Történetünk 26 évvel ezelőtt kezdődött, amikor új kölyökként kerültem az iskolába, ráadásul a te osztályodba. Nem mondanám, hogy első pillanatban már úgy határoztál, hogy befogadsz a baráti körödbe és őszintén, nem is akartam a tagja lenni. Én csak nyugtot szerettem volna magam körül, létezni, tanulni és elhinni, hogy szüleim halála után most egy kis ideig végre jó helyen leszek.
Hamar kiderült, hogy nem így van, hiszen Williamsék fél éven belül kimutatták foguk fehérjét, amit jól rejtegettem mindenki elől, mert elhitték a kamusztorit arról, hogy csak elestem és bevertem a fejemet. Csak te néztél rám egész nap úgy, mint aki éppen a pokolra kíván jutattatni, ezzel érzékeltetve talán azt, hogy a hazugoknak ott a helyük. Nem sokat teketóriáztál, az utolsó óra után kényszerhelyzetbe állítottál és kisajtoltad belőlem, hogy mi történt. Nem sajnáltál, talán még egy diadalmas vigyor is volt az arcodon, mert igazad lett. De ettől a naptól fogva úgy figyeltél és vigyáztál rám, mintha a testvéred lennék. Nem mondom, hogy nem zavart ez a fordított felállás, hiszen nem egy lánynak, hanem a fiúnak kéne védenie a másikat, de akárhányszor próbáltalak levakarni magamról, te annál inkább ott voltál.
Az évek pedig csak teltek, a barátságunk pedig átalakult egy sokkal komolyabb dologgá, annak ellenére, hogy téged sok atrocitás ért, amiért a csöves, rossz fiúval barátkozol. Azt kell mondanom, hogy engem mindig is lenyűgözött az, hogy mennyire szókimondó, talpraesett és határozott személyiség vagy. Ez talán azért alakult ki, mert otthon nálatok is sokszor volt a szüleid között balhé. Soha nem részletezted, én pedig nem firtattam, mert arra vártam, hogy magadtól akard ezt elmesélni.  
Kerek egy éven át terveztem azt, hogy mikor és hogyan fogok elmenni. Tudtál róla, mert nem akartalak olyasmiben ringatni, ami egy hamis jövőt vetítene eléd, nem mondom, hogy nem vittelek volna szívesen magammal bárhová, de azzal ellentétben, amit mondtam, nem várt engem senki és semmi, csak a hajléktalanság. Neked pedig ennél sokkal többet szánt az élet.
Hogy mi történt veled azután, hogy én megszöktem, sajnos nem tudom. Nem mondom, hogy az internet szélesebb körű elterjedésével nem kerestem rád újra és újra, mert az hazugság lenne. De elég csekély információt kaptam csupán. Csak bízni és remélni tudom, hogy a sorsod pont úgy alakult, ahogy szeretted volna.

// 16 éve a fiam megszökött a nevelőszüleitől és hátra hagyta ezt a csodálatos nőt, akit tiszta szívből szeretett és talán a mai napig szeret.
Azért nem szeretném megszabni az életútját, mert szeretném, hogy aki megalkotja ebben teljes szabadkezet érezzen, ezzel is talán közelebb érezve magához a karaktert.
Miért is hirdetem meg ennyi idő elteltével?
Ha nem lenne egyértelmű, szeretném, ha útjaik újra kereszteznék egymást, a fiamban van tüske, saját maga miatt. Nagy fasznak érzi magát azért, mert lelépett és azért is, hogy nem ment vissza. Szeretne egy normális lezárást, ami ki tudja, lehet, hogy inkább egy új fejezet lesz, ezt a játéktérre és a leendő dinamikára bíznám – titkon remélve, hogy irányuk erre visz majd –
Ha esetleg felkeltette érdeklődésedet a karakter, ne habozz, írj egy üzenetet és mindent megbeszélünk. Rugalmas vagyok, semmi sincs kőbe vésve.//