Mateo&&Joy

"Get Stupid"

>- Te normális vagy ? - hangzik el az alig halható  kérdés. A velem szemben ülő lány ,ahogy el nézem elég kétségbeesett,ezt mi sem mutatja jobban ,mint hogy a mosdó alatt kuporog. Ahogy én is. Persze én egészen másképp oldottam a feszültséget,kezem egyre gyorsabban járt a lapon a tollat szorongatva.- Ez attól függ milyen értelemben vesszük a normálisat .- válaszolom úgy ,hogy közben fel sem nézek rá. Az agyam szinte teljesen lázban ég ,és csak úgy dőlnek belőlem a szavak. Amit igyekszek minél gyorsabban papírra vetni. Nem hinném ,hogy a félelmem kimutatása jobban segít a helyzeten ,így inkább hasznosítom a bennem keletkezett adrenalint ,és írok. Mint ahogy azt mindig is tenni szoktam.  Már éppen kezdek elmerülni a gondolataimban ,amikor újabb hangos csörrenés ránt ki az egészből.- Jaj,az istenért nem lehetne halkabban ? - kiáltom el magamat,ha már úgy is meghalok. Legalább hagyjak valamit a jövő nemzedékének. Mert Greer története ,még koránt sem ért véget ,de ha  így folytatom talán túl hamar következik be ez a pont . - Téged hogy hívnak ? -fordulok a pánikba esett lány felé,aki éppen készül kidobni a taccsot. Egy pillanatig várok ,hátha abba marad nála a roham ,de végül sárkányként tör fel belőle ,amit talán egész héten megevett.- Mindegy ,majd Dragon lesz az álneved .- gondolkodom el ,majd megvonom a vállaimat. Miért nem mentem oda hozzá? Igazából nagyon nem értek az emberekhez ,hisz az írók valamilyen szinte antiszociálisak. És ez egy kicsit rám is igaz volt. De az sem árt figyelembe venni ,hogy nem átlag emberek környezetében találtam meg a társaságomat.- Tudom ki vagy...- fojtott hangon szólal meg újra,erre már kíváncsian előre hajolok. Tudja ? Még én sem tudom ,magamról néha hogy ki vagyok. Figyelmesen nézek rá ,és egy kósza tincset kisöprök az arcomból. Jobban megfigyelve a lányt,most járhatott itt először ,mert szinte sütött róla ,hogy nem ide való.- Az az író.- nagyokat pislogok ,"az az író". Már éppen megsértődnék ,amikor az ajtón egyszer csak berobban egy rossz arcú alak. - Óó,hellóka .- vigyorodok el bájosan felnézve ,az újdonsült vendégünkre.- Én az-az író vagyok,hát téged hogy hívnak ? Bob Marley ? - nézek végig rajta ,mert a kinézetéből erre következtetnék. Hirtelen ránt fel a hajamnál fogva. Oké,nem a békésebb Bob Marley ,bár ezt abból is kikövetkeztettem volna,hogy gépfegyver van a kezében.- Ezt szeretem ,bár van egy olyan érzésem ,hogy Te nem azért téped a hajamat ,hogy felizgass .- kuncogok ,mialatt kivonszol a folyosóra.  Mintha egy horror film díszletébe csöppentem volna. - Kussolj ribanc ! - hörög a fülembe idegesen ,majd a fejemhez nyomja a fegyvert ,és jobban hátrafeszít a hajamnál fogva.- Oké,igazából én nem csináltam semmit ,csak írtam. És ami azt illeti a noteszem is bent maradt ,ha megkérlek visszamegyünk érte ? - váltok csevegő hangnemre. Bolond lettem volna? Minden  bizonnyal ,mert most fogja a fejemet kettéloccsantani . De azok a jegyzetek tényleg fontosak voltak.- Most velem jössz szöszke ,fontos vagy a főnök számára. És a mozgatórúgója ennek az egész szarságnak ,szóval örülnék neki ,ha ezt a bájcsevegést abbahagynád …-hajol egészen közel hozzám,én pedig elfintorodva próbálok elhúzódni.-De van pár módszerem amivel be foghatom a kis szádat .- simít végig az ajkaimon vaskos ujjaival. Na ,most nem azért ,de nincs kedve egy rendőrnek erre járni ? Mert a hősnő kurva nagy bajban van. - Remélem ezt megbeszélte az ügynökömmel ,és a szerkesztőmmel …- harapok bele az ujjaiba ,majd kihasználva a kezdeti sokkot ,gyorsan a lábára is lépek a magassarkúmmal,elég erősen ahhoz ,hogy megtántorodjon ,és elengedjen,egy pillanatra. Én pedig  ezt a pillanatot választva ,lódulok meg valamerre ,és próbálom magamról lerázni.Igazából egészen addig reménytelennek látom a  helyzetet ,míg nem meglátok egy rendőrnek öltözött alakot ,és abban a pillanatban mögé szaladok.- Kérem védjen meg ,azt hiszem üldöz egy dinoszaurusz ! - simulok teljesen a férfinak. Nem mintha ez kötelező lenne ,de vannak dolgok amiket magam sem tudok megmagyarázni .

- Minden egységnek, lövöldözés a 16. utcában! - csendül fel a diszpécser hangja kissé recsegve a rádión keresztül, szinte abban a pillanatban, ahogy beülök a kocsiba. Néhány perccel ezelőtt még egy tanút hallgattam ki, nem hivatalosan, aminek hála most kissé sebes az öklöm. Szükség volt némi ráhatásra, hogy megtudjam, amire szükségem van. Most pedig arra készültem, hogy utánajárjak ezeknek az új infóknak, de egy lövöldözésről, ami szinte itt van egy köpésre, muszáj tudomást vennem. A diszpécser újabb adatokat recseg el, én pedig egy sóhajjal bekapcsolom a szolgálati autón – egy fekete terepjárón – a fényjelzést és a szirénát, és egy éles kanyarral irányt váltok, hiszen, mint kiderült, a helyszín éppen mögöttem van, alig két utcányira. Gázt adok, de közben jelzem a központnak, hogy máris a közelben vagyok, és megérdeklődöm, mikor számíthatok erősítésre. Állítólag egy járőrkocsi is épp most érkezik az éjszakai klub elé. Ahogy befutok, már látom is a két járőrt, akik már nyilván csak rám vártak az utcán szobrozva.
- Mit tudunk? Kiderítették már, hogy merre van a hátsó bejárat? - Tömeg gyűlik az épület körül, közöttük akadnak sebesültek is, illetve tanúk, és egyre többen menekülnek kifelé, egymást taposva.
- Az erősítés még úton van, de nem várhatunk! Maguk ketten mennek hátul, felmérjük a terepet, hányan vannak, ki merre található, de egyelőre ne árulják el magukat – magyarázok, miközben kiveszem a kocsiból a kevlárt, és a civil ruhámra erősítem.
- Több mentőkocsira is szükségünk lesz – szólok bele ismét a rádióba, mielőtt két kezembe fognám a fegyverem, és ahogy a másik kettő megindul, hogy megkerülje az épületet, én az elülső ajtót veszem célba. Éppen csak néhány lépést teszek befelé, és máris egy fiatal nő szalad oda hozzám. Csupán néhány pillanatnyi esélyem van felmérni a helyzetet, aztán megragadom a karját, és magammal rántom az egy-két méternyi távolságra levő folyosóra, ahol egyelőre fedezékre lelünk. Majd a sarokról azonnal le is adok néhány figyelmeztető lövést a fegyveresek felé, akik máris lőnek ránk. Ezzel is valószínűleg csak pár percet nyertem magunknak, amíg a közelebb nem nyomakodnak. Valamit ki kell találnom, vagy legalább tartani a frontot addig, amíg az erősítés ide nem ér.
- Megsérült? - kérdezem a nőtől, és végigfut rajta a pillantásom, sérüléseket keresve. A kijelentése, amivel fogadott, elég furcsa volt, szóval feltételeztem, hogy azért beszél félre, mert a fejét érte egy ütés, vagy a sokktól, esetleg alapból is így reagál feszült helyzetekben.
- Meg tudja mondani, hányan vannak a fegyveresek, és hány túszuk van? - faggatom tovább, mert ugyan a fedezékünkből elleshetek a támadók felé, de innen sajnos nem látom be az egészet bárt.