Nem feltétlen ért egyet a férfi szavaival. A tudatlanok örömmel élnek, boldogan, mert semmi sincs rájuk bízva. Az viszont nem jelenti azt, hogy komplett hülyék lennének. Az ő dolga most csak annyi, hogy figyelje a körülötte lévő új közeget, megtalálja benne azokat, akikkel a legkevesebb rizikóval lehet normális ismeretséget ápolni. Alfonso ugyan kedves, de megvan a saját élete, a saját hétköznapjai, és egy negatívumot mindenképp a számlájára kell írnia: férfi. Tehát üdvös, ha nem tud mindenről, ami körülötte történik. Valamint a férfiak mindig másmilyen részletekre figyelnek. - Dehogynem, csak okos végéről kell megfogni a dolgot. - angyali mosolyt villant a férfira, ezt bízza nyugodtan rá. Sokakat tud a nekik megfelelő helyen kezelni, egyébként is, nem kell és nem is tudja mindentől megvédeni. Az lehetetlen. Ez az utazás számára egyben tapasztalatszerzés is. Ezt előbb, vagy utóbb Alfonsonak is be kell majd látnia. - Magam is úgy gondolom. - bólint. A húgának kell annak lennie, aki ki tudja mondani a nemet, aki tovább tud majd jutni azon az életen, amit ő is élt eddig. meglehet annak is eljött az ideje, hogy ő maga is nemet mondjon. Már persze nem lelkiismereti okokból, hanem úgy egyébként. Megtette, amit vártak tőle. Még örököst is adott az apósának. Neki már itt a vége az elvárások sorának. És őszintén? Ki a fene akarna megint egy elrendezett házasságba érkezni? Valahol sajnálja is, hogy ehhez sok időnek kellett eltelnie. - Követlek. - és bizonyosan meg is bámulják őket, de már nem érdekli. Nincs kit megsértenie, különben sem azért vonulnak el, amire páran bizonyára gondolnak. Még az is meglehet, hogy ha megtehetnék sem történne meg, mert nincs meg közöttük az a bizonyos szikra. Talán sosem volt, csak az ember tizenévesen mindent másképp lát. Szerencsére már magát sem tartja egy ostoba kislánynak, Alfonsot pedig sosem látta, tartotta egy suhancnak. Mindkettőjüket leigazolta az idő. Bezáródik mögöttünk az ajtó, mintha a klub zaja innen távolibbnak érződne. Persze, hisz a játékban nem hiányzik senkinek, hogy megzavarják. Bizonyára hangszigeteltek a falak meg az ajtó is. Okos, így nem kell elrejteni a játéktermet valahová a mélybe. - Pedig talán itt az ideje elgondolkodnod rajta. - teszi hozzá, hiszen evidensen Marcora más dolgok fognak mostantól várni. Nagyobb dolgok, mint eddig és úgy véli, ezzel valahol Alfonso is tisztában van. Pletykálkodni pedig így is meg úgy is fognak. Irigységből, elismerésből, féltékenységből, nem lehet megjósolni. - Mindenesetre büszke lehetsz rá. - ezt komolyan mondja. Persze, magában teljességgel bátornak gondolja Marcot a kérése miatt. Más talán anyagi biztonságot facsart volna ki magának az egészből. Ő pedig..rangot fog kapni hamarosan, meg persze azt is, ami vele jár. Ezt pedig senki nem veheti a szájára. Legalábbis hangosan biztosan nem. - Szerintem meg kettő is túl feltűnő. - sőt, ilyen erővel akár a homlokára is írhatná, hogy gyere, próbálj megölni. - Ebben az országban hírességeket és bűnöző hírességeket kísérgetnek testőrök. Nagyobb figyelmet adnál, mint ami kellene. - füstölög, de akkor is kimondja, úgy is, ha a másiknak nem tetszik. Már az az egy is idegesítené, ha nem lenne hozzászokva. Csakhogy ezek idegenek. Az otthoniakat legalább ismerte. - És mégis hova a fenébe kell költözzek? Egyáltalán...a mostani lakás mitől nem jó? Azt is ti adtátok. - nem érti, most akkor van jó meg kevésbé jó? Vagy csak azért csinálja a férfi, hogy az övé legyen benne az utolsó szó? - Szerintem túlspilázod a kérdéskört, Alfonso. - szemforgatva követi a széles hátát. Nem akar költözni, már ismerkedik a környékkel két hete. Bár talán azt, hogy néha kifejezetten jól el tud tűnni szem elől, inkább nem kötné a másik orrára. A végén még lecseréli a testőrt, akivel már legalább megismerkedett. Belépnek a következő terembe, ahol érdeklődve pillant körbe. Érti is, hogy miért nem hozták eddig például ide. Mert jó feleségként az ilyen helyek fel kellene, hogy háborítsák. De az az igazság, hogy az unokatestvérének is van egy ilyen bárja. A lányoknak ez pedig ugyanúgy munkahely. Ahogy azzal is tisztában volt, hogy a férje alkalmasint felpróbált egyet-egyet, de ez feléjük úgy zajlik, hogy semmi feltűnés, semmi megalázás. - Nem, nem tette. - dolgozza fel a mondatot közben, és követi őt a pulthoz. Valójában tetszik neki ez a hely. Diszkrét, sejtelmes és nincsen tömeg. Pont tökéletes. - Csak táncosok? - kérdezi azért egy fokkal halkabban, meg mert szeretné érteni, hogy ebben az államban mi az elfogadott, és mi nem az. A pultra csúsztatja az italát, még mindig a lányokra figyel fél szemmel, de a kérdés tónusa miatt Alfonsora néz. - Megleszek. Kicsit sokat fordult velem a világ, de ahogy apám mondja, ettől válunk erősebbé. - kiissza az ital végét. Neki jó társa volt út közben. - De nincs baj. Komolyan. Csak szokatlan. - egyedül lenni, üres lakásba hazamenni, idegen ország, idegen város, minden idegen. Most. - Szóval most egészen őszintén. Mi az oka annak, hogy magasabb védelmet akarsz a nyakamba rakni? És ne kamuzz. - figyelmeztetőleg emeli az ujját. Tényleg ne kamuzzon. Azon már túl kellene lenniük.
“I've been havin' dreams jumpin' on a trampoline. Flippin' in the air, I never land, just float there. As I'm lookin' up (as I'm lookin' up), suddenly, the sky erupts (sky erupts). Flames alight the trees, spread to fallin' leaves. Now they're right upon me”
Egy széles, szinte büszke mosollyal nyugtázza Brisea válaszát, aztán kortyol az italából, és egy pillanat erejéig hagyja a tekintetét a másikon nyugodni. A New York-i részt ő mindig nagyobb játéknak gondolta, mint a nápolyit, hiszen itt ők irányítanak nem csak cselekedeteket, történéseket, de párbeszédeket is, aki pedig a része akar lenni a játéknak, muszáj, hogy jó pofát vágjon hozzá, főleg bizonyos személyek előtt közülük. A nő megérdemli, hogy megtapasztalja ezt is, gondolja; az óceán másik oldalán, a bakancs közepén mások a szabályok, máshogy beszélnek az emberek, sokkal jobban fogják a férfiakat is, már, ami a kötelességeiket és az elérhetőséget jelenti. Itt arany az élet, ő legalábbis mindig így gondolt rá, amibe viszont hamarosan belerondítanak majd az ellenségeik, már ha a csapatnak igaza van. Márpedig, ha egyikőjük, akkor Marco nagyon ritkán szokott tévedni. - Pedig a tudatlanokkal nem sokat lehet kezdeni, Brisea. - Mondja látszólagos komolysággal, azonban a szeme körüli ráncok szinte helyette is vigyorognak, és ennyiben is hagyja a témát egyelőre. Ha az ő dolga lesz vigyázni az elkövetkezendőkben a másikra, akkor bizony benne van a pakliban, hogy hullani fognak a fejek, ha tényleg vannak köztük olyan ostobák, hogy ezt kihozzák Alfonsoból. Annyira a szociális pillangó van nála előtérben mindig, hogy kevesen tudják elképzelni ölni vagy kínozni őt, pedig ha belelendül, néha még Marconak is rosszabb tud lenni, meglehet azért, mert az ő lendületét érzelmek, a barátjáét inkább a hatásosság vezérli. - Minden esélye meg is van rá. - Csendesíti el magát a szavak végére, ezzel jelezve, hogy minden, amiről most beszélnek, kettejük között fog maradni. Nehéz időnként megállapítani, hányadán áll az ember Alfonso Delucával, de akiket szeret, azok a világ súlyát is rápakolhatják, ő el fogja így vagy úgy, de cipelni. Valami csillan a szemében, és ezzel a tekintetével megint röviden legelteti a szemét a másikon, örülve annak egyébként, hogy kezdi egészen más fényben látni őt. Amikor a születésnapján odajött Bria köszönni neki, még talán azt a kislányt vélte felfedezni a vonásaiban és a gesztusaiban, akit annyi éve otthagyott a szülővárosukban, később pedig, ha fiatalnak már nem is látta többet, a gyász ült oda a vonásaira, a terror és a sokk társaságában többek között. Most egy szabad nőt lát, aki bármire képes lehet a saját jóléte érdekében. És ennél többet nem is kívánhatna neki, ha őszinte akar lenni a férfi. - Helyes. Na gyere. - Indul meg vigyorogva a hátsó rész felé, részben, mert négyszemközt szeretne beszélni a nővel, részben a show kedvéért, amit Alfonsonak mindig osztályrésze lesz nyújtani a nagyérdeműnek. Szinte érzi a hátában a tekinteteket és némileg a rossz akarást, hiszen ha Briseán ebben a városban fogást akarnak találni, akkor mi sem jobb megközelítése ennek, mintha ha az ex-vőlegényével látják elvonulni? De ezek még csak tekintetek, hiszen a szavak itt kemény következményekkel járnak, és ezt mindenki jól tudja egyébként. - Ezen még nem volt időm gondolkozni. A legutóbbi terveim szerint ezt az egész helyet neki szántam volna. - Áll meg az egyik asztal mellett, és rá is támaszkodik az egyik kezével, hogy a másikat közben a nadrágja zsebébe rejtse. - De azt hiszem még ennél is sokkal fontosabb feladatot fog kapni. - Alfonso valóban nagyon büszke a barátjára, és bár hiányozni fog neki a jelenlegi, szoros felállás kettejük között, attól mert másnak fog közvetlenül dolgozni - ráadásul egy sejthetően sokkal testhezállóbb feladatkörben -, nem vitathatja el tőle ezeket. Sem a már pletykaként emlegetett pozícióját, sem a lehetőséget, ami a közegen belül ezzel jár. Alvizének régóta nincsen végrehajtója, szóval ez nagy dolog is lehet még akár. Ingatni kezdi a fejét, azonban Briseából olyan gyorsan törnek ki a gondolatok és a kérdések egymásután, hogy nehéz lenne megmondani, mivel nem ért egyet hirtelen. - Ezen nem fogunk elkezdeni vitatkozni, Bria. Kettőt is kevésnek gondolok, szóval ezt vedd aranyközépútnak. - Mondja, majd ellöki magát finoman az asztal lapjáról, amin eddig tenyerelt, és lassan elindul még beljebb, miközben beszélgetnek tovább. - Ha szóltatok volna előre, akkor nem kellene költöznöd. Ez lesz a járulékos veszteséged a meglepetés miatt. - Mondja vigyorogva, mert érezte, hogy a nő néhány pillanat erejéig élvezi a kialakult helyzetet; az embereket, akik takarták őt, amíg megrohamozták a férfit, aztán a pillanat csattanóját, amikor a semmiből érte Alfonsot a viszontlátás, aztán talán a figyelmet is, amit azonnal neki tulajdonított, és tulajdonít még most is. Később mérlegelheti, megérte-e mindez annak fényében, amit ez az olasz most ajánlj neki. Sok választása sajnos a nőnek nincsen. Halkan felnevet a kérésre, aztán finoman int egy irányba, hogy arra menjenek tovább, majd néhány ajtó múlva szélesre tár egy duplát maguk előtt, ami azt a részt takarja, ahol a lányok a rúdakon táncolni szoktak. A terem most üres, de a lányok lágy mozgása azért megtölti a most már kevésbé üres teret. - Ide nem hiszem, hogy bárki bekísért volna. - Ha esetleg téved, az meglepné, de talán mégsem annyira, mint amennyire látszólag biztos a dolgában. A teremben szintúgy van bárpult, és mivel ő tényleg a nappali - most már esti - piálás etalonja, odasétálva int, és kér még egy whiskyt magának. - Mesélj, hogy érzed magad. - Kérdezi a másik szemébe nézve, a hangja pedig arról árulkodik, hogy persze, New York szép és jó, de nem elég élesek a fények éjjel sem, hogy elfedjék a valóságot. A nőé pedig most az, hogy a férje halott, a fia valószínűleg távol, a háború pedig lassan a küszöbön áll, és kopogtatás helyett kurvára rájuk fogja a férfi szerint rúgni az ajtót.
Csak egy enyhe szemöldökfelvonással reagálja le ezt a - férfi számára - mosolyogni való információt. Szóval miatta, nos nem igazán gondolta, hogy egy látogatás tőle akkora szenzációnak számítana pont azért, mert a férje mint olyan, már egyáltalán nem tekinthető semmiféle státusszimbólumnak. Az apja, tehát a neve mondjuk még igen, de az megint más kérdés. Ebben pedig semmi újdonság nincs a számára, bár valahol remélte, hogy ennyiből azért más ez a város, mint Nápoly. Legalább egy kicsit, de bizonyos dolgok mindenhol ugyanazok. - Meglátjuk, ezzel mit is lehet kezdeni. - lassan mosolyodik csak el, mert közben a gondolatai bepörögnek. Ha kíváncsiak, az jó, ha mernek kérdezni, az még irányítható, fenntartható vele mindenféle látszat. Ezzel ő maga is nyer segítséget, az információk mindig jól jönnek, ahogyan nem árt alaposan feltérképezni sem ezt a közeget. - Efelől nincsenek kétségeim. - sosem voltak, bár néha rettentően vágyott volna valami egyszerűre és teljesen hétköznapira, de...a Rossi névnek ára van, ami a hajlik-törik végleteken kívül nem szolgálhat mással. Ő az előbbit választotta, a húga jelenleg az utóbbi felé tart, és hiába szeretne, nem fog beleszólni azért, mert nem akar az lenni, aki megszabja az irányt a testvére életének. Ugyan nem hiszi, hogy a maffia elől messzire tudna futni, de talán van rá esélye, hogy kevésbé kapjon figyelmet és kevésbé szóljanak bele az életébe. - Azért minden tudatlant ne kezdj megcsonkítani. Rontaná az imidzset. - elmosolyodik, hogy kicsit tompítsa ennek a mondatnak az élét. Nem kétli, hogy Alfonso képes lenne ilyesmire, sőt, magától értetődően valószínűleg tett is már hasonlókat. Kevesen maradnak "szüzek" a maffiában, a hófehér lélek nem hozzájuk tartozik. Ezért is vágyja a rendőrség őket olyannyira rács mögött látni. Pedig a kommunikáció mindenhol működőképes. - Remélem, hogy sikerül neki. De ez maradjon közöttünk. - akkor a húga talán nem találja magát egy elnyomó házasságban, ahol a nagy szája miatt talán idejekorán történne vele valami, vagy egyszerre több valami, amikre nem szeretne gondolni. Szóval menjen, élje az életét. Ha tud, még segíti is majd neki, hogy ezt megtehesse. - Ennek őszintén örülök. - bólint, de azért megnézte volna az öreg Alvize arcát, amikor ezt Marco közölte vele. Néha maguktól is kialakulnak dolgok, amolyan rendeltetésszerűen, Marcoék esetében pedig ez szerencsésen ugyanonnan való merítés lett, tehát rang ide meg oda, de nem idegenekről van szó, akiket még zsebre tudnának vágni a szövetségiek példának okáért. - Teszek rá igazság szerint. - közli angyali mosollyal, nem érdekli az apja és jelenleg a legkevésbé sem. Nevelje az öccsét, az ő jövőképét még alakíthatja. Továbbra sem érti hát, hogy minek küldte őt ide úgy, mint egy express csomagot. Mondhatta volna azt is, hogy utazgasson, lásson világot, csináljon bármi mást a világ egy távoli pontján. Nem, New Yorkba küldte és lerakta Alfonso ajtaja elé gyakorlatilag. Néha teljesen logikátlan a viselkedése. Hallgatja Alfonsot, míg újra meg újra végigszalad a pokerasztalokon a tekintete. Szeret kártyázni ami azt illeti, nyilván otthon meg is teheti bizonyos helyeken, a férje tisztában volt vele, hogy nem ostoba. Ironikus, hogy az apja pedig nem. - Ha kikerül mellőled mert más kört szánnak neki, mihez fogsz kezdeni? - ez a kérdés nagyon adódik, nem mintha feltételezné, hogy Alfonso nem lenne képes rendezni a saját klubjának az ügyeit, de tudja mit jelentenek a parancsok. Talán most ő a rossz holló, aki előre már károg valamiről, amiről még nem kellene, ami talán be sem fog következni, bár ebben kételkedik. - Kettőre? - ezen azért megtorpan. Egy ember, ha ügyes, még nem feltűnő. Kettő már tömeg. - Tehát komoly gond van ideát is? - ez a kérdés is adódik, mert egyszerűen összeilleszthető képlet - Mert ha nem, akkor a válaszom is egy nem. - és USA ide meg oda, ebbe beleszólna. Akkor is, ha a férfinak nem tetszik. - Megint költözzek? - elfintorodik, persze nem kellene, ha elfogadta volna Alvize ajánlatát, de nem tette meg. - A mostanit is ti jelöltétek ki, mi baj van vele? - miért kellene onnan elmennie? A sofőrre nem mond semmit, otthon is volt, ha kellett, bár jobb szeretett maga vezetni. Viszont ennyit igazán elfogadhat, de a két testőr? Nagyon sok. - Nos, ennek örülök. Mindenki nehéz időszakban van. Legalábbis otthon elég feszült a légkör. - ami érthető - Olyan helyére vigyél a klubnak, amit eddig szerinted nem láttam. - szúrja be, lévén a nagy részét látta, megmutatták neki.
“I've been havin' dreams jumpin' on a trampoline. Flippin' in the air, I never land, just float there. As I'm lookin' up (as I'm lookin' up), suddenly, the sky erupts (sky erupts). Flames alight the trees, spread to fallin' leaves. Now they're right upon me”
Alfonso sohasem volt gondolatolvasó, mégis, pénzben merne most fogadni arra, hogy a teljesen más a másiktól legalább annyira a közegtől való függetlenséget jelenti burkoltan, mint ahogyan ő is érez a város iránt. Szereti a szülőhazáját, és ha kell, tűzbe menne a szülővárosáért is, de az egészséges egyensúly egy olyan férfi számára, mint amilyenné ő vált az, ha kellő távolsággal adja meg azt a maffiának, amit elvárnak tőle. Ő sosem volt katona alkat, hiába képes könyörtelenül eltenni bárkit láb alól; ő inkább mindig az lesz, aki képes hullámzásra bírni őket, jelentsen ez bármit éppen az adott pillanatban. És végtére is üzletember, aki rengeteg pénzt tol haza. Valamit valamiért, ugyebár. Mosollyal fogadja viszont az egyszerű kijelentést, mert ha tehette volna, már régen a tengeren túl tudta volna a másikat; Briseának ugyanúgy kívánta ezt a szabadságot, mert, lehet részrehajlás végett, de sokkal többet szánt volna sorsként neki, mint ami a nápolyi feleségeknek kijár egyébként. Ő maga lehetett volna az út ehhez, de jól tudja, milyen, és azt a nő nem bírta volna hosszútávon, bármilyen mézesmadzag is volt az a pár év egymás oldalán. - Tőled, természetesen. - Vigyorog bele szinte a kristálypohárba, ahogy éppen kortyolni készült a válasz előtt, és amint kimondja, és ki is szórakozza magát röviden a dolgon, kortyol egy nagyobbat az italból. Ez nem Brisea hirtelen jelenléte miatt van, hanem mert sok olyan gondolat gyötri, amit a whisky tökéletesen kordában tud tartani az elméjében, persze egy bizonyos mennyiséget követően. Az is majdnem nevetésre készteti jelenleg, hogyan ámult Brisea azt illetően, mennyit iszik a tengeren túl, és tessék. Alfonso ritkán hazudtolja meg önmagát. - Nos, ha bárki lenne olyan ostoba, hogy kéretlenül érjen hozzád, azon a napon élt utoljára. - Részben komoly, kissé fenyegető, valahol pedig ismét szórakozott a hangja, mert ez nem olyasmi, amit itt bárki bevállalna bármiféle lopott örömök kedvéért. Így ingatja a fejét, mert ez nem a férfiaknak szól; ide csak az léphet be, akinek azt Alfonso megengedi, és bár vannak itt szarabb arcok is, tőle azért eléggé tart az összes. - Úgy értem, hogyha bárki nem a rangodnak megfelelően viselkedik veled, kitépem a kurva nyelvét. - És ezt képes úgy kimondani, mintha nem halálosan komolyan gondolná, pedig így van. Itt most az ő dolga a másik patika hírnevét részben megőrizni, és mivel Brisea nem látott még a nápolyi közegen kívül mást a maffiából, vigyáznia is Alfonsonak kell rá. - Hallottam dolgokat. - Fűzi hozzá óvatosan a másik húgához a gondolatait, és ennyiben is hagyja azokat. Alfonso mindig is komolyan vette a rangokat, és semmiféle problémába nem ütközik velük úgy, ahogyan mondjuk a barátja, Marco tenné; így nem tartozik rá, hogy az egyik vezér kisebbik lánya mennyire nehéz, vagy éppen könnyű eset, azt azonban nem titkolja, hogy a pofázás a berkeiken belül nyilván létező dolog. Ő annyit tehet, hogy amikor a lehetőség az ő végén éri a témát, egyszerűen határokat szab, ahogy most is teszi. Bria húga túl rangos, hogy akárcsak véleménye akadjon róla. Bólint, és szinte iszik a barátjára, amikor kortyol ismét, ingatva a fejét, mert még mindig nem hiszi el, mennyire tököset húzott elő Marco. Mintha tizenkilencre lapot kért volna még és azzal nyerte volna meg a játszmát. - Hosszú az út mögöttük. De legalább már nem kell aggódni miattuk. - Vigyorodik el még egyszer utoljára a témát érintően, hiszen néhány hónapig tilosban összejártak, amikor Fabiola még hivatalosan jegyben járt, sőt, a vőlegénye szét is verette Marcot, hogy az két hétig beszélni is alig bírt, mert kiakadt az állkapcsa. De így legalább nyugalom volt egy ideig. - Dehogynem. - Súgja úgy, hogy alig észrevehetően, egy mozdulat közben közelebb hajol a másikhoz, hogy megosszon vele egy titkot, ha még nem lenne vele tisztában. - Itt mindenki az ő szeme. - Nem a szó szoros értelmében, de Brisea biztos lehet benne, hogy az itteniek egy része hibákra éhezik, hogy a felüdülést jelentő jelentétet követően a botrány lengje körül a nőt, és miért is ne tenné? Sosem járt még itt, nem ismeri a közeg erre az oldalra eső részét, és nem tanult még meg lavírozni közöttük. Eltávolodva a másiktól ajánlja fel a körbevezetést, a pókerasztalok között viszont már nem halad annyira tempósan, míg addig tette, hogy kiértek a teremből. Tudja, hogy mindenki tekintete a hátukba állva hagyta el őket, mielőtt az ajtó is bezáródott mögöttük, és fellélegzik, amiért már majd kevésbé kell a szokásosat alakítania. Ahhoz most nincsen elég jó formában, hogy hosszasan legyen elég meggyőző. - Marco megállíthatatlan. Nagyon sokra fogja még vinni. - Jegyzi meg, és őszintén így gondolja; kezdetben segíteni akart a másiknak, ezért sokszor a férfi nevét, és a közegben betöltött előkelő helyét hívták segítségül a barátja előrehaladásához, de ma már a gépezet önjáró, és Alfonsora szinte nincs is szükség. - Sokkal több annál. - Nem találja rá a megfelelő szót, nem is tudja, merre kellene keresgélnie, de a legjobb barát, a jobb kéz, ezek mind annyira kevésnek tűnnek ahhoz, hogy leírja Marcot. És ez senki előtt nem titok egyébként. - Remélem nem kerülök ezzel a rossz oldaladra, de megemeljük kettőre. - Ez nem utasítás és nem ítélet a másik fejére mondva, csak apró tények. A város Alvize vezetése alatt az övék, és Alfonso nem elégszik meg egyetlen emberrel, akit kilőhetnek bármelyik óvatlan pillanatában. Itt mindenki arra számít, hogy hömpölyögni fog a vér az utcákon, ahogy azt Nápolyban szokás mondani. - Sofőr és védett lakás lesz a következő. Marcoval majd egyeztetünk. - Igyekszik majd úgy intézni mindent, hogy ne legyen semmi és senki a másik terhére, de sosem bocsájtaná meg magának, ha történne vele valami, ahhoz ő túl fontos, nem csak Alfonso, de sokak számára. Az előbbi határozottságából, bár ki nem billenti a kérdés, de látható egy pillanat erejéig, hogy váratlanul érinti; ha formában lenne, ennyit sem láthatna rajta a másik, de a történtek fényében talán még ő is megengedhet magának ennyit. A húga elhúzott a városból és ő nem tudja, hol lehet most. Élete szerelmét gyógyszerfüggőként találta itthon, és szavak nincsenek arra a néhány napra, amin a leszokás érdekében túl vannak. Alfonso sok mindent megélt már, de lázzal, verejtékkel verve, folyamatosan hányva azért Kirát ő soha nem akarta volna látni. - A körülményekhez képest nem panaszkodhatom. - Hazudja, de ennek nincsenek személyes okai a nő felé, egyszerűen Alfonso ilyen; a látszat az élete, és ha a közegben meg akarja tartani azt a kiemelt helyét, amivel jelenleg rendelkezik, akkor a legmesszebb, ameddig elmehet, hogy idegbajt kap a többiek előtt, és azt elkönyvelik megszokottnak. De szét Alfonso Deluca soha nem eshet.
Ezen a kérdésen nem kell sokat gondolkodnia, sőt, gondolkodnia sem kell. Persze, hogy más..de nem igazán tudná megfogalmazni, hogy pontosan miben is másabb. - Teljesen. - az emberek? A levegő? Valahogy az egész érzete más ennek a városnak, mint Nápolynak. A legjobb tulajdonsága azonban mégis az, hogy messze van a szülővárosától, messze mindentől, amit annyira jól ismer, amit annyira ki tud számítani már. Otthon egyértelműek a leosztások, egyetlen bemutatkozásból kiderül mindenki számára, hogy ki az újonnan érkező. - Pezsegni? - biccenti oldalra a fejét, mintha valami nagyon érdekes dolgot hallana. Valójában persze van egy elképzelése arról, hogyan érti a másik, amit mondott. - Mitől pezsegnek? - Ugyanis nem a viselkedés, hanem inkább a kiváltó oka érdekes az ilyesminek. Legtöbbször a férfiak nem érdekesek ezekben a kérdésekben, a nők viszont annál inkább. Rengeteg feleség tud olyasmiket, amiket mások nem. Ők úgy ismerik a férjüket, ahogy a család nem. Valószínűleg ez itt sincs másképp, de akadhatnak meglepetések. - Hmmm és gondolod nem védeném meg magamat? - néz rá kíváncsian. Mármint rendben, tisztában van vele, hogy Alfonsoban él róla egy kép, amiben valóban az a csendes, döntéseket elfogadó lány, akinek nevelték, de mögötte van 12 év házasság is és számtalan egyéb történés. - Vagy esetlegesen a férfiakra próbálsz célozni? - mert persze az is lehetséges, hogy valaki úgy van vele, miért ne szabadna, ha egyszer özvegy. Bár nem szereti ezt a státuszt, olyan...öregasszonyos, ráadásul nincs élő ember, akiben ne keltene szánalmat ez az egyetlen szó. Hisz gyász van mögötte. - Ha lenne is, a golyótól senki sem tud megvédeni. - főleg, ha neki szánják, ha az apján próbálnának ezzel fogást keresni. Az alvilág sosem játszik szépen, a családtagok pedig mindig felhasználhatóak a háborúkban. Ezzel történetesen tisztában van. Azzal nem, hogy az apja nem a véleményét kérdezte és a problémát tárta elé, hanem gyakorlatilag parancsot adott neki, mintha valami taknyos bakfis lenne. - Ezzel tisztában vagyok. - bólint, elég nehéz hetek vannak mögötte is. Jobban mondva voltak, mielőtt idejött. Mintha Nápoly megfagyott volna, az a bizonyos vihar előtti csend ülte meg az egész várost, amikor szinte jobbnak látja az ember, ha nem hagyja el a házát. De, hogy miért, azt nem tudnák megmondani. - Annak örülök, de Isten óvja azokat, akikhez őt odaküldik. Gyanítom fogalmad sincs, hogy a húgom milyen személyiség. - óvatosan elmosolyodik. Ha ő a rendezettség, a húga az őskáosz, aki mindent és mindenkit elutasít maga körül. A szabályokat és az apjukat főleg. Szabad életet akar élni, amibe seki nem nyerhet beleszólást. A legkevésbé akar signora valakivé válni, egyszerűen nem hisz a házasságban sem, mármint az elrendezettben semmiképpen. Aztán kis híján félrenyel. - Tessék? - tehát mégis jól hallotta. Fabiolát kérte. Maga sem tudja miért, de muszáj ezen nevetnie. Valószínűleg mások nem mulattak az ügyön ilyen jól, mert hát Marco részéről ez nagy ugrás a rokonság miatt, másrészt pedig nem gondolta, hogy Fabi házasodni készülne. - Zseniális! - nevet még mindig, gyanítja, hogy Marco kérése enyhén sokkolhatta a többieket. - Ők ketten...? - van közük egymáshoz egyébként, vagy ez teljesen légből kapott dolog? Akkor Fabiola nyilván lenyiszálja Marco tökeit. Az a lány eléggé független alkat. Széttárja a karjait egy vállvonás kíséretében. - Nem kell azért olyan komolyan venned a jelenlétemet. Apám nem lát el New Yorkig. - és egyébként is, hagyja békén az apja. Végtére is átköltözött a világ másik felére, tehát nyugodtan leszállhat róla és foglalkozhat sürgetőbb dolgokkal is. Mikor belépnek a pokerasztalok közé, hirtelen elkapja a kedv, hogy játsszon. Történetesen szereti ezt a játékot, sokat lehet belőle tanulni az ellenfelekről. - Tehát nem tétlenkedett. Mondjuk valljuk be, neki azért nehezebb dolga is van ebben a világban, mint neked. - hiszen alulról kellett mindent építenie. Ha mostanra sikeres lett, az a kitartásának köszönhető és ezért mindenképpen becsülendő. Bólint egyet. - Akkor megvan a jobb kezed, igaz? - bár, ha Marco ennyire sikeres, akkor hamarosan talán eljön az az idő, hogy ő is valami sajátba kezdjen. Hiszen ez a maffia egyik érdekessége: semmi sincs bebetonozva, kivéve a pentitokat, de ők más lapra tartoznak. - A lakás most átmeneti, legalábbis ezt mondták. - kortyol az italába - Elég? Bőven elég az az egy fő, aki így is túl lelkesen próbálja ellátni a feladatát. A minap felajánlottam neki, hogy nézzen velem sorozatot, minthogy a hátam mögött strázsáljon a kanapénál. - szemforgat, mindig érződik azért, hogy kik a túl lelkesek és kik minősülnek már ebben öreg rókának. Azt persze nem mondja, hogy végül vonakodva, de igent mondott, mert azért elővehetik, ő pedig nem akar neki rosszat. Egyébként kedves pasas a maga módján. - Nem, taxival járok, mint minden átlag városlakó, aki utálja a metrót. - mondja rezzenéstelen arccal, csak aztán mosolyodik el. - Minden rendben, talán túlságosan is nagy fenék van ennek kerítve, főleg mert jobban szeretek sétálni. - amivel rendre kiborítja a testőrként melléadott pasast, de ez ilyen dolog. Legalább az étteremben kénytelen vele együtt enni, hogy ne legyenek olyan rohadtul feltűnőek. - Alvize ajánlatát inkább nem fogadtam el, hogy lakjak a villájában. Kicsit túlzásnak éreztem. - nem kicsit ami azt illeti. Az apja persze kifejezte a rosszallását, de ez a távolság legjobbika, nem tud közvetlenül beleszólni mindenbe. - És veled mi van, Alfonso? Minden rendben körülötted? - Nápolyban feszült volt, Marco élete is veszélyben forgott, nyilván a helyzet sehol sem rózsás most, de törekedni kell rá, hogy meglegyen a látszat ugyebár. Viszont előtte, jobban mondva vele lehet őszinte. Másképp nem tudnak működni. Meglengeti a cigisdobozt. Hiába, rossz szokások...
“I've been havin' dreams jumpin' on a trampoline. Flippin' in the air, I never land, just float there. As I'm lookin' up (as I'm lookin' up), suddenly, the sky erupts (sky erupts). Flames alight the trees, spread to fallin' leaves. Now they're right upon me”
Véleménye szerint New York és Nápoly akár ég és föld is lehetne, és bár mindkettőt ugyanúgy szereti, bizonyos egyértelmű okok miatt, itt érzi magát otthon. Ezt az egész közeg tudja róla, és Alfonso sosem volt olyan, mint a bátyja, aki még Nápolyhoz képest is a borvidéket preferálta, és megoldja leendő családfőként az ingázást Campania és a védelmezett város között. Alfonsonak élet kell, nyüzsgés, elérhető közelség bármivel kapcsolatban, amire éppen vágyik, és kapcsolatok tömkelege. Itt minden megvan, amire szükségük lehet, és nem vágyik el innen sokszor még röpke utazások miatt sem, pedig azokból régebben akadt neki bőven. Most már csak Nápoly intrikái miatt teszi ki innen javarészt a lábát. - Egészen más, mint otthon, nem igaz? - És bár neki ez az otthona, olyan szóhasználat mellett dönt, amit Brisea közelebb érezhet magához. Kitért már futólag erre, amikor újra találkoztak, arra viszont, bár állítása szerint kellett volna számítania, hogy a nőt errefelé terelik a férje halála után, túl sok minden történt a férfivel, hogy mások sorsának alakulását elemezgesse a nem létező szabadidejében. Most minden utolsó cseppet is a szerettei szipolyoznak ki belőle, ő pedig igyekszik tartani magát, hiszen részben hibás, részben ő okozta, részben meg megérti, hogy az egész szarsággal együtt azok is megborultak, akiket igazán szeret. Csak túl sok a felhő körülötte a közeledő háborún kívül is, ami nincsen ínyére jelenleg. - Tudod, most megint elkezdtek pezsegni. - Mondja egy érdekes vigyorral az arcán, ami félig büszkeség, mert ez az ő saját közege kvázi, félig lesajnálás, amiért nincsen jobb dolguk nekik sem, mint a nápolyi tragédián, és olyanokon legelni naphosszat, mint Brisea Rossi jelenléte és Alfonsohoz fűződő kapcsolata New York-ban. Mindig is kettősen érzett a betöltött szerepét illetően, de a benne élő hiú férfi örökké a csodálatot és a léleksimogatást fogja preferálni, mint a morális kérdéseket. - És mivel sokáig unalomban éheztek valami iránt, hogy történjen végre, nem akarom, hogy a tiszteletlenség határát súrolja az érdeklődés. Ilyen feszült helyzetekben pedig ez könnyedén megeshet. - Mindenki tudja a szabályokat, aki idejár, és nem is sértené meg őket azzal, hogy emlékezteti rá őket; Alfonso amúgy sem olyan férfi, aki kétszer mondana el bármit, kivéve, ha a családjáról vagy a szeretteiről van szó. - Nincsen melletted már férfi, aki közvetlen tudna figyelni rád, és gondoskodna a védelmedről, ráadásul Nápoly most.. nagyon ingoványos. - Egy kibaszott káosz, ami odaát megy, de óvatosan fogalmaz, amit egyébként nem a nő miatt tesz meg. Briseát egy végtelenül okos nőnek ismerte mindig, aki tudja, hogy ha hall is valamit, azzal az információval hogyan kell bánnia a közegen belül. Az itteniek azonban más szocializáció, nagyon nyugatiak, és nem akarja, hogy túl sokat tudjanak, mielőtt rendbe szednék a soraikat odakint. - Arra nem tudok neked válaszolni, miért nincs pont itt, de biztosan nem marad Nápolyban ő sem. - A látszat még mindig egy fontos tényező a maffia számára, ha pedig minden Rossi lányt Alfonsohoz küldenek, az kérdéseket vet fel; már nem a berkeiken belül, de a külső üzleti partnereknél, a félreeső ügyintéző kutyáiknál, riválisoknál. Meg kell tartaniuk azt a képet magukról, hogy joggal övék a város a tengeren túl, és itt is. Az egész a hatalomról szól. Széles lesz a vigyor az arcán ismét, ezzel készíti elő, amit mondani fog, de nem ereszti bő lére a dolgot, hadd maradjon kíváncsiság a másikban azután, ahogy a kérdésére válaszol. - Hát Fabiolát. - Szándékosan úgy fogalmaz, mintha ez teljesen egyértelmű kellene, hogy legyen, de Alfonso tudja, hogy egyébként nem az. Nagyon régóta beszélnek kettejük jelenségéről itt is, meg Nápolyban is, hiszen a köztük lévő vibrálás szinte már fojtogatóvá és időnként kellemetlenné vált mások számára - az egyértelmű szemmel baszás miatt, ahogy sokszor hallotta megfogalmazva másoktól -, de Marco rangja miatt úgy tűnt, nem lehet közöttük semmi. Más tészta, hogy Marco mostanra Alvize egyik legbizalmasabb és leghatékonyabb embere. A sakktáblán a bábuk átrendeződtek erőviszony szempontjából az elmúlt tíz évben, ez biztos. - Ó, én egy percig sem kételkedem abban, hogy te személy szerint nem akarsz a terhemre lenni. De már csak a neved természetéből adódóan is valószínűleg így lesz. - Van egyfajta könnyedség a hangjában, ami keveredik a rá jellemző iróniával, mégis a szeretet beszél belőle, mert szívesen kap agyvérzést azokért, akiket közel érez magához. De ezt egyiküknek sem kell tudnia, mert a végén annyi terhet pakolnak már rá a nők körülötte, hogy tényleg elviszi egy agyérgörcs. Ő lehajtja a whisky maradékát, és úgy indul el a következő terembe, ami előttük van, nyitva az ajtót tiszteletteljesen a hölgy előtt, és előre is engedi Briát, mielőtt követné a pókerasztalok közé. - Kezdetben kizárólag én írhattam fel bárkit a listára, de mára már szerintem Marco kapcsolatai sokkal szerteágazóbbak és értékesebbek is, mint az enyémek. - Alfonso a drogokat intézte ide, és Qadirral a mai napig remek kapcsolatot ápol - még, ha Tigerrel kevésbé is -, de Marco olyan szintű hálózatot épített ki a városban alig pár év alatt, hogy ez a férfi rendesen le van rajta döbbenve. - Szóval ma már inkább ő foglalkozik ezzel, a kérések is hozzá futnak be, és én bízom az ítélőképességében. - Nyilván nem teljes egészében van még ez Marco kezében, mert ő simán kibaszná innen a gerinctelen forma alakokat is, mindegy, mennyi hasznuk van üzletileg vagy máshogy. Alfonso időnként finomhangolja őt, meg a listát, de egyébként tökéletesen működnek ebben együtt. - És hol laksz most? Van elég testőröd? Sofőr és autó is rendezve van? - Furcsa számára így a felállás, mert ha Rossi szólt volna előre, Marco intézi ezt mind, de mivel az információk elcsúsztak látszólag, Alfonsot zavarja, hogy ilyen fontos részleteket nem tud, pedig muszáj neki, hogy tisztában legyen velük. Addig úgy sem nyugszik.
Szereti megélni a változásokat. Még akkor is, ha egyébként teljességgel és minden gondolatával ágál is ellenük sokszor. Jobban mondva, ha az apja végre felnőtt nőként kezelte volna ebben a kérdésben, akkor megbeszélhették volna, miért is akarja annyira, hogy New Yorkba jöjjön. Akkor elkerülték volna a parancsolgatást és a pofont a részéről, az ő részemről a megkérdőjelezést és az üvöltözést is. Sajnos kénytelen belátni, hogy az apja szemében mindig egy gyámoltalan kislány lesz akinek bele kell szólnia az életébe, mert dönteni bizonyosan nem tud önállóan. Na ez pontosan olyan, ami már-már a bosszantáson is túl tud menni. Végtére is özvegy és van egy fia, sok minden hát már, csak nem kislány. Az elmúlt két hétben jól érezte itt magát. Sétált, felfedezett, csupa olyan emberrel találkozott, akik ismerték a nevét, míg ő a létezésükkel sem volt tisztában. Kicsit talán az egész amolyan csodabogárságnak hathatna, de egyáltalán nem érzi így. Az új dolgok nem mindig jelentenek rosszat. A tálalásuk már más kérdés, és ő legalább annyira keményfejű tud lenni, mint az apja. Ebben tökéletesen hasonlítanak. - Hasonlónak. - bólint - Tudtam, hogy sokan élnek itt és örökké mozgásban van az egész, de látni és itt lenni, az valami egészen más. - elmosolyodik, tényleg tetszik neki a város. Legalábbis az a része, amit eddig volt szerencséje látni belőle. Mivel bizonytalan, hogy meddig is kell pontosan itt lennie, szeretné minél több részét látni, felfedezni, megismerni egy kicsit. - Ugyan, az érdeklődés még nem bűncselekmény. Ha pedig valamire nem szeretnék igent mondani, akkor nem fogok. Ne aggódj ilyenek miatt. - legyint a pulthoz tartva, hisz nem akar Alfonso életében gondot okozni. Gyanítja így is elég sokk lehet a jelenléte a férfi számára, aki eddig mesterien elásta őt is valahová a Nápoly címkéjű dobozba, amit itt nem kell elővennie. Vagyis mostanáig bizonyosan nem kellett. - Már miért számíthattál volna rá? - vonja fel a szemöldökét - Én sose gondoltam ilyen opcióra. Sőt.. - hisz a maga nemében egy képtelenség, átreptetni egy másik kontinensre azért, mert az apja aggódik, talán egy kissé túlzás. Ráadásképp különös is, mert a húga nincs itt, pedig neki ugyanúgy el kellene jönnie Nápolyból, nem? Nem az lenne a logikus? És a jelek szerint ez a logika valahol nagyon megpattant. - A helyzetem azért már engedné, hogy szabadon lépegessek a táblákon, nem is értem mi ütött apámba. Mert példának okáért, miért nincs itt a húgom? - teszi fel hangosan is a fejében tamtamoló kérdést, mert erre persze az apja nem reagált érdemben. Gyanítja, hogy a kishúga is hamarosan férjhez fog menni valakihez, de az apja általában senkit nem avat be a terveibe. - Nem. Kicsit felfordultak a napjaim az utóbbi időben. - de ettől még nem felejtette el a dolgot, és kíváncsi is. - Szóval, mit kért? - elmosolyodik, mert a visszakérdezésből azt gyanítja, valami szokatlant, talán merészet, vagy ostobaságot. Bizonyára nem egy új kocsit, lakást meg isten tudja milyen tárgyat, amire magának is össze tudná szedni egyébként a pénzt. Tehát most Alfonsot találja meg a kíváncsi pillantás, mondja el. - Héé, ez aljas. - felnevet két korty gin után - Mondjuk akkor úgy, Mr. Hitetlen, hogy megpróbálok észrevétlen maradni, hogy ne terheljelek a kelleténél jobban. Így jobban hangzik? - de mosolyog, nem is lehetett Alfonso szavait sértésnek venni a vigyorgása miatt. Bár tény, érti is őt, mert a jelenléte egyrészt egy tény, másrészt pedig gyakorlatilag ő az, akit ismer ebben a városban. Viszont ez nem Nápoly, a férfinak itt van az élete, aminek ő egyébként nem képezi a részét. Ezt nem kívánná felrúgni semmi esetre sem. - Köszönöm, ezt azért jó hallani. - biccent egy mosollyal, mert igazából számára ez a hely izgalmas és érdekes. Sokat olvasott már róla, látta filmeken és most szinte hihetetlennek hat, hogy valóban itt van. - Mármint az ingyen alkoholizálás ügyében? - mosolyog megint, de oké, nyilván Alfonso nem így értette. - Rendben, ha problémám lesz, keresni fogom. - bár jelenleg kételkedik abban, hogy valaha lennének ezen a helyen gondjai, teljességgel oda van rá figyelve és rendben is van. A híre is jó, tehát Alfonso nem túlzott róla Nápolyban. - Ejnye, majd igyekszem nem igényelni ilyesmit, akkor nem okozok neki fejfájást. - vagy idegbajt, attól függ melyik oldaláról nézi. Bár a tekintete teljességgel ártatlan, hát miféle problémát tudna ő okozni? Semmilyet. - Áhh tulajdonosi tárlatvezetés? A végén még különlegesnek fogom magam érezni. - mivel nem gyors ivó a poharával a kezében ellép a pulttól, hogy kövesse a férfit - Egyébként egy részét láttam a helynek, voltam itt egy párszor az elmúlt két hétben. - nem mintha ezt Alfonso ne tudná meg, ha beszél itt bárkivel. - És hogy döntötök, kik jöhetnek be a VIP-be? - mert ő meglepődött, amikor felengedték, jobban mondva szóltak, hogy feljöhet. Tökéletesen el lett volna odalent is a tömegben.
“I've been havin' dreams jumpin' on a trampoline. Flippin' in the air, I never land, just float there. As I'm lookin' up (as I'm lookin' up), suddenly, the sky erupts (sky erupts). Flames alight the trees, spread to fallin' leaves. Now they're right upon me”
Nem merné kijelenteni, hogy a Mirage - vagy, ahogy egymás között mondják, Miraggio - falai között más arcot öltene magára minden alkalommal, de egyértelműen elkezdi játszani az itteni játékot, sőt, talán vezetni is, ahogy beteszi a lábát az épületbe. Az első emeleten elnyúló VIP részleg, ahol a munkája szerint az itteni közeget boldogítja olyan számára, mint egy másik világ, ahol ő koronázás nélkül is király lehet. Alfonso sohasem vágyott nagyobb rangra, mint amilyennel most rendelkezik - ami azért alakoskodás a részéről, hiszen a vezetők alatt csücsülni nem rossz élet -, és ez éppen elég neki ahhoz, hogy nevet csináljon nem csak magának a városban, de a klubnak is, amit együtt vezetnek Marcoval. Ami amúgy röhej, mert mindent a barátja csinál. Nem is véletlen, hogy neki szánja majd a teljes kócerájt hamarosan. Persze, amennyiben nem kap rangot Alvizétől, amiről már azóta beszél szinte mindenki, hogy megmentette az öreg életét. Pedig Marco nem ezt kérte tőle. Fabiolával nem kell ezen a helyen versenyeznie, meglehet azért, mert nem is akar; a rangos hölgyek jelenléte parázs módjára rázza fel a falak közöttieket, akik igyekeznek nem látványosan unatkozni időnként, amikor elfogynak a pletykák az Almából, aztán még Nápolyból is, mert éppen senki nem ármánykodik, kúr félre, vagy öl meg valaki fontosat. Brisea jelenléte egyszerre okoz számára fejfájást a már meglévők mellé; hiszen tudja pontosan, mit jelent ez rá nézve az elkövetkezendő időkben, és szinte biztos benne, hogy napokon belül vagy megérkezik Rossi a magángéppel, hogy nyomatékosítsa ezt a férfiben, vagy jön egy gyors telefon, amit Bria úgy néz ki, nem nézne ki az apjából. Alapesetben talán nem lenne ennyire egyszerű az idősebb Rossi sem, de háború van, és az energiáikat jól kell tudni most csoportosítani. Másrészről pedig, mivel a biztonság ebben a városban a barátjának köszönhetően kifogástalan, legalább nem kell miatta aggódnia a közeljövőben. - Ilyennek képzelted? - A kérdés, bár határozott, ahogy azt Alfonsotól már mindenki megszokta, de valahol óvatos, hiszen a kettejük régi kapcsolatából, és a végének a jellegéből következhettek elképzelések a másik részéről. Ha nem így volna - bár Alfonso pénzben fogadna erre - akkor az ide úton biztosan kirajzolódott valami a nő fejében, és kíváncsi lenne a gondolataira, ha már így meglepte őt az otthonában. Mert, bár imádja Nápolyt, Alfonso itt van otthon. - Nem mernek terhelni. Ha mégis megtörténne, kérlek szólj, és intézem. - Mondja, még mielőtt intene a pult mögött álló alkalmazottjának, és elrendeznék Bria italának kérdését. Fabiolára is ugyanez vonatkozik, amikor idejön, bár ő általában megoldja a konfliktusait elég gyorsan és hangosan magának, a mellette álló habitusa nem egészen így él a férfi fejében, sem a régi énjét, sem a még részben megismerésre váró, új Briseát illetően. - Ha nem azt élnénk jelenleg, amit, még számíthattam is volna rá. - Részben érti, miért ide lett küldve a másik, hiszen a New York-i háború részükről még csak egy feltételezés, de Nápolyban komoly gondok vannak jelenleg is. Azonban, ha bebizonyosodik, amire Alfonso és az egész itteni mag gondol, Brisea sokkal közelebb lesz hozzájuk az elkövetkezendőkben, mint mondjuk szeretné. És ezzel lehet, az újdonsült szabadsága is hamar szertefoszlik majd a maga nevében. - Élvezd ki, amíg csak tudod. - Emeli a poharát a másikra, és arra a szabadságra, ami nem a nápolyi nők sajátja, de amiről úgy gondolja a férfi, jár a másiknak. A gyász nem egyszerű dolog, ahogy rangos nőnek lenni sem a közegben, így talán pedig egyszerűbb lesz a nőnek rendbe tennie a lelkét a következő hónapokban. Hacsak nem kezd el vér folyni az utcákon. - Nem hallottad? - Vigyorodik el szélesen, amikor Marco kérése szóba kerül, sőt, halkan el is neveti magát a zsenialitásán a dolognak. A barátjáról mindig is tudta, hogy szemérmetlen, és kibaszott bátor, de az, hogy tulajdonképpen botrányt kért az öregtől egy olyan kurva helyzetben, mint a mostani, nagyon sok tökről árulkodhat a közegben. És ez kell is nekik most, különben járnának a szájak rangokról meg seggnyalásról. Annak ellenére is, hogy Marco valószínűleg az öreg végrehajtója lesz, és nem azért, mert a lányát dugja, most már nyilvánosan is. - A legnagyobb tisztelettel mondom ezt most, Brisea, de nem hiszek neked. - Mondja még mindig az előző vigyorral az arcán, mert részben szórakoztatja a feltételezés, hogy a nő szerint nem lesz a terhére. Mindenképpen a terhére lesz, csak ez Alfonso számára nem jelent problémát. - Örülök, hogy itt vagy. - Majdnem hozzáteszi, hogy itt van az ő olvasata szerint Brisea helye, de attól tart, ez egészen másképpen csapódna le a múltra való tekintettel a nőben, ezért nem mondja ki végül. - Ha bármire szükséged van, Marcot keresd. Nem azért, mert én ne segítenék, de ahogy mondtam már, ez a hely az ő kezében van szinte. - És körbe is néz a tekintetével a helyiségen, büszkeséggel a hangjában és minden vonásán. - Mondjuk ha kivételes bánásmódot szeretnél igényelni, akkor azt inkább ne tőle. Nincs finomhangolva hasonlókra. - Mondja megint nevetve, aztán kortyol egyet az italából. - Gyere, körbevezetlek. - Int a másiknak, és ellöki magát a pulttól, hogy elinduljanak az emeleten körbe. A VIP tulajdonképpen rengeteg teremből áll össze, ez csak a bár rész, ami a bejárati ajtó mögül nyílik közvetlenül, és ahol általában mindenki lenni szokott, de van kártyaterem, nyerőgépek, rúdtáncosok, és még sorolhatná. Semmivel sem spórolt, amikor Alvizével megtervezték a jövőjüket a klubbal, és az itt folyó üzletekkel meg pénzzel, ami keresztülmegy a rendszeren.
Talán, ha definiálnia kellene a szabadságot, akkor valahogy így írná le, mint a rövid itt tartózkodását a városban. Hiába a figyelő szemek, mégis teljesen idegen és ismeretlen mindenkinek, és ez valahogy melengeti a lelkét. Jön-megy, jól érzi magát, még ha néha meg is van az önostorozás mélysége, amiért a fia olyan távol kell, hogy legyen tőle. Persze a szervezet többi, vele egykorú gyerekével jár abba a bentlakásosba, hogy mentesüljön az egyéb...problémák súlya alól, de akkor is. A számára a fia még egy gyerek, akinek tán jobban szüksége lenne az édesanyjára, mint egyebekre, de ezt a kegyet már nem adták meg neki. Az apósa - jobban mondva a volt apósa - sosem járult volna hozzá, hogy az unokáját az Államokba hozza. Ő viszont nagyon is itt van. Minden csontja, minden csepp vére érzi ezt a változást. Már érti, hogy Alfonso miért szeret annyira itt lenni: mert itt azzá formálhatja magát, akivé akarja. Otthon, Nápolyban ez nem sikerülhetne. Ott előre eljátszott szerepek vannak megírva jóformán mindenkinek. A klub is kifejezetten tetszik neki pont azért, mert ízléses és sugárzik belőle a dekadencia szép ígérete. Na persze azzal is tisztában van, hogy pont a falai között nem csinálhatja azt, ami hirtelen az eszébe jut, mert ahhoz túl sok a figyelő szempár, akiknek a neve mond valamit, akik még egyszerre méregetik és próbálnak vele jóban lenni, próbálják kitalálni milyen ő. De a kedves mosoly, az érdeklődő kérdések szép jelmezt adnak rá, a felszínesség pont az, amit kiválóan ismer és nyújt akárhol, akárkinek. Persze az izgatottság, ami az embereken végigmegy, az ő figyelmét is felkelti. Ez csak egy valakit jelenthet, már amennyiben helyes a gondolatmenete: Alfonso visszajött. Gyanúja szerint elég sok nő nagyon is készségesen feküdne a lábai elé egy szál semmiben, mert a sóhajok, a susmorgás nem pont arra enged következtetni, hogy a férfi jelenléte annyira ijesztően hatna ezekre a nőkre. New York nagyon más. Nápolyban ekkora feltűnésig nem merészkedne semmilyen nő. Viszont a sort kivárja, nem nyomakodik, nem siet elé. Az ízlésesebb atombombaként ható találkozások inkább a kedvére vannak itt, mint a rajongó bájolgások. Most nem otthon vannak, és ezért rettenetesen hálás. Persze azért a megfelelő időpontban maga is üdvözli, amikor már úgy véli, hagyják annyira levegőhöz jutni a másikat, hogy őt is észrevehesse. És ugyan nem lassul le körülöttük a világ, sem a mozdulatok, nem halkul el a zene sem, de észreveszi őt, úgyhogy köszöntheti maga is a két puszival, hiszen valóban elég régi az ismeretségük. Kiszélesedik a mosolya, hát persze, hogy nem szólt az apja. - Ilyen hírt mégsem közölhet veled telefonon. - persze, még Nápolyban számtalan módot találhatott volna, hogy beszéljen Alfonsoval, de az apja nagyon is óvatosra vette a figurát, egyszerűen nem fogadott senkit. Senki olyat, aki ismert arcnak számítana. - Érdekes ez a város. - már-már bűbájosba hajlana a hanghordozás, a mosoly, de Alfonsonál ezidáig sosem kellett alakoskodnia, nem szándékozik most elkezdeni. - Élvezem, hogy idegen vagyok. - legalábbis most. Mivel meghatározatlan időre lett ideküldve, talán később már nem fogja ezt ennyire érezni, mint most. Felveszi a lépéseinek ritmusát, megáll vele a pultnál. Tehát az atombomba sikeresnek bizonyult, hisz igazság szerint szólhatott volna ő maga is, de tisztában van az otthoni helyzet bonyolultságával, és nem találta ezt annyira...kiemelkedően fontosnak. Halkan felnevet, megérinti a pult hűvös lapját. - Nagyon szeretnek kérdezni. - ráadásul nem igazán tudja, hogy mi él az itteniek fejében Olaszországról, de szerinte nem a valóság. - De nem terhelnek meg kéretlenül. - tehát senki sem akar görcsösen elmenni a lakására, persze ajánlatokat kapott már vacsorára, vásárlásra meg minden egyéb ilyesmire, de szeret válogatni, kiválasztani a megfelelő társaságot, ahonnan a legtöbb haszon érkezhet. Az apja lánya. - Gint tonikkal, duplán. - néz a pultosra ő is és egyre szerencsésebbnek gondolja azt, hogy engedték angolul tanulni annak idején. Persze, néha elbizonytalanodik, vagy nem ért meg hirtelen 1-1 szót, de az olasz a segítségére van, ha valami nem jut eszébe. - Az apám... - sóhajt egyet, igazán sokat veszekedtek az indulása előtt arról, hogy miért akar a feje felett döntéseket hozni még mindig, amikor már nem kislány. A nagy ötlethez hozzácsatolta, hogy engedje ide a húgát is, amiről meg persze szó sem lehetett. Ki érti? - Hidd el, engem lepett meg a leginkább ezzel az egésszel. - nyúl el az italáért, itt még a ginnek is másmilyen az íze. Önkéntelenül megérinti az ajkát ott, ahol az apja gyűrűje megsebezte. Hiába, most megint tulajdon lett, legalábbis a házában mindenképp. Ott pedig egyetlen arannyal írt szabály lóg mindenhonnan: soha ne mondj ellent. Persze, már csak az venné észre aki erős fényben és elég alaposan vizsgálgatja a kérdéses területet, tehát senki. Erről viszont nem fog beszélni, ez az ő dolga. Egyébként sem számít kirívónak. - De a feltételezésed helyes volt. - koccintja a poharát az övéhez, mielőtt beleinna az italba. Már rég nem kesereg ilyesmik felett, hogy az apja mit tesz és mit nem. Volt 12 jó éve. A házasság megvédte az ilyesmitől. Most pedig van közöttük egy óceánnyi távolság. - Nem mondom, hogy nem vitáztunk, de itt vagyok és tudod, sosem éreztem magam ilyen... - rajzol le kis köröket az ujjával a levegőbe - szabadnak. - ezen tényleg elmosolyodik, hiszen az. Bárhonnan is nézi az életét, most szabad. - Örülök, hogy Marco jobban van. Kitalálta már, hogy mit szeretne? - kérdezi kíváncsian. - De ne beszéljünk az apámról, Alfonso. - részéről lezárja még a gondolatát is a Rossi család fejének. Felnyúl, hogy megérintse a férfi homlokát. - És ne ráncold a homlokod, nem leszek a terhedre. - felnevet. - Csak örülj nekem. Vagy ne. - mosolyog és megint a pohárért nyúl. Azt egyelőre nem kérdezi meg, hogy Miss Amerika hol van, talán őt nem hozza el egy ilyen klubba. Talán a lány nem szereti. Ki tudhatja?
“I've been havin' dreams jumpin' on a trampoline. Flippin' in the air, I never land, just float there. As I'm lookin' up (as I'm lookin' up), suddenly, the sky erupts (sky erupts). Flames alight the trees, spread to fallin' leaves. Now they're right upon me”
Maga sem tudná eldönteni, főleg az elmúlt két hét fényében, hogy valójában mi lesz a veszte; a szicíliaiak, ahogy elkezdték őket szinte tizedelni, vagy a nők, akiket igazán közel tart a szívéhez, legyen bármilyen fájdalmas is az, ha valakit Alfonso Deluca akarna szeretni. Egyetlen megnyugvás kezdemény érte őt el az események sorai között, az pedig a barátja látványos és gyors gyógyulása volt, akkor is, ha Alfonso tudta, Marco rengeteget színlel annak érdekében, hogy minél hamarabb visszarázódjon a megszokott kerékvágásba. Pont nem ez a férfi lesz, aki ezért előveszi a barátját, hiszen tisztában van azzal, hány embernek van szüksége rá, és mennyi minden múlik azon, hogy Serra jól van, vagy éppen nincsen. Érti ő azt is, hogy éppen élvezi a jól megérdemelt jutalmát még Nápolyban, és ha hagyni is akarja neki ezt egy darabig, lassan össze kell rántaniuk New Yorkot is. Ígért egy beszélgetést a húgának, így a rendbetételt gondolta, majd a legkisebb Delucával kezdi; ismeri őt, talán jobban, mint bárki, de érződik rajta már a sok súly, amit cipel, ezért megértés helyett totális idegbeteg módjára reagált a házibulira, amivel épp, csak nem tették tönkre az otthonát; vagy ez, vagy Alfonso rohadtul túloz, utóbbi kevésbé állna messze a valóságtól. Ha egy agyvérzés nem volt neki elég, akkor a nő, akit a világon mindennél és mindenkinél jobban szeret kezd padlót fogni attól, aki Alfonso valójában. A férfi nem áltatja magát egy percig sem, látja szinte az összes lépést a lelki szemei előtt, melyekkel idáig juttatta a lányt, és ha magától esetleg nem körvonalazódott volna eddig, hogy talán jobb volna, ha a nagy felhajtás ellenére elengedné őt, mielőtt nagyobb baj lesz, akkor a környezete azt a néhány napot követően, amit Kira józanításával töltenek, elkezdi nyomni az elméjébe. A káosz szinte tökéletes minden oldalról, de Marco visszaérkeztével már ismét életet tudnak lehelni a VIP részbe is, a klub tánctere feletti emeleten, ezért ő is rendbe szedi magát látszólag, és megjelenik végre a helyen, ahol az istenítése valójában megkezdődött évekkel ezelőtt, és elő fogja adni a teljesen egyértelmű ellenére, hogy minden a legnagyobb rendben. Ebben mindig kiválóan volt képes teljesíteni. A hiú és meglehetősen arrogáns lelkének szüksége van azonban arra is, amit a közeg itteni tagjaitól a visszatérésével együtt kap; az üdvözlés, az, hogy már szinte várják, hogy ihassák a férfi szavait, miközben a nápolyi, mocskos szennyest teregeti képzeletbeli zsinórokra. És ő pontosan erre készül ma este, játszadozva azzal, amivel mindig szokott, ahogy felméri az erő és üzleti viszonyokat a teremben, és azt ajándékozza meg a legkitüntetőbb információáradattal, aki leginkább a keze alá dolgozhat abban, amiben éppen mesterkedik. Ez a terve akkor és azonnal vesz egy száznyolcvan fokos fordulatot, amikor meghallja Brisea hangját. Pedig látja is maga előtt, teljes valójában, mégis, az agyának képeket készítő része valahogy lelassul, és a nő hangját érzékeli tőle először, miközben egyébként a férfi lábon kihord egy agyvérzést. Tudja, hogy nagy a káosz, ahogy azt is, mire kell maximálisan koncentrálnia, azonban azt illetően sem ostoba, mit jelent Bria jelenléte New Yorkban. Rossinak illett volna betartani a klubja egyik legfontosabb szabályát, ami éppen az ilyen és ehhez hasonló meglepetésektől óvja meg a férfi gyengébb idegrendszerét; az pedig az, hogy legalább egy órával előbb ide kell szólni, ha rangos érkezik közülük a klubba. Brisea otthonos mozgásából azonban azt képes leszűrni, nem ez az első este, hogy itt járt az elmúlt úgy két hétben, hogy a közeg nagy része hazaérkezett a tengeren túlra, és ő elsimította a szükségeseket. - Bria. - Szólítja meg lágyan, miközben két csókot nyom az arcának mindkét oldalára, majd mosollyal az arcán folytatja, amibe még bele sem kezdett. - Rossi nem szólt, hogy jönnél. - Sejti ő egyébként, hogy miért nem; vagy tényleg ennyire szétesett az egész közeg, mint ahogy látszik, vagy kapva-kapott az öreg az alkalmon, hogy megetesse vele, amit tizenkét éve főzött a Rossiknak. Vigyázhat a lányára a szarcunami kellős közepén. - És kedvedre vannak? - Ahogy sikerül kihordania az agyvérzését lábon, és újrakalkulálni részben az elkövetkezendő heteket az egyik vezető lányának a jelenlétével köztük, elindul Briseával az oldalán a bárpultok egyikéhez, mert neki alkoholra van szüksége, méghozzá gyorsan. - Én egy Deluca vagyok, Fabiolát pedig már megszokták. Szerintem a te jelenléted sokkal több szájat jártat jelenleg, mint az enyém valaha tette. - Vigyorodik el szélesen, mert egyébként tetszik neki, ahogy ezt a nő kezelte. Pontosan azt adja a közegnek, amire az olyan szinten áhítozik, hogy már-már szánalmas, és ugyan ki lenne Alfonso, hogy pálcát törjön a nő meg az apja felett, amikor ő ezt a szánalmat eteti annyi éve már? Int a pult mögötti alkalmazottjának, aki részben biccent, hiszen Alfonso rendelését álmából felkelve is tudnia kell, azonban kérdőn tekint Briseára, mert ő még új itt. - Mit iszol? - Kérdezi a másiktól, aztán, mielőtt rátérne a lényegre kettejük között, megvárja, amíg a csaposa arrébb sétál, és nekikezd az italoknak. - Magabiztosan merem feltételezni, hogy igazam volt apád kapcsán. De javíts ki, ha tévednék. - Céloz ezzel arra, hogy nem biztonságos közvetlenül mellette lennie a nőnek, és mondja ezt egy kicsit öntelt vigyorral, mert most egészen más helyzetben vannak, mint a kórházban voltak, ahol a gyász, a félelem, és a terror lágyított szinte mindenen. New Yorkban Alfonso osztja a lapokat, annyi különbséggel a megszokotthoz képest, hogy Briseával szemben, lévén rangos, mindig kellő óvatossággal kell játszania bármit.
Talán sosem engedte meg magának, hogy visszabeszéljen az apjának. Azt sem, hogy kiabálásig fajuljon bármi kettőjük között. Azóta nem, hogy férjhez ment. De a Carlo halálát követő káosz, a vénák mélyén lapító félelem, és a tény, hogy megint gyerek módjára akarták rángatni, egyszerűen kicsapta a biztosítékokat a fejében. Pláne, hogy neki kellett a fiával törődnie, nem akarta másra átruházni ezt a jogot, sőt, hallani sem akart róla. Persze eldöntött tény azóta, hogy kiderült a gyerek neme, hogy követni fogja a család többi tagját az úton, erre pedig egy nő nem tudja felkészíteni. Ő annyira nem így akarta, de a döntési szabadságok, mint a homokszemek csúsztak ki a kezéből. Carlo apja sem tudott igazából beleszólni, mert az ő apjának fajsúlyosabb volt a szava mindig minden ügyben. Most tehát magániskola más itteni gyerekekkel együtt, hogy távol legyenek innen. Köpni-nyelni nem tudott, de végül belátta, hogy talán ebben tényleg igaza van az apjának. De abban, hogy őt egyszerűen New Yorkba deportálja, mint egy szintén gyereket? Na, ekkor lett ordibálás a dologból. Egy dolog, hogy a fiát máshová küldik tanulni, de ő is menjen egy idegen országba? Minek? Mi értelme van? Az apja szerint az ő védelme, mert egyedül nem maradhat abban a házban, ezekben a vészterhes időkben. De mindegy volt, hogy mit mond. Csak lepattogtak a szavak. Ha New York, akkor úgyis felrakják egy oda tartó gépre, ha akarja, ha nem. Megérkezett, várták a reptéren, elkísérték a lakásba, amit magáénak mondhat, amíg itt tartózkodik. Kapott telefonszámokat, mindent, de a tehetetlen és idegesítő dühe, egy hét után átcsapott valami másba. Érdeklődésbe. Ahogy a házasságából, úgy ebből a helyzetből is ki kell tudnia hozni a legjobbat. Úgyhogy nyitott, hajlandó volt múzeumba menni, vásárolt, felfedezte magának a lakáshoz közeli szeletkéjét a városnak. A húgával minden nap beszélt, a fiával is, amikor csak lehetett, és eldöntötte, hogy felfedezi magának azt is, amit itt igazán nagyon lehet: a szórakozást. Hisz nem liheg a nyakában valami ügynök, hogy tőle próbáljon információkat szerezni, a papírjait pedig az itteniek elintézték. És mi is lenne a leginkább megfelelő hely arra, hogy megismerkedjen a felszín alatti léttel a legjobban? Alfonso klubja. Tudtával a férfi még Nápolyban van, telefonon megosztotta vele még hetekkel ezelőtt a hírt, hogy Marco túlélte a műtétet és lábadozik. Abban a helyzetben legalább volt valami, aminek mindenki örülhetett. Az elmúlt két hétben lejárt a klubba, bemutatták az ottaniaknak, jól érezte itt magát. Teljesen másmilyen volt a közeg, az emberek, az egész mindenség, mint otthon. Valahol élvezte, hogy beszélgethet megint, hogy új embereket ismerhet meg és nincs rögtön minden lépésén valami korlátozó parancs, amiért ezt és azt nem tehet meg. Vigyázás igen. Vigyázzon magára, vigyáznak rá is okosan. A mai éjjel is hasonlatos a többihez, de most feleségekkel, barátnőkkel érkezett, akik érdeklődve figyelték őt, a nápolyi nőt, aki magában irigyelte azt a nagy fokú szabadságot, amit New Yorkban élvezhettek. Szigorúan magában, már megtanulta, hogy a nőknél kevesebb belső veszedelem kell, még ha nekik is kell összetartani a hátteret sokszor. A vélemények marók, mint a viperaméreg. A feketéhez ő maga is ragaszkodik a ruhái terén, és bár kétli, hogy ne tudná mindegyikük, hogy nemrégiben lett özvegy, nyíltan még nem kérdeztek rá, miért nem jár akármi másban. Mostanság ráadásul kifejezetten hálás azért, amiért tanulhatta a nyelvet korábban, mert az olaszt nem elegen beszélik az itteniek közül. Pláne nem a nápolyi olaszt. Kezében az elmaradhatatlan ginnel a sutyorgást hallgatja, a fejek izgatott elfordulását figyeli. Alfonso visszajött. Gyanítja neki nem számoltak be külön az ő ittlétéről, de a meglepetések akkor jók, ha azok is maradnak. A megjelenő nagy visszatérőt mindenki köszönti, megölelik, hát kivárja a sorát és csak a többiek után sétál ki hozzá ő is. - Alfonso! - egy mosoly, sosem gondolta igazából, hogy valaha New Yorkban fognak találkozni. - Nem tudtuk, hogy ma érkezel vissza! - még egy mosoly - Ma te vagy a meglepetés. - vagy ő a férfinak, ez perspektíva kérdése. Lesimítja a ruháját, megajándékozza magukat két puszival üdvözlés gyanánt. - Vagy inkább én? - biccenti oldalra a fejét egy harmadik mosollyal. - Kicsit már megismerkedtem az itteniekkel a távolléted alatt. De én..hogy is mondják itt? Más világból jövök. - ezt már olaszul teszi hozzá, hogy ha netán lenne figyelő fül, akkor ne értse. - Tetszik a klubod. Igazán...dekadens hely. Persze a jó értelemben. - adja meg a bókot a helynek, hisz valóban az. Az emberek sosem fogynak el innen, sosincsenek kevesen, nem lapos a hangulat sem.
Kezdőlap
