Olyan jól megvoltam ennél a bolondnál, aki minden nap teli hűtővel várt, és olyan helyen lakhattam, ahol régen volt alkalmam, de már elfáradtam abba, hogy folyton bájolognom kllett a hülye fejével és lassan megszoktam a laksát is, nem volt benne újdonság és muszáj volt dobbantanom. Nem vol tervem, de nem mnindig vagyok felkészülve az adott szituációra, éppen ezért is olyan izgalmas az életem. Szükségem van a változásra, az állandó változásra, hogy ne akadjak fent sehol, hogy ne szőjön be az unalmas hétköznapok unalmas világa. Liam volt az egyetlen ötletem és nem azért mert máshoz ne tudnék menni, de ő mindig megérti az aktuális bajomat, ami állandóan változik. Elítél, de még szép, hogy ki ne ítélne el egy ilyen életmódot, ami nekem van, nincsen fix munkám, még állásom sincs, lefekszek pasikkal, hogy ha úgy tartja az érdek, de nem élvezem, sosem élveztem, pontosan tudom, hogy mi az amit akarok, de szeretem az életnek azt a részét, amit csak habzsolni kell és nem dolgozni érte, hogy legyen majd lényege. A lakásból lefele menet csak remélni tudom, hogy nem futok össze vele, mert nem akarok búcsúzkodni, sosem szoktam, most sem szeretnék, ő sírna én meg nagy eséllyel kinevetném, aztán jönne az a rész, hogy lekurváz, hát hívtak már rosszabbul is, nem nagyon hatna meg de úgy tennék, mint akit megsért és utána futnom kellene megsértve, és ahhoz nincsen kedvem ezzel a nagy táskával, amiben az egész életem van és még egy kicsit. Szóval nem akarok összefutni a kockás hasú, bár igen butácska gazdag szépfiúval, aki olyan ritkán döngetett meg, hogy majdnem én kérdeztem meg tőle, hogy meleg e. akár még jó is lehetett volna, ha nem ennyire unalmas az egész. Biztosan velem van a baj, hogy nem vagyok elég érzelgős, hogy sosem voltam még szerelmes és sosem bánt meg ha megbántok valakit. Rettenetes lehet így élni, már mint mások szerinte, de csak egyszer lenne valaki a bőrömben, élvezné ez nem kétség. Nem szóltam Liamnak, csak kopogtam az ajtón, és a táskával a kezembe felvettem azt a vigyorom, amitől tuti, hogy a hideg is kirázza, amikor meglát, még nem voltam itt nála ilyen miatt, sosem kértem, hogy had lakjak nála, valahogy eddig mindig adta magát a következő helyem, de ilyen is van egyszer és valahogy csak kibírja majd a hebrencs énem, elvégre szerethető vagyok,remélem ő is így gondolja.
Épp a bolyhos kis szobám bolyhos ágyának kényelmét élveztem hason fekve, levegőbe emelt összekulcsolt lábakkal és igyekeztem csak a pihenésre, körmeim reszelésére és a háttérben szóló lágy popzenére koncentrálni, amikor kopogást hallottam. Nem igen tudtam elképzelni ki kereshet ilyenkor, hiszen nem vártam vendégeket. Lejjebb tekertem P!nk dal hangerejét, hogy biztos jól hallottam-e, hogy itt valaki nekem szombat kora délután kopog és jól hallottam. Kikászálódtam a rózsaszín felhőből és megindultam a lakás bejárati ajtajához, hogy ajtót nyissak a váratlan vendégnek, aki megzavarta a fontos kis programom. Kitártam az ajtót és egy hátborzongató vigyorral találtam szemben magam és egy nagy bőrönddel. - Áh, Alieee, szioka - mosolyogtam, majd átöleltem, puszikat adtam neki az arcára és félre álltam, hogy be tudjon jönni a nappaliba, mely a szobámhoz volt hasonló és kellemes, tavaszi, virágos illat lengte körbe. Mint amúgy az egész lakásom. - Mesélj, ezúttal miért cuccoltál el? - nevettem fejem csóválva. Esküszöm, gyakrabban költözik, mint a fecskék. Vajon miért nem tud soha megállapodni? Lehuppantam a puha, szőrmés párnákkal díszített halványpiros kanapéra, de szemeim a jó asszonyon tartottam. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy az aktuális párjától is meglépett. Ismertem már jó ideje, ráadásul az a bőrönd nem kicsit árulkodott. - Most mi volt a gond a fiúkával? - kérdeztem mosolyogva, de valahol rosszallóan húztam is a szám. Ennyi idősen illő lenne már leszoknia erről az életformáról. Értem én, hogy nem bír megmaradni a fenekén és mehetnékje van, meg igényli a változást, újdonságokat, vagy épp csak simán cserélni szeretné egy jobb lehetőségre, de már huszonnyolc éves és lassan, de biztosan jönnek a harmincas évei. El kéne kezdenie megkeresni azt, aki mellett meg tud állapodni. Persze nem szeretnék apja helyett apja lenni, vagy játszani az aggódó testvért, de így elég sötét jövő elé néz. Legalább lenne saját lakhatása, de tudom jól, hogy mindig az aktuális párja biztosítja neki a lakhatást. Most pedig minden bizonnyal én fogom. Nincs ellenemre, hogy nálam lakjon, mert nekem is jól esik a társaság és most épp nem lakik nálam senki, még ha néha egy-egy pasas itt is tölt egy-egy éjszakát, akikkel összefekszem. Khm... mint mondjuk Roman a múltkor. Tudtam volna értékelni, ha legalább ideszól, mert akkor már előkészültem volna a jöttére. - Kérsz valamit? - kérdeztem magam alá húzva a lábaim. - Támadd be a konyhát, ha szomjas és éhes vagy - mosolyogtam. Alkoholt ugyan nem fog találni, se jó zsíros húsételeket, de üdítőt, energia italt, salátákat, sovány húst és süteményeket biztosan fog fellelni. - Ha jelezted volna előre, hogy jössz, akkor szabaddá teszek neked szekrényeket, de akkor most ki kell várnod, hogy megmozduljak - nevettem. - És pont a körmeim szépítgetése közben zavartál meg. Ejnyebejnye... - kuncogtam.
Olyan szinten ismer már az a pár basárom, akiket nem lökök el unalmas címszóval, az egyik ilyen Liam. Aki minden csak nem unalmas, nála színesebb, nekem kedvesebb és megértőbb barátom nincs is, de nem ez az oka annak, hogy nála kötök ki egy nagyobb táskával társamként, hanem mert tudom, hogy nem az a fajta, akitől még a szőr is feláll a hátamon. Tudom én nem vagyok jó ember, de amikor vele vagyok néha annak érzem magam, mert őt nagyon szeretem. - Liam! - mosolygok rá, leolvasztva a nyomi mosolyom amit eddig felvettem, hogy biztosan ne csapja rám az ajtót. - Meguntam, tudod milyen vagyok. - mondom neki nevetve, teljesen átlagosan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Pedig nem az, ez nem normális, hogy nem vagyok képes letelepedni, de ilyena világ, és én nem akarom ebben a zajos világban megkötni magam semmilyen téren. Ledobtam a cipőm és leraktam a táskám, majd lehuppantam mellé a kanapéra, és tudtam, hogy magyarázkodnom kell, nem azért mert számon kér, hanem mert érdekli mi van velem. - Reggelit hozott nekem és megszoktam merre van a mosdó, nem tévedtem el és azt hiszem kezdett nagyon idegesíteni a kötődése. Nem tudok kötődni Liam, nagyon jól tudja mindenki aki ismer, de a legtöbben, akikkel lefekszek azok akarnak egyfajta vonzalmat tőlem, feléjük, de ez hiányzik. Tisztában vagyok vele, hogy a fejemben van a baj, de ezen nem tudok és igazából nem is akarok változtatni. A szerelem szívás és itt vagy nekem te, mert valamiért te vagy az egyik olyan ember, akire szerintem sosem unok rá. - bújok hozzá hízelegve kicsit, de csak mértéket tartva, mert a túlzott nyalizás nem a én műfajom, nagyon nem. - Nem köszi, nem vagyok éhes, azért a hűtőből megettem még ami tetszett mielőtt leléptem. - vonom meg a vállam nevetve és amint megérzem a zsebemben való rezgést veszem elő a telefonom. - Már hív is, szerintem hiányzom neki. Nem szóltam, hogy lelépek, csak eljöttem. - némítom le, hogy még a rezgést se érezzem, amilyen kitartó, tuti egész sokáig fogja nyomni. - Nem akarok sokáig itt csövezni, ismersz mindig találok valakit akinél meghúzhatom magam egy hosszabb időre. Néha elgondolkozok, hogy kellene saját lakás, körbenézek és olyan kis cuki ez a hely is, mármint hozzád való, nekem túl sok, de aztán mindig rájövök, hogy az sokba kerül és sokkal könnyebb szépen néz valakire és bedobni amit a természet adott. - nevetem el magam, miközben odahajolok, hogy megnézzem mit művel a körmeivel. - Körömvágó olló és csutkára, nincs is ennél könnyebb megoldás. - vigyorgok rá nézegetve a saját körmeimet, amikkel foglalkozok ugyan de nem túl sokat.
Kezdőlap
• 