Lehetnék tökéletes valakinek, akit anyának vagy apának hívok, lehetnék akár egy olyan lány is, aki nem tudja, mit kezdjen az életével, hiszen a magamfajták általában annyira  bizonytalan életet élnek, legalábbis sokan ezt hiszik. Amikor a suliba kerültem és a szüleim helyett, mindig a nagybátyám járt be, aki éppen, hogy nagykorú lett, amikor a szüleim úgy döntöttek lelépnek. Sosem akartak gyereket, de nem tudtak kire bízni, leadni az ő szavaikkal nem akartak, a nagybátyám pedig pont kéznél volt. Ebből adódóan nem kellene elég önbizalmamnak lennie, elbaszottnak kellene lennem és elveszettnek. De szerencsém volt, mert Kol a maga szerencsétlen nevelésével elég jó embert nevelt belőlem. Ő tanított meg, hogy megéri bízni mind magamban, mind másokban, megéri elhinni, hogy lehetek valaki, akinek sokan sosem tudnának elképzelni. Ennélfogva álmodozó lettem, egy jó tanuló lány, aki a nála csak 10 évvel idősebb nagybátyjával él. Sokan csúfoltak az általánosban, sokszor megkaptam, hogy árva vagyok, pedig ez nem igaz. A szüleim talán a  világ legrosszabb szülei, amit már nyíltan ki tudok mondani, de nem vagyok árva, mert van egy rokonom, aki mindig kitart mellettem és olyan embert formált belőlem, akire én magam büszke vagyok.
Persze nem minden ennyire fenékig tejfel, mert a jókislány oldalam a gimi elkezdésekor egy kicsit elkezdett a lejtőn lecsúszni, bár nem a menthetetlen kategória voltam, csupán a kicsit szertelen, sokat bulizós, pasikkal hazamenő tipikus hülye picsa tudtam lenni, amikor szarabb napjaim vannak. Amikor elkezdtem felfedezni magam jöttek elő azok, ami miatt talán jogosan hívnának sokan elbaszottnak. Az önbizalmam valamiért az egekben, ami jó érzés, de mindeközben a pánik, hogy nem kellett senkinek minden pasit, aki csak egy kicsit is közeledni akart hozzám könnyűszerrel hajtottam el. Nem normális, és ezzel tisztában vagyok, ahogy a legjobb barátnőm is a fejemnek vágta már megannyiszor, hogy erről beszélnem kellene Kollal vagy valakivel, aki ért ehhez, de nem akarom, hogy a fejemben turkáljanak. Biztosan hagyott nyomot az a fajta nevelésnek nevezett dolog, amit 8 évig a szüleim próbáltak velem, akkor sem éreztem sosem, hogy szeretnek, igazából vártam mikor lépnek le, de ez úgy néz ki a mai napig velem van, még akkor is ha azt hittem én más leszek és nem tud rám hatni a gyerekkorom traumája. Tévedtem, de igyekszem.

A kanapén ülök, a polipommal a kezemben, a szemem kisírva az ajtót hallom, hogy nyikorog, már nagyon meg kellene javítani, de apu sosem foglalkozott vele, anyu mindig idegeskedett miatta, mert zavarta a hangos nyikorgás. Odakapom a fejem, reménykedek, amikor Kol alakja rajzolódik ki a szemem előtt. Letörlöm a könnyeimet és csalódottan lesek mögé, hátha anyuék mégsem hagytak itt.
Sosem kaptam ölelést, sosem kaptam semmit tőlük az életemen kívül, de bennem olyan szeretet volt irántuk, hogy egy 8 éves alig tudja feldolgozni, hogy már nem lesznek velem többet. Még rémlik, amit mondtak, mielőtt sírni kezdtem.
“- Nem tudjuk ezt tovább csinálni Yvette, Kol fog rád vigyázni, légy jó kislány és ne keveredj bajba!”  se puszi, se pá, elmentek.
Sokszor hallottam, hogy nem kellek nekik, de nem értettem miért, mindig jó kislány voltam, mindig megcsináltam mindent, jól tanultam és házi munkát is végeztem, vagyis próbáltam felsöpörni néha, mert a mosogatót alig értem fel.
- Miért van nyitva az ajtó? kérdezi tőlem Kol mielőtt észreveszi a kisírt szemem és leül mellém, de már érzem rajta, hogy tudja, nem lepődik meg, pedig meg kellett volna, az ajtó résnyire nyitva volt és egyedül ülök otthon, a szüleim sehol. - Elmentek kicsim? törli le a maradék könnyeimet én meg csak szipogva bólintok, és a komódra mutatok, ahol egy koszos lap pihen pár szóval. Kol odasétál és idegesen csapja le a komódra vissza, majd mielőtt felém fordul, vesz egy mély levegőt. - Hazamegyünk, jó? benne volt valami, ami miatt mindig megbíztam benne, félelem nélkül, minden kétség nélkül pattanok le a kanapéról és a polippal a kezemben megyek mellé és fogom meg a szabad kezemmel az övét.


- Elmentem! kiáltom ki a nappaliba, ahol Kol nagyban dolgozik, olyanok vagyunk, mint a lakótársak, már nem próbálkozik azzal, hogy határokat húz, igyekszik partnerként kezelni, hiszen alig múlt 30 és van egy majdnem gyereke, aki már 18. Nehezen kezelnénk egy szülő gyerek viszonyként, de működik.
- Ha megint sokat iszol, ne gyere haza, de ha pasinál akarsz aludni, akkor inkább szólj és megyek érted.   már az ajtókilincset fogom, hogy megyek kifelé, de ezen elmosolyodok, mert a szigor ott van benne, közben imádom, hogy ennyire laza. Visszaszaladok, nyomok egy puszit az arcára és meg is indulok a bejárati ajtóhoz, mert az utcán már vár a szabadság a mai estére, és a barátaim.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A gyerekeknek elengedhetetlen az, hogy egy stabil környezetben nevelkedjenek. Hogy törődjenek velük és megteremtsék azt a biztonságot amit megérdemelnek. A szüleid ezt kegyetlen módon vették el tőled szinte mindenféle magyarázat nélkül, ami nem meglepően hatást gyakorolt a jövődre és minden meghozott döntésedre. Ez természetes, hisz akaratlanul is ott van benned az az érzés milyen hibát követhettél el, és bármennyire is próbálsz felülkerekedni ezen, akkor is visszaköszön majd a kapcsolataidba.
Szerencsére mégis ott volt melletted egy családtagod, aki vigyázott rád és felnevelt a szüleid helyett is, és olyan életet teremtett neked, ahol önmagad lehettél és fejlődhettél.
A szüleid tetteit sosem fogod elfelejteni, csak talán az idő enyhít azon, hogy kevésbé fogadd rosszul a gondolatukat. Remélem a jövőben több boldog pillanat ér majd és megmaradsz annak a személynek, aki a vele történtek ellenére is még képes pozitív lenni és élvezni az életet. Megérdemled a jó dolgokat!  
Köszönöm, hogy olvashattalak!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!