Makacs teremtés volt, akár csak én magam. Makacs, és természetesen nem engedtem. Nem győzedelmeskedhet egy gép felettem, főleg nem akkor, ha meg akartam javítani. Valóban rég volt, mikor idekerült, s akkor még az unokàm vígan a pocakban élvezte az életet, és a fiam is gyakrabban láttam. Aztán az események furcsa fordulatot vettek, és minden fenekestől felfordult.
Senkinek sem mondtam, még csak említés szintjén sem. A munka az munka, szóval a magánélet nem tartozott oda. Mikor Abe visszajött, segített megtartani a talpat, így kicsivel egyszerűbben ment leszedni a helyéről. Nem akartam eltörni, így mikor eléggé laza volt, fél kézzel nyultam oda hogy tartsam, a másikkal pedig letekerjem a már végén lévő csavart, ám mikor az kitört a kezembe, és a talp leszakadt, egy pillanatra meglepődtem, majd összepréselt ajkakkal engedtem le a földre, s felegyrnesedve figyeltem a törött darabot, mit aztán be kezébe nyomtam. -Hogy érted?- emeltem rá kékjeim, s megtöröltem kezem egy rongyban, aztán elvettem a csavart, s közelebb hajolva szemléltem meg annak helyét.-Nem minden fenékig tejfel fiacskám!- villantottam egy gyors mosoly, miközben a csavar helyéhez emeltem kezem. Mutatóujjammal piszkáltam meg, majd vágtam egy grimaszt, s felvettem ismét a szerszámot. Megette a rozsda... -Vegyük le a másikat is! Add ide a spray-t!- ha megkaptam, hát odafújtam a kellő helyre, s míg várakoztunk, hogy elérje a hatását, megdörgöltem kezrm ujfent a fongyban. -Charles! Tudod hogy nem szoktam ilyet mondani, de kuka az egész...- vigyorgott az iroda ajtajából. Tudta, mennyire makacs vagyok, s hogy nem fogom feladni. Legyintett csupán, én meg visszapillantottam a srácra, s újra nekiveselkedtem a melónak. Ha ezt nem hagytam annyivan, vajon az életért, mit eddig éltem, miért nem küzdöttem? Miért hagytam annyiban, s elveszni mindent? Úgy gondoltam, ha nem beszélek róla, meg sem történt. Ha nem beszélek róla, akkor minden oké. Akkor a fiam sem tűnik el, és Kat... De elhessegettem a komor gondolatokat, s inkàbb a munkára figyeltem. A csavarozót Abenfelé nyujtottam. -Nagyobbat rúg mint a másik. Erősebben kell tartanod. -ha elvette, akkor én ràfogtam a talpra, s tartottam, hátha megadja magát lassanként ez a fele is. mikor elcsendesedett minden, s letettük a másik talpat is, elkértem a csavart, megkapartam arcomat, fejet ingattam, aztán visszaadtam neki mind a kettőt. Ráfogtam a kis oszlopszerű rúd egyikére. -Ezt is leszedjük. Feltesszük az ujjat amint megérkezik!-azzal elléptem tőle, s mivel az egész nem kétperces folyamat volt, így kiléptem kívülre, a friss levegőre. Túl sok pénzt adtam érte ahhoz, hogy ilyen rgyszerűen feladjam. -Makacs egy dög...sok gond van vele, de szépen repül... Az elektronikájának nincs baja, és a mitorjának nincs baja...azzal már megvagyok. De miért kérdezted a kompatibilitást? -megingattam a fejem.-Nem akarok bele másik gép motorját tenni. Vagy ez a típus, vagy semmi.-megingattam a fejem, aztán pillantásom az égre emeltem.
“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”
A főnök jelenléte nem okozott bennem semmiféle kényelmetlen érzést. Engedményt adott arra is, hogy elszívhassam a napi cigiadagomat, szóval ha ő engedett, akkor úgy voltam vele, amikor hív, mert kellek, hát jövök és besegítek, vagy épp tovább maradok bent segédkezet nyújtani. Inkább ez, mint az unalom és hogy mellé nyúljak a dolgoknak. Mert az is benéz olykor. Kiléptem cigizni, ott hagyva a korán kezdés téma körét, zűrös volt a reggelem, így inkább lapozzunk. Semmi olyan dolog nem ütközött az óráimba, hogy ide ne jussak el, így eljöttem korán. Figyeltem a belső teret, míg az ajtóban pöfékeltem, majd a kialakított csikkesbe dobtam a szemetemet és visszaindultam, hiszen a főnök már ügyesbajoskodott. Ott akartam lenni, a részese akartam lenni miképp alakul a gép sorsa. Hogy a fenébe ne érdekelt!? Pont időben, hisz már halottam is a nevemet, így kissé megkopogtattam a gépet, hogy a főnök is érzékelje jelenlétemet a zene mellett. Kérésére megragadtam és figyeltem a munkát melyet Joe folytatott rajta. Figyeltem szavaira, végre érkezik az új alkatrész hozzá és ez mosolyra késztetett, hiszen régóta szenved ezzel a szarral, ráfér. Figyelni szoktam mióta itt vagyok. Ez kiterjed az alkatrészekre és a főnőkeimre is. Kellemesen telt eddig az itt létem és panaszuk sem volt rám. Nem is terveztem balhézni munkaidőben, így aztán meghúztam magam, hogy ne legyen kellemetlen más körökben is becsatlakozniuk...nem akartam, hogy úgy járjanak, mint a testvéreim, hogy a rendőrség markaiból húzzanak ki. Őket nem akartam idáig csalogatni. Ők jó emberek. Nem sodorhatom bajba egyiküket sem. Ezt pedig észben is kell tartsam. Meg hát kell a munka is... hiába mocskos, a munka attól még pénzt szór...de valami hiányérzetem akad hirtelen és fogalmam sincs honnan érkezhet, meg hogy miért. Ilyen akkor volt, mikor Cindy lelépett szinte egy szó nélkül és az üres ház maradt csak utána. Azóta sem írt és nem is tért vissza. Lezárta ezt a pár hónapos valamit kettőnk között. Már elengedtem. Őt. Maisiet a mai napig nem tudtam, hiszen számomra ő volt a nagybetűs nő, az igazi. Talán a húga sem volt képes túlszárnyalni őt semmijen téren sem. Senki más nem fogja tudni őt pótolni, a mai napig ezt érzem és ez tudatosult bennem. A megszokások rabja vagyok, hát ez van. - Történt valami odahaza Joe? - nem akartam túlharsogni a zenét, de azt sem akartam hogy ne hallja meg ő, vagy épp más fülébe jusson. Valami furcsa volt, csak nem láttam tisztán a dolgokat. Nem láttam bele senki életébe, gyakran a sajátomét sem láttam át. Sok szar lengett körbe azt elhittem a bátyámnak. Most azonban a légkör is másabb volt itt mint szokott. De ha nem rám tartozott, hát totálisan megértettem, nem forszíroztam tovább a témát, eleresztettem és arra figyeltem, mely valójában fontos. Lehet más miatt volt furcsa érzésem. Új szokások és érdeklődőbb vagyok a megszokottnál? Ez az új légkör hatása lenne? - Másik gép motorjával nem lenne kompatibilis a kicsike? - kérdezem, hátha akad olyan a leltárba, aminek jó lenne a lelke, de minden más szarkupac...
A mai nap kicsit megcsúsztam a dolgokkal, és nem értem be mindjárt az elején, hisz akadt némi tennivalóm. Elmenni a postára, feladni néhány levelet, átvenni pár apróságot, és persze mindig minden a munka körül forgott. Szerettem volna azt mondani, hogy minden fenékig tejfel, de az igazság az, hogy akadnak azért hullámvölgyek, de mint mindig, igyekszik az ember a felszínen maradni.
Visszagondolva, a hónapok alakulására, rá kellett ébrednem, mennyire jó döntés volt felvenni még valakit. Felvenni valakit, aki tud segíteni, még akkor is, hogyha esetleg a vállam beadja az unalmast, és moccanni is alig bír a karom, bár reklámozni soha sem fogom, s az egész megmarad egy apró mozdulatnak, egy kis nyomkodás az érzékeny részen, aztán folytatódhat minden tovább. Charles hatalmas segítség volt, mint mindig, s ha én épp úton voltam, akkor ő navigálta el a kölyköt… Abraham-et. Leparkoltam a kocsimmal, a megfelelő helyen, majd kipakoltam ami kellett, s mivel szólt a zene, elég hangosan, így tudtam, a munka meg nem állt, s ragadt valami a kölyökre, az elmúlt időszakban a koszon kívül. Mosollyal képemen álltam meg egy pillanatra mellette, s figyeltem miképpen szenved azzal a talppal, mit már magam is leakartam varázsolni onnan napokkal ezelőtt. -Nem lesz vele egyszerű dolgod! Szusszanj egyet! Mindjárt jövök, és segítek! - aztán mikor rám emelte tekintetét, bólintottam egyet a köszöntésére. -Neked is! Korán kezdtél! - jegyeztem meg, majd míg ő elment egyet dohányozni, addig én magam az irodában letettem a kabátom, majd felvettem a megfelelő ruhadarabot, minek teljesen mindegy lesz mennyire is kenem össze magam, s kiballagtam a Savoia mellé. Pár alkalommal alaposan megizzasztott már ez a makacs teremtés, s legszívesebben én is pár alkalommal összetörtem volna, ám még is vitt előre az egész lendülete, hogy bizony ennek egyben kellene maradnia, és megreptetni alaposan. Elvinni egy szép körre, s ezúttal nem úgy érni vele földet, hogy annak kényszerleszállás legyen a vége. Bár szerencsére a motor azóta tökéletesen ment, bár… lehet csak elfogult voltam, s lehet talpak nélkül is ki kellene próbálnom. Odaléptem a géphez, majd kicsit feljebb emeltem az alátámasztást, hogy rendesen hozzá férhessek a talpazathoz, majd előszedtem egy ütvecsavarozót, ráillesztettem a megfelelő helyre, majd míg egyik kezemmel támasztottam, a másikkal a gépet kapcsoltam be. Moroghattam volna, mikor elsőre nem adta meg magát, ám helyette félretettem, majd a szerszámos polcról leemeltem egy csavarlazítő spray-t, s alaposan befújtam a megfelelő helyen. Persze gondoltam, hogy ezeken a lépéseken már ők is túl voltak, de sosem lehet tudni, mikor adja meg magát valami. -ABE!! Gyere ide!! - letöröltem a kezem, majd újfent felvettem a gépet, s ha bejött, akkor jöhetett a közös munka. - Tartsd meg, hogy ne puffanjon le. - azzal újfent ráengedtem a gépet, s lassan engedni látszott. - Ma érkezik helyette az új! Nem dobjuk el ezt sem, de jobban fog mutatni ha fel lesz ujjítva rendesen, és nem a régit foltozzuk, mit már megzabált a rozsda. Elballagtam a másik feléhez, s hamarosan már csak az egyik talp éktelenkedett odafent, s álldottam a gondolatot, mikor megvettem az erősebb felszerelést, s nem maradtam a bóvliknál, mit mások javasoltak.
“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”
Már a napját sem tudom annak, hogy mikor mondtam fel a hotelnél. Hogy mikor döntöttem úgy, hogy kicsit változtatok az életemen, mert egyszer bizony úgy járok, hogy a kaszás jön el értem. Szerencsére az új munkahelyem elérte azt, hogy ne kelljen hetente versenyeznem. Mostanában csak kocsik tűnnek el a parkolóhelyükről. Bár nem csak én vagyok ebben a ludas, mondhatjuk úgy is, hogy én lelépek velük, átpaszolom másnak egy garázsba, aki kicsit felpofozza őket, majd eladom őket jópénzért. Sajnos mindezt nem lehet kiölni belőlem, mindig is a pénz lesz a motiválóerőm az életben. Mindig is ez volt. Vagyis hát Maisie halála óta ez idáig fajult. Többre tartom a pénz szagát, mint a saját életemet. Bár egy kicsit mintha kipofásodtam kikupálódtam volna az elmúlt időben Joe kezei között. Apa is megemlítette, hogy pufibb lett az arcom a legutóbbi ottlétem óta. Szóval kicsit büszke vagyok magamra is. És apára is, hogy felismert az állapota mellett. Az ott létem alatt az újságban olvastam neki ezekről az autó eltűnésekről és hát magamban kicsit el is szálltam messzire. Az új munkahelyemről nem beszéltem egyik rokonomról sem. A fiatalabb bátyám tud róla, hogy már nem dolgozok a hotelnél, bár fingja sincs hogy merre bóklászok. Nem találkoztunk hetek óta és csak mobilon dumálunk pár szót napok óta. Kerülöm mindkettejüket, ez így van rendjén. Az új munkahelyemhez érve beszólok, hoy megérkeztem, parkolnék be a járművel, így az egyik kolléga beenged, szóval lazán leparkolok az autóknak fenttartott helyre. Joe autója nincs itt, az egyik kolléga van csak jelen, Charles. Beérve lekezelek vele, megkapom az új információkat és híreket és amit Joe utasításba adott. Annyit megtudtam, majd később érkezik ő is, most még dolga van. Jah, unokája született, ennyit tudok, a családi dráma nem az én köreimbe valóak. Nekem se gyerek sem szerelem nem való, Cindy is lelépett, szakított velem hónapok együtt léte után...de nem vagyok magam alatt...sajnálom a csajt, kurvára emlékeztetett Maisire, ők ketten testvérek voltak...nem akarom egyiket sem a feledés homályába taszítani. Idekint rágyújtok egy cigire, vagyis hát rögtön kettőre, hiszen ha belemerülök a munkába, akkor az isten sem mozdít ki belőle. Az épületbe érve hamar átöltözök a munkaruhába, átolvasom az új munkabeosztást, hogy a gépről mit kell tudni és mit kell ki és bele szerelni. Persze Charles is segítségemre van, még el kél a segítség ilyen téren is. Jó, persze hogy tudom, hogy mi az a hidroplán, meg hogy melyik tipusról van szó: Savoia–Marchetti S.55. Erről kell a talpat leszerelni, kicsit felújítva pedig visszatenni, úgyanígy a vízhűtéses motorját is felkellene turbózni. De azt majd a szakik megoldják. Szóval neki is ugrok, a talppal kezdem, lefelé szerelem, mindenféle szerszámot hozzákészítek, ám olyan rozsdás szinte mindene hogy nem akar működni... A zene itt állandó, persze nem teljes hangerővel, de bele tud az ember mélyülni a munkájába...így aztán az érkezőre sem figyeltem fel azonnal. Csak mikor hangokat hallottam, akkor emeltem fel a fejem a feladatról. - Jó reggelt Joe. - köszöntöttem az öregebbet egy mosollyal és intéssel, majd vissza is tértem a feladathoz, de aztán kicsivel később otthagytam, hogy az ajtóhoz battyogjak, hogy mérgemben rágyújtsak...
Kezdőlap
