Wondering if it gets better Or if he's always gonna feel empty forever So he gets lost tryna find another way back home As he walks the world alone
! nyelvezet
Vállammal taszítom meg az ajtót, egy méretes sporttáskát rángatva magammal balomban, egy hátizsákot hátamon és egy macska szállítódobozt jobbomban, amiben a szörnyeteg újra és újra kíváncsiskodva felnyávog. Már esteledik, de eddig dolgoztam. Meg pakoltam, mert valahogy, ha nincs is olyan sok cuccom, hát azért illőnek éreztem összetakarítani a lakást... pedig amúgy kurvára nem érdemelte meg a tulaj, miután egy héttel ezelőtt közölte, hogy akkor takarodjak onnan. Egy kibaszott sms-ben. Egy kibaszott hete. Nem szoktam hozzá, hogy szerencsém van az életben. Úgy valaha is. Már elkezdtem számolgatni a spórolt pénzemet, hány éjszakát húzok ki valami szar motelben, amíg találok egy másik lakást és neadjisten bele is jutok, de nem tűnt valami kecsegtetőnek a dolog. Ahogy az albérletárak sem, pedig gondolná az ember, hogy New Yorkban fillérekért hozzá lehet jutni valami kis lyukhoz, olyasmihez, amilyen az eddigi lakásom is volt. Hát francokat. Kibaszott francokat. Mondanám, hogy megtanultam a szüleimtől, hogy ne bízzak meg csak úgy holmi idegenekben és pláne ne költözzek be hozzájuk, de a valóság az, hogy ez faszság. Mert nem volt, aki megtanítsa, nem tették a szüleim és pláne kurvára nem tette az intézet. Az élet megpróbálta, de nos. Ugyanez az élet az, ami amúgy kurvára nem hagy lehetőséget olykor. Szóval Peter Kaminsky. Nem tudok róla semmi többet annál, hogy elvileg férfi, 30 éves körüli, és van egy lakása, amibe hajlandó befogadni valami világtalan nyomorultat, akivel még sosem találkozott, csak kapott tőle egy elkeseredett, ellenben mocsok illedelmes emailt. Vagy... nos, nevezhetjük illedelmesnek is. A cél érdekében bármit. És az a cél ezúttal olyannyira fontos volt, hogy ha megpróbál lepattintani, hát lehet, sokkal tovább megyek és bizonyos szolgálatokat is felajánlottam volna a lakhatásért. Igen, ennyire vagyok kibaszott kilátástalan. Milyen király az élet, nem? A Macska nyávog mégegyet és érzem, ahogy mocorog kicsit a dobozban, miközben elkezdem szedni a lépcsőket. Rendben, valójában minden joga megvan nyűglődni. Talán kicsit túl hamar bezártam ebbe a szarba, mert utána még egyszer végigszaladtam a lakáson, aztán egy ideig a kulcs után kutakodtam, ami persze valahogy kibaszottul a táska legmélyére csúszott, dehát ugyan. Ez csak a szokásos. Utána meg jött pár kör busz, de mentségére szóljon. Két kislány az egyik megállóban nagyon lelkesen szórakoztatta a busz érkezéséig, szóval annyira rossz dolga azért nincs. Szeretném azt gondolni, hogy mostmár minden rendben lesz. Hogy megállhatok egy pillanatra levegőt venni, de valahol mélyen pontosan tudom, hogy nem így működik ez az egész. Hogy ez a lakás is csak egy ideiglenes megálló... franc tudja, meddig, vagy merre, vagy miért, de már hozzászoktam ezekhez az olvadozó jégdarabkákhoz. Úgy tűnik, nem érdemlek többet. Mármint... nyilván, nem is számítok jobbra. Nem gondolom, hogy megérdemelném. Csak néha, talán... néha. Talán. Macska kaparni kezdi a doboz oldalát, ahogy az egyik lépcsőfordulóba érek, és megállok egy pillanatra. - Maradj már nyugton, mindjárt kijöhetsz. Vagy nem. Tudod mit? Ha ilyen csúnyán bámulsz rám, egész estére bennehagylak ebben a szarban. - Nem tennék ilyet. Nincs az az isten, hogy önszántamból azt hallgassam egész éjszaka, hogy visít és kapar. Előhúzom a telefonomat a zsebemből és a következő lépcsőfokok felett ellenőrzöm az ajtószámot meg az emeletszámot is, nehogy túlmenjek, és nem telik sok időbe, hogy elérjek ahhoz a bizonyos címhez. És egy kicsit izgulok, bár franc tudja, miért. Nem, mintha ne laktam volna még együtt más emberrel. Volt idő, amikor egy tucattal is egy szobában. Régi, gyönyörű idők az intézetben, hm? Habozok egy kicsit, egy egészen kicsit az ajtó előtt, mielőtt végül bekopognék és várok, Macska meg türelmetlenül mocorog és lefogadom, hogy már a rácsot rágja vagy a plédét tépi, a vállamon nehéz a táska, a fejem meg fáj egy kicsit az egésznapos őrülettől, de ha végül nyílik az ajtó, elmosolyodok. - Hali! Peter, ugye? Remélem, jó helyen vagyok, kicsit kínos lenne, ha nem. - Lerakom a földre a táskát a kezemből, hogy felé nyújthassam tenyeremet. - August Jordan vagyok... az új szobatársad, attól félek?
Van abban valami észbontóan csodálatos, ha valaki nem fogja a radarjával, hogy kopjonmárle. Nem az esetem, nem is lesz az, szóval kösz a felcsípést, ezt a vonatot lekésted. - Annak a srácnak tök jó a segge. - mutatok a háta mögé, megfordul, majd vissza. Merthogy nincs ott senki. - Hm? - néz rám értetlenül. - Hm? - nézek rá én is értetlenül. - Legyen szép a napod. - azzal ellépek mellette, s hagyom magára a nézésével együtt. Hogy mit gondol éppen? Nem vagyok rá kíváncsi. Vár egy könyv, amit ki kéne olvasnom a húdefontos konferenciáig, ahol mindenki ufókról, meg szellemekről, meg regressziós hipnózisokról fog olyan zöldségeket hadoválni, hogy szerintem több sört fogok inni sunyiban a sorok (sörök) között, hogy a cég meg fog gazdagodni. Vagy én a visszavitt üvegekből Hawaiira utazni (nem). - Gyere papához - hajolok a csomag fölé, friss zsákmány, ami azt jelenti, hogy egészen könnyen fog csusszanni az olvasmány, mert az életben nem fogom megjegyezni, hogy a C1 és a DE szekció az melyik agytartomány is. Nem mindegy? Nem vagyok agysebész. Nem nézek fel a könyvből a pittyegésre. Annak ellenére, hogy egyszerű életet élek, az a negyed az okos lakások hona. Minden flancosul okos, még azt is megmondja a hűtöm, reggelente, jaj várj, ennek sztorija van, el kell mondanom. Még az első napokban volt, amikor kinyitottam reggel a hútőajtót, aminek a kijelzőjén felvillant, miután visszatettem a tejet, hogy a tej fogyóban van, mikor szállítsa ki a futár. Namost. Hajnal négykor, tótágast álló hajjal, boxeralsós, zoknis köpenyes állapotban álltam az egy szál gyönyörű.... kávésbögrémmel, hóttálmosan. Eltartott percekig, mire felfogtam, mit is bámulok a kijelzőn. Aztán belenyúltam a köpenyem zsebébe. - Helló... ó, ugyan, hol érdekel, mennyi is az idő,, amikor ... na mindegy. Mondd, nincs abból a régi, rakéta hűtődből? Tudod, amibe lábbal kell beletaposni a két nyomorult jégkrémet... és nem pofázik neked vissza, hogy elfogyott a világ lecsudálatosabb teje, és hogy rendel? Na, arra gondoltam. Köszcsi.
Szóval azért itt minden okos. Majdnem. A hűtő biztos nem. A kopogásra először nem figyelek fel, aztán leengedem a könyvet az arcom elől. Miafranc? Nem várok senkit, és itt tuti nem fogadok, pláne így nem fogadok senkit sem. Az unikornisos mamusz még hagyján, de citromsárga-limezöld kockás sztreccsgatya... jade, voltam vele előadáson is, szóval fogadóképes állapotban vagyok. A másik kezemre nézek, amikor rájövök, hogy a holnap az már ma van. Vagyis elvileg tudom, ki kopog. Afranc. De nem zsaru, szóval.... Szóval végre kifújom a füstöt, annak jellegzetes illatával. Friss csomag, mondtam. Számba veszem a cigit, próbálok nem orra bukni a mamusz szarvacskáiban, mert járni benne könnyű, de ha magam alá csomogalom a lábam, gonosz módon beakadnak, és estem már így pofára, szóval csak óvatosan. A csíkos köpeny van rajtam, félórát áztattam magam, a mai delikvens kifejezetten negatív manó volt, bezzeg ah, anyám, nekem lenne ilyen énecském ott felül. Jójó, te királyabb vagy, megdumáltuk. Feltépem az ajtót. - Fejjó - ami helló akart volna lenni, ha nem lenne a számban a cigim. Nem nézek végig rajta, minek? - Nem, Csipetke. Miért lenne kínos, ha nem? Nem tök mindegy, hol vagy éppen? Tüsszentek egy oltárit. Basszer, valami allergia lesz, tuti. - Miért félsz tőle, hogy a lakótársam leszel? - nézek rá megrökönyödve, legyintve a könyvvel a kézfogás terén, nem váltok kezet, a jobbomban van a könyv. Én meg a formalitás a Holdon. - Az én nevemet tudod - lépek arrébb, hogy beljebb tudjon jönni, a folyosó végén megállok, hogy bepakoljon mindent, az csak fennakadás lenne, ha én most nekiállnék negyed kézzel pakolászni. - A macskát, akiiiii..... - nem tudom a nevét. - kiengedheted, itt lehet szabadon. A lakás az enyém, ha orrmányos egyszarvút kivánnék tartani, akkor is megtehetném. De legfőképp azért, mert van egy jó ismim, a megfelelő helyen. Azt azért megnézném, ahogy átemeli a korláton a "kishavert". - Nem vezetlek körbe, úgyis először mindenki a raktárajtót találja meg, tegyek bármit, szóval majd felfedezed. De a szobádat megmutatom. Ami úgy szoba, hogy a nappaliban úszómedencét is nyithattam volna, így azt átalakíttattam, s egy kis egyszerű, de nagyszerű kisebb lakosztály került ki belőle, gardrób szobával és fürdőszobával (szigorúan fürdőkáddal. A zuhany hangjáért ölök). - Nálam nincs szabály, mindent szabad. Ellenben a háztömben, állítólag, vannak szabályok, azt átküldtem neked a válaszlevéllel, ha nem olvastad el, nem érdekel - tök lazán kezelem az ilyet. A közelebbi ajtót nyitom ki a sok közül, de mégis, valahol adva van még így is a nappali és konyha privát szférája is. Direkt csináltattam így meg. - Ez az a szoba. Ha mégsem tetszik, holnap reggel elmehetsz, nem számítok fel semmit - a kupi sem foglalkoztat, vagyis de, mert amilyen habókos vagyok, annyira úgy minimalista, hogy nálam mindennek megvan a helye, így a kis takarítóbrigádnak, aki automatikusan dolgozik, akár itt vagyok, akár nem, nem fog fennakadni sehol.
Wondering if it gets better Or if he's always gonna feel empty forever So he gets lost tryna find another way back home As he walks the world alone
! nyelvezet
Ez egészen biztosan nem jó ötlet. Úgy értem, nézz rám. Nézz rá az életemre - haló. Egy rakás szerencsétlen szerencsétlenség, aki valamiért még mindig a földön van, bár amúgy faszom se érti igazán, hogy hogyan vagy miért. Ha valaki, akkor biztosan én fogok ki magamnak egy teljesen beteg, sorozatgyilkos fogurát szobatársnak, aki talán nem véreztet ki az első napon, ellenben amíg vár a megfelelő pillanatra, figyel álmomban. Használja a fogkefémet. Vagy ne adj isten, szereti a nyers paradicsomot és telepakolja vele a hűtőt, hogy minden kajámnak undorító paradicsomszaga-legyen. Óh, tudnám még sorolni a legveszélyesebb lehetőségeket, tényleg! Mély levegőt veszek és realizálom - vagy győzködöm magam -, hogy mostmár mindegy, már itt vagyok, és amúgy sincs egyéb választásom, mellesleg meg, inkább hálásnak kellene lennem, mert azért nem mindenki annyira merész, hogy befogadjon valami faszit az otthonába aki egy hete írt neki először. És nem, nem gondolok bele, hogy ez talán maga is egy red flag, mert nem. Ez számomra kurvára nem red flag, hiszen máskülönben nem lenne hol aludnom. Kinyitom a számat, ahogy ajtót nyit, majd becsukom. Oké? Rendben. Kinyitom újra, hogy mondjak valamit, majd újra becsukom - mert tátott szájjal végigbámulni rajta igazán kurvára illetlen volna, valószínűleg -, és miután tekintetem végigsiklott alakján, visszaerőltetem szemeimet az arcára. Huh? - Végülis… - Ja, megpróbáltam az elején így hozzáállni a munkáimhoz is, de hamar kiderült, hogy a munkáltatók ezt legkevésbé sem értékelik. Nem is értem, miért. A tüsszentésre egy egészen kicsit megrezzenek, a macska meg érezhetően hasonlóan tesz a tartójában. - Nem úgy értettem, egyáltalán nem - magyarázom a kérdésre, és egy kicsit hülyén érzem magam, de azért bőven nem annyira, hogy különösebben aggódni kezdjek, inkább csak olyan… egészséges és elfogadható módon, ha lehetséges egyáltalán az, hogy az ember egészséges és elfogadható módon érezze hülyén magát. Oké, August. - Csak rég laktam együtt bárkivel is, de biztos vagyok benne, hogy jól elleszünk. Utoljára az intézetben, ami azt illeti, akkor viszont egy tucat kölyökkel, és hát egyetlen részem sem kívánja vissza azt az időszakot. Beljebb lépek, ahogy enged, és leteszem fél kezemből a táskámat, hogy ki tudjak bújni cipőmből, merthát na. Illemek meg egyéb faszságok, vagy mi. Felpillantok, ahogy Peter megemlíti a macskát, majd lenézek a dobozban várakozó fekete-fehér foltos kis szörnyetegre. - Ja, Camille a neve, vagy ilyesmi, de amúgy csak Macska, azt jobban szereti. - Avagy valamiért az első pillanattól kezdve Macskának hívom, és ezen semmi nem változtat. Ő meg leszarja, igazából. Becsukom magam után az ajtót, majd a padlóra pakolom a kis tárolódobozt, hogy kioldjam az ajtaját, a macska meg ki is ront, mint valami izgága kiskölyök, akit túl sokáig tartottak visszafogva. Felbámul Peterre, majd nyávog egyet felé, mintha köszönne, és végül elindul előre a folyosón, hogy felfedezze az új illatokat és részleteket. Ahogy Peter magyaráz, úgy felszedem a táskáimat a földről ismét, majd elindulok utána befelé, figyelmem közben a teret pásztázza - nem telik sok időbe rájönnöm, hogy ez a lakás egyáltalán nem az a szint, amit eddig megszoktam. Még csak nem is hasonlít hozzá. Sokkal modernebb és hatalmasabb és elegánsabb és basszameg, hát nem, kurvára nem illek ide, ez az érzés pedig éket ver a mellkasomban. Mégis hogy kerültem ide? Körbeforgatom a fejemet és én magam is megfordulok, hogy áthaladunk a nappalin a szobámig, majd visszafordulok Peter felé. - Aha… Igen, átnéztem. - Mármint végigtekertem rajta, khm. De hé? Egy normális ember sem fog elolvasni egy akkora bazinagy szöveget. Ahogy kitárul előttem a szoba ajtaja, beljebb lépek, két táskám tompán puffan a földön, én pedig kissé elképedve bámulok körbe. Oké, basszameg… - Komolyan? Mármint… - Visszafordulok Peter felé, hitetlenkedve pillantok rá. - Persze, hogy tetszik! Tökéletes lesz. - Megérkezik a macska is a szobába a nyomunkban, végigdörgölődzik Peter lábán, mielőtt betipegne előttem, hogy végigszaglássza a helyiséget. - Hé, nem akarok illetlennek vagy pofátlannak tűnni, de tényleg. Nem kínálod te egy kicsit áralatt ezt a helyet? - Fellökném a táskámat az ágyra, de nem érzem illőnek, így végül csak a szekrénysor felé tolom. Aztakurvaeget. - Mármint, wow. Kurvamenő helyen laksz. Saját vagy bérled? És már csevegek is, ahogy elkezdem kipakolni a legfontosabbakat; a telefonom, töltőm, macskakaja, amiknek talán találok majd helyet a konyhában, és egyéb apróságok.
Hejjj, így vegyek minden nap lottót minden áldott reggel, amikor felkelek. Tudtam, hogy ilyen ábrázattal fog végigstírölni. Pedig ez még egy egészen normálisan mondható összeállítás, amiben feszítek. Az Ádám-kosztümön kívül, természetesen. A végülist hallom, meg nem igazán érdekel az sem, hogy ki ért egyet velem, és ki nem. A költői kérdések mámorait éljük, és én élvezem a legjobban, mert tudom, hogy nem kell rá választ keresni. Úgysem lesz meg. - Oké, akkor hogy? - na, az ilyen kérdések azért érdekelnek. Janem, annyira nem, de ha fél tőlem, úgyis hamar el fog menni. Bár nem hiszem, hogy lime-zöld nadrágos csávó ijesztő tud lenni. Unikornis mamuszban! - Aha. Hát én nem tudom előre megmondani, hogyan leszünk meg, majd kiderül, és alakul - megszoksz, megszöksz, de én meg igazodok mint a víz a szivacskoz, szóval nekem tök mindegy, mert minden átfolyik rajtam. Vagy én rajtuk. Hogy mi a múltja, most nem foglalkoztat, az inkább kezelésen jön elő, na, akkor überfontos, hiába zengdezik, hogy nem. Bocs, de nyomi emberek vagyunk, nekünk meg igen, úgyhogy tessék csak szépen dalolni. Rámutatok a pont a bejárat melletti ajtóra. - Oda be tudod tenni a cipődet és a kabátodat, külön részed lesz, úgy rumlizod tele, ahogy akarod, de ha takarítok, azaz más takarít, és nem jó helyen van, akkor kukázva lesz - semmi fenyegetés, ez tény. Időnként kell nekem bejárónő, mert orral tolom be hajnalban magam, és tökre oda meg vissza lennék, ha a fűtől vagy egy rakat piától, de általában egy zsaru kap el melóra, vagy valakivel dolgozok, akit nem lehet otthagyni, hogy ja, bocsesz, hajcsizni van kedvem, majd folytatjuk, addig meg celluxszal beragasztjuk a szétesett énedet, csá. - Vagyis hívhatom Búbos Vöcsöknek, arra se hallgat. Tipik macska - vigyorgok, cseppet sem bánva. Nem mozdulok, ahogy rám néz a macska, de hogy szerelembe esek rá, az is tuti. Azok szemek, anyám! - Vagyis nem - hát engem meg aztán tök hidegen hagy, nem engem fog a házmester képen törölni, ha nem úgy lesz, ahogy a házszabály előírja, de majd megtudja. Szerencsére lehet házi kedvencet tartani, én csak a halaktól vagyok ki, de nem a tátogásuk miatt, hanem mert idétlen időkig képes lennék az üveget kocogtatni, hogy hellomizu. - Akkor jóóóóóhhhelllooo - nézek le a macskára, szorgalmasan szívva a füves cigiből, a könyvet meg valahol elejtettem útközben, most már úgyis keverni kezdtem a limbikust a neoval, szóval csak semmi prefrontalitás! A nem akar illetlennek, meg pofátlannak de tényleg tűnni, éppen kífújom a füstöt, még meg is lepődöm, s várom a kérdését. - Háhá! - nevetem el magam röviden. - Az öledbe hullik egy tök jó lehetőség, te meg megkérdezed, ez jó - szívok a cigibe, mert kicsit elmaradtam a légzési számmal. - Adok egy kis számolnivalót az adóellenőr bácsiknak, akik szeretnék tudni azt is, milyen alsógatya van rajtam. Rágódjanak csak rajta egy kicsit - totál rendszerellenes vagyok, de nem az a mellel és fejjel neki, nem-nem! Kell mani? Ötven centesekben jó lesz? Nem? Akkor adom negyedesekben... homokozzanak szépen csak a számaikkal. - Ja, kurvamenő. Itt minden visszapofázik és okosabb. Majdnem minden. A hűtő tuti nem. Saját, mert ha rinocéroszt akarok tartani a nappaliban, és felrakni a kocsit a plafonra, nem fog beleugatni a főbérlő. Ahogy pakolni kezd, úgy döntök, az ő alsógatyáira nem vagyok kíváncsi, így egy újabb slukk után az ajtkilincsen landol a kezem. - Rendeltem kaját, negyedóra múlva megérkezik. A hűtőből lehet venni, csak pótold, ugyanazzal, amit elvettél, és ne egy hét múlva, meg ne is egy év. Két napos késéssel okés - mielőtt még a tíz évre szavaz Peter-mentalitással. - A macskának vettem két tálat, azt hiszem a raktárba tettem, ahová úgyis tuti benyitsz véletlenül. Alomtál is van valahol, az is ott lesz, a műanyagok között. Azt csakis a te részeden tarthatod - nincs kedvem takarítani a kiscsaj, vagy pasi dolgait, de szívesen olvasok neki még Caligulát is .... - Ja igen, most mondom. Ha zsaruk keresnek, nyiss ajtót, értem jöttek. Ha nem vagyok itthon, akkor mond azt, hogy a telómon elérnek. Vagy nem. Mármint nem azt, hogy ne mond... - aztán csak legyintek. - Föjd? - vagyis sört, de addigra az ajtót már becsukom, magára hagyva, én meg kilibegek a konyhába, és két doboz sört kimarkolok a hűtőből, hátha addigra nem melegszik fel, mire végez. Ha nem jön záros időn belül, úgysem vész kárba.
Wondering if it gets better Or if he's always gonna feel empty forever So he gets lost tryna find another way back home As he walks the world alone
! nyelvezet
A vállamat vonom a kérdésére, miközben beljebb lépek és végigfuttatom tekintetemet a berendezésen. Akkora a kontraszt az előző albérletem és eközött, hogy fel sem fogom igazán, és mentségemre szóljon ez, de kicsit zavarban is vagyok. Jó ideje nem laktam együtt senkivel, megszoktam a magánszférát, a csendet és a békét, hogy hazaérve a macska az egyetlen jelenlét, aki üdvözöl, és habár nem volt túlzottan… előnyös a helyzet számomra, az elején biztosan nehéz lesz hozzászokni bármi máshoz. - Hát, ha ez megnyugtat, és nem kutatok majd be a magánteredbe, de ezt róla nem tudom ugyanúgy elmondani - biccentek le a macskára, aki még a tartóban elégedetlenkedik. - Szerintem zárd a hálód ajtaját, ha nem szeretnél mindenhol is macskaszőrt. Halkan felnevetek, hogy valamelyest oldjam a hangulatot, közben pedig biccentek a külön cipős-és kabátos rész említésére, mert hát azért ez tényleg elég menő, be is igazítom a cipőmet a helyére, miközben a macska kiszabadul a rácsos börtönből, és úgy illeg végig az előszobán, mintha csak az ő palotájába érkeztünk volna. Minden alkalommal ezt csinálja, meg vagyok róla győződve, hogy ő tényleg azt hiszi, a világ körülötte forog. Tipikus. - Aha, körülbelül - vigyorgok vissza. - Egy kis jutalomfalattal le lehet kenyerezni, bármikor. Mindent is megeszik, olyan, mint valami porszívó, de azért a konyhapultra nem szokott felmászni - ugyanez a konyhaasztalról nem mondható el, de dolgozunk rajta -, viszont ha zavar vagy útban van, nyugodtan lökd be a szobámba. Arra maximum megsértődik kicsit, de szerencsére engedékeny típus, elég neki egy kis simogatás, hogy elfeledkezzen mindenről. És igen, lehet, hogy tényleg nem olvastam el, de mentségemre szóljon, tényleg; melóztam, aztán stresszeltem, aztán ismét melóztam, közben pedig muszáj volt nekiállnom összepakolni és takarítani abban a kibaszott kis lyukban, és nem, végül nem jutottam odáig. De hé? Még nincs késő. Amúgy is, mennyiben különbözhetnek a szabályok itt, mint az előző helyeimen? Ott sem volt igazán baj, velem legalábbis nem, de még a környező, üvöltő vagy büdös szomszédokat sem rúgták ki. Peter füves cigijéből ítélve pedig itt sem lehetnek valami rendkívül szigorú szabályok… vagy csak rá nem vonatkozik egyik sem. A macska visszapislog Peterre és kicsit oldalra billenti a fejét, ahogy nyávog mégegyet és tökéletesen lejön róla, hogy tudja, hogy szerzett mégegy rajongót, és ezt ki is fogja használni. Szeretetéhes, zsarnok kis dög. Nem akarom már az első este kirúgatni magam, tényleg, de Peter… egyedi személyiség. Kurvára egyedi és a lakás egy kicsit szintén túl szép, hogy igaz legyen, szóval muszáj vagyok rákérdezni, oké? Valószínűleg csak azért, mert kénytelen vagyok befogni a számat úgy alapvetően, de ez még nem lehet akkora nagy baj. Remélem. - Aha, aha… nem elégedetlenkedni akartam, tényleg, sőt, csak csodálkoztam. Csodálkozz kicsit halkabban, mi, Jordan? - Óh, aha. Azért, ha érkezik a rinocérosz, szólsz előre? Különös meglepetés lenne arra kisétálni reggel, hogy a kanapét legeli. - Vagy franc tudja, mit esznek a rinocéroszok, mindenesetre. Furcsa, meglepő, kaotikus, nos. Nem is tudom, hogy ettől inkább féljek vagy örüljek, de egyelőre a kettő furcsa keveréke, és nem rossz. Azt hiszem. A kajarendelésre felcsillan a szemem, hálásan pillantok Peterre és a felvázolt feltétele bólintok. Oké, ez menni fog. Amúgysem akarok nagyon belenyúlkálni az ő kajáiba, szóval majd kettéosztjuk a hűtőt, vagy ilyesmi. Az eddigiek alapján nem félek attól, hogy ne volna benne hely mindkettőnknek. - Aa, köszi! - Megsimítom a macska fejét, aki már a cuccaim mellett van az ágyon és a táskám szélét rágja. - Nyugi, nem kapsz egy alomtál-légfrissítőt a folyosó közepére, bár egzotikus lenne. És közben már valóban elkezdek kipakolni, mert ha most nem csinálom meg, akkor magamat ismerve soha, a macska meg kitépi éjszaka a cuccaimat a táskámból. Csak stílusosan. Peter következő szavaira viszont felkapom a fejemet és feljebb szökik a szemöldököm, kinyitom a számat, hogy szavakat keressek, de aztán vissza is csukom. Majd újra kinyitom. - A zsaruk? Őőőő… - Hátrébb lépek, hogy Peter után pillantsak, de ő eltűnik a túloldalon. - Őőő, oké?! Köszi, hogy szólsz! Őszintén? Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy tényleg oké, de hé? Amíg nem értem jönnek, végülis. Bár abban sem vagyok biztos, hogyha belököm nekik ezt a “telón eléritek, guys” témát, nem basznak egyből falhoz, de hé. Talán még a végén tényleg összehaverkodok velük, ha eleget bukkannak fel, ugye? Ugye? Áh, faszom. Mi a fenébe keveredtem már megint, hm? Leseggelek végül a földre és hagyom, hogy a macska rámásszon a lábaimra, így folytatom a pakolást, legalábbis valamennyire, amennyire tudok így mozogni, de előbb-utóbb aztán csak feladom az egészet, és csatlakozok odakint a konyhában Peterhez. És hé? Ma még nem rúgjánk ránk az ajtót a rendőrök, szóval végeredményben annyira nem is rossz ez az egész. Ugye?
- Ó, a hercegnő. - nézek le a dobozra. - Kapsz akkor oda is hajcsipárnát, bár tudom, úgysem azt fogod használni. Macska. Majd pont én fogom neki megmondani, hol akar aludni. Hát ott, ahol neki jól esik, természetesen! - Á, majd végigtüsszögöm az éjszakát, legfeljebb. Csak ne ébredjek fel rá. - legyintek nyugalommal. - Mmm, szóval neked is a hasad a központi téma, ééérteeem. - nekem a fejem, de ahhoz a hasamat is tömni kell, szükséges hozzá az energia. Úúúúgy minden értelemben. - Akkor Bobbal tuti összeveszel. Ő is felszív mindent. Mármint... a padlóról. Oksika, bár nem hinném. Legfeljebb csak felborulok benne. - ha ráül a gépemre, azért ugyan fogok morogni, de hát az egy jel, nem, hogy csicskáztatni akar, vagyis számítok valakinek, ami jó dolog. Vagy nem. - Cöh... számító. - még rám is nyávog, hát hogy egyem meg, olyan édes! Megállok, ránézek, majd le a földre, aztán veszek egy nagy levegőt, az bennreked, pár másodpercig. - Transzformátor átállítva. - vagyis akkor csodálkozott, én véltem helytelenül. Probléma megoldva! - Neeemááár! - méltatlankodok. - Az pedig mekkora meglepi lenne már! - hát elveszi a meglepi varázslatos erejét? A döbbenetet az arcán, hogy ott egy bazi naaaagy... rinocérosz? A kajára ugyan nem vagyok háklis, ha valaki megeszi, enni kell, nagyon, rettttentően fontos dolog. Csak én hisztikélek, hogy ha megkívánok valamit, tudom, hogy ott van a hűtőben, és mikor kinyitom, fordított Schrődinger macskája helyezte áll fenn, tudniillik: nincs macska. Aaaakarom mondani: kaja. - Nincs mit. - igazából önző vagyok. Szétszórt, de önző, mert van, amihez, rettenet lusta vagyok. A macsek egészen otthonosan érzi már most magát. Tuti a holmik helyére akarja beszuszakolni magát. Macsek a javából. Egy fojtott naná lesz a válaszom, mert addigra már a hütő előtt imádkozom, ami lehajolást jelent, s felmarkolok két üveggel a jobbikból. Meg kell ünnepelni az új lakót. És még a mai napig nem értem, ugyan miért adtam a fejem ilyenre. Ja, hát mert király ötlet. A kaját majdnem lekésem, mert közben visszakuckózok a könyvbe, muszáj vagyok befejezni ma, de ennyi zöldségkínálatot már régen láttam egy helyen. De valamit elő kell makogni, szakszerűen, csak hát ugye, ők aztán baromira hipnotizálnak.
Kezdőlap
Van abban valami észbontóan csodálatos, ha valaki nem fogja a radarjával, hogy kopjonmárle. Nem az esetem, nem is lesz az, szóval kösz a felcsípést, ezt a vonatot lekésted.