A börtönben a feje tetejére álltak az események, mióta kényszerpihenőn voltam a fiam miatt. Nem akartam elújságolni senkinek sem, hogy mi történt, mert minél több emberhez jut el annál nagyobb botrány lesz belőle. Odabent is megválogattam azt, hogy kiben bíztam meg, de volt, aki puszta szívességből tartott maga mellett. A tűzeset óta Remi sokkal jobb hangulatban volt, mintha készült volna valamire, de még nem avatott be abba, hogy mit szeretne. Élvezte, hogy nem zárták el és olyan gyorsan értek el hozzá a hírek, hogy én magam is elgondolkodtam azon miképpen tegyek neki keresztbe. Túl messzire ért el a keze és nem akartam, hogy még ezen is aggódnom kelljen. Átmenetileg megegyeztünk Gabyval, hogy ebben az időben visszaköltözök és úgy teszünk, mintha minden rendben lenne közöttünk. Szokatlan volt megint a régi ágyamban aludni, de Manolonak kellett a biztos háttér. Kerestünk egy jó ügyvédet is, itt nem spórolhattunk a pénzzel, mert jogilag is tisztában szerettünk volna lenni azzal, hogy milyen esélyei vannak a baleset után. Az akkori esti csókomról mélyen hallgattunk, holott akivel éppen találkozni fogok tudott róla. A kislányok tapadtak ránk és akkor este én is többet ittam a kelleténél, ezért engedtem, hogy lekapjon egy olyan korú lány, aki a lányom is lehetne. Szégyelltem magamat és az ivászatot is a nullára csökkentettem, de kaptam azon a lehetőségen, hogy beüljek egy sörre a legjobb haverommal. Ricot elég sok ideje ismertem már, laktunk is együtt régebben, amikor átszöktem az Államokba. A régi idők összekovácsoltak bennünket és habár másfele ment az életünk még igényt tartottunk egymásra. Nekem szükségem volt olykor, hogy kieresszem a fáradt gőzt és szórakozzak egy jót, neki meg kellett egy félnótás, aki meghallgatja a panaszáradat. Viccen kívül ő volt az egyik olyan személy, akiben megbíztam és az életemet adtam volna érte. A megbeszélt időponttal kicsit bajban voltam, mert a kocsimat a lakásunk előtt hagytam és tömegközlekedésre adtam a fejemet, hogy le tudjak gurítani egy sört az este folyamán. Az egyik metrómegállót felújították, ezért át kellett szállnom és az időpont úgy szaladt el mellettem, mint egy jó nő. A bárt nem ismertem, de arra volt ez a modern digitális korszak, hogy beütve a telefonomba meg is találjam a címet. Tíz háztömbbel arrébb rá is akadok a bejáratra és egy mély lélegzetvétel után be is megyek a helyiségbe. A hangzavar elfogadható, ahogyan a tömeg is. A pult mellett haladok el és ekkor veszem észre az emlegetett szamarat az egyik asztalnál. A kabátom zsebéből kiemelve a két karomat lépek oda hozzá és megveregetem a vállát. - Világsztár a segged…te. – szintén ívelődő mosollyal köszöntöm, aztán kibújok a kabátomból és leülök a vele szemközti székre. - A legjobbat tudod kiválasztani a városban. Át kellett szállnom a metrón, mert nem közlekedett tovább. Kész szerencse, hogy ideértem. – igazgatom felfelé a fekete pulcsimat és most szemügyre veszem a haveromat is. - Egy meleg sörnél nincs is jobb. – pillantok a kikért italra és bele is kortyolok, de valóban az élvezeti része veszít belőle. - Adjál sült krumplit, mert éhen halok. Ebéd óta nem ettem semmit és ma megint lázadás volt a börtönben. – csenem el a tálat előle és két szálat kiveszek, hogy a számba tömködjem. - Mi a helyzet veled…azóta nem is láttalak, hogy legutóbb berúgtam…és hagytad, hogy lekapjon egy kislány a feleségem előtt. Igazán rendes barát vagy, hogy kiröhögtél. – aznap este történt a baleset és el kellett mennünk. Röviden beszámoltam neki az eseményekről, de más lesz élőben is átbeszélni a szituációt. - Lógsz nekem ma este legalább két sörrel meg egy normális vacsorával. Hús nincs az étlapon? – nézek körül hátha meglelem az étlapot. - Ugye olyan helyre hoztál, ahol van normális kaja is? – figyelmeztető a hangom és beleiszok megint a sörbe. - Ez botrányosan meleg te pöcs. – nézek fel rá.
Egy kezem is bőven elég lenne ahhoz, hogy megszámoljam a barátaim számát. Vannak olyanok akik annak vallják magukat, de ha mélyebben ránézünk ezeknek a kapcsolatoknak az összetételére akkor egyből átjön, hogy ez inkább kölcsönös kihasználás az egész jóban-rosszban kötelék helyett. Te adsz valamit, cserébe te is kapsz vagy fordítva. Attól függ mennyire vagy a bizalmatlan fajta, mert ebben az esetben sosem te vagy az aki megszánod először a másikat, kapcsolati hálózat ide vagy oda. Az egyetlen ember akit ide tudok sorolni az Miles volt. Már egészen csibész korom óta ismerem, de aztán a későbbiekben elváltak útjaink. Ő odahaza maradt, én meg fejest ugrottam az akkor még lehetetlenbe. Nem meglepően azóta sem próbáltam meg senkivel sem kialakítani őszinte köteléket Nevadan kívül, pedig papíron még valahol egy feleség is beletartozik a vagyontárgyaim közé. Kár érte, hogy a maga értelmében még az is egy hazugság. Egyszerűen annyira korlátoztam az ismerkedési esélyeimet, amibe nem fértek bele az igaz érzelmek. Én is már inkább csak úgy kerestem és kategorizáltam őket, hogy kit lehetne előhúzni egy kalapból, ha a helyzet megkívánja az adott illető szereplését. Ettől még igényeltem volna egy hazugságmentes övezetet, amely Miles üzenetével együtt egyre valósabbnak ígérkezik. Egyből vissza is jeleztem neki és végigpörgetve fejben az ismert helyeket írtam meg neki egy kocsma címét a lehető legtávolabb az előfordulási helyemtől. Könnyen megtehettem volna, hogy zárás után a Viva’-ba kéretem a megjelenését, de családja van és a franc se tudja ki pikkel rám már megint amivel céltáblát festenék az ő hátára is. Nem tudom, hogy a tisztelet vezérli a rajongóimat vagy annak valami elkorcsosult változata, de tartották magukat a határaikhoz és nem balhéztak azon a környéken amihez nem volt közük. A megbeszélt időponthoz mérten tíz perccel előbb érkezem és le is foglalok egy sarokban lévő asztalt magunknak. Innen a bejáratra is jó rálátásom lesz és nem is fog senki sem megzavarni minket. Az agyamra menne, ha valaki folyamatosan kerülgetne vagy jobbra meg balra kellene húzogatnunk a székeinket csakhogy elférjenek. Egy idő után azt se tudnàm melyik témánál vagy mondatnál tartottam. Első körnek két sört kérek, de ha valami erősebbre esküszik, akkor azt is majd megoldjuk. Engem ma már úgy felidegesített az egyik nyomorult, hogy egy-két pohárral lecsippentettem a készletünkből amikor éppen hátra kellett menni valamiért. Ha Nevada ki is szúrta a pillanatnyi elgyengülésemet, akkor a véleményét ezek szerint megtartotta magának, én meg elég összeszedettnek éreztem magamat ahhoz, hogy ne fejeljem le teljes erőből az idegesítő fickót. Az italrendelésünk mellé még egy kis tál sültkrumplit is kikérek, hogy valami fel is szívja az italt, majd ezekkel együtt telepszem le az üres székek egyikére. A sört félretolom, a krumpliból viszont egy szálat elrabolok és a telefonomon lévő szokásos alkalmazásokat pörgetem végig. Egy videóba merülök bele éppen valami brutál sajtos kajáról, amikor észreveszem a nagy mamlaszt, az arcomra meg egyből vigyor költözik. - Hölgyeim és Uraim, csak nem..maga a világsztár személyesen?! – állok fel a helyemről üdvözlésem közben, de a nosztalgia egyből feléled bennem az ismerős vonások láttán. – Ennyit késni. Azt hittem már tettél kerülőt egy másik országon át. – húzom tovább az agyát, de a nagy összeborulás se maradhat el. Azért csak jó már látni a világi haveromat. - Bátorkodtam rendelni neked is egy italt, de szerintem felforrt amíg ideértél. Lehetőleg kímélj meg attól, hogy a fejemre öntöd. – teszem vissza le magamat a székre és felé tolom a sült krumplit amiből előtte megint elveszek egyet. Azért érdekes belegondolni, hogy az életünk mennyi ponton keresztezte eddig egymást mégis különböző utakon haladtunk tovább. Engem jobban bekebelezett az elítélendő közeg, ő meg még arra is képes volt, hogy családot alapítson. Nem mintha meglepő lenne ez. Kettőnk közül mindig is ő volt az akinek nagyobb igénye volt a megállapodásra meg a normális életre, míg én nekem egészen más jelentéssel társult, hogy pontosan mit is takar a normális. De nem is baj ez így ameddig töretlen marad a barátságunk.
Kezdőlap
