Ezek a betűk egyre inkább homályba vésznek. Minél közelebb emelem magamhoz a boros üveget, annál rosszabb a helyzet. De egy valami biztos, hogy hamar hatott. Egyre erőteljesebben kezdek el hunyorogni a címkére, de esélytelennek ígérkező feladatnak ígérkezett az olvasás. Persze ez csak még egyértelműbbé tette azt a tényt, hogy nem kicsit vagyok részeg, hanem nagyon. Ez se lenne olyan nagy probléma, ha nem egyedül lennék a gondolataimmal, amik bizony fél percenként váltanak ki belőle spontán sírógörcsöt. Hirtelen nem is tudnám eldönteni, hogy mitől vagyok jobban megkeseredve. Attól, hogy üldözz valaki? Ugyan már, mi az nekem. Vagy éppen attól, hogy a szerelmi életem egy kész romhalmaz? Áá, ez már olyan megszokott. Így maradok annál a verziónál, hogy lesüllyedtem a szánalmassági lépcsőfokon, még egyet. Mással nem tudom megmagyarázni azon tényt, hogy csak azért vettem meg egy üvegbort, mert Dave volt a címkére írva. Bizony, Dave van ráírva, de az sem kizárt, hogy ezt is behallucináltam magamnak. Szóval összegezzük a helyzetet, majd vonjuk belőle egy olyan következtetést, ami jelenleg az én lelkemnek hasznára válik, és jobban leszek tőle. Satu részeg vagyok, megittam egy egész üveg Dave-et, és továbbra is csak nő a gombóc a torkomban, ami a közelgő hiszti rohamot jelzi. Itt nincs következtetés, mert leginkább kérdések merülnek fel, hogy egyáltalán miért ittam meg Dave-et? Vonzódom hozzá, ez oké. Meg az is tök okés, hogy Ő minden bizonnyal nem vonzódik hozzám, de ez még nem ok arra, hogy mély letargiába essek. Nagyot sóhajtva forgatom meg a kezemben szorongatott üveget, és próbálom a lehet legpozitívabban értelmezni, a kialakult helyzetet. De azt hiszem, minél többet gondolkodom, ez annál nehezebbnek bizonyul. - Miért ilyen nehéz ez Lufi? - nézek a mellettem ücsörgő kutyára, aki történetesen, egy bojlertestű mopsz. A napokban vettem magamhoz, igazából annyira még nem ismerjük egymást. De egy valami világos. Lufinak, csipeszfétise van, már vagy a negyediket lopja le a szárítóról, és gondosan rágcsálja el. Ugyan mellette ott hevernek a jobbnál-jobb játékok, neki mégis a csipesz kell. Miután eleget töprengtem Lufi, és az alkalmi csipesz viszonyán, a távirányítóért nyúlók, és bekapcsolom a tv-t. Úgy gondoltam, hogy valami hétköznapi tevékenység segít majd rajtam. De, amikor megjelenik a képernyőn a Grace Klinika szívem szerint felsikítanék. Mégsem teszem, mert Mark Sloan jelenléte, elültetett bennem egy felismerést. Ami nem volt más, mint: Harper! Ő lesz a gyógyír mindenre! Ő fog kivezetni a sötétségből! Ő fogja ketté választani az előttem lévő tengert, ami... na,Joy bibliai túlzásokba ne essünk. Shane Harper legfeljebb női lábakat választ szét. Így nem is gondolkodom tovább, hisz mi sem jobb ötlet az éjszaka közepén, elindulni New York másik szegletébe. Mondjuk azzal soha nem számolok, hogy elgondolni valamit jóval könnyebb, mint a későbbiekben megvalósítani. Főleg, ha az emberlánya úgy gondolja, hogy részegen tud magassarkúba szambázni. Persze létezhettek olyan nők, akiknek ez mint. De nyilván én nem ezek közé tartoztam, mert minden egyes lépésemnél megremegett a lábam, ami akár azt is eredményezheti, hogy kitörik a bokám. De ez nem akadályozott egy abban, hogy leintsek egy taxit, és 10 perccel később már Shane lakása előtt toporogjak. Avagy ácsorogjak, bár hogy őszinte legyek, már állni nehezen tudtam. Így inkább bekopogtam. - Harper! - rikkantom a nevét, majd kisebb hatásszünet után folytatom. - Engedjé’ be, me’ elesek .- folytatom, egészen lassan tagolva a szavakat. És míg kezeimmel próbálok támasztékot találni, hogy ne essek pofára. Addig úgy döntök, hogy az ajtót szuggerálom. Igazából azzal abba nem gondoltam bele, hogy talán alszik, esetleg van nála valaki. Mert hát a pofátlanságom nem ismert határokat, de szükségem volt most rá. Kellett valaki, aki segít nekem. - Hoztam bort. - próbálkozom erőtlenül, mert igazából útközben vettem még egy Dave-et. Ami nem volt jó ötlet, mert hát már így is keresztbe állnak a szemeim, de már nem mindegy. Ha kinyílik az ajtó üdvözlésképp meglengetem a palackot, akár a győzelmi zászlót. Bár azt hiszem, itt, aki nyert, az egyedül a Dave nevezetű bor szponzorjai.
- Nem Irina, nem aludhatsz itt, érted? – mormogom félálomban elterülve az ágyon. Egyszerűen nem, mert egyrészt: nem alszom olyanokkal, akik esetlegesen aztán elkezdenek bármit is érezni irántam, aztán akkor baszhatjuk, másrészt pedig azért, mert egyszerűen nem szeretem, ha bárki is mellettem alszik. Nem arról van szó, hogy nem elég nagy az ágyam, de akkor sem, és kész. Ne kelljen már ezt megindokolnom. – Ezt az egy kurva szabályt már csak be tudod tartani, ha már mást nem – mondom egy halvány mosollyal, de már akkorákat pislogok, hogy szinte képtelen vagyok nyitva tartani a szemem. A végére mindig megbánom, hogy beengedem őket az ágyamba. Lévén, Irina a kollégám és már jó pár éjszakát eltöltöttünk együtt, szóval akár az ügyeletiben is eltölthettük volna ezt az egy órát. Csak már a francnak sem volt kedve ott maradni a kórházban. - Reggel úgyis lelépek – hallom még, de már elég halkan, és már ránt is magával az ágy.
Tucker hangos ugatására ébredek, aztán hallom csak meg a dörömbölés a bejárati ajtómon. Felkapcsolom a villanyt, akkor pillantom meg az édesdeden alvó Irinát magam mellett. - Ah, baszki, ezt nem hiszem már el – morgom és magamra kapok egy boxert, majd értetlenkedve indulok a nappali felé, ahol az órára lesek, ami egészen pontosan fél hármat mutat. Ha a húgom az megint, biztos kitekerem a nyakát. Ekkor azonban meghallom az ismerős hangot, amit tíz közül is megismernék, így részegen még lehet jobban is, mint józanon. - Nem engedlek be basszus Joy, fél három van – nyitom résnyire az ajtót, úgy nézek végig rajta. Fene, az a jó szívem fog majd egyszer biztos sírba vinni. Na persze ritka, hogy megesik bárkin is, de Joy pont azok közé tartozik, akiknek elviekben az éjszaka közepén is a rendelkezésére kell álljak, ha úgy van. - Fogd már be, az istenért. Jól van, gyere – sóhajtok. – Csak vedd lejjebb a hangerőt. – Azt persze nem árulom el neki, hogy Irina éppen az igazak álmát alussza a hálómban, aminek nagyon nem így kellene lennie. Kiveszem a kezéből a bort és szemrevételezem a szakértői tudásommal –ugyanis nagyon szeretem a jó borokat-, de megakad a szemem a nevén. - Dave? Ez most komoly? – röhögök fel, ahogy aztán leteszem a konyhapultra és rásandítok. – És… hány Dave-et ittál már meg? – érdeklődöm, ugyanis egy üveg legalább már van benne, ahogy elnézem. Azért azt komolyan nem értem és nem hiszem el, hogy mégis mi a jó büdös francért vagyok én az az ember, akiről azt gondolják, hogy gond nélkül ide jöhetnek az éjszaka kellős közepén és elsírhatják a bánatukat. A pultra támaszkodom nagyokat pislogva, miközben Tucker, a francia bulldogom boldogan ugrálja körbe Joy lábát. - Na, ki vele, mi a helyzet? Reggel nyolctól szívbillentyű-cserém van, amit nem feltétlen akarnék úgy megcsinálni, hogy kábé nem látok – jegyzem meg, ugyanis így sem feküdtem le korán, de így már biztos, hogy legalább egy bödön kávé fog kelleni a holnapi naphoz, hogy kihúzzam a munkában.
Az hogy itt ácsorgok Shane ajtaja előtt, nem éppen volt indokolt. Mint ahogy, az sem, hogy még az életére is törjek. De mostanában eléggé szét vagyok csúszva, nem találom a helyemet, és azt hiszem ennek eredményeként jött az, hogy: Vándorló életmódot folytatok. Lehet előző életemben, valami madár voltam, vagy valami ilyesmi. Társaságra volt szükségem, az éjszaka közepén. Mert a gondolataim nem hagytak nyugodni, olyan volt az egész, mintha visszacsöppentem volna a múltba. Csak éppen, most nem volt itt Cash, hogy kiosszon egy-két pofont. Amire a magyarázat az volt, hogy kijózanított. Vajon amikor letaszított a lépcsőn, akkor is józanító szándékkal tette? Remek, most már nem csak Dave-en agyalok, becsatlakozott mellé Cash is. Esetleg még valaki? Derűs mosollyal nézzek Shane-re, akinek ugyan csak a fél arcát látom, de megpróbálok olyan ábrázattal nézni rá, hogy ne tudjon nemet mondani. - Miért mindenki az idővel jön, nem mindegy hány óra van? - vigyorgok bágyadtan rá, igazándiból két állapot között léteztem. Az egyik nagyon fáradt volt, a másik pedig épp világot, akart hódítani, Shane Harper lakásában. - Nem maradok sokáig, ígérem.- rebegtetem meg a pilláimat. Ahogy bebocsájtást nyerek, betódulok az ajtón, ám egy pillanatra megakadok, és megtámaszkodom Shane mellkasában. - Hujuj.- pislogok egy párat, és próbálom úgy átlépni a küszöböt,hogy lehetőleg ne essek pofára. Nem mintha ez a közeljövőben, nem történne meg, mert már most nem tudom koordinálni a mozdulataimat. Istenem, hogy aljasodhattam le ennyire? - Először csak a neve miatt vettem meg, de aztán kiderült, hogy amúgy finom.- suttogom, azt hiszem a hangommal sem találom meg a középutat. - Hányat is ?- gondolkodok el.- Igazából egyet, de Te tudod a legjobban, hogy nekem már három pohárnál kakukk van.- vonom meg a vállaimat, nagyon nem szabadott volna ennyit innom, és meg is fogadom, hogy többet nem fogok. Bár, ezt minden bizonnyal hamar megszegem majd, tekintve a jelenlegi helyzetemet. Ami kicsit sem rózsás. De nem is agyalok ezen tovább, mert Tucker rögtön magára vonja a figyelmem, én pedig boldogan kapom az ölembe, akár egy csintalan gyereket. - Én is magamhoz vettem én is egy kutyust, Lufi a neve.- mosolyodok el, míg vakargatom Tucker fülét, aki csak erre hálásan morran egyet. - Tanácsot akarok tőled kérni. Mit kell tennem ahhoz...- kezdek bele színpadiasan, de megakadok a mondat közepén, amikor mozgolódást hallok az egyik szoba felől. Végül pedig fel is bukkan a hang tulajdonosa. Zilált külsője ellenére, még így is egy bombázó nő áll meg előttünk. - Tyűha...- szalad ki a számon, igazából magam sem tudom, hogy elismerően, vagy csak meglepettségtől. Mindenesetre meg volt a megoldás a problémára. - Mit kell tennem, hogy olyan legyek, mint ez a nő? - fejezem be végül a kérdésemet, vagy kérésemet Shane felé. Igazából először fel se fogom, a szituáció kínosságát, csak miután többször is oda-vissza nézek a két jelenlévőre. Végül pedig leesik a tantusz. - Ó.- ennyit nyögök ki, meg még annyit, hogy .- Óóóóó...- csak egy kicsit hosszabban, hogy érzékeltessem , hogy képben vagyok ám. Ahogy azzal is képben voltam, hogy bizony Shane Harper, nem alszik nőkkel. Bár nem éppen tudtam eldönteni, hogy most éppen mi folyik itt, de volt egy olyan érzésem, hogy Shane elküldött volna a francba, ha nagyon...nagyon zavarom. - Mit kell tennem, hogy végre olyan nő legyek, aki neked megfelel? - tör ki belőlem a hisztérikus kérdés, ami persze csak egy színjáték része. - Mindig is tudtam, hogy nem bízhatok benned, mert állandóan ezt csinálod. Becsapsz. Összetöröd a szívemet!- tartok egy kis drámai szünetet, és a kutyával az oldalamon leülök a kanapéra. Úgy mint aki épp, most tudta meg ..amit nem tudott. A hatás kedvéért az arcomat tenyereim közé temetem. Miközben sírást mímelek, kicsit azért abban reménykedem, hogy a hölgy veszi a lapot.
- Nem, kurvára nem mindegy, ha holnap három életmentő műtétet kell véghez vinned – morgom, ugyanis nagyon nem szeretem, ha valaki hajnalban ver fel az álmomból. Néhány személy van, akitől ezt elviselem némi morgással, ha felzavar így hajnalok-hajnalán és Joy sajnos vagy nem sajnos, de rajta van ezen a kibaszott listán. - Szavadon foglak – mondom neki arra, hogy nem marad sokáig. Hát én is valahogy így terveztem. – Felőlem itt is aludhatsz, csak engem is hagyj aludni – mondom, de aztán eszembe jut, hogy Irina is ott alszik az ágyamban, és ha felkel, akkor az egy cseppet félreérthető helyzet lesz. Na nem mintha bármi közünk lenne azon kívül egymáshoz, hogy a kollégám és néha eltöltünk egy pár kellemes órát egymás társaságában. Ezen kívül nem sok. Még szerencse, hogy ehhez ő is abszolút tudja tartani magát. - Ha most nem Joy lennél, még boldog is lennék, hogy egy bomba nő borul ilyenkor a csupasz mellkasomra, de… igen. Akárhonnan is nézlek, Joy vagy – teszek úgy, mint aki megnézi jobbról-balról, miután elkapta, aztán a karjánál fogva átsegítem a küszöbön –nem mintha ez akkora akadály lenne, de ahogy látom, most ez is kicsit nehezére esik-. Tucker fel-alá ugrál, ő a legboldogabb, hogy unalmas éjszakáját egy ismerős szakította félbe. - Szóval Dave finom – konstatálom egy halk hümmögéssel, aztán halvány mosoly jelenik meg a szám szélén. – Ezt biztos nagyon jó kis bóknak találná ő is. – Hát persze. Poénos. De most komolyan a Dave nevezetű bort issza? Hát ezt nem hiszem el, komolyan. Erre is csak ő képes. - Jó, ez tényleg hülye kérdés volt – mondom, hiszen jól ismerem már ahhoz, hogy tudjam, nem annyira írja az alkoholt, mint kellene. Ő az a barát, akit elég olcsó berúgatni, tudjátok. Mindig van egy ilyen. - Ez igazán szuper. Lány? Csak mert Tuckernek már pár napja kangörcse van, kéne neki szereznem egy szukát – nézek rá, ahogy végignyalja Joy arcát és el is mosolyodom kicsit rajta. – Mondom – erősítem meg az iménti megjegyezésem poénból, ugyanis Joy arca lassan egy egész nyáltengert képez. Érdekfeszítően hallgatom Joy kérdését, vagyis hogy mégis milyen tanáccsal szolgálhatok neki így hajnalban, de ekkor meghallom a hálóban a mozgolódást. - Na baszd meg – szökik ki ennyi a szám közül, aztán meg is jelenik a mozgolódást keltő személy. – Tyűha – ismétlem meg Joy szavait, mert Irina tényleg még így az éjszaka közepén is bomba formában van, de ugyebár sosem láttam így, mert minden egyes alkalommal elküldtem este. Vagyis tudta jól, hogy le kell lépnie. - Shane, te most minek nézel engem, palimadárnak? – kérdezi álmosan, ahogy a tekintetét nem veszi le Joyról. Az ő kérdése pedig csak még inkább mosolyt varázsol az arcomra, így csak figyelem ezt a leesik a tantusz módot Joy részéről, Irina részéről pedig a kételkedést. Óóóó? Ó. Hát igen Joy, nem véletlen, hogy festett szőke vagy, de így szeretünk. Aztán olyan színjátékba kezd, hogy majdnem az én állam is leesik. Jóságos ég, mit művel? - Mi? Úristen, Harper. Eddig is tudtam, hogy nincsenek kötöttségek, na de azért ez… ez azért kicsit túl megy minden határon. Azt nem mondtad, hogy én vagyok a harmadik? – kér számon, én pedig akárcsak Joy, a tenyerembe temetem az arcom. - Irina, ő… ő csak a barátom – mondom neki, ahogy Joyra mutatok, de aztán rájövök, hogy eme csodás jelenetet nézve, kétes a kérdés. – Bármily nehéz ezt elhinni – röhögöm el magam halkan. Jó ég, nők… - Azt hiszem, hazamegyek – jelenti ki és elviharzik vissza a szoba felé. Hát igen, ezt mondtam az este. - Te milyen hülye vagy, te jó isten – bököm oda Joynak, aki még mindig teljesen átélve adja elő a megcsalt asszony karakterét. – Ezért Oscar járna – tapsolok halkan kicsit. – De azért ha holnaptól nem áll velem szóba, leverem rajtad. – Erről biztosítani tudom. Irina túl jó az ágyban ahhoz és túlságosan is kéznél van ahhoz, hogy elhagyjuk eme szép szertartásokat. - Na, de kivele Joy, miért jöttél? – érdeklődöm, hiszen nem hiszem, hogy azért, megérdeklődje, mit kell tennie ahhoz, hogy Irina legyen. Kinyitom a bort és belekortyolok az üvegbe. - Ez a Dave tényleg nem rossz – konstatálom, ahogy aztán visszapasszolom a kezébe az üveget, Irina pedig egy kurva szó nélkül suhan át a nappalin és vágja be az ajtót maga után úgy, hogy csoda, hogy a tok bent marad. - Pedig nincs is köztünk semmi – állok értetlenül a dolgok előtt, mert most aztán tényleg nem értem, min verhette ki a hisztit. Nőőőők!
Esküszöm, a fejemben ez az ötlet, oltári volt. Ott csúszhatott meg az egész, hogy kicsit részeg vagyok, és a terveim egyes pontja, nos...repült a kukába. Helyette inkább rögtönöztem, ami nálam abból állt, hogy beesek a másik ajtaján, és kelletlenül sokáig lökőm a sódert. Tudom, rohadt idegesítő, de vannak normálisabb pillanataim is, ez most nem az. - Ha most nem Joy lennék, annak én is nagyon örülnék. De mint látod, nagyon Joy vagyok.- vigyorodok el, és igyekszem tovább állni, hogy ne taperoljam tovább. Bár, nem mintha attól kéne félni, hogy bármi történik köztünk. Mert azt hiszem az-az éjszaka...tanúbizonyságot tett arról, hogy jobb, ha csak barátkozunk egymással. - Ne aggódj nem alszok itt, csak beszélni akartam veled.- nyugtatom meg, míg azon gondolkodom, hogy talán lehet a Google keresőn kéne, megkeresni az egyensúly érzékemet. - Mondom, hogy finom. Ezt úgy mondtam most, mintha nagy borszakértő lennék, mert nekem amúgy is mindegy, mindentől elérem a kívánt hatást.- vonom meg a vállaimat, és csak egy fancsali ábrázattal reagálok a megjegyzésére. Dave is biztosan nagyon örülne neki, főleg hogy valószínűleg, én a barátzónába toporoghatok nála...valahol. - Akkor Tucker nem is örül annyira nekem, csak a hormonok hajtják.- kuncogok, és megfogatom a szemeimet, hogy Shane ebből is hozni valamit. - Igen, kislány. De még kis pindurka, szóval ne is álmodj róla, hogy összeboronáljuk őket .- nézek rá szigorúan, bár ez nekem sosem ment valami jól. Innentől kezdve, a bájos kis csevejünknek vége szakad, és egészen felgyorsulnak a dolgok. Amire én csak ráteszek egy lapátot azzal, hogy többnek adom ki magamat, mint ami valójában vagyok. Igazából a kívánt hatásnál, többet is kapok/kapunk, mint amire számítottam. - Ezt úgy mondod, mintha most jöttél volna rá.- nézek fel rá, majd unottan sóhajtok egyet. - Jaj, ugyan. Te is tudod, hogy nem veled áll szóba, hanem a farkaddal.- vigyorodok el, majd egy pillanatra elgondolkodom, hogy miért is jöttem. - A segítségedre van szükségem, Shane Harper...- éppen egy mély lélegzetet veszek , magamhoz, amikor a hölgy újra feltűnik. És kissé teátrálisan elhagyja a helyszínt. Még nálam is jobban játssza a hisztist...nézek utána elgondolkodva. Majd Shane arcára, akinek ugyanúgy fejtörést okoz ez az egész ügy. - Szóval Ő csak olyan szexre való nő...- gondolkodok el, míg én is egy nagyot húzok az üvegből. - Tudod milyenek a nők, azt mondják ezt tökre fog működni, aztán meg irracionálisan viselkednek. Amire nincs magyarázat, hidd el, ha tudnám, néha miért érezzük szükségét a hisztinek, megosztanám veled. De azt hiszem, ez amolyan megoldatlan rejtély marad . Mint a Schrödinger macskája.- vonom meg a vállaimat, mintha ezzel mindent megmagyaráztam volna a nőkkel kapcsolatban. - Amúgy bocsi Irma miatt..- nézek rá esdeklőn, de a nő neve kimondásakor összezavarodok. Mert mintha nem is ez lett volna a neve. Mindig is rossz volt a névmemóriám. Részegen meg egyenes katasztrófa volt. - Csinálj belőlem olyan nőt, akinek egy pasi se tud ellenállni!- jelentem ki magabiztosan, és ha ellenkezni kezdene, felemelem az egyik ujjam, hogy folytathassam. - Nálad jobban senki sem ért az ilyen nőkhöz. Te tudod, hogy viselkednek, és mit csinálnak, amitől azt érzed, hogy neked azaz, éppen aktuális nő kell. Én nem vagyok ilyen jellegű, egyszer voltam. De az már rég volt. És te vagy az egyetlen, aki tud nekem ebben segíteni!- nézek rá nagy bambi szemekkel, bár Shane Harper nem az a fajta ember, akit ez valaha is meghatott. De a remény hal meg utoljára. - Figyuz, ha segítesz. Te is kérhetsz tőlem akármit..- teszem hozzá meggondolatlanul, és kicsit elgondolkodom.. - Jó, majdnem akármit..- helyesbítek, míg mielőtt feldobná újra a Tucker-Lufi témát. - Nem akarok továbbra is a barátzónában tötyörögni, azt akarom, hogy komolyan vegyenek..- sóhajtok fel, és felnézek újra Shane-re . Azt hiszem tökélyre kell fejlesztenem a könyörgő pillantásomat.
Azt hiszem, a kelleténél gyakoribbak voltak nálam ezek az éjszakai látogatások és ha jót akarok magamnak, akkor biztos, hogy le kellene redukálnom ezek gyakoriságát. Nem normális, hogy bármikor rám törhetnek, de hát ilyen az a jó szívem, amiről nem sokan tudnak, hogy van, de aki tudja, alaposan ki is használja. Ki érti ezt? - Ez igazán szomorú – biggyesztem le az ajkam kicsit, ahogy aztán átsegítettem a hihetetlen nagy küszöb-akadályon. - Pedig már éppen kezdtem teljesen bepánikolni – vicceskedem, de igazából nem lenne probléma az sem, ha itt aludna, csak nyögje ki, mit akar. Irina is mindjárt fel fog kelni és állítom, nem lesz túl boldog, hogy egy szőke, félrészeg nővel diskurálok a nappaliban, de miután semmi közünk egymáshoz a szexen kívül, így igazából nem is kell, hogy érdekeljen ez a dolog. - Ezt azért ha mondod neki, ne tedd hozzá, hogy mással is eléred a kívánt hatást – nevetek fel halkan, mert átvitt értelemben azért ez elég viccesnek hat. Jó-jó, de azért más faszival is elérem a kívánt hatást. Hah. - Igen, mint általában minden hímnemű egyedet – röhögök, ahogy Tuckert figyelem, amint végig nyal párszor Joy arcán meg össze-vissza szaglászni kezdi, mert valószínűleg érzi rajta a másik kutya szagát. – Mindjárt ráhajt a lábadra is – figyelem, ahogy közelít Joy lába felé, mert hát azt hiszem, a kutyámnak erősen láb-fétise van, kezdek rájönni. – Majd Tucker megrontja. Várunk kicsit, és jöhetnek a kis Lufik – tárom szét a karom, amolyan „így lesz” kontextusban. Mikor Irina megjelenik az ajtóban tudom, hogy öt perce van itt maximum, aztán lelép. Napokig hallgathatom majd, hogy mekkora paraszt vagyok, hogy más nőket fogadok a nappalimban, míg ő békésen szunyókál az ágymban. Hát istenem, én mondtam, hogy ne maradjon itt, minek kell ellenkezni? - Hát hidd el, az nekem pont elég. – Mármint, ha a farkammal „szóba áll”. Nem is másra kell, mondjuk eszmecserét folytatni erről-arról. Nem-nem. Szó sincs róla. Halál egyszerű a képlet, nagyon fasza az ágyban, mindig ott van, ha kell, neki is jó, nekem is jó, de ez a kis húzás nyilván nem tetszett neki. Pedig én ártatlan bárány vagyok. Mint mindig. - Ez bizarrul hangzik – ráncolom össze a homlokom és kérdőn nézek rá, ahogy aztán Irina is kiviharzik egy mindenféle Helló nélkül az ajtómon, annak becsapásával valószínűleg az egész emeletet felébresztve. - Olyan. Helyben van, jó is, de tudja jól, hogy csak szex van, semmi más. Irina belevaló nő, fel tudja ezt fogni, csak gondolom ez most szarul jött így ki. De már működik egy éve lassan... – vonok vállat, hiszen eddig tényleg gond nélkül ment a dolog. Remélem nem most kezd el bármiféle érzelmeket táplálni irántam, nem hiányzik nekem az abszolút. Kurvára nem! - Az... Schrödinger – ismétlem égnek emelt tekintettel, hiszen tényleg valahogy hasonló jelleggel működnek ezek a megoldatlan dolgok a nőknél, és azt sem értem, miért tart a fele egy nagy parasztnak. Mert nem ápolgatom a lelküket miután megdöntöttem őket? Kinek van arra ideje? - Irina – nevetek fel, ahogy kijavítom a nevet. Irma. Gyönyörű. Mikor aztán végre kinyögi, miért jött, újra röhögni kezdek. Joy sosem változik, komolyan. Szólásra nyitnám a szám, de aztán belém fojtja a szót, így figyelem, mit hadovál össze. - Miért, ki tud ellenállni neked? Rajtam kívül – teszem hozzá ezt az aprócska részletet. – Jaj Joy, mi bajod van, jól nézel ki! Miért akarsz olyan nő lenni, akit egyszer megfektetnek és dobnak? Mármint most nem tudom, mit akarsz. Olyan értelemben ellenállhatatlan lenni, hogy bárki komolyan vegyen vagy olyan értelemben ne tudjanak neked ellenállni, hogy lefeküdjenek veled? Azért azzal ugye kétlem, hogy probléma lenne... ugye... ugye nincs? – vonom fel a szemöldököm, mert ha azzal van gáz, akkor azt nem igazán fogom érteni. Ha Joy nem lenne a barátom és nem feküdtünk volna le egyszer, ami borzalmas volt mind kettőnknek, akkor én már biztos rákaptam volna. - Akármit? – csapok le rögtön, mielőtt még kiegészítené bármivel is az ajánlatát, de persze ez sem marad el, így csak elmosolyodom. - Jó ég, remélem nem vagy belém szerelmes – viccelek kicsit ezzel a barátzónás dologgal, de persze csak poén. Magas labda, amit nem tudok nem lecsapni. - De mi lenne, ha most konkretizálnánk a dolgokat? Nem annyira egyszerű a rébuszokból olvasni. Dave-ről beszélünk vagy valami másik emberről vagy csak úgy általánosságban? – kérdezem, hogy tisztázhassuk a dolgokat első körben. Akkorát ásítok, hogy a vesémig le lehet látni. Nagyon jó kis műtéteim lesznek holnap, már látom előre. Még szerencse, hogy rendelkezem egy normális rezidenssel, aki ott van, ha remegne a kezem. - Mondjuk hordhatnál kicsit kivágottabb felsőt – mosolyodom el, ahogy aztán kitöltök két pohárban a borból, amit hozott, mert azt hiszem, ezt alkohol nélkül nem fogom bírni.
Néhanapján fáradhatatlan küzdelmet folytattam le magammal. Ennek eredményeként “dobtam” fel Harper estéjét is. Minden bizonnyal Ő sem számított arra, hogy ma este itt fogok nála lebzselni, és még az éppen aktuális nőjét is elüldözőm. Bár senki nem mondta annak a nőnek, hogy el kell mennie, itt maradhatott volna meginni egy pohár bort, de úgy nézz ki egy nő minden alkalmat megragad, hogy hisztizzen, és parádézzon. Még ha jogtalanul is teszi azt. Talán nekem is így kéne viselkednem, és akkor könnyebb dolgom lenne pasik terén. Shane ábrázatát elnézve ugyan nem úgy tűnik, mint aki élete szerelmét vesztette el. - Helyben van, és még fizetni sem kell érte.- vigyorodok el, míg én még mindig az ajtót bámulom amin Irina, aki nem Irma kiviharzott. - Lassan egy éve? - nézek Shane-re meglepve.- Ez érdekes, akkor nem értem miért most borult ki a bili nála. Ha mindent közöltél vele. Annyira meg jó színész nem lehetek, hogy mindent bevett. Vagy ha mégis, akkor szakmát kell váltanom.- gondolkodok el, majd belekortyolok a boromba, ami már egyáltalán nem kéne nekem. Így is már túl sok Dave van bennem, a végén még Dave túltengésem lesz. Két csuklás közt el is határozom magam, hogy nem iszok többet, mert nagyobb baj lehet belőle. Bár kinek , mi a nagy probléma. De Shane nem hiszem , hogy díjazná, ha itt aludnék el a pulton. -Akkor az, de mindegy. A lényeget megértetted. - fújtatok egy nagyot, amikor kijavít, és az államat megtámasztva az egyik kezemet nézek rá. Kezdtem magam úgy érezni, mint egy alkoholista, aki minden nap a csaposhoz jár kiönteni a lelkét, majd miután ez megtörtént, és pár tanáccsal a zsebében elindul haza, ugyanonnan folytatja. A jó kis mókus kerék . Ez a Harper mondd valamit, persze nem akartam egy ribanc lenni, aki egy éjszakára megfelel. De nem is akartam a jófej csajszi lenni, akire mindenki csak barátként tekint. - Azt tudom hogy jól nézek ki.- jegyzem meg, úgy nézz ki részegen nincs bajom az önértékelésemmel. - De ettől függetlenül, még mindig csak egy hóbortos nő vagyok, aki roppant cuki. Nem akarok cuki lenni, nem akarok édes lenni..- sorolom fel, azokat a tényezőket, amik leginkább zavarnak magamban. Régen nem voltak ilyen problémáim, sőt sokkal jobban kihasználtam adottságaimat, de mára már elfelejtettem, hogy kell. - De igen, beléd vagyok szerelmes, és már régóta el akartam mondani, és most volt itt az alkalom. Egy Dave bor társaságában. Már akkor tudtam, hogy beléd szerettem, mikor lefeküdtünk.- vágok egy grimaszt a végére, mert azt hiszem az-az éjszaka...na mindegy. - Kon...- megállok a szó felénél, hogy ez a szó most meghaladja a képességeimet, ahogy a beszéd is lassan.. - Csináljuk azt!- bólintok helyeslően, és egy pillanatra elgondolkodom. Mert igazából, igaza van. Hm, ez egy érdekes mondat. Úgy nézz ki már fejben sem vagyok az igazi. Mit is akarok pontosan? Mert sokféleképpen lehet egy nő, szexi és dögös. - Hát csak Dave-ről, nyilván csak róla. De szerintem, ha kifordulok magamból, akkor sem fog rám úgy tekinteni. Mármint, én nem csak azt akarom, hogy feküdjön le velem, hanem, hogy izgassam a fantáziáját, úgy ahogy Ő az enyémet.- vallom be, nagyon úgy nézz ki, hogy a sok bor megtette a hatását, és kezdek túl őszinte lenni. Felvetésére lenézek a melleimre, és csak fintorgok egyet. - Mindez nagyon király ötlet lenne, ha lenne mit kirakni a kirakatba.- jegyzem meg.- De még neked is nagyobb melleid vannak. Mármint nem azért mert duci vagy, hanem mert...olyan izmos.- helyesbítek gyorsan, amivel valószínű csak növelni fogom az egoját, de végül is csak az igazat mondtam. - Tényleg, nem tudsz egy jó plasztikai sebészt? Lehet ha megnagyobbítom a csökevény ikreket, akkor azt észreveszi.- vonom meg a vállaimat, majd felkacagok.
Néha érthetetlen volt számomra Joy. Szerintem nem használja ki elég jól az adottságait, pedig igenis vannak neki, szóval csak vagy nem jól használja őket vagy pedig nem tudja, hogy kéne. Most is egy pasi miatt sír itt nekem, pedig kaphatna minden ujjára egyet. - Ugyan már, nem szoktam fizetni nőért. Pénzkidobás – húzódik a szám pimasz vigyorra. Én viszont ki tudom használni az adottságaimat, na meg a dumámat is, így kis túlzással, de döglenek utánam a nők. – Hát miért? Mert itt ül a kanapémon egy szőke félrészeg nő. Ezt szerintem nem kell magyarázni, minden nő kiborulna ettől. Vagy majdnem mind, gondolom – elmélkedem, nem tudom én se, hogy mi baja volt, de majd kiengesztelem valahogy, vagy nem tudom. Még kitalálom. Oldalra biccentett fejjel figyelem az arcát, ahogy néha eltorzul és azt hiszem, még szédül is a megivott bormennyiségtől. Most komolyan azt várja, hogy én tanítsam meg neki, hogyan legyen… vagyis hogyan ne legyen cuki meg édes? Elvigyorodom a magabiztos kijelentésére, miszerint azzal képben van, hogy jól néz ki. - Kezdetnek ez is megteszi – vonok vállat. – Akkor nem egészen értem, mi a probléma. Hát mit tudom én, legyél egy kicsit „badass”. Csinálj úgy, mintha elérhetetlen lennél. Kicsit küzdjenek érted, de azért nem szabad túlzásba vinni, mert akkor meg egy idő után beleunnak. – Annál rosszabb nincs, mint mikor tepersz egy nőnél és nem látod rajta, hogy egy fikarcnyit is érdeklődne utánad. Ha nincs semmiféle visszajelzés, akkor hamar fel fogja adni a dolgot. - Játssz velük kicsit– vonok vállat. Annak kevés pasi tud nemet mondani. Mikor viszont elkezdem heccelni és ő is veszi a fonalat, az emlékképre a fejemhez kapok. - Egy szót se többet arról az éjszakáról – röhögöm el magam, aztán gondolkodni kezdek, mit kellene tennie, de Joy eleve nem egyszerű eset. - Jó, hát tényleg legyél titokzatosabb, vagy mit tudom én. Azt meg kell hagyni, hogy tényleg cuki vagy. Főleg így, ahogy itt támaszkodsz félrészegen – nevetem el magam, aztán belekortyolok a borba. Hát ezzel nincs mit tenni. A mellei kipakolását viszont érdemes lenne meglépni. - Hülye vagy. Nincsenek is olyan kicsit melleid, már amennyire emlékszem – csúszik lejjebb az arcáról a pillantásom a melleire, és oldalra biccentett fejjel méregetni kezdem félig nyitott szemmel, a hüvelyk- és a mutatóujjam segítségével. - De, éppenséggel tudok egyet a kórházban. Russ Morgan elég jó munkákat szokott kiadni a kezei közül – mondom. – De azért ezt gondold át még egyszer, mert nem feltétlen a csöcseidbe fog bármelyik faszi is beleszeretni. – Persze jó, ha van, de egy idő után úgysem az lesz a fontos, hogy mekkora. – És ha megcsináltatod, azért tegyél egy szívességet, ne verje ki senki szemét. – Láttam már csodákat. Mellesleg Joy elég vékony ahhoz, hogy nagyon elüssön a nem tudom hányas implantátum. - Lehet, hogy nem jó helyen kopogtatsz amúgy. Biztos lépett volna már a fószer, ha akarna valamit. Jó nő vagy, nem feltétlen kell kurváskodni ahhoz, hogy rád kapjanak. Kivéve, ha csak meg akar fektetni, de azzal meg nem sokra mész ugyebár. – Hát igen, ez nem egy egyszerű helyzet, de ha magamból indulok ki, tudom, hogy a könnyű nők csak arra jók, hogy gerincre vágják őket. – Vagy szexelni akarsz? Kapcsolatot? Mit? – Tisztázzuk, mert nagyon nem mindegy.
Édesf*szom. Elgondolkodva méregetem Harpert, mintha valami megoldandó egyetlen lenne a homlokára írva. Magam sem tudtam eldönteni, hogy éppen mi van. De szerintem már nagyon ő sem állt a helyzet magaslatán. Jó még mindig józanabb volt, mint én. - Dehogynem, fizetsz értük. Csak más köntösben csomagolva.- nevetem el magamat, majd folytatom, az okfejtést. - Gondolj bele, az a sok virág, vagy ékszer, amit egy nőnek vettél. Csak azért, hogy megbékéljen. - mosolyodom el, míg az egyik kezemmel erősen azzal próbálkozom, hogy a fejemet a nyakamon tartsam. Nem mintha fenyegetne a veszély, hogy leesik, de Harper kanapéja egyre csábítóbb kezd lenni, minden egyes kortynál. - Jaj, ugyan már nem én vagyok a baja.- jegyzem meg kicsit kásás hangon.- Ez csak egy lehetőség volt számára, hogy egy kicsit megszorongasson. És ha már itt tartunk, van egy rossz hírem. Ha egy nő, így reagál, egy másik nő jelenlétére, az bizony a féltékenység. A féltékenység pedig azt jelenti, hogy érzelmei vannak irányodba. Ami neked nem fog tetszeni, mert hát eleve kerülöd az ilyen kapcsolatokat. Szóval, akár hálát is mondhatnál nekem azért, hogy itt vagyok, és felnyitottam a szemedet, még mielőtt, egy szappanopera közepén találod magadat. Bár, ha engem kérdezel, Te inkább Sloan vagy, a Grace klinikából. - kuncogok, míg kicsit megdörgölőm az arcomat, és úgy hallgatom Harpert. Értem én, hogy mire akar kilyukadni. Csak hát, az a baj, hogy az a fajta nő, már távol esik tőlem. Egyszer régen, talán, még tudtam hogy kell játszadozni, és jobban felhívni a férfiak figyelmét magamra. De most leginkább úgy tűnt, mintha tudatalatt gátoltam volna ezt az egészet. Az oka, pedig egészen egyértelmű volt, ahogy az is, hogy erről kurvára nem beszélhetek senkinek. Magammal viszem a sírba, ahogy Cash is tette. Bár, még mindig nehezen hiszem el, hogy a zaklatóm személye, nem benne teljesedik ki. De a rendőrök elméletben, majd választ adnak. Hát persze. - Játszhatok én velük, de azon se lepődnék meg, ha társasjáték lenne a vége. A múltkori randimon, felhívott magához a pasi, és elővette a Monopolyt. Ne érts félre, imádom azt a játékot, de ha ezt szánta előjátéknak, hát nem indultam be, ráadásul nem is én nyertem.- biggyesztem le az ajkaimat, és egy kicsit meg is rázkódom. Amennyi randin túl vagyok már, az elmúlt hónapok alatt, már az egész olyan gépiesnek tűnt, és unalmasnak. Lehet inkább el kéne fogadnom a sorsomat, hogy örökre egyedül maradok. Végül is élnek ilyen emberek, nem mindenkinek szánt a sors valakit.. - De gondolj bele, ha az az éjszaka nem történik meg, most nem ülnék itt, hogy feldobjam az éjszakáidat...aminek gondolom nagyon örülsz.- jegyzem meg ironikusan, majd sóhajtok egyet. Shane, egy olyan ember volt az életemben, akire tudtam, hogy bármikor számíthatok. És nem mellesleg tudta kezelni, az időnként hóbortos jellememet. Ami azért az én esetembe, egyáltalán nem volt hátrány. - Persze, nem a melleimmel próbálok hódítani. Meg így belegondolva, tényleg hülyeség, de annyira tehetetlen vagyok mostanában. Igazából magam sem tudnám megmondani, hogy konkrétan mit akarok..- vonom meg a vállaimat, majd egy nagyobbat kortyolok a borból, most már úgy is csatak részeg vagyok, tök mindegy. -Akármit akarok, akár szex, vagy kapcsolat...akármi nem megy.- rázom meg a fejemet, és lehunyva a szemeimet halántékomat kezdem el masszírozni, mintha ezzel legalábbis elnyomhatnám a közelgő fejfájást. - Olyan, mintha Cash magával vitte volna egy darabomat, amit már nem kaphatok vissza. Pedig azt hittem, ha halott lesz, és többé nem tart senki terror alatt, akkor tökéletes lesz minden. És nem egy érzelmi roncs leszek, aki minden lépését, előre megtervezi, hogy a környezetében lévők, ne vegyenek észre semmit. Még azt sem, hogy a vőlegénye egy kicseszett vadállat.- erőteljes dühvel fejezzem be a mondatot. És egy egészen kis pillanatra teljesen természetesnek tűnik, hogy mindez csak úgy kitörik belőlem. De ahogy Shane-re emelem a tekintetemet, tudom, hogy nem az. Hisz mindig is jól megőriztem a titkaimat, ami Cash-t illeti. Most pedig egy pillanat alatt, minden kicsúszik a kezeim közül. Kapkodva tolom el magam az asztaltól, nem akartam, hogy kérdéseket tegyen fel. - Basszus, ne haragudj. Össze-vissza beszélek itt neked, és te holnap dolgozol. Jobb ha most megyek. Vagy is inkább taxit hívok, vagy valami olyasmi.- tántorodok meg egy pillanatra, míg fel állok a helyemről. Nagyon gyorsan össze kell magam szednem, míg kérdésekkel áll elő, vagy amíg ténylegesen lecsappan neki amit mondtam. - Majd valamikor találkozunk, ígérem nem a hajnali órákban fogak zaklatni.- erőltettem magamra a lehető legőszintébb mosolyomat, még két puszit nyomok az arcára.
- Honnan veszed, hogy szoktam venni ilyen drága holmikat? – kérdezem. Nem szoktam. Vagyis ez így nem teljesen állja meg a helyét. Szoktam, de csak olyannak, aki még véletlenül sem érti félre a dolgot vagy valóban ki kell engesztelni azért, hogy újra helyreálljon a rend, netalántán tényleg valami komolyat akarok tőle. De ez utóbbi elég valószínűtlen az utóbbi időt nézve. – De az igaz, hogy ha komoly a dolog, valóban sokba kerültök, ti nők – jegyzem meg. Csak ezt a ruhát vedd meg, csak azt a nyakláncot! Észre sem veszi az ember, de már jegygyűrűt követelnek tőle. Érdeklődve kémlelem Joyt, amint magyarázni kezdi, hogy Irinának tulajdonképp nem az a baja, hogy ő itt ücsörgött a kanapémon. - Fantasztikus. Még szerencse, hogy a kezébe adtál akkor valami kézzel fogható dolgot, hogy kimutassa ezt az irányomba – forgatom meg a szemem. Még mindig nem annyira akarom elhinni, hogy Irina féltékeny lehet. Nem az a típusú nő szerintem, aki nem tud lazán kezelni egy kapcsolatot, de most már egy minimális kétely van azért bennem, hála Joynak. Ahogy azt sem akarom elhinni, hogy az éjszaka közepén itt ül a nappalimban és pasizási tanácsokat kér tőlem. Soha jobbkor, tényleg. - Nem akarlak elkeseríteni, de kilencvenkilenc százalék, hogy az a faszi buzi volt. – Monopoly? Ez komoly? El is röhögöm magam ezen az elképzelt jeleneten. – Az sem hátrány, ha heterokat próbálsz meg az ujjad köré csavarni – húzódik a szám széles vigyorra a gondolatmenetre. Édes isten, gyere le. - Igen, baromira örülök. Látod? – húzom szét a szám a mutatóujjam két oldalról egy ál-mosolyra. – Nem baj, egyszer majd úgyis visszakapod, csak én kellemetlenebb vagyok részegen az ajtód előtt, arra készülj – tárom szét a karom, afféle „nincs választásod” jelzésképp. Nem szokásom mondjuk megjelenni az éjszaka közepén bárkinél is, lévén, részegen örülök, ha hazaesek a saját ágyamba, nemhogy még eszmefuttatást végezzek bárkivel is, bármiről. Jót nevetek a mellplasztikás gondolatán, még szakembert is ajánlok neki rá, de nem feltétlen ez az, amire szüksége lenne, az a nagy helyzet. És erre ő is hamar rájön, még így félrészegen is. - Az nem annyira jó. Ha te nem tudod, hát ki tudja? – kérdezem. Adhatok én tanácsokat, de azért nem ártana némi irányzat. – Lehet, hogy el kellene menned egy személyi coach-hoz vagy valakihez, aki szépen felpumpálja az önbizalmad. – Ebben abszolút nem vagyok otthon, csak tapogatózom a félhomályban, de hátha megragad neki valami, ami a hasznára lesz. - Hogyhogy nem megy? Szerintem csak rosszul gondolod vagy túlstresszeled a helyzeteket és talán már azért nem megy. – Egy idő után, ha az ember ráparázik dolgokra, akkor már „csakazértse” fog semmi összejönni neki, és az elég szar tud lenni. Ahogy megered a nyelve, egyre csak kerekedik a szemem és még a bort is majdnem félrenyelem. - Micsoda? – kérdezem első körben, mint aki nem hallotta jól, amit az előbb Joy mondott. Én vele ellentétben nem vagyok részeg, ő viszont úgy néz ki, totál őszintére itta magát. Fogalmam sem volt erről, hogy ilyesmi dolgok voltak az életében. – Milyen vadállat? – rázom meg kicsit a fejem, hátha attól magamhoz térek. Joy is meglepődik az egész dolgon, ahogy látom, nem akarta ő ezt kimondani, de már kimondta, szóval teljesen mindegy. Vagyis nagyon nem mindegy. – Jesszusom Joy, miért nem mondtad ezt akkor? – nézek rá értetlenül. Szerintem van annyi ember körülötte, hogy meg tudtuk volna védeni. – Valóban fel kell keresned egy pszichológust – teszem hozzá, és lerakom a poharat a pultra. Én szívesen meghallgatom, de aligha tudok segíteni most már ezzel kapcsolatban. Cash halott, szóval ártani már nem tud neki, de fel kellene dolgoznia a múltját, mert elképzelhető, hogy innen burjánzik az egész probléma a pasikkal. Követem a tekintetemmel, amint olyan gyorsan szedi össze magát, mint akit rakétából lőttek ki. - Ülj már le a seggedre, az istenit – mondom neki és a két puszi alatt szépen, óvatos mozdulattal a karjánál fogva a kanapéhoz kormányzom vissza. – Nem kérdezek, ha nem akarod elmondani. – Nyilván ettől fél. Ezért rohanna. Baromira felkeltette a kíváncsiságom, de nem akarok én vájkálni az ilyen dolgaiban. Még akkor sem, ha ennyivel simán feldühített. - Aludj inkább itt, ilyenkor ne mászkálj már sehová egyedül. Ott a vendégszoba – bökök a fejemmel a most éppen üresen álló szoba felé. Sok beteg ember mászkál New Yorkban éjszaka, nem venném a lelkemre, ha hazafelé menet bármi baja lenne.
Kezdőlap
