-Szerinted mi a legnagyobb probléma az életedben? Saját meglátásod alapján... Mi az ami a legjobban nyomaszt? Ami nem hagy aludni éjszaka?
-Ha behúzom a nyakamat tokám van..
-Szerintem nem értetted igazán a kérdést.
-Szerintem nem érti igazán a probléma súlyosságát. Az ilyen dolgokat nem illendő ledegradálni. Úgyhogy igazából pillanatnyi nézeteltérésünknek több forrása is lehet. Maga nem érti milyen tokával létezni... vagy félreértelmezte az élet lényegét.
-Ez már szinte egy John Lennon idézet. Őt kedveled?
-Mondja csak? Maga süket vagy még éppen szárad a diplomáján a tinta? A problémáimról próbálok magának beszélni és jön nekem ezzel a tinilányos hipster csodaszöveggel.. Olyan lánynak tűnök, aki zuhanyzás közben énekli a yellow submarine-t? Jönnek ezzel a pszicho blablával, de igazából mindenki baszik rá a másik válaszára, már megbocsásson a durva kifejezésért. Azt mondjam amit hallani szeretne? Egy mágrázó gyerekkort akar hallgatni? Bántalmazást? Szexuális erőszakot? Sajnos egyikkel sem szolgálhatok, de ha ilyenről akarnék beszélgetni biztosan nem egy iskolai pszichológushoz fordulnék, ne vegye sértésnek. De igazából őszintén kételkedem abban, hogy bármilyen jellegű mentőövet tudna biztosítani olyanoknak, akik igazi problémákkal harcolnak, és nem csak a focicsapat kapitánya ejtette őket a nagyobb didkókért. Kicsi a csöcsöm.... nincsenek ilyen problémáim.
Még azelőtt magára hagyom, hogy fel tudna ocsúdni szavaimtól, sőt még akkor is szórom neki az égi áldást amikor már a folyosón vagyok és éppen bevágom magam után az ajtót. Lekoccolok néhány haverral mielőtt elhagyom az iskola épületét. Igazából szarok rá az egészre. Hamarosan úgy is kibasznak a francba.
Kilépek az ajtón és a fű nehéz füstje árasztja el a tüdőmet. Egy rövid pillanatig felakad a szemem a fejembe a megkönnyebüléstől. Egy újabb ócska nap. Ha naplóm lenne biztosan belevésném a mai dátumot. A Nap, amikor még egy ember megtudta, hogy mekkora tapló vagyok. És mártír halált halnék a végén.

Sosem voltam egyszerű gyerek. Soha nem is állítottam. Na jó... talán néhányszor, de ha valakinek ezt meséled biztosan letagadom... szóval ja... na érted.
Az elcseszett világ elcseszett embereket gyárt. Ez egy tényszerű következmény. Végülis hogyan tanuljon meg valaki örülni az élet apró csodáinak, ha sosem volt benne részük. Nem fogom megsajnáltatni magam félre ne értsen senki... nem ez a cél, csak próbálom húzni az időt, mielőtt valaki végre bekopogtat azon a rohadt ajtón és elmerülhetek egy olyan világban, ami tényelegesen csak az enyém.
Beszéljek még egy kicsit a család szentségéről? A szüleim a példaképeim. A negatív példaképeim. Az is egyfajta iránymutatás, ha tudod, hogy milyenné nem akarsz soha válni. Ezt pedig mindketten alaposan megtanulhattuk a bátyámmal. Ja igen a testvérem. Aston talán az egyetlen olyan élőlény ezen a világon, aki képes engem huzamosabb ideig elviselni... bár ő is mérsékelten rohadt messze menekült tőlem, amióta Danielle... Danise... Debra? öhm. Diane? Asszem'... az életünk része lett. Illetve csak az övé. Most meg már úton van a baba. Kiváncsi vagyok, hogy mennyire leszek a banda tagja, ha megérkezik majd egy vörös fejű rinyagép. Elvégre hiába próbáltam lemászni a cuccról, hogy Aston élete könnyebb legyen... az út hosszú.. meredek és csúszós... és hiába dob bárki kötelet, hogy feljebb rántson ez az a harc, amit egyedül harcolsz... Nyersz vagy buksz. Mondjuk egy jó aranylövés se hangzik rosszul. Édes álom szárnyakkal repítene el. Viccelek. Annál faszább forma vagyok, mint hogy saját magamat pusztítsam el.... nem mellesleg pedig Aston beleszakadna. Vagy legalábbis szeretem ezt gondolni... ezen az egész kurva világon talán egyedül csak neki számítok igazán. Elvégre kikapcsolódni, beszívni, beállni, berúgni, dugni elég sok embernek jó vagyok. De ő húz fel a padlóról amikor időről időre a mélybe zuhanok.... és én mindig visszazuhanok.



Alabástrom bőröm halvány szürkévé fakul, miközben a tudatom valósággal kicsúszik az idő vasmarkából és őrjítő lassúsággal olvad egybe az univerzummal. Meg mernék rá esküdni, hogy ujjaim között meg tudom tekerni tejútrendszer kusza ágait. Lassul a légzésem és rájövök, hogy mire gondolhatnak másik, amikor azt a szót hasznáják, hogy béke. Könnyű köd burkában lebeg a testem.. vagy a lelkem? Vajon ez a valóság? Vagy csak a szintetikus kábítószer? Vajon van-e igazi különség a valóság és a fantázia között? Ezek a képek... amik most olyan szépek miért ne lehetnének a valóságban megelevenedők? Miért olyan rossz, ha időről időre csak ebben a mennyi pokolban találom meg a nyugalmat a halál édes csókjával? Túl költői nem igaz... ne izguljon senki... már nem tarthat sokáig... A csillagok öblös örvénye már olvad amikor az agyam visszatér a végtelenséggel kecsegtető szabadságból. Az első az olvadás... lassú elfojtott kínsikoly gyülemlik a torkomban, ami még fennakad valahol a szájpadlásomon és csak halk nyöszörgésként távozik amikor kiszáradt ajkaim szinte elszakadnak egymástól. A szemem visszabukik az üregből, a pupillám szükül. A józan eszem pedig máris csak egy dolgot bír remegni.. még.
Aston kurvára fog haragudni... mármint persze csak akkor ha lebukok. Kezeim mohón siklanak a párna alá.. keresve az átkozott józanodás ellenszerét.. csak még egy picit.. csak még egyet. Már ajkaim kifakult ajkaim között tartom az apró pirulát, amikor meghallom az ajtón a dörömbölést. Túl késő visszafordulni... túl mély a nyúlüreg. Egy pillanatra megakad a torkomon a megváltás. Talán már túlságosan kiszáradtan az előző menettől. Nyelek egy nagyot.. vagy legalábbis próbálok, hogy még véletlenül se öklendezzem vissza. Undorító sóvárgással kűzd a lelkem a megkönnyebbülésért.
Már folyékon a szemem előtt a poszterekkel zsúfolt fal amikor Aston berúgja az ajtót. Az arcát már nem látom... csak a közeledését, amikor a sötétségbe merül a tudatom... basszus. Ezt elkúrtam.
Nem tudom mennyi időre van szüksége a szervezetemnek, hogy akadozva ugyan, de újrainduljon. Jéghideg víz pengeéles szilánkként vágja a bőrömet. Hányok.. de talán még az orromon is... nem tudom, de a keserű íz mintha még a könnycsatornáimból is jönne. Elcseszett egy hullámvasút. Pofonvág... asszem. De talán így a legjobb szerintem megint majdnem elájultam miközben a gyomrom tartalma a lábaim elé ürül. Két gondolattal tisztább lesz a kép.
Nevetek. Mert mocsok szarul érzem magam a bőrömben... neki még nincs lelki ereje hozzá, hogy megkapjam azt, ami ilyenkor jár... egy oltári nagy lecseszés. Vagy csak vár, hogy az agyam olyan állapotba kerüljön, amiben ténylegesen képes leszek felfogni az információ áradatot.
-Elbasztam ugye?-Szemeit keresen, de valószínüleg csutkára rossz irányba nézek. A keze az állam alá nyúl és feljebb emeli az arcomat. Még nem látom jól a vonásait, de szerintem még úgyis csak az egészségi állapotomat vizsgálja. Nem értem mit keres itt. A tökéletes barátnőjével kellene terveznie a tökéletes életét... amilyen én sosem leszek és amilyen nekem sosem lesz.
Ő az én személyes rehabom. Aston már a pokolba kívánhat... ahogyan én is őt, amikor egy legagalja kocsma padlójáról vakarom fel. Persze tartom a pofám. Mindenki előtt. Az ő boldogsága az én boldogságom is. Csak ez a kiscsalád buli nem az én világom. De ettől függetlenül sosem venném el tőle. Ahogyan nem is fogom magára hagyni emiatt. Van az a kínszenvedős kénköves pokol, ami a mi személyes játszóterünk. Másnak nincs bejárása, pedig még csak egy ostoba jelszó sem őrzi, csupán a közös évek rozsdás lakatjai, a rettegett gyermekkor vaskos bilincse és egy bekövetkezendő jövő hófehér kísértete áll a kapujában, míg mi a hintán ülve kacagunk... hogy még mindig élünk.

Megyek. Alig egy hete a múltkori incidensemnek, de a józan eszem hiába kapálózik sikoltozva miközben sietős léptekkel szelem át az ismerős utcákat. Kapucnit húzok a fejembe. Nem vagyok kiváncsi az emberek arcára, így ők se legyenek azok az enyémre. Majdnem éjfélig tekeredik az óra amikor megállok egy bezárt kirakat előtt. Türelmetlenül dobolok a lábammal miközben várok. Hol járhat már az a szemétláda? Lopom én az időt cseszd meg, hogy még várjak is arra, hogy fizetnem kell a cuccért. Csak néhány ember halad el mellettem. Pétek este van. Ilyenkor már mindenki réges rég bebaszott, vagy éppen oda siet.
Eszembe jut, amikor legutóbb téptem fel egy krimó ajtaját. A legtöbb helyen már ismerik a Miles tesók pofáját, így igen hamar csörgött a telefonom, amikor a testvérem már a pultig sem látott el... a bárszéktől. Nem vagyok egy szent én sem, de szerintem van benne valmiféle irónia, amikor a testvéremnek papolok a józanságról... pedig valószínüleg olyankor én is szarkészre be vagyok állva. Kettőnk között viszont csak az a különbség, hogy ő a kiutat választotta. Én pedig még vígan elhéderezek a drogok játszószobájában.
Vihogás csapja meg a fülemet. Fülsüketítően éles hang. Úgy veszi a levegőt, mint egy fóka. Pontosan tudom, hogy ki az. Nem mozdulok. Az arcom se rezzen. Amikor utoljára láttam Cassidy Jamest a póthaját téptem le a fejéről, amiért szapulni merte a családomat. Mármint főleg engem meg Astont. A kurva anyázás valahogy világ életemben lepergett rólam. Tovább sétál... műkörmét még így is látom megcsillannó a lámpafénynél. Az utcasarkon azonban megáll a három lány.
-Figyi má'...-dölöngél. Kibaszott ribanc.-Ez nem az a drogos picsa... tudjááátóóók. Az a.. mi az mondjad már. Miles. Quiiiiniee Miles.
Felfordul a gyomrom ahogyan kiejti a nevemet a száján. De még várok.
-Neki még jövök egy arconköpéssel....-hiába próbálják visszafogni már meg is bicsaklik a bokája a magassarkúban ahogyan megfordul és mérhetetlenül anti kecsesen megindul a teste felém. Még várok.
-Quiiiiniiiieee... még mindig egy fasszopó kis hernyós ribi vagy?
Mellém lép. Próbálom megőrizni a hidegvéremet. Az utolsó csepp a pohárban amikor meglátom a vaku fényét, hogy videóznak... ő pedig lelöki a fejemről a kapucnit.
-Mi van te? Süket vagy baszod?-meglóbálja a kezét a fejem előtt. Talán még én sem fogom fel igazán amikor visszatöröm a csuklóját és nekicsapom a testét a kirakatnak. Túlságosan törékeny hozzám képest.
-Mi van szuka? Elfelejtetted, hogy kivel nem érdemes kezdeni?-kezek tapadnak rám, de ők túl részegek ahhoz, hogy le bírjanak róla szedni.
Karját a feje mellett az üvegnek csapom.
-Engedd meg, hogy felvilágosítsalak, cicám. Kurvára fingod sincs róla még mindig, hogy kivel baszakszol.-A torkánál fogva még egyszer az üveghez vágom a testét. Megreped a háta mögött, ő beesik... én pedig rá. Azonnal megszólal a risztó és mire bármi esélyem lenne letiplizni a villogók már megjelennek. Mekkora pech kell ahhoz, hogy pont akkor basszon be az ember egy riasztófal felszerelt üzlethelységet, amikor pont egy saroknyira jár egy járőrkocsi. Bilincsben vittek az örsre. Testisértés volt a vád. Enyhítő körülménynek számított, hogy az egyik korcs liba még meg is mutatta a videót. Azt hitték, hogy a felvétel majd feléjük billenti a mérleget. Tévedtek. Provokáltak és ugyan ezt ők nem tudják, de kibaszott sokáig még türelmes is voltam.
Óvadék ellenében elengednek, de csak fél óra múlva engednek a telefon közelébe. Cseng... cseng... kicseng... vedd már fel.
Végre.
-Ezra! Segítened kell.