Minden kapcsolatnak vannak szakaszai, melyről egy nő viselkedése végigkövethető. Az ismerkedés alatt a legjobb oldalunkat mutatjuk, kiöltözünk, egy leheletnyi smink a fül mögé, a dekoltázsra, és nyert ügyünk van…sőt figyelünk arra is, hogy a kiszemelt hímegyed ne lásson „vakolat” nélkül, mert kell az ámítás. A következő fázisban fellibbentjük a fátylat a sportos, az otthoni oldalunkról, hogy mennyire odavagyunk a pasink hobbijaiért, és ha már megszereztük? Gond nélkül maszatoljuk össze az arcunkat egy zsíros hamburgerrel, nem érdekeljük, hogy a szomszédba egy naciba mentünk át, de legfőképpen nem csábítunk, ha már révbe értünk. A különleges alkalmak kivételek lehetnek, de általában a megszokott kis rutinok tartanak össze. Miért vagyok én mégis egy cseresznyepiros Nina Ricci ruhában, hozzá egy fekete Prada cipőben? Mert a férjemmel találkozom…csak éppen a tárgyalóterem hűs berkei között. A mai napra beszélte le a két ügyvédünk a béketárgyalás kísérletét. Jót mosolygok a tükörbe tekintve, amikor felviszem az árnyalatnyi ajakbalzsamot, és a kinézetem betetőzőjeként az általam piacra dobott új Cartier parfümmel koronázom meg a „Végzetasszonya” külsőmet. Dexter a legjobbat érdemli, amikor kiforgatom a vagyonából, és fájó búcsút veszek tőle. Már nem érdekel, hogy kivel feküdt össze, a titkárnője AIDS-el fertőződött, vagy sem. Kellemetlen meglepetések várnak rá a délután folyamán, de előtte még együtt fogok kávézni Elena Wrightonnal, aki nem más, mint a bombabiztos válási szakértőm. A barátnőm adta meg a telefonszámát, aki már négy ilyenen van túl, és az összes férje ellen nyert. Két asszonytartási összeghez nem is nyúl, csak átutalja valamilyen szervezetnek, mert nem szorul rá. Irigylem érte, hogy még mindig keresi az Igazit, mert bennem cseppnyi érzelem sem maradt. A betegségem, a munkám, és a Shane-nel való hadakozásom..na jó azaz este nem tett jót egyikünknek sem. Nem ismétlődhet meg a baki, mert akkor…tulajdonképpen nem vágyom semmire. Üres vagyok, mint egy lefolyó…szeretném ezt hinni, de ez a disznó. Dexter kiforgatott önmagamból, és nagyon szerettem őt, de most…mikor a kis nőjére gondolok, akit az irodájában hágott meg, mint egy kecskét, elkap a rosszullét. Ennek a férfinak köszönhettem a boldogságomat? Nagyot sóhajtok, nem hiszem, hogy gondolkodnom kéne még a találkozó előtt. A kis táskámmal együtt hagyom el a lakást, és indulok meg a kocsim felé. A gyógyszerek ott lapulnak az egyik oldalzsebben, ha rám törne megint valami görcs, vagy légszomj. A jelenlétében már bármi megtörténhet, mert nem kedveljük egymást. Kíváncsi leszek, hogy melyik pióca haverját fogadta fel, hogy megvédje, de nem is kell érdekeljen, mert az én ügyvédem jobb, mint az övé. A kis „ékszerem” majdnem otthon felejtem, de időben rejtem a táskámba, és most már végképp elindulhatok a vesztembe…
Később
Elena adott pár tippet, hogy miket mondjak a másik ügyvéd jelenlétében, ha kérdeznek, de magamtól is tudom, hogy nem akarok vele békülni, sem osztozkodni. Házassági szerződést nem kötöttünk, ez az ő gondja, mert sokkal nagyobb a vagyona, mint nekem. A rémálma leszek, aki elveszi az összes pénzét, és a fogamhoz verem, vagy a legdrágább sírt készítetem el belőle, de nem engedem, az utolsó lélegzetemmel harcolni fogok, hogy veszítsen ellenem. Nem érdemli meg, hogy csak így átnyújtsam neki a jussomat. Már az üveglappal ellátott teremben csücsülünk, mire befut a két jómadár, és Elena feláll, de én csak bólintok az úriemberek felé, de megérzem Dex érdes fanyar illatát. Felemelkedem a székről egy fölényes mosoly kíséretében…a gaz, még a gyűrű is rajta van. - Helló édesem. – lépek közelebb, és egy könnyed csókot lehelek az arcára. - Ma a kedvedért felvettem a kedvenc Prada cipőm…hogy az ördög legyek, aki felszáll a pokolból Dexter. – suttogom a fülébe, és óvatosan érintem meg a vállát.
Why am I nervous? My hands they're shaking My heart it beats Your specter haunts me And taunts me I can't breathe.
Kényszeresen pillantok le a csuklómra rögzített órámra, az elmúlt egy percben legalább már harmadik alkalommal, a düh pedig úgy zongorázik az idegeimen, mintha a nyomorult életéért adná azt a koncertet. Ha meghallom hamarosan az exfeleség kategóriába tartozó nőszemély nevét, egyből az időt pásztázom, és a lecsökkenni készülő időtartamaimat számolgatom. Komolyan ez egy rossz vicc. Az egész béketárgyalás, meg a köret, amellyel tálaljuk ennek a szövetségnek a végét. Semmi békesség nincs abban, amikor lepaktálsz magával az ördöggel, márpedig én erre készülök. Egyezkedünk, eljátsszunk a lehetőségeinkkel, aztán búcsút intünk egymásnak. A felesleges körök futása pedig önmagában olyan, mintha kutya módjára a saját farkamat kergetném: eleinte szórakoztató, aztán értelmetlen. Az ember csak belefárad, és végül rájön, hogy nem vezet ez sehova sem. Elidőzök a tükör előtt, nyakkendőmet pedig már számtalanodik alkalommal megigazítva, majd ugyanolyan módba visszakötve. Tisztában vagyok én is vele, hogy csak az időt húzom, miközben a saját általam kreált gondolataimat cáfolom meg. Szétvet az ideg. Az elmémet mérgezte meg, a látásmódomat. Látni sem kívánom és bár minden sejtem tiltakozik a viszontlátás ellen,a dominálóbb énemnek szüksége van a tőle megszabadulást jelentő iratokra. Amíg tudom, hogy az ujjamat bilincsként szorító gyűrű hozzáláncol, addig nem élvezhetem ki teljes mértékben a jövőmet. Addig csak az a férfi leszek,akit legyengít az érzelmi civódás és a halandóságtól való félelem. Újra kikötöm a nyakam köré fűzött anyagot, és ingem felső két gombját is erre a sorsra ítélem. Élesen beszívom a levegőt, a tüdőm pedig oxigénért fuldoklik az üres térben. Hiába nincs senki a közelemben akire ráfoghatnám az éltető állapot csökkenését, mégis egyre kevesebbnek és frusztrálóbbnak érzem a környezetemet. Elhatározottságom utolsó mentőkötelébe kapaszkodva szedem rendbe magamat az ajtón lévő kopogás hatására, és mielőtt kimondhatná ügyvédem a nevemet, már ki is tárom a fa elválasztót, hogy elfurakodva mellette jelezzem indulási szándékomat. Megfojt a nyakamat fogságba tartó anyag, és bár a kis köpcös úgy ontja magából a szót, mintha fizetnének neki ezért, - ó tényleg, én marha meg is teszem!, - egy árva mondatot sem értek belőle. Sokkal inkább leköt az órám tanulmányozása, az ajtó nyitódásának görcsös fürkészése, és a kedvteléstől mentes ittlétem oka. Ösztönszerű, teljesen tudatlan bólintásokkal reagálok és bár agyam hátsó zuga biztos elraktározza a környezetem által felém küldött információkat, a józan gondolkozásért felelős állományomat teljesen beborítja egy köd. Orrnyergemet összecsippentve ajándékozom meg tüdőmet újabb oxigénfröccsel, és leszek tanúja testem feszültségének, ahogyan sóhajtás formájában vissza is kapom azt. A percek újabb rohamos fordulatot vettek, én pedig egyre érzem magamban a taszító kellemetlenséget, ami csak ennek a nőnek a közelében uralkodik el rajtam. Mint egy megérzés nyilall belém a kényszer, hogy tekintetemet az ajtó felé vezessem, és első sorból nézzem végig a végzetem kecses bevonulóját. Úriember mivoltomhoz tartva magamat állok fel a székről, és tűröm ajkának érintését a bőrömön, hangjának gúnnyal teli suttogását, enyhe figyelmeztetéssel megfűszerezve. Egész testemben megfeszülök a közelségétől, riposztomat tudtára hozó hangszínemet pedig az iránta érzett távolságtartás mérgezi meg. - Életem megrontója. - féloldalas mosoly fut végig ajkaimon, a szemkontaktust viszont már csak megromlott házasságunkból fakadó tiszteletből is kerülöm. Nem kívánok vele több időt tölteni annál, mint amennyi valójában szükséges, és ha lehet még kevesebbet. - Szükségtelen volt ennyire törnöd magadat. Anyaszült meztelenül is belibbenhettél volna ide, akkor is ezt a szerepet töltötted volna be. - távolodok el tőle, és minél gyorsabban a helyemre sétálok, ezzel is elejét véve a sürgetésnek, amit az idő irányába igyekszek kamatoztatni. - Ajánlom Charlotte, hogy most az egyszer ne legyél önmagad. Szeretnék minél előbb túl lenni ezen, és mindketten tudjuk, hogy manapság neked sem luxus az idő. - dobolgatok az asztal lapján ujjaimmal, töredéknyi időre felpillantva rá és eszem ágában sincs elfojtani a nem túl őszinte, de annál pofátlanabb mosolyt.
Ideges vagyok, még ha a legjobb formámat is hozom, akkor sem hinném, hogy könnyedén menne ez a találkozás. Két hónapja már különélünk, de igazából heti szinten érintkezünk telefonon. Dexter nem hajlandó másra bízni az öltönyei tisztítását, és még én vagyok az a marha is, aki olykor bevásárol a közös lakásunkba, ha ott maradhatok…merthogy engedélyt kell kérnem a közös fészekbe. Manhattan felkapott hely, közel van a Central park, és a munkahelyem is. Megállapodtunk, hogy nem zavarjuk egymás köreit, de nem tudom megérteni, hogy miért kellene, hogy külön belépővel menjek be, és még a portás is lecsekkoljon. Dex mániákus, ha a saját tulajdonáról van szó, és egykoron én is ehhez a brancshoz tartoztam, de mióta selejt vagyok a szemében…nos arra még jó vagyok, hogy a személyes bejáratú szolgája legyek, de hivatalosan már külön akar szakadni. Higgye el, hogy nekem sincs ínyemre, hogy naphosszat a pofáját bámuljam, az óriásplakátokról, sőt a magazinok címlapjáról is ő köszönjön vissza, de ki tudja…lehet ez az én karmám, és Shane után már nem érdemlek többet. Kisemmiztem egy férfit, akkor egy újabb már nem jelenthet akadályt. Idegesen várakozom a folyosón, képtelenség, hogy Elena nem érzi ennek a két keselyűnek a szagát. Mindenesetre az ügyvédem megfontolt, és kulturáltan fogadja az üdvözlés visszafogott formáját, de engem nem abból a fából faragtak, aki könnyedén átlép az ilyen illendőségi szabályokon. Homlokegyenest vágok át az asztalhoz, hogy méltóképpen köszöntsem Dexet. Felállva látom az ajka megrándulásából, hogy a parfümöm hamarabb érte el, mintsem a cipellőmet meglátta volna. Imádom, ha ilyen hatást válthatok ki belőle. Az érzéketlenség álcája mögé bújik, de a szeme mozgásából, a légvételek kapkodásából sejtem, hogy még hatok némileg rá. A rideg hanghordozás nem hoz zavarba, örülök neki, hogy nem játssza el a megértő férjet, mert neki aztán végképp semmi köze ahhoz. - Ez az állítás némi igazságalapot mellőz Dexter. – a mosolya nem marad viszonzatlanul, de az már bosszant, hogy degradáló számára, hogy az exe szemébe nézzen, aki ápolta betegen, aki mosta a szaros alsónadrágjait. Sóhajtva foglalok helyet, a kinézetem felülmúlta az elvárásokat, még a bamba ügyvédjének is leesik az álla, csak ez az istenverte hímpéldány játssza itt az elérhetetlent. Nekem édes mindegy, hogy miképpen jutok hozzá a pénzemhez, lehetek pióca is, vagy maga a megtestesült gonosz. A két „úriemberrel” szemben foglalunk helyet, és a kezdést rábízom a kabalámra, miközben a táskámat óva az asztallap tetejére fektetem. - Az ördög is stílusosan érkezik, de látom neked nem sikerült a makulátlan megjelenés. Ott igen…a gombod, édes. – gúnyosan nyomom meg az utolsó szót, hogy érezze a merő ellenszenvet, sőt a kígyómérget, amit perceken belül a bőre alá fogok juttatni, de előtte még odaszúr. - Én is minél hamarabb el akarok válni, de csak akkor távozom innen, ha megkaptam a vagyonod felét, sőt ennél továbbmegyek majd, csak figyelj. – tartom fogva egy pillanatra a tekintetét, de Elena megköszörüli a torkát, és az aktatáskája mélyéről előveszi a papírokat, és az első pontra tér rá. - Mr. Houston az ügyfelem nem akar békülni, több pontban összeszedtük az okokat, amiért ez nem valósulhat meg, így ez fogja adni a követeléseink alapját is. Az első a házasságtörés, és az eskü megszegése az alperes részéről, de előbb nézze meg, hogy egyeznek-e az adatok a keresetlevélen. – az ügyvédem ért a dolgához, nem hazudtolja meg a tudását sem. - Igen…Párizsban esküdtünk meg. – átsuhanok a papíron, és egyenesen a férjem elé tolom. - Itt Dexter…mennyit vallottál be a vagyonodról…emlékeim szerint van egy nyaralód a Bahamákon is, véletlenül felejtetted ki? – elégedett vigyorral mutatok a harmadik bekezdésre.
Why am I nervous? My hands they're shaking My heart it beats Your specter haunts me And taunts me I can't breathe.
Minden átkozott élőlénynek a földön vannak rigolyái, ahogyan nekem is. Azonban nem minden ember képes megpusztulni ebbe, ebben viszont kitűnök mind közül. Charlotte fullasztó parfümfelhője savként marja végig a torkomat, ezért pár másodpercre vissza kell tartanom a lélegzetemet, mielőtt fognám magamat, és elhagynám a termet, vissza sem fordulva ehhez a nőhöz. Nem a gyengeségem vezérli tetteimet. Tekintetének kerülését vagy a távolságtartást. Egyszerű elővigyázatosságból teszem, mert bár annak a nőnek tűnik első ránézésre, aki kedvességével magával édesget, de az hétszent, hogy utána olyan szorosan ragadja meg a torkodat, hogy többet nem jutsz rendesen levegőhöz. Ez a nő maga az átok emberbőrbe bújva, és még sorolhatnám az ehhez hasonló bóknak nem címkézhető jelzőket, amiket ő testesít meg számomra. Erre most játssza itt a végzet valami elfuserált verzióját, és arra próbál emlékeztetni, mennyire elmondhatatlanul szükségem van rá. Részben badarság lenne cáfolni ezeket a tényeket: valahol igaza van. Szokásaimhoz ragaszkodásom viszont nem fedi le az ő hozzá való ragaszkodást. Ugyanolyan pótolható akárcsak a többi, még ha most túlságosan is nagyra tartja magát, meg az elért sikereit. Nélkülem mostanra semmi lenne, és ezt ő is tudja. Ketten együtt hoztuk létre azt a személyiséget, amit megtestesít, és magával hordoz, mint egy páncélt, majd a képedbe dörgöli, amikor úgy érzi veszélyben van. Ha bukok, ő velem bukik. Nélküle viszont én még mindig ugyanaz maradok. Helyünket elfoglalva kerülünk tárgyilagos környezetbe, és bár kedvem sincsen vele bármilyen interakciót váltani, mindenesetre kiprovokálja. A levegő megsűrűsödött fullasztó érzéséről tudomást sem véve veszem fel a szemkontaktust az ördögi lényével, és tartom fogva másodpercekig, amíg a szavaim választ formálnak számára. - Mindig is többre tartottad magadat annál, ami vagy. - kihúzom magamat a széken, nyakkendőmet pedig meglazítom. Kicseszett szűk terem. Nem lehetett volna ennél nagyobbat választani? Normális ember nem nyomorgat be két legszívesebben az egymás torkának ugró embert egy ilyen konzervdobozba. A mellette ülő nő szavalja el az ítéletet, kezeim pedig mindeközben ütemesen dobolgatnak az asztal lapján, gondolataim viszont megoldást kutatnak hogyan lehetne minél előbb megszabadulni tőle, anélkül, hogy egy centet is a javára fordítanék. Minden embernek megvan a maga értéke, mindenkit le lehet fizetni. Az emberek a maguk kapzsi természeténél fogva megvehetőek, csak a megfelelő összeg kell hozzá. Ilyen a játszma a külvilággal: minél többet licitál valaki, annál előbb tulajdonába tudhatja az adott tárgyat, vagy példának okán élve az embert. Ebben az ágban nincsen becsület, az már egy másik lapra tartozik, mi pedig olyan körökben nem mozgunk. Charlotte az én terepemet igyekszik képviselni, és a felszínen tartani magát, de már kapálódzik. Miből tudom? A szavaiból. A mesterkélt mosolyából, az ígéreteiből, melyek fenyegetőnek hatnak ő tőle, de fél. Sőt mi több egyenesen retteg attól, hogy üres kézzel távozik a teremből, és kaparhatja össze magát onnan, ahol volt, mielőtt találkoztunk. Márpedig csak ez az egy végeredmény létezik. Én pedig az első sorból fogom végignézni, ahogyan belefullad a saját maga által kreált telhetetlenségébe. Az elém tolt papírra siklik a tekintetem, miközben minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy önmagában pusztítsam el ezt a nőt. Alig várom, hogy láthassam a képét, amikor is az én javamra fordul az a bizonyos kocka. Azelőtt viszont ki kell játszani a mellette lévő ügyvédet, meg a francos elveit. - A kotyvalékaid kárt tettek az agyadban? - kérdezek vissza hitetlenkedéssel telve, távol állva nyugodt énemtől. - Semmi közöd a nyaralóhoz, sose volt. Már azelőtt megvolt, mielőtt te a képbe jöttél. - jegyzem meg, a fejem viszont zsong a különböző utánaszámolásoktól, és azoktól a dolgoktól, melyeket elveszthetek, ha a mellettem ülő köpcös nem kapja össze magát, és segít ki a bajból, amibe nyakig ülök. - Bárhogy is nézem, nem feltétlenül törted magad a parfümbirodalmadon kívül, amire simán rátehetném a kezemet, tekintettel arra, hogy a közreműködésem nélkül létre sem jött volna. Lehet meg is teszem. - ötlik fel a gondolat, tekintetemet pedig a nő irányába futtatom. - Indokolatlan a telhetetlenséged. Csak gondolj bele mennyit áldoztam én ebbe a házasságba, majd vesd össze a saját tetteiddel. A helyedben én nem szívesen dobálóznék üres ígéretekkel. - vágok egy grimaszt, és most az egyszer az általa említett gombra siklik le a tekintetem. Eligazítom a hibát elfedve ezzel, melyet a fejemhez vághat, de az állapotomon nem segít. Elszántságom keveredik valami megmagyarázhatatlan emócióval, ami a torkomat szorítja egyre intenzívebben, akárhányszor arra gondolok, hogy akármit is kellene áldoznom a feleségemként ismert bukott vállalkozásba.
Ó, én már nem hittem semmi jóban, mióta rajta kaptam a kedves uramat azon, hogy a titkárnőjével hetyeg, és ez talán az arcomba üvöltött, de abban már nem voltam biztos, hogy ő volt az első, akivel szexuális viszonyt tartott fenn a házasságunk röpke néhány éve alatt. Dexternek megvolt a maga sármja, és a hozzátartozó esze is, csak éppen azzal nem számolt, hogy én leszek a felesége. A máz még tartott az első pillanatokban, megpróbáltam hatni rá, de úgy pattantam vissza, mintha nem is ismertük volna egymást. Zokon vettem, hogy így viselkedik velem, többet érdemeltem annál, hogy egy eszköz szintjére legyek lealacsonyítva. Nem holmi befektetés voltam, hanem egy élő és lélegző ember, akinek vannak érzései. Hogyan is szerethettem ezt a szörnyeteget, aki minden áldott szekundumban emlékeztet arra, hogy honnan jöttem, és mivé váltam mellette? A rosszullétek még nem olyan gyakoriak, de már érzem a változást az életemben. A futásokat, és az edzőtermi délutánokat felváltották a dolgos hétköznapok. Már nem járok annyit társaságba sem, sőt mondhatni leredukáltam az ismeretségi körömet is, és a közös barátokat elhagyva, csakis a sajátjaimmal törődtem. Samantha teljes mellvéddel állt mellettem, nem kért számon, hogy miért is akarok elválni, és kisemmizni a férjemet, miután elmeséltem, hogy milyen körülmények között találtam rá az irodájában. A veszekedéseink még nem öltöttek akkora méretet, hogy elgondolkodjam a váláson, de a hűtlenség már nem tartozott bele ebbe a rostába. A szerelem is elmúlik, ha másnak az ölébe élvez a drága hitvesed, és ehhez még egy kaján vigyorral tekint rád. Gyűlöltem, hogy semmibe vesz, de mindenkinek eljön a pillanat, hogy elszámoljon a lelkiismeretével, vagy ellene szülessen döntés. Dexter Green bukása a magabiztosságában rejlik. - Mindig is többre tartottalak, mint ami vagy. – suttogom neki, hogy vegye a lapot. Megbízom az ügyvédemben, nem hülye, sőt mondhatni az egyik legjobb válóperes cápa, de erről tudnia kell Dexternek is, mert a barátnőmnek ő nyerte meg mind a négy ügyét. Nem fogom kímélni, azokon a körökön már túljutottunk, így elmosolyodom a felvezetésen, és a pökhendi arcberendezésén. A nyaralója a közös vagyonelosztás már nem szerepel a nyugodt, és békés megoldások között, így elengedném a fülem mellett a megjegyzését, mégsem megy. Élvezi, ha kihozhat a sodrómból. - Komolyan azt hiszed valami humbuk, amit én csinálok? Ez is egy munka, ahogyan a tiéd is…hogyan is zsákmányoljunk ki másokat. A véredben van a pénzszerzés, de ne felejtsd el, hogy ki volt a mentorom Dex. Nem felejtek, és néha a tanítvány túlnövi a mesterét. – húzom közelebb a táskámat, és megvárom, hogy megint támadjon. Nem éppen az a szószátyár fajta, de kihozom belőle a legrosszabbat. - De, sok közöm van. – nem vágok még vissza, a bomba később fog robbanni, ha eljön a megfelelő pillanat, de kezdünk a veszekedés felé tolódni. Izzad a tenyerem, ő állandóan a nyakkendőjét húzogatja, amikor felnevetek a kijelentésén. - Milyen parfümbirodalomról beszélsz? Úristen, de ismersz egyáltalán? Nem vettem még semmit, főnökeim vannak, nem irányítok, és ezt te is tudnád, ha figyeltél volna rám az elmúlt hónapokban. Nem tanulsz a hibáidból Dex. Nincs semmilyen cégem, te vagy az én vállalkozásom, amiből építkezni fogok…te makulátlan férjek gyöngye. – préselem egy vonallá az ajkaimat, és kiegyenesítem a hátamat a széknek dőlve, miközben az asztal alatt teszem keresztbe a lábaimat. - Semmi sem indokolatlan a hűtlenséged után. Mit gondoltál, hogy győztes félként sétálsz ki innen? Még arra sem volt eszed, hogy házassági szerződést írass, mert lángolt a nem létező szerelmed az irányomba. Milyen kár, hogy nem tartott a sírig. – sóhajtok egyet, és miután felsorolja a követeléseinket Elena, csak hátradőlök, és most az ő ügyvédjére tekintek. - A hűtlenségre nincs bizonyíték, így nem megalapozott a vagyonelosztás ezen felvetése. Hogyan is mennénk bele? Mrs. Green szinte kisemmizte a férjét, utazgatásokra, szépítkezési beavatkozásokra költötte a férje által megszerzett vagyont. – enyhén felszalad a szépen ívelt szemöldököm. - Mikor voltam úgymond szépítkezési beavatkozáson? – félelmetesen ideges leszek, de még moderálom magam, aztán a táskámból kihúzom a „bizonyítékot”. - Elnézését kérem ügyvéd úr, de az állításai igencsak hamisak. Tessék Életem. – dobom elé a becsomagolt rózsaszín bugyit. - Ez itt Theresájé, a kis szöszidé, és rajta van a DNS-ed, plusz itt van ez a kis halmaz. – egy zárt borítékot nyújtok át neki. - A képek, hogy milyen, amikor elélvezel másik nőben. Nemhogy a fél vagyonod lesz az enyém, de még kompenzálhatsz is egy kis asszonytartással Dexter. – fogalma sincs, hogy kivel húzott ujjat. Még az ügyvédje is szótlan marad.
Why am I nervous? My hands they're shaking My heart it beats Your specter haunts me And taunts me I can't breathe.
Van egy séma, miszerint az emberek egy bizonyos életkor után házasságra vágynak, majd családra és az ezekkel járó olykor kellemes, máskor kevésbé tűrhető pillanatokra. Néhányan élvezik ezt, ezzel szemben én nem tartottam sokra az ékszerrel meg egy papírral való fogságot, amit a házasság kínált. A munkám élvezett elsődleges szerepet, sőt ha lehet ilyet mondani, ahhoz mentem inkább hozzá, mint a velem szemben ülő nőhöz. Nem kevés időt áldoztam abba, hogy ott legyek, ahol vagyok és egy percét sem bántam meg, nem úgy mint az állítólagos boldogságot hozó házasságnak, amiért az emberek annyira be vannak feszülve. Sosem voltam az érzelmektől túlcsorduló alak, ha mégis megtettem, azzal a későbbiekben haszon járt. Átmeneti örömforrásokért meg nem szívesen kötöttem volna hozzá magamat, mégis voltam olyan elmebeteg, hogy megtettem. Élveztem is a kezdetben. Charlotte okos nő, határozott és képes az embert olyanokra késztetni, amit más esetben még meg sem gondolna. Nem az a fajta volt, aki igényelte az állandó összebújásokat meg az egyéb ehhez hasonló pillanatokat, hiszen mindkettőnket lefoglalt a saját maga karrierje. Nem vágytunk családra, sem a másik állandó közelségére, így pedig túlságosan kényelmes volt mellette lenni. Ugyan kiadásokkal járt, ami olykor megsínylette a türelmemet, de még ez sem érdekelt, mert ismertem. Tudtam, hogy amibe belefog, abba maximálisan beleteszi a szívét, lelkét így valahol számítottam arra, hogy az elfoglaltsága nem csak kidobott pénz lesz az ablakon, hanem hoz is valamit vissza. Aztán beütött a valóság, meg a betegség, és minden a feje tetejére állt. Nálam biztosan. Az már nem különösen érdekelt, hogy ő miképp éli meg a vele zajló dolgokat, mert beindult nálam az önzőségi faktor megduplázása, na meg az ember csak saját magára számíthat védelmező mechanizmus. Onnantól kezdve pedig jöhetett volna bármi, a véleményem akkor is megtörhetetlennek számított, és ez most sem változott, ahogyan egy levegőt kell vele ismét szívnom. Miért nem választhat el minket egymástól egy plexifal? Vagy egy függöny? Esetleg jó pár kilométer. Meg lehet pusztulni ebbe a fullasztó levegőbe, amit a jelenléte vonz magával, és ami minden egyes meg nem érdekelt követelése után egyre elviselhetetlenebb lesz. Ennek ellenére nem kívánom csendben tűrni mocskolódását az irányomba. - Jól mondod Charlotte. Néha. A te esetedben viszont esélye sincs ennek. - véleményezem a sablonos példáját, ezek után viszont ismét eljátssza a sértődöttet, mert másképp neveztem meg az ő kis drágaságát. Igaza van, nem figyeltem. Megvoltak a magam problémái, nem kell még az, hogy másét is a nyakamba vegyem. - Úgy tűnik mégis tanulok belőlük. Tőled is megszabadulok valahogy. - vonom meg a vállamat, azonban a tekintetét direkt kerülöm. Hogy a francba voltam képes egyáltalán összejönni vele? A frigyünket szimbolizáló ékszer hirtelen szorosabbá válik az ujjamon, mint ahogyan eddig tette. Undorodok tőle. A házasságunktól pedig még inkább, Charlotte pedig még csak hab a tortán. Azok után amennyit tettem érte, ez lenne a hála? Megkopasztani minden vagyonomtól, mert nem babusgatom, amikor éppen az életemet próbálja tönkretenni?! Már éppen jól érzem magamat, amikor az ügyvédem végre megszólal, de ekkor előkerül egy rózsaszín fehérnemű, én pedig értetlenebbül állok a dolgok elébe, mint bármikor máskor. - Ez minek? Nem tudom mire megy ki a játék Charlotte, de rám már nem vagy hatással, szóval akár el is teheted. - tolom el magamtól a csomagot, de a folytatás váratlanul ér. Elfog a méreg, és ez még csak az enyhített verziója a valós érzéseimnek. - Erre indulsz be, kedvesem? Másokat figyeltetsz meg? Manapság az ilyesfajta perverzióért megütheted azt a csinos bokádat, nem gondolod? - hümmögök egyet, de a képeket nem vagyok hajlandó megnézni. Inkább áttolom az ügyvédem felé, mert a balfék úgy tátog, mint hal a szatyorban. Őszintén kezd elegem lenni belőle. - Amilyen kétségbeesett vagy, akár te is összedobhattál ilyen képeket. Az a beteg elméd képes az ilyesmire. - jegyzem meg túlságosan is felpaprikázott hangulatomban, végezetül csak sóhajtok egyet. - Most ha már így kitárulkoztál, kíváncsi lettem, hogy mit is érdemelsz meg pontosan. Mivel szolgálhatok a felségnek a jó pár éven kívül, amit veled kellett végigszenvednem?! - vetem oda gúnyos érdeklődéssel. Nem mintha megadnék neki bármit is, pusztán kíváncsiságból nyitok az irányába.
Most úgy nézünk ki, mint két idegen, holott szerettem ezt a férfit, talán jobban, mint mást. Dexter az első percben levett a lábamról, és utána lavinaként tört rám az érzelem. Párizsban ünnepeltünk, együtt ettünk az Eiffel torony lábánál, piknikeztünk a Szajna partján. Ezek az emlékek olyanok, mintha egy másik életben lettek volna, és talán abban is voltak. A házasságunk megváltoztatott mindent, én elhittem, hogy tökéletes az életünk, és mindent megkaptam, amire csak vágytam. Egy sziklaszilárd férfi állt mögöttem, akiről soha nem gondoltam volna, hogy meg fog csalni, és nem is rejti véka alá. A betegségem kiderülése után furán kezdett el viselkedni, azt mondta, hogy túlóráznia kell, vagy éppen minden második hétvégén üzleti útra ment, míg egy szép napon le nem bukott az irodájában. Theresa a szöges ellentétem, magas, szőke, de nem sok esze van, az egyszer biztos. Én úgy hittem, hogy a férjemnek jobb az ízlése, de óriásit tévedtem, és már akkor tudtam, hogy innen nem vezet ki másmilyen út, mint a válás. Az első adandó alkalommal felhívtam a legjobb barátnőmet, és elkértem az ügyvédje telefonszámát. Elena sikeres, és nincs férfi, akinek ne járna túl az eszén. Az ő ötlete alapján gyűjtöttem be a bugyit is, és magánnyomozót állítattam Dexterre. Mérhetetlenül fájt, hogy elfordult tőlem, és megtagadta a szerelmet. Nem kértem semmit, még a pénze se kellett volna, de felborultak a játékszabályok, és amennyire könyörtelenül bánt velem, a sokszorosát fogja visszakapni. Nem kegyelmezek, így higgadtan hallgatom a vádaskodását, a vagyonmegosztással kapcsolatban, amire tudtam, hogy nem fog őszintén válaszolni. Miért is tette volna? A vagyona nagyobb, mint bármelyik másik brókernek, olyan gazdag, hogy romba dönthetne egy szegényebb országot is. Fukar, és a fogához veri a garast, miközben a nagyszerű befektetésekre ugrik. Azon se csodálkoznék, ha már az övé lenne a fél világ, de ami neki jó, az nekem is az lesz, csak még nem tud róla. - Igen, valahogyan biztosan, ha ez a kívánságod, de mint mondtam, az nem lesz olyan könnyű. – a mosolyom mögött sokkal több a fájdalom, mint ami látszik. Az első mondata már feltépte a sebeket, hiszen sejti, hogy mi a gyenge pontom. Az ügyvédek szócsatája következik, a hamis feltételezésem, de ekkor már én is nehezen türtőztetem magam, és elé dobom a bizonyítékokat, hogy okuljon a hibájából, de nem fog. - Most már attól is undorodsz, amin a DNS-ed van? Ez a te kis játékszered alsóneműje, nem túl okos, ha meg tudtam szerezni tőle, de hidd el, hogy csak akkor fogod viszontlátni, ha ma nem tudunk megegyezni. – jegyzem meg, és még a képeket is odarakom, de a kis parasztnak adja tovább, aki Elenára bámul, én viszont nem egy balfékkel érkeztem. - Ez nem perverzió, tudod mi az? Hogy az első dolgod volt megkefélni a titkárnődet, amikor megtudtad, hogy beteg vagyok. Ez lenne az esküd? – gúnyosan mosolyodom el, mert ez most már a sértett büszkeségem, és az összetört szívem egyvelege. - Hazudtál nekem, soha nem is szerettél, csak kellett egy nő az oldaladra, akivel pózolhattál, és eladhattad magad. Egy bunkó szemét vagy. – bököm ki, de a további szitkokat már nem tudom végighallgatni. - Nem vagyok felség, és ha szenvedtél, akkor miért kértél meg? – állok fel a székemről, mert a türelmem véges. Már nem tudom megjátszani magam, és nem is akarom. - Charlotte ne borulj ki, nem tesz jót az egészségednek. – közli velem Elena, de nem is figyelek rá, hanem az asztalra csapok, és ekkor minden szempár rám szegeződik. - Tudod mit akarok? A vagyonod felét, nem érem be kevesebbel, a manhattani lakást, a parfümbirodalmam megépítését, és a tökeidet Dexter, de nem ma fogom megkapni. Én képes lettem volna alkudozni, ha nem hazudsz, de ha így játszunk, akkor a következő állomás a bíróság. Kapard össze magad, és a kis ügyvédedet is, mert nincs esélyed ellenem. Megcsaltál, és ezért vezekelni fogsz, ha kell a véreddel az oltáron. – közelebb hajolok hozzá, és most halkan suttogom el a szeme közé nézve. - Szerettelek, mindennél jobban, de itt és most ennek vége. Majd értesítenek a tárgyalásról. Elena. – pillantok a nőre, és a táskámba rejtve a képeket, meg a bugyit fordulok el, és megyek ki. Ezt akarta, akkor megkapja.
/Köszönöm a játékot, részemről ez volt a záró. Imádlak. /
Kezdőlap
Nagyot sóhajtok, nem hiszem, hogy gondolkodnom kéne még a találkozó előtt. A kis táskámmal együtt hagyom el a lakást, és indulok meg a kocsim felé. A gyógyszerek ott lapulnak az egyik oldalzsebben, ha rám törne megint valami görcs, vagy légszomj. A jelenlétében már bármi megtörténhet, mert nem kedveljük egymást. Kíváncsi leszek, hogy melyik pióca haverját fogadta fel, hogy megvédje, de nem is kell érdekeljen, mert az én ügyvédem jobb, mint az övé. A kis „ékszerem” majdnem otthon felejtem, de időben rejtem a táskámba, és most már végképp elindulhatok a vesztembe…
/ 