Éppen elég ideig éltél házasságban a fenti hölggyel ahhoz, hogy biztosan tudd, a Redbreast 21 mindenre gyógyír, és ha éjszakába nyúlóan egy bokorban bujkálsz Williamson szenátor vidéki nyaralója előtt, hogy rábizonyítsd a sejtésedet – üzletszerű kéjelgés, egyébként -, akkor mindenki hülyének fog nézni. De megéri, ha így is teszik. A korlátoltak nem jutnak semmire. Papíron a USA Todaynek dolgozol, egyébként sosem vagy az irodában, mert a terepmunkát jobban szereted – ezért is utasítottad vissza az előléptetést már hatodszorra. Életed Nagy Szenvedélye – már ha a gyerekeidet nem számítjuk -, a sztori. Az igazi, informatív, világot megrengető sztori, mert te nem holmi bulvárfirkász vagy, hanem az igazság elszánt kutatója. Tulajdonképpen az sem lepett meg, amikor Adel beadta a válókeresetet, nem igaz? Ért már a levegőben egy ideje. És boldogan aláírtál mindent, abban a tudatban, hogy egy tartalmas, de kínzó fejezet zárul le. Te sem hitted volna, hogy hamarosan mégis új fejezetet akarsz majd nyitni, csak azért, mert Prima Parsons nem lép rá időben a fékre – szó szerint. De, meglepő módon, nagyon élvezed. Azok meg, akik kapuzárási pánikról, viagráról és arról dumálnak, hogy Steve a megugorhatatlan munkahelyi elvárásaid miatt lett öngyilkos - bekaphatják. Mint mindig.

Az apja lánya. És te kifejezetten büszke is vagy erre - ahogyan a térdek megremegnek a szakmában a Polignac név hallatán, ahogyan minden csendednek, minden félszavadnak súlya van az irodában. Mégsem szerettél volna ugyanahhoz az asztalhoz ülni, mint apád, így kerültél a televíziós hírszerkesztéshez, és meg kell hagyni, kiváló producer vagy egy kiváló, new yorki csatornánál. Hogy tévét ma már senki nem néz? Ugyan, fordítsunk a számokon! Hogy a hírműsorból próbálnak lefaragni a pucér időjós műsoráért? Fenyegessük meg az értelmi szerzőket egy csapat jogász támogatásával! Hogy anyám szerint apámra rájött a kangörcs, és a viagra tönkre fogja tenni a máját? Vigyük anyát egy wellness-hétvégére, hogy kicsit ellazuljon! Bizony, Laure, mindenki tudja városszerte, hogy nincs olyan kérdés, amire ne tudnád a választ, és nincs olyan probléma, amit te ne tudnál megoldani. (Már ha azt nem számítjuk, hogy az ötéves lányodra óvoda után most éppen a szomszédaid vigyáznak, mert neked muszáj dolgoznod.)

A legjobb abban, ha az ember egy ilyen flepnis családba utolsó gyerekként születik, valószínűleg az, hogy mindent megúszhat. Mivel a szüleid mindig az idősebb testvéreidet gardírozták, te azt tehettél, amit akartál. És tettél is, nem igaz? Érdekes módon bírod apád új feleségét, legalábbis nem csesztetitek egymást - ő nem kérdezi, merre jártál, amikor beállítasz hozzá ilyen-olyan bajokkal, te pedig nem teszed szóvá, hogy apád egy seggfej, mert már megint a nagy sztorit hajtja, ahelyett, hogy otthon aludna. Szeretsz kimaradni a drámából. Annál is inkább, mert az a csaj, Lucy, folyamatosan zaklat, hogy a gyereke márpedig a tiéd. Apaságit nem hajlandó végeztetni. Ilyen körülmények között igazán érthető, hogy nem érsz rá anyád és apád fröcsögését hallgatni. De kitálalsz valaha? 

Közönséges milliomosok. Így jár az ember lánya, ha mindene megvan, és senki nem cseszegeti, mondta mama az esküvőd napján, és mi többet kívánhatott volna ennél? Nővéremként mindig te voltál az elérhetetlen ideál, a magas, a karcsú, az intelligens - ugyanakkor, mivel te voltál a szarkasztikus, a tartózkodó és a lenéző is, ezt sosem kötöttem az orrodra. Valószínűleg egész gyerek- és kamaszkorunkban utáltuk egymást a nővérekre jellemző hévvel, mert mindketten éreztük, hogy a másik valami olyat birtokol, amit mi igazán szeretnénk. Én, teszem azt, anyánk feltétel nélküli fojtogató rajongását. Te pedig papa megbecsülését, a fényes karrier ígéretét, a komoly társalkodópartnerek odaadó figyelmét.
Talán elcseszettek maradunk, ha nem tisztelem annyira a sógoromat, mr. chef-de-partie-t, hogy a kedvéért igyekezzek jóban lenni veled, és nem vagyok oda az unokaöcsémért annyira, hogy bármikor legomboljam rólatok. Azt hiszem, mióta ez így van, egészen megszerettelek - remélem, az érzés kölcsönös. Nem árt jóban lenni Manhattan egyik legádázabb ügyvédnőjével.

18-20 évesen minden unatkozó, gazdag bölcsész lány álmát élve kocsmáról kocsmára járt, feltörekvő zenészek lakásán tépett be, túl piros rúzshoz túl sok kurvás fekete cuccot hordott, valószínűleg megfordult párszor a fejében, hogy talán ideje lenne a fiúját valami jobb képűbbre cserélnie, csakhogy a fiúja teherbe ejtette, Elouan Sartre érkezése pedig nagyjából minden addigi forgatókönyvet felülírt – és minden addiginál jobbat hozott mindenkinek.

Igazából nem voltak túl komoly drámák. Ulisses otthon maradt a kölyökkel, míg a lány befejezte a tanulmányait, majd az okleveles kritikus férje, illetve ő maga egy kedves, szeretetteljes, már-már felháborítóan funkcionális családként éltek sok-sok éven keresztül egy rakás félig olvasott könyv, üres borospoharak, hajnalig tartó vendégségek, mihaszna művészféleségek, más-más országban megrendezésre kerülő kiállítás megnyitók, folyamatos utazgatások, Tiffany & Co. aukciók, előadások után üres színháztermek, továbbra is feltörekvő zenészek lakásán való betépések, igazán figyelemre méltó művészféleségek, illetve nyilvánvalóan túl sok cigaretta állandó társaságában. bővebben lásd itt

Hát, szóval úgy hat-hét évvel ezelőttig tulajdonképpen jól megvoltak, csak mikor a kissrác kirepült, ők pedig majd húszévnyi együttlét után végre kettesben maradtak, elkezdték újra gondolni az életet, hogy akkor végül is vajon elbaszták-e az életüket azzal, hogy a gyerek után együtt maradtak, meg akkor kit mennyire bosszantanak a másik heppjei, és hát oké, megfogadták, hogy így lesz, de van-e kedvük valóban egymás mellett megöregedni? Félrelépések, éjszakai kimaradozások, külön nyaralások, a hétköznapokat beborító viharfelhők másfél éven át egy válás előtt. Mindenki nagy botrányra számított, a lecsapó orkán helyett pedig egy este félrészegen, félig bőgve hazaállított a férj, hogy mégsem akar enélkül a nő nélkül élni. A következő pillanatban meg egyszerűen csak együtt voltak.

(Ez egyébként pontosan egy időre tehető azzal, mikor a fentebb látható Laure ismeretlen férfitól teherbe esett, de hát ilyen jellegű spekulációkra senki, senki nem merészkedik.)

Másfél éve költöztek (vissza) New Yorkba, térdig gázolnak az Upper East Side minden mocskában és csillogásában. A nő kedvére félreléphet. A férfi esetenként biztos megteszi. Emiatt már túl lusták idegeskedni.

Alaphangon pedig ennyit határoznék meg. Hogy a családfán könnyebben el tudd helyezni, fontos tudni, hogy nem csak Ulisses nejéről van szó, de Jasper Polignac húgáról is (tehát Adel ex-sógora, Prima jelenlegi sógora, Laure – btw, belőle Ophélie lett –, Olivier és Geoffrey nagynénje). Minden jelenbéli szál, illetve múltbéli kavarás egyeztetés dolga. Esetleg lehetnének cicáik.
Ha érdekel, küldj egy PM-t, ma chérie.

Mindannyian tudjuk, hogy egykor te voltál a tuti csaj – beintettél az egész világnak, amikor egyetemistaként összekötötted az életed az alant látható úrral, azután gyereket szültél – az elsőt ráadásul viszonylag korán -, de téged nem lehetett megállítani. Lediplomáztál, summa cum laude, nevet szereztél a szakmában, olyannyira, hogy manapság az egyik legelismertebb élő drámaírónak tartanak, a darabjaid huszonegy éve műsoron vannak, és mindezek mellett, három gyerekkel, még önmagadra is maradt időd. Én ezt mind tudom. És tudom, hogy az élet olykor kurva igazságtalan – hiszen, Adel, te megtettél mindent, igaz, hogy közben végigvitted ezt az imádkozósáskás, szex után fejet letépős figurát, de hé! Mindig remek anya voltál – már ha az első fiadnak hinni lehet. És mindig kritizáltál mindenkit – a lányod odalent legalábbis ezt állítja. A válásod meg – a média jobban megszedte magát belőle, mint azok a zsenik, akik először füvet tettek a nutellába. És most itt van a férjed új felesége, egy feszesebb testű, újdonságillatú tuti csaj. Akivel mostanság együtt is kell dolgoznod. Tudod, az élet néha valóban kurva igazságtalan.