Alapvetően jókedvű ember vagyok, de vannak pillanatok, amikor nyoma sincs ennek. Olyankor a legjobb, ha csak békén hagysz, és nem is foglalkozol velem. Ha felbosszantasz, akkor viszont tényleg jobb, ha így teszel, mert utálok verekedni, ám ha valaki feszegeti a húrt, akkor az egyszer elszakad, és az nem jelent jót.
A barátaim leginkább a nyugodt énemet ismerik, aki benne van minden hülyeségben és őrültségben. Persze ők is nem egyszer láttak már rossz állapotban.
Adam és Nick már gyermek korom óta a legjobb haverjaim. Olyanok számomra, mintha a testvéreim lennének, de ezt persze semmi pénzért nem vallanám be nekik. Higyjék csak azt, amit akarnak, nem érdekel.
Amikor mindenből elegem van, hajlamos vagyok bevenni a lesz@rom tablettát, ami tulajdonképpen egy marihuanás cigarettáben ölt testet. A nők mellett ez a második gyengém.
Egyébként említettem már, hogy nekem nem annyira fontos, hogy elvégezzem az egyetemet. Ezt csak anyám erőlteti, de ő is csak azért, hogy ne legyen kidobott pénz, ha már képes voltam elkezdeni az egyetemet, mikor apám még élt.
Na igen... A családi idill... Apám már két éve elhunyt, így anyám teljesen magába fordult, ahogy egyébként én is. Megromlott a kapcsolatunk.
Hobbijaim az olvasás, a filmek nézése, ám amit még ennél is jobban szeretek, az az egyetemi bulikon való részvétel. Képzelj el egy csapat nőneműt. Nem nehéz, ugye?
Na, tudtam én. Én is imádom, amikor édesen riszálják a cspőjüket. Főleg akkor, ha közben felveszik a szemkontaktust is. Nem egyszer fordult már elő, hogy a nő kiszemelt, csak éppen azt felejtette el említeni, hogy van pasija. Most azt gondolod, hogy neki állok verekedni? Nem minden esetben. Vannak olyan kanok, akikhez az én ökleim túl szépségesek, ezért nem is akarom őket eltőrni. Néha jobb elfutni, ezt már tapasztalatból tudom.
Ennek ellenére minden buliban van egy-két-három csinos popsi, ami az ölemben landol, hála a sármomnak és az ismertségemnek.

Mindenkinek az életében eljön az a perc, amikor minden és mindenki ellen harcol. Amikor azt érzi, hogy csak egyetlen kiút van a mókuskerékből. Az, ha megtapasztalja a saját határait. Az én életemben éppen most érkezett el. Egészen régóta fojtogatnak az engem körülvevő dolgok. Elég csak a két évvel ezelőtti eseményekre gondolnom. Elég újra élnem a gondolataimban azt a pillanatot, amikor meghallottam a telefonban apám munkatársának a hangját. "Édesapád rosszul van, ezért szeretné, ha elhoznád neki a gyógyszereit. Ezt kérte... El tudnád hozni?" Akkor, abban a percben még nem gondoltam, mekkora a baj. Akkor még mertem hinni abban, hogy csak múló rosszul létről van szó... Hogy megkapja azokat a cseszett gyógyszereket, és ettől kezdve minden rendben lesz... De nem így lett...
A metro vad háttérzajában még nem gondoltam arra, hogy alig pár percem van arra, hogy elbúcsúzzak tőle.
Az inhaláló szer nem használt semmit. Annak az átkozott orvosnak sokkal erőszakosabbnak kellett volna lennie, aki a szívét műtötte volna. Ha ő erőteljesebben rászól...
De kit akarok becsapni? Csakis én voltam a hibás. Nekem kellett volna rászólni, és el kellett volna viselnem, hogy ezért számtalan veszekedésen lettünk volna túl, sőt ütéseken. Mert amikor felhoztam a műtétet, minduntalan csak heves szócsatába keveredtünk.
De ha elviselem a veszekedést, még ma is itt lenne...
Egy könnycseppet érzek legördülni az arcomon. Arcom nem torzul fájdalmas grimaszba. Beletörődő érzések ezek. Inkább csak magamnak szólnak. Nem akarom, hogy a világ is érezze, hogy mennyire fáj. Nem akarom, hogy bárki is sajnáljon.
Erre a gondolatra haragot érzek. Egyetlen mozdulattal eltűntetem gyengeségem jeleit, és kinézek a szobám ablakán. Az ablakpárkányon kuporgok, és mélyen beszívom a gondosan sodort marihuánás cigarettát. Fogalmam sincs, milyen hatást várok tőle, hiszen tudom, nem fogja igazán megoldani a problémámat, de az már önmagában egy megoldás, ha mosoly mögé rejtem a fájdalmat.
-Robert Kyle Anderson... -hallom meg anyám dühös hangját. Na, megint kezdődik... Hogy a kicseszett életbe tud mindig kiabálni... -Már megint érzem ezt a borzalmas szagot.
Mint mindig, most is lebukom, de kit érdekel? Elég elkeserítő, hogy ő csak ezzel van elfoglalva, és nem próbálja meg jobbá tenni a szánalmas életét.
-Örülök...
Mondhatnám azt is, hogy lesz@rom, de azért ezt már csak nem mondom a saját anyámnak. Behunyom a szemem, és azért rimánkodom, hogy ne halljam azt az erőteljes hangot, amit mérgében kiad magából. Ha tudnám, hogy hogyan kell imádkozni, biztosan könyörögnék Istennek, de hiába vagyok megkeresztelve, nem szánom rá magam, hogy templomba járjak. Már sokszor elképzeltem a templomba tévedésem eredményét, és arra jutottam, hogy talán még a kereszt is megfordulna, mint valami horror történetben.
-Azonnal hagyd abba annak a sz@rnak a szívását...
Megforgatom a szemem. Hihetetlen, hogy még ezt sem tehetem meg a saját tulajdon szobámban. Már sokadjára szakad el nálam a cérna, de sosem adtam meg anyámnak azt az örömet, hogy kidobhasson itthonról.
Ilyenkor rend szerint felveszek egy nadrágot, és egy pulcsit, majd elmegyek itthonról.
Mintha Adam megérezte volna, hogy jól jönne a társasága, ugyanis megrezzen a telefonom.
-Hello Adam.
-Szia Kyle.
Szinte látom magam előtt, ahogy vigyorog a telefonnal a kezében, és ettől már nekem is kissé jobb kedvem lesz.
-Épp most akartalak hívni. Hol vagy?
-Ööö... Nem biztos, hogy örülni fogsz. -elhallgat, de túl jó kedvű a hangja, és ez talán aggasztóbb, mintha komolyan mondta volna.
-Ki vele... -sürgetem, bár tudom, hogy ennek semmi haszna. Csak akkor mondja el, ha ő akarja.
-Na jó... Felhívtuk Nick-kel az exed. Ő is eljön megünnepelni a szülinapod.
A háttérben hallom Nick röhögését, én pedig bosszankodva szólok a telefonba:
-Adam, b@szd meg, ne szórakozz velem... Ezt hogy gondoltad?
Tudja, hogy már az összejövetelünk is kérdéses számomra, ugyanis az a csaj csak egy egyéjszakás kaland volt, de ő kitalálta, hogy szerelmet vallottam neki részegen. Persze aztán szexeltünk is, bár ki tudja, mi igaz ebből.
Rányomtam Adam-re a telefont, de azért feléjük indultam, hogy összefussunk megbeszélni az estét.