- Szóval… mit is mondtál, milyen melóról van szó?
- Hát, egy kis import, export, közvetítés…
- Én pedig…
- A weblap titkosítást csinálnád. Szeretik diszkréten rendezni az üzletet. Mármint… nagyon diszkréten.
- Pontosan… miben is utazik az ismerősöd? Burgess, ugye?
- Ne mondd ki a nevét.

Amúgy is, kit érdekel manapság még a szex?
Ennyiből mondhatnám azt is, hogy spagettit főzni jött át a nő. Kipróbáltunk pár módszert, de végül is egyik sem sikerült igazán jól. Kiábrándító, tudod? Egy kibaszott spagettinél azt várná az ember, hogy a végén legalább jól lakik, és erre… érted, mire gondolok, nem?
Na, mindegy.
Könnytelen búcsú. Zsebbe csúsztatott száz dolláros a fáradozásaiért. Szépen becsukja maga mögött az ajtót, én meg negyed óra múlva elkapcsolok valami főzőműsorról és zsebkendővel törölgetem a spagettiszószt.

- Szóval az elődömet…
- Lecsukták.
- Aha. Ha… ha lebukott a hálózattal, te például miért nem vagy a sitten?
- Mert közszemérem sértésért ül.
- Mi?
- Kiverte egy játszótéren.
- Jézusom!

Megmostam az arcom, ittam pár korty vizet, majd a mosdó szélére támaszkodva csak bámultam magamat a tükörben. Egy valóságos szörny nézett vissza rám. Karikás szemek, lenőtt haj, pár frissen nedves tincs a homlokhoz tapadva, és olyan túl hosszú borosta, aminek az ember már nem akar azzal az eldobható borotvájával nekiesni, amit amúgy is hetek óta ki kellett volna dobjon.
Tulajdonképpen különösebb bűntudat nélkül dőltem volna vissza az ágyba, amúgy sem volt kedvem társaságba menni, de úgy öt perccel később, mikor még mindig nem jutottam ki a fürdőből, mert épp a mosdó feletti szekrényben rendezgettem át a szarjaimat – ideges szokás – bekopogott Wesley, a saját szociális munkásom. Jó, valójában nem az enyém, de az tény, hogy időről időre rám szokott nézni, különöstekintettel az ilyen alkalmakkor, hogy meggyőződjön róla, hogy nem áll szándékomban kihagyni az aznapi foglalkozást. Egy ilyen kapcsolatba pedig erőlködés nélkül belefér az is, hogy tulajdonjogot formálj a másik felett, hm? Jó, mindegy.
Wesley egyébként kitért katolikus pap. Úgy hét éve hagyta ott az istene által kijelölt útját, mikor egy ehhez hasonló városmentő akcióban pörgött. Annak idején magamfajta hülye gyerekeket csődített össze, aztán felmondta nekik az elsőéves teológia anyagát, hogy aztán mi történt, azt soha nem mesélte el, mindenesetre mindketten ebben a programban kötöttünk ki így-úgy, szóval...
Egyébként halál jó arc. Végig a régi temetéseiről beszélt – hogy kiket kapart el, meg hogy milyen baromságokat kértek a gyászolók - amíg felkaptam egy tiszta póló, meg a cipőmet. Az egyik sztori kitartott addig, amíg lesétáltunk egy háztömböt a közösségi házig. Odabent a szokásos látvány fogadott, hamar leszakadtam a saját körömnél, ahol az Ike nevű perverz vadállat, aki a fél gyerekkorát javítóintézetekben töltötte, és most is csak börtön helyett száműzték ebbe a csoportba, fulladásig röhögött azon, hogy beleverte a kávéba. Mindenkinél előbb ért ide, és aránylag könnyen elunja magát, és hát elég furcsán kreatív ember, a többit meg el tudod képzelni, nem?
A foglalkozás végén félreálltam Wesley-vel.
- Legközelebb már nem jövök.
- Mi dolgod van jövő héten? – töltött magának egy kávét. Aggodalmasan néztem, de nem mondtam semmit rá.
- Nem, nem jövő héten van dolgom, hanem… hát, nem jövök többé. – idegesen a hajamba túrtam. – Lett egy munkám, és… eléggé lefoglal… és…
- Értem, nos… azért néha felugorjak hozzád? Szeretnéd?
- Öhm, hát… izé, ami azt illeti, elköltözök Queens-ből és…
- És nem adod meg az új címed?
- Hát…

Egy szem Modafinil. Egy szem Adderrall. Végül is az efedrinnél csak-csak jobb lehet az ADHD gyógyszer módszeres túladagolása. Úgy értem, próbáltad már a herbál extasy-t? Tudod, mekkora baromság azzal javítani a koncentrációs készséged? Mármint, ne értsd félre, nem is a szer a rossz, inkább a másnapja: mintha ledarálták volna az agyadat, és egy gyűszűn átszűrve töltötték volna vissza a fejedbe.
Ezzel szemben a Modafinil valóságos megváltás. Az úgynevezett okos drog. Szép új világunk aranykapuja a kiteljesedés felé. Semmi kellemetlen mellékhatás, semmi izgés-mozgás, izzadás, vagy pánikroham. Leülsz tőle a seggedre, lenyomja a háttérzajokat, te pedig csinálhatod, amit kell.
A baj csak az, hogy egy ADHD diagnózist nehezebb hamisítani, mint egy Modafinil vagy egy Adderrall receptet. Bár valahol már majdnem vicces lenne, ha majd pont ezzel kapnának el.

- És mi van, ha nemet mondok?
- Az emberünk erre is gondolt.
- És?
- És az esetben ezzel a pisztollyal fejbe kell lőjelek.
- Blöffölsz?
- Nem tudom. Ki akarod próbálni?