the first meeting

udom jól, hogy nem kellene túlparáznom ezt az egészet, de közben meg mégis azt érzem, hogy rám szakad a világ. Néhány hónapja még csak az épület ajtaja előtt vittem a kutyákat a parkba sétálni, most meg itt vagyok bent az egyik penthouse-ban és háziasszonyként kell helytállnom úgy, hogy egyedül vagyok erre a feladatra.
Azzal próbálom nyugtatni magamat, hogy ettől nehezebb próbatételeken is túlestem már, és még mindig élek, úgyhogy nem lesz ez olyan vészes talán, meg ha Caesar kedveli Kimyt, akkor biztosan nagyon jó fej – ezt kell szem előtt tartanom.
Igyekszem túltenni magamat a kezdeti zavaromon, nem szeretném, ha egy ügyetlen tini csaj benyomását kelteném – bár vélhetően már késő, de innen szép nyerni. – Jaja – mosolygok rá vissza, amikor zárul az ajtó.
- Hát – vakarom meg a fejemet az arckifejezését látva – igazából az üzleti dolgokról nem nagyon tudok sokat, csak úgy nagy vonalakban szokott mesélni és te határozottan egy visszatérő szereplő vagy ilyenkor – magyarázom mosolyogva, miközben meglepődöm azon, hogy miként sikerült ennyi szót kipréselnem magamból. Határozottan fejlődőképes vagyok, menni fog ez.
- A víz olyan snassz, aztán ha van itt egy csomó minden Caesarnek, akkor ki is használhatnánk a lehetőséget – szélesedik ki a mosolyom egy vigyorrá. Meg ha már alkalom van, akkor miért ne lehetne csinálni bármit, mert az oké, hogy ha hazaesek a suliból, akkor nem valószínű, hogy magamba akarok dönteni bármilyen koktélt, de már magamon tapasztaltam, hogy egy kicsi alkohol is szuper hangulatot tud csinálni, még akkor is, ha zárkózottak a felek. – De oké, van víz természetesen.
- Ám legyen, akkor feláldozom magam és iszom egyedül koktélt – egyezem bele végül nevetve. Tök finomak ezek a kreálmányok, és én nem is tudok igazán egyet sem normálisan megcsinálni, így örömmel veszem, hogy megmutat néhány trükköt. – Szuper lenne, akkor taníts mester! – mondom már sokkal nyugodtabban. Először a pohártartóról leveszem a tiszta poharat, majd a hűtőből kiveszek egy palackos vizet és kitöltöm neki.
Ezt követően kirakom a pultra a koktélhoz szükséges eszközöket, az italok ott vannak a mögöttünk levő fali polcon, így könnyen hozzáférhető bármelyik; jégkocka a mini hűtőben van a pult alatt, de azt most nem fogom előszedni, ki tudja, hogy kell-e. – Ha bármi szükséges még, akkor valahogy megkeressük – teszem hozzá elgondolkodva.
A tanulmányaimra vonatkozóan felelek a kérdésére.
- Földrajz szakon voltam, igazából meteorológus lehetnék vagy kutató, ilyesmi… - válaszolom nagy vonalakban, nem tudom, hogy mennyire érdemes belemenni a témába, mennyire hozzáértő, de szerintem ez így pont elegendő egyelőre.
A kutyás megjegyzésemmel viszont megütöm a jackpotot, érzem.
- Nem egyszerű velük – bólogatok egyetértőn. Főleg, ha többen vannak, akkor rémálom is tud lenni a sétáltatásuk. – Oh komolyan? – csillan fel a szemem, mikor a kutyájáról beszél. – Itt nagyon sokan vannak a parkban és sajnos könnyen rá tudnak fixálódni egy-egy mókusra, igen. Nekem is vannak ilyenek, azokkal eléggé nehéz, de minden megtanítható – mosolygok rá bíztatóan. – Csak nagyon sok idő sajnos és rengeteg energia – teszem hozzá. A tapasztalat mondatja velem, mert bár senki se kért még rá, kénytelen vagyok valamilyen módon kordában tartani azokat, akiket sétáltatok, így bizonyos dolgokat meg is tanítok nekik a könnyebb élet érdekében. – Egyszer majd én is szeretnék egy sajátot… - mondom elmerengve - …ha Caesar is készen áll majd rá, akkor talán lesz egy kutya gyerekünk. – Csak kicsit lettem ettől a gondolattól zavarban, meg amúgy is, vele nem is beszéltünk még komolyabban erről, Kimynek meg kikotyogom csak úgy, de hát nem tudok mit csinálni, nekem eléggé gyakran eszembe jut. – Be szoktad vinni a bárba vagy otthon vár, míg dolgozol? – Nem tudom, hogy kutyabarát-e az Emperor, de végül is nem sok esélyt látok rá, aztán ki tudja…  

the first meeting

Kimberly & Tyra

em lesz ez olyan vészes – álltatom magam, és mióta megláttam az üzenetet Caesartől, borsónyi méretűre zsugorodott össze a gyomrom, annyira izgulok. Valahogyan biztosan meg tudom oldani, hogy fogadjam a lányt meg elbeszélgessek vele addig, amíg haza nem ér Caesar, aztán akkor már ő úgyis elviszi a showt és tök jó lesz minden… csak addig kell kihúznom valahogyan. Miért nem mennek ezek a dolgok nekem? Bárcsak jobb lennék ilyesmiben… Tuti, hogy ha gyakorlom, akkor ügyesebb leszek.
Vissza is írom neki gyorsan, hogy hoppanáljon, mert különben az életben nem ér haza Brooklynból. Akkorát sóhajtok, mintha nagyjából a világvégével kellene szembenéznem, pedig tudom, hogy nem olyan nagy dologról van szó, csak én vagyok hozzá béna. Fel sem tudok készülni rá rendesen lelkileg mert nem sokkal később már hallom is a kopogást.
Megfordul a fejemben, hogy nem nyitom ki és csak kuksolok itthon a nagy csendben, de az tök gáz lenne, meg amúgy is felnőtt nő vagyok – haha.
Amint néhány pillanat múlva megvan bennem az elhatározás, ki is nyitom az ajtót. Vajon látszik, a fejemen, hogy izgulok? Mosolyt varázsolok az arcomra, és bízom benne, hogy nem fog megharapni vagy valami.
- Én is örvendek – felelem a bemutatkozást követően. – Mondanom sem kell, hogy én is nyilván nagyon sokat hallottam rólad, úgyhogy itt volt már az ideje a találkozónak igen – hű, el sem hiszem, hogy ezt a bonyolult mondatot ki tudtam nyögni baki nélkül.
Elveszem a bort Kimytől, de mivel analfabéta vagyok hozzá, így rövid vizsgálódás után csak leteszem, aztán majd eldől, hogy ma kinyitjuk-e. Amint bezárom az ajtót, a szobára telepszik a csend, ami kissé kínos… sőt, nem kissé, nagyon, úgyhogy erőt kell vennem magamon, hogy ne legyek ennyire nyomi, meg ha gáz lenne a lány, Caesar biztosan nem szívesen dolgozna vele együtt, úgyhogy nem lesz itt baj, ugye Tyra?
- Na igen, én sem számítottam arra, hogy ketten leszünk, de megoldjuk valahogyan szerintem – mosolygok rá és próbálok úrrá lenni azon, hogy tökre zavarban vagyok. Sóhajtok egy nagyot, hátha a friss oxigén segít az agyamnak helyrebillenni valamennyire. – Ja aha, tudom… - vigyorodom el, mikor korrigálja saját magát. – Nyugi, nagyjából tudom, hogy milyen kapcsolatban álltok – bár biztosan vannak olyan dolgok, amikről nem tudok, de már sikeresen túlvagyok a „szép csajok mindig Caesar körül lézengenek” problémámon. Eléggé büszke is vagyok magamra, hogy sikerült túllépnem ezen.
Mikor itallal kínálom, egy kicsit meglepődöm a válaszán, szemöldökeim a homlokom közepéig szaladnak.
- Víz? Tuti? – kérdezek vissza. – Mert van amúgy itthon egy csomó minden, akár csinálhatunk koktélt is vagy ilyesmit… - javaslom, miközben sétálok egyre bentebb a bejárattól. – Mármint, az nem biztos, hogy jó ötlet, ha én csinálok, de úgy hallottam, hogy te tök jól értesz az ilyesmihez – mosolygok rá most már kevésbé zavartan. Egy jó koktéllal talán elviselhetőbbé tehetjük a várakozást, míg Caesar megérkezik meg egyébként is jó csapatépítő tud lenni egy bármilyen közös tevékenység.
- Én? Igazából még suliba járok, vagyis idén diplomázom majd… aztán utána még nem tudom, mit fogok csinálni – Gratulálni tudok magamnak, hogy egy ilyen kérdésre sem tudok normálisan válaszolni, tökre úgy tűnhet, hogy csak tengek-lengek a világban. – De szoktam kutyákat sétáltatni – teszem hozzá, s a fülem mögé rejtek egy kósza tincset.
Elindulok a bárpult irányába – vagy tudom is én mi az, rengeteg pia van ott, meg jégkockák, tök szép poharak, meg ilyesmik. Ha Kimy továbbra is kitart amellett, hogy vizet kér, akkor előveszek egy poharat és töltök neki, de ha egyetért velem, hogy az alkohollal tök jól lehet oldani a feszültséget, akkor neki is állhatunk csinálni valami koktélt közösen.  

the first meeting

Kimberly & Tyra

aesar szeretne bemutatni Kimynek. Csak kicsit fog el a szorongás a témától, de kénytelen vagyok megbarátkozni a gondolattal, hogy szép lassan meg kell ismernem a barátait, a családját, csak tökre semmi gyakorlatom ezekben a dolgokban és félek, hogy bénázni fogok. Bár, nem is én lennék, ha nem bénáznék, úgyhogy végül is talán jobb is felkészíteni magamat, hogy úgyis lesz valami. Igazából egy hete már ezen kattog az agyam és szaltózik is egy kicsit a gyomrom, ha eszembe jut, hogy közeledik a nap. Pedig tudom, hogy nem olyan nagy dolog ez, meg tök természetes, hogy szeretné, ha megismerném a hozzá közel állókat. Kimyt egyébként is láttam már párszor, de úgy igazán még nem találkoztunk, csak messziről. Gondolom idővel nekem is több kapcsolatom lesz vele, hiszen ő Caesar jobb keze és gyakran találkoznak meg jön be a lakásba is – legalábbis hallottam már, hogy volt itt, csak akkor épp a könyveimbe voltam temetkezve és hallottam őket kint. Tehát, egyszer túl kell esni ezeken és utána már nem lesz vészes – legalábbis ezzel nyugtatom magamat.  
Én itt vagyok a lakásban, mert suliban voltam és utána meg már nem mentem haza, úgyhogy megbeszéltük, hogy majd itt találkozunk Caesarrel és együtt várjuk Kimyt. Fura ebbe belegondolni, hogy bejöhetek már ide úgy, hogy ő nincs itt, és az, hogy így megbízik bennem, annyira sokat jelent nekem. Még mindig eléggé nehéz elhinnem, hogy itt vagyok és akkor ő Prince Charming én meg a szürke csaj, akibe beleszeretett. Vajon eljön majd az a pillanat az életemben, amikor nem fogok erre már rácsodálkozni, hanem csak tényként kezelem majd, mint a világon a legtermészetesebb dolgot?
Az erkélyről bambulok ki a fejemből, nem is tudom mit nézek, talán a Parkot. Az apró embereket, akik olyan parányinak tűnnek innen fentről, mint egy gombostű feje. A tavat, amelynek sík tükrét meg-megfodrozza a szellő.
Ezen szentimentális gondolataim közül rángat a valóságba a pittyegő hang, amelyet a mobilom ad ki. Gyorsan előkapom a zsebemből és rápillantok. Meg sem kell nyitni, mert a főképernyőn levő buborékban elfér az egész üzenet: „Kicsim, késni fogok, még mindig egy meetingen ülök Brooklynban, sietek <3”
Ó, a csudába. Na ez így izgalmas csajbulinak ígérkezik.
Megint úrrá lesz rajtam a szorongás, hogy mindjárt itt van Kimy, én meg Caesar nélkül, egyedül. A jelenléte megnyugtatna, ebben szinte biztos vagyok, de valahogyan csak megbirkózom a feladattal. Nem is nagyon van időm agyalni a dolgon, mert hallom bentről a kopogást.
Elindulok az ajtó irányába és mint jó háziasszony, ajtót nyitok, hogy fogadjam a vendégünket. Még egy utolsó pillanatig megállok a zárt ajtó előbb, hogy vegyek egy mély levegőt és meggyőzzem magamat – legalábbis próbálkozom a dologgal -, hogy minden rendben lesz.
Kinyitom az ajtót, és megpillantom azt a szép lányt, akit már volt szerencsém látni néhány alkalommal.
- Szia, igen, én Tyra vagyok – mutatkozom be mosolyogva, s nyújtom a jobb kezem is kézfogásra, ha elfogadja.  – Oh köszönjük szépen! – felelem a borra vonatkozóan, és átveszem tőle a felém nyújtott üveget. Egy pillanatig megnézem rajta a címkét, de amúgy tökre nem értek a borokhoz, úgyhogy csak elolvasom, hogy valóban az lehet benne, amit mond. Nem mintha nem hinném el vagy valami… -  Igen, majd kinyitjuk a vacsinál, szuper lesz – teszem hozzá. Bár gőzöm sincs, hogy ahhoz a kajához illik-e majd, én annyira nem értek ilyen dolgokhoz, de felvállalom, hogy béna vagyok hozzá. – Gyere csak bentebb – nyitom ki az ajtót egy kicsit jobban, bár nem tudom, miért teszem, talán így akarom jelezni neki, hogy bejöhet. Nem tudom, néha olyan hülyeségeket csinálok, hogy magam sem értem, hogy jutnak eszembe.
Amikor belép, bezárom az ajtót, a bort pedig továbbra is a kezemben szorongatom. Csak kicsit vagyok zavarban.
- Caesar sajnos késni fog, nem tudom mikor ér haza, de igyekszik – közlöm vele a váratlan körülményt. Remélem, hogy nem fogja meggondolni magát emiatt. – Gondolom, ismered a helyet – mosolygok rá zavaromban. Minek mondok ilyesmit? – Öhm… kérsz valamit inni?  - kérdezem, hogy jó vendéglátónak tűnjek.