A nevét egy csillagképről kapta, ami nem is meglepő, hiszen egy asztronómus professzor lánya. Édesanyja tanárnő.

Kisebb korában olyan hosszú és boldog kapcsolatról álmodott, mint amilyen a szüleié is, akik az egyetem óta együtt vannak. Ötödik éve volt együtt a gimnáziumi szerelmével, akiről azt hitte, hogy Ő lesz az igazi, amíg a férfi el nem hagyta, amikor kiderült, hogy Cassie terhes.

Imádja a munkáját (munkamániás), napról napra igyekszik fejlődni benne és a konkurencián túllicitálva teljesíteni. Azt szeretné, ha egy nap az egész iparágban ismernék a nevét.

Gyerekkorában azt hitték, csokoládé allergiája van, aztán kiderült, hogy csak egy adalékanyag a bűnös. A csoki viszont azóta sem túl nagy kedvence.

A francia nyelvet legalább annyira szereti, mint a lánya lefekvési ideje után titokban elfogyasztott francia borokat.

Az elolvasott könyvek, és szülőktől kapott milliónyi tanács és biztatás ellenére sokszor úgy gondolja, hogy nem elég jó anyuka, mert túl sok időt tölt a munkahelyén, nem jegyzi meg, hogy mikor tartanak szülői értekezletet, vagy mert az éve sütivásárra az anyjával csináltat süteményt. De az anyaság minden percét élvezi, különösen mert Morgan Westbrook anyukája lehet.

A barátaiért bármikor bátran kiállna és gyakran meg is teszi, legyen szó bármiről. Soha nem fogy ki a motiváló szavakból és könnyen belelkesedik egy-egy terv hallatán.

Inkább kutyás. De ha kikészítette a munka, vagy neki kellett megcsinálnia a lánya matek leckéjét, akkor órákon át képes macskás videókat nézni a neten.

Hajlamos hevesen reagálni azokra a dolgokra, amik nem tetszenek neki, ilyenkor érdemes nem nevetni a túlzó kijelentésein, mert százötvenhét centije ellenére veszélyesen jól céloz díszpárnával.

Nem tudja feldobva megfordítani a palacsintát a serpenyőben.

- Anyaa..?
- Tessék, Morgan.
- Biztos, hogy elmész?
- Tudod, hogy a legutóbbi alkalommal is lemondtam. Különben is, a nagyiék hamarosan itt lesznek. - Elfordulok a szekrény ajtaján függő egész alakos tükörtől, a kezeimet foglaló két, vállfára aggatott ruhával együtt, s figyelem, ahogyan a hét év fél éves lányom a legújabb Én kicsi pónim figurájával együtt - aminek a karján már kopik a festék, annyiszor landolt már a reggeli müzliben és ugyanazzal a mozdulattal a mosogatógépben is - felmászik az ágyamra, majd törökülésbe helyezkedik a puha, szőrös takarón.
- Tudom... - Igazi, gondterhelt sóhaj szakad ki a világ hét évesek számára jellemző gondjait megtapasztalt leányzó száján, aki elkeseredettségében még az ágytakarót is úgy kezdi el simogatni, mintha macska lenne. Az apja jut eszembe, aki legalább ilyen gyermeki csalódottsággal az arcán ecsetelt el nekem dolgokat, amikor még egy pár voltunk, és arra számított, hogy a várakozó, kiskutyákat is meghazudtoló pillantása majd meglágyítja a szívemet, s mint a párosunk érettebb - na meg valljuk be; okosabb - tagja, megoldom a problémáit. S lám, ebből a kapcsolatból született meg Momo, aki mind a huszonöt kilójával és százhúsz centijével többet ér, mint a hat éves kapcsolat, amiből fogant.
- Filmezhetsz sokáig nagyiékkal. - Dobom be az ajánlatom, ami lássuk be, gyenge kezdés. De innen van hová fejlődni. És ezt Morrie is nagyon jól tudja, amikor rávágja a választ:
- Azt veled is tudok.
- Ehetsz édességet lefekvés előtt...? - Hiszen ha minden jól megy, nem én leszek aki ágyba dugja a rosszcsontot. Az anyám pedig egyébként is szereti elkényeztetni az unokáját, szóval biztos vagyok benne, hogy úgyis enni fog édességet lefekvés előtt. Mert Dolores Westbrooknak muszáj legalább nyolc kiló házi készítésű finomsággal megérkeznie hozzánk. Csak mert nem hiszi el, hogy én elég jól el tudom látni az unokáját, ha ételről van szó. És különben is "a hazai az igazi".
- És még? - Morgan kérdő pillantásával találkozik a szemem, de már látom ott bujkálni az örök huncutságot a kék íriszekben, amitől nekem is mosolyogni támad kedvem.
- Morgan Westbrook, hol tanultál te úgy alkudni, mint egy utcai árus?
- A nagypapától! - Jelenti ki felettébb büszkén, s még ki is húzza magát ott, ültő helyében az ágyon, miközben az ágytakaró simogatását feladja és babája csavargatására cseréli. Csak a szemeimet forgatom a válaszát hallva, de képtelen vagyok megállni legalább mosolygás nélkül.
- Inkább abban segíts, hogy melyik ruhámat vegyem fel... - Magasba emelem a két vállfát, s a lányom elé emelem őket, hogy lássa. Az egyiken algazöld, térdig érő, testhez simuló darab lóg, a másikon egy mélyen dekoltált spagetti pántos fekete-fehér. - Nekem ez jobban bejön... - magam elé emelem a fekete-fehéret, s úgy fordulok a helyi szakértőm felé.
- Ez kurvás.
- Morgan! - Meglepettségemben szóhoz is alig jutok, de még levegőt is elfelejtek venni. - Kitől tanultad ezt? - Hangom számonkérő, nagyon nehezemre esik, hogy ne nevessek az egész szituáción, de ha meg akarom tanítani a lányomnak, hogy káromkodni bizony akkor sem szabad.. Akkor bizony muszáj.
- A nagypapától hallottam. - A vállrándítása szinte sértés. Hát miért is töröm magam, hogy jóra neveljem a gyerekem, amikor a saját nagyszülei rontják el? - Legutóbb amikor ők vigyáztak rám, néztek valamit a tévében, ami nekem uncsi volt, szóval inkább legóztam, de utána elkezdtek arról vitatkozni a nagyival, hogy az a lány, aki ért az időjáráshoz milyen ruhát vett fel aznap.
- Ááá...
- Szerintem is kurvás volt, mert nagyon hamar megfázott volna benne. Te is megfáznál ebben. - Azzal egyenesen a fekete-fehér ruhára mutat, az én szívemről pedig egy orbitális méretű kő esik le. Szóval a lányom ugyan ismeri a 'kurvás' szót, de legalább a jelentésével nincs teljesen tisztában. Egy-null.
- Anya?
- Tessék, Momo.
- Most a szoftverfejlesztővel találkozol, vagy akinek étterme van? - Nos, ez van, ha hagyod, hogy a kislányod belepillantson a Tinder felhasználódba. Sőt. Állítom, hogy miután elmagyaráztam neki miről is van szó pontosan, és hagytam, hogy aztán a feloldott telefonommal szórakozzon, még néhány pasit jobbra is húzott nekem.
- A szoftverfejlesztő. Szóval zöld?
- Menő! Inkább legyen az a múltkori piros. - Nézegeti egy ideig a póni figuráját, majd felpillant rám. - Szerinted ha majd összebarátkoztok és átjön majd, mint régebben Dave, akkor mutat pár trükköt a Play Stationön?
- Megkérdezhetem neked...
- Jó. - Újabb szünet. - És ő is fogja majd a hátadat masszírozni éjszakánként? - Elképesztő, hogy ez a gyerek mi mindenre emlékszik! Pedig Dave-el már fél éve szakítottunk. Persze egy összeszedett szülőnek - vagy igazából bárkinek - akár az is lehetne a baja, hogy mit adok be a hét és fél éves gyerekemnek arról, hogy mi folyik a hálószobámban.
- Nem tudom. Ha tud masszírozni, akkor lehet.
Morrie hümmögéssel konstatálja a magyarázatom, majd pár perc múlva megunja a társaságom és lecsusszan az ágyról. Az ajtóban azonban még visszafordul, már a kilinccsel a kezében szól vissza, kijelölve a váltságdíjat a távol töltött estéért:
- Most dupla adag könyvet kérek, jó?