Egész álló nap csak az ágyamra tudtam gondolni. Mikor reggel felébredtem, már akkor eldöntöttem, hogy ma túlélési tendencián pörgetem le a napot és ha ezt sikerül megtennem, akkor ahogy hazaérek, bedőlök az ágyamba. Persze. Álmodik a nyomor, szokták mondani! Ahogy hazaértek, anya kitalálta, hogy csináljunk egy vásárlós délutánt, ami habár kicsit meglepett és igen, addig az ágyamra gondoltam egész álló nap, mégis felspanolt. Az utóbbi időben nem annyira volt arra példa, hogy több órát csak ketten töltsünk el úgy, hogy nem marjuk egymást. Nem mondom, hogy ezúttal minden úgy ment, mint egy normális anya-lánya shopping napon, mert voltak beszólásai, amit igyekeztem csak egy szemforgatással tolerálni a pláza közepén, de meglehetősen jól éreztük magunkat. Gyanús volt. Olyan ez, mintha azért vitt volna el, mert akar valamit. Csúnyán mondva, mintha meg akart volna vesztegetni. De hát ő az anyám! Csak nem tesz ilyet, gondoltam, ugyebár. Az is feltűnt, hogy egész nap leste a telefonját is, de mikor rákérdeztem ki az, csak annyit mondott, az egyik barátnője. Na persze! Teljesen hülyének néz, komolyan! És aztán végre bedőltem az ágyamba, amiről egész rohadt nap álmodoztam. Baromi fáradt voltam már, tök jól esett, pikk-pakk elaludtam volna, ha nem hallom meg lentről a beszélgetést. Anyát meg egy férfi hangot. Először az ugrott be, hogy lehet, hogy apa az, de ilyen későn már mit akarna itt? Nem hinném, hogy a hátam mögött titokban találkozgatnak. Hogy próbálják megjavítani, ami már régen elromlott. Jó lenne, de majdnem kizártnak tartom. Nem apa hangja volt, erre hamar rájöttem, na de mikor épp elalvás előtt meghallom, hogy valami ütemesen a falnak ütődik, akkor ki is pattannak a szemeim. Ezt nem hiszem el! Anya! Tuti ezért vitt el vásárolni! Gondoltam, hogy valami ilyesmi lapul a háttérben. Felülök az ágyon és a messengert kezdem el pörgetni a telefonomon. Basszus, így képtelenség aludni, hogy két szobával mellettem az anyám éppen szexel! A pohár valahol ott telik be, amikor már nem csak az ágy koppanását hallom, ahogy a falnak ütközik. Összeráncolt homlokkal meredek magam elé. - Fúj! – morgom, majd lehuppanok az ágyról és felkapom a fotelben hempergő farmerem meg egy pólót. Bedobálom a hátizsákomba a holnapra szükséges holmijaimat, aztán óvatosan nyitom ki az ajtót, hogy aztán nagy sebességgel viharozzak ki a házból. Nem akarok több hangot hallani, elég volt! Ki lehet a pasi? Alig telt el idő a válás óta, hogy pasizhatott be ilyen gyorsan? Mondjuk eddig is volt pár gyanús dolga, de ez bebizonyította, hogy tényleg van valakije egy ideje. Ezek szerint már túl van apán. Azt hittem, egy kicsit lassabb lesz a folyamat, valahol mélyen még talán abban is reménykedtem, hogy visszatalálnak egymáshoz, de talán így jobb, ha nem.
Fél óra múlva már apa ajtajában állok, elkopogva rajta a Lion King-et, remélve, hogy otthon van, mert ha nem… Jézus, mi van, ha ő is randizik? Ha esetleg nála is nő van? Erre nem is gondoltam. Most már mindegy végül is, erre azelőtt kellett volna gondolnom, hogy dörömbölni kezdtem az ajtaján. - Szia. Itt alszom ma, ha nem gond – mondom neki, ahogy kinyitotta az ajtót, és megpróbálom felmérni a terepet, miután betessékeltem magam. - Egyedül vagy? – érdeklődöm, mert hát ezek után… sosem lehet tudni.
Munka után, ahogy csak tudtam, rohantam haza. Őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy milyen állapotban fogom találni a házat, de azért reménykedtem benne, hogy a helyzet nem akkora katasztrófa. Nem voltam vendéghez szokva, mióta Joval elváltunk – vagyis az utóbbi két hónapban – Gennát leszámítva senki más nem járt még nálam. És annyira nem is bántam volna, ha ez egy ideig még így marad, de ezt most már baszhatom. És egyedül magamat hibáztathatom érte.
***
Mikor meghallom a jellegzetes kopogást, rögtön felkapom a fejem. Genna? Ilyenkor? Automatikusan az órára nézek: fél tizenkettő. Te jó ég. Mit akarhat ilyen későn? Mért nem hívott fel? Homlokráncolva állok fel a kanapéról, és az ajtó irányába indulok. - Légy szíves, ne most gyere elő – mormogom, és hátra is pillantok, de ebből a szögből tisztának tűnik a terep. Résnyire kinyitom az ajtót, és kilesek rajta. Valóban a lányom ácsorog előttem. De megszólalni sincs időm, két másodperc alatt közli, hogy nálam óhajt aludni. Hoppá. - Szia. Történt valami? – kérdezek rá kertelés nélkül, mert félreértés ne essék, szívesen látom, de azért eddig nem volt szokása ilyen későn, bejelentés nélkül betoppanni hozzám. A kérdéssel együtt egy kicsit nagyobbra tárom az ajtót, de nem sokkal, épp hogy csak beférjen rajta, és közben újra hátrapillantok. De semmi. Miután betessékelte magát, sebtében Gennán is végigpillantok. Úgy látom, nem buliból jött. Vagyis csak egy lehetőség maradt: megint összebalhéztak Joval. Nagyszerű. Remélem, tud róla, hogy eljött, bár kötve hiszem, hogy elengedte volna egyedül ilyenkor. Már látom is magam előtt a holnapot, ahogy reggel felhív, és rajtam kezdi számon kérni a dolgot. Mért engedtem neki, hogy itt maradjon? Mért nem hívtam fel még ma este? Sőt, szerintem azt se fogja elhinni, hogy nem én hívtam át magamhoz. De egyelőre a látogatás okára vagyok kíváncsibb. Ötletem sincs, miért kérdez rá ilyen direktben, hogy egyedül vagyok-e, eddig még sohasem tette, és abban is kételkedek, hogy ne olvasná le az arcomról a meglepetést. Oké, megadom magam, a nők, meg a hatodik érzék. Ráhibázott. - Hát, ami azt illeti, nem igazán… – dörzsölöm meg a homlokom, és azt saccolom, látszik is rajtam némi zavarodottság. – Honnan tudod?
Apa arca meglehetősen árulkodik a meglepettségről. Végül is igen, annyira nem jellemző rám, hogy éjjel fél tizenkettőkor beállítok hozzá előzetes bejelentkezés nélkül, de ez most egy kivételes eset és meg kell értenie. Vagyis meg kellene, ha elmondanám neki, miért is vagyok itt pontosan, de nem akarom megbántani, nem szeretném, hogy szarul érezze magát emiatt, szóval talán jobb lesz, ha nem azt mondom, ami miatt valójában jöttem. - Hát… - kezdek bele, de én hülye, idefelé úton még nem ötlöttem ki rendesen, mit is kellene mondanom neki és így hirtelen nem annyira akar semmi eszembe jutni. – Innen közelebb van a suli – vonok vállat, ahogy beljebb megyek, de hamar rájövök, hogy ez elég rossz hazugság volt, de elterelődik a figyelmem másfelé. Ahogy kimondja, hogy „nem igazán”, meg is torpanok, nem megyek beljebb. Ki tudja, milyen látvány fogadna. Ezt nem hiszem el, komolyan mondom! Milyen holdállás van ma itt? Tulajdonképp mind a kettejüknek megvan a joga arra, hogy tovább lépjenek, nem erről van szó. Még Apát meg is értem. Egyedül lakik itt, senkit nem zavar, ha nőket hoz fel, bár azért kétlem, hogy ezt sűrűn tenné, mellesleg nem hiszem, hogy állandó kapcsolata lenne. Szerintem még mindig nem tette túl magát Anyán rendesen. Ellenben Anya nagyon úgy tűnik, hogy már kicsit előrébb van, mint kellene. Legalábbis szerintem. Mellesleg lehetne egy kicsit tekintettel arra, hogy én is abban a házban lakom! Legalább küldene át Apához vagy tököm se tudja?! Valamit csak tehetne az ügy érdekében… - Pff – szalad ki a számon és a hatás kedvéért még a szemeim is megforgatom. – Ne is törődj vele – rázom meg a fejem, mert kezdem elég kellemetlenül érezni magam. – Vedd úgy, hogy itt sem voltam, de tedd meg azt a szívességet, hogy majd közlöd anyával, ha reggel hív, hogy Faithnél aludtam – mondom, és már sarkon is fordulok, hogy minél hamarabb elhagyhassam a második süllyedő hajót a mai nap. Azt még nem tudom, hogy mit fog szólni Faith, bár ez még a kevésbé bajos dolog. Mi van, ha Cole nyit majd ajtót vagy esetleg az apjuk? Nem is tudom, melyik a jobb?! - Még szerencse, hogy nincs kulcsom. Ki tudja, milyen látvány fogadott volna? Ne érts félre Apa, de ez most egy kicsit mellbe vágott – vonok vállat. Minden gyereknek az az egyik rémálma, hogy a szüleit meglássa együtt, miközben nyalják-falják egymást. Arról már nem is beszélek, hogy az még rosszabb, ha mással látod őket! Azt hiszem, ez egyszerűen nem az én éjszakám. Na de hogy ennyire nem?! Összebeszéltek talán? - Majd holnap hívlak suli után, ha alkalmas lesz – mondom még, aztán már a lépcső alján is vagyok. Kicsit elveszettnek érzem most magam azért, meg kell hagyni.
Közelebb van a suli? Micsoda? Nem igazán értem, mi történik, de abban fél pillanat alatt biztos vagyok, hogy nem mond igazat, és ennek sem értem az okát. Megszokhatta már, hogy előttem nem kell titkolóznia. És nem is szokott. Ha nagyon nem akarja, persze nem fogom erőszakkal kiszedni belőle, nem vallató vagyok, csak az apja, és amúgy is, azt szeretném jobban, hogy ő akarja elmondani, hogy mi zaklatta így fel. Mert azt a vak is látja, hogy valami nincs rendben. Lehet, csak az kell hozzá, hogy megnyugodjon egy kicsit, aztán ismerem, úgyis elmondja majd magától. Csak ki kell várnom. Arról viszont nem volt szó, hogy két mondat után szabályosan hátraarcot vág. Az más, hogy itt van, és türelmes vagyok, de biztos, hogy nem fogom így kiengedni az éjszakába. - Na-na-na, álljon meg a menet. Ha azt hiszed, elengedlek anélkül, hogy elmondanád, mi folyik itt, akkor téved a kis hölgy. – És hogy nyomatékosítsam a szavaim, a kezem az ajtólapra teszem, ha esetleg az járna a fejében, hogy csak úgy feltépi a kilincset, és elrohan. Nem szokása, de most látom rajta, hogy zaklatott. Az én lányom, a fenébe is. Nem szokott ilyen foghegyről válaszolgatni, hogy "ne is törődj vele", meg "vedd úgy, hogy itt sem voltam", és nem is örülök neki annyira, de nyilván oka van, hogy így viselkedik. A "ha alkalmas lesz"t, már inkább meg sem hallom. - Tisztázzuk, nem fogadott volna semmilyen látvány, ha felhívsz, hogy hozzám tartasz – mondom határozottan, a pillantását keresve. Ez most messze nem fejmosás, a hangom teljesen nyugodt, de azt akarom, hogy ezzel tisztában legyen, a jövőre nézve is. – Az egy dolog, hogy most még nagyon távol állok tőle, és perpill sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy anyád után nem lesz más nő az életemben, de bármennyire is szeretném, nem tudom garantálni, hogy bármikor, amikor váratlanul betoppansz, épp itthon vagyok, és épp remeteéletet élek – teszem hozzá, a végére megpróbálva egy kis iróniát is belecsempészni, mert közben az is leesett, hogy valószínűleg ezen a részén akadt fenn ennyire. Hogy éppen randizom, és rosszkor állított be. Nem is értem, hogy gondolja komolyan, hogy a válás után két hónappal már Casanovát játszom. - Másrészt nem kaptam puszit. És azt reméltem, ha már benéztél, legalább egy teára meghívhatlak – nézek rá halvány mosollyal, úgy, mint aki nagyon is szeretné, hogy maradjon. – Nem tudtam, hogy jössz, szóval a felét már eltüntettem, de talán még egy kis chilis csokim is akad - teszek rá még egy kísérletet, hogy becsábítsam a konyhába, tudom, hogy imádja. - Feltéve, ha nem árulsz be Jonak, hogy este tíz után egészségtelen kaját tömök beléd, sem Adamnek, mert egy hete kompletten kiirtotta az étrendemből az édességet. Jo mindig is erősen egészséges életmód párti volt, ebból fakadóan Genna rengeteg szigorú szabály mellett nőtt fel, mit szabad enni és mit nem, azt is mikor, és mennyi az ajánlott. Az évek során sokat javult a helyzet, és kétségkívül igaza is van, fontos, hogy odafigyeljünk az egészségünkre, orvosként nem is mondhatnék mást, de azért még mindig sok mindenhez ragaszkodik, amihez szerintem nem kellene ennyire keményen. Adam pedig a néhány hete becserkészett személyi edzőm. Mulatságos figura, meséltem már róla egy-két sztorit, mikor nálam járt.
Persze, hogy nem hiszi el, hogy azért akarok itt aludni, mert innen közelebb van a suli. Ilyen hülye kifogást is csak én vagyok képes kitalálni, és apa sem most jött le a falvédőről, szóval látom az arcán a kérdőjelet, mikor kimondom ezt a mondatot. Akár ez is lehetne az indok, végül is, nem?! Ahogy beérek és közli, hogy nincs egyedül, akkor pedig már biztos is vagyok benne, hogy nem teszek egy tapodtat lépést sem beljebb, előbb alszom az utcán, minthogy szembesüljek a nővel, akit apám felhozott magának. Az ő élete, az ő dolga, én nem fogok beleszólni, de az istenért, hogy mind a ketten ilyen hamar túlléptek egy váláson, azt nem igazán akarom elhinni, főleg nem róla. - Hm – hümmögök, mikor megakadályoz abban, hogy elhagyjam a házat. – Ha nem vagy egyedül, akkor nem ez a megfelelő pillanat, hogy erről beszélgessünk. – Egyébként sem vagyok biztos benne, hogy el akarom mondani neki. Nem akarom látni a csalódottságot az arcán. Mert biztos nem esne jól neki, hogy anya máris túltette magát rajta. Gondolom. - Nem volt időm telefonálni. – Csak menekültem. Kinek van kedve hallgatni, hogy az anyja két szobával arrébb szexuális életet él? És akkor még az én körmömre van nézve, hát szép, mondhatom. – Jó, igazad van. Majd máskor legalább egy SMS-t dobni fogok, vagy írok Snapchaten. Van egyáltalán olyanod? – sandítok rá, de szerintem azt sem tudja, mi fán terem ez az applikáció. – Azért remélem, nem egyedül fogsz meghalni. Anyán is túl lehet lépni, remélhetőleg. – Persze érthető, hogy még ezt gondolja. Ez a normális, ugyebár. Én még nem igazán vagyok felkészülve arra, hogy bármelyikükkel is mást lássak, mint a másik. Nem, nem fogok leülni békés vasárnapi ebédre anyámmal és az új hódolójával. Kizárt. – Nem vagy kifutva az időből, másnak is sikerült már ilyen öregen, Apa – heccelem kicsit, széles mosollyal az arcomon. Nem öreg, dehogy. Közel sincs ahhoz, de azt is tudom, hogy nem emiatt gondolja úgy, hogy nem lesz más nő az életében. Kérésére –na meg amúgy is megérdemli-, nyomok egy puszit az arcára, és a chilis csokira máris felcsillannak a szemeim. Tudja ám, mivel lehet itt marasztalni. - De akkor nincs itt semmiféle nő? – lesek el a válla felett. – Ha nő nincs, akkor hogy értetted, hogy nem vagy egyedül? – Ez igazán rejtélyes. – Vettél magadnak egy hörcsögöt, vagy?! – tippelek egy széles vigyorral oldalba bökve őt. Komolyan nem tudom elképzelni, mire érthette, hogy valaki van a házban. Egyelőre senkit nem látok sehol. - Dehogy árullak be. Szerinted nekem hiányzik, hogy feleslegesen papoljon nekem bármiről is? Így is éppen eleget hallgatom az okosságokat. – Ez így van, és kész. Ő is tudja, hogy anya túlzásba viszi a dolgokat mindennel kapcsolatban, és így, hogy őt már nem csesztetheti maximum telefonon, így nekem dupla adag jut. Fenomenális. - Amúgy sem lehet teljes mértékig kiirtani az édességet. Kell a boldogság-hormon. – Főleg ilyenkor. De ezt már nem teszem hozzá. Egy fokkal már azért talán jobban néz ki –vagy csak mutatja-, mint ami után elköltözött, de még mindig nem teljesen oké a helyzet. - És meddig akarod folytatni a remeteéletet? – érdeklődöm, ahogy aztán beljebb tessékelem magam, de még mindig csak óvatosan, lévén, fogalmam sincs, mire kellene számítanom. Ha sokáig, akkor akár ide is költözhetnék. Sokkal jobb lenne, az én életem is ezerszer nyugodtabb lenne, de még mindig várok egy kicsit azzal, hogy felvessem ezt az opciót. Máris a konyhába igyekszem, hogy felkutassam a chilis-csokit, és ahogy megtaláltam, utána le is vetem magam az első székre. - Anya biztos ideges lesz, hogy egy szó nélkül eljöttem, ugye? – pillantok rá kérdőn, ezen morfondírozgatva. – Persze, hogy az lesz. Végre kapóra jön neki valami, ami miatt lecseszhet. – Meg is válaszolom a kérdést egy vállrándítás kíséretében. Ha felhozza, én biztos, hogy kiállok magamért. Ő sem szívesen hallgatná azt, amit én hallottam nemrég.
- Arra sem a legmegfelelőbb pillanat, hogy egyedül mászkálj odakint. – Nem szokásom túlaggódni a dolgait, de mindjárt éjfél. New York pedig nem a legbiztonságosabb hely éjszaka, egyedül, egy gyönyörű kamaszlány számára. Erről jól ismeri a véleményem, és nem is szoktam engedni belőle, inkább elviszem, ha nagyon menni akar valahová. De most már arra is kíváncsi vagyok, hogy mi történhetett. Bizonyára nem véletlenül állított be ilyenkor. És kapkod annyira, hogy még szólni is elfelejtett. Ha otthonról jött, legalább fél óra volt az út, szóval a nem volt ideje felhivnira fel is vonom a szemöldököm, elég látványosan. Ez megint csak sántít. - Maradjunk inkább abban, hogy felhívsz – sandítok vissza rá kezdődő mosollyal. Semmi Snapchatem nincs, és amúgy sincs állandóan a kezemben a telefon. - Mit szólnál hozzá, ha a halálom tervezgetését inkább a konyhában folytatnánk tovább? – vetem fel az ötletet, hogy ne itt az ajtóban ácsorogjunk. A kis beszólására pedig én is elvigyorodok. - Kösz, ezt mindenképp felírom a motivációs naptáramba. Nem vagy még túl öreg, Russell. Ja de, de azért ne aggódj, másnak is összejött már a te korodban. Ettől biztos sokkal vidámabban indul majd a reggel. Csak tudnám, hogy hova tettem... – Túlságosan rendszerető sosem voltam, illetve ez így nem pontos, szeretem én a rendet, csak fenntartani nem tudom. Kellett mellém Jo, ahogy kell Daria is az irodámba. De azért igyekszem. Most sincs nagy rumli, épp csak időről időre felbukkan valami, aminek a holléte után kell nyomozni egy kicsit. Nem szoktam még hozzá, hogy egyedül lakom. Mikor a bizonyos nő felől kezd faggatózni, a mosolyom egyre csak szélesedik. Végül is tényleg félreérthető volt, amit mondtam, de ilyen heves reakcióra akkor sem számítottam. - Hörcsögöm már van – pillanatok felé jelzésértékűen, egy bujkáló, huncut mosollyal, mintha csak rá céloznék ezzel a megjegyzéssel. De hogy akkor kiről is van szó? - Mindjárt meglátod – kezdem el én is keresni a szememmel. Egyértelműen lefelé összpontosítok, de nem látom sehol. Nem tudom, hova tűnt már megint. - Oké, ebben van valami – látom be, hogy végül is igaz van, egy oldalon állunk. Egyiken se viseljük jól Jo frusztráltságát. Ami esetemben nem olyan nagy gond, hisz’ elváltunk, de az már sokkal nagyobb probléma, hogy ő se nagyon találja a közös hangot az anyjával. - Hát, ma jócskán feltöltöttem a raktárt. Plusz te is betoppantál. – Vagyis a boldogsághormonjaim jól érzik magukat, de ez mindig így van, amikor megérkezik. Szeretek vele lenni, de részben azért is, mert nem akarom, hogy lássa rajtam, azért megviselt ez az utóbbi időszak. A viták, a válási procedúra, a tényleges elköltözés. Az állandó rágódás, hogy jól döntöttünk-e, és szembenézni azzal a ténnyel, hogy minden nap üres házba jövök haza. Hiányoznak. Ez nem kérdés. - És ezúttal egy kicsit talán igaza is lesz – fűzöm hozzá a latolgatásához, ahogy leveszek két poharat a felső polcról, és a vízforralót is bekapcsolom. Halkan duruzsolni is kezd a háttérben. – Én is aggódnék, ha csak úgy lelécelnél az éjszaka közepén, Genna, ezt nem róhatod fel neki – próbálom egy kicsit megvilágítani előtte a helyzetet, attól, hogy Jo olykor undokul viselkedik vele, azért nagyon szereti. Csak mostanában nem annyira sikerül kimutatnia. Miközben beszélgetünk, meg is feledkezem a vadászgörényemről, ami menet közben Genna bárszékéhez oson, és előbb megszaglászva egy kicsit, pillanatok alatt felkapaszkodik a lábán, hogy aztán a hátán keresztül a vállára fusson.
- Tudok magamra vigyázni, tudod jól, de jól van… akkor maradok – adom be végül a derekam, bár amúgy sem lenne kedvem sehová sem menni az éjszaka közepén már. Bekéredzkedni bárhová gáz lenne. Na meg, ha apa nincs egyedül, akkor is csak lesznek rám tekintettel, nem? Hiába néz rám ilyen gyanúsítgató tekintettel, tényleg nem volt időm felhívni! Igaz, az idefelé vezető úton csöröghettem volna, de sajnos más járt a fejemben és nem az, hogy telefonálgassak. Persze, hogy nincs Snapchate. Hogy is lenne?! Modern apa ő, csak a maga módján. Nem tölt időt ilyen hülyeségekkel. Nekünk sem kellene ennyit lógni a mobilon. - Isten ments, hogy ilyesmit tervezgessünk – vágom rá, de beljebb fáradok, óvatosan körbe pillantva a helységben, hogy ki lesz ma a társaságunk? - Na látod! Ha nem lenne ötleted motivációra, csak kérdezz engem, remek ötletek vannak még a tarsolyomban – nevetek halkan. Persze csak heccelem, szerencsére tudja, hogy nem kell komolyan vennie mindent. Anyának már nem biztos, hogy egy ilyet benyögnék, még véletlenül megsértődne a semmire. Még mindig nem oszlottak el a gyanúim, folyton keresem a szememmel, hogy mégis kit kellene keresnem. Tényleg rejteget valakit? Hm. Mikor rám pillant a hörcsögös megjegyzéssel, a chilis-csokit pont úgy majszolom, akár egy rágcsáló. - Borzasztó titokzatos vagy ma, Apa – ráncolom a homlokom és én is a földet kezdem el nézni, mivel ő is nagyon azt pásztázza. – Remélem valami cuki kiskutyát vettél legalább. – Annak örülnék. Mindig akartam egyet, de valahogy elmaradt. Amikor felhoztam a dolgot, hamar el lett hessegetve a téma, pedig imádtam volna! - Na, hát ez jó hír! – Olyannyira jó, hogy remélem, nem kezd el faggatózni az okról, ami miatt az éjszaka közepén idejöttem, mert azzal jóval megcsappanna a boldogságának szintje, azt hiszem. Hazudni sem akarok neki azért erről, úgyhogy még majd valahogy megtalálom az arany középutat, ha arról lenne szó. - Hát de… - kezdek is bele kicsit felháborodottan, mikor azt mondja, nem róhatom fel neki, hogy aggódik, amiért leléceltem. – Jó, azt nem, ha aggódik, de az nem számít, ha miatta jöttem el? – gondolkozom hangosan teli szájjal. Na jó, ezt nem kellett volna így kimondanom, mert most az lesz a következő kérdés, hogy mi történt? És arra mégis mit fogok felelni? Hogy ja, semmi, csak valakit felhozott magához? Nem akarok kamut mondani neki, de azért ezt így sem feltétlenül kellene tudnia. Őt akarom ezzel védeni. Még szerencse, hogy idő közben megzavar valami és nem jön ez a kérdés, legalábbis egyelőre nem. Rendesen megugrok a „meglepetésre” és egy ideig még fel sem fogom, hogy éppen egy… vadászgörény mászkál rajtam. - Jesszusom! Te vettél egy vadászgörényt? – kérdezem elképedve, miközben a nyakam körül ólálkodik és végül az ölembe ugorva elcseni a csokit a kezemből. – Hé! – szólok oda, és figyelem, ahogy szépen elmajszolja a kis darabot. – Szerintem ettől tüzet fogsz okádni, kishaver – emelkedik meg a bal szemöldököm, ahogy lelesek rá. – Mi a neve? – kérdezem, de még mindig nem akarom elhinni, hogy konkrétan apám lakásán egy ilyen állat garázdálkodik. - Amíg otthon laktál miért nem voltak ilyen elvetemült ötleteid? – kérdezem, miközben simogatni kezdem az ölemben összekuporodó állatot. – Halál cuki. Ha ezzel akarnád elérni, hogy ide költözzek, akkor már meg is vettél volna. – Hát az király lenne ugyebár, csak ez nem ilyen egyszerű, sajnos.
Tudom, hogy vagány csaj, tényleg ki tud állni magáért, ha kell, és erre büszke is vagyok, zárójelben, de arról azért nem nyitnék vitát, hogy éjszaka mégsem kéne egyedül csatangolnia. De szerencsére nem is kell. Végül csak sikerül beljebb terelgetnem, közben rendületlenül várom, hogy elmondja, mi az oka ennek a sebes betoppanásnak, a kíváncsiságom percről percre csak csigázza, de úgy döntök, akkor is kivárom, amíg ő hozza fel a témát. - Abban nem kételkedem – mosolyodom el, a remek ötleteit már túlságosan jól ismerem. De inkább ilyen legyen, mint hogy egész nap a szobájában gubbasszon. Ezt aláírom. Szeretem, hogy ilyen eleven, még ha mostanában már nehezebben is tartom vele a tempót. Nem annyira fizikailag – bár tegyük hozzá, mióta személyi edzőm van, roppantul fitt vagyok –, általában inkább a hangulatom az akadály. - De hát mindig az vagyok – javítom ki komolykodó hangon, bujkáló mosollyal a megjegyzését. A cuki kiskutyára pedig csak megingatom a fejem. Ismeri a véleményemet erről, kutyát nem tartanék a lakásban. Tudom, hogy régebben is szeretett volna egyet, de sajnos sosem laktunk kertes házban. Még mindig nem tudom, min vesztek össze Joval ennyire, hogy fogta magát, és ilyen későn elviharzott. De abban biztos vagyok, hogy Jo nagyon is aggódni fog érte, ha hűlt helyét látja reggel. Ezt biztos ő is belátja majd, ha enyhül benne a harag. Ami most még kicsit sem tűnik úgy, hogy enyhülni akarna. Ez a „hát de” kezdetű kifakadás nagyon is erről árulkodik. De most már legalább témánál vagyunk. - Ezt hogy érted? – kérdezek vissza halvány homlokránccal, miközben a vízforraló sípoló hangja jelzi is, hogy elkészült a teavizünk. – Válassz egy filtert – szúrom közbe, majd leveszek a polcról egy-egy óriásbögrét, és kiteszem a pultra, hogy bele tudja lógatni szíve választottját. A sajátomba pedig beledobok egy gyömbéreset, és ha mindketten megvagyunk, nyakon is öntöm a forró vízzel. Addig legalább én is végig tudom gondolni a témát. Ekkor viszont feltűnik a színen az új lakótársam is. Genna reakcióján elnevetem magam, és elnézem őket egy darabig, mielőtt válaszolnék. - Nem. Nem vettem – bocsátom előre az információt, amiről sejtem is, hogy gyors magyarázatra szorul. – Igazából csak… - nem is tudom, hogy prezentáljam anélkül, hogy ne nézzen komplett hülyének a lányom, de végül inkább elmondom az igazat. – Odakint találtam, ahogy behajtottam az utcára. Kis híján el is ütöttem, úgy meg volt zavarodva. Nem tudom, mi történt vele, kidobták-e, vagy csak elszökött. De nem akartam otthagyni. Látom, hogy meg van lepve. Annyira még én sem tudatosítottam magamban, hogy egy görény szaladgál a lakásomban, de nem volt szívem kint hagyni, hogy valaki tényleg elüsse. - Még nincs neve. Ha már úgyis itt vagy, segíthetsz kitalálni – teszem hozzá bujkáló mosollyal, de szerintem nem fog tiltakozni ellene. Oké, a kutyának én is ellene voltam, de tőlem azért megfért volna valami kisebb állat a lakásban, és szerintem Genna is szerette volna. Jo viszont hallani sem akart róla, amit szintén meg tudok érteni, de szóval most itt ez a görény, és fogalmam sincs, hogy mit csináljak vele. - Jo biztos ki is vágott volna vele – mondom ki köntörfalazás nélkül, mikor ő is szóba hozza, ami az előbb az én fejemben is járt. És ahogy elképzelem az arcát, el is nevetem magam. – Egyelőre még vele sem bírok el, nem hogy kettőtökkel – dobok rá én is a viccre, és a bögrém után nyúlok, most már nem annyira forró. Ez a néhány másodpercnyi csend pedig eszembe is juttatja, hogy az előbbi témát szépen félbehagytuk. Pedig nem annyira lényegtelen. - Én megértem, hogy dühös vagy rá – jegyzem meg, tudom, hogy pontosan tudja, miről beszélek, máskor is össze-vissza ugrálunk a témák között, de ha más nem, a hangom komolysága is jelzi. – És azt is, hogy mostanában nehéz együtt élni vele, de az, hogy összevesztek, még nem biztos, hogy elég ok rá, hogy csak úgy szó nélkül lelépj. Pláne ilyen későn. – Egy kicsit, bevallom, én is aggódom emiatt, mi lesz, ha innentől kezdve minden összezörrenésnek ez lesz a vége. Nem azért, mert nem látnám szívesen, nem erről van szó, hanem arról, hogy ha már az sem elég, hogy ki-ki bezárkózik a saját szobájába, és odáig fajul a helyzet, hogy már egy házban sem tudnak megmaradni, az nagyon nem jó jel. Nem örülnék, ha rendszeresen elszökdösne otthonról, mert most hozzám jött, de ki tudja, máskor mi lesz a csábítóbb ötlet. - Nem így gondolod? – kérdezem az ő véleményét is, elvégre már nem gyerek. Szeretném tudni, mi jár a fejében, miért rohant el. És talán ezzel az előbbi mondattal van is esélyem kipiszkálni belőle.
Valóban titokzatos az esetek nagy részében, de azért nekem általában hamar sikerül kiszednem belőle a dolgokat, ha belendülök, akkor meg főleg. Nem képes sokáig ellenállni a boci szemeimnek, amikkel nagyon is szépen tudok rá pislogni. Most viszont nekem kellene egy kicsit titokzatosabbnak lennem, mert így hamar rá fog kattanni a témára, és tényleg nem én szeretném közölni vele, hogy anyának máris van valakije. Viszont hazudni se nagyon szeretnék. Sakk-matt. - Hát miatta jöttem el. Ennyi. Képtelenség megmaradni vele egy fedél alatt – forgatom meg a szemeim. Végül is, ezzel még annyira nem is hazudok. Általánosságban igaz. Kiveszek egy filtert a dobozból és lerakom az asztalra. - Rumot is kérhetek bele? Ma már úgysem vezetek – ütöm el egy poénnal a kérést. Hogy is vezetnék, ég jogsim sincs, de ezzel együtt inni sem ihatnék. – Csak egy kicsit – teszem hozzá ártatlan mosollyal. Úgysem árt meg, ittam már ennél ütősebbet is, de ezt neki persze nem kell tudnia. Vagyis úgyis tudja. Ahogy megjelenik egy vadászgörény hirtelen az ölemben, teljesen elképedek. Mindenre számítottam, de erre nem. - És mi lesz vele? Itt marad? – kérdezem és simogatni kezdem. – Tedd fel a netre, hogy találtad, ha jelentkezik érte a gazdája, akkor mehet haza, ha nem, akkor tartsd meg. Végül is, tényleg jó, ha van itt valami állat. – Neki is, mert legalább nincs annyira egyedül, meg nekem is, mert lesz mire fognom, hogy többször akarok itt aludni. - Legyen mondjuk… Csoki. Úgyis imádja, látszólag – mondom, mert épp az előbb csente el tőlem a chilist. – Az akkor is illik rá, ha lány, meg akkor is, ha fiú – érvelek a hirtelen kiötlött név mellett. – Vagy lehet akár Foltos is, mert… foltos - nevetek fel. A kreativitásom határtalan. - Az tuti – helyeslek, mert tudom, hogy anya nem viselné el az állatot a lakásban. Elhúzott szájjal bólintok a megjegyzésére. Hát persze, hogy nem. Nem akarja, hogy ideköltözzek. Talán örül is egy kicsit, hogy most nyugta van egy ideig. Persze azt is tudom, hogy megviselte a válás, de azért az éremnek két oldala van. A hirtelen témaváltásra sóhajtok egy nagyot. Gondoltam, hogy nem fogom tudni elkerülni a dolgot, úgyhogy most nagyon gyorsan át kell futtatni a fejemben a dolgot, hogy mégis mit mondjak neki úgy, hogy ne is hazudjak, de ne is bántsam meg. - Nem vesztünk össze kivételesen – mondom halkan, miközben próbálom lehalászni a görényt a nyakamból. Felszisszenek, ahogy a körme a bőrömbe váj a nyakamnál, de mikor lejött, óvatosan leteszem a földre és a teámba kortyolok. - Azért jöttem el, mert olyan tevékenységet folytatott, ami mellett képtelenség lett volna aludni az éjszaka – lesek fel a bögre pereméből, és nagyon remélem, hogy nem kell konkretizálnom neki a dolgot, hanem már ebből le fogja vágni, hogy miről beszélek. – De ezt légy szíves ne mondd neki, majd inkább én megpróbálok vele… beszélni – mondom egy kis hatásszünet után. Nem tudom, ebből hogy nem lesz veszekedés, mert vagy így, vagy úgy, de biztos, hogy megpróbálja majd az egészet úgy kihozni, hogy végül én legyek a hibás és semmiképp sem ő. De ebben nem akarom, hogy apa beleálljon, mert nem akarom annak kitenni. Nyilván nem esik jól neki a dolog amúgy sem. - Apa, neked van már valakid? – kérdezek rá, mert ha van, akkor talán kevésbé lesz neki szar hallani a dolgot, de ha nincs… hát akkor lehet, hogy töltök neki egy deci rumot a teájába.
Tizenhét évig pedig mindkettőnknek sikerült valahogy egy fedél alatt kibírni Joval. Bár ebből a szempontból kétségkívül ő a nyertes, hisz’ kettőnk közül én adtam fel hamarabb. De neki azért mégsem kellett közös hálószobák osztoznia vele. És ezért is van, hogy nem értem, miért nem ment fel simán a szobájába, és zárta magára az ajtót, mint ahogy szokta, ha kiborul valamin. Inkább kis túlzással fogta magát, és az éjszaka közepén megszökött. Ráadásul még mindig azt akarja nekem beadni, hogy nem volt semmi különösebb oka. Mikor rumot kér, egyik szemöldökömet felhúzva felpillantok rá. - Ennyire ütős a téma? – jelenik meg egy cinkos félmosoly az arcomon, de nem bánom, ha már éjszaka lelkizünk, a konyhámban, valóban ránk fér egy kis rum. Leveszem a polcról, és löttyintek is mindkét bögrébe, mielőtt elé csúsztatnám az elkészült nedűt. - Voila. – Én pedig leteszem magam az egyik vele szemben szomszédos bárszékre, hogy aztán úgy nézzek rá, hogy na, ki vele. A témát viszont teljesen eltereli a másik kis vendégem felbukkanása. - És mégis milyen felületre gondoltál? Talált görények csoportja? – firtatom érdeklődve az ötletet, és egy formálódó mosoly leplezetlenül a szám sarkán bujkál. Az utca lakói nem az ismerőseim, se élőben, se online, már csak azért sem, mert nem rég költöztem ide. Nem mondom, volt már, akivel váltottam már egy-két szót, de azt még véletlenül sem árultam el nekik, hogy orvos vagyok. Nincs sok kedvem hozzá, hogy boldog boldogtalan engem hajkurásszon, ha megvágja az ujját, vagy kettőt köhint a gyerek. Tapasztalatból mondom, volt már olyan hely, ahol túlságosan óvatlan voltam. Jelenleg sokkal jobban díjazom a magányt, és hogy békén hagynak. - Maradni nem nagyon maradhat. Nem azért költöztem el anyádtól, hogy aztán egy görénnyel bútorozzak össze. Ha megtudná, mire cseréltem… – Itt viszont meg kell állnom. És be kell csuknom a szám. Alapvetően csak félig szántam poénnak, de mire mindezt kimondom, kis híján már a teát is visszaköpöm. Nagyon küzdök, hogy ne röhögjem el magam, ezzel beismerve, hogy fejben nekem is épp úgy összeállt a hasonlóság, mint mennyire mostanra bizonyára Gennának is, de esküszöm, nem akartam Jo-t egy görényhez hasonlítani. Nem ezt akartam kihozni belőle. Huh. Nagylevegő. Próbálok a bögrémre összpontosítani, míg alábbhagy az inger. És valahogy száműzni a fejemből a gondolatot. - A Csoki nem rossz – kapok is az újabb témán. De, nagyon rossz. De teljesen mindegy, úgyis csak egy-két napig tervezek osztozkodni vele a lakásomon. Addig belefér. A Foltostól még mindig jobb. Annyira nem tűnik ki a mondandójából, hogy tényleg ide akarna költözni, én abban a hitben vagyok, hogy ez csak a vicc része volt. De ettől függetlenül tény, hogy inkább megpróbálnám finoman lebeszélni róla, ha egyszer nyíltan előállna az ötlettel. Leginkább Jo miatt. Nekem is marha pocsék egyedül, idővel majd jobb lesz, de nem akarnám elszakítani tőle a lányát. Tudom, hogy imádja Gennát. Akkor is, ha néha öt perc után képesek egymás torkának ugrani, ha egy légtérbe kerülnek egymással. És ezzel megint csak témánál vagyunk. Ha azt várta, hogy elfelejtem, akkor ez most nagyon nem jött össze. Nem vesztek össze? A hallottakra önkéntelenül is ráncba fut a homlokom, azt hiszem, kezdem még úgy sem érteni a dolgot, mint eddig, de nem szólok közbe. Nagyot kortyolok a teámból, és hagyom kibontakozni. De ahogy folytatja, a kezem megáll félúton, mielőtt még a bögre az asztallapot érintené. A tekintetem egy-két pillanatra találkozik az övével, azt kutatom rajta, vajon… tényleg arra gondol-e, amire én. Pedig már enélkül is tudom a választ. Szóval Jonak máris van valakije. Az arcom megváltozik, de nem reagálok sehogy. Csak visszanézek a teámra. És megpöckölöm a kerámia fogantyúját. Nem akarom kimutatni előtte, hogy ez azért elég váratlanul ért. Két hónap telt el. Kettő. Tizenhét év után. Megszívom a fogam, de próbálok most inkább nem erre gondolni. Hanem mondjuk arra, hogy Genna is otthon volt, és nem is értem, hogy gondolta ezt. Nem vagyok egy hirtelen haragú természet, de most pillanatok alatt felszalad bennem az indulat. De a hangomon ezt igyekszem nem annyira mutatni. - Ne mondjam neki? – vakarom meg az orrnyergem. – Pedig nagyon is formálódik bennem valami olyasmi, hogy helló, Jo, az éjszaka közepén beállított hozzám a lányunk, van valami ötleted esetleg, hogy mégis mi történhetett?– A szavaimat rövid csend követi. Amit kihasználok arra, hogy a rumosüveg után nyúljak, és az előbbihez képest egy jóval nagyobb adagot löttyintsek belőle a bögrémbe. - Te nem kapsz – kommentálom hozzá, még mielőtt rákérdezne, és messzebbre is teszem az üveget. Felemelem a poharat, és bele is kortyolok. - Majd én beszélek vele. Isten ments, hogy te mássz bele ebbe – sandítok rá újra. Így azért már valóban, minden világos. A kérdésére viszont félig-meddig el is nevetem magam. - Ugyan már Genna. – Kevés választ el, hogy folytassam is ezt a mondatot, de inkább meggondolom magam. – Nem. Nincs – válaszolok inkább csak így, konkrétan. – Mert azt hitted, hogy igen? – kérdezek vissza. - És Jo? Ki az? – Nem akartam rákérdezni, de úgy tűnik, mégsem tudom megállni.
Hogy ütős-e a téma? Hát igen, mondhatni. Tulajdonképp azon kapom magam, hogy nem is azért érzem ütősnek, mert két fallal arrébb szexelt az anyám, hanem hogy úgy fest, nagyon haladunk afelé, amerre nem akartam. Én nem akartam ezt közölni apával, de hát könyörgöm, erre hamarabb is gondolhattam volna, hiszen mégis mire számítottam? Hogy majdcsak valahogy elmismásolom előtte? Hogy majd kitalálok valami orbitális hülyeséget, hogy miért jöttem ide? Apa tud titkot tartani, de azért nem annyira, hogy majd ha holnap anyám felhívja kérdőre vonni, ne vonja aztán őt is kérdőre. Fogalmam sincs, hogy fogok ebből kimászni. A kérdésére csak elhúzom a szám. Muszáj erről beszélni, most tényleg? Belekortyolok a rumos teába, majd hála az égnek megjelenik a kis társasága, amitől annyira féltem, hogy egy nő lesz. Erre csak egy görény, basszus. Egy görény. - Hát mondjuk. Biztos van ilyen – tárom szét a karom mosolyogva, aztán végigsimítok az állaton. Mindenféle csoport létezik már, miért ne lehetne egy ilyen is? – Utánanézek majd neked, de preferálnám, ha inkább megtartanád – vonok vállat. Apa következő mondatától viszont pár pillanat kínos csend után hangosan elröhögöm magam. - Jó ég, Apa – kapok a szám elé, a nevetést pedig még mindig nem tudom abbahagyni. – Én biztos nem fogom neki elárulni. – Ahogy azt sem, hogy az imént jobbnak állított be egy görényt, mint a volt feleségét. Pfú. Mi lesz itt, ha megtudja, hogy már mással vigasztalódik? Jobb lenne, ha ezt a témát mégis kerülnénk valahogy, ami úgy néz ki, eddig teljesen jól működik, hála a kiskedvencnek. Meg az ötletelésnek a névre. Látom Apán, hogy szerinte mind a két név javaslat borzasztó, csak nem mondja. Jól van, én meg nem vagyok ma kreatív kedvemben, na. Azt gondoltam, hogy majd egy kicsit késleltethetem legalább a témát, hogy miért jöttem el otthonról, de Apa meglehetősen kíváncsi, ami persze érthető. Holnap mondania kell majd valamit Anyának, mert nyilván felelősségre fogja vonni. Őt is és engem is. Ahogy elkezdem a dolgot, mert végül úgy döntök, hogy jobb lenne nem hazudni, fellesek a bögrémből és ahogy összefut a pillantásunk látom rajta, hogy egy kicsit még bizonytalan a dologban. Talán inkább azt akarja hinni, hogy nem az történt, amire gondol. Reménykedik benne. Aprót bólintok jelezve, hogy de igen, történetesen az van, amire gondol. Majd inkább a bögrémbe mélyedek. Iszom pár kortyot. Hát ez roppant kellemetlen. Látom rajta, hogy ideges lesz, és már-már én is mozdulnék a rumért, hogy töltsek neki egy keveset, de megteszi helyettem. - Szerintem úgyis kitalál valamit. Csak azt sem akarom, tudod, hogy úgy érezze, hogy elárultam. – Mert basszus, én még ezzel is törődöm. Még akkor is, ha rohadtul felidegesített és tudom, hogy visszafelé ez nem történt meg, ugyanis ő konkrétan letojta magasról, hogy én is otthon vagyok. – Mármint rendben van, tényleg utálom ezért és azt is tudom, hogy neked ez nem esik jól, amit értek persze… - Zavaromban úgy megered a nyelvem, hogy kilátástalannak tűnik, hogy abbahagyjam bármikor is. – Csak nem tudom, melyik lenne a jobb verzió, mert ezzel azt is látni fogja, hogy ez téged zavar, pedig nem kéne, hogy zavarjon. Mármint kéne, hogy zavarjon, mert ez nem normális, hogy ennyi idő alatt… Oké, befogtam. Bocsánat – csapok egy kicsit a számra, mert érzékelhetően elragadtattam magam. És én is ideges lettem. - Jó, nem mászok. – Tényleg jobb lenne ebből kimaradni, na de ha Apa fog vele beszélni erről, akkor rájön, hogy hallottam. – De nem lehetne valahogy úgy, hogy máshonnan megközelíteni a dolgot? Az olyan gáz, ha tudja, hogy hallottam – vonok vállat. Én nem mondom, hogy tizenhét év alatt nem hallottam sosem furcsa hangokat a hálószobájukból, de az akkor is más. Hiszen ők voltak. Ketten. És nem anyám valami idegen pasival. - Hát csak… reméltem, mert akkor talán nem esne olyan rosszul – mondom őszintén, majd újra a teámba kortyolok. – De persze amikor ideértem, azért azt is reméltem, hogy nincs, mert őszintén, akkor nem tudom hová mentem volna. – Persze van egy-két lehetőség, de nem igazán lett volna kedvem így az éjszaka közepén senkihez. A kérdésére megvonom a vállam. - Passz – bököm ki. – Nem néztem körül, amikor felmentem a szobámba nem volt még sehol senki. Bár jó ideje állandóan a telefonját bújja, úgyhogy sejthettem volna, hogy valaki a képbe jött. – Fogalmam sincs, hogy honnan ilyen gyorsan. Hiszen nem is nagyon jár sehová. Azért remélem, hogy tényleg csak gyorsan szedett össze valakit és nem volt már korábban is viszonya, azt nem igazán tudnám elnézni neki. - Szerintem neked is keresned kellene valakit. Úgy talán könnyebb túllépni. – Fogalmam sincs, tizenhét éves vagyok, eddig majdnem nulla szerelmi tapasztalattal, de… jót akarok neki, próbálok segíteni, bár lehet, hogy inkább az idegeire megyek most.
Kezdőlap
• 519
