out of the blue -〖 Dan & Bray 〗

**Braylen Yang**

Dan & Bray

Jogos lett volna a gondolat bárki részéről, hogy ha annyira utálom az életemet - pontosabban a családomat és még inkább apám kétszínűségét -, akkor vágyom rá, hogy elcseréljem azt, igaz? Ott volt például Finn, aki jólétben nevelkedett, s bár kötelezően be kellett vonulnia a seregbe, az elmondása alapján jórészt olyan volt, mintha folyamatosan paintballoznának. Hiányosak az ismereteim a norvég történelmet illetően, de amerikai fejjel azt gondolom nem sok veszély fenyegeti őket a mindennapokban. Mármint katonai szempontból. Visszakanyarodva az eredeti kérdéshez... Nem. Határozottan nem akartam elcserélni itt senkit, hogy nyugodtan életem legyen, vagy támogatóbb szüleim. Én igenis élveztem a saját részemet ebben az egész egyenletben, főleg mert kábé óvodás korom óta volt partnerem a rosszaságban. Felix meg én már szabályosan sportot űztünk abból, hogy minél arcpirítóbb módon viselkedjünk. Nyilván nem a saját családunkkal szemben, inkább az ő szabályaikat áthágva. Azt gondolom mi kifejezetten az a generáció vagyunk, akik tisztában vannak ugyan a saját származásukkal és az őseik kultúrájával, de próbáljuk is feszegetni azokat a hagyományokat és szabályokat, amelyek a szüleink generációját még nagyban befolyásolják. Nem azért van ez, mert semmibe akarnánk venni őket, egyszerűen csak mára már annyira kinyílt a világ, hogy nyitni kell az újdonságok meg a szabadság felé.
Szerettem volna azt gondolni, hogy Dan is a mi generációnk részének érzi magát és nem fog rögtön árulkodni sem apámnak, sem a saját apjának velem kapcsolatban. Mindent elviselek, csak azt nem, ha valaki fegyelmezni akar, ami már egyébként az általános iskola óta sikertelen vállalkozás a tanáraim számára is. Szerintem van abban valamilyen művészet, ha valaki képes minden felelősség alól kimenteni magát.
- Talán nincsen. - Jó pár másodpercig tovább rugóztam ezen a témán fejben, s bár annak is árulkodónak kellett volna lennie, hogy egyáltalán felvetődik benne ez a kérdés - és hogy úgy vetődik fel, ahogyan szavakba ejtette -, attól még rákérdeztem: - Miért? Az a cél, hogy kiszedj belőlem dolgokat? - Jobb lett volna előre tisztázni, hogy miért is van itt - és most nem a hivatalos verzióra gondolok -, csak hogy rögtön tudjam hányadán állunk. Értékeltem volna, ha nem kell vele felesleges köröket futni és az is igaz, hogy volt még volt bennem némi remény arra vonatkozóan, hogy Danból nem lett olyan unalmas és szabálykövető őskövület, mint a szüleinkből.
- Sok szerencsét a feladathoz - Ezt némi éllel a hangomban mondtam, tekintve, hogy én nem hittem túlságosan ebben a dologban. Apám mindig elég rafinált volt és képes lenne a halálbüntetésből is kidumálni magát, ha arra lenne szükség. Épp ezért Dan kinevezése ide vagy oda, szerintem hamar viszont fogják látni a Neoyangnál az apámat. Csak úgy lehetne megakadályozni, hogy kavarja a szart, hogy valaki elteszi láb alól.
- Kivéve, ha elő tud ásni rólad olyan dolgokat, amikkel kellemetlen helyzetbe hozhat. - A szemem sarkából néztem felé, próbálva elkapni a reakcióját a szavaimra. Nem tudtam volna semmi olyat mondani Danról, ami beletartozott volna ebbe a kategóriába, de nem létezik, hogy ne legyen valami. Mindenkinek van egy énje, amit nem akar megmutatni a munkahelyén. Ezért fogok én saját irodát indítani, ha nem vágnak ki idő előtt az egyetemről, ha esetleg rájönnek, hogy csomó feladatot nem is én magam csináltam meg. - Sosem akartál mást csinálni ezen kívül? - Az egy dolog, hogy megvannak hozzá a képességei, de ki az az épeszű ember aki olyan emberekkel akar együttműködni, mint Daewon Yang? Lehet, hogy Dannak ez valami személyes kinkje.
Csendben mérlegeltem, amit ezek után megosztott velem. Szerettem volna hibát találni rajta és validálni, hogy miért piszkálom folyamatosan azóta, hogy leszállt, de egyszerűen nem ment a dolog. - Pedig senki nem várna tőled hasonlót. Nálunk már csak így mennek ezek a dolgok. Ha valaki elkövet valamit, kap egy kis ejnye-bejnyét, aztán mehet Isten hírével. - Nem akartam azzal kecsegtetni, hogy itt aztán töltheti az idejét egy sztriptízbárban is az iroda helyett, mert a végén még megkérdezte volna tudok-e helyet ajánlani. Az pedig több szempontból is nekem lett volna csak lebukás.
- Most miért csinálsz úgy, mintha te nem így gondolnád? - Elnevettem magamat, miközben megráztam a fejemet. Nekem kifejezetten az volt a tapasztalatom, hogy aki Koreában nevelkedett, abban túltengenek az ilyen és ehhez hasonló előítéletek, mindegy, hogy adott esetben épp a nőkről, vagy az idősekről, vagy a társadalom más csoportjáról van szó. - Ha nem hiszel nekem, akkor majd legközelebb kérd meg Jest, hogy vigyen el valahová. - Egyáltalán az is eredmény a húgommal, ha valaki képes vele időpontot egyeztetni.
- De akkor ezek szerint megtennéd. - Túl magas labdát adott nekem ahhoz, hogy ne akarjam lecsapni. Még akkor is, ha a végén kiderül, hogy ő külön embert tart arra, hogy előválogassa a nőket, akikkel randizik vagy lefekszik. - Nem azt mondom, hogy nem lehet, csak hogy az embernek nem támad kedve hozzá, ha csúnya a nő. - Ezt személy szerint az élet egyik legnagyobb alapvetésének tekintem. Nem létezik lehetetlen, szimplán csak vagy van akarat valamit megcsinálni, vagy nincs. Ilyen egyszerű. - Nincs igazad. A férfiak másképp viselkednek egymá között. - Megingattam a fejemet. Alapból csomó előítélettel állunk a nők elé, a titkárnők elé meg különösen. Ezzel szemben a titkárokról mindenki azt gondolja, hogy a világ legtalpraesettebb és egyben legszámítóbb emberei is. A filmekben mindig azok árulták el a nagymenő üzletembereket, akik a legközelebb ülnek a tűzhöz. Ezért talán van annak létjogosultsága, hogy valaki inkább titkárnővel akarjon dolgozni.
Elgondolkoztam ugyan rajta, hogy nem a saját számomat viszem fel Dan telefonjába, de ez a vicc csak akkor működött volna igazán, ha tudom valaki olyan számát, akin még ő is felháborodik. Akármennyit jártam ugyanakkor olyan helyre, ahol nők kifejezetten jól érezték magukat kevés ruhába öltözve, ilyen telefonszám nem jutott az eszembe. - Csörgess majd meg, hogy tudjam a tiédet. - Meg hogy kitaláljak neki valami fedőnevet a telefonomba. Nem azért, mert féltem volna tőle, hogy bárki lehallgat, szimplán csak élveztem a dolgot. Ha nem csináltam volna hasonló apróságokat, valószínűleg normális emberré válok. De én nem akartam unalmas lenni.
- Felixbe több ész szorult, mint egy halom korunkbeli srácba. Ő tudja mi a szitu. - Nem véletlenül vagyunk már kábé ezer éve barátok - ami azt illeti, a legjobbak. - De. És ezt még mindig így gondolom - jelentettem ki vigyorogva. Bizonyos tárgyakhoz tényleg túl szépnek gondoltam magamat. Például hogy nézett volna az ki, ha én görnyedtem volna órákon át egy-egy alaprajz fölött? Elég volt néznem, ha Finn csinálja őket, hogy elmenjen tőle a kedvem. S ha már a nagybátyám ilyen ügyesen felhozta ezt a témát, nem szabad elfelejtenem, hogy valamikor fizetnem kellene a srácnak, aki helyettem készíti el a házi feladataimat. Neki nagyobb szüksége van a pénzre, mint nekem, ezért ez egy kölcsönösen jó üzlet.
- És meddig tervezed hárítani? - Ez alapján hamar arra következtettem, hogy úgy jött New Yorkba, hogy nem hagyott hátra senki fontosat. Pontosabban nincs olyan, aki miatt most hirtelen depresszióba esne a távkapcsolat miatt. - Előre jelzem, hogy nem segítek neked, hogy pontosan hol tudsz ismerkedni. - Elvégre mi a közöttünk lévő korkülönbség miatt valószínűleg más dolgokban utaztunk - és most szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy kinek a fejében fordult meg a sztriptízbár.
- Jól van már. Ahelyett, hogy megjegyeznéd, hogy milyen illedelmes vagyok, még ez is baj. - Nem volt semmi ellenkezés, vagy sértettség a hangomban. Valójában mosoly terült el az arcomon, így reagáltam Dan szavaira. - Együnk, nekem nincs ellenemre. - Mi baj lehet belőle? Ha olyan helyet sikerül választani, ahol amúgy is megéri enni, akkor már volt értelme korábban felkelni. Erről az egészről pedig remélhetőleg senki más nem fog tudni és megtartjuk a mi titkunknak. Még a végén félreértenék.
- Ez a környék tele van latin-amerikai helyekkel. - Megvontam a vállaimat, fejben azonban már próbáltam magunkat a térképre helyezni és kiválasztani egy helyet az evésre. - Vagy van meki. - Bunkóság lett volna az utóbbi helyre vinni, még ha az itteni és koreai kínálat el is tér egymástól. Szerintem a meki az a kategória, ami a mi gyomrunkat már csak roncsolja, kivéve, ha rohadtul másnapos az ember. Akkor a világ legjobb hangover kajája tud lenni.
- Idegenvezetőnek azért nem képeztek ki, szóval reklamációt nem fogadok el. Én az olyan helyeket szeretem, ahol komolyan veszik, ha valaki eszik húst. - Sosem pártoltam a trendi vegán embereket, akik csak azért csinálták, hogy ettől bizonyos körökbe bekerüljenek, amúgy meg azt sem tudták mitől vegán a vegán.
- Fog még történni bármi érdekes, ha már itt vagy a városban? - Ezt csak azért éreztem fontosnak megkérdezni, mert nem akartam egyike lenni azon embereknek, akik mindent az utolsó pillanatban tudnak meg. Én határozottan szeretek a pletykák forrása lenni. Nem mintha a saját véremmel kapcsolatban annyira árulkodnék bárkinek is.

1400 | öltözék | maradtál volna otthon out of the blue -〖 Dan & Bray 〗 3901593525

| ♔

**Seo Dan** · Re: out of the blue -〖 Dan & Bray 〗 Szer. Aug. 31 2022, 08:19

Braylen & Dan

- Így már minden világos – széles mosoly volt az arcomon, ahelyett pedig, hogy belementem volna az egésznek, jobbnak láttam megegyezni vele. Soha nem éreztem azt, hogy én egy olyan személy lennék, akinek mindenre gombot kell varrnia, de akár úgy is fogalmazhatunk, hogy egyik jó tulajdonságom az, hogy törekedek a kompromisszumokra. Mivel az öcsém tizenöt éves volt, összességében nem láttam annak értelmét, hogy bármilyen módon megpróbáljam befolyásolni a fejlődését. Braylen nyilvánvalóan nem abban a korban van, aki még a kamaszkori lázadásával küszködik, ugyanakkor én is voltam húsz év körüli fiatal és ezek alapján pontosan kijelenthetem, hogy az ember akkoriban még nem teljesen önmaga. Nyilvánvalóan ő ezt cáfolná, de az évek folyamatosan csiszolnak minket és talán egy alaptermészettel rendelkezünk, ugyanakkor az nem jelenti azt, hogy nem fogunk rengeteget változni. Én mondjuk pont olyan voltam, mint aki visszafelé halad.
- Mondhatjuk – nem akartam belemenni abba, hogy talán a repülés fárasztó lehet, de jelenleg én egy magángéppel jöttem, aminek köze nem volt a sűrű üléses légi járművekhez, tehát lényegében nem nagyon volt okom arra, hogy elfáradjak egy szimpla repülő személyhez képest. Ugyanakkor meg a levegőben létezni mégsem a világ legkikapcsolóbb dolga, pont ezért döntöttem úgy, hogy a legegyszerűbb megegyezni vele. Valószínűleg akkor jövök rá arra, hogy tényleg fáradt voltam-e, amikor kidőlök és fel sem kelek, mert azért az időzónák közötti váltás nyilván megviselt és én sem fogok a végtelenségig pattogni.
- És van valami, amit ne tudnék megadni neked cserébe azért, hogy beszélj? – nyilvánvalóan tisztában voltam vele, hogy mi a szerepem a történetben és mennyire komoly az. Amint valamelyik Yang gyerek meggondolná magát, még akkor is el lennék távolítva, ha már Daewon nem lesz életben. Nem gondolom, hogy Braylen komoly üzleti titkokat tudna nekem feltálalni, de ha már ennyire játszani akar, akkor belementem a dologba. Nem néztem őt már – annyira – gyereknek, ugyanakkor sejtettem, hogy a hasonló helyzetek szórakoztathatják. Abban is biztos voltam, hogy nem vagyok elég tapasztalt annak ellenére sem, hogy idősebb voltam nála, ezért gyakorlatilag bármit teszek, a vesztembe fogok rohanni. Pont ezért nem voltam hajlandó komolyan izgulni az egészen. Attól, hogy nagyítóval nézem át a szerződéseket és próbálok megtalálni minden egyes kiskaput, még nem lesz könnyebb az életem és nem fogok rájönni arra, hogy pontosan mit akarok megtalálni, ami a hasznomra lehet a jövőben.
- A különbség az a Neoyang és a többi vállalat között, hogy engem csak egyetlen egynek a jövője érdekel – nem hittem abban, hogy a rivális cégeket úgy kellene kigolyózni, hogy lejáratjuk őket, emiatt tisztában voltam a gyengepontjaikkal, de felesleges lenne belemenni abba, hogy mekkora fertő az üzleti világ. Nem ez az egyetlen olyan munkaterület, ahol konkrétan minden vezető kokainozik és kurvázik, meg laza alkoholista, aztán pedig a pr szakembereikkel mosatják magukat tisztára. Más kérdés, hogy valószínűleg én még így is túlságosan retteghetek a nemi betegségektől és attól, hogy minél mélyebbre süllyedek egy bizonyos tengerben, annál jobban adom ki a kezeim közül az irányítást. Egész életemben egy mintát követtem, szóval ideje elkezdeni élni a saját szabályaim szerint. Elsőkörben éreztem, hogy ezeket a gondolatokat érdemes megtartanom magamnak, mert nem akartam, hogy az unokaöcsém egy hősködő faszfejt lásson bennem.
- Nem gondolom, hogy sikerül – egyszerűen megrántottam a vállam – De ha csak a tökömet vakarom és bután nézek magam elé, ahogy azt az apád valószínűleg várja tőlem, akkor sosem tudjuk meg, hogy mi lett volna ha. És egyre inkább úgy néz ki, hogy az apád nem lesz olyan helyzetben, hogy megpróbáljon pálcát törni felettem azért, amit csinálok.
Amúgy sem lenne az annyira könnyű, mert gyakorlatilag Taeyangnak és az apjának hála, nem nagyon lehet rajtam fogást találni. Tulajdonképpen még rondán sem beszéltem nyilvánosan senkivel, illetve tiszteltem a női üzlettársaimat is, ami nem feltétlenül gyakori a mi köreinkben. Azt tartják, hogy a nőknek jól házasodni kell tudni, nem pedig belefolyni a férfiak ügyébe. Tekintve, hogy az Államokban kötöttem ki, nem is baj az, hogy már jóval kevésbé voltam konzervatív, mint a szüleim, emiatt pedig nehéz volt fogást találni rajtam, mert nem követtem el olyan dolgokat, ami egy másik kultúrában talán végzetes hibának számítana.
- Hát, ha így teszel, akkor nem lesz más választásom, mint vállalni a felelősséget – vontam meg a vállam – És talán nem vagyok Yang, de ez az üzlet nem is azon múlik, hogy ki Yang és ki Seo. Ez már rég túlmutat rajtunk, de az apáinkon is.
Két család egybeolvadása gyakorlatilag csak a versenyt erősíti. Ha ki akarnánk találni azt, hogy pontosan ki csatlakozott annak idején kihez, akkor ennél mélyebbre kellene ásnunk, és ezt baromi szívesen Daewon Yang fejéhez vágtam volna. Azonban ez egy olyan fegyver a kezemben, amit gyakorlatilag nem tudom, hogy magam vagy pedig felé tartok, könnyen elsülhet akár visszafelé is. Pontosan tudom, hogy a mi, szövevényes családi szálaink kibogozása az gyakorlatilag lehetetlen feladatnak számít.
- És akkor még a dél-koreai férfiakat tartják hímsovinisztának – mindezt annak ellenére nevetve mondtam ki, hogy talán volt éle a mondatomnak – Szólhattál volna a megjegyzésed előtt, és akkor felveszem telefonra. Jól jött volna egyes tárgyalások alkalmával.
Szinte biztos voltam benne, hogy ezzel leszek leginkább előszedve és támadva annak ellenére, hogy nem voltam olyan, mint az öregem. Nyilvánvalóan megvolt az a perszóna, amit a nyilvánosság előtt használtam, ez nem térhetett el teljesen a Seo imidzstől, de bele kellett tennem mindenbe a saját egyéniségem annak érdekében, hogy egyáltalán legyek valaki és magam mellé tudjam állítani az embereket.
- Nem az a típusú ember vagyok, akit csak úgy rajtakapnak – pontosan tudtam, hogy a pillantásomba az a csintalan fény költözött bele, ami egész életemben ott volt, mikor valami rosszat tettem – Miért, a ronda nőt nem lehet megdugni? Szerintem egy magas, jó testfelépítésű, jóképű férfi sokkal idegesítőbb. Főleg, ha még kedves és segítőkész is. Képzeld már el, ahogy apádnak átvisz valamit és a rendelkezésére akar állni.
Nem beszélve arról, hogy terveim szerint volt több ilyen alkalmazottat is keresni. Az egyetem során többen gyakornokoskodtak a cégünknél, emiatt tudtam, hogy melyik célcsoportot kell megkeresnem az ügyintézéssel kapcsolatban. Lelkesek voltak, gyakorlatilag referenciáért is bármit megcsináltak volna, mert abban reménykedtek, hogy egy vállalat tagjai lehetnek a jövőben, ha elég keményen dolgoztak. Ez nemtől függetlenül igaz volt rájuk, hiszen lényegében mind egy jobb élet miatt, vagy egy biztos pont megtalálása érdekében jelentkeztek ezekre a lehetőségekre.
- Van – úgy lóbáltam meg előtte a telefonom, mintha feltétlenül szükséges lett volna prezentálnom neki – Írd be a számod.
Valamiért olyan érzésem volt, hogy szükségem lesz rá. Braylen nem volt rossz srác soha, de pont úgy viselkedett, mint aki elég felnőttnek gondolja magát ahhoz, hogy önálló döntéseket hozzon. Ennek ellenére volt egy olyan érzésem, hogy szüksége lehet valaki olyanra, aki már idősebb nála, de mégsem egy szülő szigorával áll hozzá. Legalábbis én hajlandó lettem volna egyetlen szó nélkül elhozni a rendőrségről, mert tudtam, hogy van olyan ügyvéd barátom, aki gond nélkül elsimítja a dolgot, meg nem az én dolgom lebaszni az ilyen apróságokért. Nekem falaznom kell.
- Talán Felix olyan típus, aki szeret tanulni – rántottam meg a vállam – Nem mindenki azért jár iskolába, hogy az intőket gyűjtse. Egyébként is, régen nem pont te voltál az, aki úgy gondolta, hogy túl jól néz ki a matekhoz?
Nem egyszer sztoriztak arról, hogy pontosan milyen dolgozatokat adott be ez a fiú, de én kifejezetten szórakoztatónak találtam ezeket a történeteket. Mi hasonlókat soha nem mertünk volna megtenni.
- Emlegetik azt, szimplán csak jól hárítom – elég egyértelmű volt, hogy fiatalnak tartottam magam a házassághoz, emiatt nagyon is elhamarkodott döntés lett volna meghozni azt, hogy bárki mellett elköteleződöm. Alapvetően nem hittem én a szerelemben meg bármilyen földöntúli hülyeségben, tartottam magam ahhoz, hogy a házasság egy olyan egyezség két ember között, akik kölcsönösen meg tudják egymást becsülni, illetve tisztelni a másikat. Ez egy olyan intézmény volt, amihez határozottan kevés az, hogy a másik iránt erős vágyat érzek ahhoz, hogy meghágjam, én pedig még egyetlen olyan személlyel sem találkoztam, akit alkalmasnak ítéltem volna arra, hogy az én feleségem legyen. Más meg lehet, hogy ezt teljesen ellentétesen élte meg, az már abszolút nem az én dolgom volt.
- Nem azt mondtam, hogy szar volt a kaja a repülőn – nevettem el magam – hanem felőled érdeklődtem. Szeretnél enni? Mert akkor megállhatunk valahol.
Ha tényleg csak miattam kelt fel ennyire korán, akkor nem hagyhattam, hogy éhesen vezessen tovább. Voltak emberek, akik nem tűrték jól ezt a dolgot – szerintem körülbelül mindenki – azt pedig nem akartam, hogy éhen haljon és amiatt balesetezzen mert nem tudott koncentrálni.
- Mit ennél szívesen? Majd alkalmazkodok – szinte éreztem, hogy gyanakodni fog emiatt, szóval gyorsan hozzátettem a következőt – Úgyis te ismered jobban az itteni helyeket, szóval alapvetően nincs más választásom.

outfit:Katt!|words: 1 391

**Braylen Yang**

Dan & Bray

Határozottan előnyös lett volna, ha mondjuk nem balhézom össze a saját nagybátyámmal rögtön aznap, amikor az Államokba érkezik. Az is totál előnyös lett volna igazából, ha úgy dönt, hogy félúton visszafordul a gépével és nem is száll le New Yorkban, vagy éppenséggel ha az apám megemeli annyira a seggét, hogy kiküld egy sofőrt Danért, aki nem én vagyok... Mivel azonban még próbáljuk fenntartani annak a látszatát, hogy mi egy remekül működő és tulajdonképp összetartó család vagyunk, gondolom egyszerűbb volt engem ugrasztani. Pedig én nem is fogok vele együtt dolgozni, így nem igazán tudom pontosan miről is beszélgethetnénk.
- Mondom elképesztő, hogy ennyi ember van itt ilyenkor... - felelem könnyedén, amikor visszakérdez. Persze egyáltalán nem hangzik ugyanúgy, amit először mondtam, mint amit most elismételtem Dannak és ha nem beszélne olyan jól nyelveket még arra is tudnám fogni, hogy egyszerűen a helyi szleng miatt nem értettük egymást. Hülyének viszont felesleges lenne őt néznem - és most nem szimplán a diplomáinak számára gondolok -, tehát én magam sem hiszem el, hogy beveszi a dolgot. - Jó... Gondolom elfáradtál az úton, meg minden. - Megpörgetem az ujjamon a slusszkulcsot, ami végül a tenyeremben landol, így nyomom a zsebeimbe a kezeimet, kissé felhúzva a vállaimat, miközben vetek egy pillantást Danra. Ha valaki azt mondja nekem, hogy mi valaha is jól kijöttünk, nem igazán hiszek neki. Főleg mert nem emlékszem olyasmire, ami miatt megharagudtam volna rá. Mostanra csak szimplán túlságosan úgy tűnik, hogy eladta a lelkét valami olyasmi érdekében, amit apám is képvisel, erre pedig nem vagyok vevő.
- Lenne pár. - Félmosoly kúszik az arcomra, a pillantásom pedig oda-vissza jár Dan és a környezetünk között, amikor folytatom. - De általában senki nem dolgozik ingyen. - Nem kérek én tőle semmit. Neki kellene kitalálnia, hogy pontosan mennyit ér meg neki az az információ, amivel én tisztában lehetek, lévén elég közel ülök a tűzhöz, ami miatt neki most itt kell lennie. A részvények ára eshet, a vállalat veszíthet az ügyfeleiből, de sokan soha nem fogják tudni, hogy pontosan mi történt. A média ereje.
- Pedig nem mi vagyunk az egyetlen vállalat, ahol ez megy. - Épp eleget tudok az ismerőseimnek hála, akikkel különböző társasági eseményeken kell enyelegnünk. Jó esetben eléggé kijövünk egymással, hogy legalább bizonyos fokon értelmes beszélgetést folytassunk, másszor elég, ha csendben ülök valaki mellett és hallgatom, ahogyan kipakol mindent a családjáról, mert azt hiszi barátok vagyunk. - Miből gondolod, hogy neked sikerül majd megtisztítanod a céget? - Abba már nem megyek bele, hogy az esélyeit latolgassuk, hogy sikeres lesz-e, vagy sem. Lehet, hogy céllal és elhatározással érkezett ide, de az még nem jelenti rögtön azt, hogy sikerülni is fog neki. Főleg nem akkor, ha olyan aljas ellenfelei vannak, mint a saját apám. Nekem lényegében csak hátra kell dőlnöm és a saját részvényeimmel végignézni, ahogyan ölik egymást, ha pedig elszabadul a pokol, annak az oldalára állni, aki a több hasznot hozhatja ezáltal nekem. Számító lennék emiatt? Biztosan. De én is élni akarom az életemet, nem pedig egy zsarnok alatt szenvedni. Ilyen egyszerű.
- Hah... - Elismerő pillantással bólogatok, miközben elgondolkodó arckifejezéssel pislogok. Voltak pillanatok, amikor elgondolkoztam, hogy talán nekem is jót tenne némi idő külföldön, épp úgy, mint Felixnek. Ehhez képest újra meg újra rá kellett jönnöm, hogy épp elég szórakoztató és érdekes dolog történik itt New Yorkban, amit nem akarok kihagyni.
- Azért én nem lennék benne olyan biztos, hogy ezt csak úgy hagyni fogja neked. Lehet, hogy ugyanannyi jogod van a cégnél, de te nem vagy Yang, ne is számíts arra, hogy egyenlőként fog kezelni. - Megrántom a vállamat. Apám nem jó ember, de ezt mind a ketten tudjuk. - Az is lehet, hogy csak azért küldött engem, mert tudta, hogy gyerekkoromban jóban voltunk és elmondasz nekem mindent. Én simán visszamondhatom neki mindazt, amit most elárultál. - Nyilván ahhoz előbb akarnom kellett volna hasonló dolgot. Én mégsem vágytam arra, hogy spicli legyek, ráadásul apám spiclije. Ha anyám kicsivel ravaszabb lett volna, valószínűleg egyébként is inkább az ő pártján állnék. Addig is inkább magamnak teszek jót és nem szívatom meg az egyetlen Yangot, akit kedvelek - önmagam.
- Jes meg a cégvezetés. - Előbb próbálom ugyan visszafogni - ami miatt felhorkanok -, végül mégis nevetni kezdek. - Néha abban is kételkedem, hogy egy autóval megy neki. - Milliárdokat pedig szimplán csak nem adnék a kezébe. Talán ért hozzá hogyan cserélgesse havonta az autóit, de hogy hogyan kell fenntartani egy vállalatot... Azt a divattervezés mellé nem tanítják.
Azzal kapcsolatban már inkább nem nyilatkoztam, hogy pontosan mit tervezek, mert én magam sem tudtam. Nem érdekelt a cégvezetés, mert unalmasnak és monotonnak tartottam, pedig nem is volt benne gyakorlati tapasztalatom. Épp elég volt látnom azokat az állapotokat, amelyek a cégnél uralkodtak, amikor ott jártam.
- Talán. - De ezen a ponton újfent felmerül, hogy pontosan miért is beszélném meg vele a terveimet. Egyébként sem szokásom senkinek magyarázkodni, nem hogy épp egy Seonak tenném azt. Családnak család, de az én szemeimben még mindig csak látszat az, hogy mi mennyire jóban tudunk lenni egymással. Hiszen én nem tettem meg érte semmit, így nem is várhatnék semmit fordított esetben.
Majdnem kicsúszik belőlem egy kérdés Dan szexuális irányultságát illetően, végül mégis visszanyelem és inkább el is fordítom a fejemet. A karót nyelt Koreából érkezett rokonomat mégsem zaklathattam ilyesmivel, amikor ki tudja mikor láttuk egymást utoljára. Ő az idősebb, övé a tiszteletem, vagy valami ilyesmi. - Az nem az én szokásom. - Tény és való, hogy épp kóstolgattam őt. De muszáj volt ezt tennem, hogy utána újra tudjam magamat pozicionálni ebben az egész családi kavarban. Szeretek a saját fejem után menni, de még nekem is vannak önző érdekeim és szükségleteim, amelyeket fenn akarok tartani. - Akkor nem is kellene attól félned, hogy rajtakapnak, ahogy a titkárnődet... - Megköszörültem a torkomat, majd vetettem egy oldalpillantást a férfira. Feszíthetem a húrt, de túlfeszíteni nem kellene, ezt én magam is belátom. - Csak vegyél fel egy csúnya nőt. - Tény és való, hogy New Yorkban is vannak nagyon szép nők, tehát ha olyat akarna keresni maga mellé, könnyű dolga lenne. De van egy olyan érzésem, hogy mindketten tisztában vagyunk vele, hogy az ellenkező kategóriába tartozó nők kifejezetten lohasztóak tudnak lenni. Dan pedig nem fog rászorulni.
- Akkor majd felhívlak. - Jelentem ki könnyedén. - Van már amerikai számod? - Ez már csak azért is volt fontos, mert hívogathatom én, mint a hülye, de semmi értelme nem lett volna, ha állandóan úgy érzem, hogy le vagyok rázva. Egyáltalán azt sem értettem miért vagyok hirtelen ilyen lelkes, mikor autókat akar velem nézegetni. Szerettem volna úgy elkönyvelni az egészet, hogy engem valójában az autók érdekelnek és nem Dan társasága.
- Úgysem neked fogja mondani, ha baja van. - De még csak nem is nekem. Fogalmam sincs kit nevezhetnék apám szövetségesének, amikor én és Jes egyenesen utáljuk őt, Mona pedig már nem lakik otthon.
- Nem vagyok hülye, hogy tíz évig csak szopassanak... - Habár maga a mérnökké válás sem laza három évet vett igénybe, de valamit valamiért. Mindig valamit valamiért. - Felix majd jól megszívja és élete végéig tanulhat - nevetve gondolok erre - na meg arra, hogyan is fogom ezt az ő orra alá dörgölni. Semmiképp sem kérdőjelezném meg a választását, mert tudom, hogy ha elhatároz valamit, akkor képes százhúsz százalékon végigcsinálni. Szimplán csak sokat kell még várnia, amíg a neve elé írhatja, hogy Dr. - Én nem is választanám magamnak. Sokan nem is értékelik. - Nem mintha túl sok tapasztalatom lenne orvosként, vagy épp páciensként. Mi, akiknek annyi pénzük volt, hogy télen akár a kandallóban is égethettünk volna, lényegében olyan és annyi orvost fogadhattunk magunknak, amennyit csak akartunk.
- Nem igazán emlegették neked a házasságot mostanában. - Ha a dolgok üzleti részével nem is voltam tisztában, mert egyszerűen leszartam az egészet, valójában a családban keringő pletykák mindig is érdekeltek. Dan családi állapota például azért is, mert amíg ő nem vett el valakit kényszerből, addig én is hivatkozhattam rá, hogy hozzá hasonlóan egyedülálló maradok. Ez pedig így volt jól.
- Nem. - Feleltem egyszerűen a kérdésére. - Csak miattad keltem fel ilyen korán. - Jellemzően ha nincsenek óráim - néha még akkor is, amikor történetesen vannak - az első étkezésem minimum ebédidőben történik. Én éjjel vagyok elememben, ami miatt a nappal egy részét alvással kell töltenem, lévén mégiscsak emberből vagyok és nekem is vannak bizonyos szükségleteim. - Miért? Szar volt a kaja a repülőn? - Azt már visszanyelem, hogy esetleg mással volt-e elfoglalva, de nem lepődnék meg, ha igent válaszolna a kérdésemre - mindkettőre, ha feltettem volna mindkettőt. Mégiscsak egy család vagyunk, álljunk bármilyen távol is egymástól jelenleg.

1396 | öltözék | maradtál volna otthon out of the blue -〖 Dan & Bray 〗 3901593525

| ♔

**Seo Dan**

Braylen & Dan

- Te tudod – halvány mosollyal hagytam rá végül a dolgot. Nyilvánvalóan nem kioktatni akartam, csak egyrészt nekem is furcsa volt a helyzet, hogy ő már akkora, hogy nők fenekét fixírozza úgy, ahogyan én csináltam annak idején. Másrészt én őt alapvetően kiskorában kedvesnek és aranyosnak láttam, és furcsa volt az a ridegség is, amivel a hangjában velem beszélt. Minden bizonnyal mondjuk ez azért is lehet, mert nemrég jött ki a kamasz korban, de lényegében azokban a körökben, amikben mi mozgunk, az ember sosem lehet elég öreg a lázadáshoz. Én is, ha egy kis szórakozásra vágytam, annak idején kénytelen voltam úgy viselkedni, mintha legalábbis emberölési terveim lennének, holott ilyesmiről távolról sem volt szó. Szimplán csak bizonyos viselkedési formák nem férnek bele az elitbe, például ilyen az is, hogy nem isszuk magunkat teljesen részegre, és lehetőség szerint okosan, megfontoltan, a saját köreinkben mozgó nőket választunk magunk mellé. Ez nekem semmilyen módon nem működött, mivel alapvetően lehetetlen megelőzni bizonyos pletykákat, ha valaki az eliten megy végig. Pont ezért is jártam én annak idején civil szórakozóhelyekre, mert ott könnyebb is volt vegyülni, mint a vip részlegen… És kerestem olyan nőket, akik határozottan csak kíváncsiak voltak, és a vérük vitte előre őket, nem pedig a szívük. Az ember meglepődne, hogy mennyire könnyű ilyeneket találni, amivel semmi baj sincs, csak tudni kell azt, hogy mikor érdemes kilépni egy-egy kapcsolatból.
- Parancsolsz? – nem értettem tisztán azt, amit az orra alatt motyogott, visszakérdezni meg talán egyenesen hiba volt. Talán nem véletlenül beszélnek úgy az emberek, hogy azt ne hallja a másik fél – Én nem sietek, de neked minden bizonnyal jobb dolgod is van annál, hogy a sofőrt játszd, szóval nem akarlak feltartani.
Gondolom az is igaz, hogy társasága is akad, ami nálam számára kedvezőbb lehet. Igyekeztem valamennyire idomulni a viselkedéséhez, de persze ettől függetlenül szívesen meghívtam volna egy étkezésre vagy sörözésre őt, de nem akartam azt sem, hogy csak kényszerből töltsön velem időt. Elég nehéz lesz majd az a kör is, amikor Jae megérkezik és össze kell hangolnunk az életünket, illetve Braylennek van még egy ikerhúga is, aki talán nehezebb falat lehet, mint ő. Emiatt kicsit aggódtam, de magamra maradni biztos nem fogok, mert hála az égnek nem egy barátom van, aki a tanulmányai miatt vagy után az Államokban kötött ki. Ez némiképp megnyugtatónak hatott. Hiába közeledek egyre vészesebben a harminc felé, ez nem jelenti azt, hogy bizonyos helyzetek ne okoznának némi szorongást és fejtörést, ha arról van szó, mert sajnos hasonló megtörtént velem most is.
- És van tipped azon, hogy miként segíthetek az öregeden? Én sem akarom, hogy összeroppanjon a teher alatt – a hangsúly hasonló volt, mint amit a fiúnál fedeztem fel. Nyilvánvalóan nem ejtettek a fejemre, így azonnal levágtam, hogy valami olyan történhetett, amiről tudnom kellene, mert a cég jövőjét is befolyásolhatja. Vagy talán valami olyat látott ez a gyerek, ami megviselte, bár kötve hiszem azt, hogy el fogja sírni a bánatát.
- Mert egy idegenforgalmi vállalat nem egyenlő egy bordéllyal – finoman megrántottam a vállam, miközben kibámultam az ablakon – Nyilvánvalóan nem csak az apád csinálhatja ezt. Nekem pedig nem hiszem, hogy megérné játszadozni egy időzítő bombával, ami bármikor felrobbanhat.
Nyilvánvalóan minden vállalatnál mennek hasonlók, ugyanakkor nagyon sok múlik egy-egy cég megítélésén, ami befolyásolni tudja a részvények árát, vagy a partnerek érzéseit is. Nekem pedig egyáltalán nem érdekem az, hogy egy olyan vállalat vezetői székébe üljek be, amit az előző tulaj elkúrt. Szinte biztos voltam abban, hogy ha a Neoyang menthetetlen helyzetbe sodródna, akkor egyszerűen elhagynám a fedélzetet.
- A jövő héten állok hivatalosan munkába – jegyeztem meg végül, amikor elmondta, hogy pontosan kiről volt szó – És a szerződésem szerint ugyanolyan jogom van elbocsátani bármilyen alkalmazottat, mint apádnak. Majd indítok egy belső nyomozást azzal kapcsolatban, hogy hol lehet hasonló probléma. Egytől megszabadulni összességében nehéz lenne.
Viszont így ráfoghatnám a leépítésre a dolgot, és alkalmazhatok férfi titkárokat az esetleges teherbírásra fogva. Nyilvánvalóan emiatt nem leszek túl népszerű a leendő alkalmazottjaim szemében, viszont talán ideje lenne a vállalatot egy kicsit ráncba szedni. Sosem szerettem azokat az embereket, akik hajlamosak voltak túlzottan elbízni magukat a szakértelmük miatt. Még én sem tudom, hogy pontosan mire fogom majd a dolgot, de személyesen beszélgetnem kellene talán még a takarítónőkkel is ahhoz, hogy a saját szám íze szerint javíthassak a jelenlegi állapotokon. Ami Yang papának minden bizonnyal nem fog tetszeni, de apámnak annál inkább a kedvére való lenne ez. Ha már valamelyik kezembe úgyis bele kell harapnom, akkor nyilván a saját vérem mellett fogok kiállni, nem pedig egy szélhámos mellett, akiben nulla tisztelet nincs a gyerekei és a felesége irányába.
- Nem neki adnám vissza – vontam meg a vállam – Apádnak az az érdeke, hogy Yang kézben maradjon a cége. Én csak ideiglenes megoldás vagyok, és könnyen hoppon maradhatok, ha meggondolod magad, vagy a húgod érzi magában a vezetői vénát. Elsősorban ti vagytok az örökösök, nem pedig én.
Nyilvánvalóan attól függetlenül esélyem lenne vezetni mondjuk a PR osztályt, de neveltek annyira büszkére, hogy ne érjem be a lehető legkevesebbel. Apa alapvetően az egész életünket eltervezte, nyilvánvalóan a koreai céget Min számára tartogatja, bár magam sem tudom, hogy mit gondol az öreg. A legkisebb testvérem mindössze tizenöt éves, és szörnyű körülmények között fog örökölni, ha idő előtt elpatkol a férfi. Arról nem is beszélve, hogy anyára sem bíznám rá csak úgy azt a gyereket, mert ő képes mindent túlaggódni, és ha nála bekattan majd valami, akkor annak a levét a családunk legfiatalabb tagja inná meg. Jogosan érezné, hogy elárultuk, mert otthagyjuk az oroszlánketrecbe. Talán, ha megkapnám a cégünk jogait, egy olyan barátomat kellene vezetőnek megtenni, aki otthon maradt és megbízom benne, Mint pedig egyszerűen magunkhoz költöztetni. Talán Jae ellenére sem lenne, csak nem hagyhatjuk sorsára a saját kistestvérünket.
- Talán attól kellene kérdezned, aki az információt birtokolja – elmosolyodtam, miközben megcsóváltam a fejemet – Elég sok olyan dolgot tudnék mesélni, amin minden bizonnyal meglepődnél.
Meg alapvetően vannak olyan információk a tulajdonomban, amikről mélyen hallgatnom kell. Gondolok itt mondjuk arra, hogy mi történt Taeyang első gyermekével, vagy ott van Dae Il menyasszonyának az esete is, amiről egyszerűen csak nem akartam beszélni. Egyik sem volt olyan szórakoztató téma, és lényegében ezek miatt is láttam a saját életemet könnyűnek. Nekem nem kellett feleségül vennem valakit, miután kiszipolyoztak egy toxikus párkapcsolatban, illetve soha nem találkoztam olyan nővel, akit képes lettem volna eljegyezni, ahogy arra sem kényszerültem rá, hogy később eltemessem a közös gyermekünkkel együtt. Ezekhez képest azok a kis áskálódások, amik a mi családunkban mentek, nem is feltétlenül tűntek valós veszteségeknek és problémáknak.
- Titkárom lesz, ne csicskítsd már most, kérlek – halkan nevettem fel – Mint mondtam, el akarom kerülni az olyan helyzeteket, ami apáddal is megtörtént. Én pedig nem adom könnyen a saját testem.
Ezt minden bizonnyal tudhatta, mivel eddig minden eljegyzés alól sikerült kibújnom. Bár ezt azért nem volt nehéz megtenni, mert az érdekházasság a köreinkben nem volt túl népszerű és a legtöbb partnert le tudtam beszélni pár találkozás után arról, hogy komolyabban közünk legyen egymáshoz. Ugyanakkor valamilyen szinten képtelen voltam megbízni a nőkben. Túlságosan bosszúálló természettel rendelkeznek és sokkal ravaszabb a legtöbb, mint azt gondolnánk. Éppen ezért is lenne jobb találni magam mellé egy bizalmast, nem pedig egy jó baszópajtit. Azt bárhol kereshetek lényegében.
- Egyébként meg, elég lenne felhívnod – ezt már jóval halkabban jegyeztem meg. Alapvetően én szerettem elszeparálni a munkámat a személyes kapcsolataimtól. Azt pedig, hogy az unokaöcsémmel időt töltsek együtt és autókat nézzünk, valahogy nem éreztem kötelességnek, bár minden bizonnyal az apjával nem lehetett túl fényes a kapcsolata, ha ilyen módon tudott csak találkozni vele. Mintha a saját gyerekkorom pörögne le a szemeim előtt újra.
- Azt már nem az én tisztem megítélni, hogy őt az ilyenek hogyan érintik – finoman megrántottam a vállam – Főleg azok után, hogy képtelen volt elém jönni és téged baszogat ilyenekkel.
Innentől kezdve nekem ugyanolyan jogom volt keménykezűnek lenni a jó öreg Daewonnal, mint amennyire tiszteletlenül bánt velem ő. Hiába idősebb nálam, elméletileg Amerikában nem kell hajbókolni neki csak a kora miatt, mint otthon. Tehát lényegében az én kezembe adott azzal előnyt, hogy a színtér nem Szöul, hanem New York. Nem leszek annyira töketlen, hogy dróton tudjon rángatni, az pedig teljes mértékben előnyhöz juttat engem, hogy mégis ilyennek gondol.
- Talán az alapozás után jobb lesz – magam sem tudom, hogy ez mennyire hangzott biztatóan – Orvosként többet alapoznál azért. Jae is 28 már és még rezidens. Szép hivatás az orvosi, de szerintem kevés ember tudja igazán szívből csinálni a minden velejáró rossz dologgal és stresszel együtt.
Reménykedtem benne, hogy az öcsém meg a Han fiú is ilyen lehet. Minden bizonnyal Jae nem véletlenül van ott, ahol a másik srác meg elég fiatal ahhoz, hogy váltani tudjon, ha esetleg sok lenne már neki ez az egész.
- Csak sodródok – megrántottam a vállam, aztán egy kis mosoly jelent meg a szám sarkában – Honnan veszed, hogy egyedül leszek?
A kérdésére direkt nem válaszoltam rendesen, mert hiába álltunk egykor közel egymáshoz, mégis valahogy úgy éreztem magam, mintha valami rosszat csináltam volna, és erről próbálna kifaggatni. És talán minden sztereotípiáját nehéz lesz eloszlatnom, amit rólam alkot, de meg akartam ragadni a lehetőséget erre mégis. Egyre inkább éreztem azt, hogy a családom az a réteg, ami valójában a legtávolabb áll tőlem.
- Ettél már amúgy? – annak ellenére, hogy nem akartam rákényszeríteni a társaságom, talán mégis azzal tudjuk a legjobban rendezni közöttünk a viszonyt, ha megbeszéljük a dolgokat. Én legalábbis hittem abban, hogy sokat számíthat a részemről, hogy egyáltalán próbálok érdeklődni felőle. Még akkor is, ha nem mondana semmit. Mert mégsem törődtem bele abba, hogy ennyire bizalmatlan lett az irányomba, ami talán jelenthet neki valamit akkor is, ha valójában ezt sosem fogja az orromra kötni.

outfit:Katt!|words: 1 573

**Braylen Yang** · Re: out of the blue -〖 Dan & Bray 〗 Vas. Jan. 10 2021, 12:57

Dan & Bray

- Szerintem meg tök felesleges olyan dolgokon izgulni, ami még sosem történt meg és senki nem garantálja, hogy egyszer mégis meg fog. - Lehet, hogy ez már a teljes felelőtlenség kategóriájába tartozik, de személy szerint semmi kedvem úgy élni az életemet, hogy csak azért nem teszek meg bizonyos dolgokat, mert azoknak lehetnek negatív következményei. Mindennek két oldala van, viszont semmi sem pusztán jó, vagy csakis rossz. Ha például üzletről lenne szó és a nagybátyám olyan jellegű tanácsokat igyekezne osztogatni, amelyek dollármilliókon múlnak, vagy éppenséggel a teljes bukáson, valószínűleg jobban odafigyelnék rá. Azzal kapcsolatban viszont, hogy én kit nézek meg és hogyan egy nyüves reptéren, azt hiszem felesleges komolyabban vitába keverednünk. Felixel ellentétben én nem voltam híve annak, hogy olyan nők társaságát keressem, akiknek később fizetség jár az együtt töltött idő után. Ez a fajta választás nyilván megoldja annak a problémáját, hogy épp ki nézi valakinek a hátsóját és milyen egyértelműen, vagy épp mennyire jogosan. De biztosra menni az élet minden területén legalább annyira unalmas, mint változás nélkül élni.
- Ah, hát ezt is elrontod... - Olyan halkan jegyzem csak meg, hogy abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán meghallotta. Dan Koreából jött és egész életében arra készült, hogy pontosan olyan szerepet örököljön meg, mint amilyenben már az apám is évek óta tetszeleg. Ha ez nem jelenti, hogy pontosan olyan ember lesz belőle itt, az Államokban, mint apámból, akkor nem tudom mit kellene gondolnom róla. A jelenlegi sérelmeim fényében különben sem tudtam örömmel gondolni az érkezésére. Régen talán jól kijöttünk és a hozzám képest birtokolt évekbeli előnye imponáló volt, olyasmi ami miatt követni akartam őt és a barátja lenni, már elmúlt. Az a bizalom pedig fogalmam sincs hogyan lehetne visszaépíthető, vagy hogy egyáltalán akarom-e. - Miért, talán sietsz valahova? - Kíváncsi vagyok ugyan, hogy pontosan mi a terv és hogyan talál lelki üdvösségre az én drága apám, annak köszönhetően, hogy egy legalább húsz évvel fiatalabb unokatestvére segít neki, de azt hiszem ezt nem itt és most fogom megtudni. Ezért felesleges is izgulni rajta. Egyelőre.
- Végül is úgyis túl sok már az ő szívének, ami a munkahelyén éri. - Olyan hangsúllyal magyarázok, hogy teljesen egyértelmű legyen, akár egy mellettünk sétáló gyanútlan állampolgár számára is, hogy nem a munkahelyi stresszre gondolok jelen esetben. Amikor viszont a nagybátyám azt mondja, hogy hajlandó lenne kirúgni a titkárnőt, megrándul az arcom és enyhén összeszűkített szemekkel pillantok felé. - Miért? - Alap esetben az alkalmazott kirúgásának egyébként is egyértelműnek kellene lennie, de valamilyen szinten az is logikus lehet, ha csak azért megtartja Dan, mert talán neki elfecseg olyasmiket, amik előnyösebb helyzetbe hozzák apámmal szemben. Ő már különben is ráver az öregemre két kört. - A személyes titkárnője volt - jelentem be végül, különösebb hezitálás nélkül. Talán igaza van a nagybátyámnak és tárgyiasítom a nőket, de bizonyos értékek még számomra is olyasmik, amelyeket nem szabadna túllépnie senkinek. Sem az elkövetőnek, sem a bűntársnak. Az anyával szemben tanúsított pofátlansága pedig hozza csak meg a büntetést a titkárnő számára is.
- Úgy csinálsz, mintha csak rajtam múlna. - Van abban valami szomorú, amikor pusztán csak azon csúszik el a kommunikáció két ember között, hogy nem egy kontinensen, nem egy időzónában élnek. Amikor én kisebb voltam, nyilván sokkal lelkesebben kerestem Dan társaságát, még annak ellenére is, hogy ő Koreában volt, én meg itt New Yorkban. A tizennégy órányi különbség a két hely között pedig egyébként sem jelent előnyt, különösen akkor, ha az egyik illető olyan korban van, amikor minden fontosabbá válik neki annál, hogy az unokaöccsével telefonáljon. - Miért, talán lesz legközelebb is? Minek veszed át apám helyét, ha utána visszaadod neki? - Ennek nincs értelme. Ha már valakinek a kezében van a hatalom, nehezen engedi azt ki onnan, ha pedig Dan még nem gondolja így, akkor valószínűleg záros határidőn belül megváltozik majd a véleménye és nem akar elmenni egy olyan cég éléről, ami örök életére gazdaggá teheti.
- Vajmi kevés az az információ, amit azért tudtam meg, mert én lettem eléd küldve. - Adott esetben egyébként is csak apámnak tudnám visszamondani a dolgot, amire meg nemes egyszerűséggel nem vagyok hajlandó. Ha őt akarnám előnybe hozni, akkor olyan emberré válnék, amilyen ő is. - Majd meglátom mit akarok kezdeni az információval. - Megrántom a vállaimat, majd a hajamba túrok. Ha anya csak egy fokkal is ravaszabbnak születik, valószínűleg lenne miért jóban lennem a nagybátyámmal, aki olyan információkat is elárulhatna, amelyek helyzetbe hozzák anyát egy esetleges váláshoz. Míg azonban Monának könnyű szerrel magyarázok arról, hogy csak oda kellene adnunk a házassági szerződését egy jó ügyvédnek és milliókat szakítani a férjéről, az anyámmal nem tudom ezt megtenni. Pusztán csak abból az okból, mert a gyerekeként nincs ehhez jogom, holott mélységesen felháborít, hogy képes még a családi házban élni és olyan ember mellett álomra hajtani a fejét, mint az apám.
- Jól van, majd kérek időpontot a titkárnődtől. - Nem állítom, hogy ha hasonlóan helyzetbe kerültem volna, mint Dan is, akkor ne villognék a pozíciómmal - bár tény, hogy addig is megteszem a pénzemmel -, azt viszont mindig is felháborítónak tartottam, ahogyan apám, Mona férje, vagy bármelyik jó pozícióban lévő alkalmazott a Neoyangnál állandóan arra hivatkozott, hogy túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy időpont egyeztetés nélkül bármilyen programra hajlandó legyen igent mondani. - Oké. - A Dan telefonján olvasható címet begépelem a saját készülékembe, aztán a műszerfalon lévő tartóba rakom a telefont és rövid időn belül indítok is. Így is épp elég időt töltünk még egy légtérben.
- Képzelem milyen örömet fogsz neki okozni azzal, hogy visszautasítod a segítségét. - Az utolsó szót direkt nyomom meg, mivel valószínűleg mindketten jól tudjuk, hogy ez a segítség sosem volt valós törődés eredménye, sokkal inkább olyan gesztus, ami miatt a nagybátyámnak lekötelezve kellene éreznie magát és egyúttal hagyni, hogy valaki olyan álljon az alkalmazásában, aki bármit visszamondhat apámnak, amit csak kimond a száján. Összességében nem rossz ötlet, de bizalmatlanabbak vagyunk mi egymással szemben, hogy elfogadjuk az ilyesfajta segítséget.
Mivel nem hiszek benne túlzottan, hogy majd végigbeszélgetjük az utat, benyomom a rádiót, aminek csak azért viszem lejjebb a hangerejét, hogy ne tűnjön úgy, mintha én lennék a pofátlan és csak el akarnám hallgattatni a mellettem ülőt. Majdnem meg is lepődöm, amikor meghallom Dan szavait. - Aha, igen. - Bólintok néhányat, majd csak akkor folytatom, amikor nem kell arra koncentrálnom, hogy ne üssek el senkit, meg hogy sikeresen sávot váltsak koccanás nélkül. - Nem vészes, habár néha totál unalmas. Mindenből csak alapozunk, meg azt vesszük, amit mindenkinek tudnia kell. Nem túl izgalmas. - Halk sóhaj tör elő belőlem, miközben hátradőlök az ülésen és kényelmesebb pozíciót veszek fel vezetés közben. - Gondolkoztam a váltáson, de még nem tudom mire kellene. Felix orvos lesz. - Úgy közlöm ezt, mintha legalábbis a testvéremről lenne szó, de tény és való, hogy az ő választása talán meglepőbb az enyémnél. Nem kifejezetten azért, mert ne lenne esze hozzá, szimplán csak azért, mert annak fényében, amennyire ismerem őt, nem gondoltam, hogy ilyen hamar és ennyire komoly hivatást választ. Remélem legalább plasztikai sebész lesz és nem kell benne csalódnom, mert más terültet néz ki magának.
- És neked mi a terved azon kívül, hogy meggazdagszol apám hibájából? - Úgy tettem fel a kérdést, hogy nem is fordítottam felé a fejemet, viszont a szemöldökeimet felvontam. - Unalmas egyedül egy ekkora város. - Ezzel a megjegyzéssel pedig sokkal inkább azt akartam belőle kiszedni, hogy nem kötelezték-e már házasságra - mivel akkor nekem is befellegzik pár éven belül -, mintsem hogy a saját társaságomat próbáljam ajánlgatni neki.

1217 | öltözék | maradtál volna otthon out of the blue -〖 Dan & Bray 〗 3901593525

| ♔

**Seo Dan** · Re: out of the blue -〖 Dan & Bray 〗 Szer. Dec. 02 2020, 16:08

Braylen & Dan

A magam részéről azt hiszem, hogy valamennyit örökölhettem apám szokásaiból. Ez nem feltétlenül genetikailag értendő, sokkal inkább arról van szó, hogy az elveit talán akaratlanul is, de követem. Apám egy olyan valaki, akire üzleti szempontból 100%-ban fel tudok nézni, hiszen jelentőset alkotott. Annyira, hogy az otthoni céget ki tudták költöztetni a legidősebb unokatestvéremmel Amerikába, ez pedig elég jelentős változásokhoz vezetett, ami a céget illette. Később persze a család Yang része nagyobbat is kaszált nálunk külföldön, amiből arra tudtam következtetni, hogy Yang papa minden bizonnyal apámnál is tehetségesebb, vagy pedig sokkal jobban teszi zsebre a pénzt nála. Mindenesetre a mi családunk egészen szegényesnek és visszafogottnak tűnt Yangék mellett, akik határozottan dollármilliárdosoknak számítottak... Legalábbis a legutóbbi statisztikák szerint rendesen az élmezőnyben voltak.
Hogy ez mennyire hatott ki a gyerekek életére, az már ténylegesen egy másik kérdés volt. Én annak a híve lettem volna, hogy a legkisebb öcsémet, és a fiatalabb Yang testvéreket egyáltalán nem kellene beavatni a mocskos anyagiakba, hiszen akkor számukra is egy normálisabb élet lenne biztosítva. Nem gondoltam azt, hogy pici gyerekeknek olyan eseményekre kellene járniuk, amikre minket is rángattak gyerekként, viszont ezzel a véleményemmel szerintem egyrészről egyedül voltam, másrészt pedig ki sem mondhattam volna soha. Nagyon oda kellett figyelnem arra, hogy a pozíciómat megóvjam, mert a nagyobbik öcsémnek voltak tervei az életével, a kisebbik pedig még tinédzser volt. Neki annyi dolga van, hogy keményen tanuljon, hogy később majd több lehetősége lehessen... És bár a koreai cég még mindig ott van számára, ettől függetlenül is ha másként döntene, akkor nekem nem esne nehezemre azt mondani Minnek, hogy csináljon nyugodtan azt, amit szeretne. Tisztában voltam azzal, hogy ebben a korban rengeteget változnak, így pont ezért Braylenről sem próbáltam tévképzeteket alkotni a fejemben. Viszont az, hogy mennyire feltűnően volt képes megbámulni egyes hölgyeket hátulról, hát... Értem én, hogy fiatal, de ha a saját tulajdon öcsém lenne most, akkor minden bizonnyal tarkón vágtam volna. Lehet ezt csinálni úgy is, hogy nem szúrjuk át a másikat a tekintetével, de hát... Végülis az USÁ-ban vagyunk. Ez a hely nem a diszkrécióról híres, ha merünk támaszkodni a sztereotípiákra.
- Ez tényleg így van, viszont most nem egy múzeumban vagy, a nők pedig nem tárgyak – finoman megvontam a vállam – Persze azt csinálsz amit akarsz, de lehet egyszer egészen meg fogsz majd lepődni, ha valakitől tényleg olyan pofont kapsz, hogy a fal adja majd a másikat.
Egyáltalán nem célom nekem kioktatni őt, mivel nem az én fiam, vagy testvérem. Talán egykor közel álltunk egymáshoz, de én magam is tudom, hogy számára ezek az idők már minden bizonnyal semmit sem jelentenek. Felnőtt, és megismerte azt, hogy pontosan miként működik a világunk, tehát a bizalmatlansága az irányomba teljes mértékben érthető. Még akkor is, ha ez elég rosszul esik nekem. Illetve az már egy teljesen másik dolog, hogy őt nem ilyen felnőttnek képzeltem el, de mivel nem én nevelem és nem rajtam múlt az, hogy miként éli az életét, hát... Ebbe nem kívántam beleszólni, mert amúgy sem volt sok közöm hozzá, és nagybácsiként nem is gondolom, hogy ez lenne a szerepem az életében.
- Vannak még egyéb cinikus megjegyzéseid, amiket meg kellene várnom, vagy befejezted és indulhatunk? – talán egy picit fáradtnak hatott a hangom. Minden bizonnyal az utazás vágott tönkre, de az arcomon ennek ellenére volt egy halvány mosoly. Határozottan nem leszidtam, csak érdekeltek a válogatott sértései. Minden bizonnyal Braylen nem vált egy irányítható gyerekké, és pont ezért kaptam meg a céget én. Mert abban bíznak, hogy az eddig tanúsított engedelmességem miatt nagy változás az irányításban nem fog megtörténni. Én ebbe a magam részéről egyelőre nem voltam biztos, mert először fel kell mérnem a terepet. Ugyanakkor amíg a számok és a statisztikák engem fognak igazolni, addig határozottan nincs mitől félnem, mert apám egy olyan ember, aki az érzelmek nélküli adatokban bízik. Nem a módszer érdekli, hanem az eredmény... Illetve az, hogy lehetőség szerint kerüljük el a botrányokat és csendesen, visszafogottan éljünk. Mert ez sugároz egyfajta hamis szerénységet, és szimpatikusabbá tesz minket az emberek szemében.
- Akkor talán nem is baj, hogy megérkeztem leváltani – vontam meg a vállam, bár talán kicsit sok volt az érzelemmentesség a hangomban, amivel a szavakat formáltam meg – Ha megmondod, hogy melyik titkárnővel kaptad rajta, akkor kirúgom.
Talán ez úgy hangzott, mintha az ő bajtársa szeretnék lenni, de határozottan nem erről volt szó. Számomra a munkahely az munkahely, nem pedig egy putri vagy bordélyház, éppen ezért pedig olyan alkalmazottakra van szükségem, akik tisztában vannak a hatáskörükkel. Úgy néz ki, hogy a Neoyangba nagyobb szigor kell, mint gondoltam volna. Pedig nem akartam, hogy már elsőre faszfejnek tartsanak a leendő beosztottjaim.
- Ha mondjuk beszélő viszonyban lennénk – talán egy kicsit csípősebben szúrtam oda neki a kelleténél a mondatom elejét, viszont a hangom egészen ellágyult a végére – Akkor tudtam volna az efféle kívánságaidról. Legközelebb majd összecsődítek még egy csomó embert és megnézheted, bár minden bizonnyal autóval jönnének utánunk.
A magam részéről is talán egy kicsit túlzásnak mondhattam a magán repülőgépet és a külön személyzetet, akik elkísértek, de talán mentségemre szólhat, hogy szükségem volt egy otthoni házvezetőnőre, meg olyan emberekre, akik megbízhatóan végzik a munkájukat. Persze a jó öreg Yang még nem tudja, hogy némi leépítéssel jövök már alapból, ez pedig jó. Nyilvánvalóan a főigazgatókat nem távolíthatom el rögtön, de ha a saját embereimet feltűnés nélkül be tudnám építeni megfigyelésre, az határozottan jól sülne el a továbbiakban.
- Mit kérsz azért cserébe, hogy a díszkíséretemet elfelejtsd? – tettem fel a kérdést talán a kelleténél egy kicsit lustábban – Vagy elég neked az információ megléte? Hogy sakkban tarthatsz mielőtt bármit tehetnék? Nekem az is megfelel.
Mert akkor mindössze annyi dolgom van, hogy ne okozzak csalódást a gyereknek. Megvesztegetni nem akartam, tehát talán azzal tudom a legjobban befogni a száját, ha nem foglalkozom azzal, hogy mit csinál. A fenyegetéseket az emberek nem váltják be akkor, ha az érdeküket nem szolgálja a dolog. Tehát ha egy határozottan érzékenynek tűnő, késői-tinédzser srác szájíze szerint viselkedem, akkor minden rendben lesz. Ez pedig egyszerre mélységesen felháborított, viszont ugyanakkor tiszteletre méltónak is gondoltam, hogy Braylennek van tekintélye és ellen mer szegülni az apjának.
Az már egészen meglepett, hogy néhány dolgot segített betenni a csomagtartóba, de igyekeztem ennek jelét sem mutatni. Nem számítottam rá, hogy a korábbi kis szóváltásunk ellenére segít majd, sokkal inkább tűnt volna az ésszerűnek, hogy végignézi ahogy bepakolok, elvisz a lakáshoz, aztán amint kikerültek a cuccaim a járdára, ő egyszerűen otthagy. Ez mondjuk mindentől függetlenül még megtörténhet, de azért jól esett, hogy néhány dolgot ő is megemelt, nem csak hagyott egyedül szenvedni a csomagokkal.
- Legyen így – egy határozott bólintás kíséretében kerültem meg a kocsit és nyúltam az anyósülés felőli kilincsért – Majd szólj, hogy mikor érsz rá, és egyeztetünk.
Addig pedig majd igénybe veszem az apja által fizetett sofőrt. Egyébként szerettem vezetni, azt pedig határozottan utáltam, ha valaki olyan volt mellettem, aki talán lehallgathat. Úgy néz ki, hogy sok mindent tanulhattam apámtól és már én magam is paranoiás vagyok, pedig még el sem merültem annyira az üzleti világban.
- Elvileg ez a cím – a telefonomat az orra elé nyomtam, miközben a biztonsági övet a helyére kattintottam – És elméletileg lesz sofőröm, csak még nem állt munkába. Apád alkalmazta, én pedig majd elbocsátom.
Általában ha valami partiról van szó, úgyis az illedelmesnél korábban lépek le, és általában taxival, hogy ne lehessen nyomot fogni, tehát csak a sofőr csak több galibát okozna. Ezért tudom könnyen megelőzni a pletykákat.
Amint elindult az autó, nekem vészesen el kellett kezdenem gondolkozni azon, hogy miféle beszédtémát találjak ki, ami talán mind a kettőnk számára kellemes lehet.
- Hallottam, hogy a Columbiára jársz az építészmérnökire – talán elég erőltetett kezdet, de legalább igyekszem – Hogy tetszik eddig? Őszintén nem lepődtem meg a választásodon.
Kiskorában elég sok makettet kapott tőlem, amiket ha volt időnk, együtt raktunk össze. Ilyeneket később is küldtem neki, de 15 éves kora után felhagytam a dologgal, mert én magam sem tudtam mennyire örülne az ilyeneknek. Mindenesetre talán annyira buta döntés nem lehetett, ha ilyen komoly munkát választott magának, meg legalább a kézügyessége is fejlődhetett valamennyit a térlátásával együtt... Bár kijelenteni előtte nem merném ezeket a dolgokat jelenleg.

outfit:Katt!|words: 1 321

**Braylen Yang** · Re: out of the blue -〖 Dan & Bray 〗 Kedd Aug. 18 2020, 14:37

Dan & Bray

Sosem voltam különösebb érdeklődéssel a családi cég és az azzal járó feladatok iránt, a szüleim pedig talán épp eleget szívtak magukba Amerikából ahhoz, hogy csak az egyik gyereküket tudják belemanipulálni valami olyasmibe, amit talán más esetben nem szeretett volna megtenni. Állandó jelleggel ülök Mona vállán kisördögként azzal kapcsolatban, hogy milyen sebességgel és mekkora pofonnal kellene ott hagyni a férjét, ha nem szereti és nem is működik a házasságuk... Jesie meg én viszont már egy egészen más kategória vagyunk kontrollálhatóság szempontjából, tekintve, hogy jellemzően mindketten a szöges ellentétét csináljuk annak, amire megkérnek bennünket, puszta szórakozásból és élvezetből.
Jelen helyzetben azonban sajnálatos módon még én sem tehettem meg, hogy a kérés ellenére egyszerűen pofára ejtem Dant és nem jövök érte, mert annak nagyon hamar híre ment volna, nekem pedig ugrik az új kocsi. Tényleg csak azért csinálom. A kötelező körökön és látogatásokon kívül nem igazán szoktunk találkozni, mivel pedig az üzlet jellemzően fontosabb, mint a családi események, évek óta nem találkoztam már egyik nagybátyámmal sem - utóbbit egyébként nem is túlzottan bánom, elég volt nekem egy az apámból, nem kell rögtön két hasonmás is. Megkaptuk a karácsonyi üdvözlőlapjaikat, elküldtük a sajátunkat, ezen kívül valószínűleg csak a "felnőttek" tartották egymással a kapcsolatot. Engem addig érdekel a nagybátyám, amíg nem házasodik meg, ugyanis pont ezzel párhuzamosan nekem ő tökéletes alibi arra, hogy az én párkapcsolati státuszomról és családi állapotomról senki még csak egy kérdést se tegyen fel. Ha mégis megtörténne, egyszerűen arra terelem a szót, hogy Dant lenne már ideje kiházasítani, mert a végén boldogtalanul és egyedül hal meg, miközben a millióin üldögél, a pénzt számolva.
- Nem igazán félek ettől - hanyag módon vonom meg a vállaimat, közben finoman elhúzom a számat, mert azt hittem legalább egy fokkal szórakoztatóbb lesz újra találkozni és épp Dan nem lesz az, aki majd megpróbál nekem ebben a helyzetben helyesről és helytelenről magyarázni. - A múzeumban is csak megfogni nem szabad a tárgyakat, de nézni attól még muszáj. - Zseniális magyarázatom mellé megpörgetem az ujjamra akasztott kulcstartót, ami mellett a kocsikulcs is kedvesen zörgő hangokat ad, s hibátlanul emlékeztet arra, hogy mi vár rám, ha csak egy kis ideig jó fiú leszek apám szemében.
- Pedig nagyon úgy tűnt... - ...abból a fennkölt pofából. Nyilvánvalóan kihúztam már a gyufát, a házat azonban nem szándékozom felgyújtani - habár ha éppenséggel helyettem mondjuk apám égne bent, nem hezitálnék. - Látod, ez egy remek meglátás. Az egyetemen tanították, hogy ennyire odafigyelj a számodra fontosakra? - A hangomból már-már zavarba ejtően csöpögő gúny kezd szórakoztatni, és előre érzem, hogy habár most meglett volna a lehetőségünk, hogy lefussuk a de-rég-láttalak-úgy-megnőttél kört, meg a de-jó-hogy-itt-vagy-úgy-hiányoztál maszlagot, Dan megjelenése miatt nem fogom sokkal inkább a saját családom részének érezni magam. Nem. Sokkal inkább egy újabb faktort jelent ebben az egész nagy szarságban, amire oda kell majd figyelnem, mert a végén ugyanúgy hátba szúr, mint a saját apám.
- Valószínűleg most is épp a titkárnőjét vágja gerincre - jelképesen az órámra pillantok, miközben néhány finom bólintást is megejtek, miközben a számlapot bámulom, anélkül, hogy az agyam komolyabban felfogná, mennyi az idő valójában. - Ha meg nem, akkor valószínűleg úgy hazudik valakinek, mint a vízfolyás. Egész gyakorlott. - Direkt vágok bután elismerő arcot, s gunyoros mosollyal az arcomon bólintok néhányat, még finoman - nagyon finoman - meg is hajolok, mintha csak bókot akartam volna ezzel átadni az emlegetett öregemnek. Helyette nyilván nem kívánok neki túl sok jót jelenleg, főleg azért, mert képes volt elhallgattatni engem, tudván, hogy anya lelki egészsége sokkal fontosabb nekem bármi másnál. Épp ezért magamat talán még inkább utálom.
- Jöhettél volna nagyobb udvartartással is, megnézném hogy futnak a kocsi után. - Szavaim csak úgy az éternek szánom, nem különösebben a férfinak, vagy bárki másnak, egyszerűen csak jól esik megjegyzést tenni, mert bár elébe rohantam a pofonnak, még nem kaptam meg. De lehet, hogy azért van Dannal ekkora kíséret, hogy a viselkedésemtől függően majd a parkolóban verjenek meg. Egyedül talán erre nem volt képes apám, hogy fizikailag is megtörje a családját, lehet ezért kellett neki Dan. Hogy eltakarítsa a szart, amit ő maga kevert, aztán elintézzen neki olyasmiket is, amit fiatalabbként muszáj megtennie, ha megkéri rá. Ha azt mondom elegem van ebből a családból, az nem kifejezés...
- Köszönöm. - Csípőre tett kézzel állok meg az autó előtt, s ha nem érezném magam már eléggé pletykás öregasszonynak, miután a nagybátyám folytatja a mondanivalóját, mindenképpen megjön az az érzés. Hogy ne érezzem magamat annyira hülyén, inkább az emlegetett jármű felé fordulok, hogy egyrészt feloldjam, másrészt a csomagtartót is kinyissam. Azt csak nem várja tőlem senki, hogy mindent bepakoljak, hiszen ahogyan Dan korábban zseniálisan rávilágított, nem vagyok a sofőrje. Maximum egy két dolgot segítek csak berakni. - Alapvetően az, hogy mikor mihez van kedvem, mindig aznap reggel dől el... - nagyot sóhajtok, s egy pillanattal tovább is a szükségesnél lehunyom a szemem, csak hogy leállítsam magam annyira, hogy komolyan válaszolni tudjak. - De ha már ilyen könnyen belátod, hogy az én segítségemre van a legnagyobb szükséged, valószínűleg tudok neked időt szorítani a zsúfolt napjaim egyikéből. - Nem mintha az egyetemi órák, vagy bulik és az otthon döglésen kívül csinálnék túl sok mindent. Ha meg csinálok is, Dannak arról határozottan nem kell tudnia, mert a végén még az egyik táncórán is meg akar nézni, mint valami pomponlány. Arra pedig egyikünknek sincs szüksége.
- Hová is megyünk pontosan? - Teszem fel az eget rengető kérdést, miután már bepakoltunk, ő meg eldöntötte, hogy az emberei velünk jönnek-e, vagy ahogyan korábban is javasoltam, esetleg futnak utánunk. - Ha már lakást kaptál a cégtől, egy sofőrt kocsival miért nem tudtak biztosítani? - Zsörtölődöm inkább magamnak, mintsem neki, miután beszálltunk, s néhány üzenet félrehúzása mellett igyekszem a megfelelő appon egy útvonaltervet behozni, hogy ne kelljen sokáig kanyarognom a városban a nagybátyámmal, akinek a társaságára a legkevésbé sem vágyom most, mégis megnyertem magamnak. Állítólag régen kijöttünk, de gondolom gyerekként mindent másképp lát az ember. Hiszem apámnak is bíztam egyszer.

970 | öltözék | maradtál volna otthon out of the blue -〖 Dan & Bray 〗 3901593525

| ♔

**Seo Dan**

Braylen & Dan

Sokak fejében, akik esetlegesen rosszabb körülmények között élnek, az a kép él rólunk, hogy lényegében az égvilágon semmi gondunk nincs és az egyetlen dolgunk az, hogy felelőtlenül szórjuk a pénzt. Ha erre a jelenségre reflektálnom kéne, akkor akármennyire nem tetszik, sajnos be kell ismernem, hogy nem vagyok túl gyakorlatias, ami a költekezést illeti... Még úgy sem, hogy lassan, de biztosan menetelek a Krisztusi kor felé. Simán megveszem a Gucci alsógatyákat csak azért, mert megengedhetem magamnak. Bár nem vagyok olyan, mint a szüleim, akik úgy gondolják, hogy csillár és drága festmények nélkül a lakás nem is lakás, ettől függetlenül én magam sem hiszek abban, hogy az olcsón beszerezhető dolgokba kellene ruháznom, legyen szó bármiről. Mármint minek vegyek magamnak négy dollárért kávét, ha a húszdollárosra is telik? Nem nagyon törődöm azzal, hogy mire mennyit költök, mert kicsi korom óta azt látom csak magam előtt, hogy a pénz számunkra egyfajta végtelen forrás, ami még egyetlen alkalommal sem apadt ki.
Hogy mindez miért van? Határozott válasszal tudok szolgálni rá. Én, a családom és a baráti köröm nem szimplán mocskosul gazdag körökből származik. Nekünk mind egytől egyig azt kell eladnunk, hogy tökéletesek vagyunk. Tanultnak kell lennünk, szépnek – ha ez születésünktől eredendően problémát okozna, akkor sincsen baj, hiszen az orfelettesevosok határozottan meg tudják oldani a problémát a plasztikai műtétekkel – makulátlannak, erkölcsösnek. Elég vonzónak a többi család számára, amiből később érdekházasságok születnek, aztán pedig nemzünk pár gyereket, akiket így félig-meddig normálisan felnevelünk. Az a lényeg, hogy a gyerekünk ugyanolyan etikettbuzi, sótlan faszkalap legyen, amilyenek mi is vagyunk.
Itt persze jöhetne a kérdés, hogy én mitől vagyok más. Valahol semmitől, ugyanakkor meg nagyon is. Szerencsére a gyerekkori barátaim között akadtak olyanok is, akik normális és meleg légkörben nevelkedtek, így a szüleik rám is emberként tekintettek, nem pedig egy árucikkre. Például Tae Yang apukájával mindig igyekeztem jó viszonyt ápolni. Apámmal ellenben, ő mindig felhívta a figyelmemet arra, hogy kettő kisebb testvérem is van – az egyikük kifejezetten kicsike – ami miatt nincs mese, mindent meg kell tennem értük. Mert az én felelősségem, hogy mi lesz velük.
Nos, hát Min minden bizonnyal megörökli a koreai céget, és szökőévente egyszer látni fog minket. Jae remélem, hogy minden álmát valóra tudja váltani, apám által pedig tökéletes döntés volt az, hogy végül elcserélt az unokaöcsém örökségére. Hiszen így később a koreai céggel egybe tudjuk olvasztani a Neo-Yangot, ami azzal egyenlő, hogy bár lesznek a Yangoknak is részvényei a vállalatban, de ettől függetlenül mi nagyobb részt vállalunk belőle. Tehát a következő generációban Yangék elvesztik a saját maguk által alapított cég felett a jogaikat, és barátságosan kerül Seo kézre az. Legalábbis ez volt apám terve. Ha Braylen jelen esetben úgy döntene, hogy ő mégis örökölni akar, akkor valószínűleg a felettesemmé válna, hiszen alapítás szempontjából nekik több joguk van a céghez, mint nekem. Ha ő ezt a döntést elutasítja, akkor az én gyerekem már igazgatói szerepet fog betölteni a Neo-Yangban, tehát a családunk társtulajdonosi szintről lép tulajdonosi státuszba. Ez az egész pedig egy nagyon okos házasságon múlott, és lényegében eredményezteti azt, hogy miért élhetek még mindig agglegényként. A mi családunk kapzsi, azonban okosak is vagyunk. Nem akarunk mindent egyszerre megkapni, mert aki túl sokat akar egyszerre markolni, az valójában sok esetben nem fog meg semmit.
Ahogy viszont a reptéren elnéztem az egyetlen Yang fiút, szinte semmi esélyt nem láttam arra, hogy Braylen meg fog változni és érdeklődést mutat a cég miatt. Sokkal inkább kötötte le egy csinos hölgy feneke, nekem pedig a nyelvem hegyén volt egy elszólás azzal kapcsolatban, hogy léteznek hosszú hajú férfiak is, tehát jobban tenné, ha vigyázna. Az ő flegma kérdésén csak elmosolyodtam. Ha olyan lennék, mint apám, akkor talán mindenki előtt itt a reptéren kellene felpofoznom a stílusért, amit megenged magának, nem beszélve arról, hogy a koromra való tekintettel – no meg amiért én vagyok az idősebb – illene informálisan beszélnie velem. Viszont mivel én tisztában vagyok a család fogalmával, így ezt elengedem, amiért más nem hallja. Bízom benne, hogy az unokaöcsém van annyira okos, hogy felfogja: nagyobb társaságban így nem viselkedhet mert saját maga alatt fogja vágni a fát.
- Én ilyet nem mondtam – vontam meg a vállam, majd mosolygós pillantással tettem hozzá a következőt – Csak megtanulhatnál ennyi idősen nem feltűnően szemrevételezni másokat. Mert egyszer valaki majd fel fog pofozni.
Mondjuk ki tudja, hogy az ő perverz generációja pontosan mire indul be. Lehet valami hasonlót akart elérni ebben a szituációban. Nem egy fiatal srác beszélgetését volt lehetőségem kihallgatni, ha éppenséggel mondjuk elmentem egy boltba. Sokan említettek olyasmit, hogy szeretik ha fáj neki. Úgy néz ki, hogy a z generáció tagjai már egészen mazochisták lettek, ez pedig nem tudom, hogy mennyire jó vagy sem. Legalább jobban bírják a gyűrődést, ellenben ezzel nem generálunk a világnak még több beteg állatot? Ez a része a nem mindegy.
Minden bizonnyal ha ténylegesen olyan lennék, mint az apám akkor Braylen most ténylegesen nagy bajban lenne. Igazából még nem tudja, hogy mekkora szerencséje van azzal, hogy én vagyok az, aki a helyét örökli meg, nem pedig az öregem. Mint említettem, a mi családunk kapzsi, viszont elsősorban dörzsölt. Emiatt ha esetemben döntene úgy, hogy jogot szeretne gyakorolni a cégnél, akkor nem lenne probléma. Viszont apám biztos egy olyan szerződést nyomott volna az övé orra alá, hogy az ellehetetlenítette volna a helyzetét. Én hittem benne, hogy a fiatal kora miatt lázad ennyire és egyszer talán igényt tartana a helyére.
- Semmi bajom nincs azzal, hogy te jöttél értem – szögeztem le, most már egy fokkal komolyabb pillantással – Viszont nem értem az apád miért néz téged sofőrnek, amikor nyilvánvalóan lenne jobb dolgod is, mint engem fuvarozgatni. Én pedig a seggét mentem meg jelenleg és arra sem veszi a fáradtságot, hogy elém jöjjön a reptéren.
A fejemet kicsit megcsóváltam egy sóhajtás kíséretében. Talán érzékenyebb vagyok a kelleténél, de éreztem, hogy ezért még faszolni fog az öreg a hétfői céglátogatásom során. Mivel pontosan tudom, hogy milyen standardeknek kellene megfelelnie, így még jobban fogom figyelni a kritikus pontokat. És ha egyetlen részen is megbukik... Lehet nem fogom jól kezelni a dolgot.
- Menjünk – intettem a volán felé, majd az embereim, akik utánam hozták a csomagjaimat, rögtön szedelőzködni kezdtek, hogy elkezdjenek bepakolni a csomagtartóba. Még mielőtt Braylen autójához értek volna, én egyetlen intéssel jeleztem nekik, hogy nem tehetik ezt meg, és elmehetnek. Én sem örülnék neki, ha a saját autómhoz, idegenek piszkálnának.
- Elég szép a kocsid – mondtam neki, amíg arra vártam, hogy kinyissa nekem a csomagtartót – Nem így akartam veled megint találkozni. Viszont mivel nyilvánvalóan értesz a kocsikhoz, már most megkérdezném, hogy a napokban valamikor lenne kedved eljönni egyet választani nekem is?
Én magam is éreztem, hogy már közel nem annyira jó a viszonyunk, mint régen volt. Ezen pedig határozottan változtatni akartam annak ellenére is, hogy a fiúnak minden bizonnyal más elképzelései voltak. Ilyen téren viszont egy kicsit rácseszett, mert vannak bizonyos dolgok, amikre egyszerűen nem mondhat nemet.

outfit:Katt!|words: 1 120

**Braylen Yang**

Dan & Bray

Az utóbbi időben kifejezetten nem élvezem, hogy a saját családom tagja vagyok és akkor még szó sem esett arról, hogy épp a Yang család tagjaként milyen elvárásokat támasztanak velem szemben, vagy éppenséggel milyen feladatokkal bíznak meg emiatt. Könnyű szerrel meg lehet oldani egy kis utazást a reptérről, gyakorlatilag bárhová ebben a francos városban, így nem teljesen értem miért épp a nagybátyám ne tudta volna megoldani, hogy egymaga boldoguljon. Szó sincs persze róla, hogy ne akarnám a boldogulását, mert amíg túlzottan nem tett nekem keresztbe, addig felőlem azt csinál, amit csak szeretne, ahol csak szeretné... De hogy én miért kellek ahhoz a bizonyos boldoguláshoz, nagyon izgatja a fantáziámat.
Nem gondolom úgy, hogy kifejezetten engem várt volna erre a csodálatos és ritkaság számba menő találkozásra, csak mert évek óta nem láttuk egymást és szerintem ez kifejezetten jól is volt így. Épp elég férfi tagja van a családnak, akikkel nem akarok foglalkozni, erre még egy New Yorkba jön. Pazar, én mondom. Nyilvánvalóan mondhattam volna azt is apámnak, hogy nekem nincs kedven teljesen random időpontokban teljesen random emberekért rohangálni. És még igaz is lett volna. Hiszen lehet, hogy Dan meg én gyerekkoromban jól kijöttünk, vagy valami, de mára már azok az emlékek szerencsére az édes feledés homályába vesztek, nekem pedig semmilyen emlékem arról, hogy milyen ember a nagybátyám. Azonban státuszából adódóan csak apámhoz tudom hasonlítani, akit meg jelen helyzetben kifejezetten megvetek - nem mintha a titkárnős eset után ez ne lett volna így. A gyűlölet azonban most talán még erősebb.
Azzal pedig senkin nem segítünk, hogy most el lettem küldve sofőrt játszani. Úgy tervezem, hogy minél kevesebb időt töltök ezzel az egésszel. Remélhetőleg a gép időben érkezik, a nagybátyám sikerül felismerni és nem valaki teljesen mást terelgetek majd a kocsimhoz, utána pedig kidobom ott, ahol lakni fog - ennek sem különösebben kérdeztem utána, mert a városban való jelenléte mellett legalább annyira érdekel, hogy hol fog lakni: semennyire - és így mindenki boldog lesz. Biztosan neki is szüksége lesz arra, hogy beilleszkedjen az új helyre, meg minden ilyen idióta maszlag, amit ilyenkor kifogásként szoktak felsorolni.
Türelmes sofőrnek mondanám magamat, idefelé mégis úgy kiabáltam egy-egy csak a boldogulásért reménykedő kollégát az úton, mintha idegbeteg lennék. De tény, hogy nem sok szükségem volt a jelenlegi lelkiállapotomban ahhoz, hogy egy emberekkel teli, hangzavarban úszó reptéren kóvályogjak. Sokkal inkább egy nő kellett volna, meg egy ágy és két nap, amíg senki nem zavar a szobaszervizen kívül. De hát álmodik a nyomor. Na meg én is, amikor a várakozók között ahelyett, hogy potenciálisan olyan embereket keresnék, akiknek be akarnám verni az orrát, meglátok egy kifejezetten csinos feneket, amit a tulajdonosával együtt egészen addig szemmel tartok, amíg meg nem hallom, hogy hozzám szólnak. S történetesen épp a nagybátyám az. Halleluja, legalább nem kellett különösebben keresgélnem. Már csak az kellett volna, hogy elkerüljük egymást és még rohangáljak is érte, mert értetlen volt az üzenetek kapcsán, amikben kristálytisztán ott volt, hogy pontosan hol is várom.
- Járjak talán szemellenzővel? - Lövöm vissza a kérdést csípőből, miközben felvonom az egyik szemöldökömet, s kérdő pillantásomat végig is járatom a férfin. Érezze a törődést, minden másodpercben amíg ítélkező pillantásom az ő megjelenésén járatom végig. Igyekszem nem nagyon grimaszolni rajta, mert azt még én sem akarhatom, hogy a végén beköpjön apámnak, amiért nem feleltem meg a saját koreai elvárásainak, amiket itt az Államokban meg kell majd tanulnia elengedni... Szóval eszemben sincs megfosztani magamat a korábban beígért új autótól, csak mert egy karót nyelt családtag úgy gondolja, hogy a viselkedésem nem a megfelelő.
Sőt, ha már itt tartunk, inkább az ő viselkedése az, ami nem megfelelő. Kis híján kibukik belőlem, hogy nem baromi mindegy-e, hogy pontosan ki veszi a fáradtságot arra, hogy érte jöjjön, a nyelvembe harapok, mert a kocsi az kocsi. Én pedig gazdagabb akarok lenni egyel. Egy csípős megjegyzés azonban még így is kicsúszik belőlem: - Én most haza is mehetek, Te meg egész nyugodtan foghatsz magadnak egy taxit. Azzal a sofőrrel biztosan nem lesz majd problémád. - A hangom nyugodt, a szavaim viszont olyan hidegek, mintha mélyhűtőbe ültünk volna.
Már majdnem kezdtem rosszul érezni magamat amiért még egy mosolyt sem sikerült felé megejtenem, vagy kézfogást, vagy jesszusom, ölelést... A megjegyzésével azonban elérte, hogy még a kocsimba se akarjam beengedni. - Nem érek rá egész nap, szóval... - mélyet sóhajtok, s közben ténylegesen is a bal csuklómra simuló órára pillantok. - Hagyjalak itt, vagy mégis megfelel, hogy nem apám, vagy a komplett család jött eléd fogadóbizottságként? - A pillantásom az arcára villan, s tulajdonképpen kicsit talán abban reménykedem, hogy eléggé pofátlan voltam ahhoz, hogy megsértődjön és ténylegesen a taxit válassza az én fuvarom helyett. Nyilván akkor búcsút mondhatok az új kocsimnak, de majd megoldom másképp.

763 | öltözék | maradtál volna otthon | ♔

**Seo Dan**

Braylen & Dan

Sokan úgy gondolják, hogy a kényelmes utazás egyik fő feltétele a lényegében legjobb indulattal is csumpinak nevezett öltözet. Nos, ami engem illet, pont ugyanezeket az elveket vallom... Viszont sajnos a családi státuszom miatt olyan ranggal rendelkezem, ami megköveteli a lehető legjobb kinézetet. Én pedig pont ezért elméletileg nem tehetem meg azt, amit lényegében a magánrepülőm „lakosztályán” műveltem az út során. Öltönybe öltözve kellett volna érintkeznem a személyzettel, ezzel sugallva azt, hogy mennyire baromi makulátlan és tökéletes vagyok. Én viszont sokkal inkább éreztem azt helyénvalónak, hogy a csinos stewardessek és a tapasztalt pilótám zsebébe csúsztattam egy csekket, amiért cserébe majd beszámolnak arról, hogy mennyire rohadt jól állt nekem az a szett, amiben végül tervezem majd elhagyni a gépet, illetve a repteret. Hogy én magam vagyok a tökéletesség megtestesítője, a tökéletes örököse a a Neoyangnak, meg hasonló hülyeségek... Lényegében egész úton a méregdrága pezsgőm, illetve az aktuális hölgy kötött le, akik mindig behozták azt, amire éppenséggel szükségem volt. Én pedig csak terpeszkedtem a Gucci melegítőmben és óvatosan flörtölgettem a nőkkel... Mivel nem lehettem túl nyilvánvaló. Ezért egy jó szex mondjuk szóba sem jöhetett, de talán ez a legkisebb gond jelen helyzetben.
Én a magam részéről egész úton azon agyaltam, hogy mennyire lehet udvariatlanság az, amit velem szemben lépett meg a családom egy része. Tény és való, hogy nem voltunk egyenesági rokonok, viszont valahol rossz dolognak éreztem, hogy nem egyenesen apám sógora jött elém, hanem elküldte a fiát. Félreértés ne essék, semmi bajom sincs a legidősebb Yang fiúval sem, egyszerűen csak én magam is úgy gondoltam, hogy 21 évesen nyilvánvalóan más dolga is van, minthogy elém mászkáljon. Annyi idősen engem sem kifejezetten érdekeltek a családi ügyek, csak lényegében mesterien eljátszottam, hogy mennyire benne vagyok a dolgokban. A magam részéről nem igazán tudtam hova tenni a kapcsolatunkat. Lényegében az a röpke tíz év, ami közöttünk volt épp elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy hatalmas árkot ásson közénk. Mivel ők már az államokban születtek meg, a családunk másik fele pedig Szöulban maradt, szinte egyértelműnek tűnt, hogy el fogunk egymástól távolodni. Mégis, amikor valami eseményre elrángatták, a fiú előbb fogta meg az én kezem, mint az apjáét, illetve folyamatosan engem akart játszani rángatni. Ezzel nekem semmi gondom nem volt, még mindig van egy-egy baba Braylen és Jasmine képem a pénztárcámban – mert a változatosság kedvéért a kicsike ikertestvére is a nyakamon lógott. Vicces volt a mi családunk abból a szempontból, hogy míg Mona a tenyerével vert engem, addig a két fiatalabb testvére folyamatosan a nyakamon lógott. Valamelyik albumban azt hiszem meg is lett örökítve a pillanat. Lényegében a mi kapcsolatunkkal akarták eladni azt, hogy mennyire tökéletesek vagyunk... Ez pedig valahol gusztustalan.
Ami Braylent illeti... Magam sem tudtam pontosan, hogy mire kéne számítanom vele kapcsolatban. Már elég nagy lett, és lényegében csak az Instagram segítségével tudtam lenyomozni... Mert ugyebár az ő generációja már nem használja a Facebookot az üzenetek küldésén kívül másra. Emiatt csináltam meg én is a saját fiókomat lényegében. Mert ha nem lenne, akkor minden bizonnyal sosem látnám az egykor nagyon szeretett unokahúgom -és öcsém.
Elég egyértelmű volt az viszont, hogy kifejezetten szép felnőtté cseperedett, ez pedig számomra valahol zavarbaejtő volt... Hiszen az én szemeimben még mindig a kisfiú volt, aki este tizenegykor képes volt Skype-on felzaklatni, mert nem értette a matekfeladatait. Már amikor elért, mert tizennyolc éves koromtól fogva egészen a besorozásomig masszívan alkoholmámorban éltem.
- Köszönöm a lehetőséget – mosolyogtam végül a hölgyekre, miután a leszállás után átöltöztettem. Ennek hála kerek tizenöt perc éséssel indultam el kicsekkolni, majd az üzenetekben leírt pontos helyzet kezdtem el keresni.
Éreztem, ahogyan lassan pár tekintet rám szegeződik, emiatt pedig kénytelen voltam elnyomni a lassan szétterülő vigyort az arcomon. Lényegében már hozzászoktam ahhoz, hogy az emberek megbámulnak, de hasonló fogadtatásra nem számítottam. Egy pillanatra megtorpantam, hogy a tömeget pásztázva meglelhessem a fiút, és amikor sikerült kiszúrnom a feje búbját, akkor határozott léptekkel el is indultam felé. Felismertem, mert az ideúton ötször végigpörgettem az összes képét. Gáz lett volna csak úgy elmenni mellette.
Viszont ahogy egyre közeledtem felé, szinte azonnal észrevettem, ahogyan valakinek a fenekét stíröli, ami miatt képtelen voltam visszatartani a feltörni kívánó nevetésem.
- Ne bámuld annyira, mert egyszer fel fognak pofozni érte – mormogtam oda neki, amikor megérkeztem hozzá. Én persze könnyen beszéltem a diszkrét szemrevételezés mestereként. Nem mellesleg a gyereknek határozottan jó ízlése van, ha már itt tartunk.
- Azt hittem apád jön majd elém – jegyeztem meg végül, egy kicsit elhúzva a számat – Kicsit kellemetlen ez így.
Nem mintha kedvem lett volna megvitatni az üzleti dolgokat, de fogalmam sem volt arról, hogy miként kezelhetném Braylent. Néhány pillantást még mindig magamon éreztem, ahogy ott álltam előtte, és azon gondolkoztam, hogy miként kéne tovább folytatnunk a dolgokat. Most öleljem meg, vagy mi?

outfit:Katt!|words: 770

**Braylen Yang**

Dan & Bray

Mindig a legkisebbet küldik a legszarabb meló elvégzésére, igaz? Miért is ne? Biztosan nekem van a legkevesebb dolgom, meg legtöbb kedvem a reptérre járkálni mindenféle családtagért, akiket nem én kértem, hogy láthassak. Habár jelen esetben a helyzet az, hogy korántsem vagyok a családunk legkisebb tagja - semmilyen értelemben - és a melóra sem mondanám feltétlenül, hogy kifejezetten szar lenne. Legalább nem kellett kimozdulnom Queensből, mert valaki valamikor úgy döntött, hogy a JFK repteret épp oda húzzák fel, ahová. Aztán meg jött a szüleim nagyszerű elképzelése, hogy Manhattan helyett történetesen Queensben legyen a Yang család fészke. Mindegy.
Szóval van ez a nagy családegyesítés... Amit nem úgy kell elképzelni, mintha ez mindenki által valami nagyon várt és élvezetes dolog lenne. Történetesen nekem épp elég volt a családomból annyi, amennyi itt New Yorkban kijutott, semmi szükségem nem lett volna arra, hogy növekedjen az ezer főre jutó Yang rokonok száma. Főleg mert jelen esetben a nagybátyám, aki valamilyen oknál fogva úgy döntött, hogy amerikai földön építi tovább a karrierjét, túlságosan is olyan érzéseket keltett bennem, mintha fognánk apámat és egyszerűen klónoznánk egy fiatalabb és potenciálisan sikeresebb verzióban. Nem tudom, sosem érdekelt annyira a saját családi üzletünk, hogy komolyabban érdekeljenek a részletek a sikert illetően, viszont az anyagi helyzetünk még számomra is igen nyilvánvaló. És egyáltalán nem kell panaszkodnunk.
- Haladj már, Te nyomorult... - morgom oda a műszerfalnak, az előttem haladó autót figyelve. A kezem már a kormány megfelelő részére csúszik, hogy ha még egyszer kezdő sofőr módjára bénáznak egyet előttem, ráfeküdhessek a dudára. Mindenki legnagyobb szerencséjére azonban a kedves állampolgár, akinek jelenleg legszívesebben kettévágnám a jogsiját, talál magának parkolóhelyet, így felszabadul a sáv előttem én pedig nyugodtan leparkolhatok.
Legszívesebben itt maradnék, a kormányra feküdve és megvárnám, hogy Dan megtaláljon magától. Nem mintha tudná, hogy a nyolcas terminál piros parkolójában éppen melyik kocsiban várják őt. Na meg nem mintha szükségem lenne arra a kisebb-nagyobb perpatvarra, amit kapnék, amiért nem várom odabent illedelmesen az idősebb férfit. Csak táblácskát felejtettem el saját kezűleg csinálni, amire ráírhattam volna, hogy a világ legnagyobb stricijét várom. De tényleg. Ha egy dolog van, ami miatt mondhatni felnézek a férfira, az az, hogy eddig megúszta a házasságot. E tekintetben igenis szeretném követni a példáját és minél tovább megúszni a dolgot, nem úgy mint Mona nővérem. Sőt, ha kellene még a részemről is szívesen lemondanék Dan javára a cégnél. Nem is olyan rossz ötlet! Lehet, hogy ezzel kezdem a beszélgetést. Felajánlom neki a részvényeim, meg kidobom a lakásánál, aztán majd a legközelebbi karácsonykor látjuk egymást.
Utálok repülőtereken lenni, legfőképp mert rengeteg bamba ember vesz körül, akik többszöri utazás ellenére sem képesek úgy csinálni, mintha kiismernék magukat. Én személy szerint még nyaraláson is utálok turistának kinézni, a neveltetésemből adódó nyelvismereteimnek hála pedig a világnak viszonylag sok szegletében elboldogulok elég rendesen. Most viszont az egésznek a legrosszabb része a várakozás, meg az előre elképzelt jelenetek a fejemben, ahogyan megpillantom Dan fejét a többiek között.
- Tessék csak... - Úgy engedek el magam előtt két nőt, hogy egészen azt a benyomást keltik bennem, talán valamilyen híresség is ezen a gépen utazik. A lelkesedésüket figyelembe véve legalábbis, amivel a kapu felé sietnek, ahonnan a gépről leszállók érkeznek majd. Én inkább hátramaradok, nincs szükség arra, hogy pincsikutya módjára ott csaholjak az első sorban, hiszen nem várom ezt a találkozást. Mégiscsak szar meló, amit rám bíztak. Viszont az egyik kerek fenék, amelyiken megakad a szemem a várakozók között, közel sem olyan rossz... Lehet mégsem olyan szívás reptérre jönni és mégis megérte kiszállni a kocsiból.

571 | öltözék | maradtál volna otthon out of the blue -〖 Dan & Bray 〗 3901593525

| ♔

Ajánlott tartalom

» mac & tay | everything is blue
» Very first ~ Bray && Lay
» we go -〖 Lay & Bray 〗
» See you again | Bray & Lix
» she got those blue jeans on