Theodoro, Vicky nagyapja, a fiába, a mindig kimért, mindig jó vágású, és mindig szigorú, de rendkívül precíz, és ambiciózus fiába karolva csoszog beljebb, míg másik, ráncos, sokat megélt, sok munkát látott kezében pedig egy, saját maga által faragott támbotja segíti a közlekedésben.
Két egymás melletti székre ülnek. Ég és föld ők ketten. Theodoro, a bölcs aggastyán meleg, szívélyes mosollyal az arcán gondol egyetlen, szeretett unokájára, míg Juan, a tőle már annyira megszokott ridegséggel és szigorral az arcán rázza meg lemondóan a fejét, amikor egyetlen fiára kerül a szó, aki már annyi fejtörést okozott neki az életben.
-Victor tizenegy éves volt, amikor az édesanyja, Juanita, egyik napról a másikra eltűnt. Azt mondta, hogy világot akar látni, hogy a festményein, a képein keresztül akar üzenni a világnak. Megértem. Fiatal volt amikor elkötelezte magát mellettem.
-Te tökkelütött! Ne védd azt a némbert! - Morran rá fiára Theodoro.
-Édesapám, ne káromkodj!
-Nem káromkodom én! Az nem ilyen. Most még finom voltam. Amúgy sem azért vagyunk itt, hogy a nőről beszéljünk. Na ide figyeljen! És jól figyeljen, mert csak egyszer fogom elmondani, úgy vésse az eszébe! Én egy sokat megélt vénember vagyok, aki jobban belelát az emberekbe, mint bárki más. A Fiú, az a szerencsétlen fiú, Vicky, az unokám. Neki van a legnagyobb, legtisztább szíve az emberek közül akiket ismerek! Igaz ami igaz, amikor ellopja a Sangríámat és megissza azokkal az olasz kölkökkel, akkor hozzá szoktam hajintani a botomat, de hamar elfelejtsük! Ez a pimasz gyerek tele van jósággal, én mondom, olyan mint a... mint az a Teréz anya. Tudja! Csak neki más van a lábai között.
-Édesapám, mintha egy kicsit elfogult lennél. Ami Victort illeti... Victor a fiam, nem mondhatok róla rosszat, de ami azt illeti, azért neki is akadnak hibái jócskán. Például a pontatlansága, az hogy állandóan minden hivatalos helyről, rendezvényről elkésik. Ő a cégem társtulajdonosa, és ha egyszer arra kerül a sor, ő fogja átvenni a vállalatot. Vannak jó ötletei, sőt, nagyon is kreatív, rendre jó tippeket szokott adni, de egy vezetőnek példát kell mutatnia, és a pontatlanságával ő sajnos nagyon rossz példát fog mutatni az ügyfeleinek és az alkalmazottainak is. Már ha egyszer, s mindenkorra eldönti végre, hogy mit is akar valójában az élettől. Mert én úgy látom rajta, hogy nagyon bizonytalan és szétszórt. Mindig belekezd mindenbe, de aztán soha nem viszi végbe a dolgokat, mert talál valami mást időközben. Önkénteskedik az állatmenhelyen, ami nagyon szép dolog, de ki tudja meddig fog ez is tartani? Közben dolgozik annak az olasz srácnak, annak az Ennionak, vagy kinek. A stúdió minden idejét elveszi, így alig foglalkozik a családi vállalkozással. Én szeretem a fiamat, de félek, hogy túlvállalja magát és egyszer az egész a nyakába fog zúdulni és káosz lesz körülötte. Azt pedig Victor nagyon rosszul viseli. Legfőképpen azt, ha csalódást okoz másoknak.

A felkelő nap sugarai aranyló színben világították meg a tetőtéri szoba makulátlan fehérre festett falait. Mellettem egy mesebeli szépség még az igazak álmát.... Dehogyis! El ne hidd, az egész kamu! Őszintén szólva, a sötétítő függönyök elég számottevő akadályt képeznek abban, hogy tisztán lássam New York jelenlegi időjárását, ebből kifolyólag hiába bámulom már lassan egy órája az üres plafont, amin huszonhárom és FÉL -fontos, hogy fél-, hajszálrepedés van, nem tudom pontosan megsaccolni a falak színét. Talán nap sárga? Vagy talán okker? Esetleg narancs...?
És a mellettem fekvő bella(?) nem is annyira... szóval, nem túl bella...
Úgy nagyjából harminchárom perce fordult meg a másik oldalára. Felém. És az arca... hát, valamiért úgy rémlik, hogy tegnap éjszaka jobban imponált, mint most! Az elkenődött sminkjével, ami úgy pereg le róla, mint öreg ház faláról a vakolat, pont úgy néz ki, mint Boy George. Tudod ki az a Boy George? Ha nem, guglizz rá! Amúgy van egy isteni slágere!
A ragasztott műszempilláit már csak a szent lélek tartja a helyükön. Nem, nem Boy Georgenak. A mellettem fekvő bellának. Biztos volt már veled is olyan, hogy vettél egy új telefont és ellenállhatatlan késztetést éreztél, hogy levehesd róla a fóliát. Nem azért, mert végre megláthatod az eredeti színét, inkább azért, mert olyan jó érzés ahogy lehúzod róla. Hasonló érzések kavarognak most bennem is a lógó pillái láttán. Ajjj bárcsak leszedhetném őket! Persze lehet, hogy ez csak engem tölt el ilyen furcsa kielégüléssel.
A bella egyik keze béklyóként ölel, alig bírok mozdulni. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Ilyen lehet bezárva lenni az Alcatrazban.
Jobb kezemmel -RIP bal kezem, amiből most szorítja ki a bella az utolsó csepp vért-, tapogatózni kezdek a mellettem lévő éjjeliszekrényen a telefonom után. Mikor vakon megérintem az üveg kijelzőt, az olyan mintha fél lábbal már kiszabadultam volna. A telefon mélyrepüléssel kétszer csapódik bele az arcom kellős közepébe mire fél kézzel végre sikerül feloldanom a zárat rajta. Bonyolultabb mintát ki se találhattam volna! A bella persze közben mocorogni kezd mellettem, akarom mondani, félig rajtam fekve, és nekem sürgősen el kell döntenem, hogy a 911-et tárcsázom, vagy inkább messengeren kérek segítséget a fiúktól. Na szerinted?

A Barom(Vicky): Buenos Días!
Főnök(Ennio): Hol vagy kócos? Apád már hatkor tajtékozva hívott, hogy ha előkerülsz, rugdossalak végig helyette is Manhattenen az irodáig, mert kilencre fontos ügyfeleket vár, és neked is ott kell lenned.
A Barom: Figyelj Főni, van egy kis baj...
Főnök: Ne hívj így...
Viola néni kedvence(Matteo): Mit jár ennyit a szátok ilyen korán?
A lángelme(Luciano): Teo, kapcsold ki a netet vagy némítsd le a csoportot!
A Barom: Srácok, srácok! Hallgassatok végig! Oltári szarban vagyok.
Főnök: Nem is te lennél!
A Barom: Na, de komolyan. Küldök egy szelfit a csajjal.
Viola néni kedvence: Nekem ehhez túúúl korán van! Inkább iszom egy kávét.
A lángelme: Mamma mia! Mi történt az arcával?
Főnök: Ez az arca?!
A Barom: Van egy ötletem! Küldjetek értem egy Ubert. Ha lehet, fekete kocsi legyen, sötétített üvegekkel, az ürgét meg fizessétek le lécci, hogy öltözzön rossz arcú gengszternek és játsszuk meg az elrablásomat.
Viola néni kedvence: Vicky, te vagy az egyik legjobb barátom. De ebből most kimaradnék. Bocs tesó!
A lángelme: Haver, én is.
Főnök: Ezt egyedül kell megoldanod. De gyorsan találd ki mit fogsz csinálni, fél órád van összeszedni magad és odaérni a meetingre apádhoz. Ja, és csak szólok. Ilyen hivatalos megbeszélésre nem bermudában és Hawaii mintás ingben megyünk! Sok sikert!

Minek az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak?
-Mierda! - Csúszik ki a számon, mire a Boy George ivadék újfent mocorogni, nyöszörögni kezd. Rá kell harapnom a nyelvemre. Olyan erősen préselem össze fogaimmal, hogy levegőt is elfelejtek venni. Jobb ha nem ébresztem fel Smaugot! Ezt Tolkientől már megtanultam!
Mindenesetre a Főninek igaza volt. Alig van fél órám arra, hogy elkészüljek és kilencre beérjek a céghez. Amúgy meg, kapd be a bal bokámat Ennio -mást nem engedek!-, mert a bermuda az stimmel, de a hawaii ing nem! Bár tény és való, hogy apám így se fog beengedni a céghez. Alap elvárás az öltönynadrág, ing, zakó, nyakkendő és olyan gusztustalanul fényesre kilakkozott, hegyes orrú cipő, ami úgy fénylik mintha rátaknyolt volna egy orrszarvú. Az öltönynadrágról leszoktattam miután közöltem vele, hogy úgy néz ki, mint a Keresztapa. Utálja az ilyen maffiózos sikerfilmeket.
Veszek egy mély levegőt és megpróbálom lehámozni magamról az ismeretlen csajt, közben számba veszem a lehetséges magyarázatokat, hogy mit mondjak neki, ha esetleg felkelne.

A; Vajúdik a törpehörcsögöm, haza kell mennem.
 A lehető legóvatosabb mozdulattal megemelem meztelen mellkasomon
 keresztbe fonott karját.
B; Elszökött a foltos szalamandrám...
  A mozdulatra újfent ébredezni látszik.
C;.......

-Mmm... jó reggelt Szép fiú! Hogy aludtál? Az éjszaka nagyon pajkos voltál.
-Cécécécécé!!! - Rikkantom bele a szoba áporodott levegőjébe amitől a bella úgy megijed, hogy vissza is húzódik a saját térfelére, és én képtelen vagyok megfejteni, hogy azért vág ilyen arcot, mert valóban sok volt neki így korán reggel ez a spanyolos kerepelés, vagy mert úgy össze vannak ragadva a szempillái, hogy alig tudja tőlük nyitva tartani a szemét. Vagy kötőhártya gyulladása van...
-Kérlek ne haragudj ömm...mmm... - Hogy is hívják? Hogy hívják ezt a nőt?! Gondolkozz Vicky, gondolkozz! Ha a nevét sem tudod, nem fogja elhinni azt a kamu dumát amit mindig mindenkinek beadsz: Holnap hívlak Édes.
-Teee... te gyönyörűséges...N...Nimfa! - Fojtogató szőrgombóc gurgulászik végig a nyelőcsövemen. Minden erőmre szükségem van, hogy ne röhögjem el magam, és legfőképp azért, hogy valóban hitelesnek tűnjön amit mondok, úgy kell tennem, mint aki tényleg komolyan gondolja minden egyes szavát. Ha a legkisebb fintort is kiszúrja az arcomon nekem végem. Kikötöz az ágyhoz, és soha nem szabadulok. A családom, a barátaim szépen lassan elfelejtenek majd...
-Aaaa de cuki vagy! - Hangja legalább háromszáz decibellel szakítja keresztül a dobhártyámat és ahogyan hozzám bújik, attól a testemen lévő összes izom görcsösen, menekülésre készen megfeszül.
-I-i-igen, nagyon... - Dadogom. De fogalmam sincs, hogy ezt miért mondtam egyáltalán. És legfőképpen arról nincs fogalmam, hogy miért így mondtam. Talán a mozdulata váltotta ki belőlem amivel átnyúlt az én térfelemre, pontosabban a takaróm alá. Kezem önkéntelenül nyúl az övé után, ujjaim finoman kulcsolják csuklóját ahogy visszaejtem azt az ölébe, mire ő úgy ráncolja az orrát, mint egy sértett macska.
-Ezer bocs, de húznom kell. Már így is késésben vagyok! - Látom az értetlenséget kiülni az arcára, biztosan nem az ilyesfajta elutasításhoz van szokva. Sőt, egyáltalán, semmilyen elutasításhoz... De próbálok nem sok figyelmet szentelni neki. Még a végén megsajnálom, és visszabújok mellé. Az meg ugye súlyos következményeket vonna maga után. Tehát egyszerűen csak fellibbentem meztelen valómról a takarót, kifordulok az ágy szélére, összeszedem a cuccaimat, hullámos sörényemet hosszú ujjaimmal megborzolom a mihez tartás végett és miközben a tornacsukáim közül az egyikbe az ajtófélfának dőlve próbálom belegyömöszölni a lábam -a másik fogalmam sincs, hogy hol lapít-, bocsánatkérően nézek rá.
-Holnap hívlak. - Egyik kezemet a fülemhez tartom mintha egy telefon lenne, és már loholok is le a lépcsőházból, zsebemben rezgő mobilommal. A kijelzőn pedig felvillan a név: El Padre.