Cassie & Rosie

1703 | outfit | ×

Rosa & Cassie

- Igen, ezzel teljesen tisztában vagyok – halkan sóhajtottam fel, miközben pár elszabadult tincset tűrtem a fülem mögé. Szerettem volna azt gondolni, hogy ha tolok az állattartás gondolatán, akkor idővel könnyebb lesz eltartanunk mondjuk egy kutyát. Ugyanakkor, ahogy cseperedett a kislányom, folyamatosan azzal szembesültem, hogy a költségek egyáltalán nem csökkentek. Idővel nyilvánvalóan már nemcsak azzal fogok szembesülni, hogy mennyire megfizethetetlen ára van mondjuk a játékoknak, hanem a lányom más, talán még drágább dolgok iránt fog érdeklődni. Ilyenek lehetnek kirándulások, táborok, majd pedig koncertek, vagy esetleg fesztiválok. Mivel én is rengeteg ilyen programon vettem részt fiatalon, egyáltalán nem akartam azt, hogy a lányom hiányt szenvedjen bármiben. Ugyanakkor már végre megértettem a másik oldalt is. Talán sokszor akaratos voltam, és túlzottan akartam dolgokat, a szüleim pedig mindig mindent biztosítottak nekem. akkor is, ha nem feltétlenül volt miből, ezt pedig a saját bőrömön érezni egyszerre törte össze a szívem és gondolkoztatott el azon, hogy ha újrakezdhetném, akkor talán jobb gyereke lennék a családomnak.
- Az nagyon jó lenne! – egyáltalán nem lepett meg, hogy Rosie talált megoldást erre a problémára, hiszen nem véletlenül dolgozott itt – Szerintem Lotte is boldog lenne tőle. Vannak most kiskutyák is?
Szinte biztos voltam benne, hogy a lányom élvezné a nagyobbak etetését és simogatását is, de összességében jobban örülne neki, ha tudna valamit nevelni. Később pedig biztos azzal hencegne az oviban, hogy egy kiskutya az ő etetésétől függ még akkor is, ha ez nem a szó szoros értelmében igaz. Mert nyilvánvalóan az itt dolgozók nem fogják éheztetni az állatokat csak azért, hogy Lotte etethesse őket.
- Rendben, úgy érzem, hogy ezen a ponton már teljesen felesleges lenne bármilyen téren ellenkeznem – nevettem el magam halkan, mikor úgy döntöttem, hogy beadom a derekam. Összességében csak az járt a fejemben, hogy ez a szerelem biznisz már talán annyira nem nekem való. Úgyis rácáfol majd az idő erre, ha arról van szó, szóval abszolút nem aggódtam magam miatt. Sokkal inkább féltem attól, hogy a megérzéseim még így is csalhatnak és rossz partnert nézek ki magamnak, aminek Lotte issza majd meg a levét. Jó lett volna, ha már tényleg beadom a derekam arra, hogy megházasodjak, akkor nem azon kell gondolkoznom, hogy miként hagyjam el az illetőt a lányom érdekében. Nem voltam benne biztos, hogy a rossz párkapcsolati döntéseim fényében egyszer valóban képes leszek arra, hogy ténylegesen felelős felnőtt módjára járjak el.
- Ha mégsem működne az nagyon kellemetlen lenne – visszakoztam még mindig. Összességében azok, amiket elmondott nekem olyanok voltak, amikkel a szüleim is tömték a fejem. Én világ életemben leginkább átlagosnak gondoltam magam, idővel persze kifejezetten örültem annak, hogy az a bizonyos szemöldök típus divatba jött, amivel én magam is rendelkeztem. Jó, hogy hallgattam anyára azzal kapcsolatban, hogy nem érdemes kiszedetni. Mindig állította, hogy egyszer újra divatba fog jönni az, ha az embernek nem egy vékony semmi van az arcán. Utólag belegondolva már én is gáznak tartom, amit tiniként művelni akartam magammal, mert ennyi erővel le is borotválhattam volna az egészet.
- Szerintem a gyereknek éreznie kell, hogy otthon mindent elmondhat – persze ezt könnyű volt így mondani – Mi mindig kérdezzük a napjáról. Ez egy módszer arra, hogy érezze azt, hogy nyitottak vagyunk arra, ami vele történik. Egy idő után már saját magától mondta el az ovis menetrendet.
Mert nem lehet állandóan csak a játékokkal játszani. A lányom komoly hölgyecske, emiatt neki időbeosztása van, ezt ő maga szokta mondani. Lotte általában reggel egy órát szórakozik a barátaival, majd a tízórai után szoktak rajzolni majd, ha az egy órás, délutáni szunyókálás is lement, akkor mehetnek ki játszani. Egyébként ez volt az egyik dolog, amit az óvodában szerettem. Szokásokat neveltek a gyerekekbe, közben pedig odafigyeltek arra, hogy sok foglalkozáson részt vegyenek, fejlesszék a kézügyességüket, a szabad levegőn is töltsenek időt, illetve rengeteg kirándulást és klubot tartottak fenn nekik.
- Ugyanezt a kérdést tettem fel én is magamnak – sóhajtottam fel, aztán egyszerűen megcsóváltam a fejem – De ezek után nem lepődnék meg, ha ilyen történne. Sajnos Brooklynban sem feltétlenül olyan a nevelés, mint Bronxban.
Nyilván vannak jobb környékek, de összességében nem az, ahova Lottét is be tudtam íratni. Nyilvánvalóan egy magánintézmény lenne a legjobb a számára, mivel pont annyi gyerekkel lenne összeeresztve, amennyivel egészséges kapcsolatot tud ápolni.
- Tapasztalatból mondom, imádnád az egészet – én is éreztem, ahogyan sokkal lelkesebben kezdek el beszélni, holott korábban soha nem lettem volna képes arra, hogy egyáltalán megpróbáljam elképzelni azt, hogy pontosan milyen, amikor az ember anyává válik. Talán most nőttem fel igazán a feladathoz – Ilyenkor egyszerűen ő válik valahol a világoddá. Én mindenben Lottét látom.
Ettől függetlenül megőriztem a saját identitásomat is. Ugyanakkor bármit megláttam egy üzletben, akaratlanul az jutott eszembe, hogy az adott ruhadarab, hogy állna Lottinak, hogy egy játék mit váltana ki belőle. Magam elé képzeltem a boldogságát, a mosolyát, ez pedig az enyémhez is hozzájárult.
- Ennyi idősen én arra jöttem rá, hogy az emberi kapcsolatok akkor működnek a legjobban, ha nem bántjuk őket nagyon – mosolyodtam el – Olyan természetesnek kell lenniük, mint ahogyan mi itt fesztelenül beszélgetünk, különben nem érdemes őket erőltetni.
A legtöbbször talán nem is egy adott személyhez, hanem az emlékéhez ragaszkodunk. Ami engem illet, felkereshettem volna az exem csak azért, hogy számon kérhessem bizonyos dolgokért, de egyáltalán nem láttam ennek értelmét. Ha ő úgy gondolta, hogy mi külön jobbak vagyunk, akkor már szánalmassá váltam volna a saját szememben, ha meg akarom erről változtatni a véleményét. Most pedig már azt hiszem én is hasonlóképp látom a helyzetet, mint ő annak idején.
- Persze, hogy szereted őket – nevettem el magam, miközben a fánkom utolsó darabjait már az ujjaimmal tördeltem és úgy ettem az édességet – Még az apák is büszkék a jóképű fiaikra, szóval talán mondhatom, hogy mindenki szereti őket.
Többek között én is. Nem voltam ártatlan, randiztam azóta, hogy Lotte megszületett, kötöttem mélyebb elköteleződéseket is rövidebb időre. Talán úgy is fogalmazhatok, hogy bizonyos szempontból soha nem változtam sokat, ennek hatására pedig gyakorlatilag felelőtlenül estem bele egy két olyan emberbe, akikkel nem volt összességében semmi gond azon kívül, hogy képtelenek voltunk összeegyeztetni az életünket.
- Szerintem, ha tényleg ki tudod jelenteni, hogy kedveled őt, akkor szimplán a szívedre kell hallgatnod – legalább meg kellene próbálnia ahhoz, hogy ténylegesen azt tudja mondani, hogy ez nem működik. Ha van értelme, legalább egy kicsit élvezhetné a férfivel töltött időt. Hittem benne, hogy Rosie van annyira különleges és gyönyörű, hogy ne törje teljesen össze az, ha valami nem úgy alakul, ahogy eltervezte. Szerintem teljes mértékben benne volt a pakliban, hogy ők ketten nem öregednek meg együtt, de attól függetlenül nyitnia kell, és azt csak akkor tudja megtenni, ha nem agyal minden eshetőségen. Tökéletes kapcsolat és férfi nem létezik.
- Ha úgy érzed, hogy már a részedről elég komoly a dolog, akkor a legtöbb, amit tehetsz, hogy ezt kommunikálod felé – ha elhallgatunk és visszatartunk információkat, abból soha semmi jó nem születik. Én már csak tudtam, mert Loz sokszor eszembe jutott még mostanság is. Vajon, ha mi ezt a helyzetet jobban kezeljük és nem hazudunk magunknak, a szüleinknek, és a gyerekeinknek is, akkor már egy boldog család lennénk együtt? Sosem tudjuk meg erre a választ, én pedig minden erőmmel állítom azt, hogy egyáltalán nem kerülöm őt. Csak újabban korábban kelek a szokásosnál, mert szeretek a könyvesboltban kávézni. Nem arról van szó, hogy kínos vele töltenem az időt a történtek után, még véletlenül sem.
- Pedig okkal lehetne rólam hasonlókat gondolni – soha nem voltam az a nő, aki Hamupipőke szindrómában szenvedett és a hercegét várta volna. Ettől függetlenül megértettem és talán egy kicsit egyet is tudtam érteni azokkal a sztereotípiákkal, amik miatt skatulyába zárhatnának. Dale egy tisztességes, felvilágosult férfinak tűnt, de ettől függetlenül tuti beleképzelném a helyzetbe azt, hogy véletlenül flörtöltem vele, és az is rosszul sült el, ami miatt azt gondolhatja, hogy mindenáron meg akarok fogni egy pénzes férfit. Valójában szerintem nincs azzal tisztában, hogy mennyire el tud varázsolni egy hozzám hasonló nőt… Vagy leginkább bármilyent.
- Alig várom, hogy találkozzak vele! – mindezt azért gondoltam fontosnak megjegyezni, mert nem akartam menekülőutat adni neki. Ha ő bizonytalan volt, akkor talán nekem kellett ránéznem a férfire. Ha már kettőnknek van benyomásunk róla, akkor legalább össze tudjuk dugni a fejünket és kibeszélhetjük a tapasztalatokat.
- Miféle fogadást? – nyilvánvalóan nagyon is érdekeltek a részletek. Egyre inkább kezdett kíváncsivá tenni az, hogy miféle férfi miatt lett a barátnőm ennyire izgatott. Biztos voltam benne, hogy nem lehet átlagos azok után, ha ennyire fellelkesült egy fogadás miatt. Ezen a ponton gondolkoztam el azon, hogy vajon én mifélét kötnék mondjuk Dale-lel. Egyáltalán fel mernék hozni neki hasonlót? Magam sem voltam benne biztos, ráadásul az ő kapcsolatuk ezek szerint játékos lehet, közöttünk pedig nincs semmi egy véletlen találkozáson, kívül. Mégis, amióta szóba került… Nem ez az első pillanat, hogy rá gondolok.
- Bárcsak korban is közelre lőne! – nem kezdtem el forgatni a szemeimet, de azért kihallatszódott a hangomból a frusztráltság. Összességében örültem volna annak, ha a lányom nem azzal szórakoztatja magát, hogy lejárat minden létező pasi előtt, aki él. Ilyenkor mindig anya és a jóslata jut eszembe. Vajon, ha eleget mondogatom majd ugyanezt Lotténak, akkor az ő gyereke nála is nagyobb boszorkány lesz majd? Csak reménykedni mertem benne, hogy alapvetően mindezt meg fogom élni.
- Akkor ma éjszakára talán le is fogom passzolni nekik. Addig is majd a nagyapja haját ráncigálja és neki hisztizik, ha olyanja van – mindezt természetesen nevetve jegyeztem meg. Nem volt a lányom túlzottan engedetlen, de azért olykor nehezen bírtam vele. Nyilván a szüleim pedig minden apróságot elnéztek és engedélyeztek, mert nekik ez a dolguk, nem a nevelés. Teljes meggyőződéssel merem kijelenteni, hogy amennyit dolgoznak értünk, legalább annyira könnyen rontják el a munkámat is a gyerekkel.
- Ha ez tényleg így van, akkor nem értem mit vacakolsz ennyit – ezek szerint látványosan vonzódott hozzá, és az a férfi, aki nem ugyanezt érzi Rosie-val szemben, valószínűleg homoszexuális, vagy jóval fiatalabb lehet nála… Esetleg túl idős vagy házas – Rendben, én is így teszek majd. Bár nekem vannak olyan problémáim is, amik fel sem merülhetnek nálad. Például, ha randira lennék hívva, nem is nagyon lenne mit felvennem.
Magam sem tudom, hogy miért gyártottam több kifogást. Voltak ruháim, de a legtöbb inkább nappali, hétköznapi viseletre volt alkalmas, ami miatt mondjuk, ha egy bárban találkoznánk, akkor végleg meg lennék lőve. Nem is beszélve arról, hogy a körmeimről lepattogott lakk egyszerűen gusztustalanul nézett ki, de anyaként nem mindig van arra időm, hogy kedvemre lakkozgassam őket és a sminkkészletem is leginkább szegényesnek volt mondható.
- Sokat gondolkoztam ezen – magam sem tudom, hogy egyáltalán miért teszem fel a kérdést, de azért megpróbáltam – Szerinted lenne értelme folytatni azt, amit abbahagytam? Elsősorban most a főiskolával kapcsolatban merült ez fel bennem.

1 733 szó|| outfit

Cassie & Rosie

1600 | outfit | ×

Rosa & Cassie

Soha nem éltem olyan körülmények között, ami lehetővé tette volna számomra azt, hogy megálmodjak magamnak egy életet. Mivel határozottan hittem abban, hogy a saját lehetőségeim szerint kell megváltanom a világot, világ életemben olyan hivatást akartam magamnak, ami elősegítette volna azt, hogy emberekkel foglalkozhassak. Ugyanakkor mindig túlságosan kaotikus személyiséggel voltam megáldva, ami miatt egyszerűen lehetetlenségnek tűnt az, hogy akár egyetlen tervemet is véghez vigyem. Az, hogy Lotte érkezett, lényegében teljes mértékben átformálta a gondolkodásom. Sosem tartottam magam egy önző személynek, azonban a lányom megtanított arra, hogy milyen az, amikor az ember ténylegesen maga elé helyez valakit folyamatosan.
Segített anya és apa a nevelésében, de ennek ellenére nem mondhattam azt, hogy jól álltunk volna anyagilag. Nem úsztunk a hitelekben, mivel Bronx-ban olcsó volt lakást bérelni. Ugyanakkor manapság a játékok és a gyerekeknek szánt foglalkozások, meg alapvetően az egészséges ételek olyan szinten drágák voltak, hogy sokszor rágtam a körmöm amiatt, hogy mit hogyan adhatnék meg neki. Voltak álmatlan éjszakáim, hiszen a lovasórái sem voltak a legolcsóbbak, de annyira boldog volt tőle, hogy képtelen lettem volna nemet mondani neki.
- Az nagyon jó lenne! – nyilvánvalóan nem magam miatt lelkesedtem annyira, hanem boldoggá tett az ajánlat, amit kaptam – Szeretném, ha Lotte sok állattal találkozna, ha mi már nem tarthatunk otthon. Mindig azzal nyúz, hogy vegyünk egy kutyát vagy macskát.
Ezzel a kérésével kapcsolatban szerencsére mellettem szólt a főbérlőnk, aki nyilvánvalóan nem engedte, hogy bármilyen házi kedvencünk legyen. Az biztos, hogy ha másra is figyelnem kellene Lottén kívül, akkor anyagilag tényleg rosszabb állapotba kerülnénk, mint ahogy most állunk. Így is nagyon sok mindent nélkülöznünk kell, ami miatt abban csak reménykedni tudtam, hogy nem fogják a kislányomat bántani az oviban. Viszont ennek ellenére igyekeztem úgy összeválogatni a neki vásárolt ruhákat, hogy azt ő is szeresse, és elég mutatósak legyenek ahhoz, hogy a többi gyerek ne tudjon rászállni.
- Nem akarok belemenni valamibe, ami bizonytalan – egyszerűen megcsóváltam a fejem – A lányomnak állandóságra van szüksége, ha már így is apuka nélkül kell túlélnie a mindennapokat. Nem szeretném, hogy valakit megszeressen, aki akár elhagyhat minket.
Nyilvánvalóan nem a férfira haragudtam volna, mert pontosan tudom, hogy mennyire fontos sokuknak a saját gyerek. Emellett ember kapcsolatok mennek tönkre gyakorlatilag mindennap, én pedig nem láncolhatok magamhoz senkit azért, mert van egy lányom, akinek szeretnék biztosítani egy normális jövőt és családot. Bíztam benne, hogy ha egyszerűen nem teszek semmit, és rám kell találnia valakinek, akkor az meg fog történni. Ha pedig nem, akkor ráérek majd akkor párt keresni magamnak, amikor Lotte már elég nagy. Nem hiszem, hogy bármiről lemaradnék, sőt talán jobban is járnék, ha a jövőben érintene ez a dolog… Végül is, ha negyven évesen hagyott volna el valaki azért, mert kapuzárási pánikban szenved, akkor sem lennék sokkal előrébb.
- Miből gondolod ezt? Talán tudsz valamit, amit én nem? – bíztam Rosie-ban, ami miatt tudtam, hogy nem fog ellenem olyan merényletet intézni, ami számomra kellemetlen lenne. Valójában a lovardában dolgozó férfiak nagy részének kifejezetten hálás voltam, de egyáltalán nem tudtam elképzelni azt, hogy ennél többet is érezzek irántuk. Mindezt nem azért gondolom így, mert mondjuk nem érném be azzal, amit egy lovász biztosíthatna nekem. Egyszerűen csak túlságosan féltem attól, hogy valaki megint el fog hagyni, ami már nem csak nekem okozna szívfájdalmat. Talán szelíd természetem van, de ennek ellenére is erős nőnek tartottam magam. Tisztességesen megküzdöttem eddig minden olyan dologgal, ami előttem volt.
- Próbáltunk nagyon odafigyelni arra a szüleimmel, hogy ne legyen támadható. Tudod, hogy milyenek a gyerekek. Csak reménykedem benne, hogy elmondaná azt, ha csúfolnák az óvodában – az, hogy a gyerekem csonka családban nőtt fel, már épp elég lenne ahhoz, hogy nevessenek rajta, amiért nincsen apukája. Azt tudtam, hogy sok ovistársának a szülei felelőtlennek tartottak engem, ezért cserébe pedig nem is vittem át hozzájuk a lányomat játszani még akkor sem, ha a gyerekeink jóban voltak. Ennek ellenére tisztelni tudtam azt, hogy ők szülőként foglalkoztak a gyerekeikkel, ugyanakkor pont ezért elvártam volna valami hasonlót vissza fele is. Onnantól kezdve, hogy egy cipőben járunk, meg kellene értenünk a másik helyzetét és a nehézségeket, amivel szembe kell néznünk nap, mint nap.
- Alapvetően sem értem, hogy miért kell lenyomni a gyerek torkán azt, amit nem eszik meg… Főleg, hogy vannak más egészséges ételek, amiket szeret – halkan sóhajtottam fel. Nem tömtem a gyereket édességekkel, hetente mértük a súlyát annak érdekében, hogy rendben lehessen. Talán az óvónők elfelejtik azt, hogy elsősorban mégiscsak én vagyok az anyja, tudok neki otthon is olyan ételeket adni, ami pótolja a napi vitaminbevitelt. Semmiképp sem tartottam jó módszernek azt, hogy erőszakkal esnek neki a gyereknek, amiért valamit nem szeret. Ugyanakkor érdekesnek találtam azt, hogy ha én csináltam meg valamit, akkor azt megette még akkor is, ha azt állította, hogy nem szereti. Sokszor egyébként ez azon múlt, hogy mit mondtam a gyereknek, mit eszik. Mivel a húsokat nem tudta még megkülönböztetni az íze alapján, voltak módszerek, amivel mondjuk a sertést is meg tudtam vele etetni. Csak azt kellett neki mondani, hogy pulykát eszik.
- Inkább csak úgy fogalmaznék, hogy nem szeretnék kockáztatni – halkan nevettem el magam – Bár minden bizonnyal az lehet a célod, hogy likvidálj és megkaparintsd a lányomat. Nem olyan aranyos, amikor hisztizik, csak szólok.
Mondjuk nem is feltétlenül volt jellemző rá a dolog. Talán azért sem, mert hittem abban, hogy a gyereknevelésnek nem kell egy erőszakos cselekedetnek lennie, ez pedig alapjaiban segített azon, hogy a kapcsolatunk rendben legyen. Szerettem beszélgetni a gyerekemmel és tudni azt, hogy mire vágyik, mi jár a fejében. Szerettem valósággá tenni az álmait, mert megért nekem ennyit a boldogsága. Ez pedig azt is eredményezte, hogy nem volt túl hisztis.
- Igen. Meg teljesen más most gyereket nevelni, mint akkor, amikor mi voltunk azok – nyilvánvalóan kevesebb lehetőségünk volt sok mindennel kapcsolatban a technikai hiányosságok miatt. Én hittem a klasszikus nevelésben és tudtam, hogy a szüleim is jót akarnak, de nem lehet minden gyereket ugyanúgy kezelni. Hiába hasonlít rám annyira Lotte, más élethelyzetben, más korban és más testben születtünk meg. És mivel én vagyok az édesanyja, én ismerem őt a legjobban, tudom mi a jó neki és minden pillanatban azért teszek, hogy ez a jövőben se változzon.
- Én hiszek abban, hogy szükség van az egyedüllétre egy párkapcsolatban és hogy a különbségek egy erősebb egészet adnak – emiatt éreztem azt, hogy számomra egy olyan férfi lenne az ideális, aki biztonságérzetet és erőt sugároz, de szüksége van némi gyengédségre, amit akár én is meg tudnék adni neki – Lehet arra van szükségük, hogy sokat legyenek együtt, nem? Nem tudom őszintén, én szerintem nehezen bírnám ezt így.
Annak ellenére, hogy már van gyerekem, hittem abban, hogy az egyéniségünket nem hagyhatjuk hátra. Nem utolsó sorban, pedig azt is elég fontosnak tartottam, hogy a két fél képes legyen megérteni és tisztelni egymást. Ez pedig azzal járt, hogy nem helyeztünk egymásra nyomást a saját személyével és a magával eltöltött idővel kapcsolatban sem.
- Én régen azokat a fiúkat szerettem, akiket szexinek tartottam, és ez lett az eredménye – halkan felsóhajtottam – És ezzel nem arra akarok utalni, hogy megbántam volna. Szerintem nekem van a legcsodásabb gyerekem a világon. Szimplán jobb lett volna, ha körültekintőbb vagyok a párválasztás terén és hasonlóan gondolkozom, mint te.
Egyáltalán nem gondolom rossz embernek Lotte édesapját. Ugyanakkor az is biztos, hogy képtelen lennék újrakezdeni vele akkor is, ha térden állva esdekelne nekem. Ezek után is boldog életet kívántam neki, na meg azt, hogy tiszta lelkiismerettel képes legyen családot alapítani. Ugyanakkor reménykedtem benne, hogy amikor majd a második gyermekét a kezében fogja, minimum lelkiismeret-furdalást érez majd. Tudnia kellene azt, hogy Lotte a világ egyik legszebb gyöngyszeme, de erről fogalma sem lesz. Ha pedig egyszer tényleg találnék valakit magam mellé, akkor már nem hiszem, hogy találkozhatna a lányommal, mert senki miatt nem leszek hajlandó összezavarni a kis érzéseit.
- Beszélsz itt butaságokat – összevont szemöldökkel csóváltam meg a fejem, aztán kortyoltam egyet a kávémból – Az a társaság, ahova ciki veled menni egyszerűen csak szar. Akkor ne menjetek oda és meg van oldva az egész.
Ha a férfi érdeklődött iránta, akkor végül is mindegy volt, hogy hova ciki menni és hova nem. Ettől függetlenül értettem, hogy mire gondol és átéreztem az aggodalmát is. Mégis úgy éreztem, hogy ha a férfi tényleg kedveli őt, akkor meg fogja hozni azokat az áldozatokat, amit a kapcsolatuk megérdemel, és kiáll majd mellette. Azt pedig egyáltalán nem volt okom feltételezni, hogy érdeklődik egy olyan csodás nő iránt valaki, mint amilyen Rosie is.
- Akkor csak próbáld elfelejteni a kifogásokat. Szerintem megérdemled, hogy boldog legyél és azt csak úgy lehetséges, ha ezt az egészet most elfelejted. Néha jobb sodródni az árral, hallgass rám – mondjuk talán pont nem nekem kellene hasonló tanácsokat osztogatni, mivel túl sok tapasztalatom nincs a férfiakat illetően. Mégis úgy gondoltam, hogy talán jobb arccal előre esni a földre, mint később azon tanakodni, hogy mi lett volna, ha nem teszünk meg valamit.
- Szerintem merj rá támaszkodni egy kicsit – óvatosan nyúltam előre és szorítottam meg a nő kezét, aztán elmosolyodtam – Nem kell egyedül mindent megoldanod. De ha bele sem vágsz, akkor elveszítheted. Gondolj arra, hogy hogyan éreznéd magad, ha egy másik nővel látnád, és légy önző.
Ennél jobb tanáccsal jelenleg nem tudtam szolgálni. Még ha az a férfi magasabb státuszú is, valamiért Rosie-hoz jött. Ha nem házas, akkor szerintem a barátnőm sem követ el bűnt azzal, ha vele van, innentől kezdve pedig senki másra nem kellene, hogy tartozzon az, ami közöttük van. Legalábbis az én szótáramban így nézett ki ez az egész. Amúgy sem a középkorban vagyunk, hogy apáink és anyáink nézzék ki a férjeinket, manapság nem nagy dolog, ha valaki elvesz egy nála szerényebb anyagi körülményekkel rendelkező nőt.
- Szerintem velem ilyen nem történne – finoman vontam meg a vállam – Van egy lányom. Biztos, hogy azt hinné, hogy neki akarok jobb életet. Szóval szerintem egy mosolyt is félreértene az a milliomos. Ha megtörténne… Nem tudom. Ha kedvelném és már képtelen lennék az eszemmel gondolkozni, akkor szerintem elmondanám anyukámnak.
Nyilvánvalóan az én helyzetem annyiban más volt, hogy nem csak engem, hanem a lányomat is akarnia kellett volna a képzeletbeli milliomosunknak. Ez már önmagában eléggé megnehezítette a dolgot, de ennek ellenére is azt gondoltam, hogy talán… Ha minden ideális lenne, akkor kapna a milliomosom egy esélyt. És pont ez a kulcs. Hogy az én esetemben nehezen kerülne minden kis puzzle darab a helyére.
- Muszáj bemutatnod. Kíváncsi vagyok rá az elmesélésed alapján – azt már össze tudtam rakni, hogy miként ismerkedhettek meg, ha a férfinek van kötődése. Mindenesetre nem tartottam ördögtől valónak azt, hogy az unokaöccsével csajozik. Szerintem sokan csinálják ezt a kicsi gyerekekkel bár, ha anyaként gondoltam bele, akkor egy kicsit irritáló volt a tény, hogy kihasználja azt a kisfiút.
- Találkoztatok már a lovardán kívül? – úgy éreztem, hogy többet kell tudnom ahhoz, hogy ténylegesen tanácsot tudjak adni neki – Ez az, ami elsősorban fontos.
Ha a férfi csak idejön és a szépet teszi neki, akkor minden bizonnyal kevésbé komolyak a szándékai. Ha időt szán arra, hogy együtt legyenek, akkor már teljesen más a helyzet. Alapvetően fontos volt nekem, hogy Rosie semmilyen körülmények között ne koppanjon akkorát, mint én ezért segíteni akartam neki. Illetve nekem már egyáltalán nem fájt annyira ez az egész, hogy ténylegesen nehéz legyen beszélni róla. Úgy éreztem, hogy nincs okom panaszra.
- Újabban a házunk melletti vegyesbolt tulajdonosát akarja felszedni nekem – éreztem ahogyan a szégyentől megint elvörösödik az eset, pedig csak eszembe jutott a dolog – Az az indoka, hogy hasonlít édesapámra. Hozzátenném, hogy korban is közel áll hozzá. Majdnem eldobtam az agyam, amikor elkezdett neki udvarolni, hogy szükségem van egy férfire.
Nyilvánvalóan nem vette komolyan a bácsi, amit Lotte mondott neki. Már azóta ismerjük egymást, hogy még kisbaba volt, de ettől függetlenül nem akartam neki kiteregetni, hogy még mindig nem találtam párt. Elég egyértelmű volt ez anélkül is, hogy a lányom akciózott volna.
- Ha túlgondolod, akkor el fogod veszíteni – talán kegyetlen volt ezt így kimondanom, de ez volt a véleményem – Sok férfi nem szereti azt, hogy ha nem bízol magadban eléggé. Neked pedig nincs arra okod, hogy ne tedd.

1 958 szó|| outfit

Cassie & Rosie

1607 | outfit | ×

Rosa & Cassie

- Csak nehogy megbánd a végén – halkan nevettem fel, aztán megcsóváltam a fejem, de a folyamatosan a kislányom szőke tincseit rendezgettem és párszor finoman végigsimítottam a fején. Ha a fiatalságomat újra elcserélhetném rá, akkor sem tennék ilyet, ha esetlegesen egy másik gyereket könnyebben tudnék nevelni, mint őt. Minden bizonnyal ezt azért gondolhatom így, mert már akkor sem volt szívem egyszerűen csak úgy megszabadulni tőle, amikor tudomást szereztem róla. Lehet, hogy képes lettem volna arra, hogy teljes életet éljek mondjuk azután is, hogy a könnyebb utat választom és úgy döntök, hogy nem szeretném azt, hogy Lotte a mindennapjaim részévé váljon. Határozottan túl fiatal voltam ahhoz, hogy bármilyen anyai ösztönöm legyen, illetve a kislányom sem volt túl nagy ahhoz, hogy bármi hasonlót akár érezhessek is. Határozottan úgy hittem, hogy ez a bizonyos ösztön akkor fejlődik ki egy nőben, amikor már hosszabb ideje a szíve alatt hordja a babáját és megerősödik mikor megszületik. Legalábbis vele kapcsolatban valami hasonló zajlott le.
Összességében mindig csodálkoztam a tényen, hogy Rosie-nak nincsen stabil párkapcsolata és gyereke, de a saját helyzetemből kiindulva, pontosan tudtam azt, hogy erre jelen helyzetben miért nem kérdezhetek rá. Viszont boldoggá tett az a tény, hogy ennyire jól tudott gondoskodni a kislányomról, bár ez igaz volt mindenkire, aki itt a lovardában dolgozott. Éppen ezért is, jó szívvel hagytam rájuk a kislányomat, aki kifejezetten élvezte, hogy állatok és kedves emberek vették körül.
- Attól egy percig sem félek – kicsit megcsóváltam a fejem – Egyébként ezt én is így gondolom, ráadásul nem kell városon kívülre vinnem őt azért, hogy egy kicsit élvezhesse a természetet. Meg itt legalább kiélheti a kisállatok iránti szeretetét is.
Őszintén, nem szívesen fogadnék örökbe egy kutyust, vagy egy aranyos kiscicát, mert nem lenne kinek vigyáznia rá. Ha többet lennék otthon, vagy meg tudnám oldani a munkámat a kanapéról, akkor ennek semmi akadálya nem lenne. Pontosan tudtam, hogy egy állatot fenntartani egyáltalán nem olcsó mulatság, de én magam is láttam az előnyét annak, ha Lotte szocializálódik ilyen téren is. Viszont majd veszek neki valami szép cserepes virágot annak érdekében, hogy a továbbiakban is ki tudja élni a szenvedélyét. Én magam alapvetően rengeteg cserepes növényt tartottam a kis kilépő méretű erkélyünkön, mert nagyon szerettem a virágokat. Örültem annak, hogy egy kiskertet tudtam varázsolni abból a csúnya erkélyből, ahova épphogy csak befért egy pici asztal, kettő kihajthatós székkel. Szerettem az erkélyen reggelizni.
- Nem vágyok semmilyen férfire – határozottan jelentettem ki ezt – Nem akarom én keresni. Majd megtalál, ha úgy hozza a sors.
Határozottan problémás lett volna elkezdeni találkozgatni valakivel úgy, hogy mellette volt már egy lányom. Pontosan tudatm, hogy mennyire a mumusa a legtöbb pasinak a saját gyerek, én pedig nem akartam senki nyakába terhet akasztani azzal, hogy valaki másnak a lányát kelljen felnevelniük. Őszintén nem hittem abban, hogy Lotte édesapja meg fogja keresni majd a kislányát valaha. És nem is nagyon tudom, hogy miként reagálnék arra, ha így történne. Azt hiszem, hogy talán hajlandó lennék megengedni neki, hogy lássa, de ha esetleg újra akarná velem kezdeni… Nem tudom, hogy arra mit lépnék. Mivel egyelőre senki nem zavart be a képbe, legalább a helyzet nem lenne annyira bonyolult.
- Ha itt találom meg, akkor majd feltétlen szólok róla – szelíd mosoly költözött az arcomra – De nem feltétlenül akarom elvenni Lottétól ezt a helyzet. Ha esetleg szakítás lenne belőle, akkor talán nehéz lenne kezelni a dolgokat.
Pontosan tudtam, hogy nem kellene ennyire negatívan állnom a társkeresés témakörhöz csak azért, mert volt egy rossz tapasztalatom. Viszont tényleg úgy gondoltam, hogy ez a hely Lotte kis varázsbirodalma, ahol tényleg képes volt rávenni egy-egy lovászfiút arra, hogy hercegnőset játsszon vele, innentől kezdve pedig képtelen lettem volna megfogadni Rosie tanácsát azzal kapcsolatban, hogy bárkivel randizzak a lovardából.
- Megfenyegette, hogy ráköpi az ételt, ha le meri dugni a torkán – halkan sóhajtottam fel – Hozzáteszem azért, hogy én sem feltétlenül örültem neki, amikor a gyereket sírva szedtem össze, mert egész délután büntetésben volt. Ha valamit otthon sem eszik meg, akkor azt az óvodában sem kényszeríthetik rá.
Úgy gondoltam, hogy elég tudatosan nevelem a kislányomat és odafigyeltem az étkezésére is. Ez pedig azért nem volt feltétlenül nehéz feladat, mert a sajátomat is igyekeztem lehetőség szerint rendben tartani. Egyébként szerintem egy óvónőnek amúgy sem az a dolga, hogy megpróbálja lenyomni a gyerek torkán azt az ételt, amit nem akar megenni, erről pedig talán beszélnem kellene az óvoda igazgatójával is. Bár reménykedek benne, hogy többször hasonló semmiképp sem fog megtörténni.
- Persze, hogy szólni fogok… Nem akarom, hogy legközelebb bezárj a legdühösebb ló mellé, amiért nem szóltam – vidáman csillogtak a szemeim, mikor rápillantottam, elég egyértelmű volt, hogy nem gondolom komolyan, amit mondok neki. Ettől függetlenül én már felnőttfejjel tényleg nem mertem volna felülni egy akkora állat hátára. Minden bizonnyal voltak itt olyan lovászok, akik könnyűszerrel meg tudták volna változtatni az érzéseimet ezzel kapcsolatban, de nem feltétlenül akartam kipróbálni.
- Ez nagyon kedves tőled – őszintén hálás voltam neki, és talán ezt láthatta is rajtam – De boldog vagyok jelenleg. Tényleg.
Más kérdés volt az, hogy nyilvánvalóan mindenki örülne annak, hogy ha lenne egy társa. Viszont semmiképpen sem akartam egy olyan kapcsolatba belemenni, ami nem volt működőképes. Mivel van egy lányom, és én voltam benne az egyetlen biztos pont, féltem a társkereséstől. Nem akartam én sem több csalódást, illetve azt sem, hogy valakit megkedveljen, aki talán két-három évig az életünkben van, aztán egyszerűen eltűnik, mert elmérgesedik közöttünk a viszony. Ez az egész már nem csak rólam szól sajnos.
Halkan felnevettem azon, amit mondott. Furcsa volt belegondolni, hogy mi ketten mennyire egymásra találtunk. Konkrétan senki sem állt hozzám annyira közel a lovardából, mint ő, de ezt nem is bántam. Az pedig már megint egy érdekes paradoxon, hogy egyetlen olyan barátom volt, akivel minden körülmények között ki tudtam jönni és nem hagyott magamra… Ő pedig egy olyan személy volt számomra, akit kifejezetten nehéz lett volna kitörölni onnan. Túl erős volt a közös múltunk.
- Nem lehet – határozottan jelentettem ki azt, amit mondtam – Rengeteg tanácsot kaptam én is a szüleimtől. És hiába mondják azt, hogy Lotte jellemében teljesen rám ütött, ettől még minden gyerek más. Mindenkinél más problémák lépnek fel, amiket másképp kell kezelni, mindenkinek mást jelent a szülőség is. Ez nem olyan dolog, amit könyvekből meg tudsz tanulni.
Persze vannak olyan fizikai folyamatok, amik mások. Viszont a gyereknevelés egyáltalán nem merülhet ki abban, hogy te eteted, fürdeted, ruházod és pelenkázod még, amíg szükség van rá. Azok a gyerekek, akik mindössze ennyit kapnak meg, boldogtalanná válnak. Határozottan annak is ellene voltam, hogy például a kétévesek kezébe legyen adva a telefon és azzal foglalják le magukat.
- Teljes mértékben megértem amúgy, én sem biztos, hogy össze tudnék jönni az egyik sráccal, aki hozza nekünk a könyveket – legyenek bármilyen kedvesek. Az megint más kérdés volt, hogy mennyire fiatalok, vagy éppenséggel apám korú beszállítóink vannak.
- Szerintem az lenne az egyik gond. Nem hiszem, hogy jót tesz az embernek, ha egy helyen dolgozik a párjával, ráadásul ugyanaz az időbeosztásuk is – egyáltalán nem arról van szó, hogy letagadom az örök szerelem létezését, szimplán csak abban nem hiszek, hogy mondjuk működőképes lehet egy olyan párkapcsolat, ahol a tagok minden idejüket együtt töltik. Legalábbis én nagyon szeretek például egyedül olvasni vagy filmet nézni, meg olyan emberekkel együtt lenni, akik nem feltétlenül a párom baráti köréhez tartoznak.
- Egy-kettő szerintem könnyedén boldogul a segítséged nélkül is – vidáman nevettem fel – Nézz csak rájuk. Ráadásul a legtöbben elég kedvesek. Bár a nők egy része az ilyen férfiakat tartja a barát zónában, nem?
Épp ezért utasítok vissza mindenkit, akit Lotte már az apukájává avanzsálna. Természetesen fontos volt az, hogy ő is kedvelje a férfit, akivel később az életemet készülök majd leélni, de ennek ellenére is úgy gondoltam, hogy nem feltétlenül lenne jó választás az, akit a lányom édesapjának nevez meg csak azért, mert cukorkát vett neki és sellőbarbikkal próbálja megvesztegetni.
- Ha kedvelitek egymást, akkor nem gondolom, hogy lennének szintek – kissé összevont szemöldökkel, finoman oldalra billentettem a fejem és úgy néztem rá – Egyébként is, milyen szint létezik, ahova pont te nem vagy elég?
Rosalie határozottan nem olyan nő volt, mint én. Nincs gond az önbizalmammal, de ennek ellenére is azt gondoltam, hogy az ő szépségéhez foghatót nem lát mindennap az ember. Emellett pedig csodálatos nőnek és embernek tartottam, őszintén emiatt pedig automatikusan drukkolni kezdtem neki és annak a férfinek. Jó lett volna, ha egy olyan valaki, mint ő révbe tudna érni valaki mellett, már ha tényleg az a célja, hogy családja legyen. De valahogy olyan nőnek tűnt, aki vágyott az ilyesmire.
Figyelmesen hallgattam végig a beszámolóját, aztán finoman megcsóváltam a fejét. Pontosan tudtam, hogy miért tart a szituációtól, de az már más kérdés volt, hogy mennyire értek vele egyet. Nem akartam közbeszólni, szóval egyszerűen hagytam azt, hogy mindent elmondjon.
- Az, hogy komoly állása van, nem jelenti azt, hogy nem érdeklődhet irántad – ezt komolyan így is gondoltam, Rosie pedig nem az a fajta nő volt, aki a pénz miatt házasodna – De azok alapján, amit elmondtál, te már lényegében döntöttél arról, hogy mit szeretnél, nem?
Talán kegyetlenség volt ezt így kimondani, de mégis úgy éreztem, hogy meg kell tennem. Mert a barátomként gondoltam rá, emiatt pedig őszintének kellett lennem vele. Ha valaki már energiákról beszél és képtelen pontosan elmondani azt, hogy mit kedvel a másikban, ott nem lehet holmi szimpátiáról beszélni.
- Szokott erre járni? Mit szólnál hozzá, ha bemutatnál neki, hogy esetleg elmondhassam a véleményem róla? – én láttam benne rációt, hogy talán ezzel el tudnám oszlatni egy kicsit a bizonytalanságát – Ne gondolj arra, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ezt hiheted azért is, mert sokat csalódtál.
Legalábbis engem anya mindig ezzel vigasztalt, ha esetleg valakivel ismerkedtem az évek során. Végül egyik próbálkozásból sem lett semmi, de ez már részletkérdés volt.
- Vagy esetleg rád uszítsam a lányomat? – vidáman nevettem fel – Hogy összehozzon titeket? Bízom benne, hogy sikerrel járna.


1 605 szó|| outfit

Cassie & Rosie

1223 | outfit | ×

Rosa & Cassie

Érdekes lett volna azon elgondolkoznom, hogy mi történne velem abban az esetben, ha mondjuk nem esek teherbe annak idején, vagy ha a párom velem maradt volna. Az első esetben mindenképpen másképp alakult volna az életem, hiszen már önmagában az általam űzött hivatás is rengeteget változott volna. Ami a többit illette… Talán még mindig együtt lennék azzal az emberrel, ami magában hordozza valahol a történések második esetét. Ha annak idején együtt maradok a párommal, akkor talán később ütköztek volna ki közöttünk bizonyos problémák. Én száz százalékig meg tudtam érteni a döntését, hiszen én legalább annyira megijedtem az egész terhességem tényétől, mint ő maga… Viszont ugyanakkor képtelen voltam elfogadni azt a tényt, hogy csak úgy képes volt magamra hagyni. Ezek szerint nem én voltam számára az a nő, akinek tényleg örök hűséget esküdne. Nem én voltam számára az a bizonyos személy, akivel boldog életet tudna élni egy életen át. Világ életemben egyszerű lány voltam, aki hitt az ígéretekben; és lényegében azoknak az örök érvényű értékében. Fiatal koromban sem ígértem meg anyának, hogy kitakarítom a szobámat, ha tudtam, hogy nem fogom megtenni.
Ettől függetlenül sem akartam elcserélni az életemet szimplán egy pasi miatt. Pont azért, mert lényegében már tudom azt, hogy milyen, ha valamelyik megfutamodik. Úgy éreztem, hogy sok mindent tanultam az életről, amire az egyetemen sosem készítettek volna fel eléggé… Mert azért a költözködés, a gyereknevelés mind nem olyan dolog, amire az ember fel tud készülni. Hiába volt segítségem anya személyében, egyedül akartam Lotte szülője lenni, ha már én hoztam őt a világra. A szüleimnek ebben a helyzetben annyi dolga volt, hogy eleget babusgassák a gyermekemet, a nehézségekkel én akartam szembenézni. Nem nagyon bízok abban, hogy majd valamelyik sarkon rám talál a szerelem és párt sem feltétlenül keresek. Nem zárkózom el, szimplán csak Lotte minden esetben elsőbbséget élvez jelenleg. Nyilvánvalóan jó lenne, ha kapna maga mellé valakit, aki hasonló szerepet tölthet be, mint amit egy édesapának kell. De ettől függetlenül úgy éreztem, hogy nincs könnyű dolgom. Jelen helyzetben nem csak róla vagy rólam volt szó; olyan valakit kellett volna találnom, aki engem nőként tisztelni és szeretni tud, de mindenekelőtt megvan benne minden ahhoz, hogy jól bánjon a lányommal.
- Innentől kezdve nem fog békén hagyni ezzel, szóval megcsináltad magadnak – nevetve válaszoltam Rosie-nak, aztán megsimogattam a kislányom szőke tincseit – Majd várom a kiértékelést is, hogy melyik mosószer volt a hatásosabb.
Bátran mertem viccelődni ezzel, mert úgy tűnt, hogy a fiatal nő is partner benne. Őszintén szerencsésnek éreztem magam, hogy a középiskola és az egyetem óta szétszéledő baráti köröm után legalább őt biztos pontnak érezhettem az életemben, és nem kellett azon aggódnom, hogy anyának kiönteni a lelkemet ennyi idősen már ciki lenne és nincs ki meghallgasson. Aston egy kicsit más tészta, amióta családja van.
- Én is így gondolom – egy határozott bólintással adtam hitelt a szavaimnak – Nagyon szerettem volna, ha Lotte kijön az állatokkal is, de nekünk nincs lehetőségünk otthon tartani, nálatok meg lényegében a lovak mellett még válogatni is tud.
Biztos voltam benne, hogy nagyon szerette simogatni az itteni kutyákat és macskákat, hiszen engem is mindig kérlelt arra, hogy legalább egy nyuszit tarthassunk. Én pedig hiába szerettem volna mindezt nagyon, ebben a pillanatban leginkább úgy gondoltam, hogy nehéz lenne számomra mindent megadni neki, ha még egy állatot is el kellett volna tartanunk. És talán az hosszú távon rosszabbul érintette volna, ha nem kapja meg azokat a bizonyos sellőbarbikat.
- Jaj, ne mondj már ilyeneket – finoman nyomtam meg a nő vállát a tenyeremmel, de az arcomon még így is mosoly volt – Nem hiszem, hogy ez csak úgy működne. Furán érezném magam, ha bárhova elhívna, és nekem igent kellene mondanom neki.
Magam sem tudtam, hogy ez pontosan miért volt így, mert határozottan Matt egy kellemes külsővel megáldott, és udvarias férfi volt. Belőlem sokat nem váltott ki, Lotte pedig abban a korban van, amikor lényegében a pasikkal szerelembe esik csak azért, mert kedvesek vele. Az pedig teljes mértékben kellemetlen lenne, ha Matt azután jönne oda hozzám, hogy ez a rossz lány bereklámozott neki.
- Abban biztos vagyok. Ne tudd meg, de a múltkor az óvónőt is helyretette – ezen a ponton már komolyan csóváltam a fejem és hangosan sóhajtottam fel. Nagyon féltem attól, hogy elveszik majd tőlem, ha túl sokat szemtelenkedik. Tény, hogy mindig arra neveltem ezt a kislányt, hogy álljon ki magáért, és minden bizonnyal én magam tekertem volna ki annak a nőnek a nyakát, aki le akarta nyomni a torkán azt a gusztustalan ebédet, amit csinálnak a menzán. Viszont ettől függetlenül próbálom tiszteletre is nevelni őt, ami a szabad szelleme miatt egyre nehezebb feladatnak tűnik. Az pedig egész megnyugtatott, hogy Rosie akaratlanul is, de ebben segítséget nyújtott azzal, hogy megerősítette, amit mondok. Hiába nincsen gyermeke, én ennek ellenére is úgy éreztem, hogy ha egy másik nő hasonlóan gondolkozik, aki ráadásul idősebb és tapasztaltabb is nálam, akkor annyira nem mentek félre a dolgok.
- Nincs! – egészen elképedve néztem a nőre – Nem nagyon találkozgatok senkivel.
Ez részben igaz volt. Azt már nem éreztem említésre méltónak, hogy hány jóképű, üzletembernek tűnő ember jár a boltunkba, mert minden bizonnyal nem miattam történt a dolog és egyetlen alkalommal sem hagyták nálam a telefonszámukat. Ha ilyenről lenne szó, akkor minden bizonnyal Rosie lenne az első, aki megtudná, mert ő azért mégsem az anyukám, tehát nem fogja hozni a papot annak érdekében, hogy örökké odaláncoljon az illetőhöz csak azért, mert hajlandó volt rám nézni.
- Ha majd hasonlóra szükségem lesz, akkor szólni fogok – finoman böktem meg a nő karját a könyökömmel, miközben elmosolyodtam – Igazából csak az érdekel téged, hogy ki használ jobb mosószert, mi? És a lányomat akarod felhasználni arra, hogy kiderítsd ezt.
Biztos vagyok benne, hogy ha az a kis rosszcsont egy minimális különbséget felfedezne, akkor ordítva dörgölné az orrom alá a legközelebbi vásárlásunk alkalmával. Nekem pedig a továbbiakban azért kell majd hajfestéket vennem, mert meg fogok őszülni a lányom miatt.
- Tudod – miután helyet foglaltam és a kezembe vettem a kávémat, óvatosan néztem a nő szemébe – Rosszul érezném magam, ha okolnám azért, hogy elment. Mind a ketten fiatalok voltunk, és hiába terhelné őt is a felelősség, ettől függetlenül én is legalább annyira meg voltam rémülve, mint ő. Szóval nem kívánok neki rosszat, de az biztos, hogy ha találnék magamnak más, akkor nem engedném, hogy találkozzon a lányommal.
És bár most is szinte száz százalékig biztos vagyok abban, hogy nem kezdeném vele újra, ettől függetlenül, ha előkerülne, akkor találkozhatna a kislányunkkal. Viszont, ha tényleg megállapodnék, már nem szeretném összezavarni Lotte érzéseit és az agyát azzal, hogy még egy férfit a közelébe rángatok. Felnőttként majd dönthet erről persze ő maga is, abba már nem igazán lesz beleszólásom, de most mindennél fontosabb a fejlődése. Én pedig abban hiszek, hogy a vérkötelékek nem feltétlenül határozzák meg a kapcsolatok milyenségét. Ezt már nagyon fiatalon megtanultam Aston családja miatt.
- Rögtön gondoltam, hogy másféle csődörökre vágynál – elég erősen megnyomtam az utolsó szót – De ott van egy csomó lovászfiú, akik egész aranyosnak tűnnek.
Gondolok itt elsősorban arra a srácra is, aki bár jóval fiatalabb Rosie-nál, ennek ellenére is sokat törődik vele a lába miatt. A múltkor, amikor volt szerencsém elkapni pár pillanatra azt a jelenetet, ahogy összefutottak. Én a magam részéről nem tudtam elképzelni, hogy sajnáljam miatta, vagy édesnek találjam azt a rajongást a fiú szemében, ahogyan erre a gyönyörű nőre nézett. Minden bizonnyal ennyi idősen már Rosie sem egy olyan fiatal srácra vágyik, aki az öccse is lehetne akár.
- Miért beszélsz butaságokat? – csak felvont szemöldökkel néztem rá – Miért ne lennétek egy szinten? A pénzről van szó, mi?
Nem volt nehéz kitalálni a dolgot. Mivel a lovaglás lényegében egy olyan sport, amit sok elit tag űz, elég egyértelmű volt, hogy valami hasonlóról volt szó. Már csak azt kellett kiderítenem, hogy pontosan miről van szó ebben a helyzetben.
- Avass be, adj paramétereket – letettem a kezemben tartott papírpoharat és megtámasztottam az államat a kézfejemen – Akkor tényleg el tudom majd mondani a véleményem a helyzetről, de egy kicsit több információra van szükségem.

1 303 szó|| outfit

Cassie & Rosie

1285 | outfit | ×

Rosa & Cassie

Mindig azon nőnemű egyedek sorait erősítettem, akik barátságosak voltak másokkal. Egyáltalán nem volt okom arra, hogy valakivel elutasítóan bánjak, vagy hasonló... Éppen ezért is igyekeztem inkább kedves lenni másokkal. Nekem sokat nem számított az, hogy igazam legyen másokkal szemben, hiszen jobb érzés, ha az embernek barátai vannak. Az igaz barátok mellett pedig nem kell folyamatosan lenyomnunk mások torkán a saját véleményét. Én nem érzem azt, hogy tökéletesnek kell mutatnom magam mások előtt, mert mégiscsak ember vagyok, tele hibákkal és akár gyarlósággal is. A szeretteim pedig minden bizonnyal úgy fognak elfogadni, amilyen vagyok... Egyáltalán nem érzem azt, hogy bizonygatnom kellene bármit is másoknak, ezért sosem tettem. Nem szégyen valamit nem tudni, vagy éppenséggel butaságot beszélni, egyszerűen csak el kell tudni fogadni, ha nem nekünk van igazunk.
Viszont ez az attitűdöm nem igazán számított sokat. Amint elvégeztem a gimit, kevés barátom maradt mellettem. Példának okáért Aston szerintem leginkább azért maradt mellettem, mert szüksége volt rám, én pedig nem akartam megtagadni tőle a segítségemet. Sokszor persze eljátszotta azt, hogy nem kér belőlem, de ez nem volt így, én pedig igyekeztem odafigyelni rá. Ha bármi történt volna vele, azt nem hiszem, hogy képes lettem volna magamnak megbocsátani.
A főiskolán más volt a helyzet. Miután kiiratkoztam onnan, egy ideig próbáltam tartani a kapcsolatot a volt szaktársaimmal, de nem igazán tudtuk ezt hosszú távon művelni, mert valami mindig közbejött nekik vagy nekem. Nem haragudtam rájuk egyáltalán, hiszen elég sok vizsgájuk és gyakorlatuk volt, ami miatt tényleg nehéz lett volna odafigyelniük rám. Miután pedig megszültem nekem nem maradt időm rájuk, így kénytelenek voltunk elengedni egymás kezét.
Emiatt lényegében kijelenthetem azt, hogy az életemben meghatározó személyek nincsenek túl sokan. Ott van a kislányom, édesanyám, és még pár barátom. Közéjük soroltam az utóbbi időben Rosie-t is, mivel elég sok időt töltöttünk együtt Lotte lovagló órái miatt. Jól esett vele beszélgetnem és boldog voltam ami miatt odafigyelt a kislányomra és kedvelte őt.
- És te azt használsz? – tette fel a kérdést neki Lotte, egészen nagy szemekkel pislogva rá – Mert ha igen, akkor kimoshatnád te is egyszer. A Tide biztos kiszedi a koszt Bambi hasáról!
- Lotte! – egészen szigorú volt a hangom, ahogyan rászóltam a lányomra és finomat ráfogtam a vállára – Rosie-nak rengeteg dolga van a lovardában és otthon is! Hogy kérhetsz tőle ilyet?
Vetettem pár sajnálkozó pillantást a nőre, miközben igyekeztem megrendezni a dolgokat a kislányom fejében. Tény és való, hogy ő a világ leggyönyörűbb szőkesége, de ettől függetlenül örültem volna neki, ha egy picit a szájára tudott volna ülni. Csak reménykedni tudtam abban, hogy ez változni fog, amikor a kislányom iskolába megy majd, mert előre féltem attól, hogy miket újságolna a leendő tanárainak... Abba meg bele sem akartam gondolni, hogy hányszor fognak majd behívatni a jövőben elbeszélgetni.
- Onnan, ahol a sellőbarbit is vettük – annyira lelkes volt az említett baba miatt, hogy az én mosolyom is kiszélesedett – Ha anyát megkérdezed, ő biztos tudni fogja!
Rosie pillantására már nem tudtam nem elnevetni magam. Egy kisgyerek ha nyáron térdig érő, páratlan zoknikat akar viselni, akkor egyszerűen szívtelenség lebeszélni róla, hogy ezt tegye. Jó dolog a gyerekekben azt érzékeltetni, hogy egyáltalán nem baj, ha kilógnak a sorból, mert ha már kicsi korban megtanulják ezt, akkor könnyebben dolgozhatják fel azt is, ha a kamasz korukban más az érdeklődésük. Illetve ugyanez van akkor is, ha esetlegesen a gyermek mondjuk a saját neméhez vonzódna. Én ilyenek Lotte esetében egyáltalán nem gondolkoztam, inkább csak igyekeztem a leolvaszthatatlan mosolyt fenntartani az arcán.
- Mondjuk Olaf sem olvadt el a melegben – óvatosan vettem ki Lotte kezéből a satot és a lófarokba kötött hajából kiszabaduló tincseket csatoltam oldalra. Nem lettem volna nyugodt, ha a szemébe lóg, miközben egy hatalmas állaton ül.
- Szeretem, hogy ennyire lelkesedik a lovakért, komolyan – és ezt tényleg így is gondoltam. Jó érzés volt, hogy a kislányom már most nagy becsben tartja az állatokat. Ha nem élnénk ennyire szűkösen, akkor szívesen vennék neki egy kiscicát is, de egyelőre nem gondolom azt, hogy megengedhetnénk magunknak. Úgy gondoltam, hogy fontosabb neki a sport mint egy háziállat, itt pedig annyit simogathat, amennyit csak szeretne.
- Arra valóban szüksége lehet – egy hak sóhaj hagyta el a számat – Viszont szerintem Matt nem szeretne Lotte apukája lenni. És biztos vagyok benne, hogy megint felkérést fog kapni.
Néha én magam is elgondolkozom azon, hogy sokkal inkább a kislányom lehet szerelmes a férfiba, mert folyamatosan kérdezgeti tőlem, hogy miért nem fogadhatja el Matt az ajánlatát. Én egyelőre nem nagyon gondolkozom párkapcsolatban, hiszen pontosan tudom, hogy már nem vagyok fiatal és a koromban még ha rohangálnak is szingli pasik, a gyerek éppen eléggé meg fogja ijeszteni őket ahhoz, hogy inkább egy egyedülálló embert keressenek maguk mellé.
- Majd ha egyszer Bronxban jársz, meghívhatsz ebédelni, és ne érezd magad rosszul emiatt – a hangom elég határozott és ellentmondást nem tűrő volt. Rosie-nak fogalma sincs arról, hogy mennyi mindent tesz értünk, amit nem leszek képes meghálálni neki. Sok esetben miatta és az itt történt események miatt boldog a kislányom, holott pontosan tudom azt, hogy mennyire szeretne egy apukát. Mivel az oviban mindenkinek van rajta kívül és ő is látja ahogyan a fiatal férfiak mennek a gyerekekért. Ugyanúgy, ha a kortársai megkérdezik arról, hogy neki miért nincs apukája, nem tud rá választ adni, emiatt pedig szokott szomorkodni, hiába igyekszünk mindent megadni neki.
- Megmondtam neki – Lotte mindig aranyos volt, amikor valami miatt paprikás hangulatba került – Fejbe akartam vágni Bambival, csak anya megtiltotta, szóval csak mondtam, hogy ne húzza a hajamat.
Azt még nem sikerült kiszednem Lottéból, hogy neki tetszik-e a hatalmas barna szemekkel és hosszú pillákkal megáldott kisfiú. Ha így lesz, akkor majd mindenképp át kell hozzánk jönnie, mert látni akarom őket együtt játszani. Rosie-ra csak kedvesen mosolyogtam, mert számomra egyáltalán nem volt tabu ez a dolog. Tény és való, hogy nem meséltem Lotténak eddig a fogantatásáról, de azzal sem etetem, hogy a gólya hozta volna őt. Még egy gyors ölelést és puszit megengedtem magunknak Lotte órája előtt, aztán elengedtem a kislányt, hogy Mattel tudjon menni. Elég szaporán szedte is a lábait és már hallottam is, ahogyan nyomja neki a szöveget a lányokról meg az oviról.
- Kincsem, ne fuss, mert elesel – nem kiabáltam, szimplán a normálisnál kicsit hangosabban szóltam utána – Fogd meg szépen Matt kezét kérlek!
A férfi hátramosolygott rám, amitől instant rosszul is lettem. Jóképű volt, de ennek ellenére is mindig a lányom szavai jutottak eszembe, ami több volt, mint szimplán zavarba ejtő. Ha nem lenne gyerekem, akkor talán Matt egy olyan férfi lenne, aki el tudná rabolni a szívemet, ugyanakkor Lottét nem cserélném el rá.
- Nem mindig fogja fel azt, hogy ki az apuka és ki nem – egészen halk sóhaj szaladt ki a számon – De már elmagyaráztam neki, hogy mindenkinek egy apukája lehet csak és a testvérek osztozkodnak az apukákon. Azóta már a fejébe vette, hogy kell neki egy kistestvér és ezzel a céllal zaklatja a férfiakat. A legtöbben szerencsére csak nevettek és aranyosnak találták a dolgot.
Én viszont nem tudtam nem arra gondolni, hogy ezek a bizonyos akciók milyen fényt vetnek rám. Az biztos, hogy nem Lotte fogja megtalálni számomra a jövőben az igazit, mert még mielőtt a nevemet elárulnám neki, ő már el is kergeti a férfit. Nem akarok belemenni abba, hogy milyen nők reklámoztatják magukat a gyerekükkel.
- Nem igazán jut időm arra, hogy ezen gondolkozzak – őszinte, mégis egy kissé kitérő választ adtam a barátnőm számára. Sokkal inkább érdekelt engem az, hogy vele mi van. Számomra nagyon furcsa volt mindig is, hogy neki nincsen párja, hiszen gyönyörű nő, ráadásul a feltűnő fajtából. Én sem találom magam csúnyának, de a vékony alkatommal és a fehér bőrömmel egészen jellegtelennek tűntem mellette. A hajam sem nőtt meg annyira hosszúra, és nem volt olyan dús, mint neki, de ennek ellenére is láttam az előnyös vonásaimat.
- Persze – egyszerű választ adtam a kérdésére és el is indultam Rosie-val az oldalamon az említett pad felé. Amint odaértünk még nem foglaltam helyet, csak kipakoltam a táskából a dobozt, ami védte a fánkokat, illetve az egyik kávét elé csúsztattam, a másikat pedig a saját oldalamon hagytam. Csak ezek után foglaltam helyet.
- Tudom – egy nagyon boldog mosoly költözött az arcomra, amikor ezt kimondtam – Azt hiszem egész életemben ő volt a legjobb dolog, ami velem történt. Teljesen felesleges a körülményeken gondolkozni. Képtelen lennék másképp elképzelni az életemet már.
Ehhez persze az is fontos volt, hogy hamar felnőtté váljak. Határozottan későn érő, lázadó lány voltam. Ennek tudatában igyekszem Lottét jól nevelni és majd szeretném ha a későbbiek során tanulna az én hibámból és nálam értelmesebb fiatal felnőtt lenne. Azt hiszem anya annak idején pont ugyanígy állt hozzám.
- Vaníliás lattét cukor nélkül – pontosan tudtam, hogy elég édes a kávé ahhoz, hogy ne kelljen már bele több ízesítő – Illetve az áfonyás sajttortás és a pekándiós a tiéd a fánkok közül.
Én magamnak kétféle málnás verziót választottam, de igyekeztem úgy fordítani a dobozt, hogy ő is könnyen hozzáférjen a saját fánkjaihoz.
- Egyébként – egyet kortyoltam a saját sima kávémból, aztán a pillantásom hirtelen egészen ördögi lett – Te találtál már magadnak valami jó pasit? Remélem nem tervezted eltitkolni előlem, ha igen!

1 485 szó|| outfit

Cassie & Rosie

950 | outfit | ×

Rosa & Cassie

Ami az anyagiakat illeti, sosem voltunk annyira jó helyzetben, hogy Lotte lovaglásóráit olcsón meg tudjam úszni. Ugyanakkor boldoggá tett, hogy a lányom ilyen erős érzelmeket mutat az állatok iránt, hiszen egyelőre sajnos úgy nézett ki, hogy mi itthon nem tarthatunk semmit. A főbérlőnk nem engedélyezte, ezt pedig tiszteletbe kellett tartanunk. Illetve ugyanakkor talán ennek hatására még boldogabb volt a kislányom, amikor Rosie-ék farmjára mentünk. Ilyenkor alig lehetett elhozni és mindig későn este értünk haza. Ő csak egyszerűen bedőlt az ágyba, mert annyira elfáradt. Ma is hasonlóra számítottam, ugyanakkor ha jól tudtam a fiatal lovászfiú vitte az óráit, nem pedig a barátnőm. Ez valamennyire boldoggá tett, mert régen volt már lehetőségem beszélgetni Rosaval, emiatt pedig kicsit rosszul is éreztem magam. Mindig csak fogtam magam és egyszerűen elrohantam, mert sajnos voltak olyan teendőim a mindennapokban, amik egyszerűen ellehetetlenítették azt, hogy megvárjam, amíg Lotte végez az órájával, meg a kutyák és macskák simogatásával... Hiába szerettem volna ezt az időt ténylegesen vele tölteni. Én sem várhattam el a nálam fiatalabb munkatársaimtól, hogy minden egyes hétvégét a boltban töltsék csak azért, mert nekem van egy gyerekem. Lényegében ez a dolog akkor működik, ha oda vissza teszünk egymásnak szívességeket... Illetve én határozottan olyan vagyok, aki járt az ő cipőjükben, hiszen egy kis kávézóban dolgoztam az egyetemi éveim alatt. Pontosan tudtam, hogy a tanulás miatt elég nagy teher van rajtuk, ezen annak idején én is keresztülmentem. Pont ezért a vizsgaidőszakokban igyekeztem több hétvégét vállalni, ilyenkor pedig anya gondoskodott arról, hogy Lotte eljusson a kedvenc helyére.
Hogy mennyire volt anyagilag kedvező a lányom hobbija... Az nem számított jelen helyzetben. Már egészen pici korában beleestem abba a hibába, hogy túlságosan sok mindent akartam megadni neki, és erről nem most fogok leszokni. A magam részéről elvártam a lányomtól, hogy ne követelőzzön, ugyanakkor pontosan tudtam, hogy mi az, ami egyszerűen csak jár neki... Azért, mert ő az én kis angyalkám és ezért képtelen lennék elnézni azt, ahogyan szenvednie kell, mert nem kapja meg ugyanazt, amit a kortársai. Éppen ezért még egy lovas ajándékcsomag előfizetést is kifizettem neki minden hónapban, nem beszélve arról, ha éppenséggel extra csomagok jelentek meg. Ezek természetesen nem voltak beszámíthatóak szülinapi vagy karácsonyi ajándéknak. Nem egyszer kellett lemondanom mondjuk egy-egy bugyiról vagy az elfogyni készülő parfümömről, hogy megkaphassa azt, ami jár neki. De ezt lényegében sosem bántam meg, illetve valamilyen varázslatos módon ezek a dolgok egyszerűen csak újratermelődtek nálam is... Tudom, hogy jól nevelem a lányom, már egyetlen pillantásból is. Ahogyan a buszon ülve ránéztem a ragyogó arcára, képtelen voltam nem mosolyogni és azt gondolni, hogy ő a leggyönyörűbb kislány az egész világon. A boldogsága, a ragyogó arca egyszerűen annyira ragályos volt, hogy nem találkoztam még emberrel, aki ne dicsérte volna meg őt. Voltak helyzetek, amikor hihetetlenül le tudott égetni, pont ezért is lépkedtem félelmekkel a nyomában, amikor előrerohant Rosie-hoz, ugyanakkor mivel közeli barátnőmről volt szó, lényegében csak pár hétig kellene hallgatnom, ahogyan kinevet Lotte szövege miatt. Az talán még belefér.
-... És felraktuk Bambit a körtefára, ami miatt most van egy folt a pociján – a történetnek nagyjából a felére érhettem oda – Beleesett egy csúnya körte az ölébe, amit anya nem tudott kimosni. Biztos azért van, mert nem Tide-ot használ. A tévében azt mondták, hogy az a legjobb.
Néhány hitetlenkedő pillantást vetettem Rosie-ra, de az arcomon ennek ellenére is mosoly volt. Ő már ismerte annyira a lányomat, hogy meg tudja fejteni a pontos történéseket. Talán akkor látta először sírni Lottét, amikor a Bambi nevű plüsskutyát elveszítette a lovardában és porosan találtuk meg. A pillantásomból ki tudta olvasni, hogy ugyanez történt a körtefás esetnél is, hiszen koszos lett az állat és nem aludhatott úgy vele. Azt már inkább hozzá sem tettem, hogy a kutyának nem a körtefán van a teteje, és akkor nem esnének túlérett gyümölcsök a kitömött kis állatkára.
- Igen, igen nézd Rosie – a lányom úgy vette ki a gondosan hátratűzött hajából a csatot, mintha reggel nem kötötte volna a lelkemre, hogy ő azt sosem akarja már kivenni a tincsei közül – Rózsaszín, csillog és rajta van Olaf!
- Igazán aktuális a nyári divathoz – mosolyogva simogattam meg a kislányom feje búbját, amíg ő a barátnőm orra alá nyomta azt a bizonyos hajcsatot. Varázslatos, hogy a kislányokat mennyire nem érdekli az, hogy nyáron egy hóemberes hajcsat mennyire kirívó tud lenni. Ezt a gyermekiséget imádtam bennük annyira. Hogy az én kislányom ha úgy tartotta kedve, az egyik lábára pöttyös, a másikra csíkos zoknit húzott csak azért, mert az tetszett neki.
- Tökéletes lesz így – a vállánál fogva tereltem oda Lottét Rosához, aki rögtön engedelmesen meg is fogta a felé kinyújtott kezet – Remélem nem fogja nagyon leszívni Mattet a mai alkalommal. Reggel rám szólt, hogy túl sokáig készülődtem.
Egész vidám volt a hangom, ahogy beszéltem, pedig még a nyelvembe is kellett harapnom, nehogy arról beszéljek, hogy Lotte eddig összesen három alkalommal kérte meg Mattet arra, hogy legyen az apukája, egyben természetesen az én férjem is. Mondhatni jóváhagyta a kapcsolatunkat, ami sosem létezett.
- Fogd be a szádat kérlek – sóhajtottam fel halkan, miközben erőteljesen kezdtem el forgatni a szemeimet – Majd egyszer bedobhatsz nekem egy kávét és valami szendvicset a munkába és kvittek leszünk? Így megfelel?
Még mindig könnyed hangon szóltam a nőhöz, csak egy kicsit érződött a szidás a hangomból. Tudtam, hogy nem fogja nagyon komolyan venni, így nyugodt szívvel mondtam ki ezeket.
- Jól vagyunk köszönjük. Veled történt valami érdekes? – válaszoltam és kérdeztem vissza, pont egyetlen másodperccel azelőtt, hogy a kislányom elkezdte ecsetelni az új fiú esetét az oviban. Folyamatosan Lotte haját ráncigálja, amivel teljesen az őrületbe kezdte kergetni. Időközben megérkeztünk a karámhoz is, ahol Matt már várt ránk.
- Légy jó kislány – úgy öleltem magamhoz a lányomat, mintha legalábbis hat napra kellene elválnom tőle, majd miután összefogtam a szőke tincseket, a férfi gondjaira bíztam őt. Visszafelé már belekaroltam Rosie-ba, de csak akkor kérdeztem meg tőle azt, ami a fejemben járt, amikor a lányom már hallótávolságon kívül volt.
- Szerinted ma is bérbe fog adni? – előre aggódtam már ezen azóta, hogy megtanult beszélni – Mivel Matt a múltkor visszautasított... Vele már nem hozhat kellemetlen helyzetbe, de mi van, ha az egyik apukát kinézi nekem? Lehetséges, hogy Lotte miatt fogok majd megbolondulni?

1 013 szó|| outfit

Cassie & Rosie

709 | outfit | ×

Rosa & Cassie

Ha nem kell dolgozni mennem ,a hétvégéim mindig ugyanarról szólnak: belebújok valami kényelmes ruhára, ami mégis utcára való, kezdek valamit magammal, aztán átbuszozunk Lottéval Staten Islandre, hogy meg tudja ejteni a lovaglásóráját. Persze ez nem mindig alakul így, néha anya intézi ugyanezt – ha ő sem dolgozik, persze. Általában meg tudjuk oldani, hogy elvigyük őt oda, talán egyszer nem sikerült ami miatt egész délután sírt. Ezt igyekszünk már a legtöbb esetben elkerülni, így ha törik, ha szakad, de valahogy megpróbáljuk átjuttatni a kislányomat a lovardába. Tény és való, egyszer meg kell majd tanulnia azt, hogy néha le kell mondania dolgokról, mert nem megoldható az. Viszont ugyanakkor én nem vagyok annak a fajta neveltetésnek a híve, hogy a gyereket fenyíteni kéne.
Sok anyuka furcsán néz rám, amiért egyedüli szülőként pluszba engedékeny is vagyok Lottéval. Megveszem, amit szeretne még akkor is, ha nem állunk annyira jól anyagilag. Igyekszem az életemet az övéhez igazítani és szó szerint mindent megadni neki. Leginkább azt nem helyeslik sokan, hogy egyáltalán nem próbálom meg letörni a néha túlzottan erős lelkesedését. Én a magam részéről csak nem értem, hogy miért kéne ilyesmit tennem. Én erről az egészsről másképp gondolkoztam. Mivel egyedül nevelem a lányom, így már alapvetően keletkezett egyfajta űr, amiért nincs apukája. Én pedig örülök neki, hogy ennek ellenére boldog, hogy nem cikizik az oviban – annyira legalábbis – illetve semmi értelmét nem látom annak, hogy túl nagy szigorral fogjak egy óvodás kislányt. Pont ez az az időszak, amikor játszania kell és felfedezni a világot. Mivel elég jól meg tudtuk tanítani Lotténak a viselkedés alapjait, én magam pedig kifejezetten bízom a gyerekemben, így egyáltalán nem láttam annak szükségét, hogy ezt újra és újra átvegyem vele. Nem volt rossz a kislányom, szimplán csak eleven és lelkes. És talán pont erre a tulajdonságaira kell ráerősítenem a jövőben, hiszen akkor lehet majd belőle is életképes felnőtt.
Pont ezért is örültem neki, amikor annyi sporttevékenység közül, amiket megnéztünk ő a lovaglást választotta. Tény és való, hogy nem a legolcsóbb és talán egy tenisz anyagilag jobban feküdt volna nekünk, de ugyanakkor fontosnak tartottam azt is, hogy a gyerekeket az állatok szeretetére neveljük. És nagyon messze van a hely, ahova általában járni szoktunk, de ott legalább kedvesek az oktatók és jól bánnak a lányommal.
- Anya induljunk már! – hallottam a vékony kis hangját, miközben igyekeztem a hajamat feltűzni, hogy valahogy kinézzen. Nem terveztem túlcicomázni magam, de azért mégsem mehettem oda úgy, mint aki most mászott ki az ágyból – Meg akarom mutatni Rosie-nak az új hajcsatomat.
- Biztos vagyok benne, hogy Rosie meg fogja nézni a hajcsatodat akkor is, ha nem indulunk el ebben a pillanatban – jelentettem ki, miközben a helyére igazítottam az egyik tincsem, aztán párszor még átfésültem a szempilláimat a spirállal. Mikor úgy ítéltem meg, hogy emberi lett a külsőm én magam is belebújtam a cipőmbe és kézenfogtam a lányomat.
Nagyjából másfél órát buszoztunk a forgalomban azért, hogy a kilenckor kezdődő órájára bemenjünk. Ha jól tudom, most nem Rosie fog vele foglalkozni, így beugrottam az egyik cukrászdába, hogy a nőnek vihessek kávét és fánkot. Az idő alatt, amíg a kislányom oda járt hozzá mi is összebarátkoztunk lényegében és én sem éreztem magam már annyira elveszettnek az egy szem fiú barátommal az oldalamon.
Mint ahogy mindig történni szokott az, amint közeledni kezdtünk az úticél vége felé, úgy lett izgatottabb Lotte is. Ilyenkor nehéz volt rávennem arra, hogy megfogja a kezem és ne rohangáljon. Mindig remegtek a kis térdei a zebránál állva, én pedig ezt képtelen voltam nem megmosolyogni. Persze most is, amint biztonságos terepre értünk a lány rohanni kezdett és mire én magam odaértem az általa nagyon imádott nőhöz, addigra már egy levegővel ledarálta neki, hogy mi történt vele a legutóbbi találkozásuk óta.
- Lassíts szívem – forgattam meg a szemeimet – Szegény Rosie nem tud veled lépést tartani. Mutasd meg neki a hajcsatodat, amúgyis ezt tervezted már azóta, hogy megvettük.
Ahogy felnéztem rá rögtön el is mosolyodtam és fél kézzel magamhoz öleltem a nőt. Ha van rá lehetősége, akkor mindenképpen szeretném megvárni amíg végez a lányom, és legalább egy kicsit elrabolni a nőt.
- Mennyire érsz rá? Gondoltam megleplek valami finomsággal ma – mosolyodtam el, aztán feltartottam a kezemben tartott zacskót. Általában nem tudunk találkozni, mert neki hétvégénte több munkája van, én pedig akkor intézem a bevásárlás zömét, így sajnos mindig elkerüljük egymást.

705 szó|| outfit