Raana olyan nő, akivel mindenki szívesen dolgozik együtt. Okos, céltudatos, nagyszerű sebész, hamar megtalálja a közös hangot a páciensekkel és a kollégákkal is. Nagyon jó a probléma megoldó képessége, nem pánikol, még akkor sem amikor nem teljesen biztos a dolgában. Mindig jókedvű, mosolygós és ez jó hatással van a munkahelyi környezetére. Nem mondom, azért felvágták a nyelvét rendesen, ha kell akkor elmondja a véleményét és erős kézzel irányítja a neki dolgozókat. Emlékszem, a legelső rezidensi napján elájult egy csúnya műtét láttán, azóta viszont ő a kórházunk legjobb általános sebésze, mindenkit megrendítene a hiánya, nehezen lenne pótolható.
( DR. Mark Alexander Jonathan Tussuff, a Queen Mary Hospital sebészetének igazgatója. )

Raana mindig ott van nekünk ha valamire szükségünk van, tudom ez olyan elcsépelten hangzik, de ő egy igazi barátnő, akit elég csak hívni és a segítségünkre van. Miatta éltem túl a válásaimat, mindkétszer, ő segített munkát találni, bár baromira bosszantó néha a munkamániája. Én nem csípem a gyerekeket, de Raana kölyke elfogadható, okos és bár sokat beszél, szerencsére nem mindig ostobaságokat. Én mondtam Raana-nak, hogy ne tartsa meg amikor sírva kért tanácsot, de hát neki nem lehet beszélni. Makacs akár egy öszvér.
( Irina Dragomir, recepciós)

Oh, Raana nagyszerű anya. Már abból látni lehet mennyire imádja Kevint ahogyan ránéz. Szerintem élete legjobb döntése volt, hogy anyává vált. Igaz, az én kislányom mindig kitűnő volt mindenben, de azért féltem, hogy soha nem lesz családja, unokám. Már csak egy rendes férfi kellene az életébe, mondjuk a gyerekének az apja. De hát én megtettem minden tőlem telhetőt, hogy a férfi megtudja családja van, az én lányom viszont annyira makacs, hogy képtelenség beszélni vele. Pedig Kevinke megérdemelné, hogy megtudja ki az apja. Szerintem Raana attól fél, hogy elveszítheti a fiát, de én azt sosem engedném, csak azt szeretném, ha végre a magán élete is olyan sikeres lenne, mint a munkája. Mire vágyhat többre egy anya és nagymama?
(Ingrid Stevenson, nyugdíjas)

Raana Stevenson? Ne is beszéljünk arról a hibbant tyúkról. Elvette a munkámat. Egyszerűen csak beszambázott ebbe a kórházba, mosolygott és máris övé lett az állás, én persze itt gürizek már lassan tíz éve és még mindig ugyanabban a posztban dolgozom. Nem bánnám, ha végre elköltözne, vagy elrabolnák az űrlények.
(Dr. Sarabell Jackson, sebész )

Fáradtan dőlök hátra a szálloda szobájának puha ágyán és hosszú percekig csak hallgatom a kisfiam szuszogását. Ha végignézek rajta mindig mosolyognom kell. Amikor megtudtam, hogy szívem alatt növekszik megijedtem és életemben először éreztem magam tanácstalannak, nem tudtam, hogy mit kezdjek a gondolattal, hogy pár hónap múlva anya leszek. Most pedig itt fekszik mellettem és ő legcsodálatosabb dolog ami történhetett velem. Okos, bátor, szerethető kisfiú. Elmosolyodom és betakargatom. Remélem, hogy minél hamarabb visszaszerzem azt a levelet és végre visszatérhetünk Londonba, az otthonunkba, az életünkbe, a munkámba. Elfelejthetem ezt az egész Shane ügyet és nem kell találkoznom vele.
Igazság szerint anyának igaza van, félek a következményektől, attól, hogyha Kev megismeri az apját engem kevésbé fog majd szeretni. Attól, hogyha Shane meg tudja az igazat nem fogja szeretni őt. Hiszen ő mondta, hogy nem szeretne gyereket, hogyan hívhattam volna fel, két hónap elteltével, hogy meglepetés, apa leszel. Megtartottam hát a titkot és nem is mondtam volna el senkinek, h anya nem lép közbe és nem küldi el azt a levelet.
Az üzenet gondolatától kiráz a hideg. Nem akarok arra gondolni, hogy már késő, hogy már megtalálta, elolvasta és minden bizonnyal engem keres, hogy számon kérje rajtam a dolgokat. Meg kell akadályoznom, hogy valaha is tudomást szerezzen a fiamról, hogy aztán visszautazhassak Londonba, a fiammal és elfelejtsem ezt az egész szörnyűséget.
Ma már bent voltam a kórházban, próbáltam megszerezni a leveleit, de sajnos túlságosan későn érkeztem, így nem maradt más választásom, mint személyesen felkeresni és elcsenni azt a papírt. Ha még nem késő.
Lekapcsolom az éjjeli lámpát, magamra húzom a paplant és próbálok elaludni. Minden negatív gondolatot megpróbálok kizárni a fejemből, nem lesz semmi gond, visszaszerzem azt az átkozott borítékot, és úgy teszek majd mintha semmi sem történt volna. Gondolataimból az eddig békésen alvó Kevin rángat vissza. Megsimogatom a haját és puszit nyomok a homlokára.
- Holnap ígérem elmegyünk az állatkertbe és, ha akarod itt is örökbe fogadunk egy pandát neked. Hallottam, hogy nemrégiben születtek kis bocsok. pontosan tudom, hogy már alszik, de engem megnyugtat, hogy beszélhetek hozzá, amilyen ravasz, simán lehet, hogy nem is alszik és reggel már azzal fog ébreszteni, hogy vigyem a pandákhoz.
Lehunyom a szemem, jó lenne aludni végre, mert holnap nehéz napom lesz, arra is fel kell készülnöm, hogy későn érkezem és Shane már elolvasta anya üzenetét. Abban az esetben amilyen gyorsan csak lehet vissza kell utaznom Londonba. Apa és fia nem találkozhatnak.
Néha belegondoltam, hogy mi történt volna, ha elmondom. Vajon elfogadta volna? Vagy tudomást sem vett volna a dologról? Vagy idővel minden rendbe jött volna és együtt nevelnénk Kevint?
Megrázom a fejem, hogy végre minden gondolatot kiűzzek bele, nem számít mi lett volna, csak az a lényeg ami most van, és az ami holnap lesz. Sóhajtva mászok ki az ágyból, sötétben tapogatózom a minibárig és kezemben egy doboz csokis, tejszínes fagyival ülök le a kanapéra. Nem tudok aludni..