Evelyn, Julian and Roman

↜ A szerelem olyan, mint a hirtelen lerészegedés. ↝

Még most is alig bírom elhinni, hogy tényleg összeházasodunk. Mármint, hogy tényleg tényleg, mert a papír aláírva, a hely kiválasztva, a pappal le beszélve, szóval innentől már csak apróságok vannak. Ezt pedig illő módon a bárban is megünnepeltük, bár csak iszogattunk, mert örültünk a fejünknek, mert, hogy a dolognak igen gyorsan híre ment. Volt is nagy csodálkozás. Valaki azt hitte már rég szétmentünk, de azért akadtak bőséggel, akik gratuláltak. Öcsém, a Jennával való házasságunkhoz nem gratuláltak ennyien. Mondjuk azt ilyen sunyi esküvő volt és fiatalok is voltunk... Mindegy is...
A ruházkodást én sem vittem túlzásba most az egyszer, bár egy ideje hozzá lettem szoktatva az öltönyhöz, de ide most jó lesz a kényelmes ruha is. Fekete póló, sötét farmer, fekete bakancs, semmi pucc. A hajam is csak kicsit feltúrtam, bár mázlim volt, hogy előző este szemfüles voltam, mert Lucy megint beakart próbálkozni a szőkítéssel lefekvésnél, csak kiszúrtam az ágy alatt rejtegetett szőkítőt. Mondjuk aztán lehet nem is nekem szánta... annyi baj legyen. Nekem aztán édes mindegy, milyen színű Juju haja, amíg tépkedhetem, már pedig tépkedhetem. Az, hogy miként sikerült rávennie Jennát a válásra gőzöm sincs, de örültem neki, noha én nem tudtam és Julian is csak sejtette, hogy a drága exem közben már elkezdett a hátunk mögött cselekedni, hogy egy per folyamán elvegyék tőlünk a gyerekeket.
Julian egyre többet járt a bárba is, aminek örültem, mert jó ideje már, hogy volt az a balhé és a fiúkkal is megbeszéltem a dolgot. Az megint más, hogy én meg közben a napokban fejembe vettem, hogy rendőr leszek, és ha felvesznek, akkor itt hagyom a bárt. Jófiú leszek, úgy döntöttem. Még akkor is, ha ez általában mindenkit röhögésre késztet.
Amíg Julian telefonált, addig én a pultnál vagy ittam - igyekezvén nem túlzásokba esni - vagy épp mogyiztam és beszélgettem a szakáll gyűrűs barbárokkal. A mogyizást sem arra értettem, hogy.. hanem a pucolós fajtát... amit ugye enni kell. Nem akartam zavarni, mert ugye tiszteletben tartottam, hogy nem csak én vagyok neki, hanem a munkája is, meg mostmár a kölykök is. Pláne a nyilvánosság előtt tartottam magam... hmm... mikor, hogy. Jó, hát azért hallgatóztam picit, hogy tudjam, mikor kezdjek rá a hisztire, mielőtt átesne a ló túloldalára és az irodájában laknak, nálunk meg csak úgy... lenne. Aztán közelebb is mentem, mire ő átkarolt, amit elégedett mosollyal viszonoztam. Átkaroltam volna én is, de akkor láttam, hogy cigi van nála. Szép, még az hiányzik, hogy kilyukassza a ruhám.. Ki is húztam kezéből és amíg telefonált én szívtam, és néztem közben.
- Nagyon helyes... ne rajtam spóroljatok. Én alapból is 0-24 órás figyelmet kéne, hogy kapjak tőled. Szóval nagy áldozatokat hozok, bizony... - bólogattam színlelve, mekkora áldozat vagyok a kapcsolatunkban, de végül elmosolyodtam, és már épp markoltam volna rá a hátsójára, hogy szokás szerint elvesszek a feszességében és aztán minden is megtörténjen, mikor ismerős hang csapta meg a fülem. Nem voltak sokan, meg tudtam merre a bejárat, de mivel mindenki föl alá mászkált várnom kellett, mire szemet szúrt a nagy bikák közt. El is vigyorodtam, nem utolsó sorban pedig gyorsan lekaptam kezem Julian hátsójáról. Majd otthon... vagy a kocsiban... vagy inkább hátul, ha már nagy a kínlódás.
- Kislány! - csillantak fel szemeim boldogan, széttárt karokkal. Egy dolog, hogy sokakkal jóban vagyok, de nem sok volt munkatárssal találkozom, pláne nem ilyen jó viszonyt ápolva. Sokat köszönhetek Evenek, szóval én nem spóroltam meg az ölelést. Nem hiszem, hogy Julian nagyon magára venné, elvégre az ő kezét kértem meg, meg hát, ő még is csak egy kislány hozzánk képest. Mindegy az, hogy anno rá is rámásztam, legalább is próbálkoztam. Leintett, ennyi. Szóval, ha elfogadta az ölelést és adtam neki.
- Napról napra szebb vagy... - csíptem finoman pofikájába vigyorogva. - Jót tesz neked az a srác. Sajnálom, hogy a mai kihagyja... de remélem azért a kávéval nem esik túlzásba... - teszem csípőre kezem fejem csóválva, mert Remyt viszont ritkábban látom, sőt. Evelyn ugyan említette, hogy a srác elég elfoglalt, de mintha azt is mondta volna, hogy kölcsönösen próbálják leszoktatni erről egymást. Ja, igen, szóval Eve és Remy együtt vannak, szóval már csak emiatt sem moroghat Julian.
- Ahw, de cuki vagy! - veszem át a sütiket. - Köszi! - somolygom, és a magam részéről ki is bontom, miközben odalépek Evelynnel Julianhez. - Ó, emiatt ne aggódj. Én egy magamban is megtudok enni egy kamionyni süteményt, pláne, ha tőled van. - mosolygom, addigra már csukott szájjal, mert közben ki is  vettem egy darabot és megettem, aztán jött a következő. Bemutattam volna őket egymásnak, de tele volt a pofám, mert gondoltam ők is kezet tudnak fogni, szóval csak álltam ott velük és hallgatva őket tömtem a búrám. Nekem mondjuk eszembe se jutottak a kölykök odahaza, dehát amiről nem tudnak ugye...
- De csak jókat... - szólaltam meg félig teli pofával Julianre nézve, mielőtt azt feltételezné, hogy rosszat mondanék róla, vagy... esetleg erotikus dolgokat. Bár mondjuk... lehet, hogy ejtettem el róla hasonlókat, de talán egyik sem volt túl zavarbaejtő. Óóó, basszus, vagy várjunk csak... Naa mindegy. Evelyn csak nem hozna zavarba, hogy esetleg kikotyogtam, hogy mi történt Julian lakásán...
Elmosolyodtam, mikor finoman körbeírva beszélgettek a dologról és még tartottam is a pofácskám a pusziért. A cigit persze még azelőtt vissza adtam Jujunak, mielőtt Evelynhez mentem volna. Megkínáltam őket a sütivel - mondjuk jókor... - de ha nem kértek, más nem kapott belőle.
- Szó szerint. Ki kellett gáncsolnom. - bólogattam nagyokat, miután lenyeltem a falatot, bár asszem már ezt is mondtam neki. Ahh, mindegy, inkább egyél Roman... legalábbis két pillanatig...
- Még dolgozunk az esküvőn, meg a velejáró ezernyi dolgon, de ugye jöttök az esküvőre is? Mármint... persze, hogy jöttök... ketten, mert az úgy édi... Szerintem imádni fogjátok... - somolyogtam egyenlőre többet el sem árulva.
- Ó, basszus, majd elfelejtettem! Bár úgy is tudod, hogy a bár vendége vagy mindenre is... - biccentettem az italok fel a pult mögött Evenek, de ha foglalt is volt minden munkatárs, akkor én magam mentem a pult mögé, s ha jöhetett a szokásos, akkor töltöttem neki. Meg magunknak is, mert nem illik egyedül inni. Ez szabály. Az én szabályom.
- Mesélj valamit! Olyan ritkán látni. Ennyire beindultak a dolgok? - intéztem közben az italokat.
- Evelyn volt lényegében az egyetlen, aki munkatársként lepattintott magáról... Odahaza tele is sírtam a párnám utána... - forgattam szemeim viccelődve, mesélve Juliannek. - De aztán tökre jóban lettünk utána is. - toltam eléjük a poharakat.

↜ öltözet ● thx. ● helyszín ● zene ↝

Evelyn, Julian and Roman

↜ A szerelem olyan, mint a hirtelen lerészegedés. ↝

Lehet állást kéne váltanunk és beszállnunk a pornóiparba... - viccelődtem, persze halkan, mielőtt valaki meghallaná és holnap már mindenki úgy kezelné, mintha már a szakmában is lennénk. - Együtt is töltenénk az időnk, jól is éreznénk magunk, ráadásul fizetést is kapnánk. Sőt! Mivel te amúgy is híres voltál, nem keveset adnának érte... - emelgettem szemöldökeim az ötlet iránt csalogatóan, de még mindig csak poénból.
Néha úgy éreztem magam Julian mellett - meg úgy alapvetően inkább közvetlen közelében -, mint egy végtelenül elkényeztetett macska. Ha épp nem volt mellettem, mindig adom a nagyfiút - persze az is vagyok - amikor meg velem van és hozzám nyúl, egyből meglágyulok a rózsaszín ködtől, és nehezemre esik még az is, ha túl messzire kell mennem tőle. Igaz, ehhez ahhoz is hozzájárul, hogy féltékeny vagyok, itt meg rajtam kívül is akadnak olyanok, akik szeretik a csini fiúkat. De Evelyn jelenléte azért jó kis figyelem elterelő, pláne, mert manapság is ritkán látni, amiért egy szót sem szólhatok, mert mostmár tudom milyen az, ha valaki tényleg totál be van naptárazva. Szóval örülök a fejemnek, hogy legalább ma eltudott jönni, még ha egyedül is. Azt is kifejezetten jó érzés volt látni, hogy bár biztosan ezerrel stresszelhet a munkájában, nem látszik rajta, jól tartja magát, és bízom benne, hogy ez nem csak külsőségeken alapul, de belül sem akar felrobbanni. Mondjuk ő mindig is jobban viselte a pörgést.
- Aaa... tényleg, mesélte is. Bár akkor még távolinak tűnt a dolog, de örülök, hogy végre bejött az élet a számára is. Mondjuk annak kevésbé, hogy így leköti... De ennek is meglesz a gyümölcse, szóval eljön az ideje, amikor hátra dőlhet. A lényeg, hogy erre azért emlékezted majd... - mosolyogtam, és el is töprengtem, hogy anno is tervben volt, hogy elmegyünk oda Juliannel, csak aztán összevesztünk, engem elraboltak meg ilyenek, szóval kicsit feledésbe merült a dolog. De a nászutunkat még simán tervezhetjük oda. Mondjuk... én olyasmi helyre tervezném, ahová soha többé nem kell visszamenünk, mert magunkat... khm magamat ismerve, ki leszünk tiltva a helyről... meg a városból is...
Nem mintha másképp nem, de a sütikkel már le is kenyerezett Eve, ha lett is volna bármi hátsó szándéka. Igaz, velük ellentétben bennem fel sem merült, hogy hagyjak a kölyköknek, ahhoz amúgy is kevés volna - most már biztosan - meg különben is, nem tudhatjuk nem-e allergiások valamelyik összetevőre. Mondjuk nyilván nem, de én majd szépen le ellenőrzőm. Mindegyik falaton.
- Ez igaz... Mióta színre lépett Julian, lassan jobban szeretik őt, mint engem. Egy-két drága holmi, és már el is felejtették ki pelenkázta őket... gyerekek... - forgatom szemeim elmosolyodva. Mondjuk én sem emlékszem rá, hogy nem e az egyik szeretőm volt, aki éppen ráért kicserélni a pelust, míg én aludtam vagy csak épp nem volt hozzá kedvem, de ez részlet kérdés.
Teli szájjal, elmosolyodva hallgattam őket, ahogy a megnevelésemről beszéltek. Megjegyeztem volna, hogy az öklöm éppenséggel én is tudnám mire használni, de még mielőtt szóra nyitottam volna a szám a falat lenyelése után, rájöttem, hogy ilyet maximum tényleg csak akkor mondanék, ha kettesben vagyunk. Mondjuk nem tudom mit izélek itt, mikor Eve nyilvánvalóan ismer már, de Juliant talán tényleg nagyon zavarba hozná.
- Tudod, hogy megy ez... - néztem a kislányra vállat vonva, somolyogva. - Meg kellett "húznom a haját", hogy észre vegyen... - tettem hozzá a témához, miközben átnéztem mosolyogva Julianre, visszaidézve azokat a szép pillanatokat. Hogy szadiztuk egymást, meg nyomtuk a süket dumát, erre tessék... Letartóztatásból esküvő lett.
- Cuki vagy. - mosolyogtam hálásan Evere, bár bíztam benne, hogy ha zaklatni is fogjuk, akkor sem mindenféle kéréssel, hanem csak a pontosítással, hogy ráérnek e, hogy legyen az utaztatás meg ilyenek. Nem akarok fölös terheket róni a vendégekre. Én már annak is örülök, ha eljönnek, mert hát... jó tudni, hogy a sok rosszaságom ellenére, azért nem csak én képzelem be, hogy vannak pozitív tulajdonságaim is.
Aztán jött a nap kihagyhatatlan eseménye, az ivászat és koccintás. Úgy láttam senkinek sincs ellenére, és mivel a sütis tál is rászorult némi biztonságra, mielőtt más is rá tenné mancsát, azt szépen az egyik mini hűtőbe rejtettem a pult alá, ezt követően pedig ki is töltöttem az egyik jó minőségű piánkból három felé mindannyiunknak.
- ...és a remek örökké tartó barátságokra! - tettem hozzá megemelve a saját pohárkám, mert azért ne feledkezzünk el róla, hogy alapból is ritka, ha két emberke kitart egymás mellett, mi pedig nem csak korban állunk kilométeres távolságban egymással Evelynnel, de személyiségileg is majd hogy nem teljes ellentétei vagyunk egymásnak, és még is működik, anélkül, hogy bármelyikünk is félreértené. Igaz, ehhez kellett egy kisebb pofont, de megértettük egymást, és ennyi. Szóval meg volt a kocc, és miután egy húzásra le is tudtam az italt, már töltöttem is újra mindenkiét.
- Hé, ezt ne így fogd fel, drágám. Hanem igen is vedd tudomásul, hogy vagy olyan imádnivaló, édes, eléggé nagyszájú hozzám, a harci tudásodról nem is beszélve, hogy eszembe se jusson félre kacsingatni, míg akkor nem volt semmi, ami miatt úgy kellett döntsek, hogy megálljt parancsoljak. Így, hogy végre meg van a tökéletes, minek más...? - vonok vállat, igen, kicsit hízelegve is neki, mert látom, hogy magára vette, és azt is tudom, hogy szereti, ha az egoját legyezgetik. Nyomok is egy puszit az arcára.
- Művészetközvetítő? - kérdek vissza értetlenkedve. - Ilyesmiről még nem is hallottam. - pillogok meglepetten, persze miután felvilágosít belátom, hogy ez nem csak egy roppant jó meló, de számára ténylegesen a legideálisabb. - Ezt nevezem, Eve! A kis pultos lánykából micsoda menő hölgyemény lett! Dehogy baj, mi köszönjük, hogy gondoltál ránk! Gratulálok! - mosolygok örömtelien, mert tényleg örülök neki. Nem mindenkinek jöhetnek össze dolgok, sőt mi Juliannel kifejezetten balfaszok vagyunk e téren, de jó hallani, mikor egy ismerősnek, akiről tudod is, hogy megérdemli sikerül. Pláne ilyen fiatalon! Evelyn mindig is olyan volt nekem - kivéve mikor bepróbálkoztam... - mintha a lányom lenne. Ha pedig neki jó valami, akkor nekem is.
- Na erre megint innunk kell! - emelem poharam és ha koccintottunk le is húzom, és már töltődnek is újra a poharak. Mondjuk lehet kellene egy mértéket tartani, de ha ők nem szólnak - már pedig miért tennék hisz ünneplünk - én biztos nem szabok gátat a boldogságunknak.
Utána viszont hagyom is őket kicsit beszélgetni, ehhez úgy sem tudnék hozzá szólni, ellenben így ismét lehetőségem nyílik a pult alól néha elő varázsolni a maradék sütiből. meg ha már ott voltam a pult mögött kiszolgáltam a legközelebbieket, legalább bezsebelhettem még néhány gratulációt.
- Nem is bírnám ki addig nélküle, míg levezényel egy komplett tábort... - szólok bele, ahogy visszatérek, miközben fejem csóválom, hogy na az aztán igen csak megrendítő volna a számomra.

↜ öltözet ● thx. ● helyszín ● zene ↝

Evelyn, Julian and Roman

↜ A szerelem olyan, mint a hirtelen lerészegedés. ↝

Nem zavartattam magam a süti evésben, amúgy sem tudtam mindig kommentálni a beszélgetést. Nem is azért, mert ne volna annyi gógyim, hanem, mert hajlamos vagyok el-elkalandozni, és olyan témákra evezni, amivel szerintem mindkettőjüket zavarba hoznám, odahaza meg lehet morogna Julian, hogy már megint nem fogtam be. Igyekszem változni, és nem beszélni olyasmiről, amiről egy szexuálisan egészséges és nem kangörcsös fickó nem beszélne. Nem mindig megy, főleg sok pohárka után, de most még az elején vagyunk és nekem itt a süti.
- Ráadásul kettő az egyben, mert én is lemozgom és őt is lemozgatom... - somolygom félig teli pofával, majd megkomolyodva gyorsan hozzáteszem. - Persze gyúrással, hát mi mással...? - füllentek, bár azt hiszem mind tudjuk mire gondoltam.
- Eh... én is törődtem velük, csak... - itt kicsit elmerengek az alkalmakon, amiknél már abban sem vagyok biztos, hogy nem e csak fantáziáltam. Sóhajtok végül. - ...na jóó legyen igazad... - forgatom szemeim mosolyogva, mert az életbe nem magyaráznám ki, pláne, hogy esélyesen meg sem történtek dolgok.
- Ez így van! Ráadásul kellemest a hasznossal... Ki tudja, ha nem nyúlom le a tárcád, te vissza jössz-e hozzám... így legalább adtam indokot... - emelgettem szemöldökeim szélesen mosolyogva, s bár nem hiszem, hogy haragudna miatta, se azért, mert felhoztam, azért adok egy puszit az arcára. Legalább Evelyn is láthatja, hogy még a legcukibb kapcsolatban is vannak hajmeresztő, látszatra kapcsolat romboló helyzetek, de ha igazán szeretjük egymást, úgy is túllépünk rajta.
- Ez így van! - adok igazat a kislánynak felé mutatva, teljes mértékben megerősítve mondadóját. - Sőt általában a legkülönfélébb helyekben és helyzetekben botlunk beléjük... Mint mondjuk ez a kissé különc bár... - bökök magam mögé hüvelyk ujjammal a helyre, hisz végtére is, mindkettejüket itt ismertem meg. Pedig mennyivel másként is alakulhatott volna a dolog, bár tény, hogy mi is bőven hozzá tettünk. Ezek után pedig nem volt nehéz meggyőzni Jujut, hogy amíg ő itt van nekem, nem is kell más. Az, hogy fantáziában kivel és hogy, azt hagyjuk, de a lényeg, hogy élőben már tényleg nem tervezik senkivel sem huncutkodni. Meg amúgy is alkut kötöttünk... Az, hogy aztán az akadémián milyen fordulatokat is vehet majd egy-két helyzet, az bizony a jövő zenéje, mert, hogy jelenleg abban sem nagyon hiszek, hogy felvennének.
- Én is téged, babám. - viszonzom a csókot, és csak azért nem markolok rá a seggére, mert tudom, hogy nyilvánosan jó barátok közt nem illik. Mondjuk ezt jó néhány pohárka után már nehéz lesz észben tartani. Amikor pedig még Evelyn is győzködte nem volt kérdés, hogy nincs miért aggódnia. Mondjuk látható fintorán azért jót vigyorogtam. Ja, hogy ez zavarja? Bezzeg, mikor cumi után tolom át a nyelvem a szájába magából is ízelítőt adva az teljesen oké. Persze erről végképp hallgatok, de attól még imádom mikor játssza itt a kis kényes királylányt.
- Kemény időszakok voltak azok, huh... - csóválom fejem vissza gondolva azokra a napokra, főleg a pörgös ünnepi nyitvatartásokra. Szent szar... az éttermeknek se lehetett könnyű a kiszolgálás, de egy ilyen helyen majd meghaltunk. Én már azon imádkoztam, hogy szarok rá, ha nem marad nekünk pia, fogyjon el és basszuk már ki a vendégeket.
Részemről és hallhatóan Julian részéről is örültünk Eve sikereinek, amik hallhatóan még mindig felfelé ívelnek ezerrel. Tényleg ritka, még a szorgalmasok közt is, ha valaki már legalább idáig jut, és nem hiszem, hogy bármi közöm is volna a sikereihez, attól még végtelenül örülök neki. Nem mondom, hogy nem volna jó, ha a kölykeim legalább egyike is hasonlóan jó életet élhetne, de azt hiszem ezt a nevelésükkel pontosabban annak hiányával már elkúrtam. Igaz, azt nem tudtam, hogy Julie egyetemre tervez menni, pláne, hogy a suliba is alig jár be, és mondjuk az egyetemre sem hátsószándék nélkül menne, de attól még nagy szó ez. Csak jó lenne, ha velünk is közölné s nem akkor, mikor Julian megkapja az egyetemen a jelentkezők névsorát.
Közben szépen fogytak a körök alatt töltött italok is, plusz adtam nekik egy kis időt dumcsizni, amíg én kiszolgáltam, meg bezabáltam a maradék sütit is. Majd ráfogom valamelyik dagi biztonságiőrünkre.
- Beállok én... mármint a kölykök közé... nem máshogy, hát hová gondoltok... - forgatom szemeim mosolyogva mentve a menthetőt. - És hogy ragadna-e...? Hát a tananyagból nem hiszem... de valami egészen mááás... - utalgatok is, míg rá nem jövök, hogy lehet pöppet megint kezdek eltévedni mi az, amit lehet és mi az amit nem. - Öhm úgy értem, hooogy... azok az oldal jelölők... azok annyira ragadósaak... - kalimpálok ujjaimmal közben, mialatt próbálom kimagyarázni magam Evenek. Tudom, hogy béna, de jobb hirtelen nem jutott eszembe, és már annak is örülök, hogy egyáltalán eszembe jutott.
De még így néhány pohárka és egy tálca süti után sem éreztem, hogy ne tudnék zavarba jönni, mikor Evelyn felhozza a munkahelyváltási témát. Nem arról van szó, hogy annyira titkos volna, csak hááát... lehet, hogy elfelejtettem szólni erről Juliannek, mikor épp eszembe jutott, ellenben mesélés közben lehet elkotyogtam Evenek, szóval... bonyolult dolog ez na. Férfiból vagyok, ráadásul Hemlock, én nem tudok ennyi mindenre figyelni. Pillogtam is ide-oda, ahogy kiéreztem Julianből a morcosságot. Igazából, ha nem is így kérdezett volna rá, fel sem merül, hogy neki nem szóltam.
- Uuupsz... - kuncogtam elpoénkodva, mert hát na, nem nagy ügy, igaz? Ha látok is rá majd némi esélyt, úgy is szükségem lesz Julianre, mert ahol lehet tuti kigáncsolnak majd, szóval kelleni fog néhány telefon... Aztán lehet, hogy akartam róla szólni, csak hát... éppen közben az ölembe ült és mire visszakérdezett, hogy mit akartam, már csak követelőztem, hogy gyorsabban, gyorsabban... Hozzá hasonlóan, csak épp a pult mások oldaláról támasztom meg magam mellette és mosolygom jól visszafogott idegességén.
- Ne légy morci... Tudod milyen vagyok... könnyen elterelődik a figyelmem... - nyomtam egy puszit szájára. - Nem nagy ügy. Csak gondoltam én is váltok... Ezért úgy döntöttem elmegyek maffia főnöknek... - jelentem ki, de szinte egyből el is vigyorodom. - Viccelek, viccelek! - emelem fel kezeim megadóan, mert tudom, hogy ha ezt nem is hasonlót kinézne belőlem, de ha kételkedne is, Eve biztosíthatja róla, hogy nem erről van szó. - Úgy döntöttem jelentkezem a rendőr akadémiára és rendőr leszek... - somolyogtam szélesen, aztán el is komolyodok hirtelen, és gyorsan hozzáteszem. - És most nem viccelek. Tök komolyan mondom...
Várok vele, míg valamiképp lereagálja, remélhetőleg inkább röhög rajta, semmint még morcosabbá válna, aztán Evelynre mosolygok.
- Egyébként egész jól... Már körbevezettek az akadémián, kaptam egy csomó kitöltendőt, meg mindenféle olvasnivalót a lehetőségekről... - vonok vállat, azt mondjuk ott akkor sem tettem hozzá, hogy tökre ültem börtönben, de gondoltam, majd meglepem vele őket, mikor már a meghallgatás folyik. - Azt hittem a pszichológiai felülvizsgálatnál elbukom, de hála égnek találtam egy tündéri és igazán lelkes pszichiátert, aki hajlandó volt egészen olcsón elvállalni, miután elmondtam neki... oké, egy kis ferdítéssel, hogy milyen csóró vagyok, meg, hogy van egy csomó gyerekem. Meséltem neki Julianről, hogy ő is milyen jó ember, meg, hogy mennyi jót tett a világért, bár azokba nem mentem bele, és a végén tök lelkesen rábólintott, hogy segít... És biztos jól fog sikerülni, mert utána néztem és valami kiemelten jó dokinak tartják... valami... Webster a neve? Hmm... Joseph... ehm... na mindegy. Szóval jah, asszem jól haladok... - mosolyogtam elégedetten, mert tényleg azt hittem bukó lesz a dolog, de mikor beszéltem neki, hogy Julian egykor mivel foglalkozott és hogy szeretnék én is jó útra térni szinte egyből rávágta, hogy segít.

↜ öltözet ● thx. ● helyszín ● zene ↝

Evelyn, Julian and Roman

↜ A szerelem olyan, mint a hirtelen lerészegedés. ↝

Tiszta lökött vagyok, de ennél különbözőbbek nem is lehetnénk Juliannel és még is mintha egymásnak szánt volna minket a sors is. De azért igyekeztem visszavenni a ragadozó stílusomból, mert ha a vendégek előtt nem is zavarna a dolog, azért Evelyn előtt igyekszem megemberelni magam, hogy lássa milyen sokt változtam. Mert hát igen... csak nem pont ebben.
- Uhum! Végre valaki értékelte! - bólogatok nagyokat, és azt hiszem jobb nem is lehetne a napom. Süti, pia és jó társaság... Ha csak meg nem jelenik itt valami rosszarcú öltönyös fószer, a napunkat sem fogja semmi elrontani... gondoltam én még a kellemetlenség előtt.
- Ami azt illeti, azon még pont nem... - somolygom csukott szájjal, és ha nem volna tele a képem biztos, hogy kiölteném a nyelvem, hogy aztán témába vágóan felhozzam neki, ami amúgy eszembe sem jutott, de Evelyn így is megelőz, s bár egyikőnk sem gondoltam volna, bizony-bizony borul a bili, aminek létéről eddig nem is tudtunk. Talán hagynom kellett volna, hogy a munkáról beszélgessenek még, én meg el lettem volna a háttérben, de most már bizony késő bánat. Idővel, meg amúgy is kiderült volna, hisz Julian nélkül úgy se volna esélyem. Mondjuk így elnézve... lehet már most beszoptam.
- Hát egyébként tényleg... Lehetne ez is ilyen kötelező, mint az alkalmassági... - vonok vállat Eve megállapítására, amit megelőzően csak legyintettem arra, hogy véletlen felhozta a dolgot amunkával kapcsolatosan, hiszen nem titok, meg nem is nagy ügy. Gondoltam én... És a pszichomókust is komolyan mondtam. Talán még a világ is szebb lenne, ha mondjuk már fiatalon elkezdnének dolgozni a problémám. Nem volna annyi Cale fiú meg pszichopata.
Csak lopva tekintettem Julian felé, de láthatóan ő még mindig leragadt a dolognál, hogy rendőr akarok lenni. De azt nem tudtam eldönteni, hogy mérges vagy szimplán nem tudja elhinni. Az ő esetében akármelyik lehet.
- Hogy miii? Hiszen én eddig is taníthattam volna neked önvédelmet. - pillogtam meglepetten a leányzóra. - Jó, hát nem legális mozdulatokkal, de kit érdekel, ha az ember élete a tét, nem? - győzködtem arról, hogy nem bennem a hiba, csak a törvényeket hozták meg hülyén. Mert amúgy meg... simán megtaníthatnám, és ami azt illeti, ja, még Julian is. A cérna viszont itt szakadt el Juju részéről, ami őszintén szólva még engem is meglepett. Nem azért, ahogyan lereagálta, hanem, hogy egyáltalán ilyen rossz néven vette. Mintha csak megcsaltam volna... Összevont szemöldökkel pillantottam utána, miután letöröltem a képem fél kézzel, majd szemeim forgatva sóhajtottam egy nagyot és Evere pillantottam.
- Látod, ezért ő lesz, aki az esküvőn majd a szoknyát hordja... Én meg találjam ki, hogy mi baja... - csóválom fejem, már előre sajnálva... magam.
- Nyugi, kimegyek és megkérdem mi baja. Aztán kibékülünk, megpróbálunk nem szexelni a bár mögött és visszatérünk kéz a kézben... - kacsintok a lány felé magabiztosan és ki is lépek a pult mögül. - Te meg addig igyál, egyél és érezd jól magad. Ha valaki szemétkedik, mond meg, hogy jövök és én is szemétkedni fogok vele. - mosolygom, és ha csak úgy nem dönt Eve, hogy utánam jön, el is hagyom a bárt, hogy nyakon csípjem Juliant. Addigra már kitombolta magát, szóval csak értetlenkedően széttárt karokkal indultam meg felé.
- Ne már, Juju, most mi bajod? - kérdem már-már rosszallóan, mert a dolgokat valahogy nem így képzeltem a témával kapcsolatosan. - Azt hittem, hogy oké, ki nevetsz, de azért örülni fogsz neki, hogy jó fiú leszek. Ráadásul több pénzt keresek majd. Erre ezt kapom? Piát a képembe, meg morcogást? - lépek oda hozzá, ha csak nem állít meg előbb valahogy, mert ki tudja nem e kapok én is, ha közelebb merészkedem.
- Nem értelek, mit rontottam el? Az a baj, hogy nem szóltam? Véletlen volt... biztos akartam, csak sosem úgy jött össze... Evelynnek is csak úgy kikotyogtam, dehát még semmi sem biztos... Ugyan már baby... Nem tudtam, hogy ezzel rosszat teszek neked. - ölelem át, ha hagyja, és nem törte el az orrom a közelébe érve.
- Most akkor nem is segítesz bejutni? Ne már... Jujuuu... - hízelegtem neki tovább, már ha ténylegesen rám nem támadt.

↜ öltözet ● thx. ● helyszín ● zene ↝

Evelyn, Julian and Roman

↜ A szerelem olyan, mint a hirtelen lerészegedés. ↝

Bolond vagy? Dehogy mész! - mosolyodom el, kezem a fejére téve, de se nem simogatva, se nem megpaskolva, még is olyasfajta mozdulatot teszek, hogy lássa, nincs baj, csak Julian reagálja túl a dolgokat. Mint mindig... - Juliannel tűz és víz vagyunk, azt hittem ez látszik. Ő ilyen. Mint egy kislány. Behisztizik, aztán kicsit hízelegni kell neki és végülis mindig szent a béke. De én pont ilyennek szeretem, mert ilyen kis hisztis. Mondjuk gőzöm sincs, hogy mi baja most, de majd kiderítem. Ne aggódj, gyorsak leszünk... - mosolygom szélesen, mert akkor még tényleg azt is hittem, hogy minden rendben, csak félreértés történt. - Haaa mégsem térnénk vissza 5 percen belül, csak arra kérlek, hogy ne nézz be a bár mögé... Olyan ügyetlenek vagyunk, hogy néha... khm... összeragadunk a nagy békekötés közepette... - vakarom tarkóm, zavartan nevetve, mert bármilyen hülyén hangzik, simán elképzelhető, hiszen... rólam van szó. Valamivel illik megpecsételni a békét és hát legutóbb is alaposan felavattuk a kocsiját.
- Itt maradsz szépen, iszol, jól érzed magad és megpróbálsz nem berúgni, míg visszaérünk, mert nem szeretnélek valamelyik plafonon lévő deszkáról le szedni... - viccelődtem, igaz Evelynből pont kinézem, hogy egy spicces estéjén ilyesmiket műveljen, semmint, hogy random összefeküdjön másokkal meg ilyenek. - Mindjárt itt vagyunk... - kacsintok rá és ott is hagyom, intve a két biztiőrünknek, hogy figyeljen Evere, bár nem hiszem, hogy bárki zargatni akarná, pláne, hogy látta, hogy velünk van.
A magam módján próbáltam a lehető legkevésbé komolyra venni a dolgot, és mellette hízelegtem is kicsit, mert most nincs sok időnk órákat beszélgetni, plusz szerintem felesleges is, mert hát bizonyosan csupán félreértés. Ezért is kezdem én a szövegelést miközben kiérek hozzá. Visszaölelt. Szóval ez még jól is alakulhat. De azt hamar kivettem szavaiból, hogy olyasmi gond van, ami neki nagy probléma, nekem viszont eszembe sem jutott esetleg ténylegesen ártani neki vagy megbántani. Lehet nem gondoltam át ténylegesen az egészet... Eltartott egy ideig, mire leesett mi itt a probléma... legalábbis azt hiszem. Egy kissé fancsali mosoly rá is kúszott arcomra, ahogy hallgattam, mert kezdett körvonalazódni a dolog. Igen, tényleg félreértett. Persze, hogy veszélyes zsarunak lenni, de ennyi erővel egy rossz utcába keveredő pizzafutár is beszophatja. Már mondtam volna nevetve, hogy félreérti a dolgokat, én nem nyomozónak állok, hanem rendőrnek, az meg aztán rohadtul nem ugyanaz. Nekem egyenruhám lesz, gumibotom - amit még rajta is kipróbálhatok, ha hazavihetem - és egy kényelmes járőr kocsim, amivel furikázhatok, meg ehetem a fánkokat tonna számra. A tököm se akar irodában ülni, meg hullák fölött agyalni, hogy vajon miért purccantották ki. Az meg aztán kifejezetten a hátam közepére sem kívánom, hogy olyan nyomorultakkal legyek együtt, mint Sinclair. Isten ments! Már majdnem el is nevettem engem kussoltató reakcióján, mikor is folytatta... és az bizony kurvára nem esett jól.
Először el sem akartam hinni, ami elhagyta a száját, de nem csak a mosolyom fagyott le, az a már-már lassan kialakuló önfeledt jókedvem is megszűnt létezni. A legfájóbb még is az volt, ahogy rájöttem, itt van a kutya elásva... Nem mérges voltam - fura módon - hanem csalódott és szomorú. De olyan mellkas szorongatóan, ahogy egyre inkább elfogott a felismerés érzése. Tojok én arra mit gondol Horatio vagy a bandája, pont telibe szarom, hogy az ottaniak minek tartanak. Nem. Ezt ő gondolja így. Még mindig. Mindig ugyanannak a senkinek tart, mint, mikor először kereszteztük egymás útját. Dehogy az a baj, hogy rendőrnek állok... Hanem, hogy én vagyok az élete tönkretevője, mert olyasmire kértem, ami miatt elkerülhettük volna, hogy megismétlődjön az, aminek meg sem kellett volna történnie. Ha Rowan nem jelenik meg, most itt sem lennék. Végül csak igaza lett a vörösnek... Neki még mindig a munkája a fontosabb. Más különben miért engem okolna...? Dehogy akarja, hogy több vagy jobb legyek...
Komplett idiótának éreztem magam, ahogy felmerült bennem a benti beszélgetés. Nem ő esett az én hálómba, hanem én az övébe. Gőzöm sincs miért szavaztam neki több bizalmat akkor, és azt sem, hogy most. Mekkora hülye vagyok. Össze is rándulnak szemöldökeim, ahogy lassan süllyedő tekintettel elgondolkodva figyeltem ahogy hátrébb lép. Egyből ökölbe szorultak kezeim, és egyre inkább lebiggyedtek ajkaim szélei. Nem azért, mert annyira megakartam volna ütni. Hanem, mert igen csak erőt kellett vennem magamon, hogy nehogy könnybe lábadjanak szemeim, ahogy a visszahangzó mondatai valahogy pillanatok alatt felemésztették azt a sok szép és jó közös emlékünket, amik nyilván hazugságon alapultak. Jó ideig azért sem szólaltam meg, annak ellenére, hogy lett volna mit mondanom, mert biztos voltam benne, hogy el csuklana a hangom, és ezúttal nem a piától. Nagyon meg kell erőltetnem magam, nyelek is egyet, hogy legalább addig bírjam tartani magam, amíg kibökök néhány mondatot. Fel is nézek rá.
- Elmész a jó büdös picsába... - közlöm vele legelőször is, mert nem árt, ha tudja, hogy haragszom, csak éppen most egészen másképpen zajlódik ez le bennem. Hé, én sem örülök neki, mert utoljára... fasz tudja mikor sírtam.
- Már előtted is ittam, drogoztam és megdugtam fél New Yorkot, de se Evelyn, se a többiek odabent nem tartanak... senkinek. - néztem rá mérgesen, meg-meg remegő ajkakkal, ahogy egyre inkább nedvessé váltak szemeim. - Én kérek elnézést, hogy kértelek, ha már itt esedeztél előttem, hogy akkor válasz minket a kurva munkád helyett. Bocs, hogy élek, de tényleg! Legközelebb megkérem Calet vagy Rowant, hogy lehetőleg a fejemre célozzanak, nehogy a végén megint tönkre tegyem bármidet is. - sziszegtem a végén fogaim közt, és bár dühös is voltam, igazából még mindig tartani próbáltam magam. Hangos sóhajt közepette fordítottam hátat, hogy kezeim arcomra tehessem és hátra dönthessem a fejem, bár a helyzeten ez sem segített semmit. Igazából a mérgemmel próbáltam magamba fojtani a fájóbb érzéseket. Jobb őrjöngeni, mint úgy sírni, mint egy kis gyerek.
- ...persze nem lesz megint! Mert még egyszer így nem baszom el... Ahh, hogy lehettem ekkora balfasz...? - járkáltam föl-alá okolva magam mindenért, elvégre én indítottam el a lavinát akkor a bárban. Aztán leengedtem kezeim és felé fordultam.
- Még biztosan helyre hozhatod... elvégre te vagy Mr.007, nem igaz? Ha már a kapcsolatokban nem, ebben és a szarkeverésben jó vagy... menj, mentsd meg a karriered. De ne úgy, mint engem! - mutattam mögé, hogy takarodjon el. - Húzd el innen a beled! Tedd a segged a kibaszott luxus kocsidba és hajts el innen mielőtt a végén te is egy senki leszel! - kiabáltam vele, és csak azért mertem megemelni a hangerőm, mert kintről is jól hallható volt a benti zaj, szóval kizárt, hogy bármit halljanak belőlünk. Aztán fogtam magam és elindultam vissza.
Nem mentem be azonnal, az nagy bukta lett volna, és így is legszívesebben haza mentem volna, vagy valami elhagyatott helyre, hogy hát... kibőgjem magam és idővel valahogy össze is kaparjam magam, de ha most nem megyek vissza Evelyn képes lesz magát hibáztatni, pedig aztán tényleg semmiről sem tehetett. Ezért aztán vártam egy kicsit az ajtó mellett a fallal szemben. Megtöröltem a szemeim, az orrom, mint egy duzzogó kisgyerek, és közben próbáltam olyan dolgokra gondolni, amik nem sarkalltak ennek az egésznek a folytatására. A baj ezekkel a dolgokkal az volt, hogy épp most robbantak szilánkosra. Legszívesebben most szarrá kokainoznám az agyam, vagy be sweet dreameznék, hogy bekómáljak, aztán jóvan az úgy. Helyette... vettem egy mély levegőt, a hajamba kócoltam, és ha nem is egy teljes szélességű mosollyal, de beléptem. Ha csak Julian meg nem állított a tova intése után.
- Héé! - sétáltam vissza mosolyogva Evehez. A szemeim már szárazak, maximum kicsit piros a képem, de még jó, hogy szar az idő. - Hideg van kint, szóval hányni csak kabátban, ha lehet... - legyintettem, mint egy reménykedve, hogy nem szúrja ki a sorok közti füllentés szagot. - Nyugiii... haza küldtem... - végülis így is mondhatjuk, nem? - ...kicsit jobban meglegyintette a pia, meg a sok stressz... még jó, hogy legalább a te Remyd nem iszik ennyit... ki tudja belőle mit váltana ki a kombó... - forgatom szemeim, miközben belépek a pult mögé. - Na mindegy, azért nekünk még tart az este... - kacsintottam felé huncutúl. - Ittál már fekete abszintot?
Remélem nem, mert más különben kénytelen leszek valahogy másként kiütni magam, mondjuk egy kocsi elé lépve. Csak piálva azért még is kellemesebb...

↜ öltözet ● thx. ● helyszín ● zene ↝