Alter Ego

Just don't move too fast, I'm too crazy

Megrökönyödve nézek rá, mintha legalábbis még egy kibaszott fejet növesztett volna, de őszintén még az is kevésbé lepne meg, mint a milliókat érő kérdése. Hát lefosom a bokámat…
- Tényleg, mi a faszomnak? A sztárügyvédjeim között nehéz volt állást foglalni, nyilván csak azért vonultam be, mert rohadtul vágytam a rácsok és a sok buzeráns közé. Jézusom, Miles – kiábrándultan meredek rá még egykét pillanatig, mielőtt eltöprengenék úgy igazán a mondanivalóján. - Tudod mit? Utalhattad volna a zsebpénzemhez, tudod, börtönfalván csak olyan létezik. Legközelebb gondolj erre, és mellékesen meg baszd meg – fejezem be a mondanivalómat, lesöpörve a tenyereimből a szendvicsemből hátramaradt morzsákat. A csomagolást lendülettel hajítom el az éjszakába, noha az a celofán baromság olyan könnyű, hogy egy méter után leomlik a fűbe, mint egy darab szar. Felsóhajtok az estém újabb kiábrándító tényezőjén, aminek az egyetlen fénypontja egyelőre Zoey elborzasztása a kézfogásommal. Hiába egy utolsó csöves, még ő is képes finnyáskodni, ami kifejezetten szórakoztat.
- Hülye lennél nem kihasználni – állapítom meg kisvártatva a bátyját illetően, bevégezve a csokit is, amit öblös kortyokkal öblítek a whiskeyből. Rohadtul szánalmas üvegből vedelni azt, amit mások jégkockával és cicoma pohárból szoktak, de két igénytelen szobanövénynek úgy gondolom, ez is pont megfelel. Bár azt tényleg nem bánnám, ha hidegebb lenne, kimelegedtem a távfutó világbajnoki címért tett küzdelmemben, és ahogy végigmardossa az alkohol a nyelőcsövemet, hogy aztán forrósággal állapodjon meg a gyomromban, na, az sem tesz hozzá sokat a lehűlésemhez. Szerencsére a képem ritkán vörösödik, de ha tudna, most biztos virítanék, mint egy paradicsom, úgy végigfut a bőröm alatt a pia keltette, bizonyos mértékben kellemes hőhullám. - És ha ennyire jószívű, mit keresel az utcán például most? - vonom meg az egyik szemöldökömet, mert ha lenne egy ilyen mártír testvérem, biztos nála csöveznék, nem pedig ételfutárokat lopkodnék meg Bronx utcáin. Nem mintha érdekelnie kéne mindennek, de fogjuk a drága löttyre a megeredő nyelvemet.
Viszont nem csak a nyelvem ered meg, hanem az agyam is lázas kattogásba kezd a problémáim felszámolásának ügyében, de persze már rögtön picsognia is kell miatta. Megforgatom a szemeimet, és csoda, hogy nem akadnak fent…
- Van telefonom – jelentem ki, elengedve a füleim mellett a képzeletbeli haverok részt. Nyilvánvalóan nem feltételezem, hogy lennének barátjai vagy bárki, aki puszira kisegítené, mert ha tippelnem kéne, már fél New Yorkot kiborította a lehúzásaival. Viszont ismerősei biztosan vannak, velem ellentétben, aki egyelőre kerülte a régi arcok felkeresését. Mármint azt a párat leszámítva, akiket muszáj volt, csakhogy az ingyenes plasztikai beavatkozásaim után megint nem hiszem, hogy tárt karokkal fogadnák a munka ajánlatomat. Vöri kiesett a képből, Onkel pedig az utolsó lenne, akit ezzel zavarnék. Valahogy nem vágyok rá, hogy kiverje belőlem a lelket is, amiért becsicskultam egy idiótának és hagytam magamat megkergetni... - Szálka ment a seggedbe, vagy szarér' vagy ilyen gyászmadár? - hüledezek, és nem mellékesen örülök, hogy rágyújtottam, mert muszáj szívnom egy embereset a bagómból, hogy hellyel-közzel lehiggadjak. Kikészít ez a nő. - Tudod, egyesek nem a te módszereddel üzletelnek. Miss két lábon járó hamis ígéret. És nem, nem a szexi és csábító formában értem – nézek rá jelentőségteljesen, mielőtt még itt félreértésekbe ütközne. - Bazdki, mégis mennyiért dolgozik, hogy bankot kellene rohamoznom?! - csattanok fel, ezzel szinkronban fel is kelve a helyemről. Nem tudom eldönteni, hogy most szopat-e, vagy tényleg valami alvilági kutyához akar irányítani, aki annyira szétcsapja magát a drogokkal, hogy a legkisebb sérelemért is tőből levágja az emberek lábát. Na nem, az ilyen faszokat köszönöm, de még én is szeretném elkerülni.
- Most meg már az életem a tét? - lendítem a magasba a karjaimat, mint aki nem hisz a füleinek. Nem, igazából nem hiszek, normális ez?! - Nagy lófaszt, még az kéne, hogy tönkretedd nekem. Az egy dolog, hogy mindkettőnknek nagy a pofánk, de veled ellentétben én be tudom fogni. Jah, és emberekkel kell dolgozni, velük meg kedvesen pofázni – húzom ki magamat egy pillanatra, amiért felidézem Cosi tanításait, de leginkább, mert eddig úgy fest, hogy képes is voltam rá. Bár ez a mai pöcs tuti bemószerol… Lehet egyszerűbb lenne utána menni, és miután kiütötte magát, alaposan elgyepálni. Biztos ami biztos alapon.
- Na állj meg! - elkapom a felkarjánál fogva, mielőtt még túl nagy lendületet vehetne a halál torkába. Természetesen az üveget azért átveszem és meg is húzom. - Nincs kedvem valami rohadt őrülthöz, aki később valahogy mindig elfelejti, hogy már fizettem neki, és izomkocsival követ a budira is… Szóval ha valami ilyen faszkalapot ismersz, felejtsd el a tervet. Az új terv, hogy betörünk ahhoz a patkányhoz, aztán meg az orrát törjük be – bólogatok mellé, elégedettséget érezve az elképzeléseim felett.

zene: Left Hand Free xx credit: •

Alter Ego

Just don't move too fast, I'm too crazy

Ha valaki a nap elején azt mondja, hogy éjszaka egy drogos-piálós-parkban fogok fetrengeni a fűben Zoey kibaszott Miles-al, miközben a lopott szendvicsét nyomom a számba olyan tempóban, mintha hetek óta nem ettem volna, valószínűleg előbb körberöhögöm az illetőt, aztán gyomorszájon térdelem csak úgy puszta figyelmességből, és mert faszságokkal senki se fárasszon. Erre pont itt hentergek a fűben leizzadva, kimerülve, oldalamon a fehérnéppel, akit a hátam közepére se kívántam volna, feltéve, ha a börtönévek alatt nem feledkeztem volna meg a létezéséről is. Kikészítenek a hozzá hasonló, a saját fajtájukat is lehúzó gyökerek, akik az ingyenélők között is ingyenebben élnek, de a tökömet is, rég nem szórakoztam ilyen jót. Bár félek, ezek után annak a répacukornak is nehezebben fogok tudni ellent mondani, ha valami elvetemültségre akar buzdítani, és akkor sok mindent baszhatok az életben, megint.
El lett húzva előttem a mézesmadzag, vagy mi a picsa…
- Ja, de alapvető emberi jogom ott picsogni, ahol a kibaszott kedvem tartja – rándítom meg a vállaimat, ugyanis az első pár falat után már én sem tulajdonítok sokat a történteknek. Sőt. - Mondjuk egészen meg vagyok lepve, hogy van még hely, ahol nem ismerik fel a lopkodós képedet, és nem hívják előre a fakabátokat, ha meglátnak – vigyorodok el, minek előtt még rászánnám magamat arra, ami felér egy kicseszett foghúzással - megköszönöm a fáradalmait. Persze elkezdi a szerencséjét próbálgatni, én pedig rávillantok egy amolyan „most kussolj Miles, vagy a hajadra kenem a maradék szendvicset” pillantást. - Szopj le és vegyél egy hallókészüléket – vetem neki, amennyiben nem értett a kiábrándult arckifejezésemből.
És ha már itt tartunk, hogy irreális elvárásokat támasztunk a másikkal szemben, hát én is kihasználom az agyam teljes kapacitását egy soha vissza nem térő alkura. Nyilván még egy egész üveg piával sem törlesztené az adósságát, de legyünk őszinték, a büdös életben nem is fogja. Legalább cserébe hadd rúgjak be és húzzam le én is.
- Pf, na mert kettőnk közül pont nekem szokásom másokat átbaszni – vonom meg rá az egyik szemöldökömet, aztán lepillantok a felém nyújtott kezére. - De ha már ilyen komolyan veszed... - vigyorodok el, miközben a szám elé emelem a kezemet, és bár egy momentumra visszakozok a következő lépésemet illetően, végül csak beleköpök a tenyerembe – igaz, éppen csak –, hogy aztán vélhetően a részéről kevesebb odaadással és lelkesedéssel kezet rázzak vele, megpecsételve az alkunkat. Lehet, hogy hadakoznunk is kell, de szerfelett szórakozva és nevetve igyekszem nyélbe ütni a tervemet.
Apropó tervek.
- Most, hogy így kérdezed, nem is tudom, minek szövegelek neked – szusszanok fel, majd elnyúlok a felkínált üveghez, amit miután gondosan felnyitottam, jócskán meg is húzom. - Azt a kurva, ez jó cucc – adom a tudtára egy elismerő bólintás kíséretében, mielőtt átnyújtanám neki. - Egyébként hogy a szarba tudtad ennyi éven át megúszni a rácsokat? Mármint őszintén, az előző mutatványod se volt túl diszkrét – kíváncsiskodok őszintén, mert Zozó nem az a típus, akire a mester-bűnöző címet lehetne aggatni. Én se tartom magamat egy nagy észnek, de megvannak ennek az életformának is az alapvető szabályai, útmutatói, belőle pedig valahogy nem nézem ki, hogy sokat agyalna egy-egy akcióján. Ha én is nagyobb fasz lennék, mint mutatom, valószínűleg még a narkóssal való kergetőzés előtt beszuszakolom a kocsiba, és keresek neki valami gyors adósságtörlesztést, aztán baszhatta volna az elmés kibúvóit meg ártatlan pislogásait.
- Ó baszd meg, a kerekek – nyögök fel, és ha nem passzolta még vissza az üveget, dacosan elhúzom a kezéből, hogy újabb korttyal öblögessem meg a csoki utóízét. Aztán hallva a nagy ötletét, keserűen elnevetem magamat. - Na majd pont rád bíznám az életemet. Előbb állítanék magam mögé egy szaros aranyhalat olyan kerek akváriumban, mint téged – szívom meg az orromat elhaló lelkesedéssel. Az utóbbi kijelentését már el is engedem a füleim mellett, jó vicc! - Nincs valami ismerősöd? Aki kicseréli a kerekeket, és elhozza azt a tragacsot. Cserébe elintézem az üzletet a kibaszott uncsimmal és teszek róla, hogy az első két adagot a ház állja? - nem szívesen mennék bele egy tartós üzletelésbe, de kibaszott nagy szarban vagyok, és tudom, hogy ezt a drogosfejűt csak a vágyálmával lehet motiválni. Már csak azért imádkozhatok, hogy ne kúrja át a fejemet valami olyan ismerőssel, aki még nagyobb fost csinál az egészből. - Mit mondasz? - noszogatom meg a válaszadással, közben ismét rágyújtva egy szálra.

zene: Left Hand Free xx credit: •

Alter Ego

Just don't move too fast, I'm too crazy

Két kibaszott perlekedő csirkének érzem magunkat, ahogy a haját ráncigálva próbálom érvényesíteni az elégedetlen gondolataimat, ő meg szid, mint a bokrot. Tulajdonképpen az lenne csoda, ha nem keltenénk feltűnést, de pont le tudom szarni, ki akar aludni az éjszaka kellős közepén. Költözzön el, akinek nem tetszik!
- Baszd meg! A te kurva anyád! - kiáltok fel én is, mihelyt belém karmol, tökéletesen megtalálva azt a rést és felületet, ahol a dulakodástól meglazult a felsőm. Az orrom alatt morogva hadakozok vele még egy kis ideig, mielőtt rá nem jövök, hogy amúgy épp ki tervezném köpni a belemet. Ő meg elkezd röhögni… Egykét pillanatig szúrós szemekkel nézek rá, de aztán csessze meg, belőlem is előtör a jó kedv. Tíz év alatt kis híján elfelejtettem, milyen jó érzés őrültnek lenni, sőt, az egész napos feszengésem után duplán jól esik a felszabadultság. Szó se róla, hálás vagyok a munkámért, meg hogy viszonylag kevés idiótával találkozok össze, ám attól még úgy érzem sokszor, hogy tojáshéjon kell lépkednem. Pedig a látszat ellenére még akkor is visszafogom magamat, ha úgy tűnik, teljesen elborult az agyam, máskülönben asszem sírig tartó jegyem lenne a börtönbe. Sok mindenkit tudtam volna megölni, maradjunk annyiban…
- Faszt nem. Szerinted ott fogom hagyni a kocsimat, hogy reggelre szétszedjék és elhordják a vasat?! - nézek rá úgy, mintha kettőnk közül ő növesztett volna még egy fejet. Persze, ha most visszamennénk, biztosan kilyuggatna minket az a barom, de pontosan ezért kell egy kibaszott terv. Aztán azt sem akarom magyarázni Főninek, miért tűnt el az egyik céges táska. Bosszúsan szívom meg a bagómat, várva, hogy elsimítsa valamelyest az idegeimet, bár Miles mellett ez szerintem képtelenség. - Most meg mi a faszt csinálsz? - szólok utána kiábrándultan, de isten őrizz, hogy kövessem az őrületbe. Karba tett kezekkel figyelem ellenben, ahogy magabiztosan besasszézik a benzinkútra, és nem kell egyetemi professzornak lennem ahhoz, hogy tudjam, mire készül. Kibaszottul csodás, már a lövöldözés miatt is aggódhatunk, mikor fogják ellepni a környéket a zsaruk, pont egy kis bolti lopásra van még szükségünk. Behunyom a szemeimet, és a halántékomat masszírozva várom, mikor tör ki a káosz és kezd el üvöltözni az üzlet tulaja vagy rosszkor rossz helyen típusú dolgozója.
Éééés… most.
- Kurva élet – újabb sóhaj hagyja el a számat, és már is hiányolom közüle a bagómat, mert az előbbi mit sem csitított a kattogó idegrendszeremen. Fel fogok ma fordulni, efelől kétségem sincs ennyi kibaszott futást követően. Merthogy nem vagyok hülye, szedem a lábaimat Zoey után, és a változatosság kedvéért nem egy alsógatyás asszonyverő trikós balfasz kerget minket, hanem egy kék kötényes idióta, aki kis híján a saját lábában is elesik. Ha tippelnem kéne, az első sarok után fel fogja adni az üldözésünket, mert a kutat nem hagyhatja felügyelet nélkül, de biztos ami biztos alapon rohanok a dilinyóssal, amíg biztonságosnak nem érezzük.
- Már az első percben feladta szerintem – nyögöm kimerülten, és még azelőtt ledöglök a fűbe, mielőtt Miles ugyanígy tehetne. A hátamra fordulva lihegek, mint egy retkes kutya, imádkozva közben, hogy ne feküdjek használt tűbe. Ezen a környéken sosem lehet tudni. - Jézusom, Miles – szuszogok, majd egy szendvics és egy csoki repül a pofámnak. - Szaré' dobálsz – dünnyögök, de azért felülök, mert az a pár harapás burger nem sokat segített az éhségem csillapításán. Ennyi edzés után meg egy elefántot is fel tudnék zabálni. - Kösz – bököm ki azért, hogy ne mondhassa, bunkó vagyok, és neki is állok tömni a majmot. Hát, nem egy Delgado -féle hambi, viszont a célt megszolgálja. Jézusom, mióta lettem burzsuj köcsög? - A hamburgerért? Jah… A tartozásod ennél kicsit több – vonom meg rá a szemöldökeimet, szemrebbenés nélkül kamuzva. Mármint az fix, hogy nem egy benzinkutas szendó és csoki árával lóg, de hogy arról sincs fingom, mennyi a pontos összeg, az is fix. - Talán ha megfelezzük a piát, kvittek leszünk minden szempontból – jegyzem meg nagy kegyesen, tovább majszolva a kajámat. Nem mintha sokáig tartana, és kivételesen az édesség miatt sem húzom a számat. Nem vagyok oda értük, de bassza meg, éhen döglöttem.
- Viccen kívül tényleg kell egy terv, nem rúghatnak ki – magyarázom teli pofával, bár a következő pillanatban kissé befeszülök, amikor meghallom a rendőrautók vinnyogását a közelben. A kék-piros fény váltakozása megfesti a környező fákat, bokrokat, de aztán el is húznak a mellettünk húzódó úton a kocsik, kergetve a szellemeinket.

zene: Left Hand Free xx credit: •

Alter Ego

Just don't move too fast, I'm too crazy

- Tudod ki a fasz! Szerinted ilyen hülye lennék?! - nézek rá vissza hasonló, szikrákat szóró tekintettel, mielőtt egyik pillanatról a másikra kisimulnának a vonásaim. - Ó… Ó baszd meg – ér utol a felismerés, hogy talán az a krumpli nem ráadás volt a jó munkámért a hambi mellé, hanem az idióta baromé, aki most puskával akarja kilyuggatni a bőrünket. A picsába!
Magyarázkodni már határozottan késő lenne, feltéve, ha nem félnék attól, hogy közben kiloccsan az agyam is, szóval rohanok, ahogy a lábam bírja, és persze még arra is van időnk, hogy Miles bajba jutott dámát játsszon, én meg kimentsem a szorult helyzetéből. Miért nem ugrunk be mindjárt egy kis manikűrre menekülés közben? Teaparti az utca kellős közepén? Eszem megáll. Nem, tulajdonképpen mindjárt felrobban, amiért még feleselgetni is van pofája.
- Aha, meg nem elesni a kibaszott lábadban is nyilván megtanultál – forgatom meg a szemeimet, kapkodva kissé a levegőt, de arra azért nem vetemedek, hogy a térdeimre támaszkodva köpdössem itt ki a járdára a tüdőmet. Pedig szégyen szemre cseszettül elhagyott a kondim, ha egy kitartóbb és gyorsabb idióta elől kellett volna menekülnünk, lehet, hogy én húzom a rövidebbet. Viszont ezt miss nagyszájúnak nem kell tudnia. - Én is… - sóhajtok fel, egy pillanatra sem szépítve vagy leplezve a tényt. Ha tippelnem kéne, fordított esetben szemrebbenés nélkül hátrahagyott volna. Tudja mit? Köszönje csak meg, bizony.
- A nem-nem! Se te se az a bélpoklod nem az én felelősségem – nézek rá kiábrándult arckifejezéssel, és csak akkor, amikor végre nem érzem azt, hogy fel akar robbanni a mellkasom, szakad fel belőlem egy számomra is váratlan nevetés. Nem is értem, most hirtelen mit pattog itt nekem a lehúzós töpszli, de amikor akkorát csattan a tenyere a képemen, hogy biztosra veszem, nyomot fog hagyni, elszáll belőlem a vihoghatnék. Ellenben ő meg rákezd. Mi.A.Fasz?
- Ezért kurvára megkapod a magadét, Miles! - morranok rá elsötétedő ábrázattal, mert ne pofozgasson csak úgy a semmire egy csitri, bassza meg! - Rohanj baszd meg, jól is teszed! - kiáltok utána, ahogy meglódul, de nem hagyom csak úgy megpattanni, futok utána. Éppen ekkor dörren el egy újabb lövés a hátunk mögül, és ahogy hátranézek, rájöhetek, hogy annak a húgyagyúnak még sincs annyira vízből a feje, ha előre megkerülte a tömböt. - Oké, tényleg rohanj! - kiabálok tovább, rákapcsolva a sebességre, mert egy dolog azt a lökött lányt kergetni, meg megint más az életemért futni.
Fogalmam sincs, meddig rohanunk, ki-ki a maga üldözőjétől, de az kibaszott hétszentség, hogy végig Zoey nyomában maradok. A puskás gyökér valahol feladta a küzdelmet, mert már jó ideje nem hallok lövéseket, és a kis pofozó tolvaj tempója is alábbhagy az egyik elhagyatott épület közelében. Ekkor iramodok neki újra, kipréselve magamból az utolsókat, hogy mellé érve elkapjam a hajánál fogva. Hogy egészen véletlen jobban megráncigálom, mint kellene? Micsoda véletlenek.
- Én itt megmentelek, te meg pofán baszol?! Nagy köcsög vagy! - perlekedek vele, mire a távolból valaki kiüvölt, hogy kussoljak már. - Te kussolj! - kínálom vissza a válaszomat, majd egy utolsót rándítva a hülye loboncán, elengedem, mert komolyabban nem akarok ártani neki. Elveim meg még mindig vannak. Legalábbis, amíg nem érzi magát megint bátornak. - Faszom, mindjárt kiköpöm a tüdőmet – most már szarok arra, mit gondol rólam, meg kell támaszkodjak a combjaimon, amíg kilihegem a lelkemet is. Eltart egy ideig, mire hellyel-közzel rendeződnek a légvételeim, utána viszont nem húzom az időt, felegyenesedek és előkotrom a bagómat. Egy szálat a számba csippentek, egy másikat meg az ő ajkai elé emelek, mert ha nem kínálom meg, fogadni mernék, hogy megoldja, hogy kiszolgálja magát.
- Kell egy terv – közlöm, miután rágyújtottam, és ha elfogadta a bagót, az övét is meggyújtom. - Egy dolog, hogy szükségem van a kocsira, de egy narkós fasz sem kergethet végig az utcán büntetlenül – puffogok az orrom alatt, kiengedve aztán egy sárkányoknak való füst mennyiséget.

zene: Left Hand Free xx credit: •

Alter Ego

Just don't move too fast, I'm too crazy

Értetlen arckifejezéssel próbálom megfejteni, hogy mire érvényes a milyen mondanivalója, de inkább eleresztem a témát, mert nincs kedvem fejfájást kapni Miles miatt. Mármint az eddiginél is erőteljesebbet, ami az esetében csak idő kérdése. Sohasem voltam híres a türelmemről vagy a modoromról, ha valaki megkérdezné, a tányér melyik oldalán van helye a villának, inkább csak szemen szúrnám vele, de az ilyen alkalmakkor kicseszettül elégedett vagyok magammal, amiért nem fojtom meg itt helyben. Pedig lenne rá bőven okom, kezdve a hülye becenévvel a kajám megdézsmálásán át egészen az üzletelésig, aminek az elkerülése mellett faszán elhatároztam magamat. De Vöri nincs itt, hogy emlékeztessen, miért is akarok mintapolgárrá válni, a műszak szar volt, és amúgy is, Onkeléknek már besegítettem. Megforgatom a szemeimet a kérdésére.
- Ismered a rokonaimat? - teszem fel a költői kérdést, mert a környékünkön a rasszizmusukkal és a fegyver bizniszükkel elég hírnevet szerzett a pereputty. Kész rejtély, hogy néhányunk hogyan került kapcsolatba a sombrero harcosokkal. - Szemrebbenés nélkül belém eresztenék a tárat – nézek rá kiábrándult arckifejezéssel, és nem kurtítok sokat az igazságon. A nagybátyám még csak-csak védené a seggemet, de a többiek? Beállnának a sorba, csak hogy ők se maradjanak ki a lehetőségből. Szerencsére az érzés kölcsönös. - Kezdődik… - sóhajtok fel, összecsippentve a hüvelyk- és mutatóujjammal az orrnyergemet. - Majd ha itt lebegteted előttem a ropikat, tárgyalhatunk arról, kit kin keresztül húzz le – pislogok rá laposakat, még azelőtt, hogy a kedélyes késő esti csicsergésünket megakasztaná az a narkós balfasz az utca túloldaláról.
Az ösztöneim szerencsére még olajozottan működnek, vetődök Zoey után a kocsi túloldalára, bár arra ügyelek, hogy a szent hamburgerem sértetlenül maradjon a művelet végére.
- Semmit, baszod! Hallod a seggfejet, a kibaszott ráadás krumpliját hiányolja! - kiabálok rá, mit sem törődve azzal, hogy talán célszerűbb lenne kussban tovább lopakodni a verda első ajtajához. Kicseszett krumpli, mintha én hagytam volna le! - Baszd meg, Miles – tíz évvel ezelőtti Lambert most kurvára előszedné a fegyverét, és visszalőne arra a felfújt disznóra, de tíz évvel ezelőtti Lambert még nem tudta, milyen a könyvklubbot hallgatni minden kibaszott nap. És egy egészen apró, halovány részem Főnit sem akarja kiborítani azzal, hogy egy tűzpárbaj kellős közepette kilyuggatom a seggemet vagy másét. Faszért ilyen nehéz „normálisnak” lenni?
A talpalatnyi egzisztenciális krízisem kellős közepette azért eljut a tudatomig, hogy Zozo is hatásosabbnak érezné, ha elhúznánk innen a bús picsába, de mielőtt még egyáltalán eljuthatnánk addig, hogy kinyissam a kocsi ajtaját, az a köcsög kidurrantja a kerekeit. Ki olyan elmebeteg, hogy sörétessel lövöldözzön egy autóra?!
- Kibaszott háromra – bólogatok, félretéve az ellenérzéseimet meg a vele kapcsolatos meggyőződéseimet, mert jelenleg nagyobb bajom is van annál, minthogy mikor húz le lóvéval. - Csak a burgert ne! - ellenkezek aztán mindhiába, már repül is a vacsorám a fószer pofájába. - Faszooom – nyögöm ki elhalóan, mindenesetre nem vagyok annyira hülye, hogy itt maradjak a kajámat gyászolni, hanem sűrű káromkodások közepette robbanok ki a helyemről, rohanva a dilinyós után. Aki történetesen elesik a saját lábában. A tökömet is már…
Hirtelen lefékezek, de egy részem arra noszogat, hogy húzzak tovább, kettőnk közül elvégre nem őt akarja kinyírni a sültkrumpli-zabáló. Nem hiába mondják a rendes embereknek, hogy a jó szívük fogja őket a sírba vinni, pedig nekem kurvára nincs is jó szívem. Faszomat! Visszafutok hozzá, hogy felrángassam a földről.
- Ennyire balfasz nem lehetsz! Szedd a lábaid, cseszed! - húzom magam után a felkarjánál fogva, olykor-olykor behúzva a nyakamat egy lövésnél, közben pedig azon agyalok, hova a francba meneküljünk az idióta elől. A házunk nincs messze, de ha azzal rontanék a nagybátyámhoz, hogy védje meg a seggemet, maga rángatna vissza az utcára a fülemnél fogva, hogy megtanítsa a leckét. Szóval az nem opció.
Hirtelen ötlettől vezérelve fordulok be vele az egyik szűk sikátorba, aminek a végén ugyan egy kerítés állja az ember útját, de a megfelelő helyeken kapaszkodva simán átugorható. Már, aki tudja, mit keressen. Hiába mondják, hogy az utcákon csellengeni a kölyköknek káros, én legalább már kispöcsös koromban megtanultam és memorizáltam, merre a legoptimálisabb menekülni.
- Van egy rés, abba kapaszkodj és ugorj! - tudatom vele, annyira viszont nem vagyok lovagias, hogy előre engedjem. Helyette bemutatom a módit, aztán hátrafordulok, hátha kell neki segítség. Vagy egy alapos kiröhögés, ha fennakadna. Bárhogy is legyen, remélhetőleg átjutunk az utca túloldalára, ahol már könnyen elmerülhetünk az éjszaka homályában. Belőlem pedig egészen váratlanul tör fel egy felszabadult nevetés, mert bassza meg, ez a hajsza minden pénzt megért!
- Jézusom, Miles… Az egy dolog, hogy egy lehúzós drogos vagy, de hogy ennyire béna is – röhögök tovább, több év frusztrációját engedve le a mellkasomról, miközben tovább sétálok vele a repedezett járdán. Egyelőre nem foglalkozok a hátrahagyott autóval, sem az éttermi táskával, ahogyan azzal sem, hogy megint vacsora nélkül maradtam. És hogy miért? Mert ennél természetesebb nem is lehetne az egész szituáció. - Semmi nem változott errefelé – jegyzem meg végül, megszívva aztán az orromat, szinte szinkronban a hátunk mögül hallatszó kattanással.

zene: Left Hand Free xx credit: •

Alter Ego

Just don't move too fast, I'm too crazy

- Pont ezért hasonlítotok – horkantok fel, mert a muter… tényleg egy ringyó, nincs mit rajta szépíteni. Állítólag ha valami szent és sérthetetlen még a mifélénk között is, az az anyánk, elvégre ők potyogtattak minket ki erre a kibaszott világra, de én egyetlen pozitív dolgot sem tudnék felhozni vele kapcsolatban, amibe kapaszkodva eljátszhatnám, hogy tisztelem. A család az család, szóval ha szarba nyúlna, talán segítenék neki, de ezen kívül semmi közöm nincsen hozzá. És az elém keveredő Milest is éppen ennyire tartom, mert benne sincs egy szemernyi gátlás se, ő neki sem sikerült megtanulnia az utca szabályait. Például, hogy ne húzd le a díleredet, ha nem akarsz golyót a kibaszott fejedbe. Viszont annyit sem ér, hogy visszakerüljek miatta a dzsungelbe, így végül elteszem a fegyveremet, és nem fenyegetem vele tovább, bármilyen jól is esett kiereszteni a gőzt.
- Aha, az előbb pont úgy festett, mintha nem érdekelne – nézek rá szúrós szemekkel, és mielőtt még úgy tartaná a kénye, hogy rögtön a földre söpörje a vacsorámat, a kocsi hozzám közelebb eső felére húzom a táskával együtt. És mivel nincsen időm arra, hogy megvárjam, amíg lekopik – nála az olyan, mint egy életfogytiglan ígérete –, kihalászom a burgeremet, és ráérős csámcsogásba kezdek az utca kellős közepén. Ettem már rosszabb helyen rosszabbat is. - Ha-ha – forgatom meg a szemeimet a zuhanyzós viccére teli pofával. - A szappanokat én dobáltam a földre, csak hogy tisztázzuk – közlöm faarccal, bele sem gondolva, hogy ebben a témában bármit mondok, csak nekem árt. Nem, néha határozottan nem gondolkodok, és amúgy is, lefoglal a kajám, ami hiába fonnyadt dél óta a táskában, verhetetlen. Szerintem még évekig fogok így érezni, a börtön koszt után éles a kontraszt.
- Mittomén?! - hőkölök vissza felháborodott arccal, amiért még itt leugat, mert feltételezni mertem, valamire már csak jutott tíz év alatt. - Bár igazad van, nálad már az is csoda, hogy még élsz. Vagyis annyira az sem, a csótányokat nehéz eltiporni – vigyorodok el újfent, megidézve a korábban említett ringyó egyik kedvenc szólását, csak az ő szájából nekem címeződött a sértés. Arról viszont nem tudom, mit gondoljak, hogy ettől kínosan egyformák leszünk. Talán pont ez irritált benne mindig is.
- Nem, Zozó – tudom, hogy rühelli a becenevet, legalábbis régen rendszeresen picsogott miatta. - A hozzád hasonlókat még a hozzánk hasonlók sem kedvelik – vonom meg az egyik szemöldökömet, tudatva vele, hogy még köztünk is van hierarchia. Na nem az a fajta, amelyiknek a tetején gazdag drogbárók vakarják a golyóikat, hanem, amelyikben valakinek jut tető a feje fölé, a másiknak meg nem. Amelyikben az egyik terít, a másik meg rongyosra csapja magát a cuccal, hogy aztán hányásban fetrengjen egy kuka mellett.
- Börtön, az történt – forgatom meg a szemeimet. - Kellett egy hülye állás, hogy ne lihegjen a nyakamba a felügyelő tisztem – magyarázom elégedetlenül, és kizárólag ez az oka, hogy megosztom vele az életemet. Valakinek ki kell hisztiznem magamat. - De az uncsim még terít, ha érdekel. Csak ő tényleg kilyuggatja a formás hátsód, ha lehúzod – vigyorgok rá két falat között, bár úgy sejtem, pontosan emiatt fogja kerülni a rokonságot. Arról mindenesetre hallgatok, hogy a régi biznisz pont ma harapott seggbe, mert ez szigorúan egyszeri alkalom volt, meg amúgy is, majd pont vele fogok „üzletelni”. Vajon akad még bárki, aki hajlandó leállni vele? Asszem ez a kérdés nem is igazán kérdés, ha nálam próbálkozik. - Lényeg- - kezdenék bele az újabb magas lovon ülős faszkodásomba, amikor kokós-törzsvendég ajtaja hirtelen kivágódik az utca túloldalán, a rács meg, ami csak dísznek van előtte, élesen csattan a ház falán.
- Mi a fasz? - fordulok hátra az asszonyverő trikós, alsógatyás fószerhez, aki történetesen egy kicseszett sörétest markol a kezeiben. Nem, alapvetően ez nem lenne meglepő fordulat ezen a környéken, de amikor ránk tapadnak az őrült szemei, egy csöppet elfog az aggodalom.
- Még itt vagy! A kurva anyádat, két adag krumplit kértem a rohadt menübe! - kiáltja el magát, és még igazán fel sem fogom, hogy miről pofázik, már meg is lódul felénk, a ravaszt pedig egy szemrebbenés nélkül húzza meg.

zene: Left Hand Free xx credit: •

Alter Ego

Just don't move too fast, I'm too crazy

Megrándul az arcizmom a megnevezésre. Jobb napjaimon is csak egyetlen embertől vagyok hajlandó elfogadni azt az „i”-t a becenevem végén, de általában nincsenek jó napjaim, szóval még ő is gazdagabbá szokott válni egy gyomrossal. Szerencséje a kisasszonynak, hogy emlékszem még, milyen volt taknyosabb korában, és hogy vannak elveim, még ha kibaszott karcsún is mérem őket. Kizárólag ez az oka, hogy nem esek neki itt és most, ketrecharcot vívva vele az utca kellős közepén. Pedig esküszöm az élő vagy döglött – bánom is én, milyen – istenre, rohadtul rám férne egy kiadós gyepálás.
- Egyenest vissza a halálból – vonom meg rá a szemöldökeimet, és hogy a kelleténél mániákusabb a vigyorom, annak tudom be, hogy egész nap jópofit kellett mímelnem. Előbb-utóbb kijön rajtam ez a szarság. - Nem mondom, hogy újráznék, de jó buli volt a konzervdobozban. Néhány szemen szúrás a spicliknek, könyök törés a pénzzel lógóknak – komolyodok el egészen hirtelen, dacára annak, hogy a látszat ellenére a dílerkedős időszakom már rég elmúlt, a pénz meg, amivel lóg… A számokkal egész jó viszonyt ápolok, de már én sem tudnám megmondani a pontos összeget, igaz lássuk be, nem is ezen van a hangsúly. Hanem a kajámon, amibe a nyakamat teszem rá, hogy belezabált, aztán a buzis illegésen, csak hogy boldoggá tegyem Főnit, és ne rúgjon ki seperc, Rowanen, amiért baszik válaszolni, miután felszívódott, meg úgy az egész kicseszett világon. Nem, nincs jó napom, és ha a rossz napomon elém keveredik egy Miles, akkor bizony rajta fogom kitölteni a frusztrációmat.
- Aha… Megkérdezném, hogy te a barátaidat rendszeresen lenyúlod? De asszem a válasz erre egy igen lenne, ribi – húzom el a számat elégedetlenül, változatlan rajta tartva a fegyveremet. A rohadt életbe, már majdnem el is felejtettem, milyen jó érzés a kezeim között tartani egy stukkert, hát még mások képébe tolni azt. - Ne pattogj, mert még le talállak lőni – visszabillentem a fejemet az eredeti pozíciójába, és eszem ágában sincs kihátrálni a helyzetemből. - Nem egy csajtól félek, hanem a fertőzéstől, amit a körmeidtől kapnék, miután levakartad a pofámról a bőrt, mint legutóbb. Amúgy is vannak elveim, nem ütök nőt. Lelövés alól nincs kibúvó – vonom meg a vállaimat, bár tény és való, azért még én sem puffantanám le egy szaros hamburgerért meg némi sült krumpliért. Ha kockán forogna mellette még egy fánk is, már megfontolnám.
Ugyanakkor a képzelt hatalmi fölényem addig tart, amíg elő nem húzza a „bajbajutott picsa” vagyok kártyáját, és itt törjek kettébe, kinézem belőle, hogy kiabálni fog. Ezen a ponton pedig valahonnét mélyről előtörve picsogni kezd a fejemben a pártfogó tisztem irritáló hangja, miszerint egyetlen kis botlás, és mehetek vissza naphosszat fingot szagolni. Kösz nem.
- Jóvanmá', nyugodj le a picsába és ne sipítozz itt nekem mint egy ócska kurva – forgatom meg a szemeimet, de a fegyvert csak lassan engedem le, majd dugom vissza méltó helyére. - De ha nekem esel, te őrült, nem állok jót magamért. És most húzz a kajámtól – bökök felé az állammal, támadólag lépve a közelébe, hátha elijeszthetem, mint a pofátlan rókákat szokás. Egek, tényleg olyan, mint egy kicseszett bundás, csak azok legalább nem pofáznak vissza és nyomják fel a vércukorszintemet két másodperc alatt.
- Amúgy is mi a szar bajod van neked? Ennyi idő után is csövelsz? - vetem neki lekezelően, mintha annak idején Vörivel nekünk jobban ment volna a sorunk. Hát rohadtul nem ment jobban, noha erről neki nem kell tudni. Ha valaha is Row-val mutatkoztam, igyekeztem egyszerű "üzleti partnerként" bemutatni, akivel véletlen sem aludtunk - meg csináltunk mást - rendszerint elhagyatott épületekben.

zene: Left Hand Free xx credit: •

Alter Ego

Just don't move too fast, I'm too crazy

Hallottam már a kifejezést, hogy semmi nem tart örökké, de a kibaszott két percig se egy új rekord. Szinte még bele sem kezdtem az ételfutár karrierem csillogtatásába, amikor jött Onkeltől a telefon, hogy ki kellene segítenem az egyik idióta unokatestvéremet, aki tegnap kitörte valahol a lábát. Persze, a börtönbe egyik se jött látogatni, csak ha munka volt, és még most is csak akkor keresnek, ha le kell húzni rólam az utolsó bőrt. De hát a család az kibaszottul a család, annak a félkegyelműnek meg holnapig el kellene passzolnia a fehéret, hacsak nem akar a seggébe dühös mexikóiakat… A fizetését természetesen én kapom, cserébe terítek, és a befolyó lóvét már ő adja át. Sima ügy, semmi érintkezés a kukoricazabálókkal, kivéve, ha valakinek eljár a pofája, hogy visszakerültem a „bizniszbe”. Erre azért kevés esélyt látok, tíz év az tíz év, a szokásos ügyfélkör fele a föld alá a lőtte magát, a másik fele meg azt sem tudná megmondani, hogy mi a kicseszett neve. Az újlaki burzsujok meg újlaki burzsujok, az ember szemébe se mernek nézni. Szóval, sima ügy.
A nap java részében összekötöttem a két munkát, egy kajafutárkodáshoz befért egy speckó szállítás is, a mai napi utolsó pedig amolyan lottó ötösként alakult; egy blokkal odébb a nagybátyám házától rendelt az étteremből kokó-földje egyik törzsvendége. Főni nem mondhatja, hogy másra cseszem a munkaidőmet, az utolsó gramm pedig helyre kerül. Mély sóhajjal vágom zsebre a lóvét, majd a tornácról lerongyolva húzom elő a seggemből a telefonomat, hogy az utóbbi napok megszokásához híven ezredjére is üzenetet küldjek Vörinek, akit a föld nyelt el.
- Kibaszott Mills, válaszolj már – mormogom az orrom alatt, bele a sötét éjszakába, miközben vakon indulok vissza a kölcsön-kocsimhoz, aminek a hátulján hagytam az ételszállítós táskát. Így jobban belegondolva én sem vagyok normális, vagy sajnos túlzottan belekényelmesedtem a flanc kerületek békéjébe, mert itt bizony két másodperc alatt kilopják az ember szemét is. Eme gondolatmeneten felbuzdulva kapom fel a tekintetemet a mobilomról, és mit ad az a kibaszott ég, már könyékig benne van egy csöves.
- Hé! Mi az anyámat csinálsz?! - kiabálok rá, megszaporázva a lépteimet, hogy ha kell, a kócos hajánál fogva ráncigáljam el a félretett vacsorám mellől. Nem, nincs az az isten, hogy lemondjak a kajámról, azért már a javítóban is torokra mentem, valami pedig nem változik. Mihelyt azonban közelebb érek, és az utcalámpa fénye megfelelő szögben vetül a kaja-tolvajra, az én hozzáállásom is más megvilágításba kerül.
- Ó, Miles, kurvára házhoz jöttél a pofonért – vigyorodok el, noha a képemre ülő kifejezés minden, csak nem baráti. Képzeletben már az ujjaimat ropogtatom, csakhogy ismerem a bigét. Nem jól, de éppen eléggé, szóval szép szavak vagy boksz helyett kapásból előszedem a Glock 19-est az övem hátuljából, és szemrebbenés nélkül rászegezem. Talán ez meggyőzi arról, hogy ne essen az arcomnak és próbálja meg kikaparni a szememet, mint az ősidőkben a legutolsó találkozásunk alkalmával. Nem sűrűn volt hozzá szerencsém, csak ha a szokásos dílere épp máshol vakarta a tökét, de az sem lepne meg, ha ő is megunta volna, hogy folyamatosan lenyúlják. - Rég nem láttalak, hol a pénzem? - billentem oldalra a fejemet egy bazsalyogó mosoly kíséretében, bele sem gondolva abba, hogy próbaidőn egyrészt nem kellene lecsiszolt sorozatszámú fegyverrel kódorogni, másrészt egy ártatlannak tűnő lánykára fogni azt.

zene: Left Hand Free xx credit: •