Kezd felpörögni az életem, és ez tetszik, új ingerek érnek, többet mozdulok ki a lakásból, és nem csak a futásra gondolok, amit egyébként szeretek, hanem arra, hogy több emberrel találkozom, olyanokkal akiket eddig nem ismertem. Az új célom pedig állati! Saját stúdió, már nagyjából megvan, hogy melyik tervező, építész fogja elkészíteni, de még nem vagyok biztos a dolgomban, rákerestem a neten a nevére, és megálogattam néhány helyet, hotelt, vagy olyan létesítményt ami nyilvánosabb, és megnézhetem a kezük nyomát. De azért az internetet is fellapoztam, szemmel láthatóbb információkért. Háromra haza kellett érnem, de semmivel sem hajtottam gyorsabban mint máskor, élvezem, ha más vezet, de ha az öcsémmel kell egy kocsiba ülnöm, rosszul vagyok. Ateista vagyok, mégis lenyomnám a miatyánkot az úton több százszor, csakhogy ne menjünk neki a szembe jövő sávba jövőnek, a besoroláskor, mert átlépte a záróvonalat. Szerintem, amúgy Nascar versenyzőnek kellett volna mennie. Egyébként is feltűnést keltettem a GMC terepjárómmal, hát még a parkolás… nem egyszerű egy olyan helyen, mint Mahattan, vagy bárhol máshol a városban. Sokan meglepődtek, hogy tudok vezetni, igen, tudok. Sőt, imádok. A vezetéshez pedig nem szükséges hallás, csak jobban figyelek, sokkal jobban mint az őrült módon száguldozó öcsém. Ettől függetlenül, imádom őt, nem a vezetési stílusa miatt lett az öcsém. Leparkolok a lakópark privát parkolójába, és elindulok a lakásom felé, még van egy órám elkészülni. Violet érkezik, érdekes volt kitalálni, hogy hogyan taníthatom őt gitározni, szerintem a jelnyelv egy-két jelét hamarabb megtanulta, mint a gitározást, de lehet, hogy csak rossz tanár vagyok. Új módszerhez kell folyamodnom. Kiáztatom magam, és illó olajokat használok, elektromos párologtatóba, időnként ha teljesen megnyugszom, akkor előfordul,hogy hallok, ez is furcsa egyébként. Az orvosok se tudják igazán, hogy hallok-e vagy sem. De az már rég volt. Vagy az is lehet, hogy pszichés és tudatosan én csináltam magammal valamit, nem tudom. Időnként eszembe jut, hogy kéne…hogy tényleg el kéne mennem orvoshoz. Amióta pedig találkoztam Fabevel, azóta pedig egyre gyakrabban, teljesen lemondtam róla, hogy valaha találkozok vele, pár éve elmentem oda, ahol lakott, New Orleansba, de nem találtam ott, nyomozókat is fogadtam, de jól eltűntette a nyomait, akkor tudtam, hogy menekülhetett valami, vagy valaki elől, vagy talán pont előlem. A legutóbbi találkozásunk pedig mindkettőnket felkavart. Akkor is… jó lett volna ha úgy találkozom vele, hogy esetleg már hallok, mert… kitalálták ,hogy mi a bajom, de a halló készüléket cikinek gondoltam, nem akartam. Olykor egy-egy szál füves cigit eltűntettem, olyankor tényleg mintha hangokat is hallottam volna, de nem akartam ezzel kísérletezni pont most. Így maradt a számomra relaxáló illat. Egy ablak is nyitva volt, hogy kihúzza valamelyest ha tömény volna. Még mielőtt valaki félre értené, egyáltalán ez nem randi volt. Violetnek van barátja, és egyébként sem az esetem, ráadásul, túl fiatal. Tíz éve is volt már annak, hogy nálam fiatalabbal kezdtem, és nem lett jó vége, nem akarok megint egy olyan ösvényre lépni, ami csak fájdalmat hozna nekem. Kihoztam a nappaliba az én gitáromat és neki is egyet, szerintem az volt a gond, hogy ez egy nagyobb darab, nem tudja átfogni, és így ügyetlenkedik. „Ne gyere fel, csak küldj egy sms-t ha itt vagy, elmegyünk gitár nézőbe.” . Azzal inkább úgy döntöttem, hogy átöltözök. Mindent csak sorjában, elvégre nekem se jó a kudarc, neki se, bár határozottan türelmes lány, azt leszámítva, hogy két óránk volt, és mindkettőn a bundokat próbálta lefogni. Egyértelmű, hogy ezzel a nagyobb méretű gitárral van a probléma.
Re: Violet & Sebastian - Little Mermaid & Bear Bro'
Pént. Feb. 08, 2019 12:20 pm
Sebastian & Violet
Bevallom, néha nagy nehézséget okoz, hogy összeegyeztessem a munkámat a szabadidős tevékenységeimmel, amiből nem sok van ugyan, de ami van azt szeretem és nem akarok lemondani róla. Ilyen például a gitározás, szeretem azokat a napokat, vagy jelen esetben délutánokat amiket Sebbel és a gitárjával tölthetek. Ha őszinte akarok lenni, akkor beismerem, hogy nem megy minden zökkenőmentesen, elég nehezen sikerül megtanulnom, de nem adom fel, az elhatározás megvan bennem, ami azt hiszem elég nagy lépés a siker felé. Néhány szót könnyebben és gyorsabban megtanultam jelelni, mint mondjuk lefogni a G húrt. Sebastiannal akkor ismerkedtem meg, amikor félelmet nem ismerve mentett meg a Grill előtt egy fickótól aki ki akart rabolni. Gondolom azt említenem sem kell, hogy ahogy megláttam a rabló haragtól izzó tekintetét teljesen lefagytam, sem menekülni, sem moccanni, de még sikítani sem volt erőm vagy bátorságom, minden értéket neki adtam volna a testi épségemért cserébe. Azonban erre nem volt szükség, mert Seb ott termett és elüldözte a támadómat. Azóta sem tudok elég hálás lenni neki azért az estéért. Ezek után Seb észrevétlenül lopta be magát az életembe és olyan lett nekem, mint egy testvér. Egy báty akiben megbízhatok és aki a valódi famíliám helyett is a családom. Fáradtan, de mégis izgatottan zárom be magam után az öltözőszekrényem ajtaját és hátamon a hátizsákommal lépek ki az utcára. Összecipzározom kabátom cipzárját, hideg van és a szél a vékony anyagon megállíthatatlanul hatol át, didergésre kényszerítve. Kezeimet a zsebembe süllyesztem és megszaporázom a lépteimet, hogy minél előbb a metró menedékében legyen, úton Staten Island felé. Queensből eléggé hosszú metrózás vár rám, de egyáltalán nem bánom, legalább lesz időm olvasni és gondolkodni azon a fránya G húron, ami olyan régóta kínoz már. Sietősen szaladok le a megálló márvány lépcsőjén, hogy minél előbb menedékben legyek a szél elől. Gondolataimból a telefonom rezgése ránt vissza a földre. A szívem nagyot dobban még mielőtt ránéznék a képernyőre, talán Charlie ismét haza látogat, vagy Fin szeretne találkozni, az első opció megrémít, a második örömmel töltene el. Bizonytalanul veszem elő a készüléket, viszont amikor megpillantom rajta Seb nevét, megnyugszom. Kétszer kell elolvasni az üzenetet, amíg végre sikerül is felfogni a tartalmát. ” Mi történt a régi gitárral? Kb fél óra és ott vagyok, jelentkezem majd. ” az első gondolatom az, hogy talán én csináltam vele valamit az utolsó próbánkon és ettől olyan feszélyezve érzem magam. Régóta szeretnék venni magamnak egy gitárt, de sajnos még mindig nincs összegyűjtve rá a pénzem. Egy jó hangszer nem két centbe kerül, igen, vásárolhatnék használt gitárt is, de félek, hogy az csak pénz kidobás lenne. Múltkor, a moziból hazafelé menet, láttam egy hangszerboltot, a kirakatban egy gyönyörű, tűzpiros gitárral, talán néhány hét vagy hónap múlva már lesz annyi félretett pénzem, hogy meg tudom vásárolni magamnak. Addig is tovább használom Seb hangszerét. Szerencsémre a nap ezen szakaszán nem utaznak túlságosan sokan tömegközlekedéssel így van helyem leülni és minden nehézség nélkül tovább olvasni a Bűn és bűnhődést. Már annyiszor megtettem ezt az utat, hogy különösebben nem is kell figyelnem arra, hogy mikor kell leszállnom, összecsukom a könyvet, ismét táskám mélyére rejtem és éppen akkor ugrom le a szerelvényről amikor összecsukódna az ajtaja. Gyorsan haladok végig az utcákon, ügyesen szlalomozva a puccos ruhákat viselő emberek között, hogy még véletlenül se érjek hozzá egyikhez sem. A lakóparkhoz érve, lehuppanok az egyik padra ami egyenesen arra néz, ahol Sebnek kell felbukkannia. „Lent várok.” küldök neki egy rövid üzenetet és tekintetemmel az épületet figyelem, remélem siet, mert bevallom, nincs melegem. Amikor végre megpillantom lelkes integetésbe kezdek, hogy észrevegyen és elindulok az irányába. - Szia! jelelek neki úgy ahogyan megtanította és széles mosoly terül szét az arcomon. - Hová megyünk?
„Semmi baja, csak lehet, hogy a te kezedhez túl nagy, több méret van belőle, körbenézünk. Jó móka lesz.” Mosolyogva ráztam meg a fejem, azért egy gitárválasztás sem épp sétagalopp, de ezen is túl fogunk esni, nekem egyszerű dolgom van, bemegyek és van elképzelésem, hogy mit fogok keresni. Mondjuk, most szívesen kipróbálnék egy basszus gitárt. Ennek a gondolatára bizseregni kezdenek az ujjbegyeim. Azért van, ami engem is felvillanyoz. Kocsival fogunk menni, igen, tudok vezetni, semmivel sem volt könnyebb, sem nehezebb lerakni, mint egy hallónak. Kihívásnak éreztem, és megy is, ami azt illeti, jó vagyok benne. Annyi az egész, hogy engem nem vonhat el a zene sem, de ugyan olyan jól haladok, mint egy halló és a rendőrséget, valamint a mentőket is észreveszem, jobban figyelek, a szemeimet használom a hallás helyett, és többször nézek a tükörbe, mint egy átlagos vezető. Nem mozgássérült vagyok, bár ők is nagyon ügyesek a vezetésben. Mosolyogva köszönök vissza Violetnek, ahogy megérkezem, aranyos lány, valamiért sosem tudnék rá úgy tekinteni, mint egy nőre, fiatalabb és szerintem ilyen érzés lehet ha valakinek húga van. Amikor először találkoztam vele, nem épp egy jó szituáció volt, futottam, szokásomhoz híven, egész nagy távokat teszek meg, aztán majd taxiba ülve haza furikázom magam, de sosem bántam, mert így új emberekkel ismerkedek meg az útjaim során. Futás közben akadtam rá, és arra a szemétládára is, igazából, nem akkorát akartam behúzni neki, de mégis sikerült, és kidőlt egyből, semmi probléma, csak egy kicsit elvesztette az eszméletét legalább addig, amíg a rendőrök ki nem érkeztek, utána a vallomás felvétel után távoztunk, nekem szereztek egy fordítót, és utána sima ügy volt az egész, aztán valahogy kötelességemnek éreztem, hogy hazakísérjem a lányt. Akkor cseréltünk számot, mert whatsappon könnyebb volt egymással beszélgetni. Aztán… nem tudom, szóba keveredett akkor az is, hogy ki-mit dolgozik, és elárultam, hogy dalszövegeket írok, és gitáron játsszom, nagy volt a meglepetés, hallani akart, végül addig erősködött, hogy beadtam a derekam. Elmentem abba a bárba ahol dolgozott, és mivel ilyen szabad fellépős hely, így fel tudtam lépni én is, kicsit izgultam, de ugye így volt a jó a helyes, mert nem akartam ,egyből felengedni a lakására, nem akartam, hogy bárki is félre értsen bármit, mert ez manapság könnyen előfordulhat. Igazából…nem léptem fel végül, de ott maradtam vele zárásig, és akkor mutattam meg neki, hogy hogyan játszom, neki és még néhány ott dolgozónak. Bíztattak, hogy többször kellene fellépnem, mármint nyilvánosan, nem csak így pár ember előtt, de erre még nem éreztem késznek magamat. Mire leérkeztem, felnyaláboltam pár feltöltött powerbankot is, nálam a telefon túlzott sms és jegyzet használata miatt, szükséges volt, áldottam a technikát, amint megjelentek a power bankok, mert így legalább tovább bírta a telefonom, és a kocsimba is volt töltésre alkalmas hely. „ Egy ismerősömhöz, aki nagyon ért a hangszerekhez, tetszeni fog neked.” Azt már nem fűzöm hozzá, hogy tervezem neki megvenni a gitárt, ajándékba. Mert egy saját, teljesen méretben passzoló gitárral sokkal jobb gyakorolni is, nem kínszenvedés. Beszállok a kocsiba, és várok, hátha ír még, mert ugye vezetés közben nem írogatok. „Negyedóra és ott vagyunk” küldöm neki újra és mosolyogva pillantok rá, majd elindítom a kocsit és kigurulok a parkolóból, aztán elindulunk, besorolok a forgalomba és már úton is vagyunk. Beállok a parkolóba,és ahogy segítettem beszállni a hatalmas kocsiba Violetnek, úgy most is megteszem, nem tehetek róla, hogy ez a GMC típus az egyetlen, amiben kényelmesen elférek, mások meg létrát kell, hogy használjanak, vagy épp be kell segítsem őket. Legalább nekik is kényelmes. Intek a fejemmel, miután lezártam a kocsit, hogy jöjjön, a városban is van pár üzlete a srácnak, az apja üzletét örökölte meg, de általában a Staten Island-i üzletben lóg többet, én is idejövök, ha kifogytam a pengetőkből, vagy húroztatni kell a gitáromat. Egyszer kíváncsi volt ,hogy észreveszem-e hogy félre van hangolva a gitár, mert minden alkalommal kipróbálom, leülök, és megnézem, hogy jól csinálták meg, és megleptem. Azóta jó barátságot ápolunk. Nyitom az ajtót és beengedem Violetet, majd elindulok a pult irányába, és egy pacsi, meg egy váll koccintás és hát lapogatás után, elengedem George kezét, és rá is rámosolygok. Már veszi is elő kettőnk jegyzetfüzetét. Lekörmölöm gyorsan, hogy mit szeretnék, ő pedig mosolyogva biccent. „ Nézz körbe Violet, azon az oldalon” – mutatok az egyik fal irányába, tudtam, hogy mekkora méretű gitár kell neki, de neki kell megtalálnia magának az igazit, azon a kezdő klasszikus gitárok voltak, semmi akusztikus, vagy elektromos, azokra még nem állt készen. De ismertem a helyet mint a tenyeremet. „George, ő Violet a kis tanítványom, nagy kíhívás elé állított, mert azt szeretné, ha én tanítanám.” – ezután Violet felé fordítottam a füzetet. „Violet, ő egy régi jó barátom, mindent tud a gitárokról, kérdezz bátran tőle is, George-nak hívják…” Azt hiszem végeztem is a bemutatkozással, mindkettejük részére.
Re: Violet & Sebastian - Little Mermaid & Bear Bro'
Csüt. Feb. 14, 2019 12:49 pm
Sebastian & Violet
Izgatottság lesz úrrá rajtam, hogy Sebbel elmegyünk gitárokat nézegetni. Szeretem a hangszer üzleteket, legalább annyira, mint az antikváriumokat, a különbség csak annyi, hogy míg a könyvet megengedhetem megvenni magamnak, addig egy gitárról csak álmodozni tudok. Egyelőre, bár nagyon remélem, hogy azért hamarosan meglesz már a pénzem arra, hogy az a gyönyörű vörös gitár az enyém legyen. Hideg van odakint, de még ez sem szegi kedvem, csak arra tudok gondolni miközben várakozok, hogy nemsokára már a gitárok paradicsomába léphetek. Ha akarnám sem tudnám szem elől téveszteni Sebet, azonnal kiszúrom amikor érkezik és heves integetésbe kezdek. Nem vagyok magas, inkább azt mondanám, hogy átlagos a magasságom, de amikor Sebby mellett állok mégis törpének érzem magam. Valahogy így érezhették magukat a törpék is, amikor megjelent Guliver. Lehetnék akár a liliputi Violet. Ennek a gondolatára elmosolyodom, néha még én magam is elcsodálkozom azon, hogy milyen élénk a fantáziám. Viszont az ilyen jellegű gondolataimat soha nem mondom ki hangosan, jobba, ha nem szerez mindenki tudomást arról, hogy néha milyen gyermeki gondolataim vannak. „rendben, kíváncsian várom.” pötyögöm vissza a választ, majd a telefont a zsebembe csúsztatva mászok be az autóba. Szó szerint majdnem másznom kell, olyan hatalmas autója van Sebynek, mondjuk, azt hiszem ennél kisebbe nem is férne be, vagy ha igen, eléggé kényelmetlenül. Bekapcsolom a biztonsági övet. „azt hiszem nem vagyok elég sportos a kocsidhoz.” vigyorgok rá miután elküldöm az üzenetet, majd kényelembe helyezem magam amíg utazunk. Magamban dúdolgatva bámulok ki az ablakon, nézem az előttünk elhaladó autókat, az embereket, a játszó gyerekeket. Seb mellett biztonságban érzem magam, úgy ahogyan egy kishúg érezhet a bátyja iránt. Nem tudom, hogy valójában tényleg csak tizenöt percet autóztunk vagy valamivel többet, de olyan gyorsan elrepült az idő, hogy nekem személy szerint öt percnek tűnt az egész. Kipattanok az autóból óvatosan, hogy ne törjem bokámat és követem a saját Guliverem a bolt irányába. Még az előbbinél is izgatottabb vagyok, széles mosollyal az arcomon lépek be az ajtón és tekintetemmel azonnal a falon lógó gitárokat keresem. Abba az irányba indulok amerre Seb mutat és szinte már csodálattal figyelem a különböző színű és formájú hangszereket. Mutató ujjam végighúzom az egyik tejfehér gitáron. - Szia George. köszönök az imént bemutatott férfinek, de pillantásommal továbbra is a gitárokat figyelem. - Azt megnézhetem? kérdezem Georgetol egy fekete gitár irányába mutatva. Túl magasan van, nem bírom levenni. Ha a tulajdonos segít és a kezembe adja a hangszert, szinte már csodálattal pengetek végig a húrjain. Ahogy hallom ezt még be kell hangolni, de ezt inkább nem mondom ki hangosan, annyira még nem értek hozzá és nem akarok nevetés tárgya lenni. „Nézd Sebby! Hogy áll a kezemben?” pötyögöm le a kérdésem neki, majd visszanyújtom a gitárt a tulajdonosának. - Megnézhetem azt a vöröset is? kérdezem ismét Georgetól, ez majdnem olyan, mint amire már hónapok óta gyűjtöm a pénzt, talán csak egy árnyalatnyi az eltérés a színeik között. Óvatosan fogom le a húrokat, és másik kezemmel megpengetem. Hangja azonnal megdobbantja a szívem, olyan könnyed, lágy és nőies. Tökéletesen átérem, mintha az én kezeimre készítették volna. ” Nézd Seb, ez tökéletes, ugye?” kérdezem tőle és reménykedve keresem tekintetét. ” Vagyis, te nem nézel szét? Mégiscsak te akarsz gitárt venni.” jut eszembe az az aprócska tény, hogy a kezemben tartott hangszer egy vagyonba kerül és nekem biztosan nincs rá pénzem. Kicsit csalódottan adom át George-nak az előbb megszeretett gitárt.
Hangtalanul rázkódtam, az sms-én, segítettem bekászálódni neki a kocsiba, mindig ez volt, ha valaki még nem ismerte ’kisember’ lévén a technikát, hogy hogyan kell ide beszállni. Hamar eltelik az út, legalábbis nekem, mert én már kívülről ismerem az odavezető utat. Mosolyogva figyelem, ahogy bemegy a hangszerek közé, szerintem nem is sejti, hogy neki tervezek gitárt venni. Georggal közlöm, hogy majd ha megtalálta azt amit választott Vio, akkor ki kellene valahogy játszani a kocsimba, a hátsó ülésére, majd… elvonom a figyelmét Amikor jelez, hogy megtalálta a neki tetszőt, odamegyek hozzá, és mosolyogva mérem végig, ez határozottabban jól áll a kezében. „Én már megvettem a pengetőket, és a múltkor lerendeltem a sajátom…A legújabb Martin, Shadow típusú akusztikus gitárját” A mellettem pihenő dobozra pillantottam, majd odalépkedtem Violet mellé, és ha engedte, eligazgattam a húrokon az ujjait, és intettem, hogy húzza le a hüvelykujját a test feletti húrokon. Azért szerettem Georgehoz járni, mert nála minden kirakott gitár le volt ellenőrizve, hogy jó legyen a hangzása, nem kellett külön-külön állítgatni. Kíváncsian pillantottam Violet arcára, és megkönnyebbülten láttam az ő tekintetében azt az átszellemültséget, amit eddig nem, eddig erőlködött,hogy átérje a gitár nyakát, és lefogja a bundokat, de most már? Sokkal könnyebben megy neki, ráadásul, ez jobban a kezébe illik. Sosem tanítottam még, így igazából ki kellett találjam, hogy miként tudnám tanítani őt, arra, hogy megtanuljon gitározni. Ahhoz, hogy halljam, kihangosítottam, rákötöttem a gitáromat a hangfalra,a mostani is amit nézett, egy akusztikus elektromos volt, azzal a hangzást lehetett növelni. Mivel a Queenen és a társain nőttem fel, még hallottam a klasszikusokat, így a kezembe fogtam egy másik gitárt ami szintén hangfalhoz volt csatlakoztatva, és megálltam Violettel szemben. „Így , lehet hogy könnyebb lesz leutánoznod, az ujj mozdulataimat, vagy… hallás alapján… tudod, megmutatom, és megpróbálod? Hm? Menni fog?” Álltam meg vele szemben, fontos volt, hogy lássam, hogy fogja a kezében a gitárt, a másik módszer szerint, amit eddig egyetlen embernél próbáltam, a karjaimban kellene tartanom, és az ölemből ülve játszottunk volna közösen, de az számomra túl személyes, azt nem csinálom mindenkivel, pontosabban, azóta senkivel se próbálok így zenét tanulni. Az túl bensőséges, a számomra, és szerintem az illetőnek is az lenne ha úgy próbálnánk gyakorolni ,de nem fogok. Nem akartam elárulni neki, hogy megfogom neki venni a gitárt, a végén még zavarba jönne, az ártól is biztosan. De, rá ér megbeszélni az anyagiakat, ha nagyon szeretné, később, ha megkapta. Egy egyszerű dalt választottam, ahol nem kell úgy zúzni a húrokat. Azt vettem észre, hogy hallás után könnyebben tudja utánozni a hangokat Vio, csak még bizonytalan. Most se az számított a számomra, hogy minden tökéletes legyen, de bíztam benne, hogy ezzel a gitárral már nem lesz probléma, könnyebben fogja le , és át az egészet. Otthon a jack dugós fejhallgatómat dugtam rá a gitárjaimra, így ha ez az övé lesz, úgy hallani, érezni fogom az ő hibáit és korrigálhatunk, közösen. Egyre jobban várom , hogy megkapja a gitárját, az is egy dolog ha épp a piros tetszik neki, de mondjuk pont az nem teljesen jó a kezébe. Az egyszerű dal, amit próbáltam, annak a dallama régóta létezett már bennem, de a szöveget... azt... nem tudom, hogy valaha el fogom-e annak mondani, akinek íródott. Az, hogy most próbálom, vagy...egyáltalán megmutatom az alapot valakinek, csakis amiatt lehet, hogy az a valaki újra feltűnt az életemben. S kíváncsi vagyok arra, hogy más hogy reagálna rá.
Re: Violet & Sebastian - Little Mermaid & Bear Bro'
Pént. Márc. 01, 2019 11:45 am
Sebastian & Violet
Úgy érzem magam, mint kislányként karácsonykor, mindig olyan nagyon vártam, hogy fát díszíthessek és kibonthassam az ajándékaimat. Szerencsére ebben a korban, még a nagyszüleim ott voltak nekem, úgyhogy mindig volt varázslata az ünnepnek, nem kellett a részeg anyámat bámulnom kezében a whiskys pohárral. Megrázom a fejem, hogy elhessegessem a gondolataimból anyámat és helyette inkább teljes mértékben a kezemben tartott gitárra figyelek. Azt hittem, hogy talán mégsem nekem való ez a hangszer olyan sokszor szenvedtem a húrok lefogásával Seb gitárján, de talán csak az volt a gond, hogy túl nagy nekem az a hangszer. Ez olyan tökéletesen simul a kezembe mintha nekem gyártották volna. Elégedett mosollyal az arcomon húzom végig ujjaimat a húrokon, azon a vonalon ahová Seb eligazította őket. A húrok gyönyörűen zenélnek minden pengetése után, olyan érzésem van, mintha ez a hangszer önmagától is képes lenne zenélni. Csodálatos. Mielőtt megismertem Sebet csak távolról figyeltem mindig a hangszereket, gyönyörködtem a gitárokban és reméltem, hogy egyszer lesz lehetőségem megtanulni játszani rajta. Órákat tudtam volna venni néhány dollárért, de a gitár annyira drága, hogy azt sajnos nem engedhetem meg magamnak. Megtehetném, ha nem nekem kellene eltartanom anyámat, fizetnem a számlákat, és minden mást, ami a megélhetéshez szükséges. Két helyen dolgozom, mégis alig marad valami pénz magamra. Ennek nem így kellene lennie, egyetemre kellene járnom, tanulnom, bulizni, élvezni a húszas éveimet, ehelyett reggeltől estig gürcölök és alig jut magamra annyi idő, hogy hetente egy-két órát gitározni tanuljak Sebbel. Egy pillanatra elkomorodik a tekintetem, de igyekszem gyorsan mosolyt varázsolni az arcomra, nem akarom, hogy Seb még a végén arra gondoljon, hogy nem vagyok itt szívesen vele. Sok mindenről beszélgettünk már, többek között szóba került anya alkoholizmusa, de azt soha nem meséltem el, hogy ennyire komoly a helyzet, ahogyan Charlie-ról sem tud semmit és jó lenne ha ez így is maradna. Róla soha senki nem szerezhet tudomást. „Próbáljuk meg, menni fog” bólintok és árgus szemekkel figyelem minden mozdulatát. Azt akarom, hogy ez most sikerüljön, be akarom bizonyítani neki, hogy nem vagyok reménytelen eset és képes vagyok megtanulni, utánozni, megfigyelni. Minden hangra figyelek, ujjainak egyetlen mozdulata sem kerüli el a figyelmem, csakis így tudom megtanulni. Megvárom amíg befejezi, majd mély levegőt veszek és felidézve magamban minden dallamot, ritmust, hangot leutánozom. Nem tökéletes, itt-ott mellé nyúlok, megnyújtom a hangokat, vagy éppen rossz húrt fogok le, de még így is sokkal jobban sikerül, mint eddig bármikor. Csak gyakorolnom kell, jobban figyelnem és néhány alkalom után talán már képes leszek egyedül is eljátszani. „Nagyon szép dal. Kinek szántad?” Azt már megtanultam, hogy minden éneknek van címzettje, vannak érzések mögöttük, és hát nem véletlenül íródnak meg vagy játszódnak el. Az emberek így próbálják meg kifejezni azt ami bennük lakozik, legyen az jó vagy rossz érzés. Talán leszek majd én is annyira bátor egyszer, hogy dalban mesélem el az életem. Talán. „Játszd el még egyszer az elejét, nem sikerült rendesen belépnem. És a közepe fele van az a nehéz hang, megmutatod még egyszer?” Teljesen megfeledkezem arról, hogy egy hangszerboltban vagyunk és talán nem itt kellene gyakorolnom, magával ragadott a zene és a gitár kettősének a varázsa. Nem akarok kilépni ebből a boltból, nem akarom itt hagyni ezt a csodálatos hangszert. [i]„Valamit nem értek, ha te már vettél magadnak hangszert és pengetőt miért jöttünk ide?” kérdezem, majd fájó szívvel ugyan, de átnyújtom Georgenak a gitárt, hogy tegye vissza a helyére, vagy tudom is én mit akar csinálni vele.
Tudtam, hogy alap esetben nem engedheti meg magának, ezért is jöttünk ide. Szerettem volna neki örömet okozni, és akit tulajdonképpen a szívembe zártam, mert úgy éreztem, hogy megérdemli, hogy a barátom legyen. Azokért bármit megtettem. Persze volt, hogy kihasználtak, de azoknak többet nem dőltem be. Viszont, nem éreztem azt, hogy Violet csak azért akarna velem barátkozni, hogy hasznot húzzon belőlem. Tudtam, hogy az édesanyja alkoholista, nehezen, de elmondtam neki én is, hogy az én apám is az, de már nem bánt minket többé. Erről nem szívesen beszéltem, igazából senkinek se szívesen meséltem arról, hogy a fater egész sokáig vert, azért mert túl piás volt. Ezt senkinek sem tudom megbocsájtani. Amikor végre a kezében fogja a választott gitárt, és ő következik, közelebb léptem a hangfalhoz, hogy jobban érezzem, hogy milyen dallamokat produkál. Közben az arcát is figyeltem, eleinte bizonytalan voltam, hogy menni fog-e , mert nem készültem oktatónak se, ösztönből tanultam meg mindent, és a gitárhoz értettem, mert még amikor hallottam, sokat lődörögtem az ének terem környékén. Kedves volt az énektanárom, sokszor megengedte, hogy tovább maradjak bent az iskolában, és tanított. Az alapokat tulajdonképpen így tanultam meg. Aztán könyvekből, és ahogy megjelent a net, úgy a netről is, hogy a kottaírásról többet tudjak meg. Ha hallanék, biztos könnyebb lenne tanítanom, és ő se szenvedne velem, félek egyébként, hogy nem vagyok jó tanár, és tervezem magam megmutatni az öcsémnek is, vagy a banda valamelyik tagjának, hogy mit csináltam, míg ők elvoltak. Így én is izgultam, még ha nem is látszott rajtam. George sietett oda hozzánk, és kisegített egy fejhallgatóval, amit bedugott az erősítőbe, így én is jobban hallhattam, hogy mit, és hogyan játszik le Vio, így a végét már sokkal jobban éreztem. A kérdését látva félszegen rántottam meg a vállam. „Ez egy régi dal, és… csak megjelent az, akinek íródott. De ahogy jött, úgy távozott is, mint a sebes vonat. Talán ez a búcsúm tőle.” – vontam meg a vállam, és megfeszült az állkapcsom is. Hülye választás volt, magamat szívattam meg leginkább, de… ilyen béna vagyok, beismerem, a szerelem minden bizonnyal nem nekem való, rajtam csak röhögnek, vagy megaláznak; ilyen vagy olyan módon. Mindegy. Biccentve ismétlem meg, lassabban azokat a részeket amiket kér, és amikor a közepénél a nehezebb rész jön, ott az ujjai állásán is segítek kissé, jó lesz ez, tökéletes! Ez a gitár az övé! „Mert nem szeretem a futárra bízni a gitáromat, ha én magam is eltudok menni érte. Mert, lelkük van, és a bla…blabla…”- hangtalanul rázkódtam a saját poénomon. Láttam, hogy Vio kicsit elszontyolodott, de remélem meg fogja bocsájtani a kis merényletemet maga ellen. Letettem a fejhallgatót is, és George összekészítette a holmikat egy nagyobb dobozba, szerencsére, legalábbis remélem, hogy szerencsére Violet se látta azt, hogy bekerult a dobozba az ő becsomagolt kis darabja. „Rá érsz még, ugye? Csináltam otthon lasagnet, és kipróbálhatnánk az új módszert, ami szerint tanítani foglak. Mit szólsz?” – átvettem a csomagot Georgetól, és elindultam a kijárat felé. A kijáratnál lehet, hogy kellett egy kis segítség, az ajtó kapcsán, de odakint már a fél vállamra kaptam a dobozokat, és fél kézzel kinyitottam a kocsit, a hátsó ülés elé a földre tettem le a dobozt, majd segítettem beszállni az autóba Vionak is, és rámosolyogtam. „Forró csokit is kaphatsz.” – pötyögtem le a telefonomba.
Re: Violet & Sebastian - Little Mermaid & Bear Bro'
Csüt. Márc. 14, 2019 12:11 pm
Sebastian & Violet
Amikor azon az ominózus estén Seb megmentett engem és a táskám tartalmát attól az idióta rablótól a fene sem gondolta volna, hogy néhány hónap múlva olyanná válik számomra, mint egy testvér. Általában nem könnyen engedek be idegeneket az életembe, főleg, ha férfiakról van szó, mert mindig attól félek, hogy olyanná változnak, mint Charlie, de Seb a gondoskodásával, a humorával és a bizalmat árasztó tekintetével igencsak hamar az életem része lett. Az már csak hab a tortán, hogy tőle tanulhatok gitározni, egy indok, hogy minden héten találkozzunk. Mondjuk, néha kicsit félek, hogy unatkozik a társaságomban, hogy csak kényszerből tanítgat, mert hát én olyan szépen néztem rá, de az efféle negatív gondolatokat igyekszem elűzni a fejemből. Ha nem szeretné, hogy taníthat biztosan elmondta volna már az elmúlt hónapok folyamán. Gondolom én. Most, hogy egy olyan gitárt fogok a kezemben, ami méretében sokkal jobban passzol, értem, hogy miről beszélt legutóbbi alkalommal is Seb, hogy nem az a gond, hogy nem tudom megcsinálni, csak az ő hangszere túl nagy hozzám és emiatt nem tudtam normálisan átfogni, illetve lefogni a húrokat. A megoldás mindenképp egy hozzám illő gitár lenne, talán Fin adna nekem kölcsön, hogy vehessek egyet. Meg is fogom kérdezni tőle holnap, amikor együtt dolgozunk. „Hmm...ki a lány? Biztosan nagyon csinos.” mosolygok rá Sebre, majd ujjaimat ismét a húrokon pihentetem, felkészülve az ismétlésre. Jó lenne, ha végre Sebastian találna magának egy nőt, ő nagyon jó ember, megérdemli, hogy igazi társa akadjon az életben. Persze, ezeket a gondolatokat megtartom magamnak, nem fogok és nem is akarok beleszólni abba ami nem tartozik rám, egyszerűen csak reménykedem, hogy egyszer majd lesz valaki, akit bemutathat nekem. Tekintetem ismét a húrokon játszó ujjaira terelem, szinte nem is pislantok úgy nézem a mozdulatait. Veszek egy mély levegőt, és megismétlem. Ezúttal sokkal jobban és könnyebben sikerült eljátszani azt a bizonyos részt. - Sikerüüüüüült! lelkendezek és örömömben Seb karjaiba vetem magam. Másnak lehet, hogy csak egy apróság, de nekem igazi sikerélmény az elmúlt hetek folyamatos kudarca után. Gyorsan észbe kapok, hogy a gitár még ott lóg rajtam és zavartan nyújtom át George-nak, hogy pakolja csak vissza nyugodtan a helyére, nekem erre most nincs pénzem. ” Otthon megmutatod majd, hogy milyen gitárt vettél magadnak?” egész jó kis gyűjteménye van már a lakásán, de hát egy zenésznek sosem lehet elég hangszer a közelében. „Hogyan is mondhatnék nemet a lasagne-nek? ” nevetek fel jókedvűen. Ma délutánra semmi programom nincs, úgyhogy ráérek, és szívesebben is töltöm az időmet vele, mint otthon a részeges anyámmal. Mondjuk kicsit sajnálom, hogy Dorothyt – a kutyámat - nem hoztam magammal. Seb biztosan kedvelné a barátságos labradoromat. Segít kinyitni az ajtót, hogy Seb kényelmesen és minden gond nélkül ki tudjon sétálni rajta, búcsúzóul integetek még George-nak, majd követem Sebet az autóig. ” Forró csokit, ahogyan szeretem?” Pötyögök vissza neki, miután ismét sikeresen bemásztam az autójába, örülök, hogy segített nekem benne, mert néha komolyan az az érzésem, hogy egyszer fejjel fogok beesni azon az ajtón. Bekapcsolom a biztonsági övet, és bólintok Sebnek, hogy indulhatunk. Miközben besorol a forgalomba az egyik kedvenc dalomat dalolászom, és tekintetemmel az utat figyelem. Szeretem a ránk telepedő csendet. Az út most még rövidebbnek tűnik, mint amikor elindult gitárt nézni, és mire feleszmélek, már a parkolóban állunk. Kiugrom az autóból és Guliver mellé sétálok. „Segíthetek cipelni valamit?” pillantok fel rá mosolyogva.
Mosolyogva figyelem Viot, és enyhe zavartság kúszik az arcomra, egy pillanatra elmerengek azon,hogy milyen csinos lett, milyen nő lett belőle. „ Igazi nő lett, tíz éve, még fele ilyen csinos volt mint most.”– vonom meg a vállam könnyedén, majd visszaterelem a figyelmünket inkább a gitározás felé, ami sikerül is, mert látom Violeten a megkönnyebbülést, ahogy siklanak az ujjai a húrokon, és egyre szélesedik a mosolyom is, már szinte fejrepesztően vigyorgok, de nem bánom. A végén pacsira emelem a tenyerem és rá kacsintok. Látom, hogy szívesen magával vinné haza, de ha megmondanám itt és most neki, hogy mit tervezünk, min ügyködünk Georgeval, akkor oda lenne a meglepetés öröme, ám a pacsiból még nagyobb öröm kerekedik, és a nyakamba ugrik, én pedig boldogan, megforgatom, aztán leteszem és összeborzolom a haját, ahogy a kisebb testvéreknek szokás, ahogy Seannek is tenném. Sikerült elterelni a figyelmét a pultnál, így bekerült az ő gitárja is a dobozomba, így George is megtette, amire kértem, az meg ,hogy egy nagyobb dobozt cipelek senkit sem zavar, nem? Na ugye. „Pille cukorral, tejszín habbal, és fahéjjal?” – vigyorogva pötyögöm le az sms-t, és megcsóválom a fejem. Ha akarnék se tudnék ráhajtani Viora, valahogy a megmentése estéjén bekerült egy olyan kis csomagba a szívemben, ami elég közel sorolta őt a család kategóriához. Néha egyébként elgondolkodom azon,hogy ez nálam mennyire kóros? Könnyedén barátkozom, és ha valaki van annyira szimpatikus, hogy úgy érzem nem fog átverni, vagy hasonlóan nyílt, mint én, akkor azt hamar elraktározom egy olyan helyre; amikor ha rájuk gondolok, azt melegséggel teszem. Akárha épp Seanre vagy anyámra gondolok. Tudom-tudom, kezdek túl nyálas lenni. Mikor megérkezünk, már a szájáról olvasom le a kérdését, mert tele van a kezem, és megrázom a fejem. „Ajtó, csukd be kérlek, kétszer nyomd meg; és csak nyitogasd a többit” – kérlelve nézek rá, csak kettőt kell nyomnia a középső záron, majd elindulok a ház irányába, és örülök, ha segít nyitogatni az ajtókat, nekem már ez is nagy segítség. Kivételesen lifttel megyek fel az emeletemre, ehhez a liftkulcsot kell használni. Ide kevés embernek van csak feljutási lehetősége, ezen az emeleten én lakom, és Sharon, az a pár maroknyi ember pedig úgyis tudja, hogy siket vagyok, akik rendelkeznek a lift kulcsával. A lakásomba érve Daisy fogad minket doromboló szerenádot adva, én a dobozt leteszem a dohányzó asztalra, majd a konyha felé indulok, az asztalon meglátom anya egy lefedett edényét, felemelem róla a fedőt, és egy tortát pillantok meg alatta, elvigyorodom. Felakasztom a kabátomat, és aztán kibújok a cipőmből is, majd beteszem a sütőbe a lasagnet, Sean utálja, de én imádom. Amint szabad a kezem, újra nekiállok viber üzenetezni Vioval. „ Anya készített tortát, nyugodtan szolgáld ki magad, és csinálom a forró csokit, de ha sört akarsz inni, azt se bánom.” – vigyorogva pillantottam fel rá. Azóta cukkolom a korával, amióta megtudtam, hogy mennyi idős, és még inkább meglepődtem azon, hogy hol dolgozik. Beállítottam a telefonomra a figyelmeztetőt, és aztán Viót kerestem a pillantásommal. „Idehoznád az új gitárom, kérlek?”-– addig nekiláttam a forró csoki elkészítésének. Valamikor szóba került, hogy szereti ezt az italt, én pedig szívesen hódoltam a gyerekkori vágyaimnak, ha vele voltam, és elkészítettem magamnak azt a változatot, amivel nem tettem tönkre az edzéseimet. Neki, úgy ahogy ő szereti, mindig figyelek a vendégeimre.
Re: Violet & Sebastian - Little Mermaid & Bear Bro'
Vas. Ápr. 14, 2019 2:01 pm
Sebastian & Violet
Mosolyogva figyelem Sebet, az arcvonásai tükrözik amit a titokzatos lány iránt érez, szeretném még kérdezni róla, de visszafogom magam és nem teszem, nem szeretném, ha Seb kínosan érezné magát. Alapvetően nagyon is jellemző rám a kíváncsiság, de úgy érzem, hogy most sem az idő sem pedig a hely nem megfelelő arra, hogy további kérdésekkel bombázzam őt a szerelmi életéről. Amit szeretne, majd úgyis elmond nekem, ha meg nem, akkor következő alkalomkor szépen kifaggatom, most viszont bármennyire is nehéz, de elengedem a témát és helyette inkább a gitárra és a zenére figyelek. Elvégre azért vagyunk itt, hogy én tanuljak és, ha Seb rám áldozza a szabad idejét a minimum, hogy figyelek is rá. „Nyamii, nem lehet visszautasítani egy ilyen ajánlatot. Báár, ennyi cukor után a fenekem nem lesz hálás.” nevetek fel jókedvűen. Nem tartozom azon nők táborába, akik sanyargatják magukat néhány kiló miatt, nem élek salátákon és bizony az édességet sem vetem meg, sőt a csokoládé bármilyen formáját nagyon szeretem. Néha ugyan megfordul a fejemben, hogy egészségesebb életmódot kellene folytatnom, de a sok szarral az életemben a legkisebb hiba, hogy nem vetem meg a cukros ételeket, illetve italokat. A legmérgezőbb tényező az életemben Charlie, ő hamarabb fog megölni bármilyen egészségtelen életmódnál, jó lenne tőle megszabadulni. Végleg. Azonban mindez csak gondolatban működik, annyiszor elhatároztam már, hogy valamilyen úton módon kilépek ebből a katasztrófából, amit kapcsolatnak becéznek, de nincs hozzá elég bátorságom és elég erőm. Félek a dühének következményeitől. Integetve búcsúzom Georgetól, fájó szívvel hagyva magam mögött a gitárt és gondolataimba merülve, csendben utazom Seb mellett. Próbálok valami kevésbé negatívra gondolni, mert nem szeretnék én lenni a hangulatromboló. Bólintok és eleget téve kérésének zárom be magunk után az autó ajtaját, majd megszaporázom a lépteimet, hogy elé kerüljek és nyitogassam neki az ajtókat. Már én is ismerem az utat a lakásáig, nem ez az első alkalom, hogy felmegyek hozzá tanulni. Emlékszem, a legelső alkalommal mennyire meg voltam szeppenve amikor megpillantottam a lakását. A nappali és a konyha együtt véve majdnem akkora mint a mi teljes lakásunk. Nem szégyenkezem amiatt ahogyan élünk, de azért néha megfordul a fejemben, hogy bizony sokkal jobban is mehetne a sorunk, ha anya az alkohol helyett mondjuk a munkát és a gyerekét választotta volna. Talán emiatt érzem azt, hogy én soha nem szeretnék anya lenni, nem tudom, hogy képes lennék-e többet adni a gyerekemnek annál amit én kaptam. Nyilván, ha születne egy kisbabám mindent megtennék azért, hogy jobb élete legyen, csak abban kételkedem, hogy az én hátteremmel ez lehetséges. Elvégre még egy kibaszott egyetemre sem tudok járni, és lássuk be...a pincérnői fizetésből nem túl sok jutna egy jobb életre. A lakásba érve becsukom magunk mögött az ajtót és mosolyogva guggolok le, hogy a felénk szaladó négylábút megsimogassam. Ujjaim játékosan borzolják össze selymes szőrét. Néhány percig még a kis házi kedvenccel szórakozom, majd lerúgom a cipőmet, kabátomat a fogasra akasztom és belépek a nappaliba, szorosan a nyomomban a doromboló kis élettel. „Köszönöm, megvárom a forró csokit” pötyögök vissza mosolyogva. Tudom, mindenki azt mondja, hogy túlságosan fiatal vagyok még..és azt valahogy mindig elfelejtik, hogy ők is voltak huszonkét évesek. „Máris!” Bólintok és kezemben a gitártokkal lépek oda mellé, én is kíváncsi vagyok az új szerzeményére, úgyhogy nem mozdulok mellőle. „Mit tettél be a sütőbe? Nagyon finom illata van” kérdezem, miközben kíváncsian toporgok mellette. Amióta ismerem Őt mindig előzékeny és udvarias volt, pontosan egy ilyen fiú testvért tudnék elképzelni magamnak, bár, az én anyám mellett kétlem, hogy bárki is egészséges felnőtté cseperedett volna, nekem is leginkább azzal volt szerencsém, hogy a gyerekkoromat a nagyszüleim figyelő és óvó tekintete alatt töltöttem. Ezért is viselt meg annyira a haláluk. „írtál mostanában új dalt? érdeklődöm és hátammal a pultnak támaszkodva figyelem őt.
Figyelem, ahogy tesz-vesz, fél szemmel, sikerült megfognia a kisebb tokot, elmosolyodom. Egyelőre még nem teszek szóvá semmit, miért tennék? Csak lazán Sebastian. Egyébként szeretek örömet okozni a köröttem levőknek, és általában jól sülnek el az ilyen meglepetéseim. Általában, ezért izgulok egy kicsit. Még teszek, veszek a forró csokival, és hamarosan kész is van, odateszem az asztalra, Violet közelébe. „Lasagne, imádom. Sean kevésbé, de én odáig vagyok érte” – írom neki mosolyogva. A gitártokhoz lépek, és a fedelére simítom a tenyeremet, még várok. „Írogattam. Új lendületet kaptam, és úgy tűnik, hogy sikerült lezárnom végleg egy függőben levő érzést, és történetet, így sokkal könnyebben tudok arra koncentrálni, ami most van.” –mosolygok Violetre. Kipattintom végül a gitárt, és lassan kinyitom a tetejét, töprengve túrok bele a szakállamba, és a nagylányra pillantok. [color=cornflowerblue]„Naaa….tetszik?!” jelelek felé, amikor rám pillant, és érthetően tátogok is. Baromira izgulok. „A tied… mert…az én gitárjaim túl nagyok neked…” [/font"> – jelelek és lassan beszélek is hozzá. Noha, ha izgulok, akkor hajlamos vagyok kicsit kapkodni, és túl sokat dumálni, kézzel lábbal, ez az én rossz szokásám. „Vioooolet?”- szólalj meg, könyörgöm! Lehet, hogy mégsem volt jó ötlet ez, az egész?
Re: Violet & Sebastian - Little Mermaid & Bear Bro'
Szomb. Május 18, 2019 1:34 pm
Sebastian & Violet
” Létezik ember aki nem szereti a lasagne-t? ” pislogok nagyokat Seb irányába, miközben a gitártokot cipelem magammal. Személyesen nem volt szerencsém még találkozni Seb öccsével, de sokat mesélt nekem róla és alig várom már, hogy őt is megismerjem. Seb nagyon rövid idő alatt lépett a sosem létezett testvérem szerepébe. Magam sem tudom, hogy hogyan csinálta, de sikerült elérnie, hogy a férfiak miatti ellenérzéseim egy csapásra megszűntek és a bizalmamba fogadtam. Próbálom elhinni, hogy vannak még jó emberek a világon, és ha mellette vagyok, ez minden alkalommal sikerül. Nem kell félnem attól, hogy mit mondok, vagy mit teszek, nem kell rettegnem, ha kettesben maradok vele és ez jó érzés. Anyám alkoholproblémái miatt soha nem éreztem azt, hogy nekem van családom, hogy tartozom valahová. Persze, ott voltak a nagyszüleim, akik szeretettel és odaadással neveltek, akik szüleim helyett a szüleim voltak, de soha nem tudták pótolni bennem azt az űrt, amit a szüleim hiánya keltett. A haláluk után pedig a család fogalma teljesen elhalványodott és csak az emlékek maradtak, amikbe néha kapaszkodhattam. Azt hiszem emiatt ragaszkodom ilyen nagyon Sebhez, hogy úgy érezzem végre van valaki akire támaszkodhatom. Igen, tudom, neki van testvére, van családja, élete, de jó érzés annak a gondolatába kapaszkodik, hogy én is fontos vagyok neki. „Mutatsz majd néhány dalt? Szívesen elolvasnám.” komolyan büszke vagyok rá, hogy nem adja fel az álmait, hogy ennyire kitartó, ha csak az ő kitartásának és akaraterejének a fele meg lenne bennem, akkor már régen képes lettem volna elhagyni Charliet, elszakadni az anyámtól és a saját életem élni mások elvárásai nélkül. Hátammal a konyhapultnak támaszkodva figyelem a férfit. Amikor felpattintja a gitártok tetejét, tekintetem azonnal megakad azon a csodálatos hangszeren, amit ma kipróbáltam és amit olyan nagyon fájó szívvel hagytam a boltban, ígéretet téve magamnak, hogy visszamegyek érte. Hatalmasakat pislogva, remegő lábakkal bámulok hol a gitárra, hol pedig Sebre. Nem tudom elhinni, hogy megvette nekem. A hirtelen rám törő érzések olyan erővel söpörnek végig rajtam, hogy képtelen vagyok magamban tartani a könnyeimet. - Ez... próbálom szavakba önteni a gondolataimat, de még arra is képtelen vagyok, úgy érzem magam, mint egy tóparton tátogó kacsa. Közelebb araszolok a férfihez, és szavak helyett tettekkel fejezem ki, hogy milyen boldog vagyok. Átölelem a derekát és zokogva fúrom magam a karjaiba, ha ő is átölel. - Köszönöm Seb, ez csodálatos. Fantasztikus ember vagy. pillantok rá, hogy le tudja olvasni ajkaimról a szavakat, és közben egyik szememmel letörölgetem a könnyeimet. Sejthettem volna, hogy valami turpisság van a hirtelen gitárvásárlás mögött, de tényleg csak arra gondoltam, hogy neki van szüksége új hangszerre. Mikor végre sikerül elengednem őt, letérdelek az új hangszerem mellé, először csak végigsimítok a sima felületen, majd a kezembe veszem a hangszert, és még mindig kicsit szipogva forgatom a kezeimben. - El sem tudod képzelni milyen boldog vagyok most, köszönöm. húzom végig mutatóujjam a húrokon. Úgy érzem magam, mint kislány koromban, minden karácsonykor, amikor a nagyszüleimtől kapott ajándékok mellett térdeltem a fa tövében. - Mivel érdemeltem ki ezt a csodát?
Egy nagyon nagyon határozott bólintást kap tőlem Vio, mert az öcsém, pont az a személy, aki utálja, nem tudom,hogy mi a baja a piros kajákkal, de nem bírja őket. Talán… túl sokszor kellett ápolnia a búrámat, miután felfogtam előle néhány ütést. Egyébként becsületére legyen mondva, nagyon kölyök volt még, de tudta használni a törölközőt, és a vizet,és ez sokat jelentett nekem. A gyermekkoromból kifolyólag nem szeretem ,ha valakit bántalmaznak, mert az –az illető aki bántja a nála gyengébbet, azért teszi ,mert lélekben egy szar ember, aki így kompenzál, vagy szimplán egy beteg állat. „Az öcsém! Látnád! Külön kaját kell rendelni olyankor, főleg ha meglepetésszerűen állít be, és nem számítok arra, hogy érkezik… Aztán, nem szeretném ,hogy éhen haljon. De örülök,hogy te szereted.” Írok, mint egy kisangyal, és közben mosolygok is, nagyon jó kedvem van. „Nem is tudom…” -vakarom az orrom hegyét- na, jó nem bánom, mutathatok néhány dalt. De előre szólok, hogy… mivel nem úgy hallok mint mások, így az első cenzúrázóm az öcsém, aki hallja a számaimat, és megmondja, hogy kuka egyből, mert hasonlít valamire, pedig még életemben nem hallottam.”- eresztek meg egy bizonytalan vállvonást. Ez tényleg így van, volt már rá példa, hogy előkotorta a youtuberól, vagy sound cloudról, és megmutatta, hogy ez nem fog stimmelni. De én sosem adtam fel, írtam, rendületlenül, főleg amikor nem voltam alkotói válságba. Szerencsére csináltam az elmúlt hetekben annyi munkát magamnak, hogy ebből nem lesz problémám, érnek az új ingerek, és egy művész szemével járom a világot, ha csak leülök a parkba, egy-egy gesztus köré olyan történeteket tudok kreálni; meglepődnél. Egy pillanatra lefagyok, és kezdek aggódni, hogy eltúloztam, vagy mindjárt itt hagy, a fejemhez vágja a gitárt, de végül odajön hozzám, és átölel, érzem a mellkasomban a zokogását, és átölelem, szorosan tartom a karjaim között, nem megfullasztva persze, de jól esik, hogy örömet okoztam neki. Felemelem a buksiját, és a hüvelykujjammal törölgetem le az arcáról a könnypatakot. Letérdelek mellé, és úgy figyelem, ahogy óvatosan, szeretettel bánik vele. „Semmiség, szerettem volna adni neked valamit, tudom,hogy nincs szülinapod, még. Vagy bármiféle ünnep, de néha jól esik az emberekkel kedvesnek lenni csak úgy, és te tudom,hogy nem fogsz átverni, jóra fogod használni. Mert látom ,hogy mennyire szereted a zenét, benned van.” – bököm meg egy újjal a szíve fölötti részt, és mosolygok. Most kivételesen nem írtam, hanem lassan beszélve tátogtam, és megsimogattam a pofiját. „El tudom képzelni, mert látom, ragyogsz, és örülök, hogy megleptelek. Ez a te ajándékod, de cserébe, majd el kell énekeld egy dalomat, a bárban , ahol dolgozol. Csak neked fogom írni, remélem tetszeni fog. – igen, ebben a pillanatban döntöttem el,hogy egy dalt is kap mellé. A művész lelkeket így kell ösztönözni, támogatni. Én pedig a zenén keresztül kiválóan meg tudom magam értetni az emberekkel. Az öcsém pedig szavakba, hangos szavakba önti ezeket, és boldog vagyok, amikor látom,hogy a tömegek tombolnak.
Kezdőlap
• X • 