esnék neki ajkainak, hogy soha többé nem akarna kimászni a karjaimból. Nem érdekelne a hülye születésnapi buli csak az, hogy teste hozzám simul, hogy szenvedélyesen nyögi nevem a csendbe, hogy megmutathatom neki még mindig mennyire szeretem. Így kellene lennie, de ehelyett a konyhában ücsörgök, a harmadik sörömet kortyolva és várakozok. Azt hiszem úgy lehetne megfogalmazni a legjobban a problémámat, hogy félek. Megtapasztaltam mennyire mulandó az élet, minek ragaszkodni valamihez, ha úgy csúszik ki a kezeink közül, hogy képtelenek vagyunk megakadályozni? Mielőtt mélyebben elmerülhetnék saját sötét gondolataim között, Dee cipőjének koppanása ránt vissza a valóságba. Fejem a hang irányába fordítom és elismerően mérem végig a nejem. Eszméletlenül gyönyörű, én pedig igazán mázlista vagyok, hogy még nem unta meg a fejem és nem küldött el a francba. Kiiszom az üvegem tartalmát, felemelkedem a székről és közelebb sétálok hozzá. - Iszonyatosan dögös vagy... suttogom a szavakat ajkaira mielőtt követelőzően csókolom meg őket. Még mindig megdobbantja a szívem egyetlen csókja, egyszerűen nem lehet betelni vele. Nehezen ugyan, de elszakadok ajkaitól, hogy felé nyújtsam az asztalon heverő bukósisakot. - Indulhatunk végre? Eddig már mindenki megérkezett. veszem hátamra a dzsekimet és már ki is lépek a hűvös levegőre. Akaratlanul is megborzongok ahogyan a hideg szellő beférkőzik kabátom alá. - Nem fogsz megfázni? pillantok hátra vállam fölött, miközben a kétkerekű szerelmemhez sétálok. A motor, a száguldás, az adrenalin löket, amit minden alkalommal érzek, amikor elindulok vele egyszerűen felbecsülhetetlen. Imádom, és azt hiszem ezt a dolgot soha nem is fogom megunni. Megvárom amíg Dee is elhelyezkedik mögöttem, amikor érzem kapaszkodó karját a derekam körül, körbenézek az utcán és már bőgetem is a motort. Éjszaka különösen szeretek vezetni, nincs forgalom, nincsenek idióták körülöttem, csak én vagyok, az arcomba csapó szél, a szabadság érzése és az adrenalin. Most a szokottnál azért óvatosabban vezetek, mert nem szeretném, hogy a feleségemnek baja essen, nincs olyan állapot, hogy ne lennék képtelen elvezetni a motoromat, de azért három sör után, a szorosan ölelő feleségem miatt óvatosabb vagyok. A klubház nincs túlságosan messze tőlünk így röpke negyven perc múlva már farolok is a többi bicikli mellé, odabentről hangos zene szűrődik ki, néhányan a tornácon állva integetnek felénk. Éreztem, hogy ismételten mi vagyunk az utolsók. - Hej Dy, azt hittem már nem is jöttök. Bár a feleségeden végig nézve, megértem, hogy miért késtetek egy kicsit. Én sem engedném el, ha egyszer végre beadná a derekát, de hát hiába koptatom a pofám neki... - Micky, öregem, fogd vissza magad rendben? Mellettem labdába sem rúghatsz! alapvetően eléggé féltékeny vagyok férfi létemre, de ha valaki, akkor Micky biztosan nem üti meg Deana-nál a mércét. Legalább egy húszassal idősebb nálunk, hatalmas hordó hasán az ing folyamatosan ki van gombolódva, hosszú, szürke tincsei pedig gusztustalanul tapadnak össze a fején. - Mehetünk cica? Ne foglalkozz a vén kujonnal, szerintem már arra sem emlékszik hogyan kell használni a virslit a lábai között. kulcsolom össze ujjainkat. - Ha nincs kedved nem maradunk sokáig, oké? Bár talán ez egy kissé hirtelen ígéret, mert fogalmam sincs, hogy néhány óra múlva milyen állapotban leszek, könnyen lehet, hogy itt majd aludnunk az egyik szobában. Meglátjuk. - Nocsak, nocsak...hát megérkezett a gerlepár is? Drew öblös hangja csendül a hátunk mögött, nyomában egy feltűnően csinos, a húszas éveiben járó, vörös bombázóval. Elismerően mérem végig a formás lábait és hatalmas, dús kebleit. - Deana, Dy, ő a lányom Mona. Mona, ezek itt meg a galambok! mutat be minket egymásnak. - Drew, nem is mondtad, hogy ilyen...nagy lányod van már. Mondjátok lányok, mit szeretnétek inni?
Állok és nézem magam a tükör előtt, már megint. Nem arról van szó, hogy ilyen picsa típus lennék, mert nem, csak dögmeleg van mostanában, még a városhoz képest is. És bevallom egyébként is a kényelem híve vagyok a legtöbbször, így most is ezt részesítem előnyben. Mondjuk alapvetően nem szeretek túl hiányos szerelésben menni egy raklap pasas közé, de ha Dy ott van, az megnyugtat. És valahol akarom, hogy kicsit leessen az álla ha meglát. Vagy figyeljen az este folyamán. Hmmm, lehet van ebben némi kis mocsok előjáték is, de egyszerűen ennyi év után...szeretem ha rajtam van a tekintete. És nem csak az, ha már itt tartunk. - Mindjárt megyek! - szólok ki a fürdőszobából, de igazából teljesen szükségtelenül nézegetem magam. Felkötöttem a hajam, nem tetszett. Kibontottam, maradt így. Befűzöm a nadrágom elejét, ezért biztosan megátkozom majd magam pár sör után, de a divatvilág nem kompatibilis a húgyhólyagokkal, úgyhogy minek is erőltetném az egészet. Őszintén valahol örülök is, hogy megyünk. Kell Dynek is, hogy lazítson egy kicsit és nem az én barátnőim jelentik neki a megfelelő lazítást. Felkapok egy könnyű inget a hátamra is, lévén a motoron utazás felér pár légkondi minimálisra tehető hidegével. Belebújok a cipőmbe és egy illatfelhő kíséretében kilibbenek a fürdőszobából. Igaz ami igaz, a póló amit a magam részére átalakítottam az övé volt, de már egy jó ideje elkoboztam saját részre, szóval talán nem fogja bánni. Azt is tudom, hogy Dy nem szeret mindig utoljára érkezni és legtöbbször tényleg, tényleg igyekszem időben odaérni mindenhová, de a klubház nem megy sehová, az első pár kört pedig túléljük, hogy nem vehettünk részt benne. Tekintetem őt keresi és még körbe is fordulok előtte a hatás kedvéért. Nem mintha bánnám ha esetleg még tovább húznánk azt az indulást..ugyanis a közelében valahogy mindig érzem, hogy bűn egyáltalán ruhát viselni. - Csakugyan? Tudod..a póló a kedvencem, egy kifejezetten dögös pasitól loptam. - mosolyodom el, mert ez az a tekintet amit magamon szeretek érezni. A nyaka köré fonom a karjaimat, hozzásimulva viszonzom a csókját, bár nem is igazán akaródzik nem folytatni. Ennyi év, és még mindig levegő után kapkodok tőle..hihetetlen. - Legmélyebb sajnálatomra, erre most igent kell mondanom. - nevetek halkan és átvéve a bukósisakot, követem lefelé a motorig. Már megszerettem ezt is, pedig eleinte tökre féltem tőle, hogy az első kanyarban meg fogunk halni, de már rutinos vagyok. Sőt elfogadtam, hogy a második szerelme ez a gép, úgyhogy..nincs itt semmi probléma. - Dehogy bébi, ezért vettem fel az inget. - rákacsintok és felveszem a sisakot, hogy mögé csusszanva átölelhessem a derekát. Eleinte biztonságosabb volt a tankon tartanom a kezeimet, nehogy rosszul dőljek és esetlegesen magammal rántsam, de már megy így is. Nézem a mellettünk suhanó várost és noha a lábaim annyira nem értékelik a hűvöst, nem nyavalygok, lévén nemsoká jó meleg helyen leszünk, bár azt valószínűsítem, hogy itt fogunk aludni. Sebaj, hoztam váltás bugyit. Én mindenre felkészültem. Leszállok a motorról, ami általában nem sikerül olyan látványosra, mint a filmeken, de az a lényeg, hogy sikeres mutatvány. Leveszem a bukósisakot is és odaadom a férjemnek. Előre dőlök, hogy kicsit felrázzam a hajam és ne nézzek ki úgy, mint akin végignyalt egy tehén. Széles mosollyal csóválom a fejem Micky szavaira. Soosem tudja kihagyni, hogy ne szóljon be valami mocskosat. Eleinte komolyan felvettem a dolgot, de rájöttem, hogy csak szivat és minden nővel ezt csinálja aki jobban néz ki egy zsák szemétnél. - Héé nyugi, ismerem már jól. Semennyire nem gondolja ezt komolyan. - mosolygok fel Dyre és a nekem tett figyelmességre lábujjhegyre emelkedve nyomok fincsi csókot a szájára. - Csak érezd jól magad, miattam meg ne aggódj. De intézd úgy, hogy ne aludjon velünk senki. - súgom a fülébe. Drew megérkeztére elmosolyodom újfent. Bírom őt, tényleg. De a vele lévő kiscsaj fiatalságán komolyan meglepődöm. Úgy tudtam, hogy szereti a nejét és ők amolyan tökéletes pár ebben a csapatban. A lány nagyon ...jó adottságokkal rendelkezik, ezt még én is megállapítom. - Miattam késtünk, bocsi Drew. - marad fenn a mosoly és magamban nyögök némán mikor bemutatja nekünk Monát. Jesszus én meg rögtön a legrosszabbat feltételeztem róla. - Szia Mona! Deana, de mindenki csak Deenek hív. - nyújtok kezet neki, tényleg nem tudtam arról, hogy Drewnak egyáltalán van gyereke, pláne ilyen idős. Gondolom ez kiül az arcomra, mert megadja a választ is, hogy az első nejétől van. Igyekszem nem megkönnyebbülten sóhajtani. - Söört és tequilát. El kell vernem Drewt biliárdban ma is! - és bele is karolok az apába, hogy vezessen akkor be. Mindenkinek próbálok köszönni, de annyira el vannak foglalva egymással és mindennel, hogy alig páran vesznek észre. A pulthoz megyünk, ahol egy kiscsaj csapolja a sört. Nocsak, talán a klub új üdvöskéje kíván lenni? - Amikor családias jellegű bulira hívtok én mindig maximum 6-7 emberre számítok, nem negyvenre. - nevetek fel míg ők kérik a csajtól a piát és fel is ülök az egyik bárszékre. - Tanulsz még, Mona? - kérdezem kíváncsian. Én már nem, de nem hittem volna, hogy ilyen nehéz ebben a szakmában boldogulni. Másfél évig fénymásoltam és főztem a kávét az összes meetingre meg mindenre mire végre a főnököm hajlandó volt bármilyen feladatot adni. - Akkor magunkra! - emelem a poharam, lenyalom a sót a kezemről, felhajtom a felest és próbálom is tompítani kicsit a citrommal. - Szólj ha készen állsz Drew! - szállok le és sétálok a biliárd asztalhoz. Bírom ezt a helyet, tényleg minden van.
Mona: Nem is tudom miért nem jöttem el eddig ide, bár apa mindig mondta, hogy nem kislányoknak való, lassan már nem mehet el amellett, hogy nem vagyok gyerek. A mai a hivatalos bemutatásom. Szerintem a klubja azt sem tudta ezidáig, hogy létezem. Szerencséjére viszont nem minden tag vén trotty. A most érkezett meg kifejezetten. Igaz csajjal van, egy meglehetősen szép csajjal, de...barátkozni még lehet, nemde? - Örülök nektek. - mosolygok, de a mosoly is megtervezett, valójában a csaj nevét már most sem tudnám visszamondani, de Dylant megjegyeztem. És hátra is maradok vele, ha már a nője annyira jóban van az apámmal. - Látom te nem vagy klubtag. - próbálok vele beszélgetést kezdeményezni, mert ez a csávó dögös. És legalább fiatal, nem százéves mint a többiek. Bemegyünk, de nekem a legkevésbé sincs kedvem nézni, hogy apám a csajjal biliárdozik, akit feltehetőleg páran szívesen lefektetnének, de hát vannak szabályok a foglalt nőkre. - Nekem is jó lesz a tequila meg a sör. - és koccintok is velük, apám végtére is nem igazán szólt bele soha az életembe. - Ja, dramaturgnak készülök. - válaszolok, mert hát valahová muszáj járnom, különben nem kapnám meg a havi csekkemet apától. Ők mennek én meg Dylanre nézek. - Darts esetleg? - harapok az ajkamba.
- Hmmm...az említett, kifejezetten dögös pasi egyáltalán nem bánja, rajtad sokkal jobban mutat. járatom végig kezemet a derekán, le a fenekére, majd vissza egészen a melléig, hogy óvatosan rámarkoljak a puha dombocskákra. Apró csókokkal hintem be nyakának vonalát. Érzem, hogy talán nem kellene elmennünk arra az idióta bulira, hiszen itthon sokkal jobb elfoglaltságunk akadna. Nehezemre esik elszakadni tőle, de a fiúknak megígértem, hogy ott leszünk, úgyhogy a szenvedélyes összebújást néhány órával el kell halasztanunk. - Annyira gyönyörű vagy, hogy legszívesebben egész este bámulnálak és birtokolnálak... viszont arra is szükségem van, hogy kikapcsoljam egy kicsit az agyam, ellazuljak, olyan emberek között legyek, akiket a barátaimnak mondhatok. Szeretnék végre ellazulni, mert mostanában folyamatosan idegeskedem, mintha teljesen másik ember lennék azóta, hogy elveszítettem a családomat. Dee-vel is folyamatosan veszekszem, amit általában azzal zárunk le, hogy egymásnak esünk és a felgyülemlett stresszt és szenvedélyt közösen vezetjük le. Mindegy hol vagyunk. Tudom, hogy bántja őt, hogy mostanában többször vagyok részeg, hogy nem beszélem meg vele a gondjaimat, hogy úgy teszek, mintha engem nem viselt volna meg a szüleim és öcsém elvesztése. Én pedig megjátszom magam, pedig tudatában vagyok annak, hogy ő ismer a világon a legjobban és arcom legkisebb rezdüléséből is pontosan meg tudja állapítani, hogy valami nyomaszt. Többek között ezért is szeretem, mert ő a másik felem, a jobbik énem, kiegészítjük egymást és jó páros vagyunk együtt. Többször kellene mondanom neki, hogy mérhetetlenül szeretem, de két éve már, hogy ezt a szót is nehezen formálják meg ajkaim. Pedig így van, kimondhatatlanul szeretem, vágyom rá és még soha senki iránt nem éreztem egyszerre ennyi és ilyen mély érzéseket. Hitetlenkedve pillantok rá a motor mellől, tudom, hogy a nőkben ez amolyan kényszer, hogy ők akarnak a legjobban kinézni bárhová mennek, de ha emiatt fog lebetegedni nagyon dühös leszek. - Rendben, de ha beteg leszel nyuszi, komolyan mondom, hogy elverem azt a formás feneked! kacsintok rá, miközben a saját fejemre húzom a sisakot és karjait érezve a derekam körül elindulunk. Ez az érzés megunhatatlan, egyszerűen el sem tudom képzelni az életem motorozás nélkül, hamarabb lőném fejbe magam, minthogy lemondjak erről a hobbiról, életérzéséről, szerelemről. Természetesen legyezi a büszkeségem, hogy egy olyan nő a feleségem mint Deana, hogy ennyire észveszejtően gyönyörű, szexi és a legjobb az egészben, hogy az enyém. Én érinthetem, csókolhatom és kényeztethetem őt. A többi férfi csak a szemét legeltetheti tökéletes alakján, bár vannak olyan pillanatok, amikor azokat is kikaparnám, hogy egyedül én csodálhassam őt. - Cica...ha kell gyalog viszlek haza a hátamon, megoldom, mindenképp az enyém leszel ma... elmosolyodom, egyik kezemmel átölelem a derekát és közelebb húzom magamhoz, hogy senki más ne hallhassa a szavaimat – a beígért öltáncot is megkapom? hamiskás mosoly jelenik meg az arcomon már csak a gondolattól is és ahogyan elképzelem a jelenetet, kezd kifejezetten szűk lenni a nadrág odalent. Drew hangja töri meg a pillanatot, kissé távolabb húzódom kedvesemtől, hogy köszönthessem őt. Tekintetem azonban megakad az őt kísérő fiatal lányon. Szeretem a feleségem, de azért van szemem és látom, hogy milyen tökéletes adottságokkal rendelkezik a kis vörös. Végigjáratom rajta a pillantásom, a lábaitól egészén a hatalmas melléig. A természet igencsak kegyes volt hozzá. - Drew, öregem, biztos, hogy a te lányod? Úgy tűnik megadtad a módját és nem sietted el... veregetem meg vigyorogva a vállát. - Cica, szerintem várj még egy-két órát, addigra Drew úgy kiüti magát, hogy a golyót sem fogja látni az asztalon. - Pofa be Welsh! A gyönyörű feleséged ma este az enyém. azzal már egymásba is karolnak, Mona mellé szegődve, vigyorogva figyelem őket, majd immár kissé bátrabban veszem szemügyre Mona idomait. - Nem, még nem. Vagyis nem teljesen. Apám az volt, én viszont csak autószerelő vagyok itt, nem teljes körű tagja a csapatnak, de igazából ezt az apád sosem érzékelteti velem. Kedvelem az öreget. mosolygok rá a lányra. A pulthoz érve mindenki számára kikérem az italokat, két tequila és sör a hölgyeknek, vodka Drew-nak, magamnak pedig egy kis abszint és sör. Ha már buli, akkor legyen buli. - Ránk! emelem én is poharam, és egy húzásra eltüntetem az italt. - Van az most ötven is. Más klubházak tagjai is itt vannak, mégiscsak egy születésnapi buli, adjuk meg a módját, nem? vonja közelebb magához Deet. Eleinte féltem, hogy Deana nem tud majd beilleszkedni közéjük, de sokszorosan is bebizonyosodott, hogy milyen belevaló feleséget választottam magamnak, hamar megkedvelték a többiek is. - Hozd a sörömet és mehetünk csillagom. Utat, utat, álljatok félre az asztaltól barmok vigyorogva figyelem a jelenetet, majd figyelmem a kis vörösnek szentelem. - Benne vagyok, ígérem kíméletes leszek veled és nem verlek el nagyon...de előtte még egy kör? és már intek is a szöszinek a pult mögül egy újabb adag tequilát és abszintot kérve magunknak. - Ezt rád! Hogy apád végre bemutatott nekünk. koccintom össze vele a kis poharat és ismételtem behörpintem a világoszöld italt. - Menj a táblához, jövök én is. intem fejemmel az irányt, majd a biliárdozó feleségemhez lépek, átölelem a derekát és nyomok egy puszit az arcára. - A darts táblánál leszek, ha szükséged van rám. és már fordulok is meg, hogy megtaláljam a kis vöröst. - Akkor? Mi legyen a nyertes nyereménye? lépek közelebb hozzá.
Jót mosolygok magamban. Igazából nehéz meghatározni, hogy mikor túl sok vagy mikor túl kevés rajtam a ruha. Úgy értem, meleg van és nem fogok páncélt felvenni, azon meg csak kicsit aggódtam, hogy nem-e fog szólni azért, hogy jóformán semmit nem vettem fel. Bár nem ilyennek ismerem..mármint ami neki is tetszik azért soha nem szólna. Való igaz beteg sem szeretnék lenni és őszintén ha megkérdezné, hogy belegondoltam-e abba, hogy motorra fogunk ülni, a válaszom némi gondolkodás és önszidás után az lenne, hogy nem. Mert valahol tudtam, de amúgy meg egyszerűen kiment a fejemből. Így van rá esély, hogy megfázom, de nem valószínű. Sőt. Igazából semmivel sem rosszabb ez, mint 21 fokra klimatizált szobában ücsörögni egész nap egy zsémbes vén picsával, aki már eleve azért is utál, mert fiatalabb vagy, mint ő. Igen, sokszor kell tovább bent maradnom aminek tudom, hogy Dy nem örül, lévén ismeri a konkrét okát, hogy az egész arra megy, hogy a némber kicsináljon. Nehéz volt az elmúlt két évünk, nem mondom, hogy nem. Néha attól is félek, hogy eltávolodik, hogy nem tudok neki ott lenni, segíteni..és akkor az egész ami most jó és már olyan régóta jó, egyszerűen elbaszódik. De az ilyen alkalmakkor mint most, egyszerűen nincs negatív gondolatom. Elmennék vele a világ végére is ha azt kérné. - Igazán? Na, azt megnézném, hogy a hátadon viszel hazáig! - súgom a fülébe incselkedve, mert amúgy szerintem nem fogunk innen ma hazamenni. - Ó, kérned sem kell. - húzom mosolyra ajkaimat. Nem baj ha nem megyünk haza, a táskámban minden van, amivel túl fogom élni a holnap délelőttöt. És feltehetően semmilyen alkoholt sem fogok kívánni, főleg mert meglátom Drew-t közeledni, ami azt jelenti, hogy nagyon sok tequila fog fogyni, rengeteg sörrel. A lányát elnézve viszont kicsit...fennakadok, mármint magamon. Mert rögtön teljesen másra gondoltam. Mintha egy motoros nem lehetne jó férj meg ilyenek. Kicsit túl sok filmet nézek mostanában azt hiszem. Attól mert Monának E kosaras a melltartója, még lehet tök okos lány is. - Perszee és életem végéig hallgassam, hogy nem volt fair győzelem? Na azt már nem. - csókot nyomok a nyakára és átsorolok Drew mellé. Komolyan bírom az öreget, pedig bevallom első látásra az itt lévők egyike sem volt szimpatikus, de szoktam esélyt adni és esetükben kifejezetten örülök, hogy megtettem. A tömeg viszont újból elképeszt. Családias, hát igen, főleg ha az a család egy fél falut kitesz akkor biztosan. Egyszer voltunk valamelyikük esküvőjén is. Egyébként hatalmas buli volt és nagyon jól sikerült, de ott még ennél is sokkal többen voltak. Elképesztő! - Teljesen igazad van. Ahogy látom jut elég sör még kétszer ennyi embernek is, szóval Patrick megint a szempilláján fog pörögni. - felnevetek, Patrick egy laza 30-as apuka, egyébként imádja a srácait, de valahogy itt mindig kivetkőzik magából. Bezzeg ha a felesége hívja, hát az olyan, mintha az Armageddon köszöntene rá, rögtön vigyázzba áll arra a pár másodpercre míg a neje leszűri, hogy kompletten használhatatlan és utána ott folytatja ahol abbahagyta. De megígéri, hogy viszi a fiait a meccsre, persze. Koccintunk és örömmel veszem tudomásul, hogy hideg a tequila. Felkapom Drew sörét a pultról és vigyorogva megyek utána. A többiek tekintetéből pedig látom, hogy ők már előre jót mulatnak rajtunk. Legutóbb eltört egy dákót, mert elnézte a színt. Hát igen, vannak akik nem tudnak veszíteni. Nevetek és a saját sörömet iszogatva nekidőlök az érkező férjemnek. Darts? Oldalra nézek és az ott ácsorgó Monát látva, bólintok. - Majd sikítok, ha már háborús veszély fenyeget. Aztán csak kíméletesen. - csapok a fenekére, de hát ha egyszer tényleg jó, akkor most miért álljam meg? Nem egy prűd társaságban vagyunk. - Na Drew, tiéd az első lökés! - vigyorogva állok meg az asztallal szemben, pontosabban vele szemben. És közli is, hogy nem fair, mert így engem néz. - Ó, hát azt nem mondtad, hogy ilyen szabályok vannak. - nevetek. - Na gyerünk, vagy máris bedobod a törölközőt? - vigyorgok aljasan. És végre el is kezdjük az első játékot.
Mona: - Ja, azt én is tudom, hogy itt mindenki imádja őt. Nem mondom, hogy rossz apa, de szerintem itt többet látják, mint mi otthon. - vállat vonok, lévén úgysem tudja ő sem az én szemszögemet nézni. Bár ha azt nézzük elég klassz, hogy ilyen helyen lóghatok, csak kár, hogy mindenki öreg és alkesz. Mindig jó azonban olyanokat is látni, akik nem azok. Gyorsan bedöntöm a tequilámat és szinte gyermeki örömmel nézem, hogy a számomra fölösleges 2 lelép inkább valami mást csinálni és így én ajánlatot tehetek a szöszinek, aki jobban néz ki, mint itt bárki. Bólintok egyet mosolyogva. - Naná, hogy jöhet! - ha megkapjuk fel is hajtom azt is. Nem számít ha nem nyerek, de legalább senkinek a nyavalygását nem kell hallgatnom. Plusz én más státuszt is képviselek itt, mint a sima csajok akik csak itt lógnak, hogy kapjanak egy kis figyelmet. És erre majd ez a Dylen is rá fog jönni. Előbb vagy utóbb. - Szóval örülsz nekem? - lassú mosollyal nézek fel rá. Láttam, hogy nézett. És nemet sem mondott. - Szerintem akkor a következőt igyuk rád, hogy végre valaki aki klassz arc és nem száz éves. - ki is kérem magunknak gyorsan, mielőtt még bármi történne. Igazából nincs is kedvem dartsozni, de hát...valami mégis csak kell, hogy ne unjam el magamat. - De siess.. - indulok el és lepakolom a közben kikért következő körök tartalmát is az egyik közeli asztalra, na meg kirángatom a nyilakat is a táblából. Egy incselkedő mosollyal üdvözlöm őt újra. Nyereménye? - Találd ki te, hogy mit kapjon a győztes. Én megmondom, mit csinál a vesztes. - nézek rajta végig, persze nem feltűnően. - Aki veszít, annak egy karaokee-s lightos sztriptízt kell nyomni a világ legbénább dalára itt, mindenki előtt. Már ha bemered vállalni tudván, hogy valószínűleg veszíteni fogsz. - aminek kifejezetten örülnék egyébként. Már csak azért is. - Kiejtőset játszunk, hogy izgibb legyen. - sétálok oda a dartshoz és lábujjhegyre állva addig nyomogatom a gombot, míg jó nem lesz. - Akarsz kezdeni?
A családom halálával egy olyan mély szakadékba zuhantam, amiből egyszerűen nincs elég erőm kimászni. Szerencsém van, hogy Dee itt van velem és próbál támogatni, ő tényleg mindent megtesz azért, hogy újra olyan legyen az életünk amilyennek lennie kellene. Szeretem őt, ez az érzés nem szűnt meg bennem, csak már nem tudom kimondani neki. A félelem olyan erővel hatalmasodik el rajtam, hogy szinte megbénít. Rettegek attól, hogy elveszíthetem őt, váratlanul, minden előjel nélkül. Persze, hangosan soha nem mondanám ki a félelmeimet, inkább megjátszom, hogy minden rendben van és bízom abban, hogy Deana türelme végtelen és talán minden vissza áll a normális kerékvágásba, talán elég csak nagyon akarnom. De most nem akarok az élet mulandóságán gondolkodni, most egyszerűen csak élvezni szeretném a jelent, mindkettőnknek szükségünk van kikapcsolódásra és arra, hogy magunk mögött hagyjuk a mindennapok terhét. - Kételkedsz abban, hogy képes lennék rá? suttogom fülébe szavaimat, majd egy gyors puszival pecsételem meg szavaimat. Érte tényleg képes lennék hegyeket is megmozgatni, ha azt kérné tőlem. Elég lenne egyetlen pillantása és a világ végére is elmennék érte. Abban a percben tudtam, hogy életem végéig szeretni fogom, amikor évekkel ezelőtt belenéztem gyönyörűséges szemeibe. Elvesztem és azóta sem találom a kiutat, édes labirintus ez, melyből az ember soha nem akar szabadulni. Felnevetek. Valóban, Drew nagyon nehezen viseli a vereséget, napokat képes morogni egy-egy számára kedvezőtlenül végződött verseny miatt, és szinte már követeli a visszavágót. Mindezek ellenére viszont nagyon jó ember és becsületes vezető, apa halála után, szinte azonnal felkarolt és saját fiaként kezel, azt hiszem csak egyetlen szavamba kerülne és bárkit elintézne, aki valamilyen formában árt nekem. Mona megjegyzésére inkább nem reagálok csak küldök felé egy biztató mosolyt, nem tudom, hogy Drew milyen ember, amikor a családjával van, fogalmam sincs, hogy a dögös vörös szavai mennyire hihetőek, de nem is szeretném beleásni magam a családi dolgaikba, inkább örüljön, hogy most itt lehet és ha eddig nem volt rá lehetősége, most megtudja, hogy milyen klassz az örege. - Meglátod cica, hogy milyen bulit fogunk majd csapni a te szülinapodon, nem csak Patrick, hanem a te Dylan-ed is a szempilláján fog pörögni. pillant rá Drew huncut mosollyal az arcán feleségemre. Némán megcsóválom a fejem, de a mosolyomat nem tudom leplezni. Igazán örülök, hogy Dee ilyen könnyedén megtalálta a közös hangot a fiúkkal és amennyire feszengett az első néhány alkalommal, most pontosan olyan felszabadult. Szeretem, ha boldog, mindig mosolyognia kellene. Amikor ketten maradunk Monaval, kérek még egy kört magunknak és különösebb gondolkodás nélkül hajtom fel az italt. Azt hiszem a darts az valóban jó ötlet, legalább a vörös is feloldódik kicsit és örömmel ismer meg közelebbről Drew lányát. - Csak keményen cica, mutasd meg a vén kujonnak, hogy hogyan kell nyerni. fordulok vissza, hogy még egy pillantást küldjek a biliárdozó páros felé. Drew mintha meg sem hallotta volna a szavaimat, máris a dákóra és golyókra koncentrál. - Bedobni? Én? Soha! Na ezt figyeld. szinte látni lehet ahogyan koncentrál, hátra húzza a dákót, elengedi és a csíkos kilences máris a lyukban landol. - Na ehhez mit szólsz cica? Tudok vagy tudok? Figyelmem ismét teljesen a kis vörösnek szentelem, immár kissé szemérmetlenebbül mérem végig idomait. - Örülök, hogy apád végre bemutatott nekünk, igen, minden új embernek örülök, főleg, ha azok ilyen csinosak. kacsintok rá szemtelenül. Egy kis flört még nem árt meg senkinek igaz? - Akkor ezt igyuk kettőnkre. lépek az asztal mellé és a kezébe nyomom az egyik poharat, majd a sajátomat minden gondolkodás nélkül lehúzom. Hanyagul a falnak támaszkodom miközben beszél, merész, nagyon merész és beismerem ez tetszik. Közelebb lépek hozzá, hogy szavaimat ne hallhassa senki más. - Mit szólnál ahhoz, ha a vesztes büntetése egyben a győztes nyereménye is lenne? simítok ki egy szemébe lógó tincset - A vesztes táncolhat a győztesnek, valahol...ahol nem zavarhat meg senki... hátrálok el tőle és kihívó pillantásokkal mérem végig. Annyira biztos vagyok abban, hogy én fogok győzni, hogy bármilyen alkuba szívesen belemennék. - Hölgyeké az elsőbbség! engedem át neki a kezdés jogát és az időközben mellénk szegődő pultos lánytól kérek még egy kör italt, amit néhány másodperc múlva már le is pakol az asztalunkra. - Csak ügyesen madárkám!
Kezdőlap
