Tudni kell rólam, hogy imádom a munkám. Semmi pénzért nem válnék meg attól, amikor valaki érdeklődik a történelem és az irodalom iránt, és kérdez, ha valami tudást próbálok átadni. Egyébként az egyetemisták úgy vélem, kedvelnek. Mindig is az a laza, társaság kedvelő ember voltam, és ha kell, úgy válaszolok a diákoknak, hogy megnevettessem őket. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kérem számon azokat a dolgokat, amelyeket megtanítottam. Sőt ebből a szempontból szigorú vagyok, de igazságos. Az egyetemen azt gondolná az ember, hogy nem kell rendszabályozni a diákokat, pedig azért itt is előfordulnak konfliktusok, amiket bizony tudni kell kezelni.
A szabadidőmban szeretek motorozni, és edzeni is, amely nem merül ki a futásban és a fekvőtámaszokban. Boxolni is szoktam, és a nyugalmasabb (nem mindig olyan nyugalmas) vitorlázást sem vetem meg. Vitorlázás közben sosem gondolok a problémákra. Nincs semmi, csak én, a szél, és a víz. Ellenben a boxolás segít levezetni a problémák okozta stresszt. Két évig részt vettem nem éppen legális körű ketrecharcokon. emiatt azonban elhagyott a feleségem. Mostanában már nem keresek pénzt ebből,bár párszor megfordult a fejemben, hogy kipróbálom magam újra. Általában nyugodt embernek ismerhetnek az emberek, de van, hogy nálam is betelik a pohár, olyankor azonban az a személy, aki felhúzott, meneküljön.
Egyébként bizony, a házasságot is megéltem már, de ez életem korai szakaszában történt. Sarah-t még tizenhat évesen ismertem meg, és sokáig kerülgettük egymást. Csak egy év után vallottam színt. Akkor mondtam el neki, hogy én többet érzek iránta barátságnál. Egy évvel később már megkértem a kezét, és még abban az évben el is vettem feleségül, aminek a szüleim egyáltalán nem örültek. Azt mondták, elhamarkodottan döntöttem, és ha szóba hoztam Sarah-t, mindig veszekedésbe torkollott a beszélgetés. Aztán Sarah terhes lett. Teljes boldogságban úsztam. És úgy vélem, ez róla is elmondható volt, ám szörnyű dolog történt. Az amúgy is veszélyeztetett terhes feleségem elesett a lépcsőn, és elvetélt. Talán sosem sikerült ezt feldolgoznom, és onnantól kezdve még inkább a munkámnak, és a küzdősportoknak éltem.


Mintha ezeket a szavakat hallanám, amikor felnézek a tiszta, több millió fényes ponttal megszórt festői égboltra. Vajon tényleg igaza volt Sarah-nak? Azt mondta, már mániákus megszállotja voltam a küzdősportoknak, és őt elfelejtettem szeretni. Ha tudná, hogy ez mennyire nem volt igaz.
Előhalászom a rövidnadrágom zsebéből a cigaretta tartó tokomat, és kihúzok belőle egy szálat. Aztán ezüstös öngyújtómmal kattintgatok párat, de a kis láng, amely olyan, mint a csillagos égbolt, nem akar előbújni, ezért megrázom kicsit. A következő kattintással már előbújik a narancsos színű lángocska, amely körbeöleli az ajkaim közé szorított szálat. Rövid ideig vadul táncol körülötte, s mikor elveszem, a helyén izzani kezd a cigaretta. Magamba szívom a nikotint, majd lassan kifújom. Nem szeretem a függőségeket, de mintha mindenki azt akarná rajtam kívül, hogy megmaradjon. Már többször megpróbáltam leszokni, de mindig jött valami, vagy éppen valaki, aki "megakadályozta". Persze valószinűleg ezt csak magam számára egy magyarázat, mégis logikusnak tűnik.
Nem sok időm jut elszívni azt a szál cigarettát, ugyanis még ki kell javítanom a tanulók dolgozatait. A tizenkettedik B osztály mindig tartogat számomra meglepetéseket. Most leginkább kellemes csalódás veszi át a helyét gondolataimnak. Csodálattal teli lelkesedéssel olvasom Tiffany Hawkins dolgozatát a mai kor irodalmáról, aki habár idén érkezett hozzánk az egyetemre, mégis az egyik legjobb tanítványom lesz, úgy érzem.