One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Iris & Rainer - I'm not sick, let me go!

Rainer Messer
Today at 4:32 pm



Holy Mess E&B

Blake Walsh
Today at 3:33 pm



Constance & Sicario

Constance Reyes
Today at 3:19 pm



Valerie & Caroline ~ Work, work, work

Caroline A. Teller
Today at 2:12 pm



Emily & Caroline - Just a lazy night

Caroline A. Teller
Today at 12:57 pm



Hazudj Ha Tudsz

Nikolay Korzakov
Today at 11:52 am



Avatarfoglaló

Hudson Duncan Payne
Yesterday at 11:20 pm



Hudson Duncan Payne

Hudson Duncan Payne
Yesterday at 10:49 pm



Ewan & Belle - A half year in Paris

Christabel Edwards
Yesterday at 10:47 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 11 5
Törvényszegõk 7 12
Bûnüldözés 8 8
Hivatal 0 4
Üzlet 4 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 4
Összesen 51 44
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots

Blake Walsh, Constance Reyes, Iris Ebony Alba, Nikolay Korzakov


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Jake & Madelaine - Summer night

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Madelaine - Summer night   Kedd Aug. 14, 2018 12:38 am


Jake&Madelaine

A kezdeti megfogalmazhatatlan hangulatom kezd kissé engedékenyebb lenni velem és a környezetemmel szemben is. Az álmosság már csak részben gyötör, a figyelemelterelés viszont egészen jól működik, ahogyan az egyedül töltött este hirtelen társasággal gyarapodik, mégpedig Jake személyében. Meglepetést okoz, hogy itt találom, legfőképp a csendesen telt hónapok után, amelyet mindketten rendkívül jól tűrtünk – eddig a pontig. Ritkán adom meg magamat a kezdeményezésnek és most, hogy valósággal eluralkodott rajtam a kellemetlen valóság, még annyira sem nyitottam a környezetem felé. A munkám és a pácienseim ugyan nem sínylették meg ezt az egész időszakot, ellentétben velük, én igen. Így ha tehettem, kerültem a rólam szóló témák kivesézését és inkább olyanokkal hozakodtam fel egy-egy sokáig nem tartó beszélgetés során, ahol tudtam, hogy még szóba sem kerülhetek. Így volt kényelmes. Jóllehet magunkban tartani a problémákat idővel károsabbá válik, de azért néha jobban esik kevesebbet beszélni róla és többet magunkba feldolgozni. Most sem az a célom, hogy az egész napos szerepemet hazahozva kiforgassam beszélgetőpartnerem szavait, így ha lehet, inkább csak sodródok és lényem egy olyan része vagyok, mely kevésbé elemzős típus, sokkal inkább hallgatag és egyetértő. Meglehet ez az a részem, amely hajnali órákban bukkan fel csak, de akkor kellőképpen kiélvezi a saját korlátozott idejét.
- Egészen más elképzeléseink vannak az önzőségről, Jake. – jegyzem meg mielőtt tovább folytathatnám. – Én úgy mondtam, hogy ideje lenne magaddal is foglalkozni egy kicsit. Kizárólag csak magaddal. – hangsúlyozom ki az utolsó három szót és legfőképp a lényeget. - Abba viszont nem fér bele másnak az akarata is. Élj vele, és arra koncentrálj, hogy csak téged elégítsen ki ez, ne mást. – alkalmazom az ő általa is felhasznált kifejezést és még el is mosolyodok egy röpke pillanatra mellé. Nehéz a segítőkész hajlamot levetkőzni, de néha rettentően hasznos. Megeshet ideje lenne a saját tanácsomat is megfogadni egyszer.
- Akkor engedd meg, hogy átfogalmazzam a kérdésemet; rám veszélyt jelentenél? – érdeklődve fürkészem őt a válaszokért, mintha csak kíváncsi lennék minden apró mozzanatra, amitől ekkora fordulatot vehetne ez az amúgy nyugodtnak ígérkező este. – Az epernek mindenféleképpen őrök hűséget kell fogadnunk a testi épségünk megőrzése érdekében. – fűzöm hozzá véleményemet komolyabban, de a szemeim továbbra is vidámak maradnak. Azt hiszem kedvelem a fáradtságnak ezt az össze-visszaságtól túláradó tünetét.
- Örömmel! – vágom rá habozás nélkül és még halkan nevetni is kezdek mellé. – Lehet neked kevésbé, de nekem kellően kényelmes lesz a semmittevés. De figyelmeztetlek, hogy nagyon találékonynak kell lenned. – megjátszott ásítással támasztom alá mondandómat, mielőtt tekintetemet a békésen szunyókáló kutyára terelném. – Úgy vélem a közelséged bőven elég, hogy biztonságba érezhesse magát. – véleményezem a szerintem elképzelt okot, amiért most kedvence ennyire otthonosan létezik a lakásomban.
Mélyen belül tudtam jól, hogy egyszer muszáj lesz felhozakodnunk a kihagyásunkkal. Mindkettőnk részéről van mit mesélni, mégis sokkal nehezebbnek tűnik a valóságban ezt megmagyarázni, mintsem megtartani a képzelet biztonságos burkában. – Ennyire kikeltem volna magamból, hogy még lehetőséget is hagytam neked erre? – a fejemet csóválom rosszallásomat kifejezve, mégis halványan elmosolyodva. Az előbbi leginkább csak nekem szól, semmint neki vagy arra a feltételezésre, hogy kiismert. Hiszen megtörténhetett. Közelebb engedtem magamhoz, és ezt ritkán teszem meg a környezetemben élőkkel. Mindenesetre a kíváncsiságom azért erősen jelentkezik, hogy mégis miképpen körvonalazódott ki számára a személyiségem, rákérdezni viszont mégsem kérdezek. Néha egyszerűen csak jobb abba reménykedni, hogy egy adott személy annak okán is szívesen maradna az életem része, hogy már tud rólam egyet s mást.
Aprót bólintok, végül pedig egy köszönöm bukik ki belőlem a véleménye kapcsán. Vannak dolgok, melyek már nem a mi kezeink irányítása alatt zajlanak és ez is egy hasonló eset volt. Kötődtem, de amikor valaki ezt meglépi, a következményekkel is számolnia kell. Legyen az akár pozitív vagy negatív körítésként tálalva.
Abban mind a ketten egyetértünk, hogy kár lenne veszni hagyni azt a finomságot, amit magával hozott érkezése során, így kissé kellemesebb vizekre evezve veszem át egy percre a helyzet irányítását, hogy utat mutatva neki kiléphessünk a szabadba.
- Az nem kifejezés. – sóhajtok egyet a friss és kellemesen hűvös levegő fogadtatása miatt és miután kényelembe helyezem magamat, el is csenek egy gofrit, hogy végre belekóstolhassak. Egy ideig a szavakat sem találom a különleges ízhatások miatt, végül csak jómagam is megszólalok. – Igazad volt, ez eszméletlen. – jól esik kicsit kiszakadni a megszokott menetből, ami a napomat képezi, és csak a pillanatnak élni. Meg ennek a tökéletes gofrinak, amit még most sem hiszek el, hogy eddig egyszer sem kóstoltam meg.
- Legfőképp nyáron, de szeretek itt lenni. Tökéletes ez a hely arra, hogy összegezzem magamba a dolgokat és mégis teljesen nyugodt maradjak. Nehéz elmagyarázni. – vallom be, végül csak megrázom a fejemet. – Kétlem, de ha mégis, úgy egy-két nap leskelődés után beleuntak volna a szegényes műsorszámba, amit tőlem kapnak. – halk nevetés hagyja el ajkaimat, mégis a kérdése hatására felé fordulok.
- Ami azt illeti.. – nem sokat árulok el ezzel, ehelyett hagyom, hogy a tetteim beszédesebbek legyenek helyettem, amikor visszamászok a lakásomba és felkutatom Jordan ajándékát, amelyet a hét elején hagyott itt. Egy üveg ital, egy nagy táblacsoki és valami nyaklánc vagy karkötő, rajta pedig valamilyen medál. Tündéri pasas.
- Az italokhoz nem sokat értek, de talán ez megteszi most. – nyújtom át neki az üveget, miután visszatérek hozzá, hátha ő jobban ismeri, mint én és remélhetőleg megfelelőnek is találja. – Jared a városban van egy hetet az újdonsült partnerével és általában meglep valami ajándékkal egyik-másik utazásáról. Sikerült valamit kibogozni belőle? – érdeklődök tőle és még két poharat is leteszek a közelünkbe, amit az üveg társaságában hoztam ki. – A kérdésedre válaszolva pedig igen, az egy park. Napközben a kisebbek szeretik, késő délután meg a fiatalok használják fesztiválozós területnek. Nem is tudom melyik jár nagyobb hangzavarral. – gondolkozok el és közben őt figyelem.


avatar
Egészségügy
Play by :
✿ margot elise robbie ✿
Kor :
28
Foglalkozás :
- pszichológus -
Hozzászólások száma :
58

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Madelaine - Summer night   Vas. Aug. 12, 2018 9:17 pm


Summertime sadness


Általában az a figura vagyok, aki szórakoztatja a többieket, és az élet könnyed oldalát hangsúlyozza, miközben a valóságban nem is állhatnék messzebb a könnyed életfelfogástól, mert sosem éreztem át az milyen. Nem adatott meg, hogy egyszerűen fogjam magam, és lelépjek egy hosszú hétvégére, minden egyes utazásomat bonyolult előkészületek színesítették, és ha eljutottam oda, hogy kikapcsolódjak, akkor is jött valami baki. Nem hiszem, hogy ezt bárki is értené, aki el tudja engedni magát. Én a felszínes énemet villogtatom a legtöbb ember előtt, természetesen a munkahelyem mást követel meg, de általában véve köszönőviszonyban sem vagyok azzal, akit látnak. Most is a fáradtság beszél belőlem nagy részben, és azzal igyekszem oldani a kettőnk közé illanó kis feszültségbombát, hogy a viccesebb Jake-el hozakodom elő. Maddie vevő a humorra, de csak kellő mértékben, ha nem ő lesz a poénok tárgya, és ennek cserébe én is elvárom tőle, hogy ne próbálja meg a lelkemet cirógatni, mert annak sosincs jó vége. Kölcsönösen érzünk rá a másikra, mintha már egy jó ideje olajozott gépezetként működnénk.
- Az önzőségnek is megannyi formája van. Hidd el nekem, hogy még nem találtam fel azt, ami kölcsönösen kielégítő lenne mindenkinek. – heccelem, de van igazság abban, amit mond. Miért ne szólhatna egyetlen délután, vagy hétvége csakis rólam? Még nem jutottam el oda, hogy ezt gyakorlatba fektessem bele, de ami késik…az megvalósítható lesz előbb, vagy utóbb. Minden csak idő kérdése, ahogyan az is, hogy ma eljutottam ide, pedig nem terveztem, hogy zaklatni fogom a szőkeséget.
- Mert megeshet, hogy veszélyes pasas vagyok, csak nem ismersz eléggé, hogy ezzel számolj. Hmm..még a végén gyümölcsbarátok leszünk. – nevetek fel halkan, és rajta időztetem a kékjeimet. Az éjszakai bagoly leírása nagyon is jól illene rá, ha már most ebben a csodás napszakban is így járnak azok a bizonyos agytekervények. Mi lesz ebből később…talán megszerzi a bizalmamat?
- Rám hagyod a piszkos munkát? Tudod, mennyi bajjal jár, hogy ébren tartsalak? Samira már ki is dőlt, pedig csak sétára vittem. Nem tudom, hogy mi ütött belé, de ahol biztonságban érzi magát, ott túl hamar vált át a megszokott ritmusába. – egy futópillantással ellenőrzöm a kutyám állapotát, de ő már álomországban jár, és valószínű a havas lejtőknek él, talán havat eszik, mert az imádja. Még ő maga is zöldfülű, de sejtem, hogy átérzi az idősebb testvér helyzetét is. Micsoda felismerés, hogy a kutyám az én kiköpött másom. Az eltelt hetekre nem kaphatok egyenest választ, mert akkor nekem is azzal kell előrukkolnom, és mi nem vágjuk csak oda egyből mi is a valódi oka a viselkedésünknek.
- Ez nem igaz…csak lehet…hangsúlyozom lehet…hogy egy picit kiismertelek. – mutatok egy nagyobb távolságot a hüvelyk és a mutatóujjam közé. Nem feltétlenül mennék bele ebbe, de azért a katonaság alatt a pszichológia fontos szerepet játszott, és mint az agy egyik nagyágyúja…bizony nekem is van meglepetéskártya a tarsolyomban. Edna elvesztése kicsit megöli a poént, de néha vissza kell vennem. Én is szerettem az idős hölgyet, de már nem lehetett rajta segíteni.
- Nem mondom, hogy ez mindig igaz rám, de ebben az esetben igen. Maddie sokat segítettél neki, nem magányosan halt meg. Óriási dolog, és rettentően értékelhető. – komolyodom el, és ez a dicséret szívből jön a részemről. Nem akarom felmagasztalni, de ha egyszer több empátia szorult belé, mint másokba, akkor használja ki. Ez a tulajdonság nem feltétlenül gyengeség, előnyt is jelenthet más szakemberekkel szemben. A rám eső résznek csak egy szeletét kapja meg Dorian és Nora említésével, de ezek is komoly fejtörést okoznak nekem. Mit kellene kezdenem az érzéseimmel? Jogom van hozzájuk, és a dühöm nem fog eltűnni egyik pillanatról a másikra. A gofri a terelésem, és élek is vele. A konyhában kipakolunk, és már az illatától is összeszorul a gyomrom az éhség miatt. A helyszínt még nem választottuk ki, de hamarosan előáll egy ötlettel a szőkeség, és követem őt a tányérommal együtt a tűzlétrára.
- Pazar kilátás. – adózom a manhattani éjszaka látképe előtt, és a korlátra támaszkodva harapok bele az édességbe. Nem érdekel, hogy oldalt lefolyik, mert isteni az íze.
- Mondtam, hogy a legjobb. Sokat időzöl idekint? Nem látnak ide a szomszédok? – mérem fel a terepet, de teljesen biztonságosnak vélem. Még egy harapás, és a mennyekben érzem magam.
- Tudod, mi esne még jól…egy igazi whiskey. Nem tudom, hogy van-e nálad…de nagyon meginnék egy pohárral. Éljünk a mának, nem igaz Dr. Szöszi? – mosolyogva kapom be a végét a sajátomnak, és a lenti utcát tanulmányozom.
- Jó környék…ott van egy park is? – mutatok a távolabbi zöldövezet felé.

 

X   • X • ™️

avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Madelaine - Summer night   Vas. Aug. 12, 2018 8:25 pm


Jake&Madelaine

Olyan nehezen tudunk kibújni a megszokott szerepünkből és alkalmazkodni a körülményekhez. Olykor még saját magunkat sem tudjuk teljes mértékben meghatározni, nemhogy más emberek legyünk a környezetünk kedvéért, néha viszont a félreértések elkerülése végett muszáj háttérbe szorítanunk valódi énünket. Én nem tettem. Próbálkozni próbálkoztam, de ha lehetőséget láttam a másik kielemzésében, valahogy sosem sikerült visszafognom magamat. A segítségem egyben hordozta magával azt is, hogy teljes kiértékelést kapott a beszélgetőpartnerem, amely olykor jobbá tette az életüket, másszor viszont épp ellenkező hatást váltott ki belőle. Megtapasztaltam már, hogy nem sokan szeretik ezt, és ezek között volt Jake is. Ő rettentő összetett személyiség. Sok mindenen ment keresztül, amely miatt nehezen adja meg a másiknak a lehetőséget, hogy bepillantson az életébe vagy akár bizalmat szavazzon felé, addig a pillanatig, amikor az adott illető ki nem érdemelte azt. Teljesen érthető ez. Azoknak a töredékinformációnak a tudatában, amiket mesélt magáról, könnyen visszaköszönt az az ember, kivel most is szembe állok és próbálok megfejteni. Most azonban nem a személyiségét, hanem az ittlétének okát. Ezek viszont még váratnak magára, mert a kíváncsiságom mellett egy sokkal kellemesebb, társaságkedvelő énem is eluralkodik rajtam, aki szeretne még egy jó ideig felszínen maradni és nem én akarok az lenni, aki az útjába áll.
- Az életed tetted fel erre, nincs mit ezen szépíteni. Néha azonban nem árt egy picikét önzőnek is lenni. – két ujjam távolságával adok jelentőséget mondandómnak, és egy apró vállvonást is megelőlegezek, némiképp engedékenyebbnek mutatva magamat ezzel. Ha folyton csak másokra gondolunk, önmagunk sosem tapasztalhatjuk meg azt a boldogságot, amit a körülöttünk lévőknek adunk. A szomorú viszont az egészben, hogy minél többet kínálsz magadból, annál többet várnak el és a végén már semmi sem lesz elég, amikor mindenedet odaadtad.
- Ezt úgy mondod, mintha két lábon járó veszélyforrás lennél. Mekkora baj történhet ebből? – esek gondolkozóba egy pillanatra. – Azért halkan megsúgom, az epertől jobban tartok. De psszt! – tartom mutatóujjam a szám elé, hogy nehogy napvilágra derüljön féltett titkom és még jót is mosolygok mellé.
Megvan ennek az abszurd kellemetlenségnek a maga bájos varázsa, amikor is a probléma annyira eluralkodik a birtoklóján, hogy mást sem tud tenni, csak poénra venni az egészet. Most sem történik ez másképp közöttünk. – Ebben az esetben inkább meghúzódok a háttérben és nem engedek az irányításmániámnak. – teszem hozzá beleegyezően és valójában így is érzek. Túlságosan fáradt lennék még egy klubbot is elvezetni – még ha képletesen is beszélünk most erről.
Észre sem veszem mennyire könnyen szaladnak el mellettem a hetek – vagy a mi esetünkben hónapok -, amikor is csak egy dologra koncentrálsz. A külvilág megszűnik, az emberi kapcsolatok háttérbe szorulnak és csak egy valamire teszed fel minden energiádat. Utóbb viszont túl sok magyarázatra szorulsz, mint ahogyan ez most is történik. – Amint látod, nem csak az alvás fordult ellenem, hanem még sok minden más is. – égnek emelem egy pillanatra a tekintetemet, mégis szórakoztat ez a feltételezése. – Mindig, mindent jobban tud, igaz? – kérdezek vissza, ha már éppen arról beszélünk milyen érzés amikor saját magunk testesíti meg a legnagyobb ellenséget. A továbbiakban viszont megacélozom vonásaimat és kitérek a miértekre is, noha kevésbé élem meg kellemesen az újfent felidézését a történteknek. Edna elvesztését mélypontként éltem meg, noha rokoni szálak vagy egyéb családi kötelékek sosem fűztek hozzá.
- Igazad lehet. – beletörődő sóhaj szökik ki ajkaim közül, és egy pillanatra nem érzem nyomasztónak, ahogyan a kedves nőre gondolok, akitől sokat tanulhattam az együtt töltött idő alatt.
Látom rajta, hogy mennyire nehezen találja a szavakat, amikor a kérdés jelentése most az ő hogylétét taglalná. Csendben és figyelmesen hallgatom végig, nem félbeszakítva a mondanivalóját, amit a végén könnyedén terel el, hogy minél gyorsabban lerendezze a róla szóló dolgokat. Magamban ugyan megjegyzem ezeket, őt viszont most nem lenne értelme kielemezgetni. Ahogyan nekem is, úgy neki is inkább a társaság és egy könnyed este a fontos, mintsem szembenézni a hétköznapi problémákkal. A figyelemelterelés olykor hasznos, és ebből a szempontból mi jól jövünk most egymásnak.
- Hatalmas hiba lenne és… isteni illata van. – behunyom egy pillanatra a szemeimet, mielőtt elgondolkozhatnék hol is lenne érdemes elfogyasztani. Ugyan a kanapé kényelmes helyet biztosítana erre, mégis jobban vágyom most a levegőre, amely már kevésbé fülledtnek nevezhető ezekben az órákban.
- Gyere. – mosolygok fel rá és a tányérokkal a kezemben nyitom ki az ablakot, hogy átbújva a résen kimászhassunk a tűzlétrára, ahol egyből helyet foglalok és megvárom, amíg ő is hasonlóképpen cselekszik. – Sokkal kellemesebb itt, főleg ilyenkor. – merengek el Manhattan csendesebb valójában, amit most jelenleg mi is átélhetünk.


avatar
Egészségügy
Play by :
✿ margot elise robbie ✿
Kor :
28
Foglalkozás :
- pszichológus -
Hozzászólások száma :
58

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Madelaine - Summer night   Vas. Aug. 12, 2018 6:16 pm


Summertime sadness


Sosem kutattam igazán a tetteim mögött meghúzódó miérteket. Természetesnek vettem, hogy segítenem kell, hogy ez az út nekem lett kijelölve a szüleim halála után. Nem kérdőjeleztem meg a jövőmet sem, mert tehetségesnek bizonyultam a katonai és az orvosi pályán is, így vegyítettem a kettőt, és bizalommal vágtam bele életem nagy kalandjába. Azt hittem, ha szolgálatot teljesítek kint Oroszországban, akkor több pénzem lesz, és megadhatom Miának azt az életet, amire vágyik, az öcsémmel együtt. Naivan hittem az örök szerelemben, a boldog befejezésben, de csúnyán át lettem verve. Már akkor meg kellett volna vizsgálnom, hogy kinek teszek jót azzal, ha elhagyom a családomat, és a munkát választom a szeretteim helyett. Sokáig magamat okoltam a megcsalás, és az öcsém eltűnése miatt is…ezek a sebek nehezen gyógyultak be, és mára a heg megvan, de mélyebb probléma született belőle, mint azelőtt. Akkor tudtam örülni a pillanatnyi boldogságnak, most már csak élek, és örülök, ha valaki mellettem boldog lesz. Igen…a karma, úgy érzem, hogy ez lett a vesztőhelyem. Akkoriban a saját jövőmet kreáltam, és bizalmat fektettem beléje, de csúnyán elbuktam. A hibáinkból tanulhatunk, és építkezhetünk, de nekem már sosem lesznek olyan emberi kapcsolataim, mint akkor voltak. Erélyesen tagadtam meg magamtól a szerelem lehetőségét is, hiszen, ha ennyire fájt Mia elvesztése, akkor mi lenne, ha egy újabb nőnek kellene kiadni? Én is vágytam a családalapításra, a felsíró gyerekek hangjára, akik hozzám tartoznak. Elmúltam már harminc, közelebb vagyok a negyvenhez. A munkám nem kárpótolhatja a magányos estéket, a családom nem töltheti ki azt a fajta űrt, melyet csak egy nő hagyhat bennem. Ez van, ezt érdemeltem, és lassan beletörődöm, hogy a legszorosabb kapcsolat, amit ki tudok alakítani, az a kutyáimmal lesz. Bennük feltétel nélkül bízom meg, az életemet is odaadnám értük. Nekem ők nemcsak házi kedvencek, hanem lakótársak, barátok, és néha még partnerek is. Ma éjszaka arra ébredni, hogy nem tehetek semmit Larson, és Greg miatt, már magában elégette a lelkem egy darabját…nem volt kedvem még ahhoz is, hogy ránézzek a testvéreimre, és bevalljam, hogy ismételten a szakadék szélére sodródtam. Felnőtt ember vagyok, aki meg tudja oldani a problémáit. Most felmerülhetne a kérdés, hogy akkor mit keresek itt az egyik kollégám lakásán? Nem közvetlen kollegina, de akadt néhány közös ügyünk, és az utazás is felvetett néhány érdekes kérdéskört. Miért kezdtem megbízni Maddie-ben, miben volt ő más, mint a többi nő? Nem értettem, de azt hiszem mindketten rájöttünk, hogy ez még korai. Megégettük magunkat a múltban, és visszavonulót fújtunk. Egy bizonyos mértékig őszinte voltam vele, de ez már kellemetlenül érintett, és nem akartam megnyílni neki, ő meg pszichológus, és állandóan elemezget. Munkahelyi ártalom, sosem lesz jobb, mert nem bújhatunk ki a bőrünkből…én sem hiszem, hogy túlzottan tapintatosan kérdeztem volna ki annak idején, és lám…hónapok óta egy árva szót sem beszéltünk. Érdekes, hogy eközben előfordult, hogy eszembe jutott olykor, de az idő nagyúr, és segít felejteni is…hacsak nincs egy ilyen este, mint a mai. Beinvitálás közben agyalok a megfelelő válaszokon, hogy mit keresek itt, de kezdetnek nem rossz, ami elhagyja a számat.
- Már ismersz…ez a munka ártalma. Mindig a beteg az első, és csak utána a saját szükségletek. – egészítem ki a véleményemet, és a kutyámmal együtt térek be a lakájos kis otthonba.
- A hajnali kettő után hozott döntések rosszak, de szerintem ezeket is lehet kategorizálni. Az eper az lett volna, de hogy itt vagyok, szerintem még határeset…reggelre kiderül, hogy mennyire bántad meg, hogy beengedtél. – fojtok el egy mosolyt, és követem a konyha felé, de előbb a cipő levétele, aztán meg a póráz Samiráról. Miért van az, hogy ez a kicsinek nem mondható eb bárhol képes elaludni? A szatyor még nálam, az ajtófélfának dőlve terelem rá a szót, és hamarosan azt is meg tudom, hogy miért van fent.
- Üdva klubban…ja igen most nyertél tagságot, hacsak nem akarsz alapító lenni. Én is örülök, hogy nem zavarlak. – mosolyodom el, és oldalra döntöm a fejemet.
- Igen…ki gondolta volna, hogy már nyár van, és ennyi ideje nem beszéltünk. Nem vagy jóban a naptárral? – érdeklődök viccelődve, de kell valami, amitől kicsit ő is feloldódik a társaságomban, ha már rátörtem az ajtót.
- Ó, hányszor hallottam már ezt, de talán el is hiszem…én sem szeretek magammal lenni, mert gyakran veszünk össze. – a közös beteg neve hallatán azonban félreteszem a humoros oldalamat.
- Kötődtél hozzá…és szerintem Edna az utolsó pillanatáig hálás volt, hogy jelen voltál az életében. Nem mindenkit menthetünk meg, de könnyíthetünk rajta. – mondom el a saját elképzeléseimet, de nem kerülhetem el, hogy rám vetüljön a reflektorfény.
- Én hogy vagyok? Ezt szajkózom, mióta felébredtem. Nem tudom…talán annyira nem találom önmagam, mint te. Az öcsémmel feszült a viszonyom, és nem tudom, miképpen hozhatnám helyre, vagy ott a húgom, aki szinte még idegen, de máris vannak tartozékok mellé…terhes. Másodjára. Még sorolhatnám, mi mindenről maradtál le, de mi lenne, ha nem hagynánk kihűlni a gofrit? – odalépek és átnyújtom neki, sőt lehúzom az anyagot is, és megcsap minket ez a lenyűgöző illat.
- Ez Manhattan legjobb része. – vigyorodom el.

 

X   • X • ™️

avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Madelaine - Summer night   Vas. Aug. 12, 2018 3:01 pm


Jake&Madelaine

Jó pár év tapasztalat és megannyi kudarcba fulladt kötelék támasztotta alá, hogy valahol útközben magam leszek az, aki elrontja a kapcsolatait. Nem feltétlenül a párkapcsolatokra értem, hanem úgy összefoglalva mindegyik másikat is. Valahol nem bírom. Mintha kihívásnak venném őket, a határaim feszegetésének, hogy amikor túlságosan belemélyednék, fogjam magam és visszatáncoljak. A múlt nem ismétlődhet meg – ezzel nyugtatom magamat tetteim kimagyarázására, mindeközben mélyen belül tisztában vagyok azzal, hogy nem minden végződik ugyanúgy. Elmondani és átélni ezt azonban két különböző, és közel sem egyszerű megpróbáltatásnak bizonyul. Utolsó – talán -, igazi és egyben egyetlen valakihez fűzött kötődésem emléke nyugtalanságban tart. Nem a tegnap számlájára írhatom mindezt, hanem évekkel ezelőttre, mégsem múlik és ahogyan elérkezünk a nyár ezen szakaszához, csak egyre kellemetlenebb és valóságosabb lesz. Nem kellene itt lennem, mégis az ő kárán jutottam el idáig. Mintha bűntudatot éreznék, enyhe szorítást a mellkasom környékén, hogy hiábavalónak számít mások segítése, hogyha annak a személynek nem tudtam, aki még most is képes befolyásolni gondolataimat, ennyi év távlatából. Legyen egy vagy akár száz, akinek jövőjét az én szavaim biztosították be, semmi sem pótolhatja azt az egyet, akinek akkor aznap elvágták a lehetőségét erre.
A ház csendes Jesse távollétében, amiért most még nehezebben megy a pihenés megvalósítása, azonban tisztában vagyok vele, hogy Jared csak pár napot tölt a városban, és mégiscsak neki köszönhetem Őt. Ezért, hogy elfeledkezzek a kellemetlen valóságról, inkább mindent bevetek, hogy eltereljem a figyelmemet. Legyen az munka, egy rongyosra olvasott könyv vagy egy unásig hallgatott zene. Arra viszont közel sem számítok, hogy éppen egy másik ember társasága lesz az, aki mindezt megteljesíti majd. A legutóbbi találkozásunk óta Jake és én valahogy nem kerestük a másik társaságát. Megeshet, hogy kissé túlmentem a határokon és akaratomon kívül olyanná váltam, amilyen nem szerettem volna lenni. Ígéretet tettem magamnak, mégis megszegtem és bár rettentően élveztem, hogy kiszakított az utazásunkkal a hétköznapok fogságából, mégsem váltam kezdeményezővé irányába a hazaérkezésünk után. Ezt pedig a mai napig meglehetősen bánom. Most pedig, hogy itt áll az ajtóm előtt, kezében egy szatyor rejtette édességgel és a szeretett kutyájával, mégsem tudok hirtelen kitörni a szűkszavúságom fogságából.
- Gondolhattam volna. – apró mosolyt engedek meg csak magamnak az orvosok és az alvási szokásaikat összefoglaló véleményére, mindeközben pedig nem hagyom őket tovább az ajtó előtt ácsorogni, így a beinvitálásom után válok csak érdeklődőbbé Jake irányába. – Nem hallottál még arról, hogy hajnali kettő után epret enni rossz döntésnek számít? Teljesen érthető miért határoztál így. – osztom meg vele ezt a valóságalaptól távol álló kijelentést úgy, mintha valami tudományos tényre bukkantam volna. Mindezt pedig a hangomban eléggé nyilvánvalóan fellelhető szórakozottság kíséri. A fejemet csóválom kezdetben a felém intézett kérdés hatására, mielőtt választ is adhatnék az elhangzottakra. – Az alvás mostanában nagy ívben elkerül. Úgy érzem már nem vagyunk jóban. – ajakbiggyesztéssel erősítem meg a keserű igazságot. – Ne érezd úgy, hogy problémaként éltem meg a felbukkanásodat, Jake. Jó látni téged. – teszem hozzá, hogy ezzel kapcsolatos gondolatait még időben eloszlassam. Örülök neki, és ez nem változik meg sem hajnali háromkor, sem pedig délután ötkor, főleg akkor, hogyha egyik időpont sem olyan, amikor bármit is meg lehetne zavarni.
A konyhából ugyancsak két tányérra van szükségem, mégis elhúzódik ez az apró időkorlát, amikor a kérdésemre kapott válasza okán utánam jön. Az elhangzottak miatt egy töredéknyi pillanatra megállok a tevékenységemben és csak miután összeszedtem a gondolataimat, azután fordulok felé, egyúttal becsukva a szekrény ajtaját.
- Hónapok. – ismétlem meg ezt a hihetetlennek tűnő tartamot. – Ennyire gyorsan telne az idő? – kissé zavarban érzem magamat ezt a témát feszegetve, mégis érzem, hogy magyarázatra szorul mindez. – Nem lettem volna jó társaság mostanában, Jake. Valahol egészségesebbnek tűnt a munkával foglalkozni és még többet vállalni. – vallom be, miközben a velem szemben állót fürkészem. – Lecsökkentek az ottani eseteim száma. Emlékszel Ednára? Arra az idős hölgyre, akiről meséltem neked? – kérdezek rá azért, hátha rémlik neki valami. – Sajnos a betegség legyőzte őt. Úgy gondolom közelebb kerültem hozzá, mint ahogy kellett volna, így rettenetesen megviselt az egész. Leginkább emiatt váltam szótlanná. Azon voltam, hogy még egyszer ez ne ismétlődhessen meg, de tudod ez annyira kiszámíthatatlan. Amit érzünk, nem tudjuk befolyásolni. – apró fintorral reagálom le az egészet, mégsem veszik el érdeklődésem az ő irányába sem. – Veled minden rendben mostanában? – enyhe aggódás bújik meg a hangomban, amit ugyan szavakban nem fejeztem ki, de a sok kávé és az alváshiány nem éppen olyan dolog, ami kellemes perceket okoz egy személynek.


avatar
Egészségügy
Play by :
✿ margot elise robbie ✿
Kor :
28
Foglalkozás :
- pszichológus -
Hozzászólások száma :
58

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Madelaine - Summer night   Vas. Aug. 12, 2018 1:38 pm


Summertime sadness


Nem szokásom rátörni ismerősökre az ajtót, és nem is terveztem, hogy Madelaine lakásának a bejárata előtt fogok kikötni, mikor kikeltem az ágyból, és útnak indultam a Nagy Almában. Manhattan nagyon szép, és vonzza a tömeget is, de ma este még ez is elmarad. A kietlen utcákat róva csak magamba roskadva, céltalanul bolyongok eleinte, és az egyetlen valódi társaságom a kutyám. Samira nélkül már darabjaimra estem volna, ha nincs ott az ébredés pillanatában, akkor a húsomba maró fájdalom szétszakít, és fogalmam sincs, hogy milyen állapotban kecmergek ki másnak reggel. A gyógyszereket már régen elhagytam, mikor paranoiás utóhatásokat generált, és rettegve szemléltem minden embert, aki közeledett felém. Nekem is vannak rosszabb időszakaim, a mélybe bújok, és kiengedem a sötétséget, hogy a félelmeimből táplálkozzon, szétszaggasson, és elevenen faljon fel, mint egy vírus, egy könyörtelen járvány mementója. Azt hittem jól vagyok, és ezt mantráztam már hetek óta, de túl sok trauma ért, lehet ezt nevezni vegyesen is jónak meg rossznak is, de nem csendesedtem le, belül még tombolt egy űr, és magába szippantotta az elzárt fájdalmamat, a szorongásaimat. A felelősségteljes testvér, orvos szerepkör kezdett fárasztó lenni, és csak arra vágytam, hogy önmagam lehessek, elvárások nélkül. A nevemet sokan ismerték a világban, mégsem ismerhették a betűk mögött álló férfit. A gofris egy megállóhely, ahol fellélegezhetek, és magamhoz vehetek egy kis bűnös élvezetet, mielőtt a fejemben formálódó ötlet kivitelezésre kerülne. Samira nyugodtan tűri a bóklászásunkat, és nem ugat, vagy siettet, amiért most külön hálás vagyok neki, mert az idegeim nincsenek kötélből, az álmatlanság meg rátesz egy lapáttal egy harmincórás műszak letelte után. Mindenesetre Manhattan ezen része csak egy ember miatt lehet érdekes, akit közös kiruccanásunk óta nem igazán láttam, és még az is lehet, hogy kerültem is, mert belém látott, ami fegyverré kovácsolódhatott a kezében. A bizalmam drága, szinte megfizethetetlen, és a közvetlen környezetem sem élvezheti teljes mértékben. Imádom a családomat, de nem mindenről számolok be nekik, csak amiről úgy érzem, hogy érdemes. A három testvér élete egy kicsit szerteágazott, és mindenki járja a saját útját…talán így a helyes, és nem kell azon görcsölnöm, hogy mit tartogat a jövő számunkra. A halál elkerülhetetlen lesz, de bízom benne, hogy Dorian megéri Hannah felnövését, és Nora is biztonságban lesz, egy új családi modellben. Az édességekkel a kezemben tájolom be az épületet, és percekkel később már a lépcsőházban téblábolok, a kutyám irányításával, mert nem emlékszem a helyes ajtószámra. Orvos vagyok, és a memóriám hibátlan…de nem hajnali háromkor, egy borzalmas rémálom után. A képeket elűzöm, és nem foglalkozom velük, mikor ütemesen kopogok a nyílászárón, és a csodára várok. Két percet engedélyezek magamnak, mielőtt halálra rémiszteném szegény lányt, aztán eltűnik, mint a kámfor. A második próbálkozásom azonban sikerrel jár, mikor a zár megcsörren és a kéklő szivárványhártyák tekintenek vissza rám. A pórázt megcsavarom a kézfejem körül, és megsuhintom a szatyrot is.
- Én csak erre jártam… - kezdek bele a felesleges magyarázkodásba, mert magam sem tudom, hogy mit keresek itt, csak a lábaim hoztak, és itt faroltam le.
- Ó, igen…eléggé korán van, de az orvosok sosem alszanak. – vonom meg a vállamat játékosan, mert más épeszű kijelentés, vagy védekezés nem jut az eszembe. Még bedobom az utolsó aduászt, a gofrit, hátha ezzel megpuhítom a kisasszonyt. Samira sem egy utolsó eszköz, de ő csak kapkodja a szemét egyikünkről a másikra. A betessékelés pozitív irányba hajlik át, és szélesre tárva az ajtót egy kicsit belerúgok Samira hátsójába, hogy keljen fel a lábtörlőről, és menjen beljebb, de ennek nincs akadálya, és hamarosan már az előszobában állunk, mint két, illetve három ökör, mondjuk a kutya legalább okos.
- Méghozzá nutellával. A csoki szerelmeseként bepróbálkoztam vele, de a gyümölcsöt kikerültem. Az eper nem volt beszámítható…és én nem bízom a piaci portékában. – sóhajtok egyet, és megigazítom a felkaromra fektetett szatyrot. Samira üdvözlése lesz az elsődleges, aki kicsattanó örömmel fogadja a simogatást, aztán le is ül a fenekére.
- Mi számít fura időpontnak. Nekem van, amikor ilyenkor életet kell mentenem. Sok kávét ittam, és nem ment az alvás. Talán nem baj…úgy tűnik te sem aludtál még, vagy tévedek? – mérem végig az öltözékét, de ez nem hajaz alvós szettre. A konyha felé veszi az irányt, így nekem is marad időm arra, hogy levessem Samiráról a pórázt, és az útjára engedjem, ami azt jelenti, hogy a padlón lefekszik, és két perc múlva ki is dől. Túl sok volt neki a hajnali séta. Ezután lepakolok, és követem őt a konyhába, de megállok az ajtófélfának dőlve.
- Nem tudom…régen beszélgettünk, és nem tudom, hogy mi van veled…hónapok óta? Tudod azért már jócskán nyár van. A kórházban nem láttalak egy jó ideje. – keresem a pillantását, ha rám néz, és egyben a válaszát is, hogy rólam elterelődjön a szó.

 

X   • X • ™️

avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Madelaine - Summer night   Vas. Aug. 12, 2018 12:31 pm


Jake&Madelaine

Mindannyian próbálkozunk, mégis nehezen zökkennünk ki a hétköznapok mókuskerekéből. Meglehetősen ragaszkodunk a szokásainkhoz. A biztonságos terekhez, a beosztott percre pontosan történő eseményekhez, melyeket szeretünk betartani, és ha akár egy pillanatot is elcsúszunk az elképzelt idővonalon, már teljesen másképp állunk a további történésekhez. Érdekesek vagyunk, de valahol így működünk, legfőképp én. Mindig is a tanulmányok szerelmese voltam, mostanában viszont túl sok időm volt önmagamat elemezgetni mások helyett. Szó sincs róla, a munkám köszöni szépen, jól van, de voltak olyan események mostanság, amik nem sorolhatóak a megszokott hétköznapi ritmusomhoz. Dolgok, melyekkel nem tudok elszámolni magamban, érzelmileg rendbe tenni viszont még annyira sem. Evan már rengetegszer próbálkozott ezzel. Eleinte csak kisebb összejövetelekre vitt magával, majd emelt a téteken. Megfigyelt és várta miképpen reagálok. Kényelmetlenül érint olyan közegben lenni, melyet jóllehet nem ítélek el, önmagam viszont kevésbé vagyok simulékony az adott szituációban. Élvezem egyiket vagy másikat? És ha igen, melyikben tudom elengedni magamat annyira, hogy ne vágyjak egyből haza vagy merüljek el ismét abban, mely csak és kizárólag az otthont nyújtja számomra. Egy idő után viszont, mikor észrevette, hogy próbálkozásai haszontalannak bizonyulnak, felhagyott ezekkel. Nem erőltette, de a kérdéses szerep betöltése ott lappangott közöttünk és nem hagyta őt nyugodni azóta sem. Én másképp épülök fel. Ahogyan ő is, én is. Neki ez a világa, az enyém ennél összetettebb és részleteiben kevésbé kellemesebbek, melyekről nem beszélek, csak felszínen tartok. Hiszen ez határozott meg. A történtek miatt váltam azzá, aki a mai napig vagyok és ennek a személynek, a valódi énemnek ugyanúgy egy szelete a múlt, még ha kevésbé is ragaszkodunk azokhoz a történésekhez, melyek inkább csak fájdalmat okoznak, semmint boldogságot. Valahol ezért sem vagyok képes magyarázatot találni azokra a meglehetősen kiugró eseményekre, melyek kegyetlenül ragadtak el az eddig ismert valóságomból, hogy az ismeretlenbe taszítsanak. Némileg tanulságos, másrészről kellemesebb oldalát mutatva annak a világnak, melyet kevésbé gyakorlok, mégis amióta belekóstoltam, többre vágyom belőle.
Egy újonnan beszerzett könyv társaságában ülök le az ablakhoz és helyezem kényelembe magamat. Álmatlanság. Csak egy kellemetlenség, amely most engem is ugyanúgy gyötör. Magamhoz veszem a teával töltött bögrémet és Manhattan valóságát kémlelem a résnyire nyílt ablakon keresztül, ahonnan kellemesen lehűlt levegő szűrődik be az egész napi hőség után. Szeretem ezeket a nyugodt perceket, azt a pillanatot, amikor világosodni kezd és csak néhányan tűnnek fel az utcákon, hogy munkába igyekezzenek. Ezt követően pár órával én sem teszek másképp, mégis kevésbé odakoncentráltan teszem. Egy kávéra vágyom, az ágyamra vagy bármi egyébre, mely háttérbe szorítja a kimaradt órák jelentőségét. Magamnak is kellemetlen bevallani, hogy ezen a héten lesz az évfordulója annak a szerencsétlen balesetnek, amely meghatározott mindent, ami ezek után következett. Fejemet a falnak hajtom és hirtelen a könyvben lévő sorok sem kötik le a figyelmemet, mert marad más, ami körbeöleli gondolatmenetemet. Valami, ami sokallta fontosabb és összetettebb, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyják, mint ahogyan én is igyekszem tenni minden év ezen szakaszában – természetesen sikertelenül.
Az álmosság lassanként gyűr le, mégis túlságosan ébernek érzem magamat ahhoz, hogy álomra hajtsam a fejemet. Mindezek ellenére félreteszem az olvasmányt és újra magamat próbálom gyógyítani. Szakmai ártalom vagy valami ehhez hasonló. Mi szeretnénk másokon segíteni, azt viszont elutasítjuk, ha ránk kerül a sor. Így maradt az elfogult vagy máskor éppen keményen őszinte véleményezés, amikor is önmagunkat okoljuk, majd védjük megmagyarázva a miérteket. Már csak két nap és újra önmagammá válok újra, addig viszont ez maradt. Egyszer adok, máskor elveszek egy szeletet abból, aki vagyok, és ez így most így van rendjén.
Gondolataim kavargó mivoltából az ajtóm lapján történő ütemes kopogás zökkent ki. Érdeklődően tekintek az idegen és a közöttem elválasztó vonalként meghúzódó fal irányába, és közelebb lépek, noha óvatossággal teszem, hátha csak szórakozásból történt mindez. A kopogás megismétlése azonban nem erre utal, így kioldom a zárat, mely után ismerős férfi vonásaival találom szembe magamat, akit egy hasonlóképp kedves négylábú követ.
- Jake…te mit… - befejezetlen kérdések buknak ki belőlem - részben meglepetten, részben viszont örülve a viszontlátásnak -, és a falon lévő órára siklik a tekintetem. – De hiszen hajnali.. – mondanám el az időt számára, holott biztosan tudatában van milyen időszakban is vagyunk éppen, de az arcát fürkészően könnyen sejthető, hogy nincs minden rendben vele, így szélesebbre tárom lakásom ajtaját. – Bújj beljebb! – mosolyom őszinte, és ahogyan megteszi a befelé vezető lépéseket, abban a pillanatban elfordítom a kulcsot a zárban. Mellesleg hibáztatni sem tudnám az ébrenlétért, hiszen hozzá hasonlóan jómagam sem az igazak álmát alszom.
- Szóval hoztál gofrit. – karommal átölelem magamat egy pillanatra, amíg eljut a tudatomig vendégem hirtelen megjelenése, végül pedig közelebb lépek Samirához, hogy őt is hasonlóképp olyan örömmel üdvözöljem, mint a gazdáját. Mert a meglepetés álarca alatt a jókedvem igenis valódinak számít. Jól esik egy kis társaság, hiszen Jared a városban van, Jesse pedig éppen nélkülem tölti a nyaralását unokabátyámmal. Részben elárulva érezném magamat ezért, ha ez lenne az első alkalom.  – Mondták már, hogy fura időpontot választottál az ilyen finomságok beiktatásához? – érdeklődök kedvesen, és egyáltalán nem számonkérően, miközben a konyhába sétálok át két tányérért, majd már csak azokkal térek vissza hozzá. – Mesélj, hogy-hogy nálam kötöttél ki? – nyilván oka van, amiért épp itt van a lakásomban, bár az is lehet még ő sem tudja biztosra. Erőltetni viszont nem fogom, mert egy részem örül az eddig is kellemesként megélt társaságának.


avatar
Egészségügy
Play by :
✿ margot elise robbie ✿
Kor :
28
Foglalkozás :
- pszichológus -
Hozzászólások száma :
58

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Jake & Madelaine - Summer night   Kedd Júl. 31, 2018 8:56 pm


Summertime sadness


Mézédes illatok lengik körbe a belvárost, mikor az aszfalton négy tappancs, és az én cipőm lenyomata marad meg. Úgy robbant be a nyár, hogy szinte észre sem vettük a tavasz végét. Az évszakok újabb fordulatot tettek meg a nagy idő palástján, és vágyakozva pillantok a sötétséget ölelő reményekbe. Mellettem két ember, egymásba gabalyodva andalog el. A férfitag egy homlokcsókkal pecsételi meg a ki nem mondott szavait. Érzem, hogy nem is olyan régen még a sarkon lévő fánkosnál a zsírban meg az olajban sült a finom édesség. Megmagyarázhatatlan ez a nyugalom, mikor nyugovóra tér a nagy metropolisz. A csuklóm köré csavarom a pórázt, és megállok a kijelölt átkelőhely előtt. A lámpa narancsosan villan meg, már nem jelzi a járókelőknek, hogy mikor térhetnek át. Hajnali háromkor nem is csoda, főleg nem hétköznap. A lakók többsége alszik, mert holnap munkába megy, vagy éppen az álmait valósítja meg. New Yorkban az a jó, és a lenyűgöző, hogy a legtöbben még látják benne a potenciált. A sok film, dal is mely erről a betontengerről született, mind azt firtatja, hogy itt az lehetsz, aki akarsz lenni. Ki vagyok én? Jake Lester? Samira finoman böködi meg az orrával a lábamat, hogy menjünk. Lepillantok rá, egy megfoghatatlan kötelék fűz hozzá. Nem is értem, hogy mi ez, mert szavakkal nem körülírható. Megérti a bennem dúló viharokat. Ki sem kellett mondanom…és már ott volt az ágyban, mikor felüvöltöttem. Most az egyszer örülök, hogy Dorian az új csajánál volt, és Nora bevállalta Hannah-t. Nem tudom, hogy mit tettem volna, ha az unokahúgom is a közelemben van, és így lát meg. Hideg veríték folyt végig a hátamon, szaggatottan vettem a levegőt, és a semmibe hadonásztam egy nevet üvöltve. Larson. Meghalt…lyukat égettek bele. A lőpor zamata még az orrüregemben füstöl, a dobhártyám majd szétszakad. El kellett jönnöm, hogy kiszellőztessem a fejemet. Dózert kiengedtem a kertbe, és sétára csábítottam a másik felét. Nem szeretem, ha ez történik, de mióta úgymond kiderült, hogy van még egy testvérem, Dorian kiborult, és Jamie meg a többiek is elizolálódtak…valahol a kettő között ragadtam. Egyre többször merült fel bennem, hogy ki vagyok, és mi a célom. Pár évvel ezelőtt még a testvérem megtalálása volt, de mostanra már kifogytam a tervekből. Lézengek, és feleszmélek, hogy ideje továbbmennem. Nincs célom, csak bolyongok, mint egy őrült. A szívem őrülten ver még, karikák húzódnak a szemem alatt, de legalább józan vagyok. Délután jöttem haza a kórházból az ügyelet után, így a holnapi napom szabad. Mennyit aludtam…két órát? Mindenesetre a holtponton már túl vagyok. Az egyik sarkon el is fordulok, és megállok az egyik kirakat előtt, ami még nyitva is van. A gofri gondolata megnyugtat, egy hétköznapi fogalom. Az ablak előtt nem áll senki, így odaállok, és a mellényzsebemből előhalászok egy húszast.
- Helló…két waffel lesz, nutellával, meg tejszínhabbal. Elvitelre. – teszem mellé, mire a fiatal csaj bólint, és neki is áll a rendelésem elkészítésének. A falnak dőlve várok, az illatok hatása alá kerülök Samira higgadtan heveredik le a lábam mellé, és nem ugat, csak nézelődik. Nem is lehet észrevenni rajta, hogy olykor bolond, mint egy ökör, és ugrándozik is, de ma azt képviseli, amire nekem van szükségem. Az idő lassan telik, de nem sürgetem a csajt, inkább kiszúrom az epreket, és a kis pöttyöket rajtuk. Nem tudom, hogy miért nem kedvelem, de nem szép. Olyan műnek tűnik. Nemsokára elkészül az édesség, és nem gondolkodva kérek mellé egy szatyrot is, mert pórázt viszek. A lány túlságosan végigmér, de nem vagyok abban a hangulatban, hogy most csevegjek.
- Köszi…tartsd meg a többit. – az alkaromra akasztom, és nem várva tovább, szépen elindulok. A zsebembe süllyesztem a kezem, de a pórázt nem eresztem. Ismerős környéken járok, van egy sejtésem, hogy miért jöttem ide. A ház előtt leparkolok, és felnézek a harmadik emeletre. Sötét van. Talán itthon sincs..végül megtörök, és odamegyek a bejárathoz. A kombinációt nem tudom, és nem merem felkelteni, így a szomszédba csöngetek be.
- Elnézést… - jön a kurva anyázás, hogy miért nem alszok, de aztán hála istennek egy zöld út jelenik meg előttem. Hányas ajtó? Az a rohadt memóriám. Végül Samirára hagyatkozom, aki néhány lépcsőforduló után lefekszik az egyik lábtörlőre. Igen…ez az. Veszek egy mély levegőt, és bekopogok. Nem hallok semmit, így újrapróbálkozom, mire csörren a zár, és kinyílik az ajtó.
- Sziaaa…Maddie…hoztam waffelt. – mutatom fel a zacskót. Többet nem akarok mondani.


 

X   • X • ™️

avatar
Egészségügy
Play by :
Jesse Lee Soffer
Kor :
36
Foglalkozás :
Idegsebész, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
110

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jake & Madelaine - Summer night   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Jake & Madelaine - Summer night

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Summer Camp
» [Speciális játékos küldetés] Five Night at Fred's
» Reflections - night club [21+]
» Whispers of the Night
» Agnes & Ingrid - a hot night in Vegas

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: New York :: Manhattan :: Lakóhelyek :: Lakások-
^
ˇ