One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Dor & Rae | shining stars of the night

Raelyn J. Winters
Today at 12:22 am



Wedsie & Ben - Pig or Cat?

Benjamin Henson
Yesterday at 11:05 pm



Dor & Rae

Dorian J. Lester
Yesterday at 10:09 pm



Kapcsolatkeresõ

Joshua Miller
Yesterday at 9:49 pm



Eric Wang és Miss Bell

Wednesday Bell
Yesterday at 8:49 pm



Játékpartner keresõ

Stella Montgomery
Yesterday at 6:48 pm



Hiányzásnapló

Olivia Monaghan
Yesterday at 5:19 pm



Ethan háza

Ethan Kaminski
Yesterday at 4:55 pm



Recognize it! #1

Adam M. Austin
Yesterday at 2:54 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 3
Diákok 9 7
Törvényszegõk 9 13
Bûnüldözés 9 10
Hivatal 2 3
Üzlet 8 4
Oktatás 5 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 5
Összesen 59 52
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots

Adam M. Austin, Adriana Lane, Lena Caldwell


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine   Vas. Jan. 21, 2018 10:05 pm



You don't need a reason to help people

JAKE & MADELAINE

Egy színes virágok tarkította csokorral lépek be a kórház ajtaján, és kerülöm ki az egyik kifelé távozó ápolót. Edna legutolsó találkozásunk alkalmával szeretett volna valami színt vinni a steril falak közé, és a férje halála óta ezt senki nem teljesítette neki. Még korábban mesélte, hogy a lánya, és a nő élettársa a munkájuk miatt folyamatosan úton vannak, így könnyebbnek tűnt, hogyha az unoka náluk marad ezalatt az idő alatt, mintsem ingázik. Egyszerűbb volt a tanulmányait tekintve, és az élete sem fordult fel teljesen az állandó utazások miatt. Ugyan felvették velük a kapcsolatot, de annyira változó a beosztásuk, hogy egyszerűen nem tudtak elszabadulni. Mindenesetre megígérték az idős hölgynek, hogy megpróbálják: ennek már három hónapja. Azóta Edna csak vár az unokája felépülésére és arra, hogy akár egy családtag is megforduljon nála. Ezért is éreztem szükségét annak, hogy meglepjem őt ilyen aprósággal, és valamennyivel jobbá tegyem a napját. Jóllehet a betegekhez való kötődés veszélyes játék, de csak finoman feszegetem a határaimat.
Az ismerős folyosón haladva mosolygósabb oldalamat veszem elő, de csak az üres szoba nyitott ajtaja fogad, amitől az arcomra fagy ez a kedvesnek indult gesztus.
- Elnézést. - szólítom le az egyik arrafelé haladó nővért a folyosóra való kilépés alkalmával. - Megtudná mondani, hogy esetleg merre találom Mrs. Edwardsot? - hüvelykujjammal a hátam mögé mutatok, arckifejezésem pedig őszinte érdeklődést mutat.
- Máris megnézem. - egy félszeg mosolyt kapok, és a középkorú nő már kerüli is meg a pultot, hogy a segítségemre legyen. - Családtag?
Kérdése kapcsán először a fejemet ingatom kezdetlegesen, majd csak ezután szólalok meg. - A pszichológusa vagyok.
És ennyivel le is zárom, mert a többi csak Ednára és rám tartozik. A nővér természetesen nem kíváncsiskodik, helyette bólint egyet, majd újra a képernyőre mered. Kisebb keresések után végül egy pontnál megáll, aztán ismét felém szegezi mélybarna tekintetét.
- Csak a szokásos kontrollra vitték. - mosolyodik el a megnyugtatásom érdekében, én pedig megköszönöm a segítségét, és már csak akkor lépek vissza a jól ismert falak közé, amikor magamra hagy. Egy, már használatban lévő vázát veszek magamhoz, a száraz virágokat belőle a kukába helyezem, és vízzel megtöltve teszem bele az élettel telibb csokrot, ami már most egy kis örömöt visz a kórházi falak közé. Teszek egy lépést hátra, hogy a teljes képet lássam a maga valójában, majd kiválasztok egy központibb helyet, és oda rakom le a vázát, ezután viszont elhagyom a szobát. Magam sem tudom mennyi időt vesz majd ez igénybe, de mikor visszaér a terembe, biztosan örülni fog neki. Tekintem órám lapjára siklik le, ami csak pár perccel későbbi időt mutat az érkezésemhez képest, mégsem érzek késztetést, hogy elhagyjam a kórházat. Leginkább már azért sem, mert ez a másfél óra csak Ednához tartozik, és ha netalántán ezen időkorláton belül végezne, akkor még van egy kis lehetőségem vele beszélgetni. Nem szívesen venném el tőle a gyógyulás lehetőségét a heti kevés alkalmaink fényében sem.
Egy ideig még a telefonom naptárját bújom, meg az előre megírt beosztásomat, és azon gondolkozom, hogy hova tudnám még őt beszorítani, hogyha ez mégsem jönne össze. Valahol biztos vagyok abban, hogy másokért is megtenném ezt a szívességet, Edna viszont mégis a szívügyem. Vicces nő, hatalmas szívvel és olyan empátiával mások felé, amit manapság nem sokan birtokolnak. Mellesleg jól haladunk. Többet mosolyog, és zöld lélektükreibe is visszatért egy leheletnyi csillogás, amit az elején úgy tűnt, teljesen elveszített. Még egyszer lepillantok a csuklom köré rögzített órámra, hogy megbizonyosodjak az idő múlásának csigalassúságáról, majd egy sóhajt kipréselve ajkaim közül indulok meg a kantin felé, hogy egy félreeső helyen várjam meg a vizsgálatok végeztét. Nem sokan lézengenek a tágas helyiségben, így nem panaszkodok a helyhiány miatt sem, mégis alaposabban körülnézve ismerős vonásokat fedezek fel, így meg is indulok az irányába.
- Dr. Jake Lester! - hangom a viszontlátás örömétől cseng, kezemmel pedig megtámaszkodok az asztalánál lévő üres szék támláján.
- Szabad ez a hely? - ujjaimmal célzóan dobolgatok a bútor kezem ügyébe akadó pontjain, miközben egy mosoly ívelődik arcomra a régi ismerős láttán.


Demons ; 651;    


avatar
Egészségügy
Play by :
✿ margot elise robbie ✿
Kor :
28
Foglalkozás :
- pszichológus -
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine   Pént. Jan. 26, 2018 12:55 pm



MADELAINE & JAKE




Mondanám, hogy unalmasan telik a délelőttöm, de akkor hazudnék. Két kislányt sóztak rám, mert a rezidensüket valami járvány kapta el…nem tudom, de Leevy és Blake óta csínján bánok az újoncokkal, és már nem látom mindenkiben az agytrösztöt, mert nincs így. A csillagok is csak ritkán születnek meg, akkor egy kiváló orvospalánta? Talán ritkább, mint a fehér holló a mondás szerint, és mostanra amúgy is eltolódott az időm, és a gondolataim vektora a magánéletem irányába. Az egyiket elküldtem a laborba, hogy ismerkedjen a hematológiával, a másikat meg varrni küldtem. Beismerem, hogy a könnyebb utat választottam, de nem szerettem, ha a heti beosztásom közben őrült tyúkok zavarnak meg, mert nem sikerül eltalálni egy vénát, vagy megölik a beteget, és nem vállalják érte a felelősséget. Nem felejtem el, hogy én is voltam kezdő, de már nagyon régen volt, és azóta hosszú utat jártam be. Az én főnökeim durvábban viselkedtek, nem kíméltek akkor sem, ha huszonnégy órát nyomtam le, akkor jöhetett rá még egy ügyeletes műszak. Nem panaszkodtunk, és a mostaniak el vannak kanászodva. El akarnak jutni arra a szintre, mint én? Hajrá, akkor még egy kis külföldi munka, és a kutatás is belefér. Empatikus vagyok a betegeimmel kapcsolatban, de a hierarchiában alattam állókkal nem foglalkozom. A lelkivilágát mindenki hagyja a kórház falain kívül, mert itt gépek vagyunk, és mások bajait sózzák a nyakunkba. Ki bírja a nyomást, és ki nem? Az idővel elválik, de én már nem fogok kiesni a kosárból. A leckét megtanultam, és ennek fényében élem a mindennapjaimat, melybe beletartozik egy négy és fél hónapos kislány nevelése, az öcsém egyengetése, a Meenával való nem kapcsolatom-kapcsolatom eldöntése, és még sorolhatnám. Megrögzött gyűjtő vagyok, ez mutatja azt is, hogy az irodámban sorakoznak a szebbnél szebb bögrék, de ma egy kutyáshoz volt kedvem. Daisy nagyon kedvesen tett félre nekem egy kis extra feketét, ez már amolyan szentély, ha VIP tag az ember fia. Jamie megint Tessánál van, nem könnyű a helyzetük, de szeretem mindkettőjüket, és ha kell a segítségem, akkor ugrom. Barátok…évekkel ezelőtt irritált, ha valaki szóba elegyedett velem, mára kitárult a világ, és lett még egy testvérem lett. Nora belevaló csaj, és egyedül nevel egy nyolc éves kislányt. Charlotte…határozottan szeretném megismerni majd, ha eljön az ideje, és képesek leszünk kitárni a Lester család kapuit. Elgondolkodtam azon, hogy néhány nap távol még jót is tenne nekem, ennek fényében terveztem a hétvégémet nagy sunyiban. A bögre szélét simogatom, amikor egy ismeretlen hang szólít meg, mármint nem az, csak mégis váratlanul ér.
- Madelaine. – kapom fel a fejemet a hivatalosan megszólításon, mert nem szoktam hozzá, hogy akivel már egynél több alkalommal csevegtem, az ne a keresztnevemen szólítson.
- Meg ne halljam még egyszer ezt a Dr. Lestert, ha nem muszáj, csak simán Jake. A szék szabad, de innentől kezdve az asztal foglalt mindenki más számára. – egy széles mosoly ívelődik ki az arcomon, így ennek fényében simogatom meg a mellettem lévő szék háttámláját.
- Mi járatban a pokolban? – érdeklődöm, és magam elé húzom a tabletet, ahol az egyik betegem adatait kellene lesnem, de már feltévedtem a netre, és ott a szánhúzó versenyek portáljára.
- Én menekülök a kicsik elől, mert ma én vagyok a csúnya tanító bácsijuk. Nem szerencsés csillagzat alatt ébredtem. – fintorodom el, és a szőkeségre villantok egy fáradt mosolyfélét.
- Nincs kedved enni is? A gyomrom sztrájkol, és ebédidő fele megyünk. Ez a  csendes pihenőm. – jegyzem meg, és kiveszem a tartóból a mesés étlapunkat.
- Még diétás menü is van. – büszkén mutatok az alsó sorokra.


Talk about...dogs or?

Zene | 570 |     | @


avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
128

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine   Pént. Jan. 26, 2018 7:27 pm



You don't need a reason to help people

JAKE & MADELAINE

Nem sok páciensem köt ide a kórházba, így általában csak abban az időintervallumban tartózkodok az épületen belül, amíg ő velük tart a foglalkozásom. Ez az első eset, hogy a kényszer úgy hozta, tovább kell maradnom, hiszen bármennyire is furcsálltam a dolgot amiért nem tájékoztattak róla, de Edna vizsgálatai most folynak. Tudom, hogy bizonyos kereteken belül osztanak meg velem csak információkat, mégis akkor én is úgy szerveztem volna későbbre a találkánkat. Most viszont már kár ezen tépelődni, hiszen itt vagyok, így inkább a másik oldalt kellene számításba vennem, mégpedig ami a maradék ittlétemről fog szólni. Először megfordul a fejemben, hogy a városban teszek egy kört, beszerzem a szükséges dolgokat otthonra, aztán eszembe jutott a páciensem, meg a kiszámíthatatlan vizsgálati idő, így nem szívesen hagynám el az épületet. A folyosón való várakozást túl egyszerűnek találtam, így egy kisebb mérlegelés után végül a kantinban kötöttem ki. Tudtam, hogy bármi is történjen, ott nem leszek annyira útban, mintsem a folyosón vagy Edna szobájában várakozva. Eleinte csak nézelődök üres helyek után kutatva, aztán észreveszek egyet, mellette pedig egy igazán kellemes ismerőst is, így már tudom, hogy kit fogok felhasználni figyelemelterelésnek, természetesen ha ő is engedi. Meg is indulok felé, és hogy a reggeltől tartó szórakozottságomat az ő irányába is kamatoztassam, így hát hivatalosabb megszólítást alkalmazok, ez a szándékom viszont félúton irányt vált.
- Nekem ez a változás nincs ellenemre, Jake. - hangsúlyozom ki direkt a keresztnevét, hogy az előbbi témához kapcsolódóan megmutassam, nem áll módomban vele kötözködni, majd csak ezután foglalok helyet az üres széken.
- A szokásos heti beszélgetésünk Mrs. Edwards-al, de azt mondták, hogy elvitték kontrollra, így várok. - fordulok felé válaszommal a feltett kérdésére, és egy kósza tincset igazítok a fülem mögé, amely jelenleg az arcom elé hullva talált megnyugvást.
- Kellemetlen. Nem gondolod, hogy elég központi helyet választottál a meneküléshez? - tekintek körbe zavartságomat kifejezve, hiszen lássuk be, bármelyik pillanatban betoppanhatnak a tudni vágyó nebulók és akkor Lester egészen nagy bajban lesz. - Különben ennyire vészesek lennének?
Nem feltétlenül értek az orvosok oktatási szokásaihoz, vagy úgy egyébként nem kellett betanítanom egyetlen gyakornokot sem a munkám későbbi elvégzésére, így az érdeklődésem nem feltétlenül alaptalan. Mellesleg ha már szöknie kell előlük, akkor biztosan oka is van rá.
Kérdése kapcsán a hasam szinte óramű pontossággal jelez és eszembe juttatja, hogy egészségesnek nem mondható életmódomat ma is profi módon űzöm, így csak egyszerű bólintással reagálok, mielőtt szavakban is kifejezhetném magamat.
- Kétlem, hogy képes lennék most erre nemet mondani. - harapom be alsó ajkamat közelebb húzódva hozzá a székemmel, hogy ne kelljen annyit mozgatni az asztalon elhelyezkedő étlapot, és amikor a diétás menüre hívja fel a figyelmemet, először inkább arcának vonásaira pillantok fel, mintsem a megcélzott választékra.
- Diétás menü, mi? Egyed te azt, Lester! - viccelődve lököm meg enyhén a vállát, végül magam is az étlap nézőjévé válok. Tisztában vagyok azzal, hogy a kórházi koszt nem éppen az ínycsiklandó kategóriába tartozik, de a szendvicsek általában megütik az ehető mércét. Hümmögve egyet futom végig a választékokat, és most az egyik szendvicsre koncentrálódik tekintetem, de megvárom őt, hogy ne kelljen a későbbiekben külön-külön szaladgálnunk a választott ételekért. Eközben viszont a gondolatom egy kis időre más vizekre evezik, ami nem feltétlenül hagy nyugodni, így ha már így sikerült találkoznunk, rá is kérdezek.
- Gondolod minden rendben lehet Ednával? Csak mert eddig egyszer esett egybe a vizsgálatával a találkozónk, de akkor előre szóltak, most viszont ez nem történt meg. - nézek fel a kék szempárba tanácsért, hogy feleslegesen ne aggódjak, mert bár a kötődés ezen formája a veszélyes határokat súrolja, én mégsem tudok vele kapcsolatban teljesen kívülállóként viselkedni.


Animal ; 590;    


avatar
Egészségügy
Play by :
✿ margot elise robbie ✿
Kor :
28
Foglalkozás :
- pszichológus -
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine   Szomb. Jan. 27, 2018 8:41 pm



MADELAINE & JAKE




Szeretem a magányt, de a kórházban nehéz olyan szegletet találni, ahol ne rontanának rám, és sajnos ma többszörösen nagy az esély rá, hogy el fognak szólítani, pedig szívesen ejtőznék még a kantinban, de egyelőre szerencsém van, és mindegyik kis tanonc tudja, hogy mi a teendője, és nem zargat. A tableten szörfözöm, és már ki is találtam, hogy Jamie-nek megejtem azt a telefont, hogy adja kölcsön a magángépét, mert nekem szükségem lesz rá. Két kutyával nem fogok a turista osztályon utazni, ha nem muszáj, és miért ne ezért lennének a barátaim, hogy kisegítsenek? Lóg nekem eggyel, nem is eggyel, ha belegondolok, de ebből sosem volt gond közöttünk. Van pénzem, de most ott van az öcsém, és az unokahúgom is, nem beszélve az új családtagokról. A költekezés amúgy sem jellemző rám, de kivételt fogok tenni a hétvége kedvéért. Imádom Samirát, és Dózert is, ezért megérdemlik, hogy az eredeti helyükön élvezzék a telet, és nekem is boldogságot hozzon, hogy ne kelljen gondolkodnom, csak eggyé válni a természettel. Túlzottan izgatott leszek, eleinte észre se veszem, hogy valaki megmozdítja a mellettem lévő széket, és azt kérdezi, hogy szabad-e. Madelaine a Morgan mumus új asszisztenciája, amolyan a szárnyai alá vett pszichológus, mióta Tessa kórházban fekszik. Megértem őt, hogy kell a jó tanuló, én nekem is hiányzik már egy olyan ész, de már nem reménykedem. Egy mosollyal adom a tudtára, hogy neki még az, de ha még valaki idejön, akkor már zsúfolt lesz az asztal, és többet nem akarok engedni. Szeretem a saját teremet megőrizni, és csak azokkal megosztani, akik érdemesek rá.
- Hát már ideje volt Maddie. – szinte nevetek, hogy végre komolyan vesz, mert nem szokása, amolyan élcelődéssel fogja a bókjaimat is. Kedvelem a szösszenetet, mert nem buta, és ne is fáraszt, ami alapvetően egy jó kombó nálam. Elegendő otthon, hogy Jason kihoz a sodromból, mikor nem érti, hogy a cumisüveg nem fog megtöltődni magától, és Hannah nem csak egy sima baba, hanem igényei vannak…akár az éjszaka közepén is. A pelenkacsere még mindig veszélyt jelent rá…meg rám is.
- Neki az unokája van az én osztályomon, ha nem tévedek? – kérdezek rá, de egyből a tablet után nyúlok, és rákeresek az érintett betegre.
- Hát..figyelj néha jobb szem előtt lenni, nem gondolod? Jobb lett volna, ha az ebédemet a hullaházban töltöm el? Ott aztán csend van, és a társaság is síri jó. – nem bírom ki, hogy ne viccelődjek, de mikor meglátom a jelenlegi eredményeket, akkor elhúzom a számat.
- Még mindig kómában van, és duzzanat alakult ki a koponyája alsó felén, lehet ebéd után meg is lesem. – sóhajtok, és inkább leteszem a gépet, mert nem akarom elrontani a kialakult szituációt. Megkérem, hogy csatlakozzon hozzám egy jó kis kajálásra, de a nebulókra nem teszek megjegyzést. Nem akarom, hogy az emlegetés tárgyai megjelenjenek, mert akkor nekem végem lesz, és most nincs kedvem hozzájuk.
- Megszólalt a bikini kollekciók idei képviselője. Bocsáss meg, hogy azt feltételeztem, hogy esetleg vigyáznál a vonalaidra, ha már közeledik a nyár…jó még pár hónap, de most volt az újév, meg a fogadalmak. Nem az a fajta vagy, aki ilyenkor megfogad valamit? Akkor nézzük meg az étlapot. – odatámasztom közénk, és az sem zavar, hogy közelebb jön. Mit kellene ennem? Egy gyakornokot, vagy beérem a tonhalas szendviccsel?
- Mennyire vagy kávés? Nekem lecsúszik még egy, és maradok a halak mellett. Múltkor majdnem megmérgeztek egy marhával. Borzalmas éjszakám volt. – fintorodom el, és mikor Edna felől érdeklődik, akkor elhallgatok.
- Sajnos ez nem jó jel, nem foglak tévhitbe kergetni, mert általában be vannak ütemezve a rutinok, de az is lehet, hogy éppen MRI-t csinálnak, és az meg időpontos. Utánakérdezzek neked? – fürkészem a kékjeit, aztán felállok, de a végén meggondolom magam.
- Te ott…igen fehér köpenyben. – mutatok rá az egyik elsőévesre, és intek az ujjammal, hogy jöjjön közelebb.
- Nekem egy tonhalas szendvics lesz, meg egy kávé…neked Maddie? – várakozóan nézek a pszichonénire, hogy tudassa velünk a választ, mert nem mi fogjuk idehozni, hanem a kis gebe.


Talk about...dogs or?

Zene | 646 |     | @


avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
128

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine   Kedd Jan. 30, 2018 4:00 pm



You don't need a reason to help people

JAKE & MADELAINE

Ritkaságszámba megy nálam, hogy a munkámhoz közvetetten alakítsak ki kapcsolatokat, mégis megesik, hogy egy-kettő találkozásból többszöri alkalom lesz, és az illető továbbra is kellemes társaságot nyújt. Olyankor szeretem ezeket felszínen tartani és nem lemondani róluk, hiszen alkalomadtán jól esik az ismeretség, ha az ember lánya nem a szokásos közegében találja magát. Ezért is lelkesülök fel Jake Lester láttán, ahogyan megpillantom a kórház kantinjában egyes-egyedül ülni az asztalánál és tartok felé ugyanilyen érzelmi indíttatással, reménykedve abban, hogy társaságának fogad majd. Enyhe szórakozottsággal a hangomban szólítom meg az elismert neurológust használva a teljes nevét, amely végül nemtetszését váltja ki, így aztán én sem ragaszkodom köszönésem ezen formáját alkalmazni máskor.
- Apró lépésekben haladok Jake, tudod jól. Nekem a folyamat számít. - térek ki a munkám egyik szegletére ráhúzva a közös témánkra, és még halk nevetéssel is kifejezem reakciómat szórakozottságom érdekében az amúgy komolyan gondolt elvem miatt.
Magamban összegezve kérdését előlegezem meg egy apró bólintással kérdését, és miközben tekintem a jól ismert vonásokra koncentrálódik, gondolataim közé akaratlanul is befurakodik a pórul járt család képe. - Igen, ő. Theo Edwards a neve, de talán Theodoreként használja. Erről sajnos nem tudok túl sokat. - fintorgok tanácstalanságomban, de úgy gondolom Jake ilyen csekély információk átadása ellenére is ráfog találni az általam keresett fiatalemberre.
- Teljesen egyetértek veled ebben. Szóval távolságot tartasz tőlük, de mégis a közelben vagy, hogy tudják figyelemmel követed őket? - érdeklődően kutatom a kék íriszeket válaszokért, mégis ajkaim játékos mosolyra ívelődnek. - Ami pedig a hullaházat illeti..nos valóban csendes közeg, de nem ajánlatos. - ellenkezésemet tekintetemmel és egyben fejem csóválásával is nyomatékosítom, habár különösen szórakoztatnak az elhangzottak. Lester számomra mindig is olyan férfi volt, akit kiválóként tartottak számon a munkájának keretein belül, de ez sosem akadályozta abban, hogy ne engedjen az élet szórakoztatóbb oldalának és toldja meg közös beszélgetéseinket egy-egy humoros megjegyzéssel. Bevallom, nekem is könnyebb volt úgy felvenni a társalgás fonalát, hogyha nem kell állandóan finomkodnom, elemeznem a másikat. Szó sincs róla, hogy ne szeretném azt, amit csinálok a hétköznapjaimon, de a magánéletemen belül jómagam sem vetem meg a csínjával történő kikapcsolódást. Túlzott figyelmem következtében észreveszek egy átmeneti, ugyanakkor közel sem kellemesnek ható fintort, melynek okát kíváncsiságom képezte kérdésemmel tudakolnám meg tőle, de beelőz, és válaszát hamarosan meg is kapom a ki nem mondott kérdésemre. Ezen szavak viszont engem sem igazán tesznek boldoggá.
- Nem hangzik túl biztatónak. - jegyzem meg nemes egyszerűséggel, és egy kósza tincset a fülem mögé igazítok, mintegy melléktevékenységként aggódásom visszafogásának érdekében. Kellemetlen történések esetén ilyen apró mozzanatokkal vontam el a figyelmemet, hogy teljes mértékben a beszélgetésre tudjak koncentrálódni és ne vesszek el az általában nagymértékben jelentkező aggodalomra alkalmas gondolatokban. Jómagam sem szerettem volna azt a röpke időt, amit kivételesen Jake társaságában tölthetek, olyan témával elütni, amihez lényegében nem sok közöm van. Ez viszont közel sem azt jelenti, hogy ne aggasztanának az elhangzottak, már csak a páciensem lelkiállapotából kiindulva sem, melynek felügyelete az én hatásköröm alá tartozik.
Megjátszott sértődöttséggel veszem fel a szemkontaktust Lesterrel a rám aggatott jelző hatására, mégis nevetésben török ki, ahogyan ezen felbuzdulva továbbecseteli a diétával kapcsolatos elképzeléseimet. - Hogy mi lennék?! - kérdezek rá felháborodottan és szórakozottan egyaránt, de a tekintetem továbbra is vidám marad. - Már minden szórakozás lassan illegálisba megy át. Legalább egy finom étel elfogyasztása kapcsán ne érezzem úgy magamat, mintha valami..bűnöző lennék. - az utolsó jelzőt halkabban és csakis azután hozom tudtára, miután megbizonyosodtam arról, hogy mindenki hallótávolságon kívül helyezkedik el. - És nem, nem pazarlom fogadásokra az időmet, mert úgyis megszegném őket. Szánalmasan gyenge vagyok. - enyhe fintorral egybekötve ingatom rosszallóan a fejemet, a szavaim viszont a mutatott reakció ellenére mégis őszinték. Az általam hozott beosztásokkal, váratlanul betoppanó vendégekkel meg az egész káosszal együtt nem érdemes bekorlátoznom a szabadidőmmel járó lehetőségeimet is egy fogadás miatt, így ezt a népszerű szokást inkább elvetném a saját magam érdekében.
Az étlap átfutása könnyebbnek hat, mint ahogyan első nekifutásra tűnik és már meg is van az elképzelésem arról, mit is szeretnék enni, de közben figyelembe veszem társaságom mondandóját is. - Mértékkel, de kávés vagyok. - ismétlem meg a kérdése során említett jelzőt, végül csak egy gondterhelt szusszanással reagálok az Ednáról kapott információkra. - Ez már túlmutat a feladatomon, de mégsem lenne rossz tudni mire számítsak a későbbiekben, szóval hálás lennék érte. - fogadom el ajánlatát, de most jobban leköt az étlap tanulmányozása, hátha második nekifutásra változtatnék gondolataimon, nehogy úgy járjak, mint Jake. Már éppen azon vagyok, hogy felajánljam a rendelésünk idehozását, amikor társaságom kiszemel magának egy fiatal srácot, és ráruházza ezt a feladatot.
- Ugyanez lenne. Köszönjük! - félszeg mosolyt ejtek segítségünk felé, majd Lesterre téved a tekintetem, miután újra kettesben maradunk. - Bevallom, meglepően hasznossá teszed az ittlétüket. Egy ilyen kiszolgálást még én is elviselnék. - jegyzem meg elmosolyodva, miközben államat a tenyerembe fektetve támasztom meg.


Classic ; 784;  


avatar
Egészségügy
Play by :
✿ margot elise robbie ✿
Kor :
28
Foglalkozás :
- pszichológus -
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine   Szer. Jan. 31, 2018 6:30 pm



MADELAINE & JAKE




Válogatós vagyok, és nem állok szóba akárkivel, ez vonatkozik a baráti körömre, és a kollegiális viszonyra is. Madelaine még új errefelé, és ha a szimatom nem csal, akkor annak a fráter pszichiáternek a védőszárnyai alá került, aki Tessát is istápolja. Nem mondom, hogy hátrány, ha az ember jóban van egy pszichológussal, de mértékkel kell bánni „velük”, mégis mikor elhangzik a kérdés a mellettem lévő szabad helyet illetően, azonnal mosolyba szöknek az ajkaim, és teljes engedélyt adva még invitálom meg a szőkeséget, de csakis őt, mert ha bárki is azzal próbálkozna, hogy felborítsa ezt az édeskettest, akkor annak ma bizony fontos feladatai lesznek az infektiológián. A tablet előttem fekszik, de a pillantásom már a kis bombázót fürkészi. Első ránézésre azt találgattam Mortonnal, hogy vajon kinek a hozzátartozója, de később leesett az állam, mikor kiderült, hogy diplomás orvosnő. Nem járja, hogy csak én öregszem, és a nálam fiatalabbak úgy néznek ki, mint akik most jöttek ki a gimnáziumból.
- Apró lépések, tudom, hogy ez a fétised, hogy tartsd a távolságot, de tudtommal még nem haraptam a seggedbe, hogy az egész nevemen szólíts. Hát nem voltam elég meggyőző a múltkor, mikor kávét vettem neked a folyosón? – mímelt sértődöttséggel teszem a jobbomat a szívem fölé, mint akinek most törték össze a nem létező szívét, pedig egyáltalán nem történt ez, csak szeretném vele érzékeltetni, hogy az ismeretlenből már egy új szintre léptünk, és ezt úgy nevezik, hogy jó kollégák. Hogy ebbe mi fér bele, mondjuk egy közös kutyás program? Kevés olyan emberrel találkoztam, akinek husky-ja van, de ha már így alakult, akkor meg kell ragadni a lehetőséget, de ezt az aduász kérdést még tartalékolom, ha kifogynánk a témából, de kétlem, hogy Maddie és ez köztem előfordulhatna. Hamar elcsicsergi, hogy miért van itt, és a név nem újkeletű, de kell egy kis idő, hogy az agytekervényeim beinduljanak.
- Theo…igen ez volt az a név, de tudod ez már sajnos úgy tűnik, hogy nálam is megszokott, hogy előbb emlékszem a betegem kórtörténetére, mintsem a nevére. – rá is keresek a rendszerben, hogy mi a helyzet vele, de nem festenek túl jól a kapott eredmények, és a laborra még várni kell, de úgy tűnik, hogy a kóma még fennáll.
- A kicsikre érted? – böngészem a fiatal srác MRI felvételeit, és ott ékeskedik a duzzanat. Nem szeretném ráijeszteni a kisasszonyra, ismerem már annyira, hogy jobban a szívén viseli a betegei sorsát, mint kellene, pedig alig pár napja ismeri Ednát is. Úristen, de szerettem a nagyimat, de túl korán ment el. Nem igazságos az élet.
- Nem érdekelnek túlzottan, és ha arra törekszel, hogy kicsavard belőlem a jó orvost, hát akkor el kell szomorítsalak. Két esélyes volt, akikkel szívesen foglalkoztam volna, de mindegyikük odébb állt. Leevy nagyapja miatt, még Alaszkában ismertem meg, a másik pedig Blake volt. Kapott egy jobb lehetőséget, és az alattam dolgozó neurológus is dobbantott, tuti együtt voltak, mert izzott a levegő, ahol megjelentek. Ezek után sajnos már nem bízom az új palántákban. Nagyon ritka az olyan jelölt, akivel egy hullámhosszra kerülnék, érted? – tekintek fel a kék szempárba, és egy mosollyal zárom le a mondandómat. Ürességet érzek, mert tanítanék, de jelenleg nincs kit.
- A hullaház csendes, nem értem, hogy mi a bajod vele? – ezután adódik a másik dolog is, hogy a csipogómat elővéve küldök egy értesítőt, hogy nézzenek rá Ednára, mert van, akit még érdekel a páciensek sorsa, ha nem is közvetlen családtagok.
- Meglesz, amit kértél. – zárom le a teljesítésre erre vonatkozó kérését, és most az ebéd kerül terítékre, meg a diétás felhozatal. Az étlapot magunk közé téve vonok le hirtelen felállított következtetéseket, mert korántsem azt a választ kapom, amire számítok.
- Bikini modell? Aj, ne mondd nekem, hogy ezzel a testtel az eszed veszik észre előbb a férfiak. Formában kell tartani, én csak az átlagból indultam ki. – vonom meg tanácstalanul a vállamat, de kicsit piszkálom is szegényt vele.
- Ugyan már nem vétek, ha beismered, hogy füvön élsz, még nem dőlt össze a világ. – ugratom, és játékosan döntöm neki a karomat az övének, de azért hagyok időt neki az étlap tanulmányozására is.
- Nem szeretsz fogadni? Most ezt rosszul hallottam? – teszem a kezemet a fülemhez, és tölcsér formálok belőle, mert ez hallatlan.
- Madelaine ne rontsd a kialakított képemet rólad. Még meccsen se jártál, egyetlen sporteseményre se fogadtál például? – elcsodálkozom, de végül eldöntöm, hogy nekem mi lesz a nyerő párosítás.
- A mértékkel nem elég konkrét, de sebaj. – mielőtt még elindulna, intek a fiatal gyakornoknak, és leadom a saját rendelésemet, aztán megvárom a kis szösziét is, és ha végeztünk, akkor ismételten rá figyelek.
- Másra nem jók, legalább szolgáljon ki. – dőlök hátra a széken, és a tarkómon fűzöm össze a két kezemet.
- Ugye, ha jól emlékszem neked van egy szép kutyád…egy nagyon szép. – hozakodom elő vele.
- Képzeld most van szezonja a szánhúzó versenyekre, és hát a hétvégén elstartolnék Alaszkába. Három nap összesen, nem vészes..és kellene egy csapattag. Nincs kedved csatlakozni? – vezetem fel az elképzelésemet, de már meg is jön a kajánk.
- Rendes vagy, mehetsz a laborba Mrs. Edwards eredményeiért. Légy szíves ne késs el, van rá úgy…tíz perced. – legyintek a másiknak, és magam elé húzom a szendvicset.
- Na? – pillantok rá, és beleharapok egy jó nagyot.


Talk about...dogs or?

Zene | 854 |     | @


avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
128

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine   Pént. Feb. 02, 2018 3:48 pm



You don't need a reason to help people

JAKE & MADELAINE

Valahogyan sosem tudtam magamat elképzelni úgy, mint szimplán csak a kórházban dolgozók egyike. Életem során csak egyszer kerültem be komolyabban az épület falai közé, a többi pedig mindig anyám hóbortos szokásaihoz volt köthető. Míg Philadelphiában voltunk, vizsgálták őt számtalan alkalommal, a végén pedig már szimplán őrültnek könyvelték el, és nem vették komolyan. Ezek után nem találta szórakoztatónak, hogy hetente kétszer az orvosok agyára menjen, így jött az újabb mélypont, meg a velejáró eszement ötletek. Talán már csak ezért sem vonz annyira, hogy órákon keresztül a műtőben ácsorogjak vagy viseljem magamon a netalántán baljós végkimenetelű következményeket. Ennek ellenére tiszteltem a munkájukat és felnéztem rájuk, de jómagam sosem vállaltam volna be a gyógyítás ezen oldalát. Nem tudom, hogy esetleg a félelmeim tántorítottak el ettől avagy magamat nem éreztem elégnek ahhoz, hogy helyet kapjak a nagyok asztalánál, de mindezt nem is kívánom, ugyanakkor nem is lesz alkalmam már megtudni. Jake velem ellentétben kiválónak bizonyult a területén belül és szerves részét képezte a gyógyítás vakmerőbb ágának. Mindezek ellenére volt alkalmam vele jó párszor összefutni az épületen belül, hiszen pácienseim töredéke megkívánja ezt a fajta ellátást, így habár nem éjjel-nappal vagyok a kórházban, de egyszer-kétszer megfordulok erre. Mindenesetre ezek az ismeretségek jó hatással vannak a közérzetemre, nem mellesleg kellemes társaságot is nyújtanak a várakozás folyamata alatt. Ezért is válok lelkesebbé, és valahol beszédesebbé is, ahogyan ismerősebb társasághoz keveredek, kivel első témáink kivesézése alatt nem bírom ki, hogy ne vegyem elő szórakozottabb oldalamat.
- Egészen érdekes megfogalmazás ez a részedről. - mosolyogva csóválom a fejemet, de a kérdése miatt úgy teszek, mintha gondolkozni kezdenék. - Mmm, vettél nekem kávét? Én nem emlékszem semmi ilyesmire. - hümmögésem után apró fintorra ívelődnek ajkaim, ezek kettőse viszont egyből mosolygásra késztet. - Többször is megtehetnéd akár, és így biztos nem fordulna elő, hogy újra a teljes neveden szólítsalak. Könnyen lehet, hogy az őrült fétiseim mellett még szenilis is lettem az évek során. - vonok vállat enyhén, mindezt szavaim komolytalanságába burkolva. Elégszer kell felnőttnek viselkednem ahhoz, hogy most megengedhessek magamnak egy szeletet a gyerekes habitusból.
Nem vágyom túlságosan elmélyedni Edna unokájának kórtörténetében, mégis a kíváncsiság hajt, ami a gyógyulását illeti. Az élet kiszámíthatatlansága közepette olykor jól jön, ha néha biztos pontot is tapasztalunk és nem csak a teljes ismeretlent. Ezért is vagyok hálás társaságomnak, hogy töredéknyi információt szolgáltat a betegének állapotáról, amik közel sem biztatóak.
- Szakmai ártalom, mi? - félszeg mosolyt ejtek felé, de nem szeretném annál tovább is feszegetni érdeklődésem határait, mint amennyi megengedett.
Apró bólintással előlegezem meg kérdését, egyben ezzel folytatásra is ösztönzöm őt, hiszen jómagam nem vagyok otthon a témában, így szerencsésebb lenne az ő tapasztalatai alapján körülhatárolni ezt. Figyelemmel követem, ahogyan kifejti diákjaihoz való kötődését, és kiemel kettőt, akik ezen hatáskör alá tartoztak. - Egészen nehéz lesz hozzájuk hasonlót találni, ugye tudod? Mármint ha van egy viszonyítási alapunk és megtapasztaltuk a legkedvezőbbet, akkor miért várnánk el ennél kevesebbet? Ne haragudj..nem elemezgetlek, egyszerűen csak azt mondom, hogy próbálj elvonatkozni tőlük, és talán meglátsz az egyikben ugyanúgy valamit, ami nem ennyire lehangoló. - sajnos a múltban történteket vissza nem kaphatjuk, de minden elkezdődött valahogy. Amit megszerettünk is valaha ismeretlen volt, mégis adtunk neki egy esélyt, hogy az életünk része legyen. - Ők nem a megszokottak, Jake, ezért nehéz velük megtalálni a közös hangot. - halvány mosollyal összegzem mondandóm lényegét, reménykedve abban, hogy nem veszi tolakodónak véleményemet.
Olyan 'én sem értem az egészet' arckifejezést vágok, ahogyan nem szokványos ebédlőhelyét ecseteljük, végül válasszal is méltatom őt. - Túl csendes? Nem tudom..igazából megfogtál. - nevetem el magamat, mert a téma abszurditása erre késztet, ezután viszont csak egy egy köszönöm lesz az, amivel lezárom az Ednával kapcsolatos érdeklődésemet. Reménykedjünk a legjobbakban.
- Kezdesz megsérteni Lester, ugye tudod? - megjátszott sértődöttséggel merülök el az ismerős kékségben. - Nem szívesen nevezném igazi férfiaknak azokat, akik nem az eszemért értékelnek. - a hatás kedvéért még szőke tincseimet is hátralibbentem kezem segítségével, végül csak megadóan sóhajtok egyet. - És csak, hogy tisztázzuk, nem élek csakis füvön. Igenis tudom értékelni az ételeket. - javítom ki őt, de szó sincs arról, hogy magamra vettem volna feltételezéseit, pusztán kibővítem számára a rólam alkotott képet.
Fejemet csóválva nevetem el magamat a fogadással kapcsolatos érdeklődése miatt, végül megtámasztom hátamat a székem támláján. - Miért olyan meglepő ez?! Biztonságosan játszom. Minek kísértsem a sorsomat? - vágok vissza ugyanolyan érdeklődően, mégis kíváncsivá tesznek szavai. - De ha már itt tartunk..mesélj nekem kérlek a rólam kialakított képedről. - várakozóan veszem fel vele a szemkontaktust, hátha valami újjal szolgál, mint amit eddig a fejemhez vágtak életem során.
Égnek emelem egy pillanatra kék íriszeimet, ahogyan a fiatalabb társaságot emlegeti, szavakkal kifejtett véleményem viszont most elmarad. Eszem ágában sincs felette anyáskodni, vagy irányítani a saját maga formálta elképzeléseit, így mielőtt félreérthetővé tenném beszélgetésünket, hagyom gondolataimat a saját csapdájukban elhalványulni.
- Igeen, jól emlékszel. Van egy nagyon szép kutyám, és neked is. - nem tudom hova akar kilyukadni ezzel, így csendben várom, amíg beavat terveibe, melyek felvezetése közben kissé meglepetten méregetem társaságomat. - Komolyan? - kérdezek vissza, de mielőtt mélyebben is a téma részesei lehetnénk, segítőerőnk megérkezik vele pedig a rendelésünk is, így előbb beleiszok a kávémba, majd csak ezután méltatom válasszal őt. - Nem hangzik rosszul. Még sosem jártam Alaszkába. - mosolyodok el, mégis lelkesebbé válok a terv gondolatának hatására. - Ártani nem árthat, szóval részemről mehet a dolog. - teszem hozzá beleegyezően, és most a szendvicsemért nyúlok, hogy megízleljem a kórházi ételek egyik csodáját. - Máskor is vettél már részt ilyeneken? - pillantok Jake-re érdeklődően, majd csak ezután harapok bele a szendvicsbe.


They ; 907;  


avatar
Egészségügy
Play by :
✿ margot elise robbie ✿
Kor :
28
Foglalkozás :
- pszichológus -
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine   Szomb. Feb. 03, 2018 7:18 pm



MADELAINE & JAKE



Madelaine nem az a tipikus pszichológus, mint akikkel összehozott az élet, és több bennünk a közös vonás, mint első alkalommal hittem volna. Az átlagnál okosabb, és nekem ez már fél siker, nem beszélve arról, hogy rajong a kutyákért, és tart is egyet ugyanabból a fajtából, mint amiből nekem kettő is van. Samira és Dózer az életem szerves részét képezik, körülöttük forognak az agytekervényeim, ha nem éppen az öcsém, vagy az unokahúgom, vagy a húgom kerül terítékre. Meena is mostanában gyakran bekerül ebbe a rostába, de az még egy alakuló szál. A társasága kellemes, és végre felüdülés egy buggyant nap közepén, hogy nem a gyakornokok támadnak le, hanem egy olyan személy, akit kedvelek is, és szívesen látok az asztalomnál. Maddie élénk, de ki kell hozni belőle azt az oldalát, és szükséges, hogy néhány pillanat elteljen, hogy ez meg is valósuljon, de nem baj, mert azért vagyok én itt, hogy eddzem őt.
- A memóriád még nem csalt meg, ha jól sejtem, és ne add itt nekem az ártatlant. – paskolom meg az asztallapot, mikor kibújik a szög a zsákból, és eljutunk oda, hogy csak meg akart tréfálni.
- Lehetne több is, de azért a látogatásaid száma még mindig nem egyenesen arányos az én látogatásaimmal. Neked van rendelőd, és ott lopod a napot, én meg itt élem a második házasságomat az osztályommal. Kimaradt egy kisebb időszak, és azóta nem értem utol magam a papírmunkával, nem beszélve arról, hogy hiány van a nővérekből, és az orvosokból is. Nem hinnéd, de a tendenciák alapján egyre kevesebben jelentkeznek neurológusnak, pedig aztán az agynál érdekesebb témakör nehezen adódik a suliban. Puhányok, és inkább elmennek belgyógyásznak, vagy háziorvosnak. – forgatom meg a szemeimet, mert bizony ez tény, és a statisztikák nem hazudnak. Nem találok még egy olyan tanítványt, mint legutóbb Blake. A betegsége ellenére is egy őstehetség volt, és bánom, hogy elengedtem a kezét. Edna unokája a téma, nem titkolom el a kórtörténetet, és a kilátásokat sem. A srác erős, de kómában van, és ez nem sok jóval kecsegtet. Megértem, hogy a nagymamája aggódik érte, de a mostani eredmények alapján nagyon kicsi az esély arra, hogy valaha fel fog ébredni. Nem tud elszakadni a kicsiktől, és persze, hogy megint a hierarchialánc alján álló népségről kell beszélgetnünk, de ha ennyire izgatja a fantáziáját, akkor nem fogom cserbenhagyni Dr. Szöszit.
- Nem akarsz elemezni, mégis azt teszed. – fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt, és most fogva tartom a kékjeit.
- Madelaine én nem akarom meglátni az átlagban a tehetséget, mert ez nem így megy. A viszonyítás alap marad, és ha valaki nem ugorja meg a lécet, vagy nem hívja fel magára a figyelmet, akkor nem is érdekel. Az esély mindig adott, de nem rajtam múlik. Nyitott szemmel járok, csak nem várom el, hogy lesz még egy olyan, mint Blake, vagy Leevy. Miért szerinted a pszichológusok is jók….a fele nem ért a szakmájához, és beleérző képessége sincs, csak jön a tanult módszerekkel, és világot akar megváltani egyetlen nap alatt. Van, aki tehetséggel születik, vagy komolyabban érdekli…és szívből akarja. Ezekből szerinted mennyi van a világon? Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy mennyiből lesz jó orvos. Nekem az átlag már kevés. – vonom meg a vállamat, mert úgy tűnik, hogy ebben nem értünk egyet, de nem is kötelező. Könnyebb vizekre evezünk a hullaházzal kapcsolatban, és majdnem felnevetek.
- Igen, csendes, és abszurd is. Egy alkalommal annyira fáradt voltam, hogy ott aludtam el a műtét után, ami persze nem volt sikeres, de tudni akartam az okát, hogy a betegem szervezete miért mondta fel idő előtt. El sem hinnéd, hogy mennyire jót aludtam, még a nyálam is kifolyt. – vigyorgok, és az étlapom veszem közénk, ha már a kantinban vagyunk, és igent mondott az ebédmeghívásomra.
- Aj, most azt ne mondd, hogy bánt a bók? – szinte már látom, hogy nem veszi komolyan a sértést, mert Maddie egyszerűen nem olyan.
- Az eszed is csodálatos, ha gondolod, akkor felviszlek egy vizsgálatra, és megleshetjük, sőt mondhatni megörökítem neked. – kacsintok rá, de már fejben tudom, hogy mit fogok rendelni.
- Ezt örömmel hallom, mert a szívemre venném, ha nem ennél egy kiadósat mellettem, miközben várakozol. A tonhalas szendvics páratlan, de a csirkével ne próbálkozz, mert szerintem nem frissen szállítják ide. Nem az én dolgom ezzel foglalkozni, de ha annyit mondok, hogy szalmonella járvány, akkor már tudod, hogy mire gondolok. – fintorodom el, de a következő kérdésére már megrázom a fejemet, és én hárítok.
- Hidd el, ezt nem most fogom kifejteni munkaidőben, mert túl hosszúra nyúlna, és éhen halnánk mindketten, de fogadd meg a tanácsomat. Néha nem árt egy kis kockázat, hogy nyerj is általa valamit, mint egy fogadás. – a kis kuktánk hamar rendezi a kérésünket, és ismételten kettesben maradunk, mikor végre rátérhetek az igazi ínyencségekre.
- Nekem kettő, de nem akarok kekeckedni veled. – teszem mellé egy sármosabb mosoly kíséretében, hátha összezavarom. Az út kapcsán visszakérdez, de nincs időm kifejteni neki a részleteket, mert megkapjuk a kávénkat, meg a szendvicseket is. Magamhoz húzom, és bele is harapok, mert már éhen döglöm, és akkor nem megy a koncentráció sem.
- Nem is rossz, ha engem kérdezel, és Alaszka remek hely. – falatozom tovább, és kortyolgatom a feketémet, ami már félig ki is hűlt.
- Ez aztán a jó hír mára. – totál feldob, hogy igent mondott, így belekezdek a mesélésbe.
- Igen, egy ideig Alaszkában éltem, és akkor rendszeresen jártam a kis ördögökkel. Szeretem a szabadság ízét, egy kicsit elszabadul az ember, és eggyé válik a természettel. A huskyk eredeti helye, hidd el a tiéd is imádni fogja. A jövő hétvégén lenne, így már pénteken repülőre ülnénk, de magánra. A barátomtól kérem el a gépét, lehet ismered Woodwardot. Nehéz lenne három nagy debellát szállítani…nem bírnak a vérükkel, és úgy sokkal kényelmesebb is, nekem meg van egy házam odaát. Ez huszonnégy órás kihívás, hozzál meleg ruhákat. – falom be a fél adagomat, és a kávém is idő előtt fogy el.
- Nem hiszem el…most meg szomjas vagyok. – törlöm le a kézfejemmel a morzsákat a számról, és a pillantásom a helyiség másik végén lévő srácot szuggerálja, de nem vesz észre.
- Úgy tűnik ezt már magamnak kell hoznom. – bosszankodom, de felemelkedem a székről, és az aprót keresem a zsebemben.


Talk about...dogs or?

Zene | 1012 |     | @


avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
128

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine   Vas. Feb. 04, 2018 11:35 pm



You don't need a reason to help people

JAKE & MADELAINE

Az évek során rossz szokásommá vált, hogy akarva-akaratlanul is elemezni kezdem beszélgetőpartnereimet és egy egyszerű témából különböző mélységű vitákat folytatok a másikkal. Jake esetében nem szívesen lépném meg ezt, mégis úgy tűnik megszabott határaim felett könnyedén siklok át, hogy kéretlen segítségévé váljak a továbbiakban. Mindezek ellenére visszafogottan kezelem kikívánkozó véleményemet és hagyom, hogy egyszer az életben ne a munkám határozza meg tetteimet, hanem az a személy kerítsen uralma alá, aki kevésbé ennyire kíváncsiskodó természet. Témánk egyszerűsége mosolyt csal az arcomra, és észre sem veszem mennyire természetesen merülök el a szórakozottság azon komolytalan részleteiben, ami a neve körüli témát kívánja kivesézni.
- Eszem ágában sincs félrevezetni. - már a feltételezés is fáj, mégis nevetés tör fel belőlem ennek hatására, hiszen az állítottakkal ellentétben pontosan emlékszem azokra a pillanatokra, amikor Jake koffeinnel lepett meg egy-egy találkozásunk alkalmával. - Ennyire komoly, hogy már házasságról beszélünk? Talán a gyerekvállalás is szóba került? - ugratom őt, mielőtt megreguláznám komolytalanságomat, és együttérzéssel fordulnék a felhozott problémákkal kapcsolatban, melyeket szakmáján belül tapasztal. - A könnyebb út mindig is járhatóbbnak tűnt. - enyhe fintorra húzódnak eddig mosolytól ívelődött ajkaim, és még egy apró sóhajjal is nyomatékosítom az elhangzottakat. Biztonságra játszunk, holott a kihívások terhe alatt fejlődünk. Mellesleg Jake szakterülete közel sem átlagos, így arról, hogy bárki is unalmasan töltené el idejét a kórházi évek alatt nem is beszélhetünk. - Alapvető baj van mostanság a fiatalabb korosztállyal. Egyszerűségre törekednek, és nem szívesen erőltetnék meg magukat a fejlődés irányába. Tisztelet a kivételnek. - adom hozzá véleményemet a felhozott témához, mindeközben Jake arcvonásait fürkészve. Valahol sajnálom, hogy minden törekvése ellenére ilyen visszajelzést kap mind az újoncoktól, mind pedig az idősebb, tősgyökeresebb dolgozóktól. Ez nem kis mértékben teszi rá bélyegét hangulatára avagy arra, hogy hajlandóságot érezzen időt és energiát pazarolni olyan személyek okulása érdekében, akik csak félgőzzel teljesítenek.  
Ugyan gyorsan, és talán túlságosan is védekezően teszem hozzá véleményemhez, hogy szándékaim az irányába nem a munkámból történő ártalom miatt váltak ennyire elemezgetővé, mégsem tudom biztosra állítani, hogy végeredményként nem cselekedtem mégis ellenkezőjeként az eltervezetteknek. - Valóban ezt tettem, csupán az érem másik oldalát szerettem volna megmutatni. Fiatalok, keresik a számukra megfelelő területet. Könnyen lehet, hogy időre van szükségük a kiteljesedésre. Én csak azt mondom, ne írd le ennyire egyszerűen őket, mert talán egy-kettő nem ennyire menthetetlen. - halvány mosollyal lengetem meg képletesen azt a bizonyos fehér zászlót, mely azt szimbolizálná, hogy eszemben sincs megkérdőjelezni képességeit, látásmódját avagy veszekedésbe bonyolódni egy olyan témát illetően, amihez lássuk be nem sok értelmem fűz. Pusztán egyszerű kívülállóként tekintek a társadalom ezen rétegére vagy a helyzet bonyolultságára, értelmet találva számomra ismeretlen emberek viselkedési mintáiban. Megeshet, hogy elfogultságom pácienseimből fakadóan tör felszínre beszélgetésünk folyamán, hiszen az igazságot csakis az a bizonyos illető tudja, aki átéli a pillanatot, míg az őt körülvevő emberek csak találgathatnak szándékaival kapcsolatban. Kedvelem Lestert, ugyanakkor végtelenül tisztelem, legyen szó akár a munkájáról vagy emberi tulajdonságairól, így bízom a meglátásaiban is. Mégis önmagamból kiindulva tudom, hogy mennyire nehéz elengedni a legjobbat, amelyet megtapasztaltunk egy olyanért cserébe, ami kevésbé váltja ki ugyanazt az intenzitást. Egyszerűen belénk van kódolva, hogy a múlt fogságában esélyt se adjunk az ismeretlennek, kockára téve ezzel bizalmunkat és a másikba vetett hitünket.
Nem mondom, hogy szokványosak Jake elképzelései az ebédlőhelyekkel kapcsolatban, mégis szórakoztatónak találom, hogy képes ilyen módon elengedni magát. - Ezt nem mondod komolyan.. - a fejemet csóválom rosszallásomat kifejezve, ugyanakkor jól szórakozok az elhangzottakon. - Én egyszer a konyhapulton aludtam el. Elhiheted, hogy másnap olyan testrészem is fájt, aminek a létezéséről sem tudtam. - vallom be fura szokásaim egyikét társaságomnak, ha már ilyen lehetetlen alvásra alkalmas helyekről beszélgetünk.
Tettetett sértődöttségem által felhúzott álcám könnyedén omlik le beszélgetésünk folyamán, és csak szusszanok egyet, mintha el kellene gondolkoznom megbántottnak érzem magamat avagy sem. - Vérig sértődtem. Nem is értem, hogy merészelsz ilyen módon nyilatkozni rólam. - fűzöm össze karjaimat melleim előtt bebiztosítva magamat a szavaimmal kapcsolatban, mégis kijátszom a lelkes hölgyemény kártyát. - Megtennéd értem?! Esetleg hazavihetném a felvételt magammal? Szeretném bekereteztetni, hogy emlékeztessem magamat, több vagyok csupán a külsőmnél. - direkt igazgatom felsőmet, mintha bármilyen probléma is lenne vele, ezzel is a tökéletesre törekedve.
Apró grimasszal veszem tudomásul a kantinban megtalálható ételekről megosztott tapasztalatait, és magamban megjegyzem mindezt, hogy a későbbiekben még a gondolatával se próbálkozzak. - Sejtem. - húzom el a számat előre sajnálva a csirkés szendvics áldozatait.
- Maradjunk annyiban, hogy nem egy szerencsés csillagzat alatt születtem, szóval ha belekezdenék, buknék mindent. - égnek emelem kék íriszeimet balszerencsémet véleményezve ezzel, mégis egy apró bólintást is összegzek mellé, hogy nem várom el ennek a témának a bővebb verzióját jelen pillanatban megbeszélni.
- Azt látom. - mosolyodok el, és a rendelésünk megkapása után első dolgom magamhoz venni a koffeint. Őszintén felkelti kíváncsiságomat mire is akar pontosan kitérni a kutyám megemlítésével kapcsolatban, mégis ebből az érzelemből kerülök át a meglepettségbe, hogy végül örömmel fogadjam el nem hétköznapi meghívását, amelyhez kapcsolatos sztoriját figyelemmel követem végig. - Csak névről..eddig még nem volt szerencsém találkozni vele. - vágok közbe egy röpke pillanatra, mégis mosollyal reagálok terveire. - Ez komolyan jól hangzik. Jesse oda meg vissza lesz. - gondolok a kutyámra, és fejben már valahol távol járok a nyüzsgő várostól, miközben Jake szomjúságra panaszkodik. Körülnézek, és most úgy döntök, saját magam is bevetem az előbb látott módszert.
- Jake. - szólítom meg halkabban, megérintve egyúttal a kézfejét, hogy ezután mutassam neki, nyugodtan visszaülhet. Fejemmel az egyik közeledő srác felé biccentek, és mikor a közelünkbe ér, leszólítom őt. - Szia. Segítenél nekünk? - futólag és egyben jelzésértékűen érintem meg karját, hogy felhívjam figyelmét, majd csak teljes figyelmének megkapása után folytatom. - Sajnos a kocsiba hagytam a pénztárcámat, és a kolléga is csak annyi pénzt hozott magával a kantinba, ami a rendelésünkre elég. Meghívnál esetleg egy-egy italra minket? - mélyedek el a kíváncsian fürkésző zöld szempárba, a srác pedig heves bólogatások közepette érdeklődik kívánságaink iránt, melyek megkapása után a segítségünkre siet.
- Muszáj volt kipróbálnom. - ártatlan mosollyal fordulok Jake felé, majd az államat támasztva tekintetem a srácra siklik. - Ha Evan is ennyire szófogadó lenne, akárhányszor kérésem akad... - szusszanok egyet lesújtva, az érzéseim mégis az ellenkezőjét mutatják, hiszen igenis jól szórakozok.




avatar
Egészségügy
Play by :
✿ margot elise robbie ✿
Kor :
28
Foglalkozás :
- pszichológus -
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine   Vas. Feb. 11, 2018 1:19 pm



MADELAINE & JAKE



Madelaine azon női társaság köré sorolandó, aki szeret élcelődni, és nem nehezíti meg a kommunikációt. Lényegében már az idejét se tudom megmondani, hogy mikor szórakoztam ilyen jól, ahol nincsenek elvárások, és csak a másik véleménye érdekel, azzal sem bánt meg, ha nem ért veled egyet, mert tudod, hogy másban meg éppen passzoltok. A munkám területén nyilván nem fogok neki igazat adni, mert egy csöppet idősebb vagyok, mint ő, és megvan a magam életútja, amit már bejártam, és neki ahhoz még nagyon sokat kell tapasztalnia. Az első találkozóink arra szűkültek le, hogy meghívtam egy kávéra, de már ott kiszúrtam a szőkeséget. Nem születtem vaknak, nagyon is szép, talán a kollégák fele is észrevette már, de mégsem nyomultam rá, mert tudtam, hogy a kórházon belül születő viszonyok tiszavirág életűek, és ott volt nekem egy másik nőszemély, akit még nem tettem helyre, de már többet jelentett, mint egy sima kávézás. Két év hosszú idő, de meglátjuk, hogy milyen lapokat oszt nekünk a sors.
- Dehogynem akartál. – nevetek fel vele együtt, és most már tudom, hogy jó úton haladunk afelé, hogy ez a nap csodásabb legyen, mint a héten bekövetkezett többi.
- Nem mondod, neked már ez jár a fejedben? Nem vagyok házasulandó, az a vonat nekem már elment, és most van egy három hónapos kislány a háznál, lassan már négy, aki az öcsémé. Hidd el, hogy nem érettem meg még az apaszerepre, de ha eljön a megfelelő nő, akkor beáldozom magam, hiszen bármilyen fura legyen, de férfilétemre ki tudom jelenteni, hogy akarok kölyköt, csak még nem most. Az egyik munkatársam, lehet ismered Nortont a nefrológiáról, belgyógyászat, ha fejtörést okozna a dolog, nos neki négy gyereke van, és még nem zártuk be a pszichiátriára. Na és a kisasszony már abban a korban van, hogy meggyűrűzhetik? – kész tények elé nem állítanám, de ha már ő hozta fel így a témát, akkor nem vagyok rest vissza is kérdezni, mert leült mellém, és ezzel bizony kulcsot adott magához, na jó csak képletesen.
- A fejlődés ellen vannak Maddie, hidd el nekem. Amikor megkérdezi a rezidens, aki nem is gyakornok, hogy miképpen kell centrális vénát szúrnia, akkor elgondolkodom azon, hogy az egyetemen be voltak-e szívva, vagy lefizettek valakit, hogy menjen be helyettük vizsgázni. Nem könnyű, de az, hogy mindenki kevés munkával akar sokat keresni, hát nem éppen jó felfogás, főleg nem idebent, ahol az átlag heti munkaóra meghaladja a százat is. Ez az életünk, és ha valaki ezzel nem tud együtt élni, annak nincs helye közöttünk. – fejtem ki bővebben a mai generációs probléma lényegét, és az újak hozzáállását a munkához. Nem véletlen, hogy nem vállalok új tanoncot sem, de ezen már talán nem fogunk összeveszni. A jó tízes különbséggel találgatok az ő esetében, de látszik rajta, hogy érettebb, mint a saját korosztálya…kicsit hasonlít Tessára.
- Jaj de nem tudsz kibújni a bőrödből. Egy időben én is olyan voltam, mint te…de elárulok egy titkot. Az élet nem arról szól, hogy mindenki jó, és megmenthető, vagy orvosnak való jelen esetben. Madelaine te…aki napi szinten beszélgetsz betegekkel, pont te ne tudnád, hogy a rossz igen is jelen van az emberi természetben, és a nevelés sem mindig öli ki? Ej, látom néhány pszichológia óra kimaradt. – rázom meg a fejemet, és egyből az oroszországi időszak jut eszembe. Felesleges öldöklés, mégis nap, mint nap megtesszük, és ehhez nem kell más csak néhány elégedetlen vezető. Az egyensúly megtartása a lényeg, pontosan ezért hozom fel a szokatlan ebéd helyszíneket, mint a hullaház.
- A konyhapult…sok mindent lehet ott csinálni, nem is gondolná az ember. Tudtál azért mozogni? – kérdezem vigyorogva, és máris sokkal jobb minden. A kinézete nem titok, hogy eléggé…dekoratív, de sérti, hogy bókot kap.
- Na, nem kell itt a szendét játszani. Mindenképpen elviszem egy fotóshoz is, hogy azzal kérkedj majd milyen szép agyad van, és hogy mennyire nem értékelik a mai férfiak, ha okos egy nő. Máskor nem teszek megjegyzést rád, rendben? – a béke érdekében visszafogom magam, és az igazság az, hogy marha éhes is vagyok, így ez még pluszban rossz is.
- Nem mindenki lehet szerencsés, én sem vagyok az. Mára beláttam, ha el akarok érni valamit, akkor a saját erőmből kell tennem érte. – mosolyodom el, és végre lesújtok a tonhalas szendvicsemre. A szános mulatság jobb elfoglaltságnak tűnik, és elvégre, ha már felhoztam, akkor merüljünk el benne mélyebben.
- Hát…abban biztos lehetsz. A kutyák imádják a havat, én megígérhetem, hogy te sem láttál még ehhez fogható természeti jelenséget. Ha szerencsénk van, akkor még az északi fény is megfigyelhető. – a lelkesedésem tapadós, és hiába, ez vagyok én. Szeretem, ha jó hatással vagyok a környezetemre. A koffein bevitel után nem ártana egy kis víz is, így sajnos magára kell hagynom a társaságomat, de ő az, aki végül előáll egy másik lehetőséggel. Érdeklődve fektetem vissza a fenekemet a műanyagszékre, és megvárom, hogy ebből a szituból mit hoz ki a kedves ebédlőtársam. A srác persze alig mer megszólalni, de ki mondana nemet Dr. Riggsnek? Még a pénzem se kell, és így túlnő rajtam is. Elképedve várom meg, hogy elillanjon a kis gyakornok.
- Hát most lenyűgöztél…de ugye tudod, hogy ez a nőknek könnyebben megy? Nekem történetesen nincs két nagy mellem, hogy bevessem őket. – teszem mellé, és szinte csak el kell vennem az üveget, mikor megkapjuk a rendelésünket. A srác még flörtölne, de Madelaine lerázza őt.
- El tudod intézni, hogy ne kelljen dolgoznod, akkor jövő hétvégén? A részleteket át is küldhetem emailben, ha gondolod, és jelentkezem a nevedben még ma este, mert lejár a határidő. A kutyád adatai is kelleni fognak nem mellesleg. – lecsavarom a kupakot, és belekortyolok az ingyen itókámba.


Talk about...dogs or?

Zene | 914 |     | @


avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
128

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine   Kedd Feb. 13, 2018 3:40 am



You don't need a reason to help people

JAKE & MADELAINE

Olykor nem egyszerű megtalálni velem a közös hangot, mert képes vagyok analizálóvá válni és idegesítővé. Ilyenkor jön, hogy magamra maradok a beszélgetésben, melynek végeredménye a csevegés magányos továbbfolytatása meg egy sértett fél, ki az én érdemem. Nem sokan szeretik, ha mélyebben belemászok a témába és személyiségüket cincálom darabokra, és bevallom, fordított helyzetben én sem szeretném. Éveken keresztül jártam hasonló cipőben, így jól tudom milyen idegesítő, mikor ki kell adnod magadból legféltettebb vágyaidat, ha akarod, ha nem. Vágysz a segítségre, mégis elutasítóvá fejlődsz, mikor meg kell nyílnod egy idegen felé. Hiába vannak ígéretek vagy évek tapasztalatai az asztalra helyezve, ezzel szemben ott áll a bizonytalanság, és a féltve őrzött titkok megannyi tárháza, amit nem biztos, hogy szeretnél, ha mások megtudnának. Ezek hiányában viszont a segítség vajmi kevés. Mégsem szerencsés, ha valaki a magánbeszélgetések alatt alkalmazza mindezt, és itt célzok magamra. Szerencsére Jake azon személyek közé tartozik, aki kevésbé veszik magára kóstolgatásomat, így könnyedén továbblendül a kezdeti felháborodásán, legnagyobb örömömre. Vagy bánatomra. Attól függ mit akarok ezzel elérni...
Enyhe vállvonással előlegezem meg mondandómat, végtére is valahol ilyen szándékok is vezéreltek. - Nem lenne így értelme tovább tagadni. - szusszanok egyet beletörődően, a tekintetem viszont szórakozottságról árulkodik.
A fejemet csóválom, hogy eloszlassam téveszméit velem kapcsolatban, hiszen csak az ő szóhasználatát karoltam fel, és tetéztem tovább hangulatomhoz mérten. Mégis az ezután kapott információk érzéseim több skáláját is megmozgatják. - Így fogalmaztál. Gondoltam kiforgatom egy kicsit a szavaidat. - vallom be kezdetben és még egy apró grimaszt is megengedek magamnak mellé, ezzel is kifejezve, hogy nem bántam meg, amiért kaptam az alkalmon. - Sejtem, ki lehetnek az idegeid rendesen. - halkan kuncogok, mégis együtt érző vagyok. Vagyis annak próbálok lenni, habár nem sok tapasztalatom van a gyerekekkel kapcsolatban. - A szerencsésebbek közé tartozik. Igazi túlélő. - jegyzem meg elismerő hümmögés keretében, de a kérdése kapcsán a fejemet ingatom. - A korban már benne vagyok, viszont kész vagyok én erre a lépésre? Nem mondanám. - vallom be válaszadásom közepette. - Kész lehet erre igazán lenni? Vagy már csak akkor tudod meg, mikor benne vagy a közepében? - hozakodok elő az engem is foglalkoztató kérdéssel, hiszen sokakkal ellentétben én nem tudnám megfogni azt a pillanatot, amikor határozottan kijelentem, hogy egy saját családra vágyok. Talán csak annyira a munkám határolja be mindennapjaimat, hogy elképzelni sem tudnék helyette mást.
Sokat nem tudok a rezidensi programról meg a benne résztvevő diákokról, azonban az tökéletesen lejön a szavaiból, hogy közel sem annyira rózsás a helyzet, mint amennyire kellene lennie. Ezért sem vágyom vitába bonyolódni vele erről, hiszen jobban otthon van a témában, mint én bármikor. - Ez valahol felettébb lehangoló. Azt kell mondjam, türelmetlenné váltak. Mindent gyorsan akarnak és egyből, holott az odatartó utat kellene értékelniük. - teszem hozzá saját véleményemet, mégis elkeserítőnek vélem ezt a manapság felmerülő tendenciát.
Bocsánatkérő tekintettel vizsgálom a kék szempár tulajdonosát, mindeközben mosoly játszik ajkaim íveiben, hiszen teljesen igazat adok neki abban, hogy képtelen vagyok nem túlságosan önmagam lenni. - Tisztában vagyok vele, Jake, és melletted is állok ebben a témában, csak nem hinném, hogy mindenkit egy kalap alá kell venni. Ez viszont az én felfogásom átka. - egyezek bele végül abba, hogy már semmi sem ugyanolyan, mint ami a mi fiatalságunk alatt volt.
- Nehezen, de összejött. Máskor viszont kényelmesebb körülmények között fogok elaludni. - ugyan hangzásra másképp jöhet le ez a sztori, mégis nálam eléggé hétköznapinak hat: A kutyám, én és a meglepően rémisztő és gyorsan lesújtó fáradtság.
Valahol a bókolás kényelmetlenül érint, hiszen fogalmam sincsen mit kezdjek ezen információkkal vagy miképp reagáljak rá. A köszönöm olyan snassz, a többi meg túlzás lenne. Az aranyközépútra viszont nem akadtam még rá. Mégis Jake rátapint egy olyan oldalára, ami inkább humoros, mintsem sértő vagy olyan, mely feszélyezetten tart. - Milyen lovagias. - sóhajtok egyet lenyűgözötten, ezután viszont hangszínem megváltozik. - Még szép, hogy nem fogsz, Lester! - teszem keresztbe melleim előtt karjaimat, mégsem sértettségem sarkall ezekre a tettekre, sokkal inkább a helyzet komolytalansága késztet erre.
- Erre a felfedezésre általában mindenki eljut. - teszem hozzá két falat közötti röpke szünetemben, azonban gondolati síkon a magam tapasztalatait veszem szemügyre. Sosem voltam jó a szerencsejátékokban, a fogadásokban vagy ehhez hasonló dolgokban, ami egy kis mázlit is igényel.
Teljesen fellelkesülök az egész utazás miatt és valahol úgy érzem, hogy már most elindulnék erre a kutyástól megejtendő kiruccanásra, ami sajnos még várat magára. Mindazonáltal a lelkesedésem nem hagyott alább, bármennyire is válok türelmetlen alkattá az elhangzottak hatására. - Ott vagyunk már? - sóhajtok egyet szinte vágyakozva az új közeg iránt, mégis egy mosollyal nyugtázom mindezt.
A rosszra mindig fogékonyabbá válnak az emberek, és ezzel én sem vagyok másképp. Leginkább akkor nem, amikor éppenséggel a kiszolgálásunk a cél, így bevetem az egyik közelünkben lévő srácnál ugyanazt, melyet korábban kollégám is eljátszott hasonló célzattal. Megjegyzése kapcsán gyanúsan fürkészem Jake vonásait, végül csak egyszerű szemforgatással jelzem, hogy újra témánál vagyunk. - Nem gondolod, hogy a két szép szemem az oka? Vagy a kedves mosolyom? Úgy mondod, mintha egy szál fehérneműben illegetném magamat egy italért cserébe. - szólok hozzá feltételezéséhez, melynek kivesézése még közel sem ért véget, mégis annyiban hagyom, mert a segítségünk visszatér, én pedig kedvesen elköszönök tőle, hiszen a feladata itt véget is ért.
- Persze, menni fog. A jelentkezést viszont akkor rád bíznám. Ötletem sincs mikor esek haza ma, és nem szívesen maradnék le róla. - kérem meg burkoltan őt az amúgy is már feltett ajánlatára, és most a táskám mélyéről halászom elő a telefonomat, hogy átfussam a benne lévő naptáram tartalmát.





avatar
Egészségügy
Play by :
✿ margot elise robbie ✿
Kor :
28
Foglalkozás :
- pszichológus -
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine   Vas. Feb. 18, 2018 5:45 pm



MADELAINE & JAKE



Senki nem szereti, ha analizálják, én is ebbe az embercsoportba tartozom, és a megannyi probléma után, ami a nyakamba szakadt mostanában jobban örülnék egy adok-kapok beszélgetésnek, ahol kiderülnek szaftos pletykák a másikról, és nem megyünk mélyen bele a másik széthúzásába, és a pórusai felfedésébe. Madelaine remekül csinálja ezt a kettősséget, mert az egyik pillanatban még idegesít, aztán túllép rajta, és ellazítja az összes létező idegemet, és kisimultabb leszek, mint valaha. A megfejthetetlen dolgok vonzottak a leginkább, szerettem elmélyülni a részletekben, és a velem szemben ülő szőkeségre pontosan illik ez a leírás. Az egyik percben még könnyed és légies, akár egy flörtölőgép, aztán rádöbbensz, hogy a csinos pofika sokkal többet rejt, mint két cici, egy jó fenék. Az elmés társalgások beindítanak, feldobják a napokat, és máris nem vagyok olyan borúlátó, hogy a bébicsősz szerepkör is az én vállamat nyomja, mert az osztályon a rezidensek kimenőt kaptak a tanulás reményében, és a gyerekek maradtak hátra, na és a gonosz farkas, akinek bőrébe nagyon szívesen bújok bele. A kérdés azon áll, hogyan tudják kezelni a tanoncok, ha bemérgesedik egy szakorvos. Az ebédlőben a csúcsidőhöz képest nyugalom van, talán a sok munka, melyeket kiosztottam rémisztette el a fiatalabb generációt, az idősebbek meg valószínűleg vizitelnek, vagy éppen műtenek. A saját beosztásomat se ártana átnézni, mert ma sem lumpolni jöttem be, hanem életeket menteni. Az otthoni téma sem maradhat ki a repertoárból, ha már ő is beavatott némi részletbe, viszonzom a gesztust.
- Az nem kifejezés, de ugye tudod, hogy nem vagy meggyőző ezzel a kuncogással? – mosolyodom el én is, és mikor Hannah esélyei kerülnek terítékre, akkor már nem bírom ki, és jó érzéssel gondolok a kislányra, aki olyan hamar lopta be magát a szívembe, hogy képtelenség lenne onnan kitúrni.
- Igen, az. Nem vagyok egy mintaszülő, de már vettem könyveket is, és a női barátoktól, meg rokonoktól kérünk segítséget, ha más nem marad. – vonom meg a vállamat, és kicsit elkalandozom. A kórházon belül már nem titok, hogy néha feltűnök egy kislánnyal, eleinte azt hitték, hogy az enyém, de meg kellett nyugtatnom őket, hogy csak a testvéremé, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell kivennem a részemet a neveléséből, és előfordul, hogy az itteni gyermekmegőrzőt választom az otthoni környezet helyett, ha már Dorian szeret kimaradozni.
- Jó kérdés. – vakarom meg az államat, és egy kajamaradék is odaragadt rá, így leeszem, és úgy morfondírozok el a hallottakon.
- Nincs korhoz kötve, és más érettségi is kell hozzá, de szerintem, ha valaki nagyon tervezi már, akkor fel lehet rá készülni. Az olyan váratlan eseményekre, mint az enyém most…na arra nem. Elvégre a kilenc hónap nektek azért van, hogy felkészüljetek a baba fogadására. Szerintem ez a férfiaknál sokkal rosszabbul megy, haha…hidd el nekem, más a génállományunk, és egy csöpögő, nyáladzó kisember, aki ráadásul állandóan bömböl…minden rémálmok legnagyobbika a felelősségvállalás szempontjából is. Az eljegyzés szerintem ugyanez…bármennyire is szeretnétek azt a gyűrűt, nem kapjátok csak akkor meg, ha mi is készen állunk rá, nemde? Vitatkozz, sőt ellenkezz, ha mersz. – kacsintok rá, és elég szerteágazó beszélgetésekbe folyunk bele, de az unokahúgom mellett éppen aktuális. A gyakornokok az egyik sarokban lebzselnek, akik nem hozzám tartoznak, hanem Nortonhoz, és vagyok annyira szemét, hogy rá is csipogok a haveromra, hogy szedje össze a csordáját, mert nem lesz jó vége.
- A türelmetlenség modernkori probléma. A számítógépek mellett nincs idő másra, azt hiszik, hogy ami a virtuális világban megadatik az a valós világban is úgy működik. Én voltam katona, tudom milyen a ridegség, az emberi életek mit jelentenek. Hülyeség, vagy sem, de kötelezővé tenném minimum egy fél évre, hogy tanuljanak belőle, és akkor talán több tisztelettel állnának a feletteseikhez is. – préselem össze az ajkaimat, és összeérintem a két tenyeremet csak úgy szórakozásból, de a fejem kis zugában már ott van a kirándulás lehetősége is.
- Igen, te másképpen látod a mai generációt, szinte hozzájuk tartozol, nem baj Maddie, nem lehetünk ugyanolyanok. – nem vitatkozom vele tovább, és ha az élet bebizonyítaná, hogy van még egy tanuló, akivel érdemes lenne foglalkoznom, akkor szerintem megcsókolnám mindkét lábát a szőkeségnek. A bókok fogadása nem a megszokott módon történik, meg is lepődöm, hogy zavarba hozom vele, de aztán elvesszük az élét, és könnyebben dolgozza fel ő is.
- Én vagyok a középkor legjobb harcosa, és hogyne…nem áll jól neked ez a felfújt arcszerkezet. – mutogatok a magaméra, és az arca vörösségére is felhívom a figyelmet.
- Ennél jobban el sem árulhattad volna magad. A pávák násztánca hasonló, mint ez, amit éppen csinálsz. A színváltás is megvan, és ez a fújtatás…lehet be kellene, hogy ajánljalak egy állatkerti szakértő barátomhoz. – nem bírom ki, és már könnyes a szemem a nevetéstől, ahogyan elérem nála a tetőpontot.
- Ne vedd a szívedre, csak azokkal bánok így, akiket kedvelek. – legyintek rá egyet, és kényelmesen elhelyezkedem a székemen. A fő célom most az alaszkai kiruccanás szemléltetése, és el is mondom neki, hogy mire számítson, ha velem tart.
- Még nem, de már nem kell sokat aludni rá. – a torkom kaparni kezd, és jólesne egy ital, de felállni már lusta vagyok, de Madelaine ezt a helyzetet is megoldja, és úgy tapad rá a rossz, mint rám a kosz. Megköszönöm neki a fogást, de azért szóba hozom, hogy lány révén ez egyszerűbb, mint nekem.
- De…pont a két szemed nézte, a szám stimmel, csak a testrész nem. – kortyolok bele a palackomba, és szemezek a pulttal, hogy még egyek egy zselés sütit, de szerintem hamarosan beüt a krach, ha eddig elkerült.
- Megcsinálom, ne aggódj. Itt az emailcímem, de max rád írok majd facen. – teszem mellé, de ekkor megszólal a csipogóm. A kijelzőn már látom is a kódot.
- Frontális ütközés, egy motorost hoznak be, úgyhogy mennem kell, de egy élmény volt Maddie. – állok fel, és odalépek mögé, hogy a vállára illesszem a két karomat.
- Örültem, és Alaszkába melegebb ruhákat hozz, mint ez. – közelebb hajolok a füléhez.
- A fehér melltartó helyett válassz másikat máskor, nem megy ehhez a felsőhöz. – marok bele a bőrébe, aztán ellépek, és egy intés kíséretében gombolom be a köpenyemet, és elhagyom a terepet, mert vár a munka…

/Köszönöm a játékot, imádtam. /


Talk about...dogs or?

Zene | 993 |     | @


avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
128

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine   Szer. Feb. 21, 2018 12:53 am



You don't need a reason to help people

JAKE & MADELAINE

Az egyszerű dolgok híve vagyok. A nyári hajnalok hűvös levegőjéé vagy az eső illatáé. Minden olyan minket körülvevő természetesnek ható jelenségé, ami a hétköznapiság burkában ragadt, mégis könnyen eltéveszthetővé válik, ha nem figyelünk oda rá eléggé. Ezek éltetnek igazán és tesznek nyugodtabbá, vagy fejlesztik koncentrációmat a mindennapok sodrásában. Emiatt érzem magamat két lábbal a földön, kevésbé  elkalandozva vagy elhitetve magammal olyan dolgokat, melyek megtörténésére kevésbé látok esélyt. Ezért is nehézkes választ adnom Jake irányzott kérdésére, ennek ellenére mégis próbát teszek válaszom kifejtésére. Mielőtt azonban ez megtörténne, figyelemmel követem végig az általa elhangzott történéseket, melyeket az életének menetéből merít. Meglepetten, ugyanakkor némiképp mosollyal fogadom a baba említését, melynek utóhatása a hangomba csendül vissza válaszadásom folytán. - Nem, valóban nem vagyok az, de elhiheted, hogy teljes mértékig együtt érzek veled. - regulázom meg arckifejezésemet valami komolyabb álarccá, hogy ne tűnjön úgy, mintha jót mulatnék a nehézségein. Magamról jól tudom, hogy nem állok készen még a megállapodás vagy a család gondolatára, habár tisztában vagyok azzal, hogy az idő némiképp sürget, mégsem akarom, hogy csak a kényszer miatt ugorjak fejest az egyelőre bizonytalan jövőképembe. Mindezen kételyeket háttérbe szorítva viszont biztosra állíthatom, hogy társaságom megállja majd a későbbiekben a helyét az apaság kérdését illetően.
Részletezve és többnyire érdeklődve ki is fejtem a véleményemet mindezzel kapcsolatban, szavaim hátterében viszont tétovaság cseng tova. Nem rejtem véka alá kíváncsiságomat a rajtam túlmutató érzelmi vívódásokkal kapcsolatban és némi segítségkérő tanácsért fordulok beszélgetőpartnerem irányába, hátha a tapasztalatai olyan kapukat nyitottak már meg számára, melyeket pusztán az arra érdemesek láthatnak majd. Mondandójának menete különböző érzelmek repertoárját festi fel arcvonásaim alkotta vásznamra, végül egy leheletnyi nevetéssel színesíti meg utolsó ecsetvonását.
- Eszem ágában sincs. - csóválom a fejemet elöljárójaként mondanivalómnak, végül újra a kék íriszek fogságában ütöm el hátramaradt időmet. - Most egészen okosat mondtál, szóval nincs mibe belekötnöm. - évődök vele enyhe vállvonás keretében, mégsem sértésként szánom a kimondott szavaimat, leginkább a szórakoztatás szempontjából teszem mindezt.
Apró fintorra ívelődnek ajkaim, mert bár nem mozgok otthonosan a témában, hiábavalóságnak érzem megvétózni az általa felhozott problémát, habár egy-két részletében már így is kifejtettem korábban a véleményemet, most mégsem kívánok többet hozzáfűzni ehhez, mint a puszta együttérzésemet. - Milyen unalmas is lenne, ha mindenki egy és ugyanazon séma szerint épülne fel. Senki nem tudna meglepetést okozni a másiknak. - merengek el egy képzeletbeli világ részleteiben, mégis gyorsan elhessegetem ezeket az eszméket, mielőtt mélyebben belemennék olyan gondolatokba, melyeknek fontossági kihatása egyáltalán nincs egyikünk életére sem.
- A középkor harcosa?! - hitetlenkedés itatja át kérdésemet, mégis szórakozottságomhoz méltóan reagálok az elhangzottakra. - Egyre jobban mennek neked ezek a bókolások, Lester. Csodálkozom, hogy ilyen szöveggel még miért nem hevernek a lábaid előtt a nők. - emelem égnek tekintetemet, mégsem veszem magamra a velem való terveire vonatkozó szavait. Ismertem már annyira, hogy tudjam, megvan a maga humora és aki nem kapcsol, az egész nap duzzoghat miatta.
- Kedvelsz? Ahw. - kapok a szívemhez színpadiasan és még oldalra is biccentem enyhén a fejemet a hatás kedvéért. - Még a végén könnyekig hatódok itt mindenki előtt. - jelzésértékűen érintem meg a szemem alatti területet, mintha csak a képzelt könnyeket tüntetném el róla, amiket ez a nem várt vallomás váltott ki belőlem.
Az utazás gondolata teljesen lelkessé varázsol és titkolni sem tudom mennyire várom már, hogy egy kicsit kiszabaduljak a város nyüzsgéséből. Pozitívan élem meg a mai napra való tekintettel a tervei felvázolását és még egy kérdéssel is megerősítem felé gyermeteg türelmetlenségemet, de a nagy kirándulás még várat magára. Addig viszont megmarad annak kellemes gondolata.
Ritkán válok rosszabb énem irányítójává és használom ki a környezetemben élőket, most mégis szükségét érzem, hogy bevessem a partneremtől korábban eltanultakat. Be is válik a módszer, mégis egyből a külsőm kerül újra górcső alá, melyet már jómagam sem hagyhatok megjegyzés nélkül. - Pedig ha a szemeimet nézte volna, könnyedén rájöhetett volna, hogy hazudok. Ti férfiak, annyira egy kaptafára vagytok.. - sóhajtok egyet már meg sem lepődve ezen az egészen. Visszagondolva jó anyám szokásaira, nem is gondolom, hogy ezen különösen csodálkoznom kellene. Mondjuk úgy, nem nehezítette meg a róla áhítozó férfiak dolgát, melynek meg is lett az eredménye. Én még mindig azt az elvet vallom, hogy előbb állapodok meg egy olyan mellett, aki a tudásomat is figyelembe veszi vagy éppen a belső tulajdonságaimat, mintsem beskatulyáz egy a külsőm alkotta szerepbe. Régen nem tudnak lekötni a kis gyakornokhoz hasonló pasik, akik teljesen IQ csökkentté válnak, ha egy nő hozzájuk szól. Egyébként sem vagyok egyszerű eset, - érzelmileg meg főleg nem, - így jól megfontolom, hogy kivel érdemes leállni és ki az, aki nem éri meg az időmet.
Az egész jelentkezéses dolgot inkább átpasszolom neki, mégis elém csúsztatja az e-mail címét, amit meg is köszönök neki, de már mélyebben nem mászunk bele a témába, mert elszólítja a kötelesség.
- Menj csak, mentsd meg a napot! - biztatom őt elmosolyodva, mégsem bírja ki, hogy megjegyzések nélkül lépjen le. Szusszanok egyet és minden akaraterőmre szükségem van, hogy ne szóljak neki be valamit erre. - Köszönöm a tanácsot, komolyan.. - a fejemet ingatom, mégis egy mosoly bujkál szám szegletében viselkedésétől. Még egy kis ideig a távozása után a kantinba maradok, amíg elfogyasztom a szendvicsemet, majd ezek után jómagam is elhagyom a helyiséget Mrs. Edwards állapota utáni kíváncsiságom érdekében...

/Én is köszönöm és szintúgy nagyon tetszett. /



Remember Me ; 856;  


avatar
Egészségügy
Play by :
✿ margot elise robbie ✿
Kor :
28
Foglalkozás :
- pszichológus -
Hozzászólások száma :
64

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Tell me what's on your mind • Jake&Madelaine

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Csapat/Játékos/Mesélő Kereső

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ