Egy tálban az ellenséggel --- Mallory && Jensen

Vendég

Nem volt kedvem eljönni, hiszen nem ismerem őket, nem tudom, hogy kicsodák, és azt sem tudom, hogy tulajdonképpen miről is tudnánk beszélgetni. A szó legszorosabb értelmében idegenek, de amikor úgy hitték, hogy megmentettem a lányukat, valamivel meg akarták hálálni és Michelle meghívása egy vasárnapi ebédre nem tűnt túl vonzó ajánlatnak, de belementem. Nem azért, hogy megismerjem őket, hiszen megvallva az őszintét, egyáltalán nem voltam kíváncsi rájuk, de a lehetőség, hogy közelebbről megismerjem a lányukat mindent megért. Egy újabb játék, egy újabb csalafintaság, egy újabb idegörlő együttlét, és ehhez nem kell más tennem, mint jóllaknom.
- Üdv Jensen, gyere... Gyere beljebb! - a ház ura nyitott nekem ajtót, majd beljebb lépek, és miután levettem a kesztyűmet, kezetfogtunk. Szeretem, amikor egy férfi kézfogása erős, határozott, hiszen sokat elárul a tulajdonosáról, és Michelle üdvözlése ilyen volt. - Mindjárt kész az ebéd... A lányok még nincsenek itthon, de lassan ők is megérkeznek. Szeretnénk, ha meglepetés lennél Lorynak.
Meglepődtem, hogy ez tulajdonképpen miért is jó ötlet, de nem tudom, hogy miféle emberek, szóval nem ítélkezem. A másik kezemben lévő bort átadom a férfinek, majd ahogyan beljebb invitál, úgy követem őt. - Biztos nem zavarok? Nem szeretnék a terhetekre lenni, főleg egy vasárnapi ebédnél.
Még elküldhetsz a francba, ami persze nem venné ki jól magát, de valahol megérteném. Igaz, meg sem hívtak volna, ha nem akarnák, hogy itt legyek, szóval amikor azt mondja, hogy nem lesz semmi baj, akkor mást nem tudok tenni, mint hinni neki. Az étkezőben ülünk le, ahol már várt ránk a megterített asztal, és kicsit kellemetlenné válik a szituáció, amikor ragaszkodik ahhoz, hogy az asztalfőre üljek. Jobb kéz felől ül le mellém, majd olyat tesz, amit nagyon ritkán látok, és keresztbe teszi a lábait, ami nem igazán megszokott az óceán ezen oldalán, de elég gyakori látvány Európában. Európa fővárosa Párizs, igaz?
- Ami azt illeti, nem akkor találkoztam a lányotokkal először. Egy előadást tartottam az egyetemen, akkor beszéltünk pár szót, de igazából csak ennyi. Képzelheted mennyire meglepődtem, amikor azon a helyen újra láttam, de nem akartam odaköszönni, nem akartam zavarni... Viszont amikor megláttam, hogy valami nincs rendben, nem tudtam nem segíteni.
- És ezért örökké hálásak leszünk! - Yvette még mindig jól tartja magát. Nem tudnám pontosan belőni, hogy hány éves, de három gyerek után én is szeretnék így kinézni. Észreveszi, hogy fel akarok állni, de kezeinek gesztusa a helyemen tart. - Vörösboros marha lesz, remélem szereted.
- Nem hiszem, hogy valaha volt hozzá szerencsém...
- Akkor pont jó helyre jöttél, Yvette csinálja a legjobban a városban! - vág közbe Michelle, de nem rá figyelek, hanem a feleségére, így nem tudom nem észrevenni azt a szemforgatást, amit a kijelentés kivált belőle. Csak nem vihar a paradicsomban? Foxy mintha említett volna valamit, de nem vagyok biztos benne, talán akkor is az ajkait figyeltem, azokat a halványpiros, dús ajkait. - A lányok pedig a desszertről gondoskodnak, de már vissza kellett volna érniük. Nem hívod fel őket?
- Persze, felhívom Josephinet, Lorynak még mindig vacakol a sajátja. - egyez bele a felvetésbe, majd kötényéből előkerül mobilja, és újra eltűnik a konyhába a beszélgetés idejére.
- Ha már Malloryt említetted, próbáltam utánajárni a fickónak, aki ... tudod, de nem jutottam sokra. Engem is kihallgattak a rendőrök, akik kivizsgálták az ügyet, de nem szolgáltak semmi biztatóval és én sem tudtam túl sokat mondani nekik. A szórakozóhely biztonsági emberei jól helyben hagyták, de elfutott, őket pedig nem érdekelte a továbbiakban. Adtak róla egy értékelhetetlen leírást, de tudod hogy van ez, egy ekkora városban megtalálni egy ilyen szarzsákot nem egyszerű... Ó, bocsánat, csak annyira idegesítő, hogy léteznek ilyen perverz állatok, és nem tehetünk ellene semmit!
- Semmi gond, szerintem is szarzsák, de tudnék cifrábbat is mondani rá... És én sem jutottam tovább, bármerre indulok, zsákutcába ütköztem. - pedig, ha tudnád. Visszafolytom a vigyort, ami az egész szituáció miatt akar kiülni az arcomra, de hirtelen nyílik egy ajtó és egy ismeretlen hangot hallok kiáltani.
- Megjöttünk! Nem gondoljátok, hogy kicsit túlzás a croque-en-bouche? Macront várjátok ebédre vagy lemaradtam valamiről, és esküvő lesz? Ó, helló... - akad meg az ismeretlen lány, mosolyogva pukkedlizik egyet, majd a kezében a dobozzal kilép a konyhába.
- Szia Mallory!

**Mallory Duval**

Jensen&Lory

You look like an angel, talk like ang angel, but I got wise, YOU'RE THE DEVIL...

Az eset óta még nem voltam az egyetemen. Anyáék jobbnak látták, ha egy hétig itthon maradok, az meg ugye aligha érdekel bárkit is ebben a családban, hogy én mit gondolok és mit érzek jónak.
Tegnap volt szerencsém -vagy inkább pechem?-, kihallgatnom egy telefonbeszélgetést, amit apa folytatott le csupán néhány perc alatt. Először azt hittem, megint egy újabb numerát igyekszik anya háta mögött, a legnagyobb titokban becserkészni, ám ez a gyanúm hamar elillant. A szeretőjét biztos nem hívná át egy vasárnapi, családi ebédre... Rossz érzésem támadt. Először csupán az üldözésimániámnak tudtam be az egészet, de valami legbelül nem hagyott nyugodni. És ami a legfurcsább volt, hogy azt a néhány percet a céges telefonján bonyolította le. Kevés ember részesül ama kiváltságban, hogy megkapja a szolgálati mobiljának számát.
Nem volt más hátra, minthogy magam utánajárjak az egésznek, s amíg apa reggel zuhanyozni ment, én kihasználva az alkalmat, kutakodni kezdtem. Kár volt.
-Oké, megvan a csokis trüffel, a macaron, nyilván szigorúan négy különböző ízben, a Croque-en-bouche ééés a...pff... fogalmam sincs milyen ízű torta.
-Citrom. - Felelem Josienak egykedvűen miután a cukrászdából rendelt édességeket berakta a csomagtartóba, majd visszaült mellém az anyósülésre.
-Mi?
-Citromos. A torta citromos. - Ismétlem meg, az előbbinél valamennyivel bővebben kifejtve a rohadt sütemény ízét.
-mon Dieu! Minek ez a színjáték? Úgy csinálnak, mintha az életét kockáztatta volna érted, közben meg csak azt tette, ami egy ilyen helyzetben bárkitől elvárt lenne. Mentőt hívott, mert bajban voltál. - Irigykedve puffog egy sort miközben becsatolja az övét. Egyszer azt mondta, irigyli tőlem az életemet. Hogy a gimiben körbe zsongtak a srácok, voltak barátnőim, emellett mindig adtam magamra, csinos ruhákban jártam, tudtam sminkelni és a tanórákon is helyt álltam. Ő legalábbis azt hiszi, hogy ezeket a dolgokat irigyli tőlem. De inkább csak a szüleink figyelmére, elismerésére, szeretetére éhezik. És én nem hibáztatom emiatt. Neki sem osztott az élet túl jó lapokat. Csak kettőnk közt a különbség, hogy neki nem volt választása, míg nekem igen, mégis rossz döntéseket hoztam, és meg is érdemlem. Ezeknek a sorozatos rossz döntéseimnek köszönhető, hogy ma egy asztalnál kell ülnöm Dominussal, és el kell játszanom, mennyire hálás vagyok neki.
Gondolataim sűrűjéből hangos dudaszó, harsány káromkodás zaja rángat ki. Ijedten kapom tekintetem a visszapillantó felé.
-Lory, mi a picsa van??? Majdnem nekitoltattál! Hogy a francba kaphattál jogsit?? - Rivall rám a húgom valahonnan mellőlem, úgy kapaszkodva a mellkasát keresztező övbe, mintha az élete múlna rajta.
-Francba! - Sziszegem feszülten, s csak azután hajtok ki a parkolóból, hogy a mögöttem lévő Tesla elhúzott.
-Ha lezúzod a kocsit anyáék kicsinálnak! - Szirénázik tovább amitől csak még feszültebbé válok, és bár nem így terveztem, de füstölgő gumikkal vágok ki a parkolóból.
-Oké, elmondok valamit, de meg kell ígérned, hogy senkinek nem adod tovább. - Miután letettük a híres-neves kisujj esküt, színt vallok Jensenről. Elmesélem neki az egyetemen történt találkozót, a zsaroló sms-eket, a legapróbb, legmocskosabb részletig feltárok Josie előtt mindent. Mire bekanyarodunk a házunk feljárójára, pont be is fejezem. A húgomnak azonban igen kevés ideje van megemésztenie a hallottakat. Nagyjából három perc, ameddig a feljárónkról bejutunk a házba. Egy nap se lenne elég, nemhogy három röpke perc...
-Figyelj, próbálj meg a lehető legtermészetesebben viselkedni, úgy, mint aki nem tud semmiről, oké?
-Lory, a legjobb az lenne, ha szólnál apának.
-OKÉ??!! - Nyomatékosítom benne kérésemet, ami már sokkal inkább parancsnak tűnik. Bólint, s bár igyekszik a lehető legtermészetesebben viselkedni, olyan Josiesan, mégis látszik rajta hogy mennyire feszült. Nem csoda hát, hogy szemöldökeim majdhogynem a tarkómra ugranak, mikor tőle nem megszokott módon, totál természetellenesen pukedlizésbe kezd. Látszólag apa sem tud kiigazodni a húgom megmozdulásán, de azért az az idióta, bárgyú, zavart mosoly ott ül a képén, nehogy Jensen még csak véletlenül is rossz véleménnyel legyen a mi tökéletes kis családunkról. Mintha annyira számítana mit gondol ez a szemét disznó.
-Szia! - Köszönök kissé egykedvűen, meg is feledkezve arról, miszerintt meg kellene lepődnöm azon, hogy velünk ebédel. A feleséged vajon mit szól ehhez te szadista pöcs? Tud egyáltalán a mocskos kis ügyleteidről, vagy őt is sikerül olyan jól megvezetned mint az apámat? Mondd csak, nincsenek álmatlan éjszakáid a bűntudatod miatt?!
-Nahát, mikor kezdtetek ti ketten tegeződni? Csak nehogy a feleséged félreértse! - Apa mindig is szörnyen bánt a szavakkal, az általa viccesnek vélt elszólásai többnyire kínos szitukba keverik, és ez alól a mostani sem kivétel. Erőltetett mosolyt vonok arcomra, majd az antik kis komódnak dőlök, amin mindig várakozik egy üveg jó minőségű francia bor, két talpas pohárral.
-Ha már így összegyűltünk, igyunk egy pertut! - Csapja össze két tenyerét apa, udvariasan ajánlva fel egy pohárkával Jensennek. Hogy biztosan vegyem a célzást, a mögöttem lévő komód felé biccent. Csupán addig fordítok hátat nekik, amíg kitöltök egy-egy pohárral. Elgondolkodom rajta, hogy a mélyen tisztelt bíró úr poharába beleköpök, de egyenlőre kivitelezhetetlennek látom, így hát egyéb testnedveim hiányában szolgálom fel neki a poharat.
-Egészségedre! - Erőltetek magamra egy már-már túlontúl kedves mosolyt, el sem szakítva tekintetemet az övéről ameddig át nem veszi a bort. Te mocskos szarházi!
-Akkor igyunk az ismeretségre és arra, hogy segítettél Lorynak. Nem lehetünk elég hálásak érte! - Udvariaskodik apa, majd koccint Jensennel.
-A legjobb évjárat! Még a nagyapám pincészetéből maradt meg. Amikor elköltöztünk magunkkal hoztunk belőle vagy egy tucattal. - Nevet fel szórakozottan, én pedig lassacskán elosonok a kanapéhoz, keresztbe tett lábakkal foglalva helyet, gyanakvóan méregetve mindvégig kedves díszvendégünket.
-Mit tanítasz az egyetemen? Vagy ez ilyen egyszeri alkalom volt? - Érdeklődik apa, majd udvariasan hellyel kínálja Jensent, pohárral a kezében a kanapéval szemben lévő fekete bőr fotelra mutatva, ő pedig mellém ül, karját végig fektetve mögöttem a kanapé támláján, lábait keresztbe rakja.
-A jogról tartott egy igen érdekes előadást. Az áldozatok és hozzátartozóik jogairól. Tudtad, hogy a hozzátartozók a halottjuk emlékének megsértése miatt bírósághoz is fordulhatnak? - Fordulok apa felé érdeklődést tettetve, közben a húgom megjelenik egy lapostányérral a kezében, amin macaronok és trüffelek ékeskednek. Amolyan "tartsd a szád" nézéssel méregetem. Lerakja a dohányzóasztalra a tányért, s már oson is vissza a konyhába anyuhoz.
-Remélem még viszont láthatjuk majd az egyetemen, sok érdekességet mondott legutóbb is. Még olyanokat is megtudtam amikről azelőtt fogalmam sem volt! - Vetted a célzást? Ugye vetted?!

BEE

Vendég

- A munkámban annyi a formalitás, hogy a magánéletben szeretem a közvetlenebb, barátiabb viszonyokat. S különben is, egyenlő partnerekként könnyebb is a beszélgetés így. - válaszolom a felvetésére, de amit a feleségemmel kapcsolatban mond, azt inkább figyelmen kívül hagyom. Nemcsak azért, mert semmi köze nincs hozzá, de azért is, mert nem is értem miért hozza fel. Már nem a huszas, harmincas években járunk, amikor a gyerekek magázódtak a szüleikkel, már régen magunk mögött hagytuk azokat az időket, amikor még túlzásoktól hatalmasra duzzasztott körök után szólíthattad meg, aki kedves számodra. A modern problémák modern megoldásokat követelnek meg, és én elég modernnek érzem magam ahhoz, hogy adjam és fogadjam az ilyen bensőséges viszonyt. Persze lehetne még közvetlenebb, de majd egyszer oda is elérünk.
- Köszönöm! - fogadom el a poharat a lánytól, majd pár pillanatig még őt fürkészem, mielőtt összecseng a két pohár, és mindketten iszunk a borból. - Micsoda megtiszteltetés, köszönöm!
És meg kell vallanom, a bor finom. Bár nem vagyok túl nagy szakértője a témának, de amint lenyelek pár kortyot belőle, mosoly ül ki az arcomra, mert tényleg értékelem, hogy megosztották a "családi örökség" egy apró pohárkáját velem. - Örülök, hogy segíthettem!
Állunk fel egyszerre az asztaltól, majd követem őket a kanapéhoz, ahol elhelyezkedem a bőr fotelben, jobb bokámat bal térdemen pihentetve meg. Már éppen válaszolnék a férfinak, de Foxy megelőz és maga kezdi el sorolni a válaszokat apja kérdéseire. Az első pillanatokban érdeklődéssel hallgatom őt, mintha nem is érdekelne, hogy a szavamba vágott, az viszont már kevésbé tetszik, hogy szinte alig akarja abbahagyni, úgy hadarja el a mondandóját. Rá sem nézek a testvérére, egész végig Malloryt figyelem, s akkor sem veszem le róla a tekintetem, amikor egy aprósüteményért nyúlok.
- Köszönöm, hogy válaszoltál, de ha jól értettem, édesapád engem kérdezett. - észreveszem, ahogyan Michelle ujjai a lánya vállára csúsznak, mintha figyelmeztetné őt arra, hogy viselkedjen, de nem törődök vele túlságosan, inkább folytatom tovább. - Sajnos ki kell ábrándítsalak... A visszajelzések alapján rajtad kívül nem sokan ítélték hasznosnak a mondandómat, én pedig nem szeretem másokra kényszeríteni az akaratomat. Ami nem működik, azt nem érdemes erőltetni.
A mi kapcsolatunk azonban működni fog, térdelsz majd előttem azért könyörögve, hogy leszophass!
- Ez a macaron viszont valami mennyei! Mindenképpen meg kell adnotok a cukrászda címét, ahol készült! - mondom ezt a második édes apróság elfogyasztása után, majd ismét csak kortyolok a pohárból. Kezdem magam nagyon jól érezni, mintha csak otthon lennék, egy befogadó és szerető család körében, bár ha apuka tudná, hogy mire akarom használni a lányát, nem lenne ilyen kedves velem. Éppen ezért nem tudhatja meg soha!
- Viszont el is gondolkodtatott... Macaron, vörösboros marha, finom bor, kimondhatatlan nevű desszert. Francia kapcsolatot vélek felfedezni itt. Vagy tévednék? - azt persze nem teszem hozzá, hogy a lánya néha franciául duruzsolt a mikrofonjába, és amikor megtette, csak úgy röpködtek a tokenek, meg a lájkok. Hogy amikor ujjai olyan környékre tévedtek, amitől felrobbant a chat, és apró akcentussal fohászkodott Istenhez, minden fiú és férfi agya eldurrant. S valakinek nemcsak az agya...
Észre sem vettem először, de némára állított telefonom elkezdett rezegni, s amikor megnéztem a készüléket, a kijelző három nem fogadott hívást mutatott és egy üzenetet, mely összeráncolta a homlokomat és addig nyugodt szívemet zakatoló ütembe hajtotta.
- Elnézést kérek, hogy ilyen hirtelen szakítom meg a társalgást, de rossz híreket kaptam... Azonnal el kell mennem! - kérek elnézést vendéglátóimtól, majd elköszönök mindenkitől és kilépek a házból. - Szia! Bocs, azonnal mondd a részleteket!

Ajánlott tartalom

» "A kis csavargó" - Mallory & Karin
» Mallory && Jensen -- Columbia egyetem
» For a year ~ Mallory&Maxence
» I'm a mess - Shane&Mallory
» Turned you into someone new | Mallory & Remington