Betartom a GR által hozott szabályokat, mert tudom, hogy az én érdekeimet szolgálják, és már korábban tapasztaltam a saját hülyeségeim miatti hátulütőket, ha a saját, forró fejem után megyek. Nem követem el kétszer ugyan azt a hibát… legalább ötször-hatszor, csak hogy biztosa legyek benne. Na, jó nem, rám csak az eleje igaz. A második részt vagy azok csinálják, akik nem égették még meg magukat nagyon, vagy teljesen idióták. Mindezek ellenére szigorú szabályok között élni nem könnyű, sőt, nagyon nehéz és idegtépő is, de mindenkinek van választási lehetősége, aki ilyen helyzetben van. Vagy betartja, és nagy valószínűség szerint túléli, vagy magasról tesz a dologra, és lesz, ami lesz elven él. Ez tűnik talán a könnyű útnak, viszont én még nem nagyon láttam senkit, aki ezt a második utat választotta, és miután a veszéllyel néz farkasszemet, ugyan olyan nagylegény, mint kezdetben. Kevesen képesek valóban szembe nézni azzal, hogy megváltozott az élet körülöttük és veszélyben van az életük, de én úgy vagyok vele, hogy ez az evolúció része. Alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és életben maradni. Én alkalmazkodok, már amennyire lehet. A mentális egészségem szempontjából viszont néha szükségem van arra, hogy lazítsak. Már egy ideje Ryderék védelme alatt állok, és szerintem már összecsiszolódunk, és megkönnyebbülésemre Marcus is így gondolja. Mostanában nem tartottam személyes spanyolórákat, ahogy megbeszéltük, és nem voltam bulizni, ami azt jelenti, hogy a valóban felszabadult táncok sem voltak az életem részei. A táncórák ugyan megmaradtak, de ott keretek között mozgunk, és maximum a legelején az első és a legeslegvégén van maximum egy-egy szabad, korlátozások nélküli tánc, feltéve, ha a tanárral kerülök párba. A tanulóknak mindig a korábban megtanult anyagot kell ilyenkor szabadon összerakni, ami még a haladóknál is kevés a mi tudásunkhoz képest, akik az életük nagy részét végigtáncolták, nemhogy egy középes vagy egy kezdő csapatnál. Ezért kisírtam Marcusnál, hogy engedjen el egy ilyen bulira, és szerencsére meg is engedte, persze az összes szabályt betartottam, amit az alkalomhoz illően hozott. Maga a buli most nem volt túl nagy, mert a pénteket sikerült a keménymagnak szabaddá tenni, és munka után, már mindenki fáradt volt, ezért csak vagy három órát voltunk lent. A hely, ahova mentünk a törzshelyünk, és nincs is messze igazából a lakásomtól, kocsival vagy tizenöt perc, ha nincs forgalom. Viszont mindig szoktak lenni új arcok, mint most is, egy nagyon-nagyon helyes, csinosan kisportolt világosbarna hajú és barnaszemű srác személyében. Amikor én voltam a soros az újabb kör beszerzésénél, a pultnál szóba is elegyedtünk. A többiek nem zavartatták magukat nagyon, csak vitték a tálcára felpakolt italokat, engem meg hagytak ismerkedni. Persze ez sem jelenti azt, ilyen esetben bárki szó nélkül eltűnhet a társaságból, hiszen ez Amerika, és nem is a legbiztonságosabb környék, de nem is gardedámosodunk egymás felett. Sok minden kiderült róla a nevén kívül, például, hogy Manhattanben lakik csak egy barátja miatt jött most ebbe a városrészbe. Én is elárultam magamról, hogy Queensben lakom, de többet nem. Illetve megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot, ha máshogy egyelőre nem is, akkor a neten. Ez kicsivel több, mint egy hónapja történt, és azóta is rendszeresen írogatunk egymásnak, és Marcus tudtával találkozni is szoktam vele. Nem volt szándékomban eltitkolni, bár tény, hogy nem egyből futottam hozzá elújságolni, még akkor sem, ha a kiskamaszokra jellemzően, egyből beleestem. Ha nem lesz belőle semmi, akkor minek idegesítsek bárkit, főleg, amíg alig mondtam magamról valami lényegeset. Viszont túl sokáig egy ismerkedésen nem lehet titkolózni, főleg úgy nem, ahogy az az én érdekeimet szolgálná, így, amint értelmét láttam, egyből szóltam Marcusnak, akinek annyira nem volt a dolog ellen kifogása, csak, hogy legyek óvatos. A randik alkalmával én nagyon jól éreztem magam, és nem tűnt fel semmi különös, legalább is nem tudatosult bennem. Ma délelőtt, hétvége lévén, itthon vagyok, és várom, hogy Marcus értem jöjjön, és menjünk az edzésre, ahogy az időbeosztásomban benne is van. A cuccom már összekészítve, és amíg várok, kicsit pakolászok; végre van erre is időm.
A cég ebédlőrésze nem egy tágasnak nevezhető helyiség volt. Mindösszesen pár asztal uralta, melyet székek fogtak közre és egy viszonylag hosszasan elnyúló bárpult, ami mögött az itt dolgozók nyugalomban elkészíthették maguknak az ízlésükre szabott napi koffeinadagjukat vagy leülhettek a pultnál lévő székek egyikére a reggelijük elfogyasztása érdekében. Jómagam ritkán kötöttem itt ki a hétköznapi nyüzsgés elkerülése végett, de hétvége gyanánt és a kilenc órai időtájban egy árva lélek sem volt fellelhető itt rajtam kívül. Marie győzködött ugyan, hogy szokásához híven az irodámba hozza majd a kávémat, nekem viszont jól jött most kiszakadni a napi megszokott ritmusomból és olyan tevékenységet elvégezni, melyet a hétköznapok során egyik-másik embernek passzolok át. Az egyik kezembe akadó jelentést olvasnám át, amikor egyre közeledő és sietős léptek zajára leszek figyelmes, az idegesítő hanghoz pedig nem sokkal később a tulajdonosának baritonja is társul. - Főnök, attól tartok van egy hatos szintű esetünk. Wendell érkezése lendületével húzza ki a mellettem lévő széket és a nyakkendőjét is megigazgatja mely az a múltheti darab, amit Marie vásárolt neki és amelynek viselése jól észrevehetően kényelmetlenül érinti őt. Marie tudta, hogy ez lesz a vége, de olyan lelkesen ecsetelte bátyja rászoktatását a kiegészítőre, hogy arról aligha tudta volna bárki is lebeszélni. - És mégis mióta létezik nekünk olyanunk? - nyugalmam megőrzésével pakolom le kávémat a pult felszínére, de a sóhajtásból ítélve érzem, hogy ez egy hosszú menet lesz és talán ténylegesen jobb lett volna élni Marie ajánlatával. Mindenesetre úgy tűnik a srácot rettenetesen zavarja valami és mivel nem az az ember voltam, aki a csapata problémáit félvállról vette, így rövidre szabott szusszanásnyi időmet úgy tűnik Wendellel fogom eltölteni édes-kettesben. - Mrs. Carson, eddig megvan? A lehető legfurább arckifejezéssel ajándékozom meg ezt a törött információhiányt, amivel felvezeti mondanivalóját. - Aki elvált vagy a macskás? - Az elvált. Aki minden második percben felsóhajt, hogy Oh, most mi lesz velem? amióta a férje elhagyta őt. Woods még egy héttel ezelőtt közölte a nagy hírt, hogy a férj egyik nap fogta a cuccát és véget vetett 5 évnyi házasságnak. Pazar érzés, de azt se mondanám, hogy nem hétköznapi eset a mai világban. Mrs. Carson - aki innentől kezdve csak Suzanne volt - igazán befolyásos körökben mozgott, amióta édesapja kitaposta számára ezt az ösvényt. Apu viszont annyira vigyázott egy szem lányára, hogy mihelyst a hölgyemény a nyomdokaiba lépett már egy egész csapatot állított mellé, akik úgy fogják lesni minden kívánságát a harmincas évei közepén járó Suzanne Acklesnek, hogy több problémája a levegővételnél nem is lesz. Ugyan közvetetten nem volt veszélyben, de elnézve az idősebb Ackles ténykedéseit, nos határozottan állíthatom, hogy az öreg egyszerűen csak mentené a menthetetlent. Carson meg gondolom csak a saját épségét helyezte előtérbe, mielőtt beüthetett volna a probléma. - Haladjunk, Woods. - sürgetem meg a srácot és miután elfogyasztom a kávémat a műanyag poharat egy mozdulattal a kukába dobom, fejemmel meg Wendell felé biccentek, hogyha be akarja fejezni ezt a sztorit, akkor vegye fel velem a lépést. Woods szokásához híven körülírja a két szavakba is lerendezhető lényeget, amiből többek között az is kiderül, hogy sejtelme szerint Suzanne totál bele van esve. Itt megtorpanok egy pillanatra, noha ismertem már jól a srácot annyira, hogy tudjam, néha nem kevés túlzással él egy-egy sztori előadása közben, így nem szakítom őt félbe mondandójában. Wendell magyarázata erre azonban még akkor is tart, amikor az irodámba szedem össze a holmimat indulásomhoz és hűségesen követ vele a parkolóig is, ahol Marcus a megbeszéltek szerint már az autóm mellett vár, ám Wendellel kapcsolatos kérdő tekintetére nem osztok meg vele semmiféle választ. A magamhoz vett táskát a csomagtartóba rakom és miután lecsukom annak ajtaját már sétálok is át az én ajtómhoz, de a beszállás előtt úgy érzem nem ártana véleményeznem is ezt a páratlan monológot. - Ismered Woods az eljárást, nemde? - a bólintásra nem kell sokat várnom, bár már megint a nyakkendőjével szenved, ami lassan engem is kezd idegesíteni és ha nem hagyja abba, azzal fogom teljes jó érzéssel kikötni valahova. Pedig nem is én viselem. - Pompás. Akkor eszerint vidd végig és ha olyat tapasztalsz, ami már nem felel meg a szabályainknak akkor hozd be egy beszélgetésre. Továbbra is értesíts a fejleményekről. - a zakómat kigombolva ülök be a kocsiba és miután becsukom magam mögött az ajtót, Wendell már iszkol is vissza az épületbe. - Egy szót se! Mit tudtál meg? Marcus jót mosolyog ezen, noha kétlem, hogy ne lennének sejtései az előbbi beszélgetésről, a kérésemre azonban nem megy bele. Helyette Flor legújabb udvarlója a téma és a srác kissé kérdéses története, ami felkeltette tegnap Marcus figyelmét. Én az az ember vagyok, aki bízik az embereiben. Aki nem folyik bele az ügyfelei életébe személyesen, jóllehet az ellenőrzése alatt tartja a kapott jelentések által, de nem kérdőjelezi meg minden percben a csapata döntéseit vagy szobrozik felettük, nehogy eltérjenek a saját fejemben kialakított módszerektől. Ugyanakkor én vagyok az az ember is, aki ha személyesen jelenik meg, az közel sem jelent jót a helyzetre nézve. Mire elérünk Flor lakásához már én magam is tisztában vagyok Marcus aggályaival, de mielőtt még szétszakítanám a szerelmespárt és tönkretenném saját szórakozásomra mások életét, szeretném ezt ő vele is tisztázni. Hátha akad még itt egy-két információ, amivel közös nevezőre juthatnánk. A csengő megnyomása után várakozunk a lány felbukkanására, majd mikor ez bekövetkezik, jómagam elrugaszkodom az eddig támasztékként kényelmemet szolgáló faltól. - Szép napot, Miss, hogy van ezen a csodás délelőttön? Remélem nem zavartunk meg semmit. - pillantok le arcvonásaira. - Szabad? Kérdésemmel itt a lakásba való belépésre célzok, de a választ már csak önmagam beinvitálása közben hallgatom meg. Jártam már nála korábban, szóval idegen sem vagyok és ha a lovagja most itt van, akkor meg legalább nem kell plusz családlátogatást tartani, hanem helyben lerendezhetjük a beszélgetést. - Egyedül van? - fűzöm még hozzá ezt a gyors kérdést, mielőtt kitérhetnék nála a lényegre. - Hallottam Marcustól, hogy némi változás történt az életében, jól gondolom? - a megerősítésért keresem nála a szemkontaktust, de ezt követően tovább is folytatom, Marcus azonban most felveszi a hallgatag szerepét, noha jól látszik rajta, hogy legszívesebben kisunnyogna az ajtón, ha tehetné. - Mit szólna, ha számomra is tartana egy gyors összefoglalót és beavatna ebbe? Ami azt illeti, igazán felkeltette az érdeklődésemet az udvarlója. Honnan ismerhetjük az úriembert? Kérdéseim után azonban elhallgatok és hagyom, hogy ő is szóhoz jusson, ha már egyszer így betámadtuk őt mindketten. Habár van egy sejtésem, hogy ő maga csak Marcust várta, de néha a kellemetlen meglepetésekkel sem árt megbirkózni.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
There were two reasons I was scared to let people in; the damage they could do, and the damage they could find.
★ foglalkozás ★ :
security consultant (co-founder of GR Global)
★ play by ★ :
zane holtz
★ hozzászólások száma ★ :
269
Re: Ryder ✫ Flor
Szer. Okt. 21 2020, 05:46
Ryder ✫ Flor
Próbálom az évek alatt megszokott szabályokat betartani, de ez nem mindig egyszerű, ha a kémia közbeszól. Alapvetően fegyelmezettnek tartom magam, de, amikor a latin vérem a felszínre tör… na, ott szoktak a bajok kezdődni. A szerelem ellen nem tehet senki, jön, és elgázol. Bár nem mondom, hogy engem most teljesen frontálisan terített le, de nem sok hiányzik a dologhoz. Mondhatjuk, hogy valami rózsaszín köd van előttem, csak talán az a mázlim, hogy a fejemben lévő kisharangok megvannak, és elég éles hangúak, hogy valamit észleljen belőlük az agyam az őt körbevevő masszán keresztül is. Ez persze, csak annyit jelent, hogy tartok egy kis távolságot, amíg zöld jelzést nem kapok a felvigyázóimtól is. Nem is túl régen megégettem magam, nagyon csúnyán, és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy még éppen kezelhető volt a helyzet, és nem a „legvégső stádiumot húzták rám”. Victor még mindig nem tudja, hogy hol lakok, és még én sem voltam nála. A találkozóink sem édes kettesek, hanem nyilvános helyek. Bár egyre nehezebb úgy szervezni, hogy mindig legyen előtte vagy utána valamilyen elfoglaltságom, ahova nem tud elvinni, így nem kell a kocsijába sem beülnöm. Marcustól viszont az a bizonyos zöld út nagyon nem akar megérkezni, ami komolyan kezd frusztrálni. Nem szoktam vele idegesíteni, mert tudom, hogy rajtam kívül is van más feladata, és hogy egy ilyen háttérellenőrzés idő, de ma már rá szeretnék kérdezni. Tudni akarom, hogy mit talált vagy nem talált. Elviekben tudom, hogy Marcus az, mert mostanra beszéltük meg, de akkor sem rohanok ész nélkül az ajtóhoz feltépni azt, amikor meghallom a csengőt. Szépen megnézem előtte az erre a célra fenntartott monitoron a bejárati ajtóhoz szerelt kamera képét. Az első, amit kiszúrok, hogy nem egyedül jött, és valahogy a főnök testtartása nem tetszik. Valami „idegen” benne, amit nem szoktam tőle látni. Persze nem a személyét kérdőjelezem meg, csak a viselkedése takar számomra valami idegent. Amikor kinyitom az ajtót, Ryder lényegében olyan monológot ad elő, hogy érzem, kezd kitörni belőlem a rosszabbik oldalam. Félre állok az útjukból, nem csak azért, mert, ha őket nem engedem be, akkor senkit sem szabadna, lehet még Rae-t sem, hanem azért is, mert tartok attól, hogy a Főnök a lendületével úgyis arrébb rak. Miután bejöttek, hiába vannak itt ketten is, akkor is kulcsra zárom az ajtót, és az erre használt eszközt a kisasztalra teszem. Marcus nevére automatikusan az érintettre kapom a pillantásom, de nem rosszallóan, mert nem okoz számomra meglepetést, hogy beavatta a vezetőjét. Viszont egyből kiszúrom rajta a feszültséget, amit nem tudok hova tenni. Monológja alatt egyre jobban kiül a meglepettség az arcomra, leginkább a rosszalló magatartása miatt. Amikor végre szóhoz is hagy jutni, akkor bizony nem is hagyom szó nélkül, és azt hiszem, hogy most nem fog sikerülni elnyomni a véremet. - Na, álljon meg a menet Uram! - csattanok fel, és még köszönni is elfelejtek, és eddig esélyem sem volt. - Én a részemről eddig betartottam mindent a megállapodásunkból, és javítson ki, ha tévedek, de szerintem az első megbeszélésünk óta, én vagyok az egyik legpéldásabb védencük. Rendszeresen jelentkezek, minden edzésen, tréningen ott vagyok. Bent sem lehetett rám egyetlen panaszt sem hallani szerintem. A kezdeti online órákat is megcsinálta, hogy még a tanítványommal se kelljen találkozni, amíg a GR le nem ellenőrizte. A táncórákon kívül egyszer voltam buliban aztóta, amit Marcus is jóváhagyott, és ott is betartottam mindent - nézek megerősítést várva az illetőre. - De soha-soha nem hangzott az el senki szájából, hogy nem ismerkedhetek férfiakkal. És elárulom nő vagyok, és a heteró. Egyetlen hangom nem volt az ellen, hogy eláruljam, kivel találkozok. Ezt meg is tettem, amit az első megbeszélt találkozó időpontja fixálásra került Victorral, úgy, hogy legyen idő mindent megtervezni, és az engedélyt se kutyafuttába kelljen megadni, hanem tényleg legyen idő mindenre. Megkaptam, és be is tartottam mindent. Akkor elárulná nekem is esetleg, hogy most mi a francért kellett így lerohanni? Hmm? - Állok most már körülbelül fél lépésre Rydertől, mert a saját monológom közben egyre jobban megközelítettem. A latinos gesztikulálások is egyre erősödnek, ahogy egyre jobban belelovalom magam, így egyre erőteljesebb kézmozdulatok kísérik a beszédemet. - Ugye Maga - bököm meg kicsit a mellkasát a szónál nyomatékosításképpen - sem gondolja komolyan, hogy cölibátust fogok fogadni? - kérdezem hitetlenkedve, és nagyon érződik rajtam, hogy itt bizony semmiféle nemleges választ nem fogok elfogadni. - Szóval bökje ki, hogy mi a baja!- hajolok hozzá egészen közel. Amíg viszont a válaszára várok, feldereng, hogy mintha érdeklődött volna arról, hogy egyedül vagyok/voltam-e. - Egyébként rajtunk kívül nincs más a lakásban. Rae a barátjával van - és meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg Victorra gondol, mert számomra annyira természetes, hogy még nem engedem fel, hogy az már szörnyű. A többi megválaszolatlan kérdés pedig fel sem tűnik, majd szól, ha akar.
Nem hazudok amikor azt mondom képtelen vagyok követni Wendellt, miközben valami hatos szintű problémáról magyaráz és felveszi velem a lépést a cég épületén keresztül. Tény és való, volt egy osztályzásunk, de ez maximum a négyes számig terjedt ki, ennél tovább viszont sosem kellett mennünk. Nem is tudtunk volna, elvégre az már egy olyan végső eset volt, amit nagyon ritkán alkalmaztunk csak. Emberem egy kisebb sétálás után végül csak kitér a problémájára és mire odajutok, hogy a megzavart kávézós időszakom után összeszedem a cuccaimat az induláshoz, ő végre valahára el is mondja a lényeget, amit innen nézve úgy körülbelül két mondatba össze is tudott volna foglalni. Erre ott tartunk, hogy már egy egész sztorival lettem gazdagabb és még el sem értük a délelőtt végét. Futtában ugyan, de tanácsokkal látom el őt, hiszen nem egyedi eset, hogy az ügyfél érzései összezavarodnak a vigyázója iránt és vica versa. Ilyenkor megvan a szokásos rendszerünk, de Woods esetében ez még csak egy kezdeti állapot. A nő váláson megy keresztül, bizonyára csak össze van zavarodva a feje, nem találja a helyét meg amik ilyen esetekben szoktak történni, noha én erről személyes tapasztalattal nem beszélhetek. A magánéletemben még egy egészséges kapcsolatig sem jutottam el, nemhogy egy házasságig, Jim pedig nincs itt, hogy ezzel kapcsolatban kisegítsen. Amúgy sem akarnám őt kitenni ilyen impulzusoknak a múltja olyan részéről amit maga igyekszik tudása szerint elfelejteni. 4 évesek voltak náluk az ikrek amikor az anyjuk besokallt és új életet kezdett mondván ő neki ez nem megy. Jim magára maradt a gyerekekkel és a válás lebonyolításával, miközben a cégnél is próbált helytállni. Sokszor alakítottuk úgy a beosztását, hogy előbb hazajusson és odafigyeltünk arra is, hogy a gyerekek se szenvedjenek semmiben hiányt. Ha elérkezett az ideje a legjobb óvodákba juttattuk őket, Jimnek pedig így könnyebb volt a munka és a magánélet között ingázni. Tudatában annak, hogy mindent megpróbált annak érdekében miszerint a lehető legtöbb időt töltse az ikrekkel neki is egyszerűbb volt átvészelnie egy közel sem könnyed időszakot. Arról pedig hallani sem akart, hogy a nő tettei után a lányai az édesanyjukkal legyenek. Ez volt az egyetlen válási procedúra, aminek valaha is igazából a tanúja lehettem, így ennek nehézségéből kiindulva Wendell rajongójának sem lehet élvezetes az egyedüllét, amit a boldogító mégsem után kapott. Mindenesetre megnyugtatom a srácot amennyire csak lehet, ellenben nem veszem félvállról az aggodalmait sem. Woods jó munkaerő és fontos tagja a csapatnak. Azért mert még az ügy közel sem annyira komoly mely miatt közbe kellene avatkoznom még nem fogom jelentéktelennek titulálni azt, de ha lehetséges a bolhából se csináljunk állandó jelleggel elefántot. Flor esete a korábban említettől egy fokkal komplikáltabbnak tűnik. Nem volt ellenemre az, hogy valaki párkapcsolatait kezdeményezzen az ügyfeleink közül - ha az nem közülünk valóval történt meg - de okosabbnak találtuk mindig is egy háttérellenőrzés formájában eloszlatni a kételyeinket. A kisasszony partnere azonban hagyott némi kérdőjelet maga után melyekre szerettem volna minél előbb választ kapni, így nem is volt kérdéses, hogy jószívűségem jeléül esélyt hagyok Flornak erre, mielőtt én magam járnék utánuk. Az utóbbi kellemetlenebb és nem biztos, hogy további izgalmat hozna a kapcsolatukba. Egy formális köszönés és némileg kedves érdeklődés után szinte egy lehordást kapok a Miss jóvoltából, aki olybá tűnik, mintha hónapok óta erre a beszélgetésre készült volna. A mellkasomon érződött ujj hatására élesebben szívom be a levegőt, szemöldököm pedig a magasba szökik, hogy nemtetszésemet enyhe érdeklődéssel is kifejezzem. Marcus közeledését azonban egy kézjelzéssel akadályozom meg, mondván: ura vagyok ennek az érdekes helyzetnek, ami közöttünk alakult ki. - Ó, dehogyis, ne tegye! Még a végén ennél is harapósabb lesz. Teszek egy lépést hátra tőle, mert ez a közelsége meglehetősen zavar, ahogyan a beszédstílusa is mellyel mindkettőnket megajándékozott. Azt hittem Wendell se eleje, se vége lesz a mai nap legfurább történése, de Flor felülmúlta most őt. El kellett volna hozni magunkkal, mint személyes fordítót és tanácsadót, ami az emberi viselkedésmintákat veszi alapul. Én totálisan süket vagyok ahhoz melyik 'gombot' nem szabad benyomni egy emberen ahhoz, hogy ne készüljön ki teljesen, mert tapasztalataim szerint manapság bármit is mondtál, az garancia volt nekik a veszekedésre. Tuti élvezte volna amúgy a srác a helyzetet. - Csak úgy puszta kíváncsiságból: szabadidejében esetleg védőügyvédnek is készült, mint valami kettős ügynök? - furdal a kíváncsiság a monológja után és több szempontból is, melyre ugyanúgy kitérek. - Mégis kérdésem melyik pontjába éreztettem magával kicsapongó személyiségének jelenlétét? - egy hümmögést végül a folytatás is követ. - Az érdeklődésem pusztán a partnerére vonatkozott, név szerint Victorra nem a magatartására. Akadt némi homályos folt az életével kapcsolatban, melynél úgy gondoltam emberségesebb ha két értelmes felnőtt módjára megbeszéljük ezeket, de természetesen ha az együttműködése a témában nehezére esik, személyesen is felkereshetem az úriembert, hogy megtárgyaljam vele aggályaimat. Az egyedülléttel kapcsolatos válaszára bólintok egyet jelezvén ezzel, hogy felfogtam a válaszát, végül az ablaknál állapodok meg. Bevallom valahol vártam volna még plusz két főt, akik előjönnek és Flor védelmére kelnek velem szemben, majd Charlie angyalai stílusba rendeződnek. Még ha tudnám is az milyen, de Marie annyiszor emlegette mostanában túlzott lelkesedéssel, hogy biztosan a mai fiataloknak ez olyan 'menő' téma lehet. - Ami pedig a lerohanásunkat illeti, maga volt az, aki köszönés nélkül lépett fel támadólag ellenünk. Mi csak egy aggasztó információt jöttünk ellenőrizni, elvégre nekünk a védelme a legfontosabb. - mosolyt ejtek irányába, aligha őszintét, de a tisztes távolságot megőrzöm egymás között. Gyűlölöm, ha fogdosnak és belemásznak a magánszférámba. - Ez esetben ha úgy gondolja képes velünk az alap hangmagasságot megőrizve tovább beszélgetni akkor foglaljon helyet, ellenben itt sem vagyunk és magunk oldjuk meg a felmerült problémánkat.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
There were two reasons I was scared to let people in; the damage they could do, and the damage they could find.
★ foglalkozás ★ :
security consultant (co-founder of GR Global)
★ play by ★ :
zane holtz
★ hozzászólások száma ★ :
269
Re: Ryder ✫ Flor
Csüt. Nov. 05 2020, 20:23
Ryder ✫ Flor
Nem vagyok stabil érzelmileg, és ezt tudom is magamról. Sőt, a közeli ismerőseim is tudják rólam. A múltban elszenvedett sérülések nem teszik lehetővé, hogy stabil legyek. Kicsit ez nálam olyan, mint a katonáknál a post traumás stressz szindróma, ráadásul hozzájuk hasonlóan én sem szeretem ezt felvállalni, hiszen nekem semmilyen fizikai sérülésem nincs. Ha viszont nincs ilyenem, akkor minek menjek orvoshoz, hiszen hasonló helyzeteket átélők sokszor sokkal rosszabbul járnak, mint én. Sokaknak vannak örökre megmaradó hegek a testükön, különböző függőségekkel küzdenek, amikből nem képesek soha kikeveredni. Nekem még egy rám kényszerített drogfüggőséget is sikerült legyőznöm, és már évek óta nem is okoz problémát. A tudatmódosítókat belém kényszerítették, de utána mindig rosszul voltam, és soha nem akartam, hogy a szervezetembe kerüljön, így valahol sosem volt azzal gondom, hogy letegyem, bár segítségre azért szükségem volt, hogy biztosan eredményes legyen a leszokás. Az érzelmi stabilitásom viszont lehet ezek miatt a szerek miatt sem a legjobb, hiszen igazából gőzöm sincs, hogy miket adtak, így még elképzelésem se nagyon van, hogy milyen hatással voltak a szervezetemre hosszú távon. Egy dolog viszont biztos, a közeli hozzátartozóim mindig vigyáztak, hogy mit milyen környezetben és stílusban adnak a tudtomra. Bár az is igaz, hogy például Tíoék első kézből tapasztalták, hogy a nem megfelelő fellépés velem szemben, olyan szintű bezárkózást is eredményezhet, hogy még a nevemet, vagy azt sem tudják kihúzni belőlem, hogy szomjas vagyok-e. Bár volt olyan is, hogy olyan összeomlást eredményezett, ahol az egyetlen jó megoldás az volt, hogy magamra hagytak ott, ahol éppen voltunk, és csak távolról voltam a megfigyelésük alatt, hogy ne legyen bajom. Ryder nem ismer engem ennyire, és én sem őt ahhoz, hogy fel legyek készülve egy ilyen „támadásra”, amit most zúdított rám. Egy rosszhírt nem így szokás közölni az emberrel. Ritkán próbálkozok új férfit behozni az életembe, és akkor is mindig próbálok körültekintő lenni, ha ez első körben mégsem sikerül, akkor, mint most, később pótolom a hiányosságot, de még az előtt, hogy igazi baj lenne. Nem látok az emberek fejébe, igazából nem, bár sok mindent előre látok, észlelek. Egy új kapcsolatba viszont még én is egy jó dolgot feltételezek, ami kicsit boldogságot hoz az életembe. Viszont most nagyon úgy néz ki, hogy ismét összezúzzák ezt a reményemet, így talán nem csoda, hogy nem fogadom kitörő örömmel Ryder mondandóját, a stílusával pedig egyenesen kiveri nálam a biztosítékot. Megjegyzésére, miszerint még harapósabb leszek, ha cölibátust kell fogadnom, csak villámlik egyet a szemem. Óh, nem kell nekem ehhez ilyesmi, a nélkül is tudok harapósabb lenni. - Ments Isten! Az első, amit megtanultam Tío mellett, hogy az ügyvédeket kerülni kell - reagálok a védőügyvédes megjegyzésére. - Nem maga a kérdés, hanem a stílus. Magának nem tanították meg, hogy rossz híreket hogyan kell közölni? - kérdezem még kicsit élesen, de tiszteletben tartom, hogy tartani akarja tőlem a távolságot. Nem reagáltam rá, amikor Marcus felé intett, minden bizonnyal azért, mert megindult a kettősünk irányába, de azért kicsit érzékenyen érintett. A továbbiakban (is) figyelmesen hallgatom, és csak a mondandója végén szólalok meg, de leülni még első kérésére nem vagyok képes. - Csak pusztán tájékoztatásul közlöm, hogy, ha másabb stílusban közli, hogy lehetséges problémát találtak Victornál, és nem számonkérést érzékelek a viselkedésükben, akkor én sem így reagálok. Csiszolhatna kicsit ezen a stíluson, mert hasonló helyzetben legközelebb is hasonló reakciót fognak kapni, legalább is tőlem - viszonzom a mosolyát az övéhez hasonlóan, csak még kevésbé őszintén. Azt már nem mondom ki hangosan, hogy nálam még az is előfordulhat, hogy még ettől is jobban kiborulok. - De tudom, hogy Önök - nézek most Marcusra is - az én védelmem miatt vannak itt, de a lerohanás nálam önvédelmet eredményez - emelem ki ismét, hogy ha kibillentenek az egyensúlyomból, védekezni fogok, az pedig ilyen, és ehhez hasonló jeleneteket eredményez. - De hajlandó vagyok újra kezdeni ezt a beszélgetést, ha Ön is kevésbé számon kérő - ajánlom fel „nagylelkűen”. Eddig is lehetett velem normálisan beszélni, és ezt továbbra is tartani szeretném. - Szóval. Jó Napot! Miben segíthetek?- kérdezem egy most már nyugodtabb stílusban, és mosolyogva, persze, ha ők is hajlandóak előröl kezdeni a mai találkozást. Ebből pedig érződnie kell, hogy én is szeretnék az Ő segítségükre lenni, és nem kell felkeresniük Victort. Legalább is engem megkerülve nem. Az, hogy tudok-e nekik érdemben segíteni, az már egy másik kérdés, hiszen még nagyon keveset tudunk egymásról Victorral.
Bevallom fejben egészen könnyen túlestem a Florral történő beszélgetésen, ellenben a valóság egy sokkal másabb irányba haladt. Gondolatban minimum negyed óra múlva már túl is voltunk a kínos kérdések sorozatán és eloszlattuk azokat a kételyeket, melyek bennem merültek fel a galambpárral kapcsolatban, mintegy vészcsengőhöz hasonló jelzésként. Marcus felvezetése után nem volt kérdéses, hogy felkeresem őt, habár nem jelentkeztem be előre nála. Nem éreztem ugyanis szükségét, hogy időpontot kérjek egy olyan látogatásra, ami az ő esetében nem elhanyagolható. Flor élete több szempontból egy veszélyzóna körül forog és egyáltalán nem hiányzik, hogy még egy ilyen kisfiú kerüljön az életébe, aki rossz hatással lehet a biztonságára. Az emberekbe vetett bizalommal amúgy is mindig hadilábon álltam és erre a munkám körülményei is rátettek egy lapáttal. Egy egészen más szemlélet szerint szembesültem a környezetemmel, amelyet sokan nem is igazán értettek. Hogy lehetek ilyen? Miért nem adok esélyt mégis a másiknak? Ilyenek és ehhez hasonló kérdéseket kaptam meg az éveken keresztül, de minduntalan bebizonyosodott, hogy az ösztöneim nem vezetnek félre. Ahol problémát érzek, ott az esetek többségében meg is bújik valami, amivel hosszútávon kockázatos lenne foglalkozni. Flor párja pedig épp ugyanilyen kockázati tényezőt jelentett az én nézetemben. Annak ellenére, hogy irtóztam belefolyni mások párkapcsolataiba, most mégis önként és dalolva vágok neki neki egy ilyen beszélgetésnek, amiről már most érzem, hogy több lesz, mint egy egyszerű negyed óra. Flor reakciója érkezésünkre ugyanis túlreagált és a részéről kiakasztó. Felemeli a hangját, szinte már kioszt és igen, határozottan szükségem van egy perc szusszanásnyi időre, hogy megőrizzem hidegvéremet a válaszadással kapcsolatban, mielőtt olyan mondok, amit lehet én nem bánok meg egykönnyen, de ő biztosan a szívére veszi majd. Tulajdonságaim közé tartozott, hogy csak akkor szólaltam meg vagy harcoltam a véleményemért, ha tudtam, hogy abból az én javamra billen majd az igazság mérlege. Máskülönben hallgattam és aszerint reagáltam le a helyzetet. Most viszont tudom, hogy kifejezni őszinte véleményemet válóok lett volna mindkettőnk számára. És persze, az ügyfeleknek is meg kell adni a tiszteletet, ellenben én mi a fenének várnám el cserébe? Megvárom, amíg monológjának végére ér és mikor ez úgy tűnik végül valósággá válik, már csak ezt követően kapcsolódok bele az egyoldalú beszélgetés fonalába, amit eddig lefojtatott. Ugyan az ügyvédekkel kapcsolatos szemléletét nem véleményezem, - jómagam sem vélekedek erről túlzottan másképp, - de a kérdését már nem hagyom érdemi válasz nélkül. - Ahogyan a jókat is. Gyorsan és nem húzva vele mások idejét. Az pedig, hogy Lynette mit tanított meg nekem meg mit nem, már egy egészen más lapra tartozik. Igazából annyi időt nem fogunk eltölteni egymással, aminek kereteibe beleférne drága édesanyám habitusának kivesézése. Meg amúgy is, jobb lesz nem itt, mások előtt szembesülni azzal, hogy igenis léteznek hasonlóságok kettőnk között, amit inkább kiölnék magamból, mintsem együtt éljek vele. Sajnálatos módon, erre aligha van lehetőségem. Meghallgatom Flort miközben sérelmeiről számol be, amiket az én viselkedésem és stílusom váltott ki. Próbálom felidézni magamban melyik volt az a pont, amikor is ez az egész átfordult benne olyan esetté, amire támadással kellene reagálnia, de az én világképemben mindent rendben találtam. Köszöntem, kérdeztem, érdeklődtem. Nem emeltem fel a hangomat vagy illettem olyan szavakkal, melyek nem tűrnek nyomdafestéket, pusztán nem untattam őt a felvezetéssel, hanem egyből a lényegre tértem. Úgy tapasztaltam a legtöbb embernek, - pontosabban nekem, - jobb ha nem dédelgetjük a másikat egy beszélgetés előtt és térünk el ötven másik irányba. Ha jó hír, akkor minek keringőzni előtte, ha pedig rossz akkor meg nem teljesen mindegy? Abban a pillanatban, hogy az információ kitudódik teljesen haszontalanná válik az előtte lévő felvezetésnek szánt maszlag, amit persze, mások nyugtatásképpen alkalmaznak, de ha már megkapod a keserédes valóságot a képedbe, aligha tudsz arra koncentrálni, hogy xy éppenséggel milyen szép szavakat mormolt előtte a füledbe. Teszel rá nagy ívből, mert valami mindig is felülírja. Nem hiába létezik abban az igazság, hogy egy mondatba belekerül a DE kötőszó, onnantól kezdve az állítás első fele nem számít, csakis az, amit utána megcáfolni készülünk. - Figyelembe vettem a kérését, Flor. - az viszont már teljesen más kérdés, hogy képes leszek-e dolgozni rajta és azáltal meghazudtolni önmagamat. Ahogyan ő maga, úgy én is felvázolom a saját véleményemet az egész félreértéssel kapcsolatban, amelyet sem a hangom felemelése, sem pedig egyéb idegességre utaló hangszín nem követ. A lehető leghiggadtabb énemet veszem elő, ami úgy tűnik felszínre csalogatja együttműködőbb énjét, bennem pedig ezáltal az elégedettséget. - Az önvédelemmel nincsen baj, csak ne irányunkba tartalékolja. - lépek el az ablaktól és miután végigfut a formális és előbb kihagyott alapokon, egy bólintással reagálom le csak, miszerint hajlok az újrakezdés irányába. Marcus időközben helyet foglal, én viszont képtelen vagyok egy helyben ülni, ezért alkaromat megtámasztva a fotel támlájának tetején kezdek bele ittlétem indoklásába. - Szóval mindezt tisztázva, térjünk rá Victorra. Mit tud róla elmondani? Tudatában vagyok néhány részletnek róla, viszont szeretném ezt magától is hallani. És itt nem feltétlenül az intimebb körülményekre vagyok kíváncsi, hanem például mit tud a családjáról? A szülőhelyéről vagy hol ismerkedtek meg? - teszem fel első körben eszembe jutó kérdéseimet. - Még a legapróbb részlet is segíthet, akár egy elszólás róla, bármi, hiszen több időt tölt a közelében, mint mi. Bár az ilyeneket gondolom nem kell bemutatni magának Flor, hiszen úgy tudom jártas az emberismeretben. Mindezek után viszont átadom neki a válaszadás lehetőségét, noha ha úgy érzem nagyon megreked a kérésem teljesítésében, akkor természetesen a továbbiakban kisegítem őt még egy-két támponttal a haladás érdekében. Mindazonáltal viszont első sorban az ő nézőpontjára vagyok kíváncsi, ahhoz pedig az kell, hogy teljesen az alapoktól induljunk. Senki sem meggyanúsítható ok vagy bizonyíték nélkül, és amiatt megnyugodhat, hogy én sem fogom beleőrülésig üldözni Victort. Feltéve ha megfelelő okot ad rá.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
There were two reasons I was scared to let people in; the damage they could do, and the damage they could find.
★ foglalkozás ★ :
security consultant (co-founder of GR Global)
★ play by ★ :
zane holtz
★ hozzászólások száma ★ :
269
Re: Ryder ✫ Flor
Szomb. Nov. 21 2020, 10:59
Ryder ✫ Flor
Közölték már velem is, hogy valakim meghalt, nem is egyszer. De láttam már azt is sokszor, hogy Tíoék hogyan közlik a rossz híreket másokkal. Lényegében ugyan úgy, mint velem, csak velem szemben kicsit együtt érzőbbek, mint egy idegennel, mert tudják, hogy mire számíthatnak. Legalább is nagyjából sejtik. De így még nem sok embert láttam rosszhírt közölni. - És hányszor tört be az orra, amikor magára csapták az ajtót? - kérdezem magasra húzott szemöldökkel, mert nagyon meglep a válasza. - Egyébként elárulom, hogy a rossz híreket leginkább úgy szokták közölni, hogy a hír verbális elhangzása előtt már a hírhozó arcán látszik, hogy nem örömhír hoz, így a fogadó fél kicsit fel tud készülni lélekben - árulom el neki nagyon nem mellékesen. - Így kevésbé érzi magát sarokba szorítva. Ehhez hasonlót Deantől -, remélem tudja, hogy Tío egyik kollégájáról van szó - akkor láttam, amikor egy olyan elkövetőt kapott el, aki már régóta menekült előlük, és nagyon jól el tudta tűntetni a nyomait, így úgy érezte, hogy „őt aztán sose kapják el” - avatom be, hogy miért éreztem támadásnak a dolgot. Nekem nem kell feltétlen valódi verbális támadásnak, vagy tettlegesség nélküli megfélemlítésnek lenni ahhoz, hogy védekezni kezdjek. Egyébként, ha az előbbi esetek valóban megtörténnek, akkor az esetek jó részében nem szokásom adósa maradni senkinek. Hangerőm nekem is van, bőven van, és azt is tudom, hogy a százhatvan centis magasságom ellenére hogyan tudok mások fölé kerekedni szükség esetében. Persze csak akkor, ha nem kapok pánikrohamot, amitől elveszítem a kapcsolatot a külvilággal. Örülök, hogy legalább szóban ígéretet tesz, hogy legközelebb próbál odafigyelni a stílusra, bár az arcáról nem igazán azt olvasom le, hogy ebben valóban hisz. Nos, akkor remélem, tudomásul veszi, hogy ebben az esetben lesznek még hasonló jelenetek. Tudom, hogy pszichológiailag nem jó, ha a másikkal szemben azt a mentalitást használom, amit az előbb, de nekem a termetemből és testalkatomból adódóan nincs meg az a parancsoló hatása a megjelenésemnek, mint neki vagy Marcusnak. Ráadásul egy férfira mindig jobban figyel a környezete, mint egy nőre, mert hiába beszélünk mi a nemek közötti egyensúlyról, az sosem fog a valóságban is létezni. - Ha nem adnak rá okot, akkor nem fogok védekezni - ettől többet viszont nem tudok ígérni. Az önvédelem ösztönös, mint ahogy az is, ha egy gyorsan mozgó tárgy közeledik az arcunk felé, elhajolunk. Az ellenkezőjénél viszont olyan mély bizalomnak kell lennie kölcsönösen, amit én még nem érzek egyikőnk felől sem. És azt hiszem, most, hogy ezt végig gondoltam, rájöttem, hogy miért éreztem igazán támadásnak a belépőjét: mert Rydernél sem érzem, hogy olyan szinten bízna bennem, ahogy azt ő elvárja tőlem. Viszont ez nálam csak kölcsönösen működik. Ezen viszont szerintem majd javítani kellene, de nem most van itt az ideje, hogy ezt szóba hozzam. Amikor az intimebb részletekre tesz megjegyzést, kap egy szúrós pillantást, hogy ugye ez még véletlenül sem fordult meg komolyan a fejében, hogy Én erről Vele beszélni fogok. Ahhoz más szintű kötödés kell számomra, mint a miénk. - Azon a bulin ismertem meg ahova a múltkor az engedélyeddel elmentem - nézek most Marcusra feltételezve, hogy beavatta a főnökét. Közben pedig én is leülök, mert ez hosszú beszélgetésnek ígérkezik. Sajnos lövésem sincs a hely nevéről, bár visszatalálnék, de számomra lényegtelen volt a név, sőt, még az utca nevét sem tudom. Térképen meg tudom mutatni, de ritkán tájékozódok valóban helynevekről. Egy adott városrész nevezetes, jellegzetes pontjait jegyzem meg, mert ez működik mindenhol, városban, vidéken, erdőben. - Van egy fiútestvére, azt mondta - térek át a többi kérdésére, de kicsit nehezen megy, mert ilyenekről nem nagyon beszéltünk. Kerülöm ezeket a témákat, mert akkor nekem is beszélnem kell róluk, és nekem ezekhez több idő kell egy ilyen kapcsolatban. - Arra hogy hol született nem tértünk ki, de az biztos, hogy amerikai, és biztosan nem a középső, déli államokból való - mondom visszagondolva a beszédstílusára. Annyira nincs jó fülem, hogy minden állam között kiszúrjam a beszédstílusi különbséget, de ezeket fel szoktam ismerni, mint ahogy a Hawaii-it is. - Nem mondom, hogy ezek nem lényeges dolgok, de, ha ő beszél róluk, akkor nekem is kell, amit nem akarok, még nem - nyomatékosítom, és indoklom is, hogy ezekről miért tudok ennyire keveset. - Ha konkrétabban kérdez, akkor talán tudok válaszolni - mondom bizonytalanul. Akarok válaszolni, de nem biztos, hogy tudom is a válasz, és remélem, hogy Ryder is tudja, hogyan értettem az utolsó mondatomat.
Ugyan még épphogy csak karcoljuk a delet jelző idősávot, mindazonáltal már most úgy tűnik, hogy baromi hosszúnak ígérkezik majd ez a nap. Kezdve emberem elvált hölgy paranoiájával és folytatva Flor színészi kiakadásával lassan elérkeztem ahhoz a ponthoz, ahol mindenre fel kellett készülnöm. Ha már nem tettem volna meg eddig is kétszer a reggel folyamán. Meglehet magamnak a viselkedésem szimplán már fel sem tűnik, de őszintén képtelen vagyok más lelkivilágával is törődni, ha a biztonságát kell figyelembe vennem elsőként. Jómagam nem éreztem annyira durvának a megjelenésem körülményeit, mint ahogyan ügyfelünk azt szóvá tette, de ha életem során fizettek is volna azért, amikor azt mondják hogy képtelen vagyok bánni az emberekkel, akkor mostanra egy újabb céget is sikerült volna üzemeltetünk és vígan ellennék vele. Neveltetés kérdése vagy sem, sosem tudott igazából lázba hozni ez a kérdés. Nem kerestem a miérteket annak, hogy miképpen szemlélek egy-egy helyzetet vagy szimplán a környezetemet, ugyanakkor mindig is biztonságosabbnak tartottam megtartani a kellő távolságot mindentől és mindenkitől, tudván mit veszíthetnek az emberek a kialakított kapcsolatok során. Azok miatt is nehezteltem, akik már jó ideje az életem részét képezték és noha nem tudtam változtatni ezen a tényálláson vagy kiűzni őket akaratuk ellenére is a hétköznapjaimból, de attól még jobbnak véltem elzárkózni másoktól, mintsem közeledni hozzájuk. Tény, van egy felfogásom, egy világszemléletem meg az ezzel járó habitusom. Tagadhatatlan, miszerint egy nap jó nagy részében elviselhetetlen is tudok lenni, ellenben annyira megszoktam már, hogy nem teszik szóvá, hogy mikor mégis megtörténik, nos az valójában nem az a riposzt, ami a kedvencemmé válik. Ahogyan az elmúlt percekben Flor reakciója sem vált éppen lélekmelengető beszélgetéseim egyikévé. Noha időközben sikerül finomítanunk a kellemetlen kezdésen és úgymond közös nevezőre jutnunk, de a sértettség attól még továbbra is ott él a kisasszonyban. Márpedig nem kívánok egy olyan szituval szembetalálkozni a későbbiekben, amikor is mi az ő megvédésére törekszünk, majd felhasználva mindezt dacból ellentmond nekünk. A hisztérikus, szakításoktól-párkapcsolatoktól szenvedő ügyfélnél már csak az engedetlen a legrosszabb. - Egyikük sem volt még ennyire meggondolatlan. - valójában de, még ha nem is ilyen formában, ellenben Meghan önmagában több sérülést okozott nekem ismeretségünk alatt, mint amennyit összeszedhettem volna a nyolc év során. - És nagyon merem remélni maga sem fog kísérletezni ezzel a későbbiekben. Vagy netalántán szeretne elmondani nekünk valamit és térjünk rá a dühkitörések kezelésére is? Nem sértés ez a részemről, pusztán ésszerű aggodalom. Egy két lábon járó időzített bomba kockázatos tényező és ha az kell, hogy alap programjait megtoldjuk az önkontroll beiktatásával is, akkor nem fogjuk az időnket vesztegetni. Meg persze, olykor jól esik kiforgatni más szavait is. - Nos, ez meglehetősen emberségesnek hangzik, ugyanakkor tudomásom szerint én semmilyen rossz hírt nem hoztam ami miatt efféle előjelzésekre lenne szükségem. Lévén, hogy a lovagját érintő ismeretségem felszínes információkon alapul képtelen vagyok bármiféle érzelmet kifejezni vele kapcsolatban. A bennem lévő gyanakváson kívül, természetesen, annak pedig amint észrevettem elég gyorsan a tanújává vált. Bizonyára ennek is talán helyzetfüggőnek kell lennie, elvégre biztosan kifejezek valamiféle bűntudatot vagy egyéb más emberséges emóciót abban az esetben, ha már úgy érkezem a hölgyeményhez, miszerint párjának arcberendezésével megismertettem az öklömet. Erre viszont aligha látok esélyt addig, amíg ki nem harcolja azt az illető. Lehet egy érzéketlen tapló vagyok, de indokolatlanul erőszakos sohasem. Mihelyst úgy tűnik sikerül nyugodtabb eveznünk beszélgetésünkben, eddig hátam mögött összekulcsolt kezeim pozícióját megváltoztatom és a helyiség azon pontjához sétálok át, ahol zavartalanul cseveghetek tovább ügyfelemmel jelenlegi helyzetünkről. Kezdetben nem teszek fel túl sok kérdést, pusztán egy-két löketnek elegendő bemelegítő érdeklődést, amelyre nem meglepően alapinformációkat kapok csak. Egy szusszanással reagálom le mindezt, ezt követően pedig helyemet nem elhagyva igyekszem Flort még beszédesebbre bírni. Az ember képes lefagyni olyan helyzetekben, amikor letámadják őt valamivel és olyankor azok az információk is kiesnek, amikkel éppenséggel tisztában van. Így a kezdeti próbálkozásomat most konkrétabb kérdésekkel folytatom tovább. - Érthető az óvatossága és közel sem indokolatlan. - győzöm meg őt arról, miszerint a kevés információ ellenére is jól cselekedett. Meg hátha még egy jó pontot is sikerül bezsebelnem nála az indításunk után. Nekem sem kedvenc elfoglaltságom minden ügyfelünket magunkra haragítani, még ha személyesen az én felügyeletemet csak ritka alkalmakkor veszik igénybe. Ugyanakkor szeretek odafigyelni a háttérben zajló folyamatokra, az embereim munkájára és azt éreztetni velük, hogy nem zárkózom el a segítségnyújtás elől, ha szükségük van rá. Marcus felkeresett, megkért, én pedig jöttem, mert nem csak főnökként kell vernem büszkén a mellkasomat, hanem a tetteimmel is bizonyítanom kell azt. És ha már itt tartunk, akkor Woods sincs elfelejtve, mert mihelyst végeztem a beszélgetésünkkel, az ő aggodalmait is jobban átfogom futni vele. Első körben viszont tudja mi a teendője és nem egyszer és nem is kétszer futottuk már át ezeket ahhoz, hogy egy bizonyos szintig ne tudja őket kezelni. Meg persze néhány dolgot jobb megoldani házon belül, mint minden vészjósló dolog miatt Tannert zargatni, akivel már így is rengeteg mindent akasztattuk szívesség gyanánt a másik nyakába az ismeretségünk alatt. Bizonyítékok nélkül meg kiröhögtetni sem fogom magamat. - A fiútestvérén kívül a többi családtagja nem esett szóba? - indítok egy teljesen alap kérdéssel, majd ezt követően folytatom is gondolataim érdeklődő kifejtését. - Esetleg nem emlegetett valamilyen hobbit vagy futott össze az ottlétük alatt az ismeretségi köréből valakivel? Kezdetnek ennyivel folytatom és ha ezek sem lelnek előrelendítő válaszokkal, akkor abban az esetben más módon próbálkozom tovább.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
There were two reasons I was scared to let people in; the damage they could do, and the damage they could find.
★ foglalkozás ★ :
security consultant (co-founder of GR Global)
★ play by ★ :
zane holtz
★ hozzászólások száma ★ :
269
Re: Ryder ✫ Flor
Vas. Dec. 06 2020, 08:47
Ryder ✫ Flor
A gyanakvás nálam már megszokás, ami a korábbi életemből adódik. A testőröknél, és egyéb hasonló foglalkozásúaknál pedig „szakmai ártalom”. Még nem volt olyan „felvigyázóm”, aki ne látott volna „rémeket” minden új kapcsolatomban, vagy (kezdetben) mindenkiben, aki a közelembe merészkedett, még akkor is, ha csak annyi volt a „bűne”, hogy mellettem vezetett el az út az úti céljához. Akkor ez még nem volt meglepő, mert bizonyos körökben nyílt titok volt, hogy veszélyes bűnözők ellen készülök vallani, akik tudtak is erről. Most mégis Rydert túlzottan aggodalmasnak találom Marcussal együtt, hiszen biztos vagyok benne, hogy Ő vonta be a főnökét, ami pedig azt jelenti, hogy nagy baj van. Marcus tapasztalt, és nem hiszem, hogy egy gyerekkori vagy kamaszkori balhé miatt lenne neki gyanús Victor. Ez pedig az én nézeteim szerint rossz hír, amit nem így kell közölni, még akkor sem, ha Ryder szerint ez teljesen normális dolog. - Akkor csapja hálára a kezét, mert oltári nagy mázlija van - kommentálom, amikor megosztja velem, hogy még nem csaptak az orrára ajtót egy-egy hasonló megjelenés alkalmával. - Csak nem aggódik? - kérdezem meglepetten. - Viszont, ha van hely, ahova soha az életben nem fogom betenni a lábamat, akkor az egy pszichológus rendelője. Volt már hozzá alkalmam, még régebben a tanúskodásom előtt, de az is jóval több volt a szükségesnél - tájékoztatom. Az nem kezelés volt, csak fel akarták mérni, hogy nincs-e valamilyen mentális sérülésem, ami miatt a tárgyaláson esetleg a vallomásomat beszámíthatatlanságra hivatkozva figyelmen kívül kellene hagyni. Semmit nem tudtak megállapítani, azon kívül, hogy traumákat éltem át, de normálisan kezelem a dolgot, mármint, hogy a viselkedésem a körülményekre való tekintettel normális. - De esetleg Ön is elmehetne valahova, ahol megtanítják, hogyan kell bánni az emberekkel, főleg kényes, kellemetlen dogok közlése alkalmával - jegyzem meg, hogy, ha nekem kezelésre van szükségem, akkor neki is legalább annyira segítségre lenne egyre. Bár én legalább magamnak elismerem, hogy nem mindig kezelem a legjobban a dolgokat, de most még tűrhető is voltam. - Tíonak jók az ösztönei, és megbízik magában, ami nekem azt árulja el, hogy magának is jók az ösztönei. Tehát, ha azt mondja, hogy van egy alapvető gyanakvása, ami miatt most felkeresett, akkor aligha arról akart informálni, hogy zöld utat ad a kapcsolatomnak Victorral. Ezért úgy gondolom, hogy ezt a „semmilyen rossz hírt nem hoztam” kijelenést majd tárgyaljuk át, ha a végére értünk, annak a beszélgetésnek, ami miatt idejött. Marcus megjelenésén nem lepődtem meg, mert elvileg edzésre vitt volna - nézek a másik férfire, hogy erősítsen meg ebben, amit meg is tesz. Az már kétséges, hogy ez után mennyire lesz kedvem, erőm, energiám bármire, mert most még nem mondom, hogy nem, de sosem lehet tudni, hogy a mostani beszélgetés után feszültség-levezetés gyanánt nem lesz-e szükségem egy bokszzsákra, de lehet, hogy csak pár tábla csoki fogja elérni a szükséges nyugalmi és boldogság-szintemet. Nem áll szándékomban megnehezíteni Ryderék dolgát, mert tudom, hogy azzal csak magamnak ártok. Viszont ilyen általános kérdésekre nem tudok válaszolni, próbálok, és remélem, ezt látja is, de ha konkrétumot akar, akkor kérdezzen. Nem sok mindent tudok Victor családjáról, mert én nem szeretem ezt szóba hozni, a kedvenc étele, itala, vagy az, hogy mit szokott olvasni, vagy sportolni, nem hiszem, hogy most sokat segítene, mint ahogy egy pontos, na, jó kicsit lehet, pozitívan túlzó személyleírással sem lennénk beljebb. Na, ugye mondom én, hogy nem az engedélyét jött közölni, hanem, hogy valami gond van, de ezt most még nem kötöm az orrára. Valahol örülök, hogy a tartózkodó viselkedésemet helyesli, mert legalább előtte nem kell titkolnom ezt a viselkedést, mint sok más ember előtt. Viszont annak már nem, hogy, nagyon úgy tűnik, indokolt az óvatosságom most is. Nincs bajom azzal, hogy figyelnek rám, hogy vigyáznak rám, csak azt szeretném, hogy erre egyáltalán ne legyen szükség, vagy, hogy most, ebben a helyzetben ne legyen rá szükség. A pontosabb kérdésére nem válaszolok egyből, mert át akarom gondolni, mit is mondok. - Egyszer, amikor a testvérével beszélt telefonon, akkor szerintem róluk is beszéltek, mert valami olyasmit mondott, hogy rég nem beszélt velük, de tudtával jól vannak - emlékszek vissza egy esetre, aminek véletlen voltam fültanúja. - De nem hallottam, hogy valóban róluk volt-e szó, ez csak feltételezés a részemről - osztom meg ezt az itt lévő férfiakkal. Victor akkor csak annyit mondott, hogy a testvérével beszélt, de még nem vagyunk annyira jóban, hogy családi dolgokat is megbeszéljünk. Főleg, mert én magam is nagy ívben kerülöm ezt a témát, mert árva is vagyok, és férjet és saját gyereket sem akarok, ami sokszor alapból szakítással végződik, ha szóba kerül, így ezzel ki szoktam várni a megfelelő időpontot. - Szeret krimiket olvasni, sportolni, és utazni is. Sportok közül a futást és az edzőtermeseket szereti, gyakran súlyokkal. Volt már itt, az Államokon belül is sok helye, Európában is, meg Dél-Amerika északi részén is egy-két helyen - gondolkozok el. - Sok helyen járt már, de sajnos mivel nem feltétlen a nagyobb, „jellegzetesebb” városokban, így nem nagyon ragadtak meg. Varsóra viszont emlékszek, bár ott csak városnézőben volt, mert egy nem messze lévő városban volt a munkája miatt, és úgy gondolta, ha ott van a közelben, akkor szétnéz ott is - osztom meg velük, ami az eszembe jut. - Viszont hiába vagyok puerto ricói, azt nem tudom megmondani, hogy Dél-Amerikán belül Kolumbiában, Venezuelában vagy Guyanában volt - húzom el a számat. Mindenhol spanyolul beszélnek, és egy amerikai szájából nem lehet rájönni, hogy melyik ország városáról van szó, ha nem ismerjük. Ha ottanitól hallanám, akkor esélyes, hogy be tudnám azonosítani, de így… főleg, hogy Victornak az egyik legrosszabb a spanyol kiejtése, amit valaha hallottam esélytelen. Tudja magáról, hogy nem beszéli a nyelvet, csak körülbelül annyit tud, hogy „nem beszélek spanyolul”, „tudna-e segíteni” illetve az „igen, nem”, a „köszönöm” és egy-két köszönés van a repertoárjában. Mázlija van, hogy angol anyanyelvű, azzal szinte bárhol elboldogul. Azt nem igazán tudom tagadni, hogy van közöm Puerto Ricóhoz, így általában azt mondom, hogy jártam már ott, de ez remélhetőleg nem sokat mond el rólam. Ezért, ha az utazások szóba kerülnek, így egy kis tereléssel, ferdítéssel őszinte tudok lenni. Az már mellékes, hogy a „Jártam már ott” az úgy tizenhét éven keresztül tartott.
Számomra a helyes és a helytelennel kapcsolatos felfogásom elég széles skálán mozog. Másképpen szemlélem az engem körülvevő világot és nem titok, hogy szeretek a saját fejem után menni. Ritkán vagyok hajlandó behódolni más akaratának vagy éreztetni velük, ha igazuk van. Ilyen esetekben leginkább csak elfogadom a feltételeiket - természetesen miután átgondoltam és magamban felvezettem őket -, de nem jelentem ki a miértjét. Elégedjen meg mindenki annyival, hogy egyszer képes vagyok félretenni az elveimet a kedvükért. Ezzel viszont aligha volt baj az életem során vagy egyszerűen csak nem hozta fel senki sem. Nem eszem meg reggelire az embereimet és pártolom, ha őszinték velem, de sok esetben érzem, hogy akkor is hallgatnak, amikor nem kellene. Ha nem is vallom be, emberből vagyok, jómagam is hibázok és ha még számtalan alkalommal is biztosra megyek valamivel kapcsolatban, akkor is megeshet, hogy valamit egy kívülálló jobban átláthat, mint én magam. Wendell persze szereti a határokat feszegetni és néha-néha odaszólni egy-két megjegyzést, hozzátéve, hogy ő nem sértésből vagy kötekedésből mondja, de mégis megteszi. Értékelem a srác igyekezetét, még ha utána Reynolds vagy aki éppen a közelében elkapja őt egy kiadós beszélgetésre és a következő alkalomra visszafogottabb változatává teszi. Ez viszont mind abból fakad, hogy én miképpen látok egy adott helyzetet. Abból, hogy milyen módon veszem szemügyre az emberi kapcsolatokat vagy az ebből adódó szituációt. És mivel ez sosem tartozott az erősségeim közé, ezért megesett, hogy nem feltétlenül pártolták azt, amikor szólásra nyitottam a számat és még egy kéretlen megjegyzés is kiszökött ajkaim közül. Flor esetében is látszott, hogy nem fog ilyen könnyedén elmenni az egész helyzet mellett, de lassan kezdte ő maga is lejjebb ereszteni sértettségének erős álarcát. A kezdeti harcias énje érdeklődőbb, együttműködőbb lett, habár még érződik rajta, hogy néha-néha visszakanyarodik érkezésem felé és próbál olyanná formálni, amilyen sosem leszek. Hiába nyújt át nekem életre szóló jó tanácsokat vagy igyekszik azzal, hogy jobb belátásra bírjon, ahhoz úgy érzem meglehetősen kevés időnk áll rendelkezésre. - Ha nem aggódnék Flor, itt sem lennék. Netalántán sikerült ezzel bezsebelnem egy jó pontot amiért egészséges törődést mutatok az ügyfeleim irányba? - szemöldököm a magasba szökik érdeklődésem közepette, a válaszadást viszont átpasszolom neki. Az aggódás nem ártalmas dolog egy olyan helyzetben, amikor mások életének védelme a tét. Felkészít valamire, ami nem történt meg, de esetlegesen megtörténhet, ezáltal pedig jobban odafigyelsz az esetleges buktatókra. Én sosem éltem meg az aggodalmat negatív élményként, az együttérzés viszont még nekem is új terep. Az utóbbi időben viszont olyan emberek kerültek az életembe - pontosabban egy -, aki még ezt is képes volt felszínre csalogatni bennem. Még mindig egy részem bosszankodik is emiatt. Érdeklődően mélyülnek el a ráncok a homlokomon ahogyan visszatér rám és egyáltalán nem tetszik a riposzt amit kapok. - A maga érdekében erre nem válaszolnék és úgy vettem, hogy nem mondott semmit sem. Lehet a modorommal akadnak gondok, de a nyílt sértegetést nem tudom elviselni. Azzal meg hogy vitába szállok most vele nem fogunk jutni egyről a kettőre. Meghannal sem ment, miből gondolnám, hogy most értelmesebben alakulna? Victor felhozása nem véletlen, de az információkat tőle szeretném inkább megtudni, hátha az ő kapcsolatuk más megvilágításba helyezi azokat a dolgokat, amiket megtudtunk és a közeljövőben megszeretnénk tudni. - Milyen mesés felvezetés is volt ez. - meglehet kissé cinikus hangszínnel adom ezt tudtára, de annyira nem túlságosan, hogy ez ki is érződjön belőle. Más ösztönei miatt bízni az én ösztöneimben? Ez olyan kusza, mintha én azért falnám két pofára a sushit, mert Chad oda van érte. És mivel az életemet is rábíznám Chadre, ezért az ízlését se kérdőjelezhetem meg. Márpedig megfogom, mert vele ellentétben én ki nem állhatom a sushit. - És úgy vélem az sem elhanyagolható tény, hogy ez a mindennapjaim része, ezt csinálom évek óta szóval ha megjelenek valami miatt, akkor az valós probléma lesz és nem éppen a havi állampolgári kötelességeimet tudom le. Elmosolyodok, szinte már kedvesen, mielőtt ténylegesen rátérnék arra, amiért ide jöttem és ami tényleg azt érezteti velem, hogy a felé megtett kitérőm nem csak maga az ördög útja volt. A kezdeti alapinfók után én vagyok az, aki kérdéseket tesz fel neki, mert úgy érzem eléggé nehezen megy, hogy bármit is megtudjak erről a srácról. Hümmögve és az államat meggyűrve kezemmel hallgatom a válaszait, néha váltok egy pillantást Marcussal, amikor olyan információ hangzik el, ami talán segíthet, ő pedig ezt követően halássza is elő a zsebéből a telefont és miközben hívást kezdeményez kilép a lakás ajtaja elé, hogy ne zavarja meg a beszélgetéseinket. - Ez több, mint a semmi, de egyben elég semmitmondó ahhoz, hogy rájöjjünk hol a probléma vele. - vallom be, ám mielőtt magára venné gyorsan hozzáfűzök valamit még mondandómhoz. - Nem a maga hibája ez. Elmondta amit tudott és ezt értékelem. A helyemtől elrugaszkodva gondolkozok el, de már csak ezt követően vezetem vissza rá tekintetemet. - Beszéltek le következő találkozót? - rákérdezek erre ugyan, ám mielőtt a válaszát megvárhatnám folytatom is tovább. - Ha nem, ez esetben megszervezünk egyet, akár még ma estére. Választunk egy jól belátható helyet és összerakunk egy kérdés-sorozatot, amivel finoman feszegetjük a határokat, de nem lépjük át őket. Csak hogy ne fogjon gyanút, de azért legyen is valami a kezünkben. Pontosan hányszor is találkoztak eddig? Marcus bizonyára tudna választ adni erre a kérdésre, engem meg csak a fontosabb információkba avat bele, így mivel az emberem még mindig odakint tartózkodik, így Flort interjúvolom meg ezzel az igazán lényeges dologgal kapcsolatban. - Azért a biztonság kedvéért rákérdeznék mielőtt mélyebben belemerülnénk ebbe a témába. Számíthatunk egy ilyen fajta segítségre magától? Természetesen nem áll módunkban kényszeríteni, hiszen nem érdekünk olyan helyzetbe hozni, ami kényelmetlenül érinti. Abban az esetben megoldjuk másképp, ezen ne múljon. - nyugtatom meg őt afelől, hogy bármit is hoztam fel most neki, ettől még a továbbiak megszervezése az ő döntése alapján történik majd.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
There were two reasons I was scared to let people in; the damage they could do, and the damage they could find.
★ foglalkozás ★ :
security consultant (co-founder of GR Global)
★ play by ★ :
zane holtz
★ hozzászólások száma ★ :
269
Re: Ryder ✫ Flor
Szer. Dec. 30 2020, 22:08
Ryder ✫ Flor
Az aggódás másokért egyszerre csodálatos és félelmetes érzés. Csodás, mert van valaki, aki nagyon fontos a számodra, de egy időben ott van a félelem is, hogy elveszítheted. Ryder és köztem ez egy munkakapcsolat miatt alakult ki. Ő számomra túlságosan zárkózott, amit megértek, mert én is ilyen szoktam lenni az idegenekkel, de tudok nyitni is. Én próbálkozok, de úgy érzem, sokszor falakba ütközök, és ilyenkor én is visszazárok. Nem tudom, hogy mások ezzel, hogy vannak, de nekem kell a kölcsönös nyitás, hogy valakiben önmagamtól megbízzak. Nem tudom, hogy Rydernél miért van, biztos, hogy van rá oka, de kicsit akkor is rosszul érint. Úgy érzem, hogy nem bízik meg bennem, nekem mégis feltétel nélkül bíznom kell benne. Jó szakember ezt már önmagamtól is tudom, és ezt egy percig sem vitatom, sőt, ha kellene bárkinek meg is mondanám, aki mást merészel állítani. De az a pluszt, amitől elönt az a megnyugvás, hogy egy pillanat alatt távozik belőlem az összes adrenalin, hogy miután vége a veszélynek, egy kicsit összeomolhatok, még nem éreztem. Marcusnál is még csak alakulgat, de felőle is érzem azt a távolságtartást, amit a főnökénél. Sokat vagyok férfiak társaságában, mert valahogy velük jobban megtalálom a közös hangot, és nem egy katonát ismerek személyesen, akik egy másik kategóriát képeznek. A feladat végrehajtása közben teljesen érzelemmentesek, csak a feladat létezik, csak a cél lebeg a szemük előtt, de utána leengednek, és megmutatkozik rajtuk, hogy ők is emberek. Igaz, ez sokszor elég heves, csapkodásba, törés-zúzásba torkollik, vagy éppen nyomdafestéket nem tűrő szóváltásba, káromkodásba vagy kettő ötvözetébe, de legalább ebből tudom, hogy nem velem van a baj, ha kiborulok. Marcus és Ryder mellett viszont olyan érzésem van, mintha velem lenne baj, hogy az a normális, ha nincsenek érzelmek, csak a száraz, érzelemmentes tények, és kész. Mellettük úgy érzem, hogy mindig összeszedettnek és érzelmileg stabilnak kell lennem, ami számomra nem könnyű, sőt, lehetetlen. Most sem tudtak igazán mit kezdeni velem, és még mindig nem tudnak. Én úgy tartom, hogy például egy kiabálás, veszekedés az egyik legegészségesebb módja, hogy kiadjuk magunkból a feszültséget. Utána elvonulunk, lecsitulunk, és meg tudjuk beszélni a dolgot. De velük nem lehet ilyet csinálni. - Ez mindenképpen jó pont - mosolyodok el kedvesen. - És tudom, hogy okkal van itt - és talán ez az, ami leginkább megrémiszt, hogy oka van most itt lenni. Talán sokkal kevésbé borulok ki, ha közli, elmegyünk egy túlélő próbára, ahol kapok egy kést, esetleg, ha „jó kislány leszek egy térképet”, majd kiraknak egy erdő kellős közepén, hogy éljek túl valamennyi időt, vagy találjak haza. A szúrós pillantást nem tudom elhagyni, de nem mondok egy szót sem. Merem állítani, hogy bőven lenne mit tanulnia a kommunikáció terén. A munkájában profi, de neki is jobban meg kellene találnia a hangot az ügyfelekkel, hiszen nem véletlen, hogy ezt sokszor másra bízza, mert hallottam hírét, hogy ezt előszeretettel passzolja át másnak. - Ne legyen cinikus - Bizony! Észrevettem, még akkor is nagyon próbálta elrejteni. - Ezek tények, amiket nem is áll szándékomban vitatni. De az is tény, hogy mi azért viszonylag ritkán érintkezünk, hiszen a mindennapokban Marcus van mellettem. És az is tény, hogy a GR-t nem én találtam, hanem Tío. Őt én „találtam”, és előtte, akik szintén a törvény jó oldalán álltak, de a bizalmamba akartak férkőzni, sorra elbuktak. Ne felejtse, hogy nem egy neves bűnüldöző szervezet még a nevemet sem tudta kihúzni belőlem. Jobb, ha Tío bizalmán keresztül férkőzik az én bizalmamba, mert az simább út - villantok én is felé egy, az övéhez hasonló cinikus mosolyt. Tío már ismeri őket, ezért kerültünk össze. Ha magamnak kelleni kiválasztani valakit, aki vigyáz rám, valószínűleg még az első körön is alig jutottunk volna tovább. Talán éppen ezért is tudok annyira keveset még Victorról is, mert még benne sem bízom meg annyira, mint ilyenkor már mások megtennék. Látom, hogy nem igazán elégedettek a válaszaimmal, és mindent összevetve nem is csodálkozok ezen, mert valóban nagyon kevés. De ebben a pillanatban nem tudok többet mondani. Nem, mert nem akarok, hanem, mert tényleg nem tudok. Látom, ahogy Marcus kifelé indul a lakásból telefonálni, de ahogy elmegy mögöttem, megfogom a karját. - Ne odakint, inkább ott bent - mutatok a konyha melletti szobára, ami az enyém, és ahol most rend is van, így nem kell attól tartania, hogy olyat talál elszórva, amit nem akar látni. - Nem kell, hogy a szomszédok azt lássák, hogy a hozzám érkező öltönyösök a folyosón telefonálgatnak - indoklom a dolgot. Sosem jó jel, ha valakinek kimennek a lakásából telefonálni. Ha bezárja a szobaajtót, akkor pont ugyan úgy külön lesz tőlünk, mintha a folyosón lenne, ráadásul még egy rosszkor kint lévő szomszéd sem lesz fültanúja a beszélgetésnek. - Ha kevésbé lenne zűrös a múltam több lenne - húzom el a számat keserűen. Nem neki szól, hanem a helyzetnek. Segíteni szeretnék nekik, de nem tudok, és ez pont azért van, mert a védelmükre szorulok. Ez amolyan ördögi kör, amiből egyelőre nem szabadulhatunk, de örülök, hogy ezt Ryder is tudja. - Csak annyit, hogy majd találkozunk. Még nem volt időpont, mert találtunk olyat, amikor átszervezés nélkül mindkettőnk emberi időben szabad lett volna - válaszolok. Volt egy tíz perces egyidejű szabad időpontunk, de az egy gyors kávéra lett volna elég, ami nem éppen ideális. - Állj-állj-állj-állj! - esek kicsit pánikba. - Idejöttek, mert aggódnak valamiért. Hogy valami nem stimmel Victorral. Hiszen azt már tisztáztuk, hogy nem „havi állampolgári kötelességek” miatt jöttek - idézem őt. - Ha amolyan csaliszerűség leszek, jobb szó híján, - nyugtatom meg, valószínűleg nem ez a legideálisabb megfogalmazás, de most ne várjon többet tőlem -, akkor szeretném tudni a gyanújukat - és hallom, ahogy nyílik az ajtó, és Marcus is visszatér hozzánk. Eddig felvillanyozott a Victorral való találkozás lehetősége, mert nagyon bejön nekem, de ez talán még csak egy fellángolás, amiből lehetne is valami komolyabb. De, ha az eszemre hallgatok, ami most Ryder felbukkanása miatt kezd előjönni a rózsaszín ködből, akkor lehet, hogy még most kellene kiszállnom ebből, mert most még néhány száz zsebivel és néhány plusz kilóval, amit az elfogyasztott csokik, fagyik és sütik okoznának, megúsznám. - Egyébként, ha az elsőt nem számoljuk, akkor vagy kétszer találkozunk - gondolom át a választ. Telefonon már többször beszéltünk, és leszervezve volt több is, de sokat le kellett mondanunk, bár főleg neki. Az utolsó kérdését, amivel kicsit előre rohant, legalább is szerintem, még nem válaszolom meg, mert nekem nem mindegy, hogy mit gyanítanak. Ha azt, hogy esetleg valami leheletvékony kapcsolat lehet közte és a mostohabátyám között, akkor úgy intézik a vallatást, ahogy akarják, de én messze kerülöm, lehet még D.C-be is visszamegyek egy időre. Ha más, akkor… azt hiszem mehetünk.
Nem voltam én sosem a párkapcsolatok szakértője, de annyit még én is konyítottam a dologhoz, hogy ha valakinek a fél életéről az ember alig talál valamit, akkor ott valami egészen biztos nem stimmel. Victor esete nem az első és nem is az utolsó lenne. Jómagam is titokként őrzöm életemnek néhány szegmensét, ellenben határozottan jó okom is van rá. Egy olyan az érem másik felén lévő alakkal szemben, akiben az emberlét csak néha üzemzavarként pislákol fel semmi többként jobb megvédeni azokat, akik fontosak számomra. Ez viszont nem befolyásolja az ügyfeleimhez fűzött felelősségérzetemet vagy lép át olyan határokat, amik az odafigyelésem rovására mennének. Személy szerint megtanultam együtt élni a rosszakaróim tudatával és nem kötöm az ügyfelek sem a csapatom orrára a magánéleti dolgaimat. Ha valami problémám akad vele mégis azt igyekszem úgy megoldani, hogy annak ne legyenek káros hatásai a feladatom elvégzésében és azon a határon belül maradjon, amelyet még én is szó nélkül elviselek. Flor esete azonban merőben más. Ott, ahol a védenc életében lévő személy kétes múlttal rendelkezik - legyen megfelelő indoka avagy sem -, abban a helyzetben nem söpörhetjük félre a tulajdonunkba kapott információt és tekinthetünk rá nüansznyi bakiként amikor a hallgatás ténye veszélyeztetheti a lány életét. Épp ennek okán kerestem fel ma Flort, hogy elöljáróként kikérdezzem mit és mennyit tud partneréről, hiszen hátha akad olyan plusz információja számunkra, ami a magánbeszélgetéseikbe elhangzott, ellenben velünk nem osztotta meg. A kezdeti félreértéseken túl azonban minél többet időzök el ügyfelem lakásán annál bizonyosabbnak tűnik, hogy ezzel az úttal egy felesleges kitérőben volt részem. Többet nem kapok annál, aminek eddig is tudatában voltunk és habár nem hibáztatom a lányt érte, de ettől még nem boldogít a tudata annak, miszerint többet léptünk hátra ez ügyben, mint előre. A kitűnő jókedvemre pedig minden egyéb más tétlenségre utaló kerülő is hasonlóképpen rányomja a bélyegét. - Tiszta sor. - összegzem szimplán ennyivel a Larsonnal kapcsolatos bizalmi felvezetését, amely akár egy láncreakciónak is elmehetne. Tudatában vagyok annak mekkora bizalom is létezik a férfi és közte, de mint ahogyan sok minden másban, úgy ebben is különböző véleménnyel lennénk. Márpedig nem kívánok most újabb szócsatát vívni elvekről, tapasztalatokról, mert akkor még egy hét múlva is itt ülhetnénk. Angela imádná ezeket a témákat boncolgatni velem és rólam, de ha őt nem avatom bele ebbe, mást még annyira sem fogok. Ettől függetlenül elfogadom és elraktározom magamban a későbbiekre a szavait, mint valami használati útmutatót amelyet előkaphatok, ha nehézségeink támadnának a közeljövőben. Fejemben egy terv kezd körvonalazódni Victort illetően. És bár akadnak szépséghibái melyek még a folyamat bevégzése előtt javításra szorulnak majd, de mindezek ellenére amennyire csak tőlem telik úgy beavatom Flort is a gondolatmenetembe, miközben Marcus a lány kérésére eltűnik a lakás egy másik pontján. Bizonyára túlontúl meredeknek és több sebből vérző koncepciónak tűnik, de ha mindent a terv szerint csinálunk - márpedig az elodázhatatlan és igen, lesz egy részleteiben kidolgozott alap -, akkor működőképes is lehet. Ám ahogyan Flor reakciójára összpontosítok és a hozzátársuló pánikra a hangjában valahogy úgy érzem ez mégsem lesz ennyire pofonegyszerű, mint ahogyan azzal én az elmúlt percek leforgása alatt elszámoltam magamban. Még egy darabig a csendet hagyom eluralkodni kettőnk között, de a véleményem ettől még sziklaszilárd alakot öltött. - Nem. Felelek számára nemes egyszerűséggel a kérésére, majd egy lélegzetvételnyi idő után folytatom is. - Ez így nem fog menni. - felállok az eddig kényelmemként szolgáló helyről, de nem felejtem el a mondanivalóm további részletezését sem. - Elhamarkodott döntés volt hisz nem áll készen rá, szóval innentől kezdve átvesszük és a magunk módján oldjuk meg. Semmi ellenséges tónus nem színezi hangomat beszédem közben és még csak ellene sem irányul a kijelentésem. Egyszerűen a bizalmatlansága, az arckifejezése és az ezt felülíró pánik egyvelege azt mutatja, hogy bedobni őt egy ennyire a mély vízbe meggondolatlanság lenne a részemről. Én pedig nem akarom eljátszani a még meglévő esélyeinket, ugyanakkor őt sem veszélybe keverni, ha menet közben felmerülne a lebukás veszélye. - Az elkövetkezendő időszakban amíg nem jutunk elegendő információhoz Victorról hanyagolja a vele való találkozást. Találjon ki valamilyen indokot és koptassa le míg mást nem mondunk. Közbejött program, rosszullét, bármi. Engedje szárnyalni a fantáziáját. És ha netalántán most felmerült volna az ellenkezés magában amiatt, hogy hazudnia kell, akkor csak gondoljon arra, hogy ez teljes mértékben a védelme érdekében történik. Tío sem engedne olyat a közelébe, akinek a fél élete valamiféle homályos, logikátlan katyvasz és én sem fogom. Az, hogy miután megbizonyosodtam arról miszerint a srácnak nincsenek rossz szándékai és hogy ők miképpen fogják ezt utána lemeccselni már nem az én dolgom, de jelenleg Victor élete számomra nem túl egyértelmű. - Korábban megkért, hogy a rossz híreket próbáljam finomabban közölni, lévén milyen hatást vált ki másokból. Épp ezért a gyanakvásom pontos okát nem fogom megosztani magával, hisz nincs bizonyítékom annak igazságtartalmára. Addig pedig felesleges fikciókkal nem idegesítem. Ha a srác ebből az egészből jól fog kijönni egy ilyen elszólás merőben megváltoztatná a hozzá fűződő viszonyát. És bár áltathatják magukat az emberek, hogy ez idővel elfelejtődik, az én tapasztalataimból ítélve határozottan állíthatom, hogy nem fog. Tekintetem a csuklóm köré rögzített órám lapjára siklik, majd ezt követően vissza Florra. - Pakolja össze az edzéshez szánt cuccát, ahogyan eredetileg is tervezte. Még maradt idejük gyakorolni. A kocsinál találkozunk. - szavaimat ahogyan Flornak úgy Marcusnak is címezem, majd miközben elhagyom a lakást a kocsikulcsot is előhalászom a zsebemből, hogy odakint várjam meg őket.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
There were two reasons I was scared to let people in; the damage they could do, and the damage they could find.
★ foglalkozás ★ :
security consultant (co-founder of GR Global)
★ play by ★ :
zane holtz
★ hozzászólások száma ★ :
269
Re: Ryder ✫ Flor
Szer. Jan. 13 2021, 20:26
Ryder ✫ Flor
Nem akarok kockáztatni, sem a magam, sem mások életével kapcsolatban. Nem tudok mindent Victorról, sőt, szinte alig tudok valamit róla, és nem is állnak a rendelkezésemre olyan eszközök, amikkel utána tudnék járni dolgoknak. Ezt a feladatot most Ryder és Marcus végzi, mégis úgy érzem, hogy kihúzták a talajt a lábam alól. Akartam, hogy működjünk Victorral, de nagyon úgy néz ki, hogy ez nem így lesz. Ezzel viszont meg kell birkóznom, és nem tetszik. Viszont, ha az eszemre hallgatok, inkább most ne tetsszen, mint később nyakig merüljek egy életveszélyes helyzetbe. Csak ezt még meg kell emészteni, és tudatosítani magamban, hogy ez valóban így jó nekem. Vagy pontosabban, éreznem is kell, hogy ez így jó, ez pedig idő, mert ennyire gyorsan nem tudok átállni. Nagyon rosszul érint, sőt, pokolian, hogy ennyire keveset tudok segíteni azoknak, akik az életemet védik. Csalódtam magamban, hogy ennyire nem sikerült kiismernem azt, akivel találkozgatok, bár inkább telefonon beszélgetek, de ez most lényegtelen. Azt pedig elképzelni sem tudom, hogy most ők mit éreznek. Hogy csak annyit kértek tőlem, hogy segítsek jobban belelátni Victor életébe, de én még ezt sem tudom nekik megadni. Vajon most mekkorát csalódhattak bennem? Próbálom magamat megértetni Ryderrel, hogy én már annyit csalódtam emberekben, hogy hiába tudom, hogy valaki jó, idő kell mire érzem is. Ő és én ezt máshogy látjuk, máshogy érezzük, de ezen én sem és ő sem tudunk változtatni. Én elég fiatalon találkoztam olyan dolgokkal, amikkel a felnőttek is nehezen birkóznak meg, és sokaknál több nehézségen is mentem keresztül, mint mások kétszer annyi idő alatt. Ryder is biztos okkal olyan, amilyen, de Ő annyira magában tartja, hogy képtelen vagyok kiismerni. Nem? Mit nem? Kicsit most összezavarodtam, ami az arcomra is kiült. Ahogy tovább mondja a meglátásait, terveit, kezdek megvilágosodni. - Várjon! - próbálom megállítani, amikor feláll a helyéről. - Tudom, hogy, ha magukon múlik, akkor biztonságban lennék, de nem akarom elrontani, és félek, ehhez nem lennék elég összeszedett, vagy türelmes. E miatt viszont lehet, éppen maguk kerülnének veszélybe, amit mindenképpen el akarok kerülni. Ha van más lehetőség, én mindenféleképpen szeretném az olyan helyzeteket elkerülni, mint azon az innovatív találmányokat is felsorakoztató bemutatón csinált a másik védencük - emlékeztetem arra, amikor az az idősebb pasi, a GR jó részét igénybe vette, mert nem tudott ellenállni a szereplési vágyának, és véletlen még én is a helyszínre keveredtem. Rosszkor rossz helyen lenni, és ott megbízni bennük egy dolog, ott csak utasításokat kell teljesíteni. Abban sajnos, szerencsére, kinek, hogy tetszik jobban, már van tapasztalatom. Abban, hogy nem tudom kivel is vagyok pontosan szemben, és neki tudatosan eljátszani egy szerepet, és a megfelelő időben a megfelelő kérdéseket feltenni, abban nincs. Nem én akarok lenni az, aki miatt bukik a dolog, főleg, ha esetleg még életek is múlhatnak ezen. Ezzel csak azt akartam, hogy értse az ellenérzéseimet. - És nagyon sajnálom, hogy nem segítek - mondom szomorúan. Most úgy érzem, hogy az nem zavarna, ha, mondjuk, mellőlem lőnének ki valakit, de, hogy esetleg én legyek az, aki miatt kisiklik valami, azt nem merem vállalni. Most inkább saját magamban nem bízok, mint bennük. - Ez természetes - mondom magától értetődően. Ha azt mondják, hogy veszélyes, akkor nem találkozok vele. - A telefonokat is hanyagoljam? Csak, mert az lehet, feltűnőbb lenne, mint a találkozók lemondása. Egyébként az, hogy ebben az esetben hazudnom kell neki, az nem zavar annyira - osztom meg vele nézeteimet és aggályaimat. Hazudni azért jól tudok, már, ha tudom az indokot, mert akkor megvan a fejemben a történet, amit minden irányból elképzelek, kivesézek, hogy valódinak tűnjön, így kisebb legyen a lebukás veszélye. - Köszönöm! - mondom hálásan, amikor az én védelem, lelki békém okán hallgat el előlem dolgokat. - De, ha beigazolódik, akkor elmondja ugye? - kérdezek rá. - Ne aggódjon, ha azt mondja, ne találkozzak vele többet, akkor azt mindenféleképpen teljesítem - nyugtatom meg, hogy ezen a tények velem történő megosztása sem változtat. Némán bólintok a kérésére, és én is felállok az eddigi helyemről, és a konyhába megyek, hogy magamhoz vegyek egy üveg vizet, amit a szobámban lévő, elkészített táskámba dobok. Marcus a nappaliban vár rám, és a lakáskulcsom a kezében van a telefonommal együtt. Nem bánom a dolgot, mert lehet most itthon is hagytam volna mindkettőt. Túl sok minden cikázik a fejemben, és nem tudok rendesen figyelni. A riasztó kódját azért még sikerül beírnom, de az ajtót Marcus zárja kulcsra, mert még véletlen sem a jó kulcsot akarom a zárba helyezni. - Minden rendben lesz - mondja nyugtatásul, amire én csak ismét bólintással válaszolok, és együtt lemegyünk Ryder autójához. - Mennyire kell félnem? - kérdezem hirtelen, amikor már a kocsiban ülünk, és idegenek nem hallhatnak minket.
Vannak esetek amelyek olykor kreatívabb megoldást igényelnek és az én fejemben Victor megkörnyékezése is ebbe a kategóriába tartozott. Alaphangon nem bíztam az emberekben, ez pedig ritkán könnyítette meg a dolgomat azzal kapcsolatban, hogy jó viszonyt ápoljak másokkal. Nem mintha vágytam volna az életemet körülvevő csapatépítő tréningekre, hiszen tökéletesen jól megvoltam annak a néhány embernek a társaságával is, akik a mindennapjaim részét képezik – akár a cégen, akár a magánéleten belül is. Velük kapcsolatban a kettő néha egységet alkotott és sokszor kaptam magamat azon, hogy hétvégéimet egy-egy emberem társaságában töltöm el vagy hogy lassan, de belefolyok a magánéletük történéseibe. Akaratlanul is a tudatában leszek az örömeiknek, a csalódásaiknak, amit bizalommal fordulva felém osztanak meg, én pedig képtelen vagyok nem megjegyezni ezeket. Nem tudom kikerülni azt, hogy kívülálló legyek olyan személyekkel szemben, akiknél a leghangsúlyosabb összekötő kapocs a bizalom. És bár jómagam kevesebbszer nyilatkozom hozzájuk hasonlóan az életem történéseiről, de ez egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy ne bíznék meg bennük. Egyszerűen csak túlontúl komplikált és számomra egészségesen monoton ahhoz, mint amihez ők szórakozás gyanánt hozzászokhattak. De ők jól ismertek már engem ahhoz, hogy tudják miképpen kell bánni velem; hogy mik azok a megszólalások, melyeknél nem érdemes belemászni jobban az adott témába, sem az illetőnek magára venni, ahogyan a megszokásaimmal is tisztában vannak. Egy idegennél viszont ez már jóval nagyobb válóoknak bizonyul és ez legtöbbször az én részemről történik meg. Szeretem ugyanis jól megismerni az adott ügyfelet – alias életemet xy időn keresztül megkeserítő személyt –, és mindenki mást, aki bármiféle kapcsolatban hozható velük. Ez alól pedig Victor foghíjas életrajza sem kivétel. Egy korábbi eset okán megígértem magamnak, hogy nem mászok bele túl mélyen mások szerelmi életébe és nem leszek a hálátlan szerepkört betöltő harmadik kerék sem egy kapcsolatban. Védencünk érdekében tudnunk kell arról, akivel éppen találkozgat, hiszen rengeteg rossz szándékú alak fordul meg az életünkben és sokszor csak későn jövünk rá, hogy nem a megfelelő emberre pazaroltuk el az értékes időnket. Victor mihelyst feltűnt a színen Marcus azzal a lendülettel értesített róla és az első vizsgálat során a srác tisztának tűnt. Semmilyen büntetett előéletre hajazó információ vagy egyéb kirívó eset nem volt az aktájában ahhoz, hogy ne adjuk áldásunkat a gerlepárra. Marcusnak viszont szokása volt odafigyelni mindenre és bizonyára láthatott vagy halhatott olyat, amíg Flort felügyelte ami éppen elég volt ahhoz, hogy újra beleássa magát Victor magánéletébe. Nem alaptalanul, mint kiderült. Ma pedig épp ennek okán ülünk itt és miközben magamat győzködöm arról, hogy a velem szemben ülő hölgyemény talán a segítségünkre lehet, addig másrészről épp az ellenkezőjét sugallom józan gondolkozásom irányába. És ahogyan Flor szavai kimondásra kerülnek, úgy a mérleg is a második verzió felé billen olyannyira, hogy engem is képes legyen felébreszteni elhamarkodott gondolatmenetemből. - Nincs oka magyarázkodni, Flor. Felismerem már jól azokat a jeleket, amikor mindenki érdekében érdemes kettőt lépni hátra és amit láttam az az volt. - nem a haragom beszélt belőlem, amikor lefújtam ezt a egészet, hanem a több évnyi tapasztalatom, ami már tudja jól mikor kell visszavonulót fújni. - Mint ahogyan mondtam is korábban, vannak még más lehetőségek, így ahhoz alkalmazkodunk majd. Semmi sincs veszve. A kocsikulcsot forgatom kezeim között, hogy kimehessek végre az autóba, de még előtte megvárom a válaszát. - A hívásokat csak mértékkel fogadja és annak tartamát is lehetőség szerint a legrövidebbre kell fogni. Próbáljon hivatkozni szorosabb beosztásra, majd mondja, hogy mikor lesz ideje fellélegezni, akkor keresni fogja. Mint mondta, a hívások elutasítása már a feltűnő kategória, nekünk pedig az kell, hogy ne gyanakodjon semmire. Flor jól láthatóan kedveli a srácot, ezért amíg be nem bizonyítjuk szándékait, addig próbáljuk majd ezt a fajta kötéltáncot játszani vele, ahol még képesek leszünk fenntartani érdeklődését. Személy szerint ugyan gyorsan lezavarnám vele az egészet annyival, hogy végleg elvágnám vele a kapcsolatot vele Flor közreműködésével, de mint mondtam, nem érdekem más magánéletét részletekről-részletekre irányítás alá vonni. És ha kedveli őt, akkor megteszünk mindent - mint valami öltönyös Cupidók -, hogy ne égessük fel magunk mögött az összes létező hidat. - Ha igazunk lesz, bár ne legyen, akkor elmondom. - fejezem ki szűkszavúbban neki ígéretemet, majd csak ezt követően hagyom el a lakást. A kocsiban nem kell sokat várakoznom a megérkezésükre, viszont még így is elegendő időt kapok arra, hogy elgondolkozzak a délutáni programomon. Mára terveztem egy látogatást a nővéremhez, már csak azért is, mert Clemnek napok múlva szülinapja lesz és kétlem, hogy lesz lehetőségem meglepni őt valamivel. Én meg úgy vagyok vele, hogy jobb előbb, mint később. Fejben valahol már az útvonalat tervezem Viviék felé, ezért nem is igazán reagálok a két fővel többre emelkedett társaságomra csak akkor, amikor Flor érdeklődését fejezi ki irányunkba. - Bevallom ezt a kérdés személyesnek vettem és rendkívül fájt. - félmosolyra húzódik ajkam, majd egy futó pillantást vetek a visszapillantó tükörre. - Talán nem túl hatékony a hátsó ülésen lévő úriember, hogy félnie kell? Kérdésem alatt Marcusra célzok, akinek persze egy percig sem kételkednék a képességeiben. - Nincs mitől tartania, Flor. Victor nem mehet a közelébe, a többi pedig legyen a mi gondunk. Magának csak annyi a feladata, hogy kreatív kifogásokkal koptassa le a fiatalembert. Az meg a múltkoriból ítélve menni fog, amikor emlékeim szerint Malek megkörnyékezte. Ha segít, akár még őt is odaképzelheti vagy szóljak neki, hogy előtte rajta gyakorolhasson? Emlékszem mennyire nem volt oda Flor azért, hogy Malek kábította őt legutóbb az idióta szövegével, ahogyan az sem tetszett neki, amikor kifejezetten az udvarlójának neveztem őt.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
There were two reasons I was scared to let people in; the damage they could do, and the damage they could find.
★ foglalkozás ★ :
security consultant (co-founder of GR Global)
★ play by ★ :
zane holtz
★ hozzászólások száma ★ :
269
Re: Ryder ✫ Flor
Vas. Jan. 24 2021, 11:24
Ryder ✫ Flor
Szeretem, ha az azokkal az emberekkel egy „külön, saját” nyelvet beszélek, akikről úgy tartom, hogy az életem szerves részei. Ebbe a kategóriába pedig már évek óta, számomra magától értetődő, hogy azok is beletartoznak, akik vigyáznak rám. Marcusszal még csak-csak megy, de Ryderrel nem találkozok annyit, hogy ez rendesen kialakuljon. Ezért tartok attól, hogy a rossz kommunikáció miatt baj lesz köztünk. Egy közös nyelv kialakításához idő kell, és nekünk erre nincs igazán lehetőségünk. Ezért is érzem úgy, hogy ki kell mondanom dolgokat, hogy magyarázkodnom kell, mert félek, hogy félreért, amit nem szeretnék. - Köszönöm! - mondom halkan, amikor megosztja velem, hogy miért is gondolta meg magát az akcióval kapcsolatban. - De nem lesz bajuk ugye? - kérdezem aggódva. Miattam több ártatlan embernek nem eshet baja. Nem ma kezdtem ezt az eletet, és nagyjából tudom, hogy mit kell csinálnom, de néha kell a megerősítés. Ezt pedig most Ryder is megadja. A lehető legrövidebb, de még a nem feltűnő kontaktokra kell szorítkoznom. Tudok hazudni, de tapasztalataim szerint az a legjobb hazugság, ami nem is annyira hazudság. Kicsivel több benti munka, úgy is lenne mit csinálnom, és kicsivel több edzés, esetleg, ha Marcus engedi, több tánc. Ric, úgy is rágja a fülemet már egy ideje, hogy egy maximum három alaklomból álló kizomba alapoktatást kellene vállalnunk, hogy azok, akik eddig a bulijainkon ezeknél csak a partvonalról tudtak figyelni, azok is be tudjanak csatlakozni. Ehhez először pedig nekünk kell kitalálni valami néhány alap, de látványos figurából álló lépéskombinációt, ami plusz időt vesz igénybe, és utána még ott van az oktatás is. Ráadásul itt most nem lenne új személy a közelembe, mert ez egy belső gyorstalpaló lenne, külsősök nélkül, így már mindenkit ismernénk, aki eljönne. Ryder ígéretére csak egy bólintással reagálok. Örülök, hogy nem akar örökre tudatlanságban tartani. Szeretem tudni a körülöttem történő dolgok okát, persze nem minden áron, mert vannak kivételek. Viszont ebben az esetben nem igazán tudok ilyet, esetleg csak egy rövidített változatot, ami nem készít nagyon ki, ha mondjuk, sorozatgyilkos lenne Victor. Az autónál feltett kérdésemre kapott reakcióval egyből vissza is kanyarodok gondolatban egy előző megállapításomhoz. Hiányzik a közös nyelv. Erre viszont most először csak egy elkeseredett sóhajjal tudok válaszolni. Ez viszont elegendő idő Rydernek, hogy tovább folytassa a megjegyzését. Viszont éppen elkapom Marcus pillantását, aki sejti, hogy mire is célozhattam eredetileg, és felém villantja kíváncsi szemeit, de látom rajta, hogy mosolyog, amit azért próbál leplezni, hogy hatásosabb legyen a kíváncsisága. - Nem úgy értettem, hogy akkor kell-e félnem, amikor valaki vigyáz rám, hanem amikor nem lehet velem, mondjuk a munkahelyemen vagy, ha mondjuk, szeméttel szaladok ki, hogy kidobjam - pontosítok a kérdésemen. Nem mindegy, hogy egy megszállottal van dolgom, vagy „csak” egy olyan személlyel, akinek alapvetően nem én vagyok a célpontja, csak bajba sodorhat az életvitele miatt. Arra már rá sem kérdezek, hogy „ugye nem mesterlövész képességekkel rendelkezik”, mert akkor nem sokat nyom a latba, hogy ki van mellettem. Tío volt foglalkozása miatt viszont ez a kérdés nálam mindig előjön, ha máshogy nem, gondolatban. Bár, ha valódi mesterlövész kiképzést kapott volna, akkor azt biztosan kiszúrtam volna, de, ha még a vége előtt kiszórták, és „csak magát fejlesztette” az már valószínűleg nem venném észre. - Azt a tagot csak akkor lássam, ha a hátam közepét tükör nélkül - mondom kicsit ingerültebben a kelleténél, de számomra az egy rém kellemetlen emlék volt. Talán még annál is nehezebben viselem ezt, mintha ott tűzharc alakul ki. - Mondja, hogy még mindig a rendőrök vendégszeretetét élvezi - kérem elkeseredett, vágyakozó szemekkel. Mindenkinek addig jó, amíg Malek el van zárva.
Nem okoz csalódást, sem meglepetést azt ahogyan Flor reagál a felvetésemre, ezért ennek jelét tapasztalva én vagyok az, aki nem erőlteti tovább a dolgot. Nem esett nehezünkre alkalmazkodni egyetlen helyzethez sem és sokszor megesett, hogy nem az eredeti tervek szerint haladtak a dolgok, még ha emiatt nem is ugráltam örömömben. Szerettem, ha az elképzeléseim alapján haladunk, de nem vagyok annyira elvakult a saját terveimmel kapcsolatban, hogy ne legyek tisztában a külső tényezőkkel. Azokkal, amik befolyásolhatják és egy teljesen más irányba vihetnek el egy adott szituációt. Ezekkel mindig számolnunk kell, így amikor az A terv megbukik, akkor nyomában ott sorakozik már a B és a C is, hogy beváltsa hozzájuk fűzött reményeimet. Szerencsémre általában a C-ig nem kell eljutnunk. Ezért sem akadok ki vagy hangoztatom nemtetszésemet Flor felé, hiszen mint ahogyan azt neki is mondtam ha ő nem akar ebbe belemenni, mi attól még véghez visszük a dolgot. Mindazonáltal nekünk a legfőbb feladatunk az ő védelmét biztosítani, így az elképzelésim erőltetése egy olyan határon ment volna át, ami ellentmondásba keveredett volna ezzel. - Azon leszünk, hogy ezt elkerüljük. Nyugtatásképp válaszolok feltett kérdésére, de törődésének gesztusát egy alig észrevehető mosollyal reagálom le, mielőtt kimehetnék végre a friss levegőre. A környék a maga mivoltában nyugodtnak tűnik és nem érzékelek túl sok mozgolódást, mégis hogy ne keltsek feltűnést, ezért beülök a kocsiba és a mai programom leszervezésével töltöm ki a várakozási időmet. Jó lesz már találkozni a nővéremmel, még ha meg is kapom tőle a szokásos szövegkönyvet, ami a magánéletemet veszi nagyító alá. Vivienne élvezi, ha a nem létező szerelmi életemet elemezgetheti részletről részletre. Attól sem kell féltenem őt, hogy néha a saját kezei közé veszi az irányítást és óvatoskodva megosztja velem kit is nézett ki számomra. Az elvált nőtől kezdve már eljutottunk az egyedülálló anya jelöltig is, mondván nem lehet az, hogy ne vágynék végre saját családra. Nem szeretem amikor ezzel nyúzza az idegrendszeremet, de abban a pár alkalomban, amit megengedhetek magamnak, hogy találkozzak vele, teljesen elviselem túlbuzgóságát. Tudom jól, hogy nem akar ezzel rosszat, de a végén belátja, miszerint jót sem tesz. Addig viszont amíg csak ebben a formában közli velem jelöltjeinek hosszas sorát, addig jómagam sem rontom el szórakozását. Vivről pedig tudom, hogy ennél nem menne tovább. A testvéri szeretetnek is vannak fura megnyilvánulásai és talán ezzel is ezt próbálja kifejezni. Mentségünkre szóljon, Lynette gyors kurzusai az érzésekről elég szegényes tartalommal rendelkeztek ahhoz, hogy megértsünk is belőle bármit. Flor és Marcus megérkezése után a cég épülete felé vesszük az irányt, a mellettem ülő hölgy pedig igyekszik eközben is beszélgetésbe bonyolódni velünk. Megrándul ajkam széle a szórakozottságom enyhe jeleként amikor heves magyarázkodásba kezd, de ezt valószínűleg csak én érzékelem, ő kevésbé láthatja ennek mivoltát. - Ebben a kontextusban is nemleges válasszal kell felelnem. Victor nem fogja megkörnyékezni magát. - erősítem meg azért gyanakvásának ellenkezőjét, majd azzal a lendülettel szánom rá magamat a folytatásra is. - Nem tűnik rossz srácnak, egyszerűen mint mondtam, szeretnénk biztosra menni vele kapcsolatban mielőtt további áldásunkat adjuk a kapcsolatra. Addig viszont amíg ez nem következik be, minden csupán találgatás a részünkről; lehet ugyanúgy jó, de ugyanúgy rossz is. Mihelyst jobban felmértük őt, az esetben kiderül a mérleg melyik irányba is billen. Flor meglehetősen kevésbé értene ezzel egyet, de én humorosnak találtam párbeszédjüket Malekkel. Valahol épp ezért nem is hagyom ki a lehetőséget, hogy ismételten felhozzam a múlt kellemetlenségeit, mindezt viszont csak rám jellemző poénkodási szándékkal teszem. Azt meg tudjuk jól soha nem érti senki. Látszólag Flor is ebbe a kategóriába tartozik, hiszen kiérződik a hangjából idegessége, melyre hűen rá is játszok egy keveset. - Na ne már! Ennyire nem lehetett azért béna. Egy kicsit sem esett jól a bókolása? - kérdezek rá, de ha továbbra sem lesz a kedvére, akkor hanyagolom ezt a témát. - Igen és még egy darabig velük is lesz. De határozottan jót fog tenni neki, ha időt kap egy kis elmélkedésre. Maleknél két irányba mehet: vagy átértékeli az életét és megtérve lép ki majd a szabadba vagy bosszút forral és végül belebukik. Bármelyik is legyen, ránk már az közel nincs hatással. A GR mélygarázsába állítom le az autót, én viszont velük már nem fogok bemenni az épületbe. Ellenben követve a példáját ugyanúgy kiszállok. - Innen úgy vélem egyedül is eltalálnak majd. - Marcus felé terelem tekintetemet, aki mosolyogva bólint egyet, de már lép is Flor mellé, hogy majd a továbbiakban is a kísérője legyen. - Egy hét múlva lesz egy szintfelmérő, közös edzéssel. Ha szeretné kipróbálni magát most már benne Marienél leadhatja a jelentkezését. Nem kötelező, de néha egészen jól jön, ha tudjuk miben vagyunk erősek és hova fejlődhetnénk. - osztom meg Florral eme programot még mielőtt magukra hagyhatnám őket.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
There were two reasons I was scared to let people in; the damage they could do, and the damage they could find.
★ foglalkozás ★ :
security consultant (co-founder of GR Global)
★ play by ★ :
zane holtz
★ hozzászólások száma ★ :
269
Re: Ryder ✫ Flor
Hétf. Feb. 01 2021, 18:38
Ryder ✫ Flor
Tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg ember találkozik jóval több halállal, mint én, de nekem már azok is túl soknak számít, amikkel eddig találkoztam. A szüleim halála, azon ügynökök halála, akik az után haltak meg, miután megismertem őket, illetve, amikor a mostohacsaládomnál voltam, bár ott sosem találkoztam személyesen a családtagokon, és „kiszolgáló” személyeken kívül mással, azért hallottam és néha láttam dolgokat. Ez túlontúl sok nekem, és miután lezárult az a bizonyos tárgyalássorozat, megfogadtam, hogy miattam több embernek nem eshet baja, főleg nem olyanoknak, akik engem védenek, akik közel állnak hozzám. Nem hiszem, hogy fel tudnám dolgozni, ha Rydernek, Marcusnak vagy másnak a csapatukból miattam esne baja. Ez rosszabb számomra, mintha egyedül kellene maradnom, csak ezt még nem igazán jutott el a mostani helyzetben az agyamig. Valahogy most nem tudok igazán arra gondolni, hogy Nekik TÉNYLEG bajuk lehet. Ez pedig talán azért van, mert valahol mélyen mégis csak reménykedek, hogy Victor nem rossz ember, csak a körülmények mutatják ezt. Hiszen lehet, ha az én életemnek is utána akarna járni valaki, akkor sem túl sok mindent találna. Ryder szavaira kicsit megnyugszom, és halovány mosolya is jót tesz, így én is csak egy apró mosollyal egybekötött bólintással veszem tudomásul szavait. Tudom, hogy ők nem rohannak fejjel a falnak, mint ahogy néha én szoktam, de akkor is jó, ha ezt hallom is. Ezen a környéken nem sok olyan csendes hely található, ahol nincsenek bűnbandák, nem szól állandóan a mentők vagy rendőrök autóinak szirénája. Persze ennek az az ára, hogy szükségem van egy lakótársra, amit nem bánok, mert igaz, hogy sokszor egyedül vagyok, hiszen Rae mentős, és a hosszú műszakjai néha pont úgy jönnek ki, hogy alig találkozunk, és én is sokat vagyok távol. A tudat viszont akkor is jó, hogy nem vagyok teljesen egyedül. Ezért sem érzem magam annyira feszélyezettnek, amikor ki kell lépnem az utcára, mint más lakóhelyeken lennék. Ettől függetlenül jó, hogy vigyáz rám valaki, mint most Marcus és Ryder. A kocsiban kis kommunikációs zavar lép fel köztünk, amit szokásomhoz híven egy hosszabb körmondattal próbálok megszüntetni. Ryder reakciójában is, mintha felfedezném azt a szórakozottságot, amit Marcuséban, de ez koránt sem annyira biztos, és könnyen meglehet, hogy csak én képzelem be. - Örülök - nyugszok meg, amikor a főnök kifejti, hogy nem leszek jobban veszélyben, mint eddig voltam, így az izmaim is ellazulnak, főleg, hogy az arcán sem látom, hogy csak nyugtatásképpen mondaná. A Malek-téma kicsit érzékenyen érint, de amikor Ryder tovább üti a vasat kezdek rájönni, hogy csak szórakozik. - Továbbra is tartom, hogy hátborzongató volt - húzom össze a szemöldökömet, de már mosolyogva. - Lehet, majd küldök neki egy „hogyan csajozzunk könnyedén és sikeresen” könyvet, hiszen most úgy is van ideje olvasgatni - teszem hozzá már szélesen mosolyogva, miután megosztja velem, hogy továbbra is el lesz zárva. - Ugye majd beviszi neki? - kérdezek rá lelkes szemekkel, csak, hogy Ő se maradjon ki a jóból, és segíteni a rászorulókon jó dolog. Én megveszem a könyvet, így Rydernek nem kell ezzel töltenie az idejét, csak azzal, hogy beviszi neki, mert én börtön közelébe nem megyek. A GR-nél már nem félek, hogy bajom lesz, de mégis ösztönösen közelebb lépek Marcushoz, amikor mindannyian kiszállunk az autóból, főleg, hogy egy másik jármű hangját is meghallom a parkolóban. Néhány autóval arrébb parkol le, és kiszáll belőle Daniel, akivel alapvetően semmi baj nincs, de tőlem képest legalább kétszer nagyobb, ami sosem volt jó hatással rám. Habár sosem szerettem a felmérőket, teszteket, most csak az lebeg a lelki szemeim előtt, hogy esetleg esélyem van, Ryderrel is összemérni magamat. - Ön is részt vesz rajta? - kérdezem egyből kíváncsian és lelkesen. Persze Marcust is jó lenne látni, hogy hogyan is szerepel, de vele már kezdek nagyon összeszokni. Azzal viszont tényleg egyet kell értenem, amit Ryder mond. A kérdés az esetemben, ha jelentkezek, már csak az, hogy akkor milyen lelki állapotban leszek, mert tőlem simán kitelik, hogy annyira zavart legyek, hogy még a fél perccel korábban feltett kérdésre sem emlékszem, de az is, hogy annyira feszült leszek, hogy bárkinek komoly fejtörést okozok, hogy hogyan győzzön le.
Az egyáltalán nem váratlan, de attól még megtörténő tervváltoztatás egy újabb kör átbeszélést igényel majd, aminek ütemterve már most ott zakatol gondolataimban, annak ellenére, hogy még mindig a kocsiban ülök. A programjaim összeegyeztetésén agyalok, de a legértelmesebb következtetésre azzal jutok, ha a távollétemben átadom Chadnek a megbeszélés lebonyolítását, aztán miután hazaértem, majd ketten egyeztetünk azzal kapcsolatban mire is jutottak pontosan. Chaddel mindig is egyenlő felekként kezeltük a másikat. Nem éreztem őt sosem kevesebbnek vagy kevésbé fontosabbnak, mert tudtam nagyon jól, hogy nélküle ma sehol sem lennék vagy ha mégis, nem a megfelelő helyen, nem ott, ahol valójában akarnék lenni. Márpedig jelenlegi életemet senkivel sem cserélném el. A végletekig bíztam Chadben és erre az egymás partnereként és barátjaként eltöltött évek csak még inkább ráerősítettek. Tudtam, hogy képes lesz kezelni mindazt, amit házon kívül magam mögött hagyok és talán még jobban is, mintha ott állnék mellette. A tárgyalások az ő asztalát képezték, én meg inkább odakint intézkedve végeztem el a munkámat. Más személyiség volt, mint én, higgadtabb, megfontolt, ez pedig segítette az ügyfeleinket. Bizalmat keltett már csak azzal is, hogy megjelent, de mindig azt mondogatta, hogy neki jobb idebent a papírmunkák sokaságába elveszni, minthogy részes legyen a nagyvilágban történő őrültségeknek. Sokszor megesett, hogy a véleményeink különböztek a másikétól és ezek félreértéseket okoztak közöttünk, de nem olyanok voltunk, akik ne tudták volna megbeszélni a felmerülő problémáikat és közösen megoldásra jutni. Meglehet életem egy bizonyos szakaszából és az ő érdekében kihagytam, hogy saját magam hozzam meg azokat a döntéseket, amiknek következményeivel később esetlegesen szembe kell majd néznem. A saját hülyeségem balhéját nem passzolhattam át másnak, még ha megtételükkor helyesnek is véltem őket, ebből következve pedig újfent elkövetném bármelyiket. Flor lakását elhagyván már csak a végső úticélunkat, mégpedig a cég épületét tartom szem előtt. Szóba kerül még egy-két dolog közöttünk, de viszonylag csendesen telnek azok a percek amit egymás társaságában és összezárva töltünk el. Az a személy volt, aki csak akkor beszélt, amikor mondanivalója is akadt. Minden más esetben a hallgatást részesítettem előnyben. Malek említése az egyetlen ami kibillenti Flort nyugodt egyensúlyából és ennek azzal a lendülettel nem fél hangot is adni, amiben leginkább nemtetszését fejezi ki. Elfojtok egy felszínre törni készülő mosolyt, ezzel együttesen pedig a váratlan szórakozottságomat is, hisz én nem látom annyira veszélyesnek a srácot, mint amennyire ügyfelünk tiltakozik ellene. Hülye az tény, mellette meggondolatlan és rámenős is, de ahhoz, hogy veszélyt jelentsen, igazából gondolkoznia is kellene mellé. Azt pedig őt ismerve sosem fog bekövetkezni. Persze értem honnan jön ez a nagy ellenállás a részéről, hiszen az utóbbi találkozásuk minden volt, csak lélekmelengető nem. - Értékelem az ajánlatát Flor, de inkább nem élnék vele. Tudván, hogy úgysem olvasná ki, csak felesleges kitérő lenne a részemről. Ha elfogad egy tanácsot, maga sem fárad a könyv beszerzésével. - utasítom el, egyben pedig az újratalálkozást is Malekkel. Az meg hogy józan ésszel én a börtön közelébe menjek pedig még egy olyan dolog, ami kizárásos okot képez. Még a végén nem bírnám ki és benéznék Diaz barátomhoz is a nosztalgikus másodpercek érdekében. Nem tudom eldönteni, hogy melyikünk örülne jobban a másiknak, még ha mesélni valónk bizonyára bőven akadna. Mégiscsak nem kevés időszakot húztunk le egymás mellett partnerekként mielőtt Remi úgy döntött neki ez már kevés. A döntései miatt kiszabott büntetésének ideje ezzel szemben viszont eléggé hangsúlyos volt. A garázsban csak egy kis időre szállok ki, hiszen terveim szerint Chadet majd útközben értesítem a megbeszélésről, Marcus pedig úgyis a közelben lesz, hogyha még több kérdése akadna Rutherfordnak a továbbiakkal kapcsolatban. Az edzés szombat gyanánt egy ideig bizonyára el fog húzódni, mert a csapat úgy van vele, hogy a vasárnap ott van a pihenésre, a mai napot pedig jó lesz a maximumig tolni. Emlékszem Chad milyen jókat szórakozott ezen az elven egészen addig, amíg Daniel be nem vonszolta magával a többiek közé, hogy megmutassa mennyire szórakoztató is tud lenni. Őszintén hálás voltam neki emiatt, mert partneremet rávenni bármire is, ami a kiképzéssel-edzéssel kapcsolatos egy külön tehetséget igényel. Flor kérdése zökkent ki gondolatmeneteimből, amin másodpercek erejéig magam is elgondolkozom. - Meglátom, hogy alakulnak a terveim. Marie biztosan már tudna ezzel kapcsolatban pontos adatokat is mondani, de annyi minden közbejöhet, hogy nem tehetek olyan ígéreteket, amiket talán nem tudok betartani. Az órámra lepillantva jövök rá, hogy ideje lenne indulnom, ha a terveim szerint akarok haladni, így nem is tartom fel őket tovább, miután elköszönök tőlük. Kibújva a zakómból fektetem azt a hátsó ülésre és igazítom el, mielőtt beszállhatnék előre. A telefonomat a tartójába teszem és miközben kikanyarodok a GR mélygarázsából, Chadet is tárcsázni kezdem, a hívást pedig kihangosítom. Különös öröm fog el attól, hogy újra esélyem van látni kisebb kihagyás után Viviennet és Clemet.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
Kezdőlap
