Ez az idő is eljött: az első albumunknak borítóra van szüksége. A borítóhoz pedig kell valaki, aki ért a grafikához. Igazság szerint megkereshettünk volna egy irodát is, beérhetnénk valami digitális megoldással is, de én ragaszkodtam egy eléggé régimódi megoldáshoz: rendes festőt keresni, aki csinál egy igazi képet. Szerencsére nem kellett sokáig győzködnöm Cat-et, hogy beadja a derekát és beleegyezzen a dologba. Ő is átlátta: a profilunkhoz ez illik, másrészt meg ez a mára kissé szokatlan megoldás talán még tovább növelheti a ránk irányuló figyelmet. Voltam nemrégen fülest venni egy elektronikai üzletben, ahol őszinte meglepetésemre, de vinyl lemezeket is árultak, mint régen. Nagy borító, érvényesül a kép, ez újra kezd divatos lenni, meg kell lovagolni a lehetőséget! Szóval megszületett ebben az egyetértés, én pedig nekiálltam művészt keresni, ahogy a banda többi tagja is, valamint Cat is beszállt. Őszintén, már nem is tudom, hogy végül ki ajánlotta azt a művészt, akihez most tartok. Lehet nem kellett volna előző este annyit inni... de azért csak összevakartam magam reggel, meg valami reggelit is magamba tuszkoltam és egy hideg zuhany után már sokkal pörgősebben és jobb állapotban kaptam magamra egy bőrnadrágom, a Black Sabbath-os kapucnis pulcsim, arra meg egy bőrkabátot, hogy azért a hideg ellen is védjen valami pluszba. Így hagytam el a házat a csípős késő őszi időpontban, hogy a ritka napsütéses napok egyikével kelljen szembesülnöm s ösztönösen nyúljak a kabát zsebéből a pilóta napszemüveg után, hogy visszatérő fejfájásomtól megszabaduljak, kiszűrve a szemem bántó éles fényt. Még egy dolog volt, amit előkerítettem a zsebemből, ez pedig a művész névjegye, amit kaptam: Carmela Whitman. Még egyszer megnéztem a műterem címét, majd fogtam egy taxit, könnyedén bepattantam s az adott címre vitettem magam. Nem kellett hozzá sok, hogy hamarosan már a lépcsőházban szedjem a fokokat kettesével a megfelelő helyre, ahol végül csengettem is az ajtón. Amíg vártam kezdtem előre sajnálni a hölgyeményt, hogy hamarosan egy feketébe öltözött, napszemüveges, szekrény alkatú, szakállas, hosszú hajú alakkal fogja magát szemközt találni, akinek a bőrnadrágjáról lóg egy elég vastag lánc ívben oldalt... (minden lányos anyuka réme, haha) de én ilyen vagyok, ezen még akkor se változtatnék, ha mondjuk a Columbia Records-hoz kellene becsörtetnem. Erik Lindström már csak ilyen. Akárcsak a zene, amit játszunk.
Lassan két napja nem voltam otthon. Ami meg is látszik a műtermemen. De otthon túl sok minden foglalja az elmémet itt viszont az üresség az úr. Meg persze a képekhez párosított érzelmek. Bár most leginkább a vázlat alapjait rajzolom. A legutóbbi álmaim elég zavarosak voltak. Furcsák...Nem szoktam ilyesmiket álmodni. Sőt álmodni se szokta. Régi középkor Angliában és barbár vikingek rohanják le a világot. Fiatal lányok el rablói és megrontói. Legalábbis én is az voltam. Fiatal lány akit elhurcolnak, és nagyon sokszor egy fekete farkast láttam. Egy fekete farkast egy férfival. Mindketten az állat is és a férfi is engem méreget. Mire megszólalna a férfi újra és újra felébredek. De mindig az arca megnyugtat, és már nem űnik olyan rémálomnak mint eddig. A farkast megszeretném simogatni de akkor is felébredek. Bárhogy is próbálok álmaim főszereplőivel kommunikálni újra és újra felébredek. Így esélyt adok magamnak a lefestésükre. A vászon kifeszítve serceg a szén ceruza alatt amivel az alap vonalakat emelem ki. Nem emlékszem tisztán az arcára így kissé oldalt állásban rajzolom le a farkast pedig köré állítottam. A farkas pofájára emlékszem így azt magammal szembe fordítom. A tájat már kékesnek képzelem el min a norvég vidéken jelenséges idő alapján. Második napja, hogy az alapokat javítgatom de dél körül már el kezdem a festékeket kevergetni. Maga a festés is lesz 2 vagy 3 nap. De remélem, hogy több is lesz, hiszen minél tökéletesebbre szeretném. Hajamat kontyba kötöm, egy fekete póló van rajtam aminek finom görbült bevágása van így kulcs csontjaim pont kilátszanak alóla. Rászáradt festék foltoktól ékes és bele törölt kézlenyomatoktól. Egy cica nadrág van rajtam az viszont szürkés de az is festék foltos leginkább. A keverés közben az arcom és a kezemre is megy festék ami elkenődik vagy rám szárad de ettől félek a leginkább. Sőt ha nagyon maszatos leszek akkor tudom, hogy akkor végzem a legjobb munkát. Már fogom a kezembe a festőtálcámat és a kedvenc ecsetemet mikor kopogást hallok. Az ajtó felé nézek és mivel egy szobából áll a műtermem és azzal szembe középen szoktam festeni körülöttem pedig vásznak a falnak és a bal oldalamon fekvő ablak falnak is. Egy szivacs a jobb oldali sarokban amin aludni szoktam ha itt maradok, esetleg modellem van és fekvő vagy ülő képet készítek, de ahhoz kis székem is van. Egy apró író asztal a szivacs mellett amin a sok ecset, festék sorakozik fel. Sőt az asztal alatt még több ecset és festék sorakozik. A festmények pedig baloldalon a másik sarokban letakarva vagy oda támasztva pár új, de a legutóbbi galéria kiállítás miatt, most nem sok festmény van a műtermemben. Szóval...a kopogásra az ajtót figyelem és hangosan megszólalok, hogy nyitva. Nem szoktam itt ajtót nyitogatni, általában azért keresnek itt mert venni akarnak, vagy megrendelést kérnek. Mezítláb vagyok a padló fűtés miatt így amikor látom, hogy nyílik az ajtó leteszem a magasított székre a festéktartómat és az ecseteimet miközben kiegyenesedve várom ki fog belépni a műterembe. A férfit megpillantva pislogok párat figyelve ki ő. Ha beljebb jön kicsit közelebb lépkedve nem tartva attól, ahogy kinéz. Nem egy agresszív személynek tűnik és nem így közlekedne ha rablás vagy más erőszakos terve lenne. Kezet nyújtok neki.-Szép napot, Carmela Whitman.-mosolyodom el ahogy a napszemüvegre nézek.-Miben segíthetek?-kérdezem kíváncsi pislogással ahogy várom, hogy bemutatkozzon nekem és megtudjam mi célból érkezett hozzám.
Szép téli nap az, amin anyuci rémálma beállít egy műterembe. Mármint nem gondolnám, hogy az alkotó anyukájának a rémálma lennék konkrétan, de azért az anyák java része nem örülne, ha a lányuk társasága lennék. Lehet joggal. Akárhogy is, ez most nem egy családi látogatás, sőt... a művésszel még nem is találkoztam, egy-két munkáját mutatva ajánlották nekem, engem pedig megragadott az a pár kép is. Ha figyelembe vesszük, hogy nem is élőben láttam ezeket, hanem kijelzőn, akkor még inkább érthető, hogy miért is szavazok bizalmat egy ismeretlennek egy ilyen fontos kérdésben. Merthogy a legelső album borítója koránt sem mindegy. Igaz, még nem szerződtünk semmire, így hát ez csak egy próba, először szóba kell állnom vele, látni hogy jövünk ki, megvan e a közös hullámhossz, mennyire érti, hogy miről van szó... utána meg akár Ő, akár én de valamelyikünk mondhatja azt, hogy köszi, ebből a közös munkából nem kérünk. Megesik ez, producert is így választottunk a lemezhez. Sajnos lerágott csont lenne egy üres borító, volt már fekete album, fehér album... nem is egy, csak név rajta, csak cím rajta, sorolhatnám. Szóval nem ezt a nagyon demós, ragaszkodjunk az oldschool-hoz és az underground-hoz oldalát akarjuk megfogni a dolognak. Ahogy valami igénytelen digitális kacatra se akar a banda rábólintani, főleg nem én. Nem, rendes képet, festményt, ceruzarajzot, egy rendes alkotást szeretnék, a forma és a tartalom majd elválik, részben a művésztől is függ. Lényeg a lényeg: ma összeszedtem magam és a megadott címre mentem, hogy csengessek Carmela műtermének ajtaján. - Erik Lindström. És szép napot kegyednek is. - mutatkozom be könnyed, már-már ragadozó vigyorral, ahogy az alkotó ajtót nyit s ő is bemutatkozik. A napszemüvegem is leveszem, hogy rávillantsam kék lélektükreimet, az ő hasonlóan világos szempárjába mélyesztve. Kacsóját amit felém nyújt elfogadom, majd kézszorítás helyett kézcsókot kap könnyeden és kissé futó jelleggel, de ez is benne van a buliban ugye... beljebb kerülök szépen, amíg rá is térek látogatásom céljára. - Nos, egy ismerős ajánlottam nekem a kegyed képeit és meg is tetszettek, szóval egy ajánlattal jöttem. - tekintetem megjáratom a műtermen ami kellően puritán és kaotikus ahhoz, hogy elnyerje a tetszésemet. Megvan benne az alkotásnak szentelt maximális figyelem, a teljes funkcionalitás, mégis egyfajta művészi bohém felfogás is. A műveken egyelőre nem időzök el, helyette újra a művésznőre fordítom tekintetem. Szép metszésű arc, egyszerű öltözéke remekül kiemeli, hogy igen formás és csinos alkat. Hiába, vannak nők, akik bármiben jól mutatnak... ő pedig még így festékesen is ezt a benyomást kelti bennem azonnal, szóval egy újabb könnyed mosolyt kap, ahogy a szemüveget zsebembe tűzöm. - Az ajánlatom pedig nem lenne más, mint egy felkérés album borító készítésére. Előlap, hátlap és a belső oldalak kidolgozása... mint egy rendes, klasszikus bakelit borítója esetében. - egyelőre tömören ecsetelem, hogy miről lenne szó, ami azért is hasznos, mert sokat el fog árulni, hogy milyen kérdéseket fg feltenni, már ha egyáltalán érdekli a dolog és a feladat, mert az is lehet, hogy nem. Hamarosan elválik.
Ahogy szólok, hogy be lehet térni a férfi meg is teszi. Köszönök neki és kezet nyújtok ahogy beljebb sétál hozzám miután beteszi az ajtót. Kezet nyújtok de úriemberként leveszi a szemüvegét és a kézfogás helyet kéz csókot kapok. Finom halovány mosoly szalad az arcomra ahogy figyelem kék szemeimmel és ahogy eltűnik a szemüveg találkozok az ő kék szemeivel. Világosabbak mint az enyémek. Olyan dezsavü érzésem van...mintha már láttam volna valahol de nem foglalkozok sokáig az érzéssel csak figyelem miért is érkezett hozzám ez a majdnem két méteres ajtó méretű ember. Rám mosolyog olyan tipikus bugyi rángató vigyorral én pedig kicsit felvonom a szemöldököm ahogy figyelem majd érkezésének okát hallgatom és nem veszem le róla tekintetem.Bele kezd de még nem mondja el valódi célját inkább a műhelyemet figyeli és a berendezéseimet de a képeken tekintete csak futólag fut szét. Kezeimet össze fonom magam előtt és úgy nézem őt majd a képemre pillantok aminek festésébe kezdtem volna bele. A dezsavü érzés pedig erősebb lesz bennem ahogy a képemet nézem leginkább álmom férfi szereplőjét. Vissza nézek a férfira mikor folytatja kérését és ismét rám tekint kék tekintetével kutatva valamit. Csak nem jövök rá, hogy mit. Azért meg kell jegyeznem van egy arca...Nem válaszolok azonnal csak megfordulok és az asztalomhoz lépkedek. A füzetemet és a ceruzámat elő szedve ülök le az asztalomhoz és felé fordulva a forgó székkel nézek rá.-Rendben. Mire gondolt bővebben? Van esetleg valami elképzelés, vagy kikötés? Esetleg a CD leírását tükrözze-e maga a borító mit is fog tartalmazni? Vagy teljesen engedjem el a gondolatom és rám van bízva a dolog?-kérdezem ahogy most én kutatok rajta. Végig mérem a stílusát ebből is gondolkodva milyen világot is szeretne elképzelni azon a borítón. Aztán felnézek az arcára és magam mélyesztem szemeibe az enyémeket. Kedvesen elmosolyodom várva ha esetleg elárulja ötleteit.-Ha pedig nincs még elképzelés megnézheti pár munkámat meg a most készülő vázlatot.-mondom ahogy a szabadon hagyott vászon elé bökök a ceruzámmal amin ott feszít a farkas meg a férfi.-De bármi ötletet fogadok. Hiszen mindig a rendelő kívánsága az első.-mosolyodom el szélesen irányába ahogy a ceruzát megforgatom ujjaim között.
Napszemüvegem levéve kerülök beljebb, hogy egy barátságos, mégis alkotás orientált tér fogadjon. Meg egy csinos művésznő. Egy részem valami elvontabb szerzetet várt akinek a csinos arcán kevésbé akar elidőzni a szemem, de... nem panaszkodom. Távolról sem! Jó ez így. És még az is lehet, hogy nem fogja érdekelni a felkérésünk. Ha elmesélem, majd kiderül. Picit szét is nézek műtermében s egy képen mintha megakadna a tekintetem, ami valahogy olyan ismerősnek tűnik... olyan Amon Amarth behatást érzek, ahogy egy picit megállapodik a figyelmem, de ez csak egy villanásnyi intermezzo, a figyelmem máris Carmela-é, illetve arra koncentrálok, hogy elmeséljem neki ittlétem okát és célját szépen. Persze általánosságokkal kezdem, de még nem ismerjük annyira mélyen egymást, ez nem meglepő. Figyelmesen hallgat meg, majd az asztalhoz lép, én pedig követem, annak sarkán egy tiszta, üres ponton támaszkodom meg egyik tenyeremmel, hogy ne okozzak zavart semmiben. - Nincs egységes prekoncepció. Egy bizonyos értelemben véve közös kreatív folyamat lenne talán az ideális. Viszont ne CD-ben gondolkodjon, inkább bakelit lebegjen a lelki szemei előtt. Tudja, azok olyan szép nagy kinyithatós formátumuknál fogva több lehetőséget adnak a művésznek is. - nyúlok az egyik zsebembe és egy pendrive-ot húzok elő. - Elhoztam az anyagot, ezt lehet majd hallgatni és az lenne majd az érdekes, hogy mi bontakozik ki a kegyed elméjében a zene hatására. Persze lehet, hogy nem fogja megihletni a zene, ebben az esetben kereshetünk más megoldást... és akár az is lehet, hogy hozzám fogja vágni a pendrive-ot, hogy ilyen szeméthez nem alkot semmit. - nevetem el magam, mert első látásra azért nem vagyok benne biztos, hogy ő a célközönségünket képviselné. Könnyen lehet, hogy tőle annyira távol áll a világunk, ami miatt ez így nem működhet. Persze van még opció. - Szóval lehet nem árt, ha megmutat egy pár alkotást, amit olyannak gondol. - teszem hozzá a gondolatmenet mentén s ismét a festmény felé nézek, merthogy oda int, amit már korábban is néztem picit. Miért olyan ismerős ez nekem? - Talán a skandináv téma kezdőpontnak nem rossz, bár nem vagyunk egy vikinges csapat... - villantok egy könnyed vigyort, mert a készülő alkotás hangulatáról valahogy ez ugrott be. - De hallgatás után talán bölcsebbek leszünk. - jelentem ki könnyedén és somolyogva fürkészem kékségeit. El tudnám nézegetni egy darabig, az biztos.
Hallgatom a szavait és széles mosoly szalad az arcomra, ahogy azt feltételezi nem érint meg a zenéje. Ahogy felém nyújtja a pendrive-t lassan elveszem tőle majd az asztal fiókját kihúzva veszem elő a régi kis leptopomat. Felnyitom és megvárom, míg kicsit kiköhögi magát majd ahogy életképesnek látom bedugom a kis kütyüt majd felnyomom a hangot a gépemen.-Nem kell attól félnie, hogy nem fog tetszeni. Nem látszik de vegyes ízlésű zene kedvelő vagyok. Ami megtetszik azt hallgatom, és eddig ritka volt az olyan zene ami nem fogott meg.-pillantok rá majd vissza a gépemre és ahogy feldobja a mappát amiben a zenék rejtőznek rá is nyomok az elsőre. Nem fogom azonnal most itt meghallgatni csak el akarom dönteni, hogy fog-e segíteni az alkotásban vagy a képzelőerőmet kell használnom. Esetleg csak rá kell néznem érdeklődőmre. Hagyom, hogy az első szám belengje kicsit a termemet miközben hátra dőlök és kicsit billegtetem a fejemet az ütemre. Addig nem is beszélek hozzá csak a zenére figyelek és legalább a második számig meghallgatom majd megállítva a lejátszást pillantok fel rá.-Remélem nem gond, ha most nem hallgatom meg azonnal az egészet de ebből a két számból eddig úgy ítélem, hogy nem lesz gond az ihlet lökettel.-nézek fel rá kék szemeimmel széles mosollyal.-Esetleg nem kell egy mindent kimondó kép. Mindegyik oldalra a bakelitnek más dísze lehetne.-mondom ahogy vissza nézek a számokra. Esetleg javasolhatom azt is, hogy a bandát magát festem meg ahogy felsorakoznak mintha egy fotó lenne. Vagy lehet több motívumból állítok össze egy nagy képet és ezekből a banda nevét szépen ki lehet olvasni. Vagy esetleg ha a banda tagok nem sértődnek meg önt is lefesthetem füstös háttérrel.-azonnal jönnek is az ötletek így hirtelen löket képen miközben figyelem kék szemeimmel és pár információt felírok a füzetembe amiket elmondott nekem.-De minden képen szeretném tudni, hogy ön mit érez a daloktól, hátha a gondolataiból is tudok ötleteket alkotni.-mondom ahogy a forgó székemmel felé fordulok és széles mosollyal figyelem az arcát, majd lassan felállok de így is egy fejjel magasabb nálam.-Meg ha gondolja akkor pár képet megleshet hátha azoknak stílusa is bevehető a készítésbe. Mert minden képem igazából más milyen stílust képvisel. Ez a hangulatomtól is függ.-mondom ahogy festményeim készítésről beszélek neki. Lassan ellépve mellette a képeimhez megyek és lehúzom róluk a lepedőt majd az egymásra támasztott képeket lassan leengedem a földre, hogy minél jobban meg lehessen nézni őket. Ahogy egy párat lefektetek egymás mellé felegyenesedve tűröm el pár kósza tincsemet amik kiszabadultak a kontyomból.-Nos, lehet nézegelődni.-mosolygok rá szélesen.-Ha lehet inkább tegezz. Nem nézel ki olyan öregnek és remélem én sem vagyok az.-mondom ahogy halkan elnevetem magam és le nézek a képeimre.
Átadom a pendrive-ot Carmela-nak, egy pillanatra tán futólag érintve is törékeny kacsóját. - Azért nem eszik olyan forrón a kását, elhiheti, az én zenei ízlésem is elég széles tud lenni bizonyos keretek között, mégis vannak azért határok. - somolygok könnyeden. - Mondjuk az is igaz, ha murvával telehányt mosógépre elékeztető zenét játszanánk, nem is keresnék senkit borítóhoz, ahhoz nem kell. - nevetem el magam, míg figyelem ahogy előkeríti a kissé leharcolt, de még működő szerkezetet. Hagyom, hogy kedvére ténykedjen innentől, nem szólok bele. Egyébként se gondoltam volna, hogy azonnal bele fog hallgatni az anyagba, azt hittem ezt majd magányosan teszi meg. De ez most egy plusz pont, hogy ennyire érdekli a dolog. Szóval csendben figyelek, leginkább rá. Még mindig fura a saját zenénket így hallanom kicsit, pláne az énekhangomat, pedig már megszokhattam volna a koncertfelvételek miatt. Régen sokat készítettünk és elemeztük őket, sőt a próbákat is. Ez kellett a fejlődéshez és a haladáshoz. De ez a majdnem készre kevert és polírozott stúdió anyag, ez... valahogy más. Tán kicsit még zavarba is hoz a dolog? Lehet... inkább azt figyelem, ahogy Carmela csinos buksija megtalálja a zene ütemét. Ez biztató jel, kétségtelen. Szóval el is mosolyodom picit ennek hatására. - Egyáltalán nem baj- Azt se gondoltam, hogy azonnal belehallgat. De annak örülök, ha ihletőnek gondolja. Ez felér minden bókkal. - mosolygok továbbra is, ahogy ezeket mondom az asztallapot támasztva. Tetszik a széles mosolya, ahogy a kék szemek játékos csillanása is, de... koncentrálni kéne, mert beszél is hozzám. - Az egy járható megoldás, hogy a borító egy kép, a belső részen pedig ez vagy folytatódik valamilyen módon, vagy az csak háttérelemeket hoz. - gondolkozom el. Ezek a kreatív megfontolások végtelenek s kevésbé vagyok otthon ebben, mint a zenében. Szóval ha tanácstalan nem is vagyok, azért koránt sem egyszerű ez a dolog. Talán együtt ki tudunk majd találni valamit. A többieket meg nem nagyon érdekli ez a része a dolognak, örülnek, hogy nekem kiadhatták a feladatot, szóval... azt kapják, amit én elérek, kész. - Hogy én mit érzek, az valahol ott van a dalszövegekben, annál jobban talán nem tudnám elmondani. - ráncolom a szemöldököm. - De persze megpróbálhatjuk. - végül is ez picit segít készülni az esetleges interjúkra is, szóval miért ne? - Nézzük, hátha akad valami, ami megfog. - biccentek aztán követem "pöttöm Pannát", merthogy azért alacsonyabb nálam, de valahol ez picit tetszik is és nem nehéz ezt összehozni... elég magasra felhordták a szart, na. Alaposan szemügyre is veszem a leleplezett képeket, picit tán el is veszve a részletekben, az ecset kezelésben, elgondolkozva, hogy épp milyen hangulatban is készülhetett egy-egy kép. - Ennek az aprólékossága tetszik.- mutatok rá az egyikre. - Egyszerre részletes, életteli, mégse mondanám, hogy fotorealisztikus, mert attól valahogy több van benne, picit mint egy-egy 17. századi festményben. - dörzsölöm meg kicsit szakállas állam, majd ráemelem ismét tekintetem egy vigyorral. - Öreg? Ugyan Carmela! Ránézésre azt mondanám, hogy talán fiatalabb is vagy nálam. És ez nem üres bók... ami a szívemen, az a számon, ezt jobb, ha tudod. - kacsintok rá, ha már felajánlotta a tegeződést. - Tudod mit? Van egy ötletem! Leugrok valami piáért, aztán berakhatjuk az albumot és azzal a háttérben, meg egy kis itallal tarthatunk egy brainstorming-ot, ez a dalszövegeknél bejött, szerintem itt is működhet. - kacsintok rá játékosan, várva, hogy mit mond. Ha beleegyezik, akkor pedig le is ugrok a sarki boltba, hogy visszatérjek egy üveg ginnel és egy üveg borral, mert nem tudom, hogy mit szeret, ha mást nem, egyiket én iszom, a másikat meg ő... még egy kis tonicot is hozok a gin mellé, csak egy kis csavarnak, mert elég töményen szoktam azt inni.
A képeim között állva figyelem melyik, milyen hatást ér el nála és mennyire akad meg rajtuk a tekintete. A tekintet sok mindent elárul az emberekről. Főleg, ha művész lelkek az emberek és a zene meg a festészet nem sok mindenben különbözik. Meg lehet velük találni a közös hangot vagy az arany közép utat. -Valóban vannak határok, de olykor jó átlépni a határokat nem?-kérdezek vissza és lehet kicsit két értelmű vagyok de ez a szokásom. Szélesen mosolygok felé ahogy kezeimet összefonom magam előtt és egyik lábamra helyezem testsúlyomat míg a másikat nyugisan pihentetem.-Úgy gondolom, hogyha valóban megfelelő munkát szeretnél akkor nem csak leadod az anyagot amit szeretnél és én hasra csapás szerűen oldjam meg.-mondom ahogy kicsit elvigyorodom és figyelem ahogy a képeim előtt áll én meg a túl oldalon és úgy szemezünk egymással.-Ha valaki megbíz valamivel nem tolom csak úgy félre, szeretek maximalista lenni és minden helyzetben keresni az ihlet nyújtotta lehetőségeket.-Kitudja... Lehet csak neki kéne állnom festeni és hagyni szállni a gondolataim miközben szól a zene. Lehet azáltal valami olyasmit festenék ami megfelelő lenne a számodra.-Ilyen megoldás is van, vagy van más is. Esetleg a motívumok vannak kívül és ha teljesen kinyitják a lemez tartót ott egy nagyobb kép tárulkozik ki.-mondom újabb ötletemet miközben le nézek a képeimre. Halkan lenevetem magam mert a kérdésemet kicsit félre gondolta.-Nem így értettem Erik...A borítóval kapcsolatos ötleteket ha esetleg a zene belőled is kihozná azt értékelném ha megosztanád velem. Az érzéseidet kicsit később hallgatnám meg ha nem baj.-mondom egy finom pimasz vigyorral miközben rá kacsintok egyet. Miközben a képeimet kezdi gondolkodva lesni én egy kicsit elidőzök rajta tekintetemmel. Nem vitás mindig is szerettem a nagy két ajtós vad emberhez hasonló férfi egyedeket. Meg van bennük az a régies vadság amit talán ős idők óta hordoznak az erősebbik nem képviselői. Nem vagyok egy gyámoltalan kis fruska de azért néha jó látni, hogy két kar simán át ölel és én eltűnök alattuk mint a cica akinek csak dorombolnia kell meg néha kicsit hisztizni ha visszafelé simogatják a szőrét. Akkor is csak nevetnek rajta és pukkanccsá avanzsálódik. De ezt játszani jó. Tudom mikor lehetek ez a fruska és mikor kell komoly nővé alakulnom...Nem nehéz pillantok alatt az egyikből a másikba menni. Mikor felnéz rám szemeibe nézek és kihúzom magamat előtte de így is csak egy pici valami vagyok hozzá képest. A képre nézek ami megtetszik neki, a tündér és a csillagok...Az ég bolt benne a holdon ücsörgő lány tündér szárnyakkal. Talán 1 éve festhettem.-Hmm..meglehet oldani, hogy ilyen stílussal fessem meg az elképzelt vázlatot majd.-nézek vissza rá. A kijelentésre, hogy fiatalabb vagyok nála halkan nevetek és kedvesen nézek felé.-Köszönöm a bókot Erik, nagyon lovagias vagy.-mondom ahogy lassan leengedem magam mellé kezeimet majd egyik szemöldökömet felvonva hallgatom az ötletét. Lehunyom a szemeim majd szusszanok egyet.-Végül is nem rossz ötlet, benne vagyok.-mondom ahogy felnézek rá. -Legyen, kikapcsolódásnak is jó lesz nekem. Meg persze randizom veled Erik.-mondom ahogy szélesen elvigyorodom és kicsit elnevetem magam majd a kontyomból kiszabadítva barna tincseim túrom fel őket majd hagyom, hogy vállaimra és hátamra hulljanak amíg ő elmegy a legközelebbi boltba, hogy italokat hozzon. Elő keresek két poharat mert az is van itt és ahogy visszatér a szivacsomat amin aludni szoktam a vászon elé húztam, hogy azon eltudjunk helyezkedni meg a gurulós székemet ha arra szeretne ülni. Ahogy felmutatja mit hozott szélesen elmosolyodom.-Bort kérek szépen.-mondom ahogy a poharamat felé nyújtom. Amíg tölt a leptopon elindítom az albumot olyan hangban, hogy közben nyugodtan tudjunk beszélgetni egymással. Vissza sétálok és leülök a szivacsomra majd a vászontartóra nézek amin már ott díszeleg a sima fehérség újra cserélve. Szeretem nézni az alap dolgokat mielőtt neki állok. Fejben készül valami ami lehetséges, hogy eléri a képzeletem. Lassan a poharam tartalmába kortyolok majd Erikre pillantok.-Amúgy mióta zenélsz?-kérdezem ahogy törökülésbe húzom a lábaim és leteszem a padlóra a poharamat.
- Attól függ, hogy milyen határok.- adom meg sommás válaszom egy játékos vigyor keretében. Félre lehet érteni amit mondott? Naná! Azért nem állok bele keményen a dologba, mégiscsak valamiféle közös munkáról is volt szó. Mondjuk lehet az alvó oroszlán bajszát húzgálni, csak kérdéses, hogy mi lesz belőle. - Több megközelítés is lehetséges és eltérő munkamódszerek illenek a csapatokhoz. Van, aki meglát egy fotót és azonnal tudja, hogy az kell a borítóra, kész. Én meg valami klasszikusabban gondolkodom, a többiek meg rám bízták a kreatív döntéseket. - vonom meg a vállam, majd az alkotások tanulmányozásában is elmerülök kicsit. - Tetszik a hozzáállás, bár vannak esetek, amikor nem árt érlelni egy egy dolgot. - mosolygok rá, hogy aztán újra visszatérjek tekintetemmel de csak vissza-visszatér Carmela-hoz. Vétek nem ránézni erre a bájos pofira, szóval nehéz a dolog, de csak megoldom... mondjuk egy picit félreértjük egymást, de megesik ez, nincs, amit ne lehetne tisztázni a szavak útvesztőjében, szóval könnyed nevetéssel fogadom megjegyzését. - Te mondtad, hogy érdekel mit érzek a számoktól... de majd amikor az érzéseim hallgatod, le kell feküdnöm valami pamlagra és a doktornéni úgy rendel? Te meg majd pislogsz a négyzetes keretű szemüveg felett rám! - nevetgélve ecsetelem a saját hülyeségem, ha már a félreértésnek ezzel el lehet venni a kellemetlenségét. Arról nem is beszélve, hogy miért is akarná ő meghallgatni amúgy az érzéseimet? Érdekes... főleg, ahogy még kacsintgat is. Na jó, nézzük azokat a képeket, mert nagyon más műalkotás lesz így ebből és legfeljebb emlékezetben maradandó... találok is egyet, ami technikailag meg tud fogni, ha témájában elég távol is esik. De ez most részlet kérdés. - Az szerintem jó lenne. - biccentek szavaira, majd valahogy csak az életkorok kerülnek szóba. - Ugyan, ez nem bók volt, csak amit látok... nem vagyok én lovagias, a szőke herceg fehér lovon-ból is csak a szőke ló lehetek. - nevetve vezetek elő egy tökéletes kép- és fogalomzavart, de ez adja meg a poén sava- borsát. Amúgy se tudnám megmondani, hogy drága festőm hány éves, mert ránézésre huszonöt körüli évre tippelnék, de könnyen lehet, hogy tévednék. Akárhogy is a szép kék szemekbe, kissé lefelé pillantva vázolom a hülyeségem, aztán meg a hasonló színvonalú ötletem. De zenész vagyok, mégis mit várna bárki is tőlem? - Zsír! Valahogy csak ez a művészet része... - vigyorgok, majd következő kijelentésénél már el is nevetem magam. - Hé cica, lassan a testtel! Még el se hívtalak! - most már lágyan meg is bököm ujjammal a nózija hegyét. - De tény, hogy szívesen élvezném még csinos személyed társaságát. - kacsintok azért rá, míg figyelem, ahogy leengedi a haját s szándékosan vagy szándékolatlanul, de kicsit dögösebbre veszi a figurát. Bár biztos szándékos... van az egész lányban tényleg valami cicás, nem véletlenül használtam a becenevet, a gesztusai, mozdulatai, szavai mind ebbe az irányba mutatnak, ahogy kicsit törékenynek és kisebbnek is tűnik nálam, persze ez nem baj. Ettől kellően nőies, az ilyen hülye magas állatok mellett meg olyan magassarkút vehet, amilyet akar, akkor se lesz magasabb a másiknál. Ezeken a csacskaságokon csapong gondolataim sora, amíg megjárom a boltot és hozok némi alkoholt, nem is egy félét, hogy legyen variáció. Végül visszatérek s egy picit már oldottabbá válik a teljes hangulat ahogy zene is szól és ülőhely is van. - Máris öntök! - biccentek, majd egy ősi technikát alkalmazva ujjal nyomom be a dugót. Nem könnyű, de hasznos mutatvány és sikerül csepp mentesen megoldani. Szóval öntök a lánynak bort, magamnak gin-t, majd mellette foglalok helyet kényelmesen a matracon s úgy nézek kékségeibe. - Tizennyolc éve kezdtem gitározni. - felelem meg kérdését mosolyogva. - És te mióta alkotsz? Vaaagy... mióta hívatod magad randira rockzenészekkel? - kérdem nevetve egy kacsintás keretében.
Kicsit oldalra döntöm a fejemet és halkan kuncogok egyet.-Igazából nincsenek is határok, csak az emberek szabnak maguknak.-mondom mosolyogva ahogy figyelem kék szemeimmel. Mert vannak a karót nyelt magukról erkölcsöket zengők és azok akik egyszerűen mindent valósággá formálnak. Meg persze a szendék társasága és a rosszak bandája.-rántok vállat felszínes társadalmi kritikámmal. Lehetne jobb is és tudnék is jobbat de most nem vagyok a kifejtések mestere és nem is tudok az lenni a műhelyemben. Itt mindig a művész és a bohókás hölgy szerepel elsőnek. -Biztosan te vagy a kreatív esze a csapatnak mi?-nevetem el magam csendesen és szusszanok egyet.-És tényleg érdekel miket érzel a számoktól. Egyszer valóban szeretném meghallgatni a gondolataid.-mondom őszintén ahogy szélesen mosolygok felé és közelebb lépkedek a képek között hozzá. Hallgatom a szavait és halkan elnevetem magamat.-Kár, hogy szőke ló nem létezik.-rázom meg kicsit.-Bár soha nem szerettem a lányos meséket gyerekkoromban. Inkább verekedtem a fiúkkal mint hogy barbie-zak a lányokkal.-fintorgok egy kicsit ahogy oldalra nézek de azonnal vissza rá.-Mért ne lenne az? Burkoltan de most éppen randizni hívtál meg.-vigyorgok szélesen felé miközben figyelem majd ahogy eltűnik az ajtó mögött megalkotom a műhelyt kissé otthonosabbá számunkra. Ahogy visszatér és töltöget helyet foglalok miután megdicsértem ügyes produkcióját az üveggel. -Szép teljesítmény én általános iskolában fuvoláztam de sajnos meguntam és inkább használtam basboll ütőnek mint arra, hogy zenéljek vele.-mondom ahogy halkan elnevetem magam emlékeimen.-Hát, most először hívatom meg magamat rockzenésszel randira, de már randiztam egy párszor életem során.-emelem meg a poharam a lábamtól és kortyolok bele.-És te? Mióta jársz művészekhez, hogy burkoltan randira hívd őket? Vagy a rockzene élet meghozta gyümölcsét mióta benne élsz?-kérdezem ahogy bele túrok hajamba és oldalra söpröm tincseim, hogy mindenképpen lássam őt és semmi ne vegye el a látványt előlem.-Amúgy...megkérdezhetem kiajánlott be hozzám? Meg kell neki köszönnöm.-mondom ahogy szélesen rá vigyorgok és újra az italomba kortyolok majd a vászon felé nézek kék szemeimmel.-Közben el kell képzelni mi is állna jól azon a borítón a klasszikus stílussal vegyítve.-mondom ahogy kicsit oldalra fordítom a fejemet továbbra is a fehérséget figyelve magam előtt.
- Sok kérdésben valóban nincsenek határok, bár azért a fizikai valóság hajlamos szabni párat... - nevetek. - Az nem teljesen igaz, hogy mindenki maga állítana határokat, rengeteg társadalmi- családi koncepció van, belső morális korlátok, ezek mind vegyülnek... persze léteznek az általad említett kategóriák, de végső soron a posztmodern emberek java része sablonra gyártott termék. A sablon csalóka neve: valósítsd meg önmagad. - somolyogva merészkedem mélyebbre a beszélgetésben, kicsit komolyabb témákat érintve, mint eddig. Jó, persze a munka is komoly volt, de az máshogy komoly. - Én persze rossz vagyok, de nem érdekel. - húzom ki magam vigyorogva, hogy még egy dalszövegre is utaljak játékosan. Nem is én lennék, ha nem tenném. - Van, amikor igen... általában én vagyok a gépezet főnöke, de olyan módon, hogy rugdalom a többieket amikor kell, egyébként minden döntés demokratikus. - na, ez már teljesen olyan, mint bármelyik interjúm. Illetve ott szoktak hasonlót kérdezni s hasonló választ szoktam adni. Neki mégse teljesen sablonosan mondom, több átéléssel mint általában. - Hát, a dalszövegeket is én írtam és... azon, hogy "Kifordult lelkek pogány táncot járnak, és kezükre vér szárad" nem sokat kell magyarázni. Sok tv híradót nézek. De azért jól esik, hogy érdekel. - na igen, ha a dalszövegek alapján akarna jellemezni lehet nem mosolyogna rám ilyen szépen, hogy emlékeztetnem kelljen magam bizonyos időközönként miért vagyok itt... inkább valami erőszak centrikus embernek tűnnék, mondjuk a zenekar neve is Blood Addiction. De az egész társadalomkritika a posztmodern számára, szóval ez egy külön világ. - Ki tudja, lehet én sem létezem! - vágok játékos arckifejezést, majd hallgatom visszaemlékezését. - Pedig valamiért olyan lányos lánynak gondoltalak... illetve na, érted: szerintem eléggé árad belőled az elemi nőiesség, gondoltam ez mindig így volt. - nem hoz különösebben zavarba, hogy őszintén és nyíltan mondjam el a gondolataim, benyomásaim, ő is őszinte volt, én is az vagyok, csak más tekintetben. Ő a gyerekkoráról mesélt, én az aktuális gondolataimról. Ha már azt mondta, hogy kíváncsi. Hát megkapja. - Vagy bohém művészi brainstorming-ra isten igazából... az albumon is dolgoztunk így, mégse randiztam három férfival! - nevetem el magam, majd annyit megengedek magamnak, hogy egy picit megsimogassam pofiját és ott is felejtsem tenyerem pár szó erejéig. - De tudod mit? Veled kivételt tehetek. - míly kegyes... na jó, játékból mondtam így csupán, ezt szerintem ő is tudja, vagyis remélem. Mert egy pillanatra tán elgondolkozom, hogy nem veszi e rossz néven, de ez az apró bizonytalanság addig köszön be, míg a boltot megjárom. Magányosan bizonytalanabb tudok lenni, az Ő társaságában meg ösztönösen engedem a dolgot és ez lesz belőle. Nem agyalok, nem sakkozok: azt és úgy adom, amilyen vagyok. Sokakkal ellentétben. Mert aki randizgat magáról a leghízelgőbb képet akarja festeni, kialakít egy szobrot s amikor ez leomlik, akkor jön a párkapcsolati válságok első felvonása. Még ha olyan sok kapcsolatom nem is élt meg... nem, én máshogy basztam el többnyire. - Pedig a fuvola is tök jó! Ott van a Jethro Tull.. - ábrándozom el kicsit, ahogy az Aqualung riffje egyből beugrik. Mondjuk az pont nem erre fókuszál, de vannak jó fuvolás dalaik. Érdekes egy banda volt az. - Azt mindjárt gondoltam, hogy ilyen kikapós duma után nem szende szüzike vagy aki még nem nézett férfira... de akkor megnyugodtam, nem vagy ráállva a hírességekre, van sok fura ember. - bár a kérdés inkább vicc volt, meg a válasz is, azért pici magva talán még is van. Na nem aggódtam én annyira miatta, meg akkora nagy név még nem vagyok, bár szépen alakul a dolog, volt már több USA turné, meg két Európa kör is, szóval egyáltalán nem panaszkodhatunk. Azért a kérdésén elnevetem magam. - Nem panaszkodom, tini koromtól hajszoltam a nőket és zenéltem, valahogy ez ilyen létforma, még ha a zenénket sokszor inkább szőrös pocakos tagok hallgatják... attól még megoldottam valahogy. De azért volt egy olyan new york-i koncertünk, ahol egy csajszi várt az öltözőben, mert ő valami ereklyét akart lopni tőlem... na, az picit fura volt meg olyan rocksztáros. - kissé stalker szerzet volt a szöszi, de annyi baj legyen, azért összességében az sem volt rossz élmény. Ahogy kortyolok a gin-be, kezd meleg lenni, ezért ledobom a bőrkabátom a matracra magam mögé, majd a fekete Sabbath-os pulcsi ujjait is felgyűröm könyékig, kicsit kivillantva a bal oldalamra továbbfutó nonfiguratív tűz minta fekete tintaösvényeinek végső csücskeit, így támaszkodom meg újra és fordulok figyelmemmel a lány felé. - Hát Carmela férfiasan bevallom, de... nem emlékszem, tegnap kicsit megnyomtam az estét és már nem tudom. - villantok bocsánatkérő mosolyt, mert ez az igazság: sok volt a buli és van, ami már kicsit kimaradt. Pedig ritkán iszom magam filmszakadósra, fekete öves piás vagyok lassan, a gin-t is vízként tudom most kortyolgatni. Vannak hibáim. - Asszem valami tippem van. - hallom meg a címadó dal foszlányait a háttérben. - A lemez címe World on Fire lesz, szóval valami olyasmit el tudok képzelni, hogy egy csontváz kéz tart egy kopott, kissé repedt okos telót, aminek a képrenyőjén ilyen első világháborús senkiföldje jellegű kép van... - ecsetelem már talán picit alkoholba pácolt gondolataimat. Na, ez nagyon thrash-es, fel is élénkülök kicsit. - Idén van úgy is száz éve vége a nagy háborúnak, szóval van kis aktualitás is... [/b]
Amikor megérint el veszem pillantásomat róla és érzem a meleg érintést az arcomon. Nem sokáig marad ott csak egy kicsit.-Mily kegyes vagy velem...komolyan megtisztelve érzem magam.-mondom ahogy halkan elkuncogok szavaira. -Biztosan szomorúak voltak 3-an, hogy velük nem randiztál azonnal. Mennyi összetört szívet hagysz magad után. Szörnyű...-csóválom meg a fejem mintha most annyira megdorgálnám de csak játszom színészi vénám adta tehetségét.-Őszintén...soha nem érdekelt a társadalom és annak fokai bizonyos múlt béli történések után pedig főleg nem. Inkább azt a nézetet követtem eddig, hogy ahogy velem viselkednek én úgy viselkedek velük.-mondom ahogy vissza nézek szemeibe.-Lehet lányos lány vagyok. Szerettem csinos lenni, a hosszú hajat és a színeket. De jobban szerettem sáros lenni, fel kötött hajjal szaladgálni, és fiúkat verni, hogy aztán a bátyám szedjen le róluk otthon pedig anyám megdorgáljon, hogy megint mit tettem a virágos ruhámmal.-mondom ahogy elvigyorodom szélesen felé.-Szóval szoktam magamra adni, de soha nem voltam egy lányos jellem... Ahogy elmegy és összekészültem nem sokkal visszatért és most ülünk a matracon és hallgatom miket mesél el nekem igazából. Előre dőlve húzom fel a lábaimat és térdeimre támasztom a fejem ahogy kezeimmel átkarolom őket és mosolyogva hallgatom. Figyelem ahogy leveszi a bőrkabátot majd felgyűri a pulóvert magán. Észre veszem a tetoválást és egy darabig a mintát lesem kék szemeimmel.-Megkérdezhetem miért pont tűz?-célozva a karján lévő mintára és felnézek rá ismét.-Nem, nem vagyok híresség rajongó, vagy ostoba rajongó lány. Szeretem a zenét és vannak bizonyos bandák amiket követek néha ha időm engedi koncertekre is eljárok de nem az emberekért rajongok olyankor, hanem a hangulatért és a zenéért. Az a legjobb ha tök egyedül mész el egy ilyen buliba mer a tánc alatt nem is tudhatod kivel hoz össze igazán a soros vagy a zene körében kivel találod meg az összekötést...Ezért szeretem ha egyedül elmegyek ilyesmikre. Bár...nem vagyok egy nagy tárasasági lény csak könnyen beolvadok az emberek közé ha én akarom.-lehet kicsit sokat beszélek neki de úgy érzem elmondhatom neki és nem untatom ezzel halálra. Érdeklem látom, és nem tagadom engem is érdekel ő. Van benne valami furcsa, és én mindig a furákat szúrom ki elsőnek. Vagy a rejtélyeseket...vagy egyszerűen csak azokat akikkel szímpatizálok.-Legalább van bőven mit mesélned majd az utókornak, hiszen gondolom így nem csak itt Amerikában zenéltél. Jártál már erre arra nem?-kérdezem ahogy kicsit oldalra döntöm a fejemet és várom, hogy meséljen nekem. Ahogy elmeséli egyik fura élményét egy rajongójával meg azt, hogy tegnap miképpen öntött fel a garatra elnevetem magamat és megemelve poharamat kortyolok bele finoman. Letéve nyelem le az italt majd vissza nézek rá.-Szóval nem csak a nők a pia is a gyengéd.-Mint nekem a fű de ezt nem kell tudnia igazából...Ahogy elmeséli tervét, hogy mit lát a vásznon kicsit hunyorítva nézem a fehér anyagot majd lassan felállok mellőle.-Esetleg...-Egy finom skicc rajzot készítek, hogy valóban lássuk nagy vonalakban az alakot majd a koponyába motívumokat rajzolok ami a bandájuk stílusához illeszkedik és a telefon képernyőjébe írom bele a banda nevét.-És akkor egy eléggé kietlen halott vidéket a hátérbe tudok festeni.-mondom ahogy lassan leteszem a szénceruzát párat hátra lépkedek a matracra, hogy ő is lássa az alapokat.-Nos? Mit szólsz hozzá?-kérdezem ahogy lenézek rá kezeimet csípőmre támasztom.
- Nem megtiszteltetés ez, inkább balszerencse, hogy én fogom rabolni az időd! - nevetem el magam, mert egészen jól tudok váltani a nárcizmus és az önkritika között s mind a kettőt inkább humorra használom. Én nem félek magamon nevetni, talán innen is a jog, hogy más dolgokon is nyugodtan merek. - Mi az, hogy azonnal? Nem randizom férfiakkal, nem zsánerem a szőrös aputest! - nevetek továbbra is, arra azért nem térve ki, hogy valóban hány törött szívet is hagytam hátra, mert akad... nem szép história és nem is vagyok rá büszke, de nem kezeltem mindig mindent jól. Főleg a karrier ad egy ilyen törést, mert végül is ez az, amit mind elértünk. És ennek voltak áldozatai. - Ez is egy megközelítés és a művészek soraiban nem is olyan ritka. A mi zenénk azonban pont ebből táplálkozik, megfetreng a mocsárban és a posztmodern rothadásában, olyan ez, mint Kaffka és a modernitás... - villantok könnyed mosolyt, ahogy magyarázok s még azt is egy pillanatra, hogy lehet egy őstulok megjelenésével rendelkezem és Flinstones rajzfilm tulok klubjában szerepelhetnék, azért szorult valami a koponyám mögé. De ez csak akkor jön ki, ha hagyom és ha megfelelő társaság van hozzá. Carmela eddig annak bizonyult. Szavai mögött viszont érzek valami sérelmet, valami múltbeli gondot, viszont erre most nem kérdezek rá. Talán majd egyszer elmeséli. - Ki gondolta volna rólad... mondjuk van egy huncut csillogása ezeknek a szép kék szemeknek, lehet abból sejtésem lehetne. - incselkedem vele tovább játékosan s még tudnám folytatni, de sajna az alkohol nem hozza fel magát a boltból. - Ha lányosnak nem is vallod magad, azért valami cicás van benned. - teszem még hozzá egy mosollyal, majd az ajtón át távozom, hogy előrébb jussunk. Nincs nagy sor szerencsére, szóval hamarosan vissza is térek és az iszogatásnak hála kezd melegebb is lenni, szóval a kabát távozik, a pulcsi ujját pedig felgyűröm, íg fedem fel a tetoválásom egy eléggé kis hányadát is. - Mert szeretek gyorsan élni, pont úgy, ahogy a tűz ég... még ha lelkileg nyugis alkat vagyok is, ez nem jelenti azt, hogy az időm punnyadással töltöm, csak nehéz felbosszantani. - adom meg a feleletem, ahogy picit összeszedem gondolataimat, majd folytatom. - De folytatódik még a minta hosszabban... - jegyzem meg egy kacsintással, hogy aztán következő szavait figyeljem békésen iszogatva a gin-t, mintha csak víz lenne. Elég sokat bírok, évek alatt szoktattam magam. - Egy pillanatra se gondoltam, hogy ostoba lennél. Inkább csak vicc volt, pláne hogy találkoztam már kattant libuskával is s ő nagyon nem olyan volt, mint te... mondjuk az is igaz, hogy te egyedi jelenségnek bizonyultál eddig, kevesekkel tudok ilyen jól és közvetlenül elbeszélgetni csak úgy... - jegyzem meg mosolyogva s megpaskolom kicsit kézfejét - amúgy igazad van, ez a jó hozzáállás a koncertek esetében. Bár a mi koncertjeinken annyira nem jellemző a táncikálás de ezt szerintem te is tudod. - kacsintok rá s nem kerülte el a figyelmem az sem, hogy ő bizony burkoltan azért másról is beszélt a tánc kapcsán, valami mélyebb és a testiséggel inkább összeköttetésben álló dolog merült fel, de ebbe most nem megyek bele. - Ha megérem, hogy meséljek! - nevetem el magam. - De igazad van amúgy... és volt már Európa turnénk, bár az kemény és kiakasztó élmény tud lenni, kilométerek ezreit lebuszozni, kevés megálló... felfordul az ember élete alaposan, a bioritmusával együtt. - sorolom az általánosabb tapasztalatokat, de persze ettől mindent élveztem, ezt ő is megmondhatja az arckifejezésem alapján. - Mit mondjak? Gyorsan élek és élvezem is! Remélem ezért nem ítélsz el... még ha nem is vagyok a legideálisabb randi partner. - tény, hogy más nő ettől lehet menekülne, hogy én komoly mennyiségben teljesítettem minden anya rémálom listáját, de meglátjuk, hogy Carmela pontosan mit gondol. Lehet közli, hogy maradjunk csak a munkánál, én meg tudomásul veszem. Bár ha őszinte akarok lenni magammal azt bánnám, eléggé. Akárhogy is, dolgozni is kell picit s végül csak kibukik belőlem az ötlet. Lehet bejött a gin? Esélyes... szóval vázolom az elképzelésem, a lány szavaira pedig bólogatok s iszogatva nézem, ahogy vázlatolni kezd. Jól esik figyelni, tetszenek a mozdulatai. Kifejezetten ügyes, van az egészben valami varázslatos és... jó, azt a formás kis feneket is jó nézni, ahogy a vászon előtt serénykedik... koncentrálj Erik! - Nagyon király lett, már most tetszik! - emelem meg poharam lelkesen. - Rohadt ügyes vagy, ez telitalálat lesz! - vigyorgok. Hát megcsináltuk: megvan az ötlet, megvan a koncepció.
-Kinek mi a balszerencse és kinek szerencse. Nekem tetszik a társaságod. Szeretem a kihívásokat.-nézek fel rá ahogy kicsit közelebb lépek hozzá, finoman neki nyomva középső ujjamat mellkasának. Elnevetem magam ahogy azt mondja nem randizik férfiakkal és az aputest kifejezetten tetszik.-Pedig az apa komplexus szexi.-kuncogok viccelődve ahogy lassan leengedem kezemet magunk között. Hallgatom ahogy a társadalmi témát fokozza még és kezeimet össze fonom magam előtt.-Végül is mindenkinek kell valami az ihlethez. De kevés tudtommal az ilyen bandák akik így vállalják a kritikáikat. Szóval szerintem jár a gratuláció, ha eddig nem tiltottak ki titeket egy országból sem az igazság miatt amit hirdettek.-mosolygok őszintén rá. Mert igen a nagy halak a fejünk felett mindent igyekeznek eltusolni ahogy csak tudnak. De miért beszélünk még mindig erről. Ez nem érdekel. Ő érdekel... Ahogy megjegyzi milyenek a szemeik lesütöm őket, mintha lebuktam volna és eljátszom a szende kislányt aki szégyenli most magát mert lebukott.-Hoppá, azt hiszem lebuktam.-adom tovább a színésznőt majd kuncogva figyelem ahogy az ajtómhoz megy majd vissza néz és még elmondd egy mondatot. Felvonom a szemöldököm majd felemelem egyik kis kezem és úgy csinálok mint egy macska mikor kiengedi a körmeit aztán válaszolok.-Meow.-játszom meg magam aztán elvigyorodom és ahogy eltűnik előlem megvárom míg visszaérkezik hozzám. Ahogy elmeséli mi is a tetoválásának jelentése szélesen elmosolyodom majd az egyik mintát körbe rajzolom a karján követve a vonalat. Nem szólalok meg amíg nem érek körbe majd felnézek rá tincseim takarásában.-Akkor ellentétek vagyunk. Engem nagyon könnyű felbosszantani...túl szeszélyes vagyok.-suttogom ahogy szemeibe nézek majd egy pillanatra le ajkaira aztán vissza tekintetére..-Szoktam én is tetováló mintákat tervezni és egyszer én is szeretnék egyet. De valami egyedit. valami igazán rám illőt egy jó helyre magamon.-ragozom a dolgot tovább majd elhajolok tőle és vissza tekintek a vászonra. Elmosolyodom.-Talán egyszer megnézem tovább is.-rántom meg a vállamat mintha annyira nem izgatna pedig, nagyon is érdekel meddig és hol áll meg. Rá nézek ahogy megpaskolja a kézfejemet majd halkan kuncogok.-Kérlek, profi vagyok én bárkivel el tudok beszélgetni ha akarok. legyen akármilyen.-kacsintok egyet majd az utolsó korty boromat megiszom végül és leteszem a poharat. Töltök magamnak ismét és finom kört rajzolok kézfejére viszonzásul mert megpaskolta az enyémet.-De azon is lehet ugrálni ha elengeded magad nem igaz? Meg kit érdekel, hogy ki mit gondol, úgy és akkor csinálod ha akarod. Az élményt,a tetteket és a döntéseket soha senki nem veheti el tőlünk bassza meg...-jegyzem meg kicsit durvábban majd ismét a borba iszok ahogy a vászonra nézek.-Egyszer szívesen elkísérnélek titeket.. Én kirándulok ti meg koncerteztek.-kuncogok ahogy szemeibe pillantok viccelődve.-Néha mindenki megteheti, hogy kicsit kikapcsol az agya. Én talán 3 hete csináltam utoljára ezt. Iszonyatos fejfájásom volt utána.-Nevetek csendesen ahogy visszagondolok arra a másnapi szenvedésre. Ahogy meg vagyok a vázlattal és tetszik neki elvigyorodom.-Akkor szépen testet adok neki fokozatosan. Remek ezzel is megvagyunk. Milyen színek motiváljanak benne leginkább?-kérdezem hátha az is fontos a számára.
- Pedig én nem hívnálak ki, itt bent sokkal jobban tetszik. Meghittebb. - cukkolom picit a lányt direkt félreértve szavait és egyben játszadozva is. Hiába, mindig is hülye humorom volt, most se fogom vissza magam. Meg általában se szoktam. Könnyen élni, szabadon szeretni, ezt énekelte Bon Scott, én meg megfogadtam a tanácsát, szóval úton vagyok az ígéret földéjre: országúton a pokolba. - Neked is van? Mert előre szólok, én olyan perverz játékot nem játszom, ahol azt kérdezgetem, hogy megírtad e a házit és te apucinak szólítasz... én másban utazom! - nevetem el magam, hiszen ez illik a helyzet komolyságához, vagy inkább komolytalanságához. Valamiért Carmela társaságában úgy tudok oldott lenni, hogy tudom, amit mondok az nem polgárpukkasztás, inkább Őt szeretném szórakoztatni. És ez más, mint a hétköznapokban sokszor. Ez pedig tetszik, de talán el is gondolkodtat. Vagy elgondolkodtatna, ha tudnám rendesen használni az eszem. De én ősember vagyok ugye... - Ugyan, ha nem konkrét gyűlöletbeszéd, rasszizmus vagy uszítás amit előadsz, akkor békén hagynak, a Biblia övezetben meg nem lépünk fel és kész. Ez Amerika... szólásszabadság, én eléneklem amit akarok, a majmok meg eljöhetnek tüntetni a koncert elé és még ki is röhöghetem őket, ahogy jó kis negatív reklámot csinálnak! - könnyedén vonom meg a vállam s most is őszintén mondom el a gondolataim, a tapasztalataim. Különös hely az Egyesült Államok, de pont ezért szeretem. Lassan az interneten durvább a cenzúra, mint mondjuk itt a valóságban. Bár azért az is elbír sokat... Szívből tudok ismét nevetni, ahogy elviccelődünk a művésznővel, majd kissé fájó szívvel, de csak a lakásban hagyom. A pia nem veszi meg önmagát. Szóval nekem kell lemenni érte és isten a tanúm, én jó kísérő vagyok, fel is viszem hát sértetlenül, épségben, hogy aztán a matracon hencseregve kezdhessük az iszogatást, az ötletelést, meg valahol az ismerkedést is végső soron. Vagy inkább egymás cukkolását? Talán, mert az is benne van a pakliban. - És az ellentétek vonzzák egymást? - nézek szemeibe felvont szemöldökkel, de valahol ez is egy játék. Nem kérdés abból a szempontból, hogy érezhető kis feszültség van köztünk, ez már-már tény. - De amúgy nem baj, ha egy nő szeszélyes, nektek az áll jól. - bólintok, hogy megerősítsem saját szavaim is ezzel, majd elgondolkozom. - Egyedit? Javaslattal még nem tudok élni, meg a tervezésben te vagy a jobb, de mondjuk itt nem nézne ki rosszul. - huncut mosollyal simítok végig oldalán, derekának karcsú vonalán, amit érzek festéknyomos pólója alatt. - Vagy itt. - erős, széles tenyerem kicsit elsiklik külső combján is egy kisebb területen játékosan. Tényleg vadmacska ez a lány, olyan formás, feszes s úgy érzem izmocskáit az ujjaim alatt könnyű szerelésén át... meghúzom inkább az üveget, hogy összeszedjem magam, bár ez csak rontani szokott a helyzeten. De legalább még kevésbé fogok gondolkodni. - Talán egyszer meg is mutatom . -felem hasonló hangnemben, miután elvált szám a gines üvegtől s újra szép szemeibe nézhetek. - Tehát vele hideg profizmusból beszélgetsz... - csavarom ki vigyorogva a szavait újfent, de szerintem ezt már kezdi megszokni. Legalábbis én így gondolom. - Persze, ugrálni mindenre lehet! - bólogatok. - Tény, hogy az élmény az emberrel marad, hacsak nem cseszi szét az agyát teljesen, hogy ne emlékezzen semmire. - mert mondjuk erre azért van pár példa, szóval valahogy ez is egy ilyen hangzatos, de üres és relatív mai kis élethazugság, amit lehet nagyon szarul használni, de talán ügyesen jól ki is aknázni. Mint ahogy én is szeretném tenni egyébként. - Miért vinnénk magunkkal? - teszem fel a kérdést továbbra is játékosan míg felvonom a szemöldököm s hamarosan azt is megtudom, hogy Carmela is el szokta ereszteni magát bulizás tekintetében. Mondjuk művészeknél ez annyira nem is meglepő, de manapság ki tudja ugyebár.... Azért csak fel tudok neki dobni egy ötletet, össze is áll a dolog s én megbilincselve, kissé alkoholos mámorban figyelem, ahogy alkot. Tök varázslatos az egész, ügyes mozdulatok, kibontakozik valami s én elégedetten bólogathatok. - Azt rád bízom, amit a zene és a kép kihoz belőled. - a színvilág részletkérdés valahol, pláne úgy, hogy bennem alaposan leért a gin és a beszélgetésünk is, így Erik ismét ősember üzemmódba kapcsol: határozottan húzom a karcsú teremtést magamhoz pajkos vigyorral, majd birtokba veszem ajkait. Igen, ez a jó szó arra, ami történik: csók ez, de szenvedélyes, érzéki és birtokló ahogy karjaimba zárom s olyan törékenynek tűnik... van az egészben tényleg valami atavisztikus, valami elemi, ahogy ajkait és nyelvecskéjét alkoholban pácolt csókcsatára invitálom.
A szó szoros értelmében veszi amit mondok mire leveszem róla tekintetem és halkan elnevetem magam ahogy a boromat kicsit meglötyögtetem a pohárban és ismét bele kortyolok. Játékosan elhúzom a számat.-A francba azt, hittem valaki már vevő lesz a perverziómra.-forgatom meg a szemeim majd rá pillantva szélesen elvigyorodom majd halak n ismét elnevetem magam. Hallgatom a szavait és magam elé pillantok ahogy a vászont figyelem kék szemeimmel.- Végül is ez is egy hozzáállás. És egész jó hozzáállás. csak néha dühítő, hogy mit rá húznak bizonyos emberekre miközben ők csak azt adják ki magukból, amit éreznek. Mert valljuk be a zene nem üresség, és nem csak valami ami elszáll a levegőben. Valakinek érzéseket jelent, emlékeket és akkor annak aki megalkotja őket, vagy játssza...fel se foghatja a hallgató igazából, hogy éppen valakinek olyan gondolatait hallgatja amit soha nem hallana tőle. Talán én ezért festek. Bizonyos festményeim olyan dolgokat árulnak el, amit én saját szavaimmal talán soha nem lennék képes megfogalmazni.-gondolkodom el egy kicsit filozofálva ott ültő helyemben miközben kicsit hátra dőlök könyökeimre támaszkodva lábaimat keresztbe dobva és még mindig a vásznat figyelem.-Ez igazából...butaság, hogy az ellentétek vonzzák egymást, hiszen ha valaminek az ellentéte vagy akkor nem biztos, hogy vonzódsz hozzá.-vigyorodom el ahogy fel pillantok rá.-Valószínűleg azért is vagy az ellentéte nem igaz?-kérdezem csendesen ahogy szemeibe nézek és csak figyelem őt majd elnyílt ajkaimat lassan összezárom végül pedig ismét az italomba kortyolok. Azt mondja a szeszély áll a legjobban nekem mire magamban elfojtom gondolataim. Ha találkoznál a bátyámmal Erik nem biztos, hogy ő is ezt mondaná róla.. Ahogy a tetoválásomról beszél és ahogy megérint figyelem a kezét, merre is szalad el a testemen. Nem zavar, hogy megérint valljuk be jól is esik mégis enyhén megfeszülök hiszen életemben először látom ezt a férfit és annyit tudok róla, hogy egy zenekar zenésze és album borítót szeretne tőlem. Nem lép át semmilyen határt és nem zavar csak furcsa. Legalábbis most még annak érzem...Ahogy ismét kicsavarja szavaim megforgatom a szemeim de mosolygok rajta.-Mert miért ne? Nem örülnél a társaságomnak?-kérdezem halkan nevetve. Azonban elvonja figyelmemet és nem sokkal az ihlet hatalmas vezetőként rángat fel én pedig rajzolni kezdek szénceruzámmal. Felülök a magasított székre és az alapot kezdem rajzolni ami nem sokkal meg is fogja az elképzeléseit én pedig szélesen rámosolyogva nézek rá. Ahogy a színekről kérdezem nem ad támpontot de ez sem zavar én már látom magam előtt a színeket amik dominálni fognak az egészben és amik ezt ki is emelek majd körbe véve. Már nyúlnék a színemért mikor megérzem magamon meleg érintését és lehúz magához mire halkan nyikkanok és leérkezem fölé. Szemeibe nézek majd határozottan kimutatja nekem mit is akar, ahogy ajkait az enyéimre tapasztja. Érzem a gin ízét az ajkain és a nyelvén ami finoman érinti ajkaimat. Egyenlőre nem tudok hozzá bújni csak meglepetésemben hagyom magam és végül lehunyom a szemeim majd egy kicsit visszonzom a csókját de kezeim mellkasára simítanak és határozottan elszakítom magamat tőle mire rá nézek.-Úgy gondolom kicsit sokat ittál. Te nem gondolod így?-kérdezem ahogy felvonom a szemöldököm és figyelem őt kék szemeimmel.-Azért úgy gondolom ennyire még nem ismerjük egymást viking.-jegyzem meg és lassan lehámozom magamról kezeit és felállok az öléből.-Meg kell festenem a képet.-mondom ahogy figyelem és kicsit ellépve tőle hajamat ismét összefogom, kontyba ahogy még találkozásunk elején is fel volt kötve.
- Talán valamelyik másikra igen. - játékos mosoly jár a játékos szavakhoz, mert ezt nem lehet teljesen komolyan csinálni. Mondjuk valóban érdekelne, hogy abban a csinos kis buksiban mi minden fordulhat meg s ahogy néha rám pillog, hát abban tapasztalataim szerint semmi "jó" sincs, de én pont ezt szeretem. - A művész valóban közvetít, a maga extrovertáltságával szórakoztat, gyönyörködtet, vagy éppen borzongat. Ez igaz. Viszont ha a nyilvánosság elé tár egy munkát, onnantól az már nem csak az övé, hanem a befogadó is. Én nem bánom, ha valaki mást lát bele mondjuk egy dalszövegbe, még azt se, hogy félremagyarázza. Ez valahol az emberi gondolkodás sokszínűségének az ünnepe is. Nem érzem magam olyan meg nem értett fószernak, akinek így kell kommunikálnia, vagy ha félreértik, attól szenved... persze ehhez minden művész máshogy viszonyul. - mosolyogva magyarázok neki s annak örülök magamban, hogy teljesen jó, magvas beszélgetést tudok vele folytatni, jól esik eszmét cserélni, Carmela pedig elég jó beszélgetőpartner hozzá. Nem sok ilyennel találkozni csak ilyen random módon, ahogy ez nekünk sikerült. - És a tüntetők se zavarnak, akik mondjuk a Biblia övezetben kivonulnak a koncert helyszínre, velük teljes a majális! - nevetve teszem még ezt hozzá, mert nekünk mondjuk ezzel is találkozni kell, míg a képzőművészeknek ritkán. Arra inkább csak legyintenek az emberek, vagy a romkocsmában berzenkednek ellene. - Csak simán szarul fogalmazták meg, mert ez arról akarna szólni, hogy az jó, ha ki tudod egészíteni a másikat. Ha a hibák és erősségek ellentétesek, az alkothat ütőképes csapatot. Nyilván egy die hard kutyás meg egy macskamániás rohadtul nem jó páros, de azok ennél a tulajdonságánál fogva nem is egészíthetik ki egymást... szóval ez inkább értelmezés kérdése. - játék volt ez a kérdéskör is, de van benne olyan, amit ki lehet bontani. Amit egy üres vászon nézegetése közben végig lehet gondolni s lehet rajta okoskodni. Van abban valami, amit mond, de én csak félreértettnek érzem ezt, ahogy mondtam is. Akárhogy is, a beszélgetésünk is megy tovább, szó esik tetoválásokról, szeszélyességről, de még turnéinkról is, melyek kapcsán egy érdekes kijelentést tesz Carmela s ennek fényében egy kérdés is felvetődik bennem, amit ki is mondok, mire ő visszakérdez. Kis pimasz! - Az majd elválik, hogy mennyi örömem fakad a társaságodból... - kacsintok rá, mert ha ő ezt a nótát választotta, hát én nem rontom el a dolgot. Olyannyira nem, hogy bár megszületik az ötlet s ő vázlatként meg is alkotja azt, a siker megünnepléseként pedig végső soron ajkait veszem birtokba. Visszacsókol, ajkai édesek, már nem az ízt értve mert ott az alkohol utóérzete van jelen, inkább átvitt értelemben. Valami mégsem teljesen kerek, nem önfeledt a dolog, kacsóival el is tolja magát, ennél nyilvánvalóbb jel nem kell. Azért persze ott vannak mellette a szavai is. - Ez még messze van a soktól. - vonom meg a vállam, mert ez egy bemelegítésnek volt amúgy elég részemről. - Mondja, aki pár perc után kijelenti, hogy randizik a másikkal, majd kicsit később még turnéra is elhívatná magát, hónapokra összezárva... - szavaimat mosollyal koronázom, mert ha mindezt nézzük, amit prezentált, hát nem mondanám, hogy én nyargaltam volna eléggé előre. Vagyis nem csak én. Ezzel persze azért valahol össze is zavar, mert ha már itt randiról volt szó, akkor egy randin elfogadható gesztussal ugyan mi lenne a gond s azt se tudom mellékesnek tekinteni, hogy amúgy az együtt iszogatás, az egész beszélgetésünk jóval több volt, mint valami szakmai csevej s azért így már talán többet is tudunk egymásról, mintha egy-másfél órát végigunatkoztunk volna egy étteremben azt firtatva, hogy ki mennyit keres, az anyjáék hol élnek és van e vermonti nyaralójuk... de lehet én vagyok a hülye, az se lepne meg. - Akkor én hagylak festeni, ahhoz nem kellek. És tök fölösleges itt üldögélnem, amíg dolgozol. - a zenész ember sosem a munka élharcos szovjet hőse, de azért az ilyen semmittevésnek sincs sok értelme. Festeni nem tudok, meg ez Carmela munkája s azt se tudom, hogy ez mennyi időt vesz igénybe, akkor meg minek üldögéljek itt vedelve potyán?
Hallgatom amit válaszol és finom mosoly szalad az arcomra majd megforgatom a szemeim. -Viccnek szántam azon részeket nem gondoltam, hogy komolyan veszed.-nevetem el magam csendesen majd színeket kezdek nyomni a tálcámra.-De ezen kívül nem zavart ez ami itt történt de mégsem akarom könnyen elérhetőnek kiadni magam. Meg aztán a celeb lapok mi mindent összeírnának a nagy rockstar énekesről.-vigyorgok ahogy rá pillantok kék szemeimmel és az ecsetemet jobb kezembe véve áztatom meg kicsit a pohárba miközben a szén ceruzát bal kezembe veszem és folytatom az alap rajzot a vásznon.-De később szívesen újra összefutok veled, ha te is úgy szeretnéd Erik.-figyelem ahogy kicsit abba hagyom a rajzolást és csak rajta tartom kék szemeimet.-Már ha tényleg te is úgy akarod "viking"-mondom ahogy vigyoromból mosoly lesz. Nem akartam az elutasítással megzavarni, csak nem gondolom, hogy azonnal itt ezen a szivacson kéne a szikrának elszabadulnia, még ha jól is esne. -Ők a ti nagy családotok akik keresztény jó létre és jó emberré nevelnek.-játszom megint magam majd halkan elnevetem magam. Lassan ellépek a a vászontól és az asztalomhoz sétálva veszek egy tollat a kezembe majd fel firkantom a számomat egy cetlire és lassan oda sétálok hozzá majd felé nyújtom. Ahogy át veszi rá nézek az arcára és szélesen rá vigyorgok majd adok egy finom puszit az arcára.-Holnap szabad leszek este. -kacsintok.-Viszlát Erik. Szólok, ha kész lesz a borító.-mondom ahogy elfordulok tőle és visszatérve a képhez borulok bele és kezdek neki a munkának.
Kezdőlap
Erik and Carmela
