rebecca and axel

I've got two rules. First: I'm always right. Second: Just in case I'm wrong, follow rule number 1

Már napok óta tárgyaltam az oroszokkal, pontosabban az orosz maffiával, ha ez valakinek nem világos,  egy fegyverszállítmány ügyében, és bevallom, már kibaszottul elegem volt belőlük. Abból, hogy olyan nagyra tarják magukat, mert az orosz maffia sokkalta szerteágazóbb és nagyobb úgy minden más szervezetnél, untam már a vízízű vodkájukat és a rohadt savanyú uborkájukat, mégis tárgyaltam velük és a vodkát is vedeltem rendedsen, mert Gorndon ezt kérte tőlem. Amíg ő börtönben csücsül, addig én vettem át teljesen az írányítás, amit részben tetszik, másrészt viszont kurvára rühellek már, mert utálok megaludni és másnak pattogni.
Távol álljon tőlem, hogy meghunyászkodok bárki előtt, de azt is tudtam, hogy mit kell tennem, azért, hogy elérjem, amit akarok.
Hiába voltak ismertek az egész világon, mégis velünk akartak üzletelni, hiába éltek meg bárhol, mégis tiszteltek engem és a mentoromat, hiszen tudták, hogy kitűnő fegyvereket gyártok.
Hosszú évek kellettek ahhoz, hogy elérjem azt a szintet, ahol most vagyok és azt kell, hogy mondjam, ezt kizárólag magamnak köszönhetem. Nagyban gondolkodtam mindig, a céljaim magasan a fölött voltak, amit e legtöbb cégtulaj céljául állított.
Nem csak a városban és az országban akartam kivívni tiszteletet és hatalmat, hanem más országokban is, sőt most még Oroszországot is megcéloztam.
Szerencsére mára már a legjobb kapcsolataim, a legjobb embereim és rengeteg pénzem volt.
Még mindig a oroszokkal való export-import volt a legnagyobb üzlet és ezzel kaszálhattam a legtöbbet, de ők ennek ellenre még mindig kapzsik voltak és sokkalta kevesebbet fizetni, mint, amit a fegyverek értek.
A legfeltűnőbb különbség az volt köztünk, hogy amíg ők birka módjára ragaszkodtak a hülye szokásaikhoz, addig én reformálni és innoválni akartam és tudtam is.
A lényeg az, hogy lassan, de biztosan sikerült kiegyezni egy olyan árban és mennyiségben, ami mindkettőnk igényeit kielégíti,, de kellett még egy kis puhatolózás. Ehhez viszont az kelljen, hogy spanok legyünk, együtt vedeljünk és szórakozzunk napokon át.
Persze, folyamodhattam volna durvább módszerekhez is, de egyelőre nem akartam. Nem minta tartottam volna bárkitől vagy bármitől is, de ha tovább durvul a helyzet, akár háború is alakulhat ki küztünk, az pedig csak árt az üzlet felvirágoztatásnak.
Kisgyerek korom óta tudtam, it akarok, mire vágyok, így annak ellenre, hogy mindig agresszívan határozott, követelőző, irányítás- és megalomániás voltam, képes voltam fegyelmezett is lenni, ha az állt az üzlet érdekében.
Mire pedig Gordon kiemelt a mocsokból, tudtam, hogy mit kell tennem és be is vált, mert mára már mindenki a tenyeremből evett és az én seggemet nyalta. Tudom, ez gyakran abból a félelemből fakadt, amit irántam éreztek, de ez egyáltalán nem zavart. Sőt, szerettem, élveztem, ha az emberek félnek tőlem. A mai világban a félelem a legnagyobb hajtó erő, ami befolyásolja az emberek viselkedését. Én nem féltem semmitől, ebből gondolom, hogy belül nem is vagyok ember.
Szóval, míg New York-ban én voltam az, akitől mindenki rettegett és akinek nem mertek ellenszegülni, addig a ruszkikkal bratyiztam, legalább is azt mutattam feléjük.
Napok óta együtt ittunk és buliztunk, hiszen ez is a közös üzlet érdeke volt, de úgy éreztem már, hogy egy kicsit ki kell szelőztetnem a fejemet tőlük és visszavonulni. Így tehát hol is találhattam volna meg önmagam, mint a saját klubomban a Sense-ben?
Ez volt az én igazi királyságom, otthonom. Egy hely, ahol én voltam a király és az” alattvalóim lesték minden mozdulatom”. Egy éjszakai klub és egy kaszinó köntösébe bújtatott bűnszövetkezet, ahol minden perverz és mocsokkal teli lélek megtalálja a saját szórakozását. Nők, drogok, pénz és szerencsejáték, itt minden megtalálható volt, all in one.
A klub bejárati részénél egy fiatalos diszkó klub volt található, majd ebből nyílt egy szexi hangulatú sztriptíz bár, ahol még kurvákat is lehetet fizetni nálam. Persze csakis a legjobb táncos lányok és ribancok voltak megvásárolhatók nem kevés pénzért.
Aztán következett a kaszinó részleg, ahol a sok idióta rengetek pénzt hagyhatott nálam, végül pedig volt egy VIP-részleg, ahová csak bennfentesek juthattak be és ahol egy swinger részleg volt.
A legtöbb üzletemet a klubbon belül zavartam le, habár volt rendes irodám is, például fegyverügyleteim nagy része is itt bonyolódott le, illetve csak annak megbeszélése. A komolyabb üzletek általában elhagyatott raktárépületekben folytak, ahol könnyen meg lehetet lógni a mocskos zsernyákok elől, ha úgy adódott. Igen, pont, mint a filmekben.
Habár sikerült előlük elég jól elrejtőzni és biztos voltam benne, hogy a rendőrök 90%-a azt se tudta, hogy ki vagyok, de legalább is nem volt biztos benne.
A mai napom úgy nézett ki, hogy egy kis időre ott hagytam az orosz üzletfeleket és visszatérvén félrészegen a klubba, le akartam ellenőrizni, hogy távollétem alatt minden rendben ment e.
Közgben a kibaszott eső is esni kezdett, nem is esni, hanem zuhogni, úgyhogy félrészegen nem egy kellemes dolog a vezetés, de azért természetesen elboldogulok vele, mind mindennel.
Komolyan mondom, bírom az alkoholt, habár nem a lerészegedés a célom, de ezek a nyavalyás oroszok még engem leköröznek. Szóval, mire végre megérkezem a klubbomba, ami előtt azt hiszem, valami kibaszott nagy tócsába is belehajtok a hangokból ítélve - gondolom, jó sáros is lett az újonnal lett kedvenc Bugatti Veyron-om, szóval holnap első dolgom lesz elvinni megmosatni - , csak kiugrok a járműből és a londínernek átadva a kulcsot, már bent is vagyok a szórakozóhelyen.
Persze a temérdek alkohol hatására a klub részlegben kötöttem ki, és mikor végeztem az ellenőrzéssel, úgy éreztem, megőrülök, ha valakit nem húzok fel a farkamra vagy legalább is nem cuppant le egy dögös táncos lány vagy kurva.
Na, nem mintha nem kaphattam volna meg akármelyik civil nőt csettintésre, de az utóbbi időben jobban szerettem ezeket a könnyű nőcskéket, akik valóban lesték minden rezzenésem és csak azért voltak, hogy engem profi módon kielégítsenek. Nem beszéltek, nem követelőztek, nem hisztitek és nem akartak tőlem emberi kapcsolatot, csak oda tartották a lucskos kis puncijukat vagy mást, hogy úgy élvezzem ki őket, ahogy csak akarom. Általában bizony alaposan megdolgoztattam őket. Aztán nyugodtan eldobhattam őket, mint egy rongyot, utána jöhetett a következő.
Nem volt szokásom ugyanazt a lányt felpróbálni kétszer, ahhoz valakinek nagyon jónak és különlegesnek kellett lennie, még úgy is, hogy nálam a legjobb nők voltak, és akik a legjobban érették a  dolgukat.
Most pedig ebben a kábulatban, úgy vagyok vele,hogy megdugom az első lányt, aki megetszik, de előtte még leülök a pult elé az egyik székbe, hogy rendeljek magamnak még egy italt, ha már ezeket a napokat az ivászatnak szenteltem…
- Egy dupla whisky-t kérek! – szólok oda a csaposnak, mert a vodkától már hányingerem van, miközben épp egy méregdrga szivart húzok elő a tárcámból, hogy ezzel édesítsem meg a pillantot.

A nap levezetésére, na meg az eső zuhogása miatt tértem be az első bárba, ami az utamba került, hogy leguríthassak egy-két pohár tömény alkoholt. Ez a bár egyébként is úgy festett kívülről, mint ahol csupa mocsok folyik bent, miért is ne néznék be, ugyebár. Vesztenivalóm nincs, legalább az eső talán eláll, mire kijövök innen. Gondoltam, de az ajtóban megtorpantam pár pillanatra, de aztán észrevettem a londínert az ajtóban, akihez oda is fordultam a hirtelen vezérelt ötlettől.
- Kölcsön tudna adni egy esernyőt? Máris visszajövök, de át kell szaladnom a bankba – bökök a fejemmel balra, amerre ténylegesen található egy. Persze rögtön hoz is egyet, amit a kezembe nyom. – Kösz, máris jövök. – Nem, nem fogok visszajönni. Vagyis most biztos nem, de valamikor még biztosan megfordulok majd itt, ugyanis véletlenül hátra keveredtem a „vörös negyedbe", ahol ugyan nem sok keresnivalóm lett volna, rá kellett jönnöm, hogy a felhozatal nem éppen a legtutibb, ami egy valamit jelent: itt aztán tényleg rohadt sok faszi akadhat a horgomra. Még talán egy kicsit drágábban is tudom árulni magam. Szóval igen, biztos visszajövök még, de nem most. Ideje most már hazaindulnom, elég volt mára mindenből, de legalább a két pohár ital ellazított egy kicsit.
El is indulok a bank irányába, de a zebránál aztán megállok, hogy átmehessek az úton. Az eső még mindig kibaszottul ömlik. Ez az, amit utálok New Yorkban. Az egyik. Ha rákezd, akkor órákon keresztül, mintha dézsából öntenék. És még a bűz is elviselhetetlenebb lesz. Még mindig jobb ugyan, mint máshol...
Szóval ácsorgok az út szélén várva, hogy átváltson végre ez a rohadt lámpa, mikor észlelem, hogy balról kicsit sem lassú tempóban közelít egy Bugatti. Mire viszont hátrébb lépnék, már előttem is van és egészen a fejem tetejéig beterít egy kurva nagy víztömeg.
- Baszd meg, köcsög! – mutatok be neki, bár nem vagyok biztos benne, hogy látja, a lelkem legalább egy kicsit nyugodtabb lenne, de a pumpa az egekig megy fel bennem. Hülye paraszt!
Jobbra pillantva látom, hogy vészvillogóval meg állt a bár előtt, ahol az imént bent voltam. Nekem sem kell több, gyors tempóban visszafelé is igyekszem, a bejáratnál szó nélkül a londiner kezébe nyomva az előbb elkért esernyőt. Csurom víz vagyok, az egész ruha rám tapadt és valószínűleg a tekintetem is szikrákat szór, szóval biztos nagyot nézett az emberünk.
Belépve a bárba nem igazán veszem észre az emberünket, nem mellesleg olyan tempóban suhant el mellettem, hogy még csak szemügyre sem tudtam venni rendesen. Egy perc nézelődés után odalépek az egyik gyanúsabban módos emberhez.
- A tiéd az a Bugatti? – bökök a hátam mögé, mintha láthatná, de csal tudja miről van szó, ha van neki...
- Sajnálom, nekem csak Porsche jutott, az nem elég jó? – pillant végig rajtam egy félmosollyal az arcán, amire aztán legyintek és már ott sem vagyok. A londinerhez igyekszem.
- Bocs, megmutatná, kié az a Bugatti, amivel az előbb itt parkoltak le? – kérem, majd mire mosolyogva bólint -konkrétan látom, hogy majdnem pofán röhög- és befelé indul, én pedig utána, majd egy pár pillanat szemlélődés után a pultnál ülő alakra mutat. Odabökök egy köszönömöt, majd gyorsan szedve a lábaimat, nem törődve azzal, hogy jópáran végig mérnek, oda is érek és megállok mellette, majd a karjánál meg is lököm kicsit.
- Azt hiszed, mert van egy kibaszott Bugattid már tiéd a világ? Nem látsz a szemedtől, hogy emberek állnak a hülye út szélén? – kezdek bele hevesen a mondandómba, mikor már felém fordult. – Milyen érzés ilyen önelégült fasznak lenni? – teszem fel a kérdést még mindig erősen gesztikulálva, aminek következtében a whiskys poharát is lelököm a pult széléről, így a tartalma az öltönynadrágján landol, a pohár pedig szilánkokra törve ér földet. Némi bocsánatkérésre várok remélve, hogy legalább ennyi jóindulat szorult belé. Hülye barom...

rebecca and axel

I've got two rules. First: I'm always right. Second: Just in case I'm wrong, follow rule number 1

Már éppen sikeresen a kezembe kapom a ház legminőségesebb skót whisky-jét és elégedetten belekortyolnék, amikor is valami taszításfélét érzek a bal karomon, amihez kurvára nem vagyok hozzászokva. Hogy csak úgy hozzám érjenek, pláne nem ilyen módon, ezt szinte lehetetlen.
Közben a whisky-t is majdnem félre nyelem, a fejem pedig már így is félig elborult a temérdek vodkától, szóval igen csak veszett arckifejezéssel fordulok a lökést leadó személy felé, kész vagyok helyretenni a balféket.
Meglepetésemre nem is pasiról, hanem egy szőke, igen csak csapzott nőről van szó. Szóval nem tudom, hogy most sírjak vagy nevessek, amiért nem moshatok be neki egyet, mivel mégis csak egy nőneműről van szó, másrészt meg, hogy a faszomért engedheti meg magának egy senki nőszemély, hogy csak úgy megszólít a saját klubomban? Ezt sokkal égetőbb kérdés, mint, hogy miért néz ki, úgy ahogy.
Nem is igazán értem, hogy mi a lótúrót akar tőlem és tulajdonképpen, mi baja, de amikor alaposabban végignézek rajta meg amúgy is a Bugattimról hadovál valamit, összerakom, hogy valószínűleg őt terítettem be esővízzel az érkezésemkor. Persze ez egyáltalán nem ok arra, hogy így merjen beszélni velem.
- Nem, nem a Bugatti miatt az enyém a világ, de azért nem rossz dolog, ha van egy belőle. – szólok a nőhöz gúnyosan és merem remélni, hogy ezzel befogom a száját, elhúz szépen és folytathatom, amit éppen elkezdtem, de úgy néz ki, ez a nő kísérti a saját sorsát.
Nem, ő képtelen befogni a lepcses száját és olyat talál mondani, amitől most már bennem is felmegy a pumpa – mondjuk nálam ezt amúgy se túlságosan nehéz elérni -, de ha ez nem lenne elég, mellé még addig szerencsétlenkedik nekem a pult mellett, amíg le nem löki a rohadt whisky-s poharat földre, az ital pedig rendesen a nadrágomra ömlik. Az most mellékes, hogy mennyire drága ez a nadrág, de semmi kedvem úgy járkálni a saját szórakozóhelyemen, mint aki behugyozott.
- Hogy mondtad? – kérdezek vissza dühödt tekintettel és hunyorogva, amikor egy az egyben „lefaszoz” engem miközben most már én is felállok ültő helyemből. Ekkor látom, hogy a testőreim is észlelik, hogy valami zűr van körülöttem és azonnal megindulnak felém, de én a fejemmel intek nekik, hogy ezt elintézem egyedül.
Egyáltalán nem vagyok hozzászokva, hogy az emberek körülöttem megengedik maguknak, hogy sértegessenek, felemeljék a hangjukat velem szemben. Megszoktam, hogy tartanak tőlem, de ez a szőkeség úgy tesz, mintha azt sem tudná, ki vagyok. Habár nyilván nem tudja, másképp nem viselkedne ilyen módon.
- Na, ide figyelj, te kis cafka!  Először is most azonnal a bocsánatomat kéred, másodszor pedig feltakarítod ezt a mocskot magad után! – kezdem el neki szigorú képpel magyarázni miközben jobb kezem mutató ujjával most én bökök a padló irányába. – Akkor talán sértetlenül elmehetsz innen. – teszem még hozzá szikrázó szemekkel. Igaz, mint, ahogy mondtam, nőket eddig nem bántalmaztam, legalább is nem fizikailag, de ezt ő kurvára nem tudhatja.
- Aztán, ha jól viselkedsz, akár azt is megtudhatod, milyen érzés a faszom, ha már így megkérdezted. Nyugodtan bekaphatod. – teszem még hozzá most egy kicsit enyhébb és huncutabb képpel, ha már fasznak nevezett és amúgy is egy menetre vágyom. Nem mintha pont ő rá lennék szorulva, de azt akarom, tudja, nőként hol a helye az én világomban, az én köreimben.
Viszont igazság szerint az lenne a legjobb, ha értene a szép szóból, megtenné, amire utasítottam, aztán  hasta la vista, el is tűnne a szemem elől.
Most nem azért jötte be a Sense-be, hogy egy kis csitrit megregulázzak, csupán egy időre meg akartam szabadulni az oroszoktól és egy picit ki akarom szellőztetni tőlük a fejemet. Most semmi kedvem az iváson és egyéb szórakozási lehetőségeken kívül mást csinálni, erre ez a nő tesz róla, hogy ne úgy legyen.

Ahogy felém fordul, az arckifejezése máris arról árulkodik, hogy azt hiszi, ő a valaki, és kábé hogy merem én őt megszólítani?! Hát már elnézést, hogy merészeltem reklamálni, amiért telibe cseszett a nagy adag pocsolyával, mert le se szarja, hogy mi történik azon kívül, hogy az ő kis élete rendben van.
- Áh, szóval nem csaltak a megérzéseim. – Valóban egy önelégült emberrel van dolgom. Bár ezt anélkül is meg tudtam mondani, hogy egyáltalán megszólalt volna. Van az embereknek egyfajta kisugárzásuk, és az övéből pontosan ezt a következtetést vontam le. Tulajdonképpen egy ideje már nem vagyok az a nő, aki magában tartja az efféle dolgokat, főleg nem akkor, amikor a dühtől a fülemben hallom a szívdobogásomat. Nem arról van szó, hogy hisztirohamot kapnék attól, hogy három csepp víz ment a ruhámra, de ez a paraszt konkrétan beterített az esővízzel és még csak le se szarta. Utálom az olyan embereket, akik azt hiszik, csakis ők léteznek a világon és mit sem törődnek a másikkal. A nagy gesztikulálás következtében a whiskys pohár a földre hull, a tartalma pedig egyenesen a nadrágján landol. Megérdemelte.
- Jól hallottad – vágom rá a kérdésére. Közben észreveszem, ahogy biccent valakinek, mire aztán odapillantok és két testőr indult meg felénk, akik aztán végül vissza is álltak a helyükre. Jó ég. Fogalmam sincs, ki lehet ez a faszi, de ahogy látom, valami „fejes”. Igazándiból nem is érdekel, ha Isten állna előttem, azt is telibe szarnám. – Ugyan már, ez csak egy kis whisky. Akkor sem lenne jogod pattogni, ha ennek az ötszöröse borult volna rád – mondom még mindig hevesen mutogatva.
- Na álljon meg a menet! Kettőnk közül itt nem nekem, hanem neked kellene bocsánatot kérned, amiért ennyire le se tojsz másokat! – Teljesen kiakadok ezen az egészen. Még hogy nekem kellene bocsánatot kérnem! Hát hülye ez, most őszintén? - Gondolom van itt valamiféle takarító, aki azért van fizetve, hogy majd feltakarítson – vonok vállat, de mikor folytatja a mondandóját, elkerekedett szemekkel visszapillantok rá. – Te most fenyegetni próbálsz? – vonom fel a szemöldököm, majd egy ironikus kacajt hallatok. Szánalmas ez az ember. – Majd akkor elmegyek, ha legalább idenyögtél egy bocsit. Anyád nem tanította meg, hogy egy: nem illik nőket fenyegetni, kettő: ha valamit elbasztam, akkor vállalom érte a felelősséget? Ja, hogy ezt csak annak lehet megtanítani, aki értelmes, áh! – vágok színpadias képet, majd végig mérem a tekintetemmel, és egy halvány mosollyal a pult felé fordulok, majd újra felé. A hajamba túrok, a vizes tincseim között megakad az ujjam, próbálom egy kicsit kigubancolni őket.  
- A tiédet még pénzért sem kapnám be, nemhogy ingyen – vágom a fejéhez, majd nem is törődve vele fordulok el tőle. Na, ő az az ember, akivel tényleg, még akkor sem feküdnék le vele, ha fizetne érte. Nem mondom, hogy nem volt még dolgom önelégült pöcsökkel, hiszen de, volt, elégszer. Csak ott éppenséggel nem törődöm ezzel. Gyorsan letudom őket és kész. Általában amúgy is borzalmasok az ágyban és alig bírják öt-hat percnél tovább.
- Egy tequilát kérnék – mondom, majd ahogy újra meghallom a hangját, szem forgatva fordulok hozzá vissza. – Ennek a balféknek a számlájára – bökök fejemmel oldalra az ideiglenes „ivócimborám” felé. Most jól fog esni ez a pohár alkohol, talán az majd egy kicsit hozzásegít ahhoz, hogy lenyugodjak és végre hazatoljam a seggem.

rebecca and axel

I've got two rules. First: I'm always right. Second: Just in case I'm wrong, follow rule number 1

Kezd kurvára felcseszni ez a nő! Ha eddig csak sejtettem, most már egészen biztos vagyok benne, hogy neki fogalma sincs arról, hogy kivel áll szemben.
Attól függetlenül, hogy bosszant merész és szemtelen viselkedése, mellette azért szórakozom is magamban egy kicsit. Elképzelem, hogy milyen arcot vág majd, ha megtudja, hogy éppenséggel ki vagyok, igazából ebből az egészből csak ő kerülhet ki vesztesen, a különbség kettőnk között, hogy ő ezt még nagyon nem tudja.
Minden esetre egyetlen szerencséje, hogy gyenge nőből van, mert más esetben az illető véres képpel feküdne előttem a földön és könyörögne a bocsánatomért.
Az engem becsmérlő megjegyzéseit és gondolatit leszarom, de hogy ezeket ki is meri nyilvánítani pont itt, az én klubomban, a vendégeim, az embereim előtt, merően bosszantó.
- Ja, egy kis whisky, egy baszott drága whisky, ráadásul a kedvenc whisky-m. – ingatom meg a fejemet a megjegyzésére, amikor szerinte nem kell ügyet csinálni abból, hogy az ital kiömlött. Nekem a pénzt nem számít, de ezt ő nem tudja és szemmel láthatóan azt sem, hogy Axel King nem tűri az ilyen viselkedést.
Aztán amikor azzal jön, hogy én milyen szemétláda vagyok, amiért le se tojok másokat, legszívesebben a képébe röhögnék – meg is tenném, ha nem lennék is felhúzva. Mégis létezik más olyan fontos ember itt, mint én? Miért is kellene nekem foglalkoznom az alsóbbrendű emberekkel? Ez nonszensz, azonban hangosan nem mondom ki, hogy most miket gondolok, csak ördögi képpel nézem a szőkét.
- Nem próbállak, hanem meg is teszem. – vágom aztán felé már kissé komorabb fejjel, amikor látom, hogy a nő csak folytatja, amit az előbb elkezdett, ráadásul olyan stílusban, amihez nem vagyok hozzászokva. Pláne nem egy nőtől.
Aztán, mikor anyámat hozza fel, érzem, hogy kezd elborulni az agyam, de annyira még képes vagyok kontrollálni magam, hogy ne tegyek semmi meggondolatlant, helyette csak a széktámlát szorítom meg olyan erősen, ahogyan csak bírom.
Nyilván, ha egy pszichológus elemezne, megállapítaná, hogy van egy kis gondom a szüleimmel és a családdal, de sose mennék el egy turkászhoz sem. Ha a szüleim neveltek volna fel, sose jutottam volna el idáig, ebben biztos vagyok.
- Nyugi, cicuska, érted tutira nem fizetnék egy centet sem. – vetem oda aztán nagyképűen, amikor visszatér a farkam bekapására, és ezt nagyon is komolyan gondolom. Nem vagyok éppen rászorulva, sőt, senkire sem, habár, ahogy végignézek a szőkeségen, megállapítható, hogy nem rossz bőr. Szóval más esetben nyilván már az irodámban döngetném, de így örüljön, ha épségben hagyom távozni.
Mindennek a csúcsa az, amikor szinte faképnél hagy a kiscsaj és rendel magának inni, ráadásul pont az én számlámra. Ha-ha. Nem rossz húzás, csak éppen nincs szerencséje, mert én vagyok a másik fél.
A pultos persze a rendelés után, félve rám néz, de én megnyugtatóan bólintok egyet felé, mert már megszületett egy terv a fejemben.
- Bobby, a Pasión Azteca-ból adj a hölgynek. Illik hozzá. – szólok még oda a pincérnek, mire az meglepődve, elkerekedett szemekkel bámul rám, mint valami idióta, de tudja, hogy én nem szoktam viccelni.
Ezután nincs már itt dolgom, így felpattanok a székemről, ahová az óta újból leültem, és a bárpultot megkerülve a csaposhoz sétálva a fülébe súgok, amikor a szőke éppen liba nem látja: - Természetesen nem az én számlámra írod!
Miután kiadom az utasításokat, már vissza sem ülök az előbbi helyemre, hanem megindulok az irodám irányába.
- Ha az a nő fizetés nélkül akar távozni, hozzátok az irodámba. Akár erőszakkal. – szólok még oda a kidobóknak a csajra mutatva, majd elhagyom a bárrészleget.
Arról a bizonyos tequlila-ról tudni kell, hogy a világ egyik legdrágább italáról van szó. Én megengedhetem magamnak, de a „köznép” nem igazán, tehát száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ez a nagyszájú bestia is képtelen lesz kifizetni az italát, amit megrendelt.
Akkor jönnek majd szépen a kidobóim, akik, ugyebár fizetés nélkül nem engedhetik el a szöszit - á, nem mernének nekem ellenszegülni, tehát a föld alól is előkerítenék -, így az szépen az irodámban fog kikötni, ahol én magam jól megbüntethetem ezért a tiszteletlenségéért.

Még ekkora egy beképzelt parasztot, anyám! Hogy még a whiskyjével van elfoglalva, de édes! Ez olyannyira felhúz, hogy kedvem lenne még egy adagot a képébe önteni, ha lenne mit.
- „Egy baszott drága whisky, a kedvenc whiskym!” - mélyítem el szándékosan a hangom, hogy úgy hangozzon a mondat, mintha ő mondta volna. Színészi. - Oh, hova szarjak? – emelem aztán fel kicsit a hangomat széttárva a karom és mozdulok is felé egy kicsit. Mindjárt meg is verem, esküszöm. Már bánom, hogy bejöttem, megkíméltem volna magam egy intenzív agyérgörcstől, de ha nem jöttem volna utána, akkor meg hazáig káromkodhattam volna és azzal ostoroztam volna magam, hogy már megint milyen kibaszott gyenge vagyok. És most egy kicsit azért dagad a mellem, na!
- Ja, ez már az volt? – kapok a mellkasomhoz, aztán el is röhögöm magam. Ez viszont nagyrészt már az ideg jele, mert valahogy muszáj kiadnom magamból a feszkót, mielőtt még itt helyben nekiesnék és hülyét csinálnék magamból. Lévén a válláig is alig érek, szerintem fél kézzel felemelne és bokszolhatnék a levegőbe. Bár vannak önvédelmi mozdulataim, de azért azok is végesek.
Lehetséges, hogy kicsit érzékeny témára tapintottam nála, mert észreveszem, hogy az ujjbegyei egészen belemélyednek a szék támlájába. Ez azért anélkül is elégedettséggel tölt el, hogy bármit is visszaszólna.
- Pf – mindössze ennyi hagyja el a számat, mikor visszavág, és jobbnak látom rendelni egy jó tequilát, mielőtt még tényleg tovább fajulna a dolog. Ez az ember egy görény, látszik a szavaiból és az arcán is, szóval nem biztos, hogy megéri vele leállnom veszekedni. A tequila pedig majd kellően lenyugtatja a kedélyeimet. Azért persze nem állom meg, hogy ne tegyek még neki egy kicsit keresztbe, habár mikor a pultos felé pillant, megint csak megbizonyosodom arról, hogy esélyes, hogy pont abba kötöttem bele, aki itt a valaki. Bár én nem kötöttem bele, csak egy kibaszott bocsánatot akartam kiprovokálni, de úgy látszik, ez a nagyképű köcsögöknél nem divat. Ch!
- Látod, egyszerűbb, ha legalább ennyi van benned, hogy fizetsz nekem egy tequilát – vonok vállat, és aztán mikor újra oldalra fordulok, már sehol nincs az emberem. A hátam mögé lesek, de ott sem látom, hát mindegy, végül is, nagy baj nem lehet, ha nem fizeti ki, akkor majd én kénytelen leszek. Végül is, ez csak egy feles.
Ahogy visszafordulok és az üvegre siklik a tekintetem, összeráncolom a homlokom. Kesztyűvel meg minden? Huh, csillog ám rendesen!
- Mi a pöcs, ez valami prémium lötty? – kérdezem a pultostól, aki nem igazán akar velem kommunikálni, de nem is igazán érdekel. Megiszom, aztán már itt sem vagyok! Ahogy kiadja, rezzenéstelen arccal lehajtom és körbepillantok újra. Felpattanok és kifelé indulok, mikor aztán meghallom a pultos hangját.
- Fizetni ki fog?
- Jé! Van nyelved is? – képedek el kicsit ismét elővéve színészi képességeimet. – Mennyi? – lépek vissza és előveszem a pénztárcám a táskából.
- Négyszáz dollár – mondja, mintha legalább azt közölné, hogy kettő.
- Hogy mondod? – röhögök fel. – Egy kibaszott tequilát ittam, nem szűzvért – forgatom meg a szemem. Tudtam én, hogy nem jó emberbe futottam bele. Húsz dollárt csapok a pultra, aztán megfordulva már intek is és már az ajtóban vagyok, mikor valaki megragadja a karomat.
- Egy kicsit kevés volt a pénz, amit ott hagyott – mondja, én pedig vállat vonva kirántom a kezem a szorításából. Lépnék, de újra megragadnak, ezúttal két oldalról és a lábam nem is éri a földet. Hiába kapálózok és próbálom mindkettőt alaposan sípcsonton rúgni, nem annyira sikeres az akcióm. Pillanatok alatt egy csendesebb helyen találom magam és mikor aztán letesznek és megpillantom a ma este emberét, dühösen rápillantok.
- Négyszáz dollár? Na, ne röhögtess – kelek ki magamból. – Remélem a whiskyd is hasonló ársávban mozgott, ami a gatyádon végezte – puffogok, majd meg is fordulok és nyitom az ajtót, hogy elhagyjam a helységet, de visszapattanok az előző kidobós mellkasáról. Ó, hogy csesznéd meg!
- És most mi lesz? Kukoricán fogok térdepelni? Nem fogom kifizetni azt a piát, ami mellesleg szarabb volt, mint egy öt dolcsit érő tequila. Elfogadom vigaszdíjnak, szóval adiós! – intek, mint aki képes lenne lelépni, de mivel eléggé korlátozottak a lehetőségeim, így érdeklődve pislogok rá, hogy most mégis mi a jó fenét akar művelni?

rebecca and axel

I've got two rules. First: I'm always right. Second: Just in case I'm wrong, follow rule number 1

Teljesen érthetetlen számomra, hogy egyes emberek mennyire nincsenek tisztában a társadalmi ranglétrán lévő helyükről. Az meg még érthetetlenebb számomra, ha ezt egy senki nő nem tudja.
Igazából már az idejét se tudom annak, hogy valaki mikor engedte meg magának, hogy ilyen szemtelen és lekezelő stílusban merjen hozzám szólni, pedig én igazán nem viselem jól az ilyesmit. Na, nem azért, mert esetleg a lelkemet – ha van nekem egyáltalán olyan – bántotta volna meg a nőszemély, egyszerűen csak senkinek nem engedem meg az ilyen viselkedést velem szemben.
Az az egy már biztos: hogy ez a szemtelen, szőke perszóna most már tisztában lesz azzal, hogy velem nem érdemes ujjat húzni, főleg a saját klubomban nem.
Miután utasítottam a pincért, majd a gorillákat, hogy mi is a teendőjük az elkövetkező percekben, azonnal megindulok az irodámba, majd az asztalomhoz ülve, elkezdek átnézni pár elém készített fontosnak tűnő dokumentumot. Nem mintha, így félrészegen kedvem lenne hozzá, de a munka és az ezzel járó kötelességek számomra az elsők mindig.
Persze nem sok idő telik el, mire meg is jelennek az embereim a valószínűleg fizetésképtelen csajjal, ahogy arra pontosan számítottam is.
Megszoktam, hogy a terveim általában beválnak, a dolgok pedig pontosan úgy történnek, ahogy azt én szeretném, m így egy ideig csak elégedettem meredek magam elé, amikor ez most is így történik.
Persze, ha akarom, ha nem, azt is észreveszem, hogy ez a liba még mindig nem pisilte össze magát a félelemtől és erőteljesen harcol, küzd az embereim fogsága ellen.
Egyben dühítő, de ugyanakkor mulatságos is, ahogy próbálna szabadulni a helyzetből és ez az egész értelmetlen tiltakozás is, de tudnia kellene, hogy jobban jár, ha csak egyszerűen megadja magát nekem.
A szemtelensége mit sem lankad, a velem szembeni viselkedése pedig szart se változik, amikor belép, pontosabban beteszik az irodámba vagy valami olyasmi.
Majd, amikor már „kettesben” maradunk, ahelyett, hogy rimánkodva vagy a bocsánatomat kérné, újból csak őrjöngeni kezd és továbbra is azt a hisztis picsa énjét mutatja magából, amit odakint, a bárban is.
- Hm. Valahogy megint csak nem tetszik ez a stílus. – ingatom meg most már haláli nyugalommal a fejemet, hiszen tudom, hogy teljes mértékben enyém az irányítás.
Nem mintha egymagamban, testőrök hada nélkül nem lennék képes elbánni egy ilyen nőcskével, de azt kell, mondjam, élvezem a hatalmi pozíciómmal járó helyzetet és lehetőségeket, és miért ne könnyítsem meg a dolgom, ha ez megadatott számomra?
- Lehet a duplája is, ha már bele akarod számolni azt az italt is, amit kiborítottál.- teszem aztán hozzá pontosan ugyanúgy, ha már ennyire feszegetni akarja a nadrágomra kiomló ital meséjét.
- Ne adj ötleteket! – szólok hozzá aztán már szigorúbb hangvételben, amikor tovább járatja a száját kukoricán való térdepelést emlegetve, és láthatóan egyáltalán nem afelé terelődik a történet, hogy bocsánatot akar tőlem kérni a viselkedése miatt.
Mondjuk, ha nem szólalt volna ma este meg és a mi kis „kapcsolatunk” nem úgy alakult volna, ahogy, igazán nem bánnám, ha előttem térdepelne, de hát ez a hajó már elúszott. Amúgy sem vagyok pont rá szorulva, sőt, mint, ahogy mondtam, egy ilyen nő azt sem érdemelné meg, hogy fizessek érte.
- Amint látod, innen nem akkor mész el, amikor szeretnél, hanem akkor, ha én majd azt mondom. Te cicuska, megsértettél, szemtelenkedtél velem a saját klubomban, ha ez még nem esett volna le. Kibaszottul átléptél egy határt, de lehetek elnéző is, és fogjuk arra, hogy eddig nem tudtad, hogy ki vagyok.  – kezdek bele színpadiasan a tények közlésébe miközben két kezemet széttárom magam előtt.
- Azután még meg is akarsz lopni? – kérdezem most tőle komoly képpel egy kicsit megemelt szemöldökkel.
Nem mintha a szaros négyszáz dollárról lenne szó, a kibaszott pénzre nincs szükségem, annyi van belőle, hogy a seggemet is azzal törölhetném, de ez a nő túllépett egy határt, amit velem szemben nem engedhet meg magának. Látnia kell, és az embereimnek is, hogy mit lehet nekik és mit nem.
- Szóval vagy így, vagy úgy, de ki kell fizetned az italt, amit megittál. Ha pedig fizetni nem tudsz, ledolgozhatod. De ha neked van más ötleted, hogy hogyan tudnál nekem fizetni, hallgatlak. – vesézgetem tovább a témát a tényközlés közben. Persze azonnal választás elé állíthatnám, mondhatnám neki, hogy egy szopásért vagy egy menetért cserébe elengedem, de ennek a nőnek nem fogom megkönnyíteni a dolgát.
- Persze, a legegyszerűbb dolog az volna, ha szépen az elnézésemet kérnéd, ahogy azt egy nőnek illik. – egészítem ki aztán az előbbi mondatokat igen csak lenéző stílusban, hiszen itt valóban csak az a célom, hogy egy kicsit móresre tanítsam. – Aztán szabadon távozhatsz.Ez az utolsó esélyed. Szóval próbálkozz újra.

Teljes mértékben biztos voltam benne, hogy ismét valami faszba botlok, ha beleállok ebbe a nyomorult helyzetbe. Hihetetlen, hogy minden alkalommal ez van, bár lehet, csak az az oka, hogy istenverte sokan vannak ezen a Földön, akik holmi kevés aggyal rendelkeznek. Mikor távoznék és a két őr rögtön mellettem terem, hiába is próbálok kiszabadulni a fogásukból, nyilván nem véletlen vették fel őket Security-s kollégának...
- Nem érdekel, mi tetszik és mi nem, és nem, nem fogom kifizetni a köcsög italaidat. Ha már itt tartunk, ez itt – mutatok magamra, ezzel a ruhámra célozva – hasonló árban mozgó Versace, amit te majdhogynem tönkrebasztál, szóval relax, Baby – emelem égnek a tekintetem. Természetesen ez akkora kamu volt, mint a ház, de ezt nem kell tudnia. Nyilván hangyafasznyit sem ért a divathoz, így nem fog rajta fogást találni. Egyébként a márkával nem ferdítettem, csak éppenséggel a harminc dolcsis kamuváltozata fityeg rajtam, de akár az eredeti!
A kanapé felé sétálok és kérdés nélkül levetem rá magam, miután már rájövök, hogy holmi kevés esélyem van innen szabadulni, hát akkor legyen így. Remélem ez is valami méregdrága bőrkanapé, ami pikk-pakk beszívja a vizet, ugyanis a ruhám még mindig elég csapzott.
- Hát, eddig nem akartalak, de most, hogy nyílttá tetted, hogy ez az egész szaros kóceráj a tiéd, igen. Mondhatjuk így is. Nyilván nem fog fájni, ha nem fizetek, mellesleg örülj, ha csak ennyivel károsítalak meg – tárom szét én is a karom, akár az előbb ő. – Bele tudok ám lendülni, ha úgy van – kacsintok rá szemtelenül. Tényleg nem jár jól, ha ujjat húz velem. Lehet, hogy én egy kis senki vagyok hozzá képest, hiszen ő egy bárnak a tulaja! Személyesen!
Szóval mindenesetre megint faszán belenyúltam, de ez nem fog eltántorítani attól, hogy nem lépek ki erről a helyről, amíg nem jövök ki győztesen.
Mikor felajánlja, hogy ha nem fizetek, akkor esetleg ledolgozhatom, ironikusan felnevetek.
- Te normális vagy? Nehogy már neked álljon feljebb!  – akadok ki és félig ülő helyzetbe tornázom magam a kanapén. – Ne húzzuk egymás idejét, jó? Nem érek rá, és nyilván te is iszonyaaaat elfoglalt ember vagy – sóhajtok fel színpadiasan. Most már kicsit legalább lenyugodtam, de ez az ember és a személyisége azért pillanatok alatt az egekbe tudja szökkenteni a vérnyomásom. Sajnálom az alkalmazottait, az a helyzet. Az órámra pillantok, már otthon lennék, ha ez az ember nem húzza keresztül a számításaim.
Az eddigi nyugalmam viszont rögtön tovaillan, ahogy megemlíti, hogy nő létemre nekem kellene bocsánatot kérnem. Fel is pattanok a kanapéról.
- Dios mío! – emelem égnek a tekintetem. – Nem fogok bocsánatot kérni, neked kell és nem nekem, mit nem értesz ezen bassza meg?! Nem hiszem el, hogy ennyi nincs benned, hogy idenyögj annyit, hogy „bocs” – emelem meg kicsit a hangom és hevesen gesztikulálok, miközben fel-alá járkálok, majd végül megtorpanok előtte. A pulzusom most már az egekben van, mély levegőt veszek és lábujjhegyre állok, hogy az arcom az övével egy vonalban legyen.
- Tudod mit? Bocs! – köpöm az arcába, majd hátat fordítok neki, felkapom a táskámat és amennyiben ez megfelelő volt őnagyságának, ki is viharzom az ajtón. Így is több időt pazaroltam rá, mint kellett volna, nem éri meg tovább húzni. – Rohadj meg – morgom, majd be is csapom magam mögött az ajtót és már ott sem vagyok. Úgysem találkozom vele soha többet, így majdnem mindegy...
A hátsó kijáraton távozom, és ha már úgyis a parkolóba lyukadok ki és éppen -most mondd meg, milyen véletlen- a kurva Bugattijába botlok, fogom a kulcscsomóm és egy szép, határozott mozdulattal elejétől a végéig mélyet karcolok bele.
Végül pedig elégedett mosollyal távozom.