Egyszerűen nem hagy nyugodni az egész eset Bennel. Több, mint egy hónap eltelt azóta, hogy egy kurva szót sem beszéltünk egymással csak az imént, amikor bejött a kávézóba... a gyerektartás miatt. Meg hogy felbosszantson. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ez is a céljai közt szerepelt, noha reménykedett benne, hogy nem talál bent a kávézóban. Ravennel körülbelül az ominózus december este óta próbálunk egy találkozót összehozni, de valamelyikünknek mindig közbejött valami, pedig baromira szükségem lenne a tanácsára. Meg egy italra. A két dolog hirtelen párosul össze a fejemben és pötyögöm be az üzenetet neki: „Hahó Raven, ráérsz? Úgy húsz perc múlva valamelyik bárban itt a belvárosban?! Sos" Elküldöm az üzenetet, aztán tárcsázom anyámat, mert ma voltam olyan bátor, hogy Rosiet rábízzam. Remélem nem esett még bele a gyerek a medencébe... néha kételkedem, és azt sem értem, hogy a francba nevelt fel engem és Ryant. Nem volt egyszerű menet, az biztos. Összekapom magam és ha Raven belement a találkozóba, akkor tíz perc múlva már a kijelölt hely felé tartok, még mindig kissé idegesen. Nem is kissé. Még az is lehet, hogy az egész kibaszott gyerektartást eliszom a fenébe, aztán ezentúl alkoholista életmódot folytatok. Végül is, ez is egy megoldás lenne, volt idő, amikor nem is tűnt annyira kilátástalannak ez az állapot. Hamar rájöttem hála az égnek, hogy nem igazán vezet sehová. Besétálok a bárba és körülnézek, hátha a barátosném megérkezett már, de egyenlőre ahogy látom, még sehol nincs, így helyet foglalok az egyik asztalnál és kérek addig egy pohár rozét, amit addig míg megérkezik, szépen elkortyolgathatok. Még mindig nem igazán tértem magamhoz az előző jelenet után, amit Ben leművelt ott, és a vészjelző már csilingelt a fejemben, hogy nagyon nem jó irányba tartunk, sőt egyenesen kezdünk lesodródni az útról, ami majd csak ahhoz fog vezetni, hogy szépen lassan és fájdalmasan kitörlődnünk a másik életéből. Raven általában jó tanácsokkal dob meg, lévén volt már pár esethez szerencséje, de szerintem mi ketten speciálisan hülyék vagyunk ahhoz, hogy bevalljuk, a másikra van szükségünk. Persze ha egyáltalán ezt ő is így gondolja még. A munka elvette minden időmet az utóbbi időben, sőt, egyenesen abba temetkeztem, mert félő volt, ha öt percig nem foglalom el magam, akkor szépen elhatalmasodnak rajtam a sötétség erői. Ravennel is ezért nem sikerült összehoznom egy kis pletykálást sem, mert hajszoltam magam látástól vakulásig. Most viszont valamit tennem kell, és Ravennek pedig a helyes útra kell terelnie. Intek neki, amikor megpillantom a bejáratnál és felpattanva üdvözlöm egy nagy öleléssel és két puszival.. - Imádlak, hogy van időd a legidiótább barátnődre – húzom halvány mosolyra a szám, aztán visszaülök vele szemben és merő hülyeségről kezdek zagyválni. - Nyitottak egy kávézót velem szemben – mondom keserűen, mert ugyan ez is bánt, de nem ez a fő ok, ugyanis ezt a kaotikus kapcsolatom mellett Bennel konkrétan leszarom, és valószínűleg Raven is nagyon jól tudja, hogy nem ez az indok, amiért iderángattam ma este.
Nehéz az embernek a saját életét kézben tartania, mikor még tizenöt másik személy ügyeit is pesztrálnia kell. Azaz, soha nincs időm a saját magánéletemre, a barátaimra vagy akár a családomra, ami nem jó. Belátom én is, hogy igaza van mindenkinek, amikor a fejemhez vágják, hogy nem látnak eleget vagy, hogy nem keresek senkit magamtól csak, ha rám szólnak, hogy nem kéne-e mégis találkozni.Lynnel is már jó ideje tervezzük, hogy összefutunk valahol de vagy ő nem ér rá, vagy én. Most viszont mikor ír egy smst épp az utolsó páciensem papírjait pakolgatom el. Mára hála az égnek többen nem is jelentkeztek be, így azonnal válaszolok is Lynnek, hogy indulok és így is teszek. Útközben leintek egy taxist, mert félő, hogy gyalog nem érnék oda időben, de még így is van rá esély, hogy majd Lyn megelőz. A kíváncsiságnak köszönhetően útközben már mindenféle dolgokkal kombinálok, hogy mégis mi lehet ennyire S.O.S., de folyton csak egy név ugrik be: Benjamin Henson. Évek óta szenvednek azzal a pasival, mert egyik sem tudja igazán, hogy mit akar vagy, ha tudja is, akkor sem meri mondani a másiknak. Igazából Bent én már rég elkönyveltem egy baromnak, amiben minden Lynnel való találkozás után még biztosabb vagyok. Nem tudom, hogy az a pasi simán idióta és képtelen felnőni vagy, csak szórakozik Lynnel. Minden esetre jó ideje érik már részemről egy tökön rúgás, csak barátném kérésére eddig visszafogtam magam. Vigasztal a tudat, hogy úgyis eljön még az én időm. Amint belépek a bárba rögtön kiszúrom Lynt, ami leginkább a lelkes csápolásának köszönhető. Nehéz lett volna nem észrevenni és jót mosolygok is rajta, miközben visszaintek és elindulok felé. Egy ölelés és két puszi, na meg széles vigyorgás kíséretében üdvözlöm, majd leülök és nevetve fejet csóválok a szavaira. Mindig azt hiszi, hogy számomra nehéz feladat vagy teher találkozni vele és meghallgatni, mi nyomja a lelkét, holott én szívesen teszem. Ha már nekem nincs életem, hallgatom hát, hogy mi a helyzet az övével. -Mondanám, hogy nem te vagy a legidiótább de igazából konkurenciád se nagyon van eme nemes posztra. Maradjunk annyiban, hogy nem vagy te idióta vagy, ha mégis, akkor mindketten azok vagyunk.- ülök le mosolyogva, majd érdeklődve figyelem máris a vonásait, melyekről tisztán leolvasható, hogy tényleg van valami gond és kétlem, hogy aznem készítené ki a legjobban, hogy nyílt egy kávézó az út másik oldalán. Ez is baj lehet, naná, de ügyes ő és tuti, hogy ezt valahogy megoldja majd. Tisztában vagyok vele, hogy az egyetlen dolog viszont, amivel nem jut dűlőre, az Ben. -Majd megnézem finomabb-e a kávéjuk, mint a tiéd.- cukkolom kicsit, de rögtön el is nevetem magam. -Szerintem nincs okod aggódni. Aki régóta hozzád jár, az nem fog elpártolni tőled.- mosolygok szelíden, majd amint felénk sétál a felszolgálólány, intek is neki, hogy szeretnék rendelni. Kell pár adag ital, hogy Lyn feszélyezettség nékül tudjon beszélni főleg, ha tényleg jól sejtem, hogy Benjaminról van szó. -Hogy van Rosie?- érdeklődök mosolyogva, miközben üdvözlöm a felszolgálót és gyorsan kitalálom mit is szeretnék. -Én egy martinit kérnék citrommal, oliva nélkül.-hozom meg gyorsan ezt a borzasztóan fontos döntést, majd megvárom míg Lyn is rendel, végül várakozón rápillantok. Nem akarom rögtön letámadni, hogy "na mondd, mi a baj?", hiszen ráérek. Ha Lyn majd úgy érzi, hogy elmondja mi a baj, akkor majd mesél. Nem üldöz a tatár.
Egyenlőre fogalmam sincs, mi lenne a megfelelő lépés Ben irányába, holott az már bizonyos, hogy beszélnünk kellene, csak eddig még nem konkretizálódott bennem, hogy mégis mit kellene neki mondanom. Meg mikor?! Meg milyen módon kellene felkeresnem? Ha találkozót kérek tőle, félő, hogy elutasít, aztán akkor cseszhetem az egészet. Nem akarom ezeket az udvarias köröket futni, jó lenne, ha meg tudnánk beszélni a sérelmeket. Ravennek ez a munkája, remélhetőleg tud valami olyan tanáccsal szolgálni, amivel előrébb lendíthető a dolog. - Köszi, nem is tudom, ezt bóknak vegyem-e?! – mosolyodom el a válaszán, aztán az ujjaimmal az asztalon kezdek el dobolni, mert tulajdonképp már ki akar törni belőlem a lényeg, amiért S.O.S. ide rángattam, de ehelyett a hülye kávézóról kezdek el zagyválni, ami szemben nyitott a Rosával, holott Ben látogatása óta ez a legkisebb problémám, ami létezik. Azért jól esik, hogy ezzel kapcsolatban is kapok néhány nyugtató szót Raventől. - De az nem hiteles, mert te elfogult vagy – vonok vállat mosolyogva, aztán arrébb is tolom a már megüresedett boros poharat. – Majd meglátjuk – reagálok rá, de most komolyan nem izgat az egész. Így is nagyon sok stresszel jár a kávézó, nagyon gondolkodom rajta, hogy átadom az üzemeltetést valakinek és én meg elkezdek valami olyan melót csinálni, ami mellett rendszeresebb lehet az életem. Gondolkodtam a General Motorson, hogy visszamegyek, de voltaképp most nem ez lenne a legmegfelelőbb alkalom ami azt illeti. Amúgy sem vagyok egész biztos benne, hogy jó ötlet lenne visszamenni, mert ez ugyebár azt is jelentené, hogy minden egyes nap jó pofát kell vágnunk egymásra Bennel, ami egy ideig biztos menne, sőt, ha nem lennének még mindig ilyen erős érzelmeim, akkor biztosan egész jól ellennénk, de a bökkenő mindössze annyi, hogy még mindig szeretem. - Jól van, az anyámnál van most, remélem, hogy épségben lesz még holnap is a gyerek, mert manapság anyámnál már sosem lehet tudni. Rose szeret nála lenni, de én meg néha még a bébiszitterre is inkább rábízom – ecsetelem a tényeket, mert hát tényleg így van. Az anyám felelősségteljes nő, nem arról van szó, csak éppenséggel rájött így túl az ötvenen, hogy itt az idő élni kicsit. A múltkor egy kábé velem egykorú pasi volt nála, ami mondanom sem kell, elég nagy sokkot okozott számomra. - Jöhet nekem is ugyanaz – mondom a felszolgálónak, aztán birizgálni kezdem a hajam végét. Elnézelődök minden felé, csak éppen Ravenre nem, mert az előbb már láttam azt a pillantást a szemében, ami tudom, azt jelenti: Lökd a dumát, de már megmondtam, hogy jobban járnál, ha elfelejtenéd Benjamint. - Nos elmondom a lényeget. Zúdítom, figyelj – készítem fel egy mély sóhaj kíséretében, mert ő is én is tudjuk, hogy most ennek a beszélgetésnek nem a pletyka és a többi a célja. – Még újév előtt elvittem Rose-t Benhez, mert senki nem ért rá, nekem meg el kellett mennem a kurva kávébabokért, ami jól elhúzódott. Bennek meg millió dolga volt újév előtt, és emellett még a hülye fejemmel azzal is felidegesítettem, hogy adtam Rosenak kakaót, pedig Ben mondta, hogy már ivott nem egy pohárral aznap – vázolom fel az orrnyergem masszírozva egy apró szájrándulással, mert most jut el a tudatomig, hogy igazából miből robbant ki a balhé. – Rosiet hazavitte a bébiszitter, én meg felmentem Benhez, miután egy oltári veszekedést lefolytattunk a kávézóban. Az odaút igen kacifántos volt, de ez most mindegy, a lényeg, hogy… felmentem – vonok vállat egy cinkos vigyorral – Aztán meg, miután oldódni kezdett a hangulat, hazamentem… Ott hagytam, pedig látszott rajta, hogy annyira szeretné, hogy maradjak, jaj Raven, látni kellett volna az arcát – szomorodok el az emlékképre, és éppen kapóra jön a kihozott Martini, hogy aztán jó nagyot kortyolhassak belőle. Körülbelül ezerszer lejátszottam a jelenetet fejben azóta, amikor közöltem vele, hogy Rosenak gyomorrontása van és haza kell mennem. Az a csalódottság, ami akkor Ben tekintetében csillant, a mai napig kísért, komolyan, és jó lenne ezt helyre tenni. – Ma meg bejött a kávézóba… a gyerektartással és úgy viselkedtünk egymással, hogy pf…– ingatom meg halkan felnevetve a helyzeten, mert ez néhol már nevetséges is lehetne, de inkább tragikomikus. – Beszélnem kéne vele, vagy nem tudom. Több, mint egy hónap eltelt azóta. Szerinted mi lenne az ideális? – emelem rá a tekintetem, miközben a pohár peremén jártatom az ujjamat. Jó lenne egy kis iránymutatás, mert kezd kialakulni a káosz a fejemben elég rendesen…
-Nyugodtan veheted bóknak.- nevetem el magam, bár még én se tudnám igazán megmondani, hogy minek vehetné, amit mondtam. Egy biztos: barátok terén nem nagyon akad vetélytársa. Senki más nincs, aki ilyen közel állna hozzám, mint Lyn, ami egyrészt annak köszönhető, hogy elég sok mindenben egyetértünk, másrészt pedig nincs is időm még Lynre se, nem még tíz másik barátnőre. Havercsajok vannak még az egyetemről, de velük nem nagyon tartom a kapcsolatot. Néha egy-egy bulira összefutunk, de ott tényleg csak a bulin van a lényeg, nem lelkizünk vagy ilyesmi. -Dehogy vagyok én elfogult. Ha pocsék lenne a kávéd, tuti, hogy ilyen-olyan indokkal elkerülném a kávézód, vagy megmondanám, hogy zárj be, mert nem lehet meginni.- mosolygok bájosan, hiszen tudhatná nagyon jól, hogy ilyesmiben elég őszinte vagyok. Anyunak is megmondtam anno, hogy nem tud főzni, szóval ne erőltesse és kész. Meg is sértődött, de belátta, hogy igazam van. -Gondolod, hogy nem figyel rá eléggé?- ráncolom a homlokom, mert bár tudom, hogy Lyn édesanyja nem egy példaanya, de talán most, hogy már nagymama szerepben kell bizonyítania, talán jobb. Talán megérett már a feladatra, legalábbis remélem, de ezek szerint tévedek. Miután sikeresen rendelünk, minden idegszálammal Lynre kezdek figyelni, főleg, hogy még fel is hívja rá a figyelmem hogy nem árt fókuszálnom arra, amit mond. Figyelmesen végig is hallgatom és igyekszem nem jelezni semmilyen módon menet közben, hogy mit gondolok. Pedig véleményem az mindig volt Benről: gyerekes és kerüli a felelősségteljességet igénylő dolgokat. Kivéve a munkáját, mert ott persze örül, ha főnöki pozícióban van, mert egyrészt attól nagyobb embernek érzi magát, másrészt pedig könnyebb úgy csajozni, hogy azt mondja, ő egy főnök. Finoman bólogatok, miközben Lyn befejezi a mondandóját és mikor így történik, pár pillanatig csendben ülök és nézek magam elé. Vagyis a martinimmel szemezek, végül sóhajtok egyet. -Mit szeretnél? Mit mondjak? Tudod mi a véleményem a ti...kapcsolatotokról.- vonok vállat, hiszen már nem egyszer elmondtam Lynnek, hogy Ben nem egy apa típus, nem egy komoly pasi, aki valaha is képes lesz ellátni ezt a feladatot és ez még, csak a kisebb gond. Arra sem képes, hogy elkötelezze magát Lyn mellett, pedig tény, hogy bizonyos szinten kötődik hozzá. Ha másért nem, hát a jó szexért. -Kétlem, hogy valaha meg fog komolyodni, szóval hiába is várod, hogy majd meglep egy gyűrűvel, vagy bármivel. Megrekedt a tizenéves kamaszok szintjén, azaz, mindenkit meg akar kefélni, akihogy csak szembe sétál vele. Ha pedig ez nem sikerül, akkor reméli, hogy számíthat rád.- mondom el őszintén a véleményem és tudom, hogy tényleg kegyetlenül őszinte vagyok, de miért áltatnám Lynt? Épp elégszer bántotta már Ben és leginkább annak örülnék, ha többé a közelébe se menne, de erről meg nem én döntök. Minden esetre nem fogom neki azt hazudni, hogy ez az igaz szerelem jele meg, hogy Ben neki a tökéletes férfi, mert ez nem igaz. Ha az lenne, akkor segítené, ahogy tudja, ha pedig szeretné, akkor már rég elintézte volna, hogy Lyn mellette maradjon, mert abban biztos vagyok, ha féltérdre ereszkedne előtte egy gyűrűvel, a lökött barátnőm igazat mondana. -Az a baj, hogy tudja, hogy csak egy picit kell megerőltetnie magát ahhoz, hogy elolvadj tőle. Hát most tégy másképp. Tojj rá magasról, ne keresd, ne hívd, aztán egy idő után elkezdi majd piszkálni a férfiúi egoját, hogy miért nem keresed. Úgy tűnik, hogy az egy hónap kevés ehez...- kortyolok egyet a martinimből ahogy a mondandóm végére érek, majd sajnálkozva Lynre nézek. Tudom, hogy talán most megbántom, de nem is azért vagyok a barátnője, hogy kegyes hazugságokkal tömjem a fejét, hogy aztán együtt lessük sírva, fagyit zabálva a romantikus filmeket. Bár tény, bírtam azokat az estéket. -Min vesztetek össze egyébként?- kíváncsiskodok, hátha tisztább lesz a kép, de persze azt is elfogadom, ha nem köti az orromra. Nem biztos, hogy mindenről tudnom kell, nem igaz?
Tudom, hogy Raven már néha a falra tudna mászni tőlem, de ki mástól kaphatnék jó tanácsokat, mint a legjobb barátnőmtől? Nem is gondolkodom egy percig sem, kihez kellene fordulni, az már más kérdés, hogy sok esetben baromi makacs vagyok és csak a saját fejem után megyek, de azért kell, hogy valakinek kibeszéljem legalább a dolgokat. - Most, hogy mondod, nem is láttalak sokat arrafelé – nevetek fel, és hunyorítva lesek a velem szemben ülőre. Persze tudom, hogy neki sincs ideje semmire, így elnézem neki, hogy nem túl gyakran látogat meg a Rosában. - Nem tudom, nem hiszem. Csak olyan szórakozott mostanában, a múltkor amikor átmentem hozzá, olyan pasi volt nála, aki kábé olyan idős, mint Lance. Szóval inkább nem mondok semmit – ingatom meg a fejem. Nem arról van szó, hogy nem bízom az anyámban, van benne azért elég felelősségtudat, hogy odafigyeljen Rosera, csak mégis van bennem egy icipici kétely. És aztán eljön a pont, ahol nem tudom tovább magamban tartani a dolgot, amiért tulajdonképp iderángattam Ravent, és csőstül a nyakába zúdítom a dolgot. Miután befejezem, kicsit behúzom a nyakam, mert meg kell vallanom, félek, mit fog mondani. Fogalmam sincs, mi lenne a helyes megoldás. Míg várom a válaszát, addig bele is kortyolok a Martinimbe, és közben ahogy kimondja a kapcsolat szót, halkan nevetek fel. - A minkről? – emelem égnek a tekintetem, mert ez az egész olyan abszurd így kimondva, és az ő hangján is érezhető, hogy elgondolkodik a kifejezésen. – Hát ha tudnám, mit kéne mondanod Raven, akkor nem rángatlak ide. A véleményed tudom, de most mint kívülálló kéne szemlélned a dolgokat, mindenféle előítélet nélkül, mert kezdek rohadtul összezavarodni – nézek rá kétségbeesett tekintettel. Tényleg fogalmam sincs már, mit miután kellene tennem, és egyáltalán így egy hónap után fel kellene-e keresnem vagy sem. Nyilván, én voltam a hunyó, én voltam, aki eljött onnan, tehát nem várom el Bentől, hogy majd ő tegye meg a kezdőlépést, de azt se vártam, hogy majd még belém rúg egyet a kávézóban. - Jaj, nem kell nekem gyűrű… az ilyen dolgokon már rég túltettem magam. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán van bármiféle jövőnk együtt – húzom el a szám, és a kíméletlenül őszinte Raven nem annyira tetszik, de persze ezt várom el tőle, nem is azt, hogy áltasson. – Egyébként szerintem csak baromi magányos és azért csinálja ezt. Amíg együtt voltunk, nem volt ilyen. – Legalábbis tudomásom nincs róla, hogy félrekacsintott volna, és mivel külön jó megérzéseim vannak az ilyesmire, így valószínűleg hamar lebuktattam volna, ha így lett volna. - Egy hónap alatt kikészültem, meddig várjak még? – vonom fel a szemöldököm, mert már ez is kínszenvedés volt, mert tényleg ezt a taktikát próbáltam én is bevetni, és lehet, hogy ha ma nem jelenik meg a kávézóban, akkor még húzom kicsit, de most már komolyan elkezdtem azon agyalni, hogy fel kellene keresnem. – Nem fog ő lépni, én bántottam meg, azt hiszem – vonok vállat alig láthatóan, és közben meg is iszom a poharam tartalmát. – Most ez nem olyan dolog, hogy kicsit felhúzta az orrát, valamiért nagyon a lelkébe tapostam. – Csak tudnám, most ezt miért vette olyan nagyon a lelkére, hiszen már korábban is kvázi visszautasítottam, amióta „egyezségre” jutottunk. - Hát a végén ez már nem is összeveszés volt, hanem… - elgondolkodom, mert még előttem se nagyon tiszta, hogy mégis mi történt, pedig kattogok már rajta egy ideje. – Felhívtam a bébiszittert, amíg a fürdőben volt, hogy minden rendben van-e, aztán kiderült, hogy Rosenak valami gyomorrontása van és gondolkodás nélkül hazamentem. Pedig nem akartam, de talán így kellett lennie. – Mert ha ott maradtam volna, akkor törés esik a tartásunkon. – Nem tudom eldönteni, hogy miért sértődött meg ennyire. Beleélte magát talán, hogy maradok? – meredek magam elé hangosan gondolkodva, majd kérdőn nézve Ravenre. – Jaj, Raven segíts már, te olyan okos vagy – nevetek fel halkan kínomban, miközben ujjaimmal az asztalon dobolok. - Mekkora mázli, hogy neked nincsenek ilyen problémáid a magánéletedben – sóhajtok, mert néha azért komolyan cserélnék vele, vagy valaki olyannal, aki tökre elvan egyedül, nem foglalkozik senkivel és semmivel, csak szórakozgat. – Vagy… amúgy minden rendben? Mekkora bunkó vagyok, még meg sem kérdeztem, hogy hogy vagy?! – kérdezek rá végül, mert rájövök, hogy nem igen tudom ezt teljes bizonyossággal kijelenteni, hiszen hetek óta nem beszéltünk ilyesmikről. Remélem nála a láthatáron sincsenek hasonló esetek.
Szavaira, csak egy lesújtó pillantás, majd egy mosoly a válaszom. Oké, most én fejeztem ki magam úgy, hogy kihagyhatatlan magas labdát szolgáltattam Lynnek, de tudja ő nagyon jól, hogy csak azért nem ülök nála minden nap, mert nincs annyi időm. -Az idős nők általában mind bele akarnak vagy bele is kóstolnak a fiatalabb pasikba. Főleg, mikor elönti őket a mélabú, hogy már túl öregek, ezért azzal próbálják bebizonyítani az ellenkezőjét, hogy fiatal husit falatoznak.- kuncogok közben, de az a helyzet, hogy mindenki eljut erre a pontra, csak épp van, aki nem váltja valóra a képzelgéseit és inkább, csak ábrándozik egy fiatal férfival való hancúrozásról. Be kell látnom, szinte azonnal, hogy amint Benre és Lynre kerül a téma, az biztos, hogy nem a "kapcsolat" a legmegfelelőbb szó. Az, ami köztük zajlik minden, csak nem kapcsolat. -Igazad van. Rosszul fejeztem ki magam.- csóválom a fejem, majd figyelmesen hallgatom Lyn reakcióját, végül bólintok egyet. -Elég nehezen tudok úgy nyilatkozni, mint egy kívülálló, mint akinek semmi köze az egészhez, holott jó ideje látom már, mennyire kikészít ez az egész.- sóhajtok végül, de persze igyekszek tényleg korrekt véleményt mondani és eltekinteni afelett, hogy Lyn a legjobb barátnőm és minden vágyam, hogy megvédhessem. Ha kell még Bentől is. -Hát épp ez az. Neked és Rosenak is szüksége lenne egy olyan férfira, akiben megbízhattok, akire számíthattok. Aki a te párod és társad lehetne és Rose apja is. Benjamin nem képes vagy csak nem akar megpróbálkozni ezzel. Nem tudom melyik igaz, de a lényeg, hogy rá nem számíthatsz.- magyarázok fájdalmas tekintettel, mert tudom, hogy mindez olyan érzés lehet Lynnek, mintha tűpárnának használnám a szívét, de akkor is épp itt az ideje, hogy elfelejtse Benjamint. Jó pasi a maga módján, ez nem vitás és biztos vagyok benne, hogy vannak jó tuéajdonságai, de leragadt a kamasz kornál, Lynnek pedig egy férfira lenne már szüksége, nem olyan pasira, aki minden nőt meg akar fektetni, aki él és mozog. -Annál jobb, ha tovább hagyod szenvedni. Előbb-utóbb majdcsak rájön, hogy talán meg kellene becsülnie azokat az embereket, akik azért szeretik, aki, nem azért, mert jó képű és pénze van. Hátha most észhez tér, de ahhoz az kell, hogy azt érezze, téged is elveszített. Érted már?- dőlök kicsit előrébb, miközben végre kezdek rájönni, hogy is magyarázhatnám el Lynnek, mi a lényege ennek az egésznek. -Mindig ott voltál neki. Még akkor is, mikor más hátat fordított volna, ezért tudta, hogy bármit megtehet, mert te nem fordulsz el tőle soha. Egészen eddig. Ijedjen csak meg egy picit.- bólintok egyet végül, mintha most jól megmondtam volna a tutit és kortyolok is egyet az italomból. Tudom, talán aljasnak tűnhetek, hogy még díjazom is, ha Ben szenved, de valahogy rá kell döbbennie a dolgok lényegére. Leginkább arra, hogy szereti-e Lynt, vagy sem. -És ő hányszor taposott a te lelkedbe?- forgatom a szemeimet, hiszen Lyn már csak ilyen. Van lelkiismerete, ahogy nekem is, de van, hogy az tényleg csak hátráltatja az embert. Ebben az esetben például Lynt csak kiszolgáltatottá teszi, mivel olyasvalakit szeret, aki talán viszont szereti, csak épp képtelen elkötelezni magát. -Szerintem csak az egoja sérült, amiért lekoptattad. Bár normális ember nem várná el egy anyától, hogy többre becsüljön egy hancúrozást, mint a gyereke egészségét. Még szép, hogy inkább haza mentél Rosehoz.- magyarázok nagy átéléssel, majd Lyn következő mondata hallatán kicsit elgondolkozok. Ha tudná, hogy én meg hányszor kívánom azt, hogy bár lennének párkapcsolati gondjaim. Hiszen, az azt jelentené, hogy legalább van párkapcsolatom. Ennek örömére pedig iszok is még egy kortyot a martinimből. -Az én életem olyan egyhangú és lapos, hogy nem is érdemes beszélni róla. Minden rendben, minden a szokásos sínen megy. Osztom az észt olyasmiről, amiben már nem volt részem jó ideje.- tárom szét a karjaimat szomorkás mosollyal az arcomon, de végül inkább el is nevetem magam. Nem akarom, hogy most rólam legyen szó, hiszen Lyn van válság helyzetben, nem én. Azért vagyok itt, hogy segítsek neki, nem azért, hogy panaszkodjak a semmiről. -Nem is találkoztatok azóta? Roset sem akarta látni? Semmi?- kanyarodok vissza a fő témánkra, azaz Benjamimra, aki beragyogja és egyben vihar felhőkkel is ellátja Lyn életét.
- Minden esetre így már tudom, kitől örököltem azt, hogy a fiatalabb pasikra bukok – nevetem el magam, mert hát kár lenne tagadni, így van, persze csak egy bizonyos, egészséges szinten. Ben is két évvel fiatalabb nálam, bár ezt sosem érzékeltem, annyira elenyésző ez a különbség. Na jó, amikor betette a lábát a General Motorshoz, akkor még egészen gyereknek tűnt, bár már akkor is tudta jól, hogy kell levenni egy nőt a lábáról. – Azért ha ötven évesen húsz évvel fiatalabbakkal kezdek, szólj már rám, hogy ez gáz. – Nyilván fogalmam sincs, hol leszek majd húsz év múlva, egyenlőre ugyanis a jövő hetet is alig látom tisztán, nemhogy még évekkel előre tekintgessek. - Mert nem tudom mi lenne a megfelelő lépés. És ez kezd már kikészíteni, hogy egy helyben toporgunk már… évek óta – húzom el a szám és az asztalra könyökölök bánatomban egy sóhaj kíséretében. – Néha már úgy érzem, az őrület szélén állok. – És ez nem csak annak köszönhető, hogy Bennel nem mennek a dolgok, hanem mert állandóan azon vagyok, hogy topon kell lennem a kávézóban és topon kell lennem otthon is. Sokszor nem megy, ilyenkor szoktam végleg eldobni mindent a francba és nemtörődöm módon napokig tengeni-lengeni, néha még olyan is van, amikor ki sem mozdulok a szobából. - De, pedig bármily hihetetlen, lehet rá számítani. Minden kis szarsággal fel lehet hívni, és segít ha kell… akkor is segített, amikor annyira magam alatt voltam. - És ezzel együtt azt veszem észre, hogy védelmi beszédbe kezdek Ben oldalán, és próbálom Raven minden egyes szavát megcáfolni és alátámasztani egy-egy példával. – Tudom, hogy az apasággal van a problémája, hidd el Raven, amíg nem lettem terhes, annyira jól együttműködtünk, hiszen tudod. Nem akarom ráerőszakolni az apa szerepet, én felfogtam, hogy ő ezt nem akarja. De ezzel együtt én meg képtelen vagyok továbblépni ebből a kapcsolatból és fogalmam sincs, hogyan lehetne a két dolgot valahogy összehangolni. – Teljes a tanácstalanság, és már az én gondolataim sem teljesen tiszták, főleg, hogy olyan tempóban iszom ezt a Martinit, hogy percek alatt ki is ürül a pohár és már rendelem is a következőt Ravennek és magamnak is. Végigpillantok a barátnőm arcán, aztán megállapodok a szeménél, amiből süt, hogy tényleg nagyon segíteni akar, de kezd úgy tűnni, hogy abszolút menthetetlen vagyok. Hogy hagyjam tovább szenvedni? A poharamat ide-oda tologatva gondolkodom el azon, hogy ez vajon vezetne-e bárhová is, vagy csak jobban eltávolodik akkor. - Nem tudom… az jó? Szerintem akkor csak úgy fogja érezni, hogy abszolút nem fontos nekem. – Vagy nem? Ahj, ez egyre rosszabb, nemhogy ki vagyok segítve, hanem úgy érzem, mint aki spirálban zuhan a sötét mélység felé. – De most nekem kellene kezdeményeznem, nem? Lévén én bántottam meg azzal, hogy úgy otthagytam a francba – tekintek fel kérdőn Ravenre, és megingatom a fejem. – Hát nekem szükségem van egy felesre, velem tartasz? – kérdezem a velem szemben ülőt, és ennek megfelelően újabbat rendelek, ami biztos, hogy nem fog jót tenni a tisztánlátásnak, de talán egy kicsivel majd jobban fogom érezni magam ezzel a szervezetemben. A következő kérdésre azonban nem is válaszolok, mert tudom, hogy volt pár alkalom, amikor nem éppen felhúzott, hanem a földre küldött, de ezek is általában olyan alkalmak voltak, amikor mindkettőnknél betelt a pohár. - Nem feltétlen szexelni maradtam volna – cáfolok rá újabban. – Bár nyilván az lett volna a vége… - motyogom az orrom alatt egy apró mosollyal a szám sarkán. Én már többször, többféle verzióban lepörgettem a fejemben, hogy mégis mi lehet, ami miatt annyira felhúzta az orrát és minden egyes alkalommal más eredményre jutottam. Mármint a tekintetben, hogy vajon volt-e értelme hazamennem vagy sem, hiszen mire hazavergődtem, Rose már amúgy is régen aludt. Pont az volt a pont az i-n, mert a bébiszitter annyira előadta magát, hogy márpedig nekem ott kell lennem. Az is megfordult a fejemben, hogy csak skippelni akarta a munkát, hazamenni és nyugodtan lepihenni. Folyton azon kattogott utána az agyam, hogy valószínűleg a sarkamra kellett volna állnom, és azt mondani, hogy most kivételesen dolgom van, és nem tudok hazamenni. - Á, azért nem hiszem én azt, hogy lapos és egyhangú lenne – mosolyodok el, miközben újra a számhoz emelem a poharat. – De ha így is van, néha pár napra elcserélném az életünket. – Bár félnék utána visszavenni, lévén ő biztos helyre tenné a dolgokat, én meg kicsit összekuszálnám az övét, aztán nem lenne egyhangú és lapos… - Nem beszéltünk azóta, csak ma jött be a kávézóba a gyerektartás miatt. Gondolom remélte, hogy elkerül, de nagy pechjére ott voltam. – Azt már el se merem mondani neki, hogy mit művelt a szemem előtt, mert akkor valószínű keresztet is vet itt nekem, és elmondja, hogy mekkora hülye vagyok, hogy még ezt is tűröm. Ezt mondjuk nem tűrtem, bár próbáltam kurvára jó képet vágni a dolgokhoz, az biztos, hogy a fejéhez fogom vágni ezt a viselkedést, ahogy legközelebb találkozunk majd. - Azt hiszem, kezdek berúgni – motyogom magam előtt egy sóhajjal, de ennek ellenére még egyet kortyolok. Az alkohol most mentsvárnak látszik számomra, még ha megoldást nem is kínál. És lám, látszik is, hogy hat az alkohol, ugyanis a nyelvem úgy megered, hogy nem is látom a mondandóm végét. - Tudod, biztos bennem van a hiba, de annyiszor lepörgettem már magamban, hogy vajon mi lenne most, ha hat évvel ezelőtt az abortusz mellett döntök. Szörnyű vagyok, hogy ilyeneken kattog az agyam néha napján, és félreértés ne essék, nem bánom, hogy nem így történt… de valami azt súgja, hogy ha máshogy döntök, akkor most minden rendben lenne kettőnk között Bennel. Talán kicsit önzőség volt tőlem, hogy egyedül hoztam meg ezt a döntést, és itt kezdődtek ezek a rohadt nagy problémák – fejtem ki, mielőtt nagyot nyelek, mert ebbe minden esetben baromi rossz belegondolni, és a szívem szakad meg, hogy elveszítettem Bent, és talán ő ezt egy választásnak fogta fel… Hogy ha a gyereket választom, akkor ő megszűnik létezni. Pedig nem így lett volna, ha nem táncol vissza, sőt, még így is, hogy nincs minden egyes nap jelen az életemben, így is folyamat rá gondolok, és képtelen vagyok kiverni a fejemből…
Jót nevetek Lyn megjegyzésén, miszerint minden jel arra mutat, hogy a fiatalabb pasik iránti vonzódását az anyjától örökölte. Bár ezt én kétlem. Előfordul, hogy igen jóképű pasikat lát az ember a környezetében, akik talán fiatalabbak, de mégis megmozgatnak benne valamit. Én is láttam anno az egyetemen olyan első éveseket, hogy a nyálam majd elcsöppent tőlük, pedig én akkor már igen csak két-három évvel előrébb jártam. Ugyanez mondjuk igaz volt az idősebb pasikra is, mert volt egy-két olyan előadónk, akik bár egy tízessel is idősebbek voltak nálam, mégis annyira jól néztek ki, hogy időről időre elméláztam azon, milyen lenne velük... szóval na. -Dehogy szólok én majd! Nézz csak szét a sztárvilágban. Madonna pasija is jóval fiatalabb és persze ott volt Ashton és Demi. Igenis, egy idősebb nő is megérdemli, hogy egy fiatal csődör úgy meghajtsa, mint Singer a varrógépet.- na ezt a mondatot persze iszonyat halkan, kissé bele-belekuncogva suttogom el Lynnek, mert az lenne csak igazán gáz, ha valaki más is hallaná rajtunk kívül. Ettől függetlenül tényleg így gondolom. -A pasik, mikor elérik az ötven évet -legalábbis a legtöbbjük-, már totál használhatatlan, holott mi nők, még akkor is igényeljük a romantikus, szenvedélyes vad szexet. Legalábbis, én elég sűrűn látom és hallom, hogy ilyen gondok vannak az idősebb pároknál. Aztán ilyenkor jön képbe egy fiatal srác, aki bukik az idősebb nőkre és máris meg van egy tökéletes, ám bár szexen alapuló kapcsolat.- vonok vállat, hiszen szerintem nincs ezzel semmi baj. Sőt. Van, amikor felfogásra is hasonló két olyan személy, akik közt van x év, és végül egy egész jó kapcsolat alakul ki az egészből. Csak később jönnek az olyan gondok, hogy az ötven éves nő már nem fog szülni annak a harminc éves pasinak és egyebek. -Hát ez tény, hogy Ben mást se csinál, mint megőrjít téged. Nem tudom, hogy ez egy igazi nagy szerelem-e vagy, csak képtelenek vagytok lezárni a kettőtök közti valamit, de az tény, hogy nem tesz jót neked és szerintem neki se. Le kéne végre ülnetek és konkrétan megbeszélni, hogy mi legyen, mert ez így nem vezet sehova, te pedig lehet, hogy egy csomó olyan lehetőséget szalasztasz el emiatt, amikkel sokkal jobban járnál.- nyögöm ki őszintén az igazságot, ugyanakkor nagyon jól tudom, hogy a szívnek nem lehet parancsolni. Lyn Benjamint szereti és kész. Talán, ez fordítva is igaz, de amíg nem határozzák el, hogy végre együtt legyenek, addig ez mind mind időpocsékolás. Lyn megérdemelné végre, hogy átéljen olyan dolgokat, melyeket egy biztos, stabil kapcsolat nyújthat és persze Rosienak se ártana egy igazi apa. Nem beszélve az esküvőről, amiről bár sok nő úgy vélekedik, hogy felesleges, mégis, mélyen legbelül ők is álmodoznak róla, már kislány koruk óta. Hiszen, mindenki szeretne legalább egy napra igazi hercegnő lenni, nem? -Hát tudod, erre mondják, hogy, ha kell a tehén, akkor kelljen a borjú is. Sajnos, erre tényleg, csak ezt tudom mondani. Ha valóban annyira szeretne, akkor megerőltetné magát és legalább megpróbálná, milyen lenne ez az apa szerep. Lehet, hogy nem jó sülne ki belőle végül, de az is lehet, hogy egy csodás család lennétek együtt.- fejezem be a mondatomat mosolyogva és próbálok egy személyben lenni Lyn vállán a kis ördög és az angyalka is. Azaz vázolni a jó és a rossz lehetőséget is, hogy ne legyen se az, hogy rá akarom minden áron beszélni Benre, se az, hogy le akarom dumálni róla. Neki kell eldöntenie, hogy akar-e még energiát pazarolni erre a pasira, vagy inkább keres valami értelmesebbet, mert valljuk be, Lyn csinos nő és elég sokszor előfordul, hogy bepróbálkozik nála egy-egy igen finom falat. Nem is értem, miért nem vonul el legalább egy körre mindegyikkel. Na mondjuk pont én beszélek... -Őszintén szólva, most olyasmire vársz tőlem választ, amire évezredek óta nem tudott még senki értelmesen reagálni. Mit akar a pasi? Ha túlságosan engedékeny vagy, akkor elszemtelenedik, mint valami rossz kutya...na jó, ez kicsit morbid hasonlat... de, ha tojsz a fejére, akkor meg másfelé kacsintgat és keres olyat, aki foglalkozik vele. Ha most bocsánatot kérsz tőle, akkor továbbra is nyeregben érzi majd magát viszont, ha nem kérsz bocsánatot, akkor igenis lépni fog, ha fontos vagy neki.- vonok vállat a végén, mert ez ugye szintén egy olyan dolog, ami felől Lynnek kell döntenie. Akarja-e, hogy Ben továbbra is túlságosan magabiztos legyen az ő nem-kapcsolatukban, vagy esetleg megpróbálja inkább elérni, hogy Ben bácsi bepánikoljon, hogy elveszítheti a szeretett nőt? Már, ha tényleg szereti Lynt, de hiszem, hogy valami hülye módon igen, szereti, csak épp nincs hozzászokva, hogy a kisujját is meg kelljen mozdítania egy nőért. Vagy nem tudom. Elég összetett pasas ez a Benjamin, így nehéz rajta kiigazodni. Főleg nekem, aki még nem volt hasonló cipőben, de sokat olvasott a témáról. -Szerintem is az a legjobb, ha inkább iszunk.- sóhajtok egy nagyot, majd elnevetem magam és már most el kezdek gondolkozni azon, mit is igyak? Nem sűrűn szoktam rövidet inni, így elég alaposan meg kell fontolnom az ilyesmit. Ha csak nem az a cél, hogy fejre álljunk? -Remélem, nem várod el, hogy ebbe most cseppet se kételkedjek? Tuti, hogy az lett volna a vége, hiszen neked is vannak igényeid és, ha összezárnak egy ilyen seggfej Adonisszal, legalább élvezd ki a helyzetet. Szó szerint...- kuncogok újfent, és bár tudom, hogy most épp a barátnőm elcseszett szerelmi életéről beszélgetünk, mégis próbálom kissé vidámabban felfogni/formálni a dolgokat. Nem akarom, hogy továbbra is Ben miatt depizzen, ahogy már hosszú hosszú ideje teszi. Tényleg megérdemelné most már, hogy végre boldog legyen és, ha ez a farok nem szedi össze magát, a végén még elkapom egy beszélgetés erejéig. -Néha én is szívesen cserélnék veled, hidd el. Bár legtöbbször inkább úgy érzem, hogy jó ez nekem így. Épp eleget hallok mások elkúrt házasságairól ahhoz, hogy lassan teljesen elmenjen a kedvem a szerelemtől és hasonló baromságoktól. Elég ritkán lesz happy end a vége...- húzom el kissé a számat, mert mindig, mikor rádöbbenek erre olyan, mintha a kislányból, aki még bennem lakozik és a disney hercegnős mesék romantikájára vágyik, meghalna egy-egy darabka. Szeretném hinni, hogy tényleg létezik örök szerelem és hiszem is... most még. Minél többet hallok és látok, annál inkább érzem magam egy nyálas, idióta, naiv libának, aki olyasmit szeretne, ami nincs. Szívem szerint seggbe rúgnám az összes olyan nőt, aki romantikus filmekkel vagy könyvekkel butítja a népet. A legfurcsább, hogy a második feles után még inkább így gondolom. Nincs rám jó hatással az ital, annyi szent. -Rúgjunk is be. Az lesz a legjobb. Majd taxival haza megyünk.- vonok vállat röhögve, miután ezzel a tanáccsal egyben reagálok a "gyerektartás miatt jött és pechére ott voltam" dologra. Mi mást mondhatnék? Nem értem ezt a pasit én se és szerintem soha nem is fogom, ahogy Lyn se. Képtelenség. Vagy mi vagyunk túl hülyék hozzá, vagy Benjamin az, aki nem normális. -Na neeee. Ilyeneken ne is gondolkodj, mert én magam foglak seggbe rúgni. De komolyan!- szólok rá Lynre őszinte elképedéssel a hangomban és azt hiszem, az ábrázatom is remekül kimutatja, mennyire kiakasztott az utóbbi pár mondata. Pár pillanatig csak elkerekedett szemekkel lesek rá és várom, hogy elnevesse magát azt mondva, hogy "vicceltem", de mivel ilyesmi nem történik, így fejet csóválva sóhajtok egyet. -Lyn! Egyetlen farok se ér annyit, hogy egy életen át lelkiismeret futrdalásod legyen egy elvett életért. Ismerlek, tudom milyen lelkis vagy, épp ezért ez volt a tökéletes döntés. Vannak nők, akik gátlástalanul elviselik a tényt, hogy többször is kikapartatják magukat, de te nem az a nő vagy. Hidd el, ha úgy döntöttél volna, hogy abortuszra mész csak, hogy a drága Benjamin jól érezze magát, mára már talán kikészített volna a tudat, hogy lehetne egy gyereked, csak épp te megölted.- nyitom fel Lyn szemét -legalábbis remélem, hogy sikerül-, majd alaposan meghúzom a poharam tartalmát és intek a pincérnőnek. Amint megérkezik, rendelek még fejenként két felest, végül sóhajtok ismét egy nagyot. Nem tehetek róla, az abortuszos témákra mindig így reagálok. Lehet vitatkozni, hogy jó avagy rossz dolog-e, de én ellenzem. Esetleg, ha valaki nemi erőszak után marad terhes, vagy fenn áll a veszélye, hogy beteg lesz a gyerek, akkor oké, de egyébként szerintem csak egy menekülő útvonal olyan embereknek, akik nem akarnak felelősséget vállalni a tetteikért. -Ben bekaphatja Lyn, ez a lényeg. Legyen boldog a pénzével meg a szeretet és bizalom nélküli kis életével. Aztán majd ötven évesen, mikor pocakot növeszt és egyedül döglik majd egy rohadt csini lakásban és már egy nő se lesz rá kíváncsi, elgondolkodik azon, hogy miért is van egyedül.- vonok vállat a piának betudható, pofátlanul őszinte felszólalásom után, majd körbe pillantok a helyen. Lassan elérem azt a szintet, mikor gátlástalanul riszálni szoktam a hátsóm egy buliban.
- Hát és szerinted, hogy néz ki Madonna meg a pasija együtt? Mondjuk jól tele van botoxszal, de akkor is látszik, hogy közelít a halál felé – vonok vállat mosolyogva, hisz én tényleg határozottan rosszul vagyok a látványtól, ha ekkora korkülönbséggel látok idősebb nőt olyan fiatal faszival, aki tényleg a fia lehetne. Még akkor is undorító, ha úgy meghajtja, mint Singer a varrógépet, ahogy Raven mondta. - Ja, de azért ez fordítva is így van. A nagybátyám például egyik napról a másikra jelentette be ötvenegy évesen a családjának, hogy van egy nő az életében, aki... kapaszkodj meg, huszonegy éves. Harminc év különbség, hát mindjárt rosszul lettem, amikor meghallottam – emelem égnek a tekintetem, miközben a végére érek a mondandómnak, és le is húzom az utolsó korty piám, mert még gondolattól is felfordul a gyomrom. Szóval kövezzen meg bárki, de nekem nem fér bele ez a nagy korkülönbség. Tíz-tizenkét évig még teljesen rendben van a dolog, de afelett már nem igazán akarok belegondolni. - Igen. Le kell ülnünk beszélni – ismétlem meg Raven tanácsát, mert ez tény, csak éppen azt nem tudom, hogy mikor van rá megfelelő alkalom. Meg hogy mi lesz a vége. – Azt már én sem tudom, hogy mi ez az egész, de félelmetes, hogy nem bírunk szabadulni egymástól. Én mondjuk nem is nagyon akarok – húzom el a szám, mert hát így van és Raven is nagyon jól tudja, hogy voltak törekvések, de mindig kudarcba fulladtak. – Vagyis ebből a se veled, se nélküledből jó lenne, de nem akarom teljesen kizárni az életemből. – Anélkül pedig nem igazán lehet egyről a kettőre jutni. Próbálkoztunk már mindenhogy, mindennel. A végén úgyis megint az lett a vége, hogy egyikünk nem bírt ellenállni a kísértésnek, és aztán megint ott volt a kérdés, hogy hogyan tovább. - Tehát akkor nem lehet ezt sehogy sem összerakni? Lehet hogy rájönne, hogy jól megy neki, de hogy kéne elkezdeni úgy, hogy ne érezze azt, hogy rá akarom erőszakolni a szerepet? – kérdezem, bár ez nagyon nehéz kérdés, én már agyaltam rajta jóideig, de eddig nem igazán jutottam dűlőre sehogy sem. Mi a francért kell ennek az egésznek ilyen rohadt komplikáltnak lennie? Ezzel együtt arra a konklúzióra jutunk, hogy jobb, ha legurítunk egy-egy felest, mert ezt már tényleg nem lehet józanon bírni. Miután elment a pincér és Raven az újabb vicceskedős megjegyzésével jön, én is felnevetek. - Te is egyik szavaddal a másikat ütöd, barátném. Ha kiélvezem a helyzetet, akkor utána megint visszaesek. – Mint valami függő. Kis ideig jól bírom –ez esetben Ben nélkül-, aztán ha csak egy kicsit is kapok belőle, rögtön újra kell. És baromi nehéz kijózanodni... Abban sem vagyok biztos, hogy valaha sikerülni fog. - Én azért szeretnék hinni a happy endekben – vonok vállat. Nem lehet tényleg egyszerű neki, el sem tudom képzelni, milyen lehet ilyen randiguruként dolgozni. Tényleg folyton csak a panaszt hallgatni pároktól, akik tőle várnak megoldást. Pedig nagyrészt rajtuk áll. Gondolom. – Hát én nem cserélnék veled a munkádat illetőleg, az tuti. De ne aggódj, majd épp ezért lesz neked nagyon frankó kapcsolatod. Csak ki kell várni – kacsintok rá, miközben belekortyolok a poharamba. Én tényleg nagyon drukkolok Ravennek, de ahogy észrevettem az elmúlt időszakokban, neki sem fenékig tejfel az élet ami a párkapcsolatokat illeti. A gondolataim elkalandoznak egy olyan helyre, ahová tényleg nem szabadna. Komolyan nem arról van szó, hogy megbántam, hogy megtartottam Rosiet. Csak néha elmélázom a dolgon, hogy mi lenne ha... de mint már ezt olyan sokszor megbeszéltük Bennel is, ezen hiába kattogni, ugyanis az van, ami van. - Nem-nem Raven, félreértesz – állítom le a kezem jelzésével, mert mint ahogy az előbb is mondtam, nem bánom a dolgot. – Csak azt mondom, hogy ha nem kötöm az ebet a karóhoz és mondom meg neki cakkumpakk, hogy ez márpedig így lesz, akkor még talán rá is tudtam volna venni a dologra. Nem tudom – állok a dolgok előtt teljes tanácstalansággal és persze, ez így van, ha az abortusz mellett döntöttem volna, biztos, hogy már megőrültem volna a tudattól, hogy mit tettem. Hála az égnek, hogy ezen nem kell pörögnöm, tényleg belezizzentem volna már szerintem. Mondjuk ehhez most is egészen közel állok már. Elgondolkodom rajta, vajon milyen lehet Ben pocakos öregemberként majd, de valahogy nem kúszik be a fejembe a kép sehogysem. Talán nem is baj. - Igen, bekaphatja, ezzel egyetértünk – nevetek fel halkan, aztán lehúzom a következő felest Ravennel együtt, aztán az órámra pillantok. Lehet, hogy fel kellene mennem hozzá? De akkor ahogy Raven mondta, megint én vagyok a kezdeményező fél. Jaj, mit csináljak? A gondolatok a fejemben teljesen összekavarodtak, a barátnőm sem segített olyan sokat vagy egyszerűen csak az alkohol mennyisége tett be, de komolyan elkezdek agyalni azon, hogy mi lenne, ha meglátogatnám a lakásán és egyszer, s mindenkorra pontot tennénk az ügy végére. – Azt hiszem, én most elmegyek hozzá és jól elmagyarázom neki, mi a helyzet. Határozottan – mondom ki, de lehet, hogy jobb lett volna, ha erről nem szólok neki, mert szerintem rögtön érvelésbe kezd, hogy miért ne menjek és üljek csak le a seggemre. Mostanra viszont az a probléma, hogy a kelleténél már többet ittam ahhoz, hogy bárkire is hallgatni tudjak.
-Na jó, én Madonnát amúgy is rühellem, de akkor nézzük a másik párost! Azért ötven fölött örülnék egy Ashton Kutchernek! Mondjuk most is...- jegyzem meg a végén kuncogca egy vállrándítádsal karöltve, miközben az asztal peremét kezdem piszkálni a körmömmel. -Igazából néha már ott tartok, hogy nekem már mindegy lenne...- röhögöm el magam végül és azt, hogy ezt a mondatot így kinyögtem felírom az ital számlájára. Nem. Nem vagyok még részeg, de tény, hogy a gátlásom vészesen oldódik. -Hát igen, meg van ez a másik oldalon is, csak nehéz eljutni ezekben az esetekben, hogy mikor van jelen az apa avagy anya komplexus és mikor szól az egész csak a pénzről. Minden esetre gratulálok a nagybátyádnak.- csóválom a fejem értetlenül, mert egyszerűen nem fér a fejembe, hogy ötven fölött miért marhulnak meg az emberek. Ha nem is rózsaszín szerelemről szól már a házasság, akkor is. Hiszen Lyn nagybátyja csak még öregebb lesz, aztán a fiatal hölgyemény úgyis talál mást, aki kielégíti az igényeit, akkor pedig apuci hoppon marad. Rájön, hogy egy csitriért egy olyan társat dobott el magától, aki élete végéig mellette maradt volna. Legalább valószínü, mert hát a nők is képesek megőrülni, amikor beüt a klimax. -Szeretnék valami jó tanácsot adni Lyn, hidd el, nagyon szeretnék, de amikor Ben és a te kapcsolatod kerül terítékre úgy érzem, hogy foghatom a diplomámat és kitörölhetem vele. Egyszerűen nem tudok ezen a pasin kiigazodni. Nem látok bele a fejébe, hogy ő vajon mit akar?- nyomom két kezem a halántékomra két oldalt és tényleg, őszinte értetlenséggel bámulok Lynre. Tudom, ezzel most nem sokat segítettem, de tényleg ez a nagy büdös helyzet. Aztán az apa témán elgondolkodok. Mármint azon, hogy ne kéne ráerőltetni Benre az apa szerepet, ami lássuk be, nem egy egyszerű feladat. -Nem tudom, hogy mi lenne a tökéletes módszer. Esetleg szervezhetnél közös programokat hármasban, ahol elő jöhet belőle az apa de, ha eddig nem tört elő belőle...-tárom szét tanácstalanul a karjaimat, majd sóhajtok egy nagyot -Attól tartok, hogy Ben azon pasik egyike, aki sose lesz képes igazi apa lenni, mert egyszerűen hiányzik a génjeiből, hogy az akarjon lenni. Vagy... rohadtul nagy felelősségnek érzi és talán annyira utál kudarcot vallani, hogy inkább meg sem próbálkozik olyan feladattal, amiről tudja, hogy talán nem sikerülne.- tippelek újfent, de valójában, csak sötétben tapogatózok. Jó lenne egyszer elbeszélgetni velük úgy ,hogy azonnal lássam a reakciókat, mert az nagyon sokat tud segíteni ilyen helyzetekben, de így, hogy Benjamint végtére is csupán "mesékből" ismerem, nem sokra tudok jutni. -Hát ez a baj, hogy nem tudod csak és kizárólag élvezni a helyzetet, hanem rögtön beleéled magad...- fintorgok egyet nagyot sóhajtva, a szememet forgatva, de persze meg tudom érteni Lynt. Fülig szerelmes és azt hiszem, én is így tennék a helyében. Ugyanezeket érezném, ugyanígy törném magam azon, hogy mit tegyek vagy mit ne, épp ezért végül átnyúlok az asztalon és együttérzőn megszorítom legjobb barátnőm kezét. Rossz látni, hogy ezt teszi vele ez a kapcsolat, de nem tehetek mást, mint, hogy támogatom. -Na ennyire még te se hihetsz a happy endekben. Én meg a frankó kapcsolat! Amíg fontosabbnak tartom egy idegen magánéletét, mint az enyémet, vagy épp a legjobb barátnőmét -pillantok rá sokatmondón, hiszen tudom, hogy jó párszor kellett elnapolni egy-egy találkozót- addig nem lesz a büdös életbe se frankó kapcsolatom.- húzom el kissé szomorkásan a számat, majd amolyan "sajnálom, nem tehetek róla, hogy hülye vagyok" pillogással fel lesek rá. -Ah. Nem bírom az ilyen pasikat, akik ennyire oda vannak magukkal. Ez a "nekem ne mondja meg senki" hozzáállás igazi óvodás felfogás.- forgatom a szemeimet, de mást nem nagyon tudok erre mondani. Igazság szerint lehet, hogy van ebben az elméletben valami, de az is lehet, hogy tök alaptalan. Igazság szerint kétlem, hogy pusztán azért lépett volna le végül, mert rájött, hogy Lyn azt akarja, vállalja az apa szerepet. -Tudod, egy nárcisztikus-féle személyiség képes elérni, hogy addig manipulálja a másikat, addig gyötri és kínozza, míg nem lesz annak meggyőződése, hogy mindenért ő a hibás. Hidd el, nem te szúrtad el a dolgot azzal, hogy emberként megpróbáltad megbeszélni vele a dolgot. Ő az idióta, ha nem érti, hogy ez nem jelentett mást, mint azt, hogy szereted és akarod őt. Nem csak magadnak, hanem a lányotoknak is. Ez inkább hízelgő kellett volna legyen.- mondom el az őszinte véleményemet ahogy szoktam, de végül ennek ellenére felemelem a poharam, mikor a "kapja be" részhez érünk végre. Igen, kapja be, amiért kicsinálja Lyn idegeit és azért is, mert van pofája nem eltűnni az életéből örökre, ha nem akarja őt igazán. Akkor legalább egyszer szenvedne nagyon, végül túl lenne rajta, így meg folyton ezen rágja magát. Lyn szavait hallva végül, először nem tudok mit mondani, bár ebben segít az is, hogy a megivott feles úgy összehúzta az arcizmaimat, mintha citromlé lett volna. Végül összeszedem magam és az asztalra csapok. -Tudod mit? Menj fel hozzá! Ha mást nem, legalább kefélsz egy jót helyettem is. Nézd pozitívan!- nevetem el magam őszintén, majd bátorítón rámosolygok és bár fogalmam sincs, hogy ez jó tanács-e, de azt tudom, hogy akár támogatom akár nem, akkor is azt fogja tenni, amit a szíve diktál.
Kezdőlap
