“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Cale Braxton szavait hallgattam. Az ő cinkostársaként nem hallhatok meg, vissza fog értem jönni, ha az orvosok ellátták a sebeimet. Ha életben maradok visszatér. Elmosolyodtam. Ám ez a mosoly gúnyos volt, keserű. Komolyan gondoltam azokat a szavakat, vagy eldobható tervnek csupán? Már magam sem tudom, de Cale Braxton úgy rántott ki a kocsijából, mint holmi zsákot. Aztán kiszedte/leszedte a kötéseket, majd a kapcsokat is tépkedni kezdte, amire már kénytelen voltam hangot is kiadni. A vérem ennek köszönhetően megeredt, ellepte a nadrágomat, a lábszáramat, majd a földet is. Végül ott hagyott és elhajtott. Ápolók, orvosok és biztonságiak lepték el egyből a helyet. Rájuk néztem, az érkezőkre, ahogy az ellátásomat próbálták ráncba szedni, az állapotomat mérték fel hamarjában. A tekintetemben keserűség uralkodott el, majd térdre rogyva hulltam össze a földön. Aztán ellepett a sötétség. Talán fél óra múlva nyilottak fel a szemeim. Az asztalon feküdtem, körülöttem sürögtek forogtak, ketten a hasamhoz fértek hozzá, hogy összeférceljék, egy másik a tenyeremen lévő lukat tisztította meg, hogy összehúzassa. Kérdezték a nevem, azt hogy tudom-e hogy mi történt velem, hogy ki volt aki így cserben hagyott. Ki volt az, aki betörte az üveget. Csak egy telefonszámot adtam meg nekik, egy telefonszámot, ami Judé persze és a nevemet. Caleb Hyde! Ám talán nem telt el egy újabb fél óra, mikor magamra hagytak, mikor már a golyótól is megszabadítottak, hogy felkelljek az ágyból és szó szerint megléceljek. A branül még a kezemben volt, de a plusz folyadékot, amit adtak, azt leszereltem róla. Aztán szereztem ruhát, míg senki sem figyelt és leléptem. A varratok felszakadtak közben, hiszen ágyfogságban kellene lennem pár napot a hasfalam miatt, de pont nem érdekelt. Leakartam lépni. Meg is tettem. Kiszöktem a kórházból a ruhákkal, így a fejembe húzott kapucnival nem ismerték fel bennem a korábbi műtöttet. Utálom a kórházakat, így sokáig nem kellett élveznem a vendégszeretetüket. Minél távolabb annál jobb! Nem volt semmi célom, nem volt útvonalam, nem voltak meg az irataim. Se a telefonom. Ott maradtak a versenyen Jo-Jo-nál. Ő versenyzett helyettem és ő is halt meg helyettem és miattam. Ezt persze honnan is tudhatnám, ott sem voltam. Olyan helyeken közlekedtem, ahol kevés járókelő volt és kevés autó mászkált. A fejembe húztam a kapucnimat és fájdalomcsillapítók hiányában végig szenvedtem az egész utat. Éhes és szomjas voltam. A kórházban megadták volna azokat ingyen, de késő bánat ebgondolat. Nem akartam maradni. Órák teltek el mire egy magánreptérre evett a fene. Belógtam, percekig álltam mozdulatlanul egy rejtett helyen, de nem volt sok mozgás, szinte semmi sem, így közelebb merészkedtem a hangárhoz. Kamerák után nézelődtem, de aztán a hangár személyzeti bejárója felé vettem az irányt. Halkan nyitottam be...nyitva volt. És még csak nem is nyekergett. Bingó! Halk zene szólt... körül néztem, a hely hemzsegett néhány repülőtől, de nem kötöttek le, jelenleg a rejtőzködés volt a célom. Itt meghúzhatom magam néhány napig...csak nem vesznek észre. Hangokat nem észleltem, csak a zene volt mérvadó; itt valaki van! Osontam. Mivel a hasam felszakadt, így néhol vérfoltokat hagytam el, de a fal melletti óriás gép lábához le is ültem, sehonnan nem láttak rám, tökéletes rejtekhely volt. Annak tűnt órákon át, amíg szólt a zene és szinte csend volt. Addig én is tudtam pihenni. Ám hiába öntött el mindenféle érzés szinte egyszerre, nem tudtam cigire gyújtani. Pedig most azonnal akartam és a közelemben sem volt egy szál se.  


Öltözet -
Kinézet

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Nem akartam elaludni, nem akartam itt meghalni. Még élni akartam. Élni, hiszen látni akartam még Őt. Cindyt. Maisie-t. A bátyámékat és az apámat. Mégis rám tört néha olyan furcsa érzés. Menekülnöm kell...de hová és miért? Kihez? Senkit sem akartam bajba sodorni. Még is megtettem. Hiszen itt voltam egy idegen hangárjában. Aki épp a lábával ért hozzám, amire felijedtem és elhúztam a lábam is onnét. Felszisszentem, majd odébb húzódtam. Távolságot akartam tartani, hátha. Fel sem tűnt, hogy időközben elment mellőlem, csak arra eszméltem, hogy egy elsősegély ládával térdel le elém. Kérte, hogy mutassam a sebem, ám némi hezitálás után úgy helyezkedtem, hogy az egész feltűnjön, felhúztam a pólómat is. Lassan, óvatosan, félve. Mintha nagyobb bajt okoznék azzal, hogy a póló elszakadna a sebtől és jobban vérezni kezdene. Majdnem igazam is lett. A varrás már szétnyílt félig, így a hegesedés sem indult meg. A férfi kérdésére csak elhúztam a szám, majd a varrt tenyeremet mutattam felé. Egy golyó ment át rajta. A dokik összefércelték, összehúzták elől hátul.  
- Összefutottam egy valóságos rémálommal. - a másik kezem visszahelyeztem a hasamra a sebre, aztán rá pillantottam. A tekintetemben semmi sem látszódott. Csalódtam. Leginkább magamban, hogy nem tudtam semmit sem tenni. Ott táncoltam a sziklaszírt szélén és ugrani akartam, de volt valami ami visszatartott. Volt még elintézetlen dolgom. És az nem az volt, hogy a bohóc mellé társuljak. Elakartam intézni. De így? Felkel épülnöm és vissza kell vágnom!  
- Kérem ne hívja a zsarukat...meg a mentőket se. Csak egy napot kérek és eltűnők, ígérem. - szólaltam meg végül majd a láda tartalmára emeltem a pillantásom. Választanom kellett, de megint csak a fércelést tudtam volna magamon elképzelni. Akadt néhány varratheg a testemen már. Még egy hosszas elfért még. A zsaruktól szöktem-e... elmosolyodtam.
- Úgy nézek ki mint egy börtöntöltelék? - kérdeztem, ám nem vártam meg a válaszát, egyből folytattam. - Nem. A kórházból léptem meg. Az őrült, aki felvagdalt, ígéretet tett, hogy visszatér értem, szóval nem vártam meg a dolgot. - nevetni akartam, de a fájdalom visszatartotta a dolgot, így csak a köhögés szakadt fel belőlem. A fickó dolga, hogy hisz-e nekem vagy sem. Nem erőszakoltam rá az igazamat, ő kérdezett, én elmondtam... de tényleg lelépek, csak kipihenem az utamat ide. Aztán tovább állok, nem okozok senkinek se gondot. Tovább állok, hogy az a rém ne találjon meg. Nem mehetek Judehoz se, mert akkor úgy találna rám.


Öltözet -
Kinézet

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Nem akartam, hogy hívja a zsarukat, nem akartam összefutni velük. Kicsit elfajultak a dolgaim, de nem akartam kérdez feleleket játszani. Elég volt a múltkori incidens Hamiltonnal. Szóval kicsit visszább kellett fognom magam. De nincs vaj a fejemen, ezt bizton állíthatom! Ám a kérdésére mégsem tudtam válaszolni, felszisszentem ahogy elkezdte a sebem ellátását, de aztán keserűen elnevettem magam. Rövid volt, fájdalmas.  
- Jó, persze, ez igaz. De tényleg nem szökött rab vagyok! Van munkám is. Meg valami kis lik fedélnek nevezett akármi a fejem fölött... - megugrottam a szavaim végére ahogy a fájdalom végig hullámzott rajtam, de aztán kifújtam a levegőt és figyeltem csak mit művel a testemmel. De aztán felsegített a földről és egy ülőalkalmatossághoz kísért. Őrült voltam, tudom, merész húzásaim vannak. De ez az eddigi legnagyobb. És leghülyébb! Ha ezt lehet annak venni és nincsen ehhez megfelelőbb szó. Biztos van, csak a bátyámnak kellene előkerülnie hozzá. De őt még nem akarom felkeresni ez miatt. Van neki egyéb élete is és a múltkor úgyis eléggé berágott rám... nem akarom, hogy még jobban bepörögjön rám. Elég volt. Odapillantottam ahogy kommunikálni kezd a mobilján. A mentőket tárcsázza. Nem állítottam meg benne és nem azért mert a fájdalom nem engedte...ő csak segíteni próbál és különben is...én vagyok az ő területén... ez az ő helye, az ő otthona. Vagy tudja tököm. Nem akartam túl sokat mondani erről az egészről, csak egy kis részletét a dolgoknak. Ám ő nem akarta, hogy lelépjek innen, megakarta várni a mentőket...hogy leápoljanak. Egy darabig figyeltem őt, majd a tekintetem az épület falaira siklott. A bent lévő gépre majd a tárgyakat és végig mértem. A zsarukról kérdez, de aztán fejet ingattam, majd ráemeltem a pillantásom. Nem tudom hogy a félelem vagy bármilyen más miatta előtörő szorongás vezérelt-e...
- Nem. - vágtam rá egyből, de aztán nyeltem egyet. - Vagyis hát lehet jó ötlet... jah. - ha belegondolok, talán működhetne is a dolog, de mi van ha a múltkori elkapásom végett és mivel letette az óvadékot az egyik bátyám, nem nagyon foglalkoznának ezzel. Jó lenne megszabadulni egy ilyen sorscsapástól, nehogy más is úgy járjon, mint én. Hiszen csak az autóját akartam meglovasítani erre majdnem kettéfűrészelt. Bármit meg kellene tennem azért, hogy egy őrülttel kevesebb szaladgáljon a világban.  
- A nevem Caleb. - nem tettem hozzá, hogy nem vagyok Kölyök, nem voltam abban az állapotban, hogy vitatkozni kezdjek ez miatt. Meg hát...nem ártott ő nekem, hogy én legyek vele bunkó dög. Hátravetettem a fejem a kanapén, miközben a plafont szuggeráltam.
- Bocs a padló miatt. Feltakarítok magam után... - csak hogy ne ő kezdje el suvickolni a véremet a padlóról. Nem mindenkinek ajánlanám ezt fel, de...rohadjak meg, segít! Ki tenné ezt meg egy idegennel, he? Senki! Inkább ott hagynának a legtöbben.
- Szar kérdésem lesz, de nem dohányzol véletlen? - nikotinfüggő vagyok és az utóbbi órákban hiába kívántam, sehol sem tudtam cigit szerezni, annál az őrültnél meg megint csak nem volt. Ráemelem a pillantásom kérdőn, hátha igennel válaszolna, bár ha nem, akkor az is eléggé elfogadott, hiszen nem dohányozhat mindenki olyan intenzíven, mint jómagam.


Megjelenés - Kinézet

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Rendőrt hívni, vagy hagyni a picsába az egészet? Új élet. Járna nekem az olyasmi? A nyugodt élet sem szarik sosem telibe, szóval kétlem. Gondolom ez is olyan nem potyog az öledbe dolog és meg kellene érte “küzdenem”. Joe-nak hívják a fickót, apró mosoly, ám a takarítás magam után nem tetszett neki, így rendre intett. Maradjak a valagamon. Ja, úgy lesz, nem rohanok sehová sem, itt megvárom a segítő kezeket. Megint. Az hogy miért léptem le? Nem akartam azt a seggarcot újra látni. Visszajön értem és ezt elakarom kerülni. Az oldalára állni? Van nekem jobb dolgom, mint egyőrült mellé beállni bohócnak.  
- Sehová sem fogok elrohanni... - intettem, miközben elvonult, hogy elvégezze a piszkos munkát. A véres piszkos undorító munkát. Hálásnak kellene lennem neki, valahogy úgy érzem sosem tudom ezt majd eléggé megköszönni neki. Egy idegennek. Rohanni...elvánszorogtam egészen idáig, hogy majd tovább álljak, azonban arra, nem gondoltam, hogy a tovább állás a kórházba való visszatérés jelentené. Nyilván nem ugyanaz a kórház fogad majd, szóval mindegy is. A cigit nem kapom meg, pedig van neki, de nem hajlandó adni. Kiröhögöm stílusosan, de aztán felnyögök és mosolygok tovább.  
- Sajnálom. Csak nem igazán vagyok hozzá szokva hogy “nem” választ kapok... - a bátyámtól kivétel ez persze, ő el is agyal pár dologért, aki nem rokon az meg általában tart tőlem és nem is mer ellenkezni. De Joe nem tart tőlem. Miért is tartana? Moccanni is alig tudok. Nem tart tőlem és nem is ismer, ez az igazság. Még mérges sem tudok jelenleg lenni, a fájdalom eltompítja az érzéseimet, így marad a békés fájdalom és kínok. A plafon bámulása érdekes dolog, kizárja sokszor a dolgokat az ember fejéből. Most is. Kizárom a fejemből Maisie-t és Cindy-t is, nem akarom őket látni, sem beszélni sem akarok velük. Az egyikük halott ugyan, de ő benne él Cindy-ben ebben szentül hiszek, hogy így akar megleckéztetni. Vagy Maisie vagy a kurva sors. Aztán mozdultak a dolgok, Joe és pár társasága lépett körém. Először Joe-ra majd a mentősökre emeltem a pillantásom... elhúztam a szám, majd beleegyezően sóhajtottam. Másfelé fordultam, míg megnézték mit is kellene ellátniuk és mi miatt kell bevinniük, szóval az autóba pakoltak és Joe is velünk utazott.  
- Miért jön velem? - kérdezem miközben figyelem miképpen teszik fel az infúziót, hiszen ahogy hallottam odabent a vérveszteséget ecsetelték. Az ellen is akarnak tenni, egyelőre a folyadékpótlást teszik előre. A többi a kórházban. Talán a megnyugvás, hogy nem érzem magam veszélyben, na nem mintha Joe-ból kinéznék bármi őrült mentőakciót, talán az hogy kényelmesen elfektettek, talán ez okozza az adrenalin szintem visszaesését és vesztem el az eszméletemet. Hosszú időre. Fogalmam sincs, hogy Jude miképpen lesz értesítve, hiszen az előző kórház sem tudta az adataimat bővebben. az irataim a kocsiban maradtak, amiben Jo-Jo versenyzett. A kabátomat viselte, amiben benne voltak az irataim. Hülye voltam, már megint. De fejből tudom az idősebb Hyde telefonszámát, szóval ha megkérek valaki, akkor biztos értesítené nekem...szükséges-e hogy ezzel zaklassam? Kiesik egy kis idő, míg magamhoz térek, a kórházi szobám nagyon fehér és felzaklat. Ismerős emlékek kelnek bennem életre, a balesetem napja egyből életre kel és leis izzadok. Levegő után kapkodok, megnézem a kezemre tett infúziót, riadtan nézek körül, a nővér jön és próbál beszélni velem. Szerintem közben nyugtatót is ad, hiszen az értékeim eléggé megugrottak... pár perc alatt tutira lenyugodtam. Az orvosom aki ellátott beszélni akart velem, így beszéltem erről az egészről. Ki vagdosott fel és kit is tudna a családom közül értesíteni. Apámat nem. A kisebbik fivéremet megint csak nem, szóval majd marad Jude. Elmondta, hogy mekkora mázlim volt, hiszen ha nem kerülök be időben (részletkérdés), akkor ez az utam ide halállal végződik. Békén hagyott később, hiszen alig válaszoltam neki, fáradt voltam, így aludni próbáltam. Reggel a nővér ébresztett, hogy kezelést adjon és a reggel megkezdődjön. Reggeli...innivaló... az infúziót még mindig kaptam, ki akartam szedni...



Megjelenés - Kinézet

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Kiakartam szedni a branült a kézfejemből. Kiakartam szedni, zavart, ám minden mozdulatom megakadt, ahogy a hang megszólalt. Felkaptam a fejem és irányba állítottam. Joe volt az. Meglepődve figyeltem a jelenlétét, hogy itt van. Hogy egy senki miatt jelen van itt. A saját apám nem lehet jelen érthető okokból és szerintem Jude-t sem értesítették, de az nem is baj. Majd. Ő ráér.  
- Joe. - adok némi hangot a megilletődöttségemnek, hiszen oka sem lenne itt lenni. A doki biztos mondta neki, hogy túléltem, neki köszönhetően, szóval nem kellene itt lennie. Mégis itt van. Elhúzom a kezem a folyadékpótlástól és végig őt figyelem. Hogy kellemes-e a dolog, hogy egy idegen a látogatóm? Végülis a nevét már tudom, szóval nem idegen már. De amúgy igen, kellemes érzéssel társul a dolog. Letette a szekrényre a hozott szatyrot, majd jöttek a szavak, hogy búcsúzkodni jött. Hát gondoltam, hogy nem születésnapi partit akar rendezni és ahhoz kéri ki a véleményemet. Végül az ágy lábánál érdeklődött a hogylétem felől. A branülös kezemet emeltem meg egy röpke pillanatra. - Ha nem épp egy kórházi ágyat nyomnék fájdalomcsillapítóval és nyugtatóval megtömve, hogy ne merjek ficánkolni, akkor azt mondanám, teljesen jól. De most csak jól vagyok. Ha egy órával később talál rám...nem kellene ezt megkérdeznie. - apró mosoly jelenik meg az ajkaimon, majd végig nézek rajta, már amit ebből a szögből pont látok belőle. Apámnál fiatalabb, de a bátyámnál idősebb bőven és még csak nem is haragszik rám. Semmiért.  
- Sajnálom, hogy okoztam egy kis problémát a...padlón. - nem tudtam lényegében kimondani, hogy hangárban, hiszen, hogy ott lakik-e, vagy ott csak dolgozik, hát nem tudtam volna mindezt ennyiből kideríteni. Volt bennem azonban annyi önteltség, bunkósággal körítve, hogy mindezt ne köszönjem meg neki. Hiszen megmentette az életemet, hálásnak kellene lennem neki. De úgy gondolom, hogy nem futunk össze többet. Akkor minek? Visszafog térni minden a normális kerékvágásba. Bele a közepébe stílussal.  
- A kellemetlenségekért is elnézést kell kérjek. - nem sűrűn teszek ilyesmit, de ez most szükséges volt. Adott egy kis tanácsot egy kis lökést talán egy új út felé. Kapok egy utolsó esélyt az élettől? Hiszen túléltem az anyám szarságját, túléltem a gyerekkoromat, túléltem a balesetet és most ezt is. Talán ez az utolsó esélyem és ezt már nem kellene kihasználnom. Lehet többet nem kaparnának össze és temethetnek. Melyik lenne számomra a legjobb? Élni? Élni. Ez nem is kérdés. Szükségem van egy csomó mindenre még. Még nem voltam gazdag, még nem feküdtem le Cindyvel még nem tettem túl magam Maisie halálán. Lehet nem is fogok soha! Még nincs gyerekem és lehet nem is lesz. Nincs szükségem gyerekre. Az én életem nem tudna szólni a gyereknevelésről. A nő, aki korábban beadta a fájdalomcsillapítót épp besétált és közölte Joe-val, hogy jelenleg kötés csere folyna, szóval vagy távozik, vagy megvárja a dolgokat odakint... elfog tartani egy darabig, hiszen újabb kencézést is végig fog tenni rá.
A napjaim nem sűrűsödtek, összesen 5 napot töltöttem a kórházban, elláttak némi útmutatással a sebet illetően, majd utamra is engedtek. Haza mentem. Ez volt az első ami fontos volt. Haza és rágyújtani a legutóbb vásárolt cigiből. Olyan áhítattal tettem, mintha egy szexet űznék épp és olyan kényelmes is volt. A lábamat is pihentetnem kellett, a lövés nem ért súlyosabb helyet, de azért megéreztem a sok terhelést. A tenyerem azonban piszok mód érzékeny volt, nem tudtam anélkül fogni, hogy ne okoztam volna ezzel fájdalmat. Így azt a sérült részemet hagytam is, amíg jobban rendbe nem jön majd. A másik kezemet használtam leginkább, noha nem recskázásra... ki gondolna ilyesmire? A munkahelyemre leadtam a kórházban kapott papírokat, pár hetet kell még lábadoznom, szóval az tényleg lábadozás lesz...ki sem akartam mozdulni otthonról. A kaját is úgy rendeltem házhoz. Tv-t néztem, a telefont sem vettem fel ha épp csörgött. Azokra az esetekre gondoltam, mikor tényleg meghallhattam volna de mégis itt vagyok. Élet és érték átgondolás? Elmúlás? Mindig is lázadtam ellene...de eljutottam addig, hogy meglátogassak valakit. És jelenleg nem a szex járt az agyamban első sorban, az pont ráért. Más került előtérbe, így vettem egy fürdést, felöltöztem, majd bevettem a fájdalomcsillapító bogyómat is, hiszen elkezdett tényleg őrjítő lenni a dolog. Szóval a kocsimat leparkolva találtam odalent, aztán mivel mindent bezártam fent...nem volt tovább maradásom. Útnak indultam. Akadt néhány befejezetlen ügyem, aminek valamilyen mód befejezést kellene adnom. Az elsőnek lépek oda. Bár nem tudom hova fogunk eljutni, de remélem megértő leszek mindenki felé. Kényelmes tempóban haladtam, betartva a tempót, nem szorítottam le senkit, kivételesen tiszta voltam. Drog és italtól mentes. Csak egy szál cigire volt szükségem, kivételesen most nem szívtam úgy mint egy félőrült, de éreztem a hiányát. De más töltötte ki a gondolataimat... Végül az ismerős területen kívül parkoltam le az autót, hamar bejutottam, a kamerákat próbáltam elkerülni, hiszen nem akartam hogy valami góré meglásson és kipenderítsen a hangár közeléből. Reméltem, hogy itt találom, és nem kell majd címekért kutatva felkeresnem majd az otthonában. Megtenném? Pasz. Biztosan. Nem volt ez miatt bűntudatom, hiszen nem betörés. Csak látogatás nem épp szép módszerrel. A bejárathoz közelítettem, megnyitottam azt lassan, a tekintetem körbe járt, majd beléptem. A zene szólt, a fickó háttal állt és bütykölt valamit a monstrumon. Körül pillantottam, majd a kapcsolók felé fordultam. Apró mosoly került a képemre. Egyszer le, majd fel kapcsoltam végül figyeltem Joe-t. Ha felém fordult, hát csak intettem és felé fordultam, így békét hagyva a kapcsolóknak. Csak figyelemfelkeltés még mielőtt azt hiszi balhézni jöttem. Nem így van.


Megjelenés - Kinézet

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

A szitkok leperegtek rólam, nyilván nem rám volt mérges, hanem a történtekre, hiszen dolgoznia kéne de ahhoz látás is kéne meg fény. Észrevette a jelenlétemet, de nem foglalkozott velem, illettve csak szavakkal jegyezte meg a dolgokat, addig, amíg be nem szerelte az alkatrészt a helyére. Türelmesen figyeltem onnan, ahol lecövekeltem, szóval nem mentem el körútra, hogy körbe nézzek. Tényleg nem balhézni jöttem. Csak tudni akartam kinek köszönhetem az életemet. Azon kívül, hogy Joe-nak hívják és debella gépeket szerelget. Az épp kezemet zsebre dugtam, a lőtt sérültet nem tudtam mert akkor húzódik és fáj, azt meg most elkerülném, szóval csak neki dőltem a falnak, a lábamat is hátra tettem rá és úgy figyeltem. Egyedül van. Rossz napomon kiraboltam volna, rossza napomon már elloptam volna a kint “árválkodó” chevrolet impalát. 50.000 dolcsit ér az az ősrégi autó és a duplájáért tudnám eladni a kuncsaftjaimnak. Mégsem ez volt az első gondolatom mikor megláttam befele jövet. Joe körül forgott az agyam és ez most sem változott. Kérdésére ellöktem magam a faltól, majd beljebb léptem a hangárba. Nem úgy mint aki keresne valamit későbbre, inkább érdektelenül a hatalmas behemót irányába. Szóval Joe felé fordultam.  
- Jobban, mint mikor összekapart innen. - az őszinte vallomás sokszor nehezebben esik kiejteni, mint egy olcsó hazugságot. A monstrum felé pillantottam, végig néztem hatalmas méretén. Nem mozgatta meg a fantáziámat, nem is hozott lázba sem a mérete, sem az hogy ilyen közelről láthatok egy ilyen repülőgépet. Soha életemben nem repültem még és nem is loptam még ilyesmit. A közelükben sem voltam még ilyeneknek.  
- Bár félek, hogy a fájdalomcsillapító kicsit visszataszít a drogosabbik felembe. - körül nézek, csak amit látok, nem járom be a helyet, egy lépést sem teszek másfelé, tényleg csak Joe érdekel és az, hogy megmentette a satnya életemet.  
- Nem vagyok jó ember Joe. De maga az! Köszönöm, hogy megmentett. Tartsa meg a jó szokását. - fordultam felé, majd kezet nyújtottam felé, hogy normálisan is bemutatkozzam, ha vevő ő is erre a dologra.  
- Abraham Caleb Hyde. De csak Caleb... - ha kezet fogott, csak akkor mutatkoztam be, ha nem, akkor csak leengedtem a kezem és kussoltam. A gép felé fordultam. Kíváncsi voltam, hogy mit művel itt, hogy övé a hely és építi ezeket a gépeket, vagy csak egy kismunkás és besegít ezt azt.  
- A ‘67-es impala a magáé?

Megjelenés - Kinézet

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Nem ismerem a névről, a teljes nevéről és hát az is igaz, nagyon nem néztem meg hova jutok be. Csak haladni akartam befelé, hogy megtaláljam az ipsét, hogy...hogy köszönetet mondjak normálisan. Hiszen a legutóbbi alkalommal nem tettem meg, enélkül meg nem akartam, hogy elváljanak az útjaink. Megtehettem volna hogy nem jövök vissza, hogy nem mondok semmit és elkerülöm a helyet is, hiszen nem szoktam ezen a környéken megfordulni. Viszont kivételt tettem és most itt vagyok. Nem magamból akartam mutatni egy szeletkét, hanem...valami normálisabb részemből. Ha önmagamat adnám ott kő kövön nem maradna. Miért utálom a nevem egy szeletkéjét, mikor az hozzám tartozik? Nem tudnám elmagyarázni. Talán anyám halála van benne a dologban, talán az, hogy sosem ismerhettem meg...talán...erre nem tudnék magyarázatot adni, így csendben maradtam a kérdést illetően. A megfelelő válasz hiányában nem tudok mit mondani. De sosem szerettem ezt a nevet. Csak a Caleb...általában így hívnak, vagy Abe... kinek mi jön a szájára, de a teljes név...mindegy is. A kocsi lekötötte a figyelmemet, így rákérdeztem, hogy az övé-e...mert ha éppen nem, akkor viszem, mint más a cukrot a boltból. Hiszen nem mindennap látni egy ilyen autót a városban...nem ép olyan autó, hogy mindenki ilyennel mászkál. Joeé volt, elmosolyodtam kérdésén, majd fejet inagattam.  
- Nem. Nem értek hozzá... - vallottam be az őszintét, mert azon túl hogy bütykölni szoktam és vezetni, meg némelyiknek a fajtáját is leszűrtem pillanatok alatt...nem sok minden tudtam róluk. Néha utána jártam és ha megfogott mert éppen sokat érő volt, akkor már nyúltam is le. Nem érdekelt épp hogy kinek a kocsija...mondjuk egy zsarué, akkor is vittem.  
- Viszont még sosem fordult meg a Hiltonnál egy ilyen autó sem...parkoló fiú vagyok, szóval emlékeznék egy ilyen régiségre. - figyeltem miképp indul meg a kocsija felé, majd somolyogtam az orrom alatt. De most hogy tudom ez az övé és látom a rendszámát is, nem fogok arra kényszerülni, hogy ellopjam. Vinne –e rá a lelkem? Nincs olyanom már régóta, de a megmentőmmel nem szúrnék ki. Jövök neki elég sokkal ami azt illeti. Bár nem tudom hogyan fizessem, vagy háláljam meg neki, mert egy köszönetnyilvánítás szerintem nem elég. Ő meg nem az a fajta embernek néz ki, aki többet várna el. Magamat ismerve meg hát úgysem hagyom annyiban.  
- Bár nem fizet túl jól, így két illegális melóm is van... - felemelem védekezőn a kezeimet. - Valamivel még keresnem kell a kenyerem... de most hogy tudom, hogy a magáé a kocsi Joe...nem szemezek vele. - pedig jó pénzért el tudnám adni, két havi gondom megoldódna, szóval jó lenne, de nem akarok szart kavarni. Megmentett és nem akarok vissza élni a dologgal. A zsebemben kutakodok, hogy előszedjek egy doboz cigit, felé nyújtok egy kilógó szálat, ha vesz, akkor lángot is adok, ha nem, akkor csak magamnak gyújtok egyet és az ajtóba állok, megnyitva azt, hogy a füst kimenjen. Bár ez az őrült mókuskerék kezd sok(k)nak bizonyulni, így lassan váltás elé kellene néznek. Nehezen menne, hiszen évek óta így létezem... és agresszív tahóként, bár a gyógyszerezésem most lejjebb vett ezen.


Megjelenés - Kinézet

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Nem jár hotelekbe. Megértem. Talán házas, talán van ezerszer jobb élete annál, mint hogy nőket futtasson és velük háljon. Ezerszer jobbnak tűnik, minthogy ilyeneket tegyen. Ráadásul klasz a hely, ahol lézeng, ahol....a tököm tudja az igazságot, hogy mit is csinál. De dolgozik, ráadásul nem illegálisan, ahogy én másodállásban.  
- Maga teszi jól Joe! - nevettem el röviden magam, hiszen láttam pár dolgot az autók hátuljában, ahogy parkolópályára tettem őket. Az ott eltöltött idő alatt akadt pár furcsaság. Vér. Cigicsikkek. Elhasznált kotonok... szóval úgy mindent láttam már, szóval a gyomrom is megvan már az ilyenekhez. Kérdésére csak lazán vállat vontam. Jó pénzt hoznak? Hát...változó.
- Ha nyerek egy versenyben, akkor jó pénzt hoz, ha veszítek...akkor se pénz, se dicsőség... - ezzel el is mondtam, hogy a versenyeknek élek szinte, ezzel egészítem ki a keresetemet, bár a tolvajlást meg sem merem említeni. Autótolvajlás. Eladás. Ezzel is szoktam pénzt kicsikarni. Persze ha úgy megtudom szerelni, vagy szereltetni, hogy az előző tulajnak ne tűnjön fel a drágája, akkor nyert ügyem van. Ha meg valaki feldob a zsaruknak, már ott sem vagyok. Sajnos ez ezzel jár. Évekig szívtam ezzel így. Még fogok is, hiszen nem ma lesz az útja annak, hogy feladjam az életem ezen részét. Szeretem csinálni, adrenalint lök az agyamba és olyan érzés...mintha szabadságot adna, főleg az a tempó, amivel keresztül zúgok a célvonalon 200-al. Figyeltem a kocsiját, épp elgondolkodtam rajta, hogy mit lehetne rajta megbuherálni, hogy gyorsabb legyen az átlagnál...de a kérdésére felvontam a szemöldököm és ráemeltem a pillantásom is.  
- Matekzseni vagyok jobb napjaimon, bár a tanszék utolsó évét sosem végeztem el... - egy aprócska vallomás, bár ennél többet erről nem akarok mondani. Maisie elvesztése felkavarta akkor az életemet és az állóvizet. A halála kivett belőlem egy csomó mindent, ott hagytam a sulit, az utcán tengődtem és a bajt kevertem. Csóró voltam, a bátyáim tartottak el és most itt vagyok. Ez sem jobb. De legalább életben vagyok. Több mint a semmi azt hiszem.  
- De autókat is bütykölök, bár az a negatív dolgokhoz tartozik. Nem azt mondom, hogy értek hozzájuk, de mégis csak tizenegy éve hajthatatlanul és szenvedélyesen csinálom azt amit. - vigyorodom el, miközben figyelem a ficót, ahogy engem figyel. Most mi van? Valakinek bevallottam életem nagy ballépését! A bátyám tudja, az más dolog, most egy full idegennek vallottam színt. Vagy bemárt egy zsarunak és akkor máris itt sem vagyok, vagy megérti a helyzetet...mozdult. Megfeszült a testtartásom, automatikus védekezési mechanizmus...de mikor a tárcát is megláttam, mégse telefon te majom, vagy fegyver, csak akkor lazítottam. Előszedett belőle egy kártyát, amit nekem nyújtott. A magyarázás végéig csak az arcát, a szemeit figyeltem és nem is a kártyát az ujjai között. Melót ajánl. Fix bérrel. Szerződéssel. Mi van? Nem ült értetlenkedés a képemen. A szemöldököm sem rebbent, ahogy az arcom is rezzenéstelen maradt. Tartsak vele, hogy tudjam mi a helyzet, ha nem hívom fel holnapig, akkor nem kell a munka. Még másodpercekig álltam mozdulatlan, majd a kezem megemelkedett és tartva a szemkontaktust elvettem a kártyát. Ahogy mozdult, hogy haladjon az uticél felé, ahogy hátat fordított, csak ezután néztem meg a kártya minden pontját. Aztán megmozdultam magam is, hogy a fickó után lépjek, hogy utolérjem, hogy megtudjam mit is akarhat. Milyen munkát ajánl, ami talán érdekes lehet a számomra is.  


Megjelenés - Kinézet

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Vonz az adrenalin. Akadnak pillanatok, mikor olyan szinten beleélem magam a pillanatba, hogy ki se akarok onnan evickélni. A gyorsaság, a suhanás, az autó hangja...teljes szabadságot ad számomra. Ami sokszor nem épp veszélytelen, hiszen egy rossz mozdulat és vége mindennek. Van aki ezt nem érti, főleg mi bennem zajlik, de sokszor nem is akarom, hogy megértsenek. Azóta hogy a hőn szeretett nőm eltávozott erről a vidékről. Örökre. A lételemem lett hogy veszélynek élek, hogy nincs bennem félsz és talán az is bennem van, hogy menni akarok Maisie után. Ám matekzseninek tartanak még sok ismerősöm és rokonok között is akad szép számmal, aki ezt állítja rólam. Hiszen sokszor látják rajtam, hallják és így bizton is állíthatom magam is, még ha sokszor ki is esnek pillanatok. A hangárhoz érve a kapcsoló bevilágította a helyet, a gép felé fordultam és rezzenéstelen arccal figyeltem azt, mit a gép megmutatott magából. Joe-ra pillantottam, majd teljesen felé fordultam, figyeltem az arcát, majd a talajt fixíroztam, míg magyarázott a munkáról. Takarítói meló, a gépek belsejét kellene kipucolni. Mosoly futott végig a képemen. Nem épp a kedves verzió. Én? Takarítsak? Én, aki odahaza sem pucolja ki maga után a házat? Havonta egyszer mosom ki a ruháimat, mik a nappalin keresztül kihúzott kötélen száradnak, három havonta söpröm magam után össze a lakást és a gannyét...Takarítsak, én aki harmincnégy éves fejjel egy putriban lakok és egy rohadt seprűt nem tudok megragadni hogy tiszta környezetben éljek? Sörösüvegek, sörös dobozok, hamburgeres zacskk, gyorséttermes kaja maradékok pizza dobozok. Nem mindig van kupi otthon tény, de azért nah. A mosoly lelohadt, a fejem újra fordult, hogy újra a gépet vegyem figyelmem alá. Pilóta. Ez egy olyan gyermekkori vágyálom volt, mit sosem ragadhattam meg két kezemmel és nem vonhattam magamhoz. Gyermeki vágy. Talán hat éves lehettem, mikor közöltem apámmal. Pilóta akarok lenni. Nem szólt rá semmit...aztán már magam is elfeledtem. Talán a tesók sem tudnak erről. Talán ez így helyes, hogy nem teregetem ki a szennyest. Lopni pedig...eszembe sem jutott innen ekkora malamut gépeket elcsórni. Édes istenem! Szemtől szemben egy ekkora kolosszálisal...ha hagynám a szar autóversenyzést és a többi marhaságot. Itt jó helyem lenne. Talán egyszerre emeltük a pillantásunk a másikra. Jelentkezek, akkor majd ugyanitt találkozhatunk. Ha nem, akkor itt vége is a dolognak. Két nap. Újabb pillantás a gépre.  
- Gondolkodok rajta... - mormogtam az orrom alatt elrévedve a gépen, majd hátrálni kezdtem, szemmel tartva azt addig, míg sötétség nem telepedett a helyre. Megfordultam, kisétálltam a helyről, végül bevártam Joe-t hogy bezárja a kecót. Amíg visszasétáltunk az előző helyre, addig csendben voltam. Elmélkedtem amit mondott, hiszen való igaz...örökké ezt nem űzhetem. Sosem komolyodok meg. De talán nem is akarok már. Elvesztegettem az életemet és a pillanatok is elszálltak. Az iskola le nem tétele is kalapácsként ütötték a fejem fölött a vasat. Már nem agyalok azon hogy mi lett volna ha! Ez van. Megtanultam ezzel élni. Változtatni pedig feleslegesnek láttam. Már nem tervezek sokáig élni, ezzel az életvitellel pedig oly mindegy mikor él a halál.  
- Joe! Köszönöm még egyszer ezt az egészet. Örülök, hogy megismerhettem és … viszlát. - hátráltam kifelé háttal az egész helyről, szemmel tartva az ipsét. Nem akartam bajt, nem nyúltam semmihez sem, az autót is futólag megszemléltem még,  és a csókának sem estem neki. Csak normálisan akartam megköszönni a jócselekedetét. Odakint előkapartam a névjegyet, megnéztem magamnak, majd haza igyekeztem. Odahaza beérve az ajtón első dolgom volt kidobni a szemét közé a névjegyet, majd rágyújtottam újfent. Új meló meg a fenét. Ha megkell halni valamiben, akkor ne takarítás közben érjen a halál, hanem valami méltóbb helyen...egy autóverseny közepén inkább. Apámat meglátogattam újfent. A kórház és a betegége a mai napig nem tetszik. Megakartam léptetni őt innen, de ez az Aizheimer és a bátyám szónoklata, hogy kinyír, ha ilyenre vetemedek, kicsit megrengetett ebben. Mindenesetre az öregemnek nem szóltam arról, hogy nem régiben kiakartak nyírni. Csak megkérdeztem tőle, hogy hozhat-e számomra az élet változást? Az ő válasza pedig meglepett. Emberfia számára legnehezebb dolog önmagát felismerni és megváltoztatni. El kell engednünk a régit, és magunkhoz ölelni az újat... s meg kell tudnunk válni mindentől, amit valaha úgy megszerettünk.  
Apám szavain elgondolkodtam míg haza értem tőle, egész éjjel és egész nappal. Talán adnom kellene egy esélyt magamnak. Talán ha ő adott nekem egy esélyt...talán ez volt az esélyem...az esély mikor megszülettem. Az esély, hogy a balesetet túléltem. És megannyi mindent. Ez egy jel lehetett. Egy jel a dobbantásra. A kukát túrtam fel, hiszen eltelik mindjárt a két nap és esélyt akarok adni és kapni. A papír meglett, már csak a mobilomat kerestem elő. Bepötyögtem Joe Wever számát és hívtam. Vártam csendben míg a túloldalon felveszi, csak közben fel és alá jártam a köröket a lakásban.  
- Hello Joe. Abraham vagyok...a melóról lenne szó...egy személyes találkozó két óra múlva? Esetleg holnap reggel? - tiszta voltam napok óta, se pia, se drog, így a szavaim is érthetőek voltak még számomra is. Bár jól tudtam, hogy mindez addig tart majd, míg el nem kap a szar és belelovallom magam valami nagyobb szarba. A főmelómra még nem álltam készen, még pár hét és vissza térhetek, orvosi utasítás, így aztán nem ellenkezhettem.  


Megjelenés - Kinézet

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Hol kellene találkozni? Olyan kérdéseket és válaszokat vetett mindez fel szinte azonnal, hogy rögtönözni sem tudtam. Csak késéssel, csak pergett a másodpercmutató mire értelmes válaszokig jutottam.  
- A hangár egész jó hely. Tudom hol van és keresnem sem kell. - adtam meg könnyedén mindezt, hiszen ez így egyszerűbb, mint mondjuk egy idegen helyet leírni és hogy nagyjából melyik útszakazon találja meg. Egyszerű és tiszta. Ráadásul nem kell azon a terepen mozognom, ahol tudom, hogy göröngyös és csak fájdalmat okozna. Lelkileg, de leginkább testileg. Vártam a vonal túlsó végül jöjjön bármiféle nemleges válasz, de mikor megszólalt, talán a megkönnyebbülés volt jellemző leginkább az arcberendezésemre. Két órám van össze szedni magam, a gondolataimat és odaérni a találkára. Nem vagyok az a fajta ember, aki körbe telefonálja a családot, hogy most lehet új munkába állok és változás hozok az életembe. Nem. Valami úgyis telibe húgyozza, szóval régóta nem dédelgetek ilyen álmokat egy telefonhívás után. Nem telefonálgattam, nem kapkodtam, kényelmesen neki vágtam az útnak. Idő előtt a kapu előtt parkoltam és a kocsiból kilépve várakoztam a járgány mellett. Nem néztem minden percben a mobilom óráját. Türelmes voltam kivételesen, mert szükségem volt erre az erényre. Legtöbbször már ha ennyit várakozok inkább faképnél hagyom az egészet. Ehelyett csak egy cigire gyújtottam rá és figyeltem a kerítést, a kaput és a messzeséget. Nyugalmat éreztem magamban. Azt a fajta nyugodtságot, mikor tudod, hogy ma minden menni fog, ma minden rendben lesz és nem üthet be semmiféle krach. Nem menekültem már. Elébe álltam a menekülésem útjának. Jó volt ez így több ízben is. Nem tartottam a következményektől, melyet a múltban követtem el, nem tartottam senki haragjától és az úr irgalmazzon azoknak, kik szembe szállnának most velem és a levesembe köpnének. Nem. Ma én fogom nyeregben érezni magam. Amint meglátom az ismerős autót már lököm is el a sajátomtól, hogy odébb lépjek ettől. Figyelemmel kísérem amaz parkolását és várakozó állásban folytatom a gondolataim menetét. Hogyan kellene szépen fogalmaznom, hogy el fogadnám az állását, amit nekem nyújtott fel korábban?


Megjelenés - Kinézet

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Nem kint akartunk beszélgetni erről az egészről. Úgy hiszem egyikünk sem szokott hozzá teljesen ahhoz, hogy mások is fül-szem tanúk legyenek... semmi közük ehhez. Ez a mi dolgunk. Munkát ajánlott, amit elfogadtam. A többi már rajtam és rajta múlik. Lehet majd ez lesz az egyetlen munkám, ha megunom a kétfelé menészetet. De egylőre plusz kiegészítésnek jó. Fizetés emelést majd úgyis lesz pofám kérni. Bár ameddig nem tudom, hogy mennyi a fizetés...a kávét és a kézfogását elfogadtam. Nem beszéltem ahogy ő sem tette. Odabent egy iroda fogadott, letettem magam a fotelbe, majd a fickót kezdtem el fixírozni. Kellemes volt a légkör mi fogadott. Joe kedvelt és talán én is bírtam őt. Örült neki, hogy felhívtam, hiszen nem is gondolt rá, hogy megteszem, hogy munkát akarok. Saját magamat is megleptem, de talán csak elegem lett, hogy állandó fejmosásokat kapok...mondjuk ez nem fog megszűnni.... bízok magamban, ahogy másokban is. A papírokat figyelve húzom ki magam, hogy többre rálássak, szerződések és az ahhoz tartozó információk. Hallgatom a szavait, hallgatom a próbaidőt és az ahhoz tartozó fizetést. A biztosítások...felszaladnak szemöldökeim, hiszen itt is nyújt életbiztosítást, nem csak a Hilton. A továbbképzés érdekel...a Hilton nem nyújt ilyesmit. Biztosra veszem, hogy azt nem fogom igénybe venni, hiszen nem szándékozom “tanulni”, csak legyen több pénzem, a többi nem számít. Tényleg. Az a lényeg, hogy nem fekete munka, szerződéssel jár, bejelentett...takarítói. Kosszal fog járni.  
- Ennyit elviselek... - vonok vállat, hiszen voltam már koszos más okból kifolyólag, igaz az nem zavart, de most hogy takarításos feladatot fognak a kezembe nyomni, kitudja hogyan fogom viselni. De pénzért jár... aztán félre seprek egy papírt, hogy rálássak a fizetésre is. Ez jóval több, mint amit most keresek a szállodában, túlóra nélkül. Csak ámulok, csak bámulok, ledöbbentem, hiszen sosem kaptam ennél több fizetést. Erre itt egy új...ha már munkahely. Mindent elmond. Balesetbiztosítást, a kezdeményezett, aki majd pénzt kap utánam, ha meghalok...ilyesmi is van? Rengeteg mindent megtudtam egy pillanat alatt, biztosra veheti, hogy kérdéseim lesznek és ezt fel is hozza.  
- Akad pár. - pillantok fel rá a papírok bámulása közben... -...szerződéses. Tehát fel kell mondanom a Hotelnál? - fogalmam sincs hogyan működnek ezek a dolgok, a Hilton volt az első munkahelyem jó pár évvel ezelőtt, így nem volt még váltogatott helyeim. Egyetlen munkahely zűrösen...felkel mondanom, vagy hogyan működik? A bátyáimmal ilyenekről soha se beszéltünk, az apám meg...nos ilyenekkel nem beszélek vele. Nem is nagyon lehet vele beszélni mióta kórházba került. Ha azt vesszük egyedül vagyok ilyen téren. Se anyám, se apám, a bátyáimmal meg nem vagyok olyan jóban és azon kívül, hogy kihúztak párszor a csávából...a lényegről sosem beszéltünk. Joe nézhet ilyen téren butának, de nem számít, nem érdekel.  
- Túlóra? Vagy csúszó lehetséges? - érdeklődök tovább, ezúttal a tollat is a kezembe fogva, forgatva azt az ujjaim között. A papírt húzom a kezem közé, melyen a biztosítás van feltüntetve és a kezdeményezett neve. Komolyan veszem...ahogyan az életemet is...a szabad kezemmel a sérült felületemet simítom végig. Több esélyem nem lesz. Felkelek a helyemről, a zsebemből előszedem a telefonomat, abban minden szám benne van, ami szükséges. De előbb a kezdeményezett. Ezt fontosnak tartom, így a tollal egyből írni is kezdem a fivérem adatait rá. Hol lakik, mi a telefonszáma, mikor született, és persze a neve is. Apámnak nem tudom mennyi ideje van hátra, de Jude-nál biztos jó kezekben lesz a pénz. Persze nem akarok meghalni, de fő az óvatosság. Minden adat felkerül a bátyámról, a szükséges adataim is rákerülnek. Ugyanúgy a telefonszámom és számlaszámom is rákerül a megfelelő helyre. A kész papírokat odébb is teszem, olvasok és jár az agyam. Előre gondolkodok, ezért is írtam alá a biztosítást. Nem magamra gondoltam most elöszőr.  


Megjelenés - Kinézet

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Szerződés. Új meló. Ami talán jobb lesz az eddigieknél és a fizetés sem piskóta. Jobb mint ha túlórával érném el az összeget és ez emelkedhet is a közeljövőben... a balesetbiztosítás meg...úgyis azt a majomparádét fogom bejelőlni...bár már irom is a dolgokat. Elkönyveltem, meglépem a dolgokat. Változást hozni az életbe nem is lehet rossz döntés. Főleg ha folyamatosan ugyanaz a nóta szól napok hetek és éveken át. Talán már unalmas volt és ezért a változás döntés? Vagy csak telebeszélte a fejemet? Esetleg a bohóccal való találkozás rendített meg? Bármi is volt mindehhez a változás oka, hát hálás vagyok érte. Kérdésemre egyértelmű választ ad. Próbálkozzak pár nappal...a próbaidő alatt bármi lehetséges. Nem vagyok ezekkel a dolgokkal tisztában...igen. Egy melóhelyem volt csak eddigi éveim alatt, de azokkal is az igát húztam és inkább a negatív élményekkel húztam ki magam a pénztelenségből. Átgondolni...jobb munkahely mellett, ami jól fizet, talán megtudok feledkezni a versenyekről? Mi van ha keresnek? Szó nélkül menjek? Mert az oké hogy a Hotelnál tudok beugróst a magam helyére, vagy csalni az egésszel kicsit...de itt hogyan lenne mindez lehetséges? Hogyan játszhatnám ki mindezt? Valószínűleg sehogy...gondolataimban elrévedve a fickót figyelem ahogy magyaráz, ahogy egyértelműen, hogy én is megértsem elmondja a dolgok menetét. Plussz pénz mindig jobban jön, mint egy plussz szabadnap...ezzel mond valamit. Talán hallgatnom kellene rá, hiszen bölcsebb és idősebb, tapasztaltabb...jobb lehet a bátyámnál, bár ő is a jót akarja mindig...a maga módján. Figyeltem az üveget mikor elém helyezte, majd visszapillantottam a papirra és újra átnyálaztam töviről hegyére.  
- Azt hiszem értem mire akar kilyukadni. - vágtam egy apró mosolyfélét és elkezdtem befejezni az eddigi kitöltéseket. Balesetbiztositás és egyéb kitöltendő adatok. Név, telefonszám, lakhely, születési dátum, email és számlaszám. Átnyálaztam korábban -a napok elteltével- és rájöttem, hogy nekem erre a változásra szükségem lesz, hogy saját magam is változni tudjak. Ha ez nincs meg, hát kizökkenni sem tudok majd ebből a mókuskerékből.  
- Kiakarok szakadni a mókuskerékből Joe...talán mindezzel megnyerem magammal az áhított szabadágot és lemoshatom magamról az évek mocskát is. - a kitöltéssel megvagyok, az aláirandó rész felé pillantok, már csak az van vissza, a tekintetem felemelem a fickóra, minden érzésem ezekben a lélektükrökben benne van. Hálás voltam és fájdalmat is éreztem, de nem a változás miatt, hanem mert a sérülésem még mindig ott ékeskedett rajtam és a fájdalomcsillapitó is elvesztette hatását. Nem érdekelt. Duplán is az életemet menti meg...más másodjára, ha azt vesszük. Ráadásul egyazon helyen. Nem hagyott elvérezni és nem hagy elkallódni sem. Pedig alig ismerjük a másikat, de talán ezzel a lépéssel, megismerhetem az élet másik oldalát is. A papírra téved újra a figyelmem és olvasható saját aláírásommal firkálom alá a papír alján kijelölt helyet. És ahol szükség van rá. Az ő példányát visszatolom számára, gondolom saját példányt is kapok, bár a próbaidő résszel nem mindig vagyok tisztában, igyekszek azért normális lenni. Igen...talán az életem is fenekestül átfordul majd ezzel, de nem fogom megbánni. Talán ez kell majd ahhoz, hogy vissza vegyek az arcomból. És minden másból is. Mindez rajtam múlik csak....


Megjelenés - Kinézet

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

j munkát kapni és a régi mókuskerékből saját akaratunkból kimászni...nagy erő kell hozzá. Joe megadta a kezdő lökést ehhez, nekem már csak az a feladatom, hogy eleget tegyek ezeknek. Most vagy soha alapon. Kimászni onnan, ahova magadat taszajtottad be. Én magam is megteszem a lépéseket a szabaduláshoz és ehhez, csak egy baleset és egy véletlen találkozás kellett. Joe pedig megmentőből főnőkké avanzsálódik. A szememben is megteszi mindezt, így némiképp mondhatjuk azt is, hogy elkezdek valakit tisztelni az életben. Nem, egyik bátyám sem kapott még tőlem olyanfajta tiszteletet, mint amit elvárt volna...Joe pedig kivételes most. Főleg a szememben, ez pedig nagy szó. A papírok aláírva, átnyálazva minden egyes betűtől. A másolóig Joe elviszi és az eredetit megkapom tőle. Vigyáznom kell rá, így erre csak bólintok, szóval a kérdéseim...nincsenek. Cserébe végig hallgatok mindent róla, amit a jövőre nézve tudnom kell majd, illetve hogy mikor is lesz a találkozó. Egy hét múlva belevágunk a lecsóba. A dohányzás idebent nem lehet, ezt sejtettem, szóval majd kifáradok ha nyűgöm van. Ehhez szót sem kell ereszteni, így apró mosolyt is megeresztek. Gondolom majd a csapatával is találkozni fogok, biztos akadnak itt többen is és nem egyedül viszi ezt az egész mindent. Felkelve a helyemről kísért is kifelé, kívül mindig tágasabb, ám most más dolog miatt távozok. Új munka...kezet fogok búcsúzoul az ipsével, majd távozok, hogy kintebb rágyújtsak egy szál cigire. Haza felé vezet az utam, hogy összeállítsak fejben egy felmondásos szöveget. Valami normálisat kellene, de lehet ehhez is kell a segítségét kérnem valakinek. Talán az ifjabb bátyám segítene benne...vagy apám, talán lesz egy jobb napja a napokban. Elhessegetem a témát, hiszen nem traktálhatok rá mindent a családom egyéb állatfajtáira, így aztán ahogy haza érek, keresek is elő egy papírt tollal és leírok mindenfélét, míg aztán a netről keresek sikeres szöveget ehhez. Közös megegyezéssel végül is megjegyezhetünk és akkor én is nyerek valamit...de egy hét múlva már ott kezdek. Szóval valami azonnali kellene...  
Másnap személyesen mentem be az irodára, beszélgettünk és elmagyaráztam a helyzetet, szóval megegyeztünk és engedélyezték az egészet azonnal. Összepakoltam a holmimat, melyet itt tartottam, elbúcsúztam a kollégáktól, végül az egyik kedvenc álladó vendégem autójára is ránéztem. Klassz verda, hiányozni fog...ám kiverem a fejemből azt, hogy ellopjam, hiszen kamerák vannak felszerelve a környéken. Azonnal tudnák, hogy én voltam, így a vágyakozás tovább megmarad felé. Talán ha sokat dolgozok, akkor tudok majd venni egy hasonlót. Sosem voltam türelmes, így ez tőlem most borzasztóan hangzott és megvalósíthatatlan. Mindig van egy jobb ötletem és az teljesíthető.

//Köszönöm a játékot és a munkát is!    //