Egyelőre én sem tudtam eldönteni, hogy pontosan mit kellene tennem, vagy mondanom. Tudom, hogy ha gyanúsan viselkedek, az sokszor még az idegenek számára is feltűnő, nemhogy a nővéremnek. Örültem neki, hogy a múltkori kifakadásom után próbált több időt tölteni velem, ugyanakkor, ha azt mondta volna nekem, hogy tartsunk pizsipartit, azt talán már nem fogadtam volna kitörő lelkesedéssel. Ez az egész most nem Lanáról és rólam, meg a közös programokról, vagy az időnk minőségi eltöltéséről szól – mert igenis annak számít bekuckózva nézni a Felhők fölött 3 mérettel-t -, hanem arról, hogy mennyire nem jó az időzítés. Tény és való, hogy ismeri Hant, aki már korábban is aludt nálunk, de mivel én meg a nővéremmel vagyok ugyanezen a ponton, jelenleg nem tudtam volna megmondani azt, hogy mit érez a fiú iránt. Onnantól kezdve, hogy még ha közvetve is, de összetörte a szívem, nem voltam benne biztos, hogy Lana vagy apa jól kezelné azt, hogy megint nálunk van Han. Talán más esetben szívesen összevesztem volna velük emiatt, de Lanával nemrég békültem ki, apát pedig annyira ritkán látom mostanában, hogy nem szívesen töltöttem volna az időt veszekedéssel.
Ettől függetlenül én is tudtam, hogy abszurd dolog – és most talán egy kicsit enyhén fogalmaztam – visszaengedni egy olyan fiút az életembe, aki egyszer elhagyott. Talán maga a tény, hogy annyira szerettem Hant, hogy rosszul esett az, hogy hazamegy, még inkább hülyeségnek számít. Nyilvánvalóan romantikus alkat vagyok, aki szereti azt, ha egy fiú a tenyerén hordozza – természetesen nem túlságosan, szóval, ha valaki napi hatszor elmondaná nekem, hogy mennyire szeret, attól már eléggé beszarnék –, de én is tisztában vagyok azzal, hogy akadnak bizonyos alapszabályok, amiket egy szakítás után be kellene tartani. Nem tudom, hogy egyáltalán kapcsolatnak számít-e – hiába neveztük annak – az, ami kettőnk között volt. Nem tartott túl sok ideig, és valószínűleg, ha Han nem szánja el magát a visszatérésre, akkor talán többé nem is találkoztunk volna. Miután hazament, az időzónák okozta különbség miatt nehéz lett volna egymással bármit kezdeni. Ez pedig végső soron azt eredményezte, hogy már többé nem beszéltünk. Naiv dolog lett volna azt gondolni, hogy miattam tért vissza, hiszen mind a két testvére itt élt, szóval inkább nem kérdeztem meg tőle azt, hogy miért nézett be hozzám. Jobban örültem neki, mint ahogy fogadnom kellett volna őt, az biztos.
Nehéz volt úgy vendéglátásban dolgozni, hogy olykor bejöhettek ismerősök, akiket nem részesíthettem előnyben a többi vendéggel szemben. Mondjuk Lana szerintem ismer eléggé és tökéletesen tisztában van azzal, hogy nem szimpla parasztságból csináltam ezt vele, de ha mondjuk Emma érkezett volna ide, vagy esetleg Adam, és hasonlón megy keresztül miattam, akkor az kifejezetten cikinek számítana, mivel a feletteseim. Na mindegy, még jó, hogy nem így történt.
- Aha, ezeket megfoghatod – mosolyogva nyújtottam át neki azt a zacskót, amiben az ennivalók voltak, mert az italos poharaink teteje mostanában nem volt túl jó, így, ha valami kilötyögött volna, az legalább az én saram lesz – Szendvicsek, sütik, illetve kettő szójatejes flat white és rózsás limonádé.
Mivel csajos napot terveztünk tartani, arra nyilván fel kellett tankolnunk. Onnantól kezdve, hogy egy kávézóban dolgoztam, ez már teljes mértékben az én felelősségem volt. Otthon szerintem valamennyi chipsünk is volt, abban az esetben, ha Han nem ette meg, mert nyilvánvalóan azt mondtam neki, hogy érezze otthon magát, ennek pedig az lett a vége, hogy rögtön elszerette tőlem a kutyámat és úgy járkált a házunkban, mintha nem telt volna el az a bizonyos egy év. Ez engem egyébként annyira nem zavart, sőt kifejezetten örömöt okozott, hogy annyira még nem érzi magát kényelmesen, hogy alsónadrágban jöjjön le reggelizni, ha éppen nálunk alszik.
- Azzal a volt gimis osztálytársaddal jöttél, ugye? – nem ugrott volna be a neve, mivel én még elég kicsi voltam, amikor Lana iskolába járt, de rémlett arcra a fiú. Állandóan joghurtot ettek az iskolai lépcsőkön ülve, mint Blair Waldorf és a sleppje. Ha engem kérdez valaki, akkor ez igenis ribancos dolog, főleg egy fiútól, de mi is csináltunk hasonlókat Isával, szóval ribancként nem ítélkezek más ribancok felett.
- Nem, nem – határozottan jelentettem ki a dolgot, holott nem voltam biztos benne – Vagyis majd úgyis kiderül. Engem szerintem nem jó üzlet Dubaiba küldeni, mert vörös vagyok, hiába kék a szemem.
Amúgy szörnyen lenéző magatartás bármilyen közel-keleti személlyel szemben a kijelentés, amit tettem, nem is feltétlenül voltam biztos benne, hogy a munkatársam ismer striciket, de maximum majd el kell vinnem cserébe valamelyik műszakját és meg is van oldva minden.
- Kicsit félek, hogy valamelyik munkatársam felismerné az írásom, és fegyelmit kapnék – húztam el a szám, aztán elnevettem magam – Még nincs meg a papírom, addig pedig nem rúghatnak ki. Amúgy meg tudod, hogy szeretek vezetni.
Kicsit hagytam lógni a levegőben ezt a mondatot, de aztán elkaptam róla a pillantásom. Mindig sokat nevettünk Hannal azon, hogy mennyire nem szereti magát bepréselni a kis piros Fiatba, amihez nagyon ragaszkodtam annak ellenére is, hogy már rutinom volt a vezetésben. Valószínűleg, ha még egyszer arra szorul rá, hogy én legyek a sofőrje, akkor megint hallgathatom a zsörtölődését, de ennek ellenére is engedte többször, hogy én vezessek. Ami kifejezetten vicces volt, ugyanis a húgának azóta se hagyta, hogy megszerezze a jogosítványát.
- Nem, apa most sincs otthon, mint általában – halkan sóhajtottam fel, aztán megcsóváltam a fejem – Az utóbbi időben sokat voltam egyedül.
Én sem voltam benne biztos, hogy mennyire feltűnő az, hogy hazudok, de úgy gondoltam, hogy ilyenkor már Han biztos visszament a bátyja lakásába. Sokat volt nálunk, nyilvánvalóan azért is, mert tudta, hogy félős vagyok, de abban mind a ketten egyetértettünk, hogy nem az a legjobb módja annak, hogy a családom megint találkozzon vele, hogy hidegzuhanyként éri őket ez a dolog.
- Csinálhatunk koktélt, de akkor most meg kellene nézned, hogy dolgozol-e – a hangom elég határozott volt – Mennyire tolerálja a főnököd, ha késel?
Miután az autóhoz értünk, én inkább azzal foglaltam le magam, hogy a hátsó ülésen helyet tudjak szorítani a cuccoknak. A táskát gondosan be is kötöttem, miközben végig imádkoztam azért, hogy ne kelljen holnap autót takarítanom.
- És megismerkedtél közelebből a lakótársad fenekével? – hirtelen beugrott, hogy a múltkor említette a fiú hátsóját. Apának mondjuk mindezt nem meséltem el, de Isával fogadtunk abban, hogy mennyi idő kell nekik ahhoz, hogy összejöjjenek és nem szívesen veszítettem volna.

Jadie & Lana

- Végeztem – amint megláttam a lányt előre jönni kézmosásra, egyszerűen elléptem a kávéspoharak mellől, és pár percig még magyaráztam neki azt, hogy pontosan hogyan leltározzon tovább, mi az, amit már sikerült megcsinálom, ezek után pedig elkészítettem a nővéremnek és magamnak szánt forró csokit, kikaptam pár sütit és szendvicset a pultból, intettem Saffie-nak és egyszerűen leléptem öltözködni. Lényegében nem terveztem ma egy perccel sem tovább maradni. Mielőtt elkezdtem volna tanulni, és gyakornokként dolgozni Emmáéknál, többször is túlóráztam, de mostanában csak heti tíz órára volt időm. Ez is épp elég volt, én pedig egészen megterhelőnek éltem meg a felnőttek életét, amióta arra kényszerültem, hogy ténylegesen dolgozzak. Ennek ellenére is tudtam élvezni a pörgést azokon a napokon, amikor több mindennel foglalkoztam egyszerre.
A szerdai napok – ami a mai is volt – általában zsúfoltabbak voltak. Ilyenkor délelőtt kezdtem az irodában, viszont mindössze hat órát tudtam maradni gyakorlatra, ugyanis kettőtől kezdődött a suliban tartott, egyetlen szerdai órám. Amikor ennek vége volt, általában jöttem ide, viszont négy óránál többet nem tudtam bevállalni, mert már így is este nyolc volt, mire elszabadultam. Eléggé el tudtam fáradni ilyenkor, ugyanakkor apa mostanában még kevesebbet volt dolgozni. Hiába hagyta ott a pénzt minden reggel, abból már maximum csak a számlákat voltam hajlandó befizetni, meg néha rendelni egy-egy pizzát, mivel főzni még mindig nem volt időm megtanulni sajnos.
Lana több alkalommal is megígérte azt, hogy jön majd hozzám, vagy hoz valami ételt, de ezúttal én kényszerültem arra, hogy szegényt kizárjam a lakásból. Isa már pontosan tudja, hogy mi történt, hogy miért annyira fontos az, hogy ne jöhessen át a nővérem, ez a probléma viszont mostanra már megszűnt. Mivel Han egy ideje nem tartózkodik nálunk, mert összeköltözött valami haverjával, meg a húgával, nyugodtan jöhetett a nővérem. Magam sem tudom pontosan, hogy miért hallgattam el azt, hogy itt van, hogy miért kellett úgy rejtegetnem azt a fiút, mintha valami rosszat csinált volna. Szerintem Lana biztosan nem bántotta volna.
Mindenesetre azt hiszem készen álltam arra, hogy most hazavigyem, és valamit bevalljak abból, hogy a fiú itt van megint. Nem tudom, hogy pontosan miért jött, mivel állítása szerint csak barátkozni szeretne. De ennek ellenére is azt láttam jónak, ha legalább a nővéremet kikérdezem, ő határozottan jobban értett a férfiakhoz, mint én. Emiatt egy kicsit mégis remegett a kezemben a zacskó, amibe összegyűjtöttem minden egyéb cuccot, ami a vacsoránkat jelentette. Mikor elhagytam a kávézót a személyzeti bejáraton, és újra beléptem az eladótérbe, azonnal kiszúrtam a nővérem. Egyetlen intéssel intéztem el egyelőre, aztán odasétáltam a munkatársamhoz, aki átvette tőlem a műszakot, hogy kifizethessem azt, amit elhoztam. Csak ezután fordultam a nővéremhez, és erőltettem mosolyt az arcomra.
- Szia – nyilván megölelni nem tudtam ennyi cuccal, szóval csak egy puszit nyomtam az arcára – Hogy vagy?
A kérdés teljes mértékben jogos volt, mivel Bronxból jött. Egyrészt messze volt, másrészt nem tudom, hogy hogyan dolgozott. Talán kávét kellett volna venni neki annak érdekében, hogy egyáltalán fenn tudjon maradni… De most már mindegy.
- Kicsit messze parkoltam. Borzasztó bárhol helyet találni. Úgy jönnek ide néhányan, mintha muszáj lenne nekik – nyilvánvaló volt, hogy én az ő pénzükből éltem, de ennek ellenére örültem volna, hogy ha mondjuk nem szarják le a személyzet helyét. Akkor nem kellett volna megállnom egy utcával lejjebb.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk hozzánk és ott is aludhatnál. Elviszlek reggel dolgozni majd, ha kell menned – nyilvánvalóan egyszerűbb lett volna egyeztetni vele, de akkor azonnal magyarázatot kell adnom arra, hogy miért nem jöhetett eddig. Szóval inkább vállaltam azt, hogy korán kelek és levezetek Bronxba.