Kellemes, szellemes, jellemes pszichopata. Amúgy tényleg. Kurvajó a humorom, legalábbis, a legtöbben ezt mondják, mernének mást állítani. Nincs sok barátom, William szerint veszélyes, bárkit közel engedni magamhoz.
Kívülről erős vagyok, határozott, mi több, jelenség. Olyan, akiért azért bevállalnál egyként ajtócsapkodást. Könnyen elbeszélgetek jelentéktelen témákról, hamar megnyitok embereket. De ez általában a pszichopaták sajátja, mint a cukor nélkül leküldött duplapresszó. Szóval ja, szerethető figurának tűnők, tán fogsz is szeretni.
De amúgy kibaszott sérült az elmém, nem mondanám magam skizónak, illetve, a hangok szerint nem vagyok az. Én meg hiszek nekik, ők, pontosabb ő, William, legalább foglalkozik velem. Képtelen vagyok kötődni, mégis görcsösen ragaszkodom ahhoz, hogy legyen valaki, akibe kapaszkodik. Ezek a mentőövek általában azok a mindenkori szőke hajú nők. Amíg utánuk kajtatok érzem, hogy élek. Addig nem fal fel az önutálat, addig William irányít. Mert, ha elhalkul, akkor rá kell jönnöm mit is művelek valójában. A valóság pedig erőseben égeti szét a tüdöm, mint a sósav.



+18

Jessica Mulvey - ┼ 2016. 06. 29.

Továbbra is nagy erőkkel keresik a szombat este eltűnt Jessica Mulveyt. A 23 éves nőt szombat este látták utoljára a los angelesi Club Crawban. Ha bárki tud valamit a hollétéről azonnal jelezze a képernyőn látott telefonszámon!

Ásítva nyomom ki a TV-t. Milyen vicces, nem? Jess létezéséről rajtam kívül alig tudott valaki és most lám, hála nekem, az egész állam rajta pihenteti aggodalmas tekintetét. Csináljuk úgy, mintha betelefonálnánk!  Suttog William sötétlő hangja az elmémben. A fülemhez emelem a mobilom, de nem tárcsázok, szeretek élni. Hangom a siket kagyló némaságát karcolja.
- Jó napot, William Berger vagyok. Tudom hol van a lány, az Atlanti óceán éjfekete hűvösében lebeg. Tessék? Oh igen, én tettem bele. Nem, nem egyedül. Jordan W. Weil segített. Nem, nem önként. Kényszerítettem. – falhoz vágom az almást, a törhetetlenként hirdetett képernyő üvegszilánkokra roppan a járólapon. Artikulálatlan üvöltésem tölti be a szobát. Gyilkos vagyok, egy kibaszott gyilkos, aki felszedte, jó erősen megdugta, majd rituálisnak tetsző módon kivégezte a világon valaha élet leggyönyörűbb és legizgalmasabb lányt. Annyira…tökéletes volt. Túl jó ehhez az élethez, túl jó mind ahhoz a szeméthez, amit itt összehordott a parti szél. Három hónapon keresztül követtem, miközben ő mintsem sejtett. Tudtam róla mindent. Laktózérzékeny volt, allergiás a macskaszőrre, szerette a béna vígjátékokat és a szálkásra gyúrt pasikat. Szálkásra gyúrtam magam és laktózmentes kajákat burkoltam. Átakartam érezni őt, a teljes a valóját, lényének egészét. Messziről olyan alakja volt, mint anyámnak. Ezt vettem észre először benne, pontosabban, William hívta fel rá a figyelmem. Azt mondta ő a tökéletes választás számomra, vele végre teljes egész lehetek, nem csak egy az éterben repkedő lélekdarabka. William szeret költőien fogalmazni, az én csajaimat is mindig az ő szavaival hódítom meg. Az elejét élveztem a legjobban. Úgy hívta ez a vadászat, hittem neki.
Fizettem Jessica italát, szombat volt, este tíz körül. Félédes rozét kért, mint mindig, ezzel mosta le a lelkére ragadt gátlásokat. Ittunk még egyet, azt már én vittem az asztalához, a következőt a kanapémon szürcsölte. Kezdett berúgni, a borospohár aljába köpte a bigott keresztény anyjától kapott jó erkölcsöket. A szőnyegen élveztem bele először. Azt hazudta tablettát szed, amikor közöltem, hogy nincs nálam gumi. Tudom, hogy nem szed, a gyógyszertárban csak görcsoldót és Aspirint szokott venni. Örültem volna tőle egy gyereknek.
Reggel persze szégyenkezett. Szemérmesen tekerte magát a takaróban miközben a mosdóba igyekezett. Negyvenkettőt lépett, amíg elért a fürdőbe. Nekem csak huszonhárom kellett. A zuhany alatt kerítettünk sort a második menetre.
Kávét főztem, szójatejjel öntöttem fel és három kiskanál barnacukorral. Odavolt érte. A nedvesen kócos haját tompán csillant a kelő nap sugara. Nevetett. Imádtam hallgatni, ha nevet. Túl idilli volt az egész, William zavarta is. Elmondta, hogy a nő meg fog csalni, elzüllik és narkotikumok mérgei mardossák majd édeskék vérét. Meg kell mentenem, ha igazán szeretem. Megígértem, hogy hazaviszem. Az anyósülésen ült, tenyere a combomat simogatta, aztán egyre feljebb matatott. Kicsordult egy könnyem, Williamnek igaza volt. Meg kell mentenem a többi férfi állatias szexéhségétől. Nem érette miért csorog az arcomon egy cseppje a keserűségemnek. Ünnepel a szemem. Hazudtam.
Kattant a központi zár, a gázra tapostam. Fémes félelemszag töltötte meg az ülésteret. Már nem cirógatott, körmét az alkaromba vájta, felszisszentem ahogy a vérem felbuggyant a sebben. Sikoltott, követelte, hogy engedjem el máskülönben feljelent.  Nehéz út volt a garázsomig, fenyegetett, karmolt, ökölbe zárt kézzel dörömbölt az ablakon. Amikor a kormányt próbálta oldalra rántani, nem tudtam mást tenni, le kellett valahogy nyugtatnom. Vékony vonallá préselt ajkakkal löktem az ajtónak, feje, mint holmi kemény görögdinnye koppant az üvegen. Méla csend köszöntött be. Hiányozni kezdett a hangja.
Kicsattintottam a biztonsági övét, a karomba vettem, és, mint az újdonsült férj a feleségét úgy vittem át a zárt terem küszöbén. Körbefóliáztam mindent, még a középen lévő fémasztalt is. Sok Dextert láttam, tőle tanultam. Óvatosan vaslapra helyeztem, akár egy rongybabát. Még egyszer utoljára magamévá tettem a kábult testét, ezt a hibátlan példányát a teremtésnek. Hamvas bőre lágyan siklott az ujjaim alatt, az illata az orromba kúszott. Eszembe jutott az a francia film, Parfüm a címe talán, amikor a csávó megöli a nőket, hogy kölnibe koncentrálja illatjukat. Jessel is ezt kéne tenni. Én helyette feldaraboltam. Hat részre. Közben zokogtam. Ő volt az első. Halkan haltam vele együtt én is, s közben mégis, ekkor éledtünk újra.

2018.07.24.

Dühösen csapkodom a tükröt velem szemben, keserűen leköpöm a benne felsejlő másom, ahogy emlékek mindent felégető lávaként hömpölyögnek végig rajtam.
- Nem bazdmeg, nem éledtünk újra, takarodj a fejemből, takarodj az életemből.  - elmegyek orvoshoz, el kell mennem valami pszichobúvárhoz, aki kiganézza belőlem ezt a mételyt, ezt, a mélyen bennem lakozó gennyes görcscsomót. Ha Williamre gondolok egy tátongó feketelyukat látok, ami fényt eszik. Olyan, mint egy dementor. Egy telibekúrt dementor van a testemben!
Te is tudod, hogy nélkülem senki vagy Jordan. Velem legalább érsz valamit. Nélkülem szarni sem tudnál egyedül. Mit gondolsz, anyád miért lett alkoholista? Mert nem bírta elviselni, hogy egy selejtet hozott a világnak. Tudod mi lett volna veled Jordan, ha korábban születsz? Mint kisgyerek a frizbit úgy hajintottak volna le a Taigetoszról barátom. Ha én nem vezetlek, ki fog? Ha én nem mondom, hogy szeret, akkor ki fogja? Anyád sem tette sosem. Nélkülem halott vagy.
A sarokban ülök. Felhúzott térdem köré csavarom a kezem. Ringatom magam. Egész lényemben reszketek. Nem akarom, hogy újra megtörténjen, nem akarok újra embert ölni. Hetedjére. Hangosan zihálok, a vérnyomásom az egekbe szökik, a hátamról jeges izzadtság csorog. Forog velem a világ, a wc-re szaladok, epét hányok és imádkozom, hogy a büdös sárgás lével együtt okádjam ki magamból ezt a démont is, őt, aki újra táncba hív. Jeges vízzel kiöblítem az keserű ízt a számból. Mély levegő, benntart, kifúj. Mélylevegő, benntart, kifúj. Szétesek. Látom a darabjaim elpattogni a szőnyegen.
Új város. Te is tudod, hogy miért jöttünk ide. Te is tudod kiért jöttünk ide.

Erősen harapok az ujjperceimbe. Talán a fizikai fájdalom majd elhallgattat, te mocsok. De tudom, hogy nem fog. Houston baj van, átvették az irányítást a vezérlő felett. Ismét. Vöröslő patak kanyarog a körömágyam felé. Mély levegő, benntart, kifúj. Mélylevegő, benntart, kifúj. Visszaülök az ágyra, felhajtom a laptopomat. Remegve gépelem be a nevet: Emily Hayland.