ophélie polignac

Vendég

Storm and 'nac

Karakter típusa:

Sajátságos keresett

Teljes név:

Ophélie Armagnac Polignac

Becenevek:

Stormer Woman & mindenféle 'nyak

Születési hely, idő:

1989.07.07, NY

Kor:

27

Lakhely:

Manhattan

Szexuális beállítottság:

Patológiás

Családi állapot:

Hajadon

Csoport:

Média és miegymás

Ha végzett vagy még tanul//Egyetem:

Jól csengő egyetem két kiváló szakja: meteorológia és műsorkészítés

Ha dolgozik//Munkabeosztás:

Jól csengő csatorna műsorvezetője & meteorológusa

Ha dolgozik//Munkahely:

-II-
és némi viharvadászat dokumentumfilmek számára

Hobbi:

Lakásfelújítás & nosztalgia

Play by:

Grace Elizabeth

Jellem

Egy csepp bor igazán nem áll távol a kiváltságosok gyermeknevelési szokásaitól - a franciáknál is fröccsöt ittak a gyerekek, nem igaz? - és nem állt távol soha az istenkáromlástól sem, amit ezek a frankofón liberálisok megengedtek maguknak, mint Polignac és Alton - egy csepp víz remek szórakozás az autó vagy busz üvegén, amint lefelé igyekszik, míg a nagyihoz utazunk, de egy csepp cola a hófehér abroszon egy egész délutánig is kitartó veszekedés forrása, amit egy csepp kakaóba csurgatott méz enyhíthet csak. És belőle egy csepp vér sem jött.

Egy perc tökéletesen elég idő, hogy bebizonyítsuk, olyan kiválóan szórakoztatóak vagyunk, mint a szüleink - ebbe éppen belefér egy tartalmas történet arról, hogy áztunk meg mégis azon a nyáron az előkészületek ellenére, haha - ahogy általában egy perc, míg tekintetünk nyugtázza elért eredményeinket: kiváló egyetemek, vajon hogy csinálja? egy remek munkahely, biztosan a neve miatt, és a kibérelhetetlen lakás megkaparintása, amihez már vagy boszorkánynak érdemes születni, vagy kurvának, ugye - ugyanakkor egy perc egy csésze fölé hajolva megtalálni elveszett józanságunkat a csempéken, és beismerni, éveken át titokban nevelgetett evési zavarainkért nem felelős senki rajtunk kívül.

Egy perc, míg a sejtett viharfellegeknek és villámlásnak, ismétlődő dübörgésnek nem hisz, oldalt nyit, valóban, a radar nem hazudik úgy, mint a szem, amit az érzések, benyomások becsapnak - mint mi csapjuk be szüleinket szeretetből, szeretetből magunk és irántuk, vágyva a tökéletes címére, ha nem is várták tőlünk, annál jobban adnánk - és ez a perc alkalmas egy kihűlt kávé felhajtására is, és míg fintorgunk mellékízén, eszünkbe jut otthon, a vihartól rettegő gyermekünk, de véget is ér a perc - annak idején egy perc volt minden fontos döntése, mert öntelt volt, és mert mindenben olyan jó, most pedig látszólag semmire sincs elég ideje.

Egy csepp vajat borított a popcornra, aztán leveti magát a nagybátyja mellé - egy csepp bölcsészkedés ebben a különben is nagyon elvetemült családban, francia művészfilmek egy jól sikerült gyerekfelvigyázás után - egy kis csepp izzadtság, mielőtt ablakot nyitnak, majd inkább légkondit kapcsolnak, és mert a félhomályban könnyebb őszintének lenni, rövid beszélgetés arról, amire minden lány és nő képes, ő meg akárhány díját felmutathatja, nyilván legkevésbé sem - és a tökéletes lány, mert tökéletes volt, olyasmit tehetett a magányát megosztandó, amit persze mások nem, és alig egy hónappal később egy csepp vérből az is kiderült, hogy egyszer ő is képes arra, amire mások egész életükben.

Múlt

Néha olyanféle nosztalgiát érzett - míg a város egét szépen lassan legyőzték a fellegek, és szürkévé tették a színeket - mintha kedvenc gyermekkori regényének utolsó oldalát futotta volna át, és ez az érzés állandóan vele maradna: mikor keserű mosollyal vesszük tudomásul, valami örökre megváltozott, és ennek tudata olyan mély sebet ejt valónkon, hogy nem gyógyulhatunk meg, csak túlélhetjük, jól, rosszul, ki hogyan lát a maga életéhez. Az erkély magas, biztosan túlságosan jól táplált növényei hajladoztak a kezdődő szélben, de a figyelmét a tükörképe ragadta meg, és a van valami mögötte élménye: önmaga évekkel korábbi változata nem szólt, mint a bátyja kedvenc filmjeiben az őrület, ha kezdődik, de eltéveszthetetlenül figyelmet követelt magának, éppen nagyobbat, mint a lánya hangja a háta mögött.
Míg tökéletes volt - egész és nagyszerű, legalábbis a papírjai erről árulkodtak - nem kellett foglalkoznia azzal a különben is borzasztónak tűnő dologgal, ami a menstruáció volt, és mert mindenben jeleskedett, ha a korai érésben nem, hát volt miben megkapaszkodni, se olyan magának való nem volt, mint a bátyja, se annyira láthatatlan, mint az öccse, ő tényleg szülei gyermekének született, nem kritikusuknak vagy emlékeztetőül, hogy hozzájárultak a népesség növekedéséhez. Aztán persze orvosok lettek a dologból, átunatkozott órák patinás várókban, de mert vékony volt - nem kórosan, ugyan, a maximalizmus, önmagunk elhanyagolása csak pozitív tulajdonság lehet egy amúgy is vékony világban - ezt az ügyet mindig későbbre halasztották, aztán valahogy elmaradt, és amúgy sem szívesen közlik egy mindenben együttműködő, deviánsnak cseppet sem látszó lány feje felett, hogy ha így folytatja, nem csak egészségügyi következményekkel kell szembenéznie, de gyermeke sem lehet. Nem, az olyan diagnózisok csak öncsonkoló, dohányzó, rossz társaságba tartozó lányok osztályrésze, ő síelni volt és lovagolt, a helyi templomi közösség szopránja és lelkes állatvédő.

A nosztalgia érzése erősödött, mint szinte minden időjárási tüneménynél - szerette a villámokat, ha azok általában el is kerülték valami rejtélyes módon, mert akárhol tartózkodott, ott sosem tört ki a jósolt évezred vihara, soha olyan napsütéses nappalokat nem látott senki, mint ahol éppen járt. Azt azonban nem tudta megmagyarázni, miért nem egyszerűen megkönnyebbülés, elszámolás a múltba tekinteni, inkább olyasféle áhítat, amivel a felnőtt akaratlanul, mint ő most, elsuttogja, hogy haza akarok menni, és míg rájön, hogy felnőtt, ő most otthon van, és a sirámát nem hallja senki, nem játék többé a helyzet, nem is képzelet, megint ott áll, az egykori szobában, és nem tudja összeegyeztetni azt a jelennel, hogy is lehetne az az ő kislánya a háta mögött, aki most félelmében a szekrényben keres menedéket, hogy lehetne már ez egy kész élet, lejátszott paraméterekkel, mert a szülőségtől nem mentesülünk, de mert ebbe a korszakba születtünk, óhatatlanul önzőnek is, és keressük gyámolatlanul az ártatlanságot, ha már naivak nem lehettünk igazán. Nagyot sóhajt, szájához emeli a hideg kávéval telt poharát, és még nem pillant hátra - még egy kicsit emlékezik régi nyarakra, amelyeken tekerős fagyival kente össze a bátyja ingeit, sebesre csípték a szúnyogok a tó partján, de mert a következmények nem olyan természetűek akkor, ez most édes és vidám - aztán nyarakra, amelyeken már két étkezés között titokban hányt, ha megtehette, halkan és hatékonyan, nem mintha oka lett volna rá valódi, és nem mintha magyarázatot keresett volna rá akkor, csak valahogy.. idegen módon hozzátartozott ez ahhoz, hogy mindent megtart, irányít magában, magával.

Nem tudom, miért akartam gyereket. - jegyzi meg, némán persze, a most már folytonos égzengés épp elég rémisztő enélkül a felismerés nélkül is, ami nem újkeletű, de azért haláláig súlyos marad, szövetszerűen nehézkes. Soha mástól nem születhetett volna, mint a nagybátyjától - aki megértette a legmegérthetetlenebb dolgokat is - és soha máskor, mint akkor, amikor. Megállta, hogy míg terhes volt, nem hánytatta magát, szigorúan betartott minden előírást, és valahol ez is kontroll volt, ha nem is a megszokott, és később, lassan úrrá lett minden máson is. Mindenki máson, újra, mert nyilván meglepődtek, ha támogatták is első és egyelőre utolsó unokájuk érkezését, és ha el is tartott egy ideig, mire tökéletes lett újra, megküzdött érte, íme, itt volt, a gyerekszoba ablakában, látszólag épp annyira tökéletesen, mint az egész előtt.
A gyermek semmi lehetőségtől nem fosztotta meg - az iskoláit befejezte, az állását elfoglalta, barátait pedig megtartotta, mint azok az emberek általában, akik az anyatejjel szívták magukba mások lelkének felismerését, és élnek is vele, ha csak néha vissza - és míg az üres pohárral a konyhába indul, mégis arra gondol, vajon hol fordult minden véglegesbe, mikor ért véget az ember bizonytalansága, és vajon normális-e ezen gondolkozni, teljes ember marad-e az, amelyik már megosztozott a testén, és van-e joga elvágyni - például csak megnézni, hogyan tombolnak a maguk folyosóján az imádott tornádói...
Erős nosztalgiát és esőszagot érzett. Épp csak egy pillanatra feledkezett meg a háta mögött, a szekrényben síró gyermekről.

Vendég

Gratulálunk, elfogadva!

Kedves Ophélie!

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Kezd egyértelművé válni, hogy a családoddal egyetemben elhoztok egy falat Franciaországot ide, a jenki-honba, ennek minden pozitív és negatív hozamával együtt. Talán itt láttad már meg a világot, de érződik egyfajta kifinomultság a szavaidban, amolyan misztikum, ami kihívás elé állítja az olvasót. Ez is ötletes megoldás, egyfajta szűrő azoknak, akik kezdeni akarnak veled, hiszen aligha hiszem, hogy az életben sokkal egyszerűbb lenne megfejteni az Ophélie Polignac nevű rejtélyt.

S ahogy az rejtélyekhez illik, a titkok sem maradhatnak el – feltételezhetően legalábbis az apuka valódi kiléte nem nyílt információ a családon belül. Nem mondhatni, hogy megkönnyíted az életedet, vagy hogy ne adnád fel a leckét a körülötted élőknek. Meglehet, nem csak a munkád végett s alatt szeretnéd a vihar közepén érezni magad; valahol a szemében, a fülsértő csendben, a káosz tudatával a falon kívül?

Kétségtelenül egyedi színfoltot hozol a családodba És New Yorkba is; talán minden nap láthatnak a tévéképernyőn, de a valódi énedet úgyis csak a családod fogja ismerni, talán még ők sem, már az ominózus nagybátyon kívül... Színt és rangot majd egy admintól kapsz, de a többit már intézheted is. ophélie polignac 4146035580

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!

Avatar || Vezetéknév || Keresztnév || Munkahely

» az új mrs. polignac
» polignac-perpatvar
» Geoffrey Polignac
» Jasper Léon Polignac