Natalie & Cassie

Sokan talán furcsának gondolnák már azt is, hogy Aston egy nagyon kedves ismerősöm, de én mindennek ellenére valahogy amióta világ a világ egyszerűen csak természetesnek tartottam a barátságunkat. Mivel a gimi során sokszor volt rám szüksége, igyekeztem vigyázni rá, összefoltozni, néha kiabálni vele, ha nem tudta, hogy éppenséggel miért rossz az, amit csinál. Persze az is igaz, hogy ezek a lépések egyáltalán nem jelentenek megoldást egy olyan helyzetben, amikor az ember padlón van, de ahogyan ő, úgy én is emberből vagyok, tehát hibázom és ténylegesen emberként reagálok le dolgokat.
Ami a többit illeti… Nos talán Nat és az én barátságom a fiúéval is meglepőbb. Mivel így vagy úgy, de azzal a sráccal együtt nőttem fel. Viszont a felesége és én határozottan más kategóriába esünk, ami a jellemünket illeti, viszont valahol nagyon is ugyanolyanok vagyunk. Amikor fiatalabb voltam, én magam is a nagyszájú lányok sorait erősítettem, férfiakat ittam az asztal alá, csináltam butaságokat, és mindenekelőtt, a pénzemet is tetoválásokra tettem félre, amin anya nagyon ki is akadt. Habár Lotte érkezése miatt egészen megszelídültem már, mindennek ellenére szerintem ez volt a kulcs Natalie-val a barátságunk irányába… Illetve hiába voltam cserfes és meggondolatlan, ennek ellenére is teljesen kimaradtam a kapcsolatukból, bár ez inkább anya tanácsára történt meg. Nem igazán éreztem azt, hogy bármi közöm lenne ahhoz, amit ők csinálnak az életükkel még annak ellenére sem, hogy néha kölcsönösen okoztak egymásnak fájdalmat. Annak is megvan az oka, hogy ők még mindig együtt vannak, illetve engem éppen eléggé lefoglal, hogy egyedül próbáljak minden kis rést betölteni Lotte életében ahhoz, hogy ne más párkapcsolati drámájában próbáljak valaki oldalára állni.
Nem véletlenül örültem nagyon Nat meghívásának. Egyrészt szerettem már volna látni a kisbabájukat, viszont ugyanakkor azt is tudtam, hogy a szülés után rengeteg minden nagyon nehéz. Ő hamar visszament dolgozni, emiatt pedig biztosan eléggé lefoglalja minden más, önmagán kívül. Bárki bármit mond a gyermekáldás szépségeitől, ettől függetlenül túl nagy változást hoz egy ember életében ez az esemény, nekem pedig jelenleg arról kellett megbizonyosodnom, hogy mindezt a barátnőm hogyan fogadta. Nyilvánvalóan tudtam, hogy Aston egy nagyon jó ember, és fantasztikus párja lehet a nőnek, de ennek ellenére is voltak dolgok, amiket talán jobban meg tudott volna beszélni egy azonos nemű személlyel, mint vele.
Boldog voltam attól, hogy ténylegesen át tudtam venni néhány vonását a gyermekemnek, bár elméletileg ez egyszerű pszichológia. Mivel a kislányom hatással van rám, ezért én is hatalmas mosollyal az arcomon, lelkesen tudtam várni azt, hogy kinyíljon a Queens-i ház ajtaja, ami a legjobb barátom otthonát rejtette. Nagyon büszke voltam Astonra és Natalie-ra, amiért ezt az életet meg tudták maguknak teremteni és a semmiből felépíteni maguknak azt, amilyük most van. Ezek a pillanatok miatt valahol egy kicsit én is beleláthattam a normális családnormába, és más boldogsága olyan szinten hatott rám, hogy egyszerűen képtelen voltam a saját sebeimet nyalogatni és sajnálni magam azért, ami velem történt. A barátaim boldogsága az enyém is volt… Mert ilyenkor mindig erőt tudtam meríteni és a továbbiakban csak Lotte nevelésére koncentrálni.
- Köszönöm – óvatosan simítottam meg egy kicsit a nő hátán, és nem húztam ki az ölelést, nem is szorítottam meg túlzottan őt. Pontosan tudtam, hogy neki nem egyszerű nőkkel barátságokat kötni, ezért igyekeztem hozzá idomulni, ha lehetőségem volt rá.
- Hát nem tudom, megengeditek? – halkan nevettem csak fel, aztán a dolgok felé intettem – Az urad nincs itthon, hogy segítsen gondolom… Pont amikor hasznosítani tudnánk az erejét. Szerintem, ha ketten felemeljük, akkor könnyen bevisszük, köszönöm a segítséged.
Ezzel már le is guggoltam, hogy a felém eső részét a terjedelmes doboznak megfoghassam. Nem csak enyhíteni akartam annak a terhét rajta, hogy nemrég szült, tényleg úgy gondoltam, hogy nagyon hamar lefogyott és nagyon csinosnak tűnt. Viszont hozzám hasonlóan ő is a természetéből adódóan elég vékony volt, tehát a ropi karjainkkal jelen esetben meg vagyunk áldva. Ennek ellenére is reménykedtem abban, hogy elbírjuk a dobozt, amit hoztam és nem borítunk ki mindent az előszobába.
- Elhoztam Lotténak azokat a játékait és ruháit, amik egy kisfiúnak is jók lehetnek. Nálunk csak a helyet foglalják és szerintem ti a hasznát tudnátok majd venni – egy széles mosoly ült ki az arcomra, amikor végre sikerült bepakolnunk mindent. Szívesen segítettem is volna kiszelektálni a dolgokat, mert ennyi mindenre talán nincs szükségük.
- Jaj hát, akkor ha nem bánod megyek is és megnézem! – lassan indultam el a nappali felé, hogy esetlegesen elkerüljem annak a lehetőségét, hogy megijesszem a kisfiút. Amint megpillantottam az édes kis arcát, a szám elé kellett emelnem a kezeimet, hogy visszafojtsam a feltörni készülő kis sikolyt.
- Szia Benji! – leguggoltam mellé, és a kezemet nyújtottam csak a kisfiú felé, aztán a tekintetem a mentőautóra révedt, amit szorongatott – Hát milyen szép autód van! Megnézhetem?
Egészen hamar felállt már, ami azt jelentette, hogy szépen fejlődik és a szülei is odafigyelnek rá. Minden bizonnyal igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a gyermeküknek a lehető legjobbat biztosítsák, ez pedig megint megnyugvással töltött el. Azt hiszem nem tudok nem aggódni Astonért.
- Egy kávét elfogadok, köszönöm, az mindig jól tud esni – széles mosoly ült ki az arcomra, aztán amikor visszafordítottam a fejemet Benji felé, akkor a kisfiú a pici kezével éppen rászorított az egyik ujjamra – Ez a gyerek most még tiszta apja! Később pedig lehet majd ügyvédeset akar veletek játszani, és börtönbe fog csukni titeket.
Ha elhoztam volna Lottét, ő minden bizonnyal gondolkozott volna hasonlón. Viszont úgy gondoltam, hogy először talán jobb Benjinek, ha csak én jövök át, és a hangos kislányomat anyánál hagyom.
- Egyébként, hogy érzed magad? –lassan emelkedtem fel a földről, hogy ránézhessek a nőre. Lényegében ez érdekelt engem most a leginkább.


913 szó|| outfit

Natalie & Cassie

Ami az én lányomat illette... Ő nem tartozott azon gyerekek közé, akik az óvoda miatt sírtak. Lotte világ életében szerette, ha körül van rajongva, ott pedig rengeteg kortársa volt, akikkel könnyen jó barátságot alakított ki. Lényegében az első két hétben sírt csak, utána pedig már összebarátkozott az egyik kislánnyal, Mimivel. Vele a mai napig egy barátságot ápol, ami miatt én is szerencsésen megismerkedtem az édesanyjával és egészen jó viszonyt alakítottunk ki. Az elején nem kis kétségekkel állt hozzám, hiszen jóval fiatalabb vagyok nála, ráadásul Mimi a családban már harmadik kicsike volt, míg az én Lottém előtt nincs egy apafigura, és valószínűleg testvére sem lesz. Persze egy idő után elkezdte látni azt, hogy mennyire komolyan veszem a kislányom nevelését, illetve meg is szerette Lottit, tehát semmi nem állt a lányok barátságának útjába. Nem egy tanácsot és gyermekruhát örököltünk meg, hiszen Mimiéknek rengeteg régről megmaradt ruhájuk volt, amiket Melanie gondosan összegyűjtött nekünk. Ezek között – a kislány bátyja miatt – bőven voltak unisex darabok is, amiket én is megtartottam annak ellenére, hogy a kislányom már kinőtte őket. Illetve a szomszédoktól és a barátoktól is sikerült néhány dolgot összeszednünk, nem beszélve a felhalmozott takaró – és játékmennyiségről, ami otthon volt nálunk.
Én pedig mire is használhatnám fel a héten mondhatni az egyetlen szabadnapomat? Persze, hogy babaholmik és játékok szortírozására. Már tegnap hivatalos voltam a Miles családba, így semmiképp sem szerettem volna üres kézzel menni hozzájuk. Sütöttem egy doboznyi brownie-t, és összepakoltam mindent, amit otthon találtam és hasznosnak ítéltem meg... Egy Benji korabeli fiú számára. Persze az érdekesség is sokat számított, így a képes babamesekönyveket mind magamhoz vettem, a fehér, esetleg halványszürke takarókat, a kis zoknikat, rugdalózókat, macikat, rágókákat, csörgőket... Lényegében egy hatalmas doboznyi cuccot vettem magamhoz, amivel alig tudtam a lépcsőn is lemenni. Szerencsémre az egyik szomszédunk volt annyira kedves, hogy rögtön kikapta a kezemből azt és még el is vitt a Miles házhoz.
- Babaváró buliba mész, kedvesem? – kérdezte tőlem az amúgy nálam valamivel idősebb férfi, de én csak mosolyogva ráztam meg a fejem és mondtam el neki a tervemet a rögtönzött ajándékozással kapcsolatban. Persze rögtön megkaptam, hogy kedves tőlem, de még fiatal vagyok és nagy eséllyel Lotténak lehet kistestvére, de én hasonlóban azt hiszem sosem gondolkoztam. Nem igazán agyaltam olyanon, hogy miként ismerkedhetnék férfiakkal, mivel ilyesmire lehetőségem és időm, illetve hangulatom sem volt hozzá. Tisztában voltam azzal, hogy mennyire nehéz lesz most már úgy találnom magamnak valakit, aki gyerekkel együtt hajlandó lesz elfogadni, nem beszélve arról, hogy a környéken, ahol lakom, amúgy sem kifejezetten egyszerű dolog a párkeresés. Gondolok itt arra, hogy nagyon nehéz tisztességes embert találni... És nem azért mert nincs, szimplán csak Bronx annyira veszélyes és vad, hogy sokszor egyszerűen félek az utcákon. Esélyét nem látom annak, hogy bárkinek, abból a környezetből kitegyem Lottét. Lehet jönni azzal, hogy ismerkedhetek más városrészekben is, de egyszerűen csak... Nem akarok. Elég nagy csalódás volt az is, amit meg kellett élnem a lányom édesapja miatt. Eldöntöttem, hogy ha belehalok is, de egyedül fogom megállni a helyem, ami a szülőséget illeti, hiába szeretné Lotte minden második férfit az apukájának. Pont a naivitása miatt féltem nagyon őt.
- Meg is érkeztünk – fékezett le a férfi mosolyogva a Miles kúria előtt. Én természetesen udvariasan megköszöntem neki azt, közben pedig emlékeztettem magam, hogy az otthon maradt sütiadagból mindenképpen tegyek félre neki egy tányérnyit és majd vigyem át miután Lottét elhoztam az oviból.
A csengetés után nem sokkal ki is nyílt az ajtó, és amikor a gimis legjobb barátom feleségét pillantottam meg, azonnal széles mosoly terült szét az arcomon.
- Szia, Nat – a kezemben tartott dobozt a földre tettem le, hogy legalább fél kézzel magamhoz tudjam őt ölelni, természetesen csak azután, hogy sikerült végigmérnem őt egy kicsit – Jól nézel ki.
Pontosan tudom, hogy mennyire fontos szülés után a pozitív visszajelzés azzal kapcsolatban, hogy az ember milyen formában van. Aston pedig egyáltalán nem hazudott nekem, amikor azt mondta, hogy Natalie alakjával nincs gond. Határozottan látszik rajta, hogy igyekezett figyelni az étkezésére, de úgy gondolom, hogy mivel előtte is vékony volt, kevesebb felesleg maradt rajta... Bár ez függ attól is, hogy Benji mekkora baba volt. Lotte egészen picike, mint ahogy az első babák rendszerint. Mindenesetre egyelőre nem léptem beljebb, megvártam, hogy legalább lehetősége legyen behívni, csak a dobozt vettem fel a földről, miközben egyensúlyoztam a zacskóval is, ami a sütisdobozt tartalmazta.


707 szó|| outfit