Hol is kezdjem. A kedvenc ételem a paprikás krumpli. Amúgy szeretem ha a figyelem középpontjában vagyok, remekül tudok improvizálni és kivételesen magas IQ-m van ezért úgy gondolom, hogy a legtöbb ember felett állok. Természetesen megvan a magamhoz való egóm, kifolyólag abból, hogy a családom befolyásos és én magam kiemelkedően teljesítek akárhányszor belekezdek valamibe. Természetesen ez nem volt mindig így. Ez részben csak maszk amivel elrejtem azt a tényt hogy az apámnak sosem tudtam megfelelni és akármennyire jól teljesítek neki sosem jó. Nem elég hogy kiemelkedően teljesítek az összes iskolámban, nem hogy a mostani de az előző 10 évben a legjobb eredményt hozom mindenhonnan, még egyszerre két szakot is végzek az egyetemen és továbbra is csak a rideg elutasítást kapom, és ez mardos legbelül, de csak cinikusabbá és egoistábbá tesz. Ezzel védem magam, felhúztam egy fajta pajzsot magam és a világ közé, amivel védhetem magam másoktól. Valójában nagyon is jó vagyok mindenben és tisztában is vagyok ezzel, de legtöbbször az érzéseimet akkor is palástolom ha jól érzem magam vagy ha épp bánt valami, mert nem akarok gyengeséget mutatni senki felé, egyszerűen úgy nőttem fel, hogy nem engedhetem meg magamnak. Amellett, hogy az egyetemet csinálok már apám cégé által egyik felvásárolt vállalatot vezetem... Hát többnyire csak névlegesen mert nincs időm mindent csinálni egyszerre, de van egy csapat tanácsadó aki pont annyira... na jó majdnem annyira jól el tudja látni ezt a feladatot mint én magam. Bizonyára azt gondolhatod hogy ez számomra sok, de az egyetemre szinte semmi időt nem szánok, félév elején elolvasom az ajánlott irodalmakat aztán a végén beülök vizsgázni és maximumot teljesítek. Na de egy dologra még nem tértünk ki, imádom a nőket és a bulikat. Többnyire azért nem végeztem még az egyetemen mert nem akartam kilépni ebből az életmódból, és teljesen felnőtté vállni, de csak késleltetni tudom az elkerülhetetlent.


Miami... egy gyönyörű hely, tengerpart és magas felhőkarcolók az egész városban. Imádom azt a várost, hisz oda születtem és ott nőttem fel. Apám Kevin Darkwood egy milliárdos vállalkozó akit úgy tartanak számon mint az ember,  aki mindenből aranyat csinál. Mellette természetesen annyira jó apa mint egy zsák krumpli, de hát mindenkinek van hibája, igaz?
Anyám Roxanne Darkwood... csak a nevét tudom, mivel nem sokkal az öcsém születése után elhagyott bennünket és azóta sem hallottam felőle, apámmal pedig nem hogy erről, szinte semmiről nem lehet beszélni hisz sosem ér rá. Tulajdonképp engem és az öcsémet egy fiatal nő, Karen nevelt fel, aki vállalta hogy a fiatalságát szinte teljességgel arra áldozza hogy belőlünk értelmes embert neveljen, ő vigyázott ránk éjjel nappal, etetett, esti mesét mondott. Igazából ha családtagnak kéne neveznem valakit ő jobban az volt mint bárki.
Sajnos csak addig volt mellettünk míg el nem értünk abba a korba hogy iskolába tudjunk járni, onnantól apám megkövetelte hogy egyedül járjunk haza, és tanuljunk meg minél gyorsabban gondoskodni magunkról. Ebben az az irónia hogy az emberek azt hitték kívülről, hogy mi voltunk a gazdag kölykök akiknek mindene megvan... Meg is volt a számlámon a sok sok pénz, de az nem helyettesít egy apát. Kevin ezt nyilván nem tudta felfogni, mivel a cége több pénzt termelt mint valaha, sorra olvastotta magába a nagyobbnál nagyobb vállalatokat, de mégsem volt elégedett, mintha csak nem akart volna tudni a létezésünkről... Nem számít, sokáig voltam dühös emiatt, de ez megtanított arra, hogy én és az öcsém csak egymásra számíthatunk. Bár különböző személyiségek voltunk, én voltam a higgadtabb és megfontoltabb míg ő a tűzesebb és harciasabb, a jó fizikumot és a magas intelligenciát mind a ketten örököltük az ősöktől, így minden iskola szinte viccnek tűnt... játszi könnyedséggel szereztük meg a maximális pontszámot minden teszten és még csak nem is kellett pénzügyi támogatás hogy a legjobb iskolákba járjunk, a saját erőnkből jutottunk be oda. A középiskola alatt úgy döntöttem, hogy választok magamnak valami sportot ami megmozgat fizikálisan is, hisz mentálisan rendben voltam. Ez lett a box... éveket töltöttem el, és függővé válltam. Úgy döntöttem, hogy mindenben ebben is a legjobb leszek, bár hozzám képest szokatlan módon ez nem sikerült, mégis nagyon gyorsan fejlődtem, és a diákok között a legjobb lettem, majd a diák olimpiára kijutva második helyen végeztem, ami természetesen nagyon bántotta az egómat, mert csak egy hajszál választott el az első helyről. Ezekről mind akartam mesélni az öregnek, de őt nem érdekelte, ehelyett rámsózott egy céget, hogy névlegesen vezessem, mivel az öcsém még túl fiatal volt, plussz túl forrófejű. Így lettem középsuli után rögtön cégvezető. Jelentkeztem az egyetemre, és rögtön két szakra is bekerültem, amelyeket egymás mellett kezdtem szinkronban, hogy mégis legyen némi kihívás az egészben... Azóta három év telt el, és ittam, csajoztam, csináltam az egyetemet, mellett kissé belenéztem a nevem alatt futó cég ügyeibe, de nagy döntéseket még nem hoztam. És találkoztam egy Rose nevű lánnyal, aki egészen más mint a többi. Kissé még fiatal, de van benne valami ami megfog. Még nem tudom megfogalmazni pontosan mit értek ez alatt, de majd kiderül a közeljövőben.