Seth & Dora “Life is really simple, but we insist on making it complicated.”

Szoktam néha olyan döntéseket meghozni, amelyek nem biztos, hogy a legjobbak, ilyen az is, hogy Sethet hívtam el találkozni annak reményében, hogy amióta az öccsével szakítottunk valami furcsa és különös oknál vezérelve jó emberré változott. Hát ezt a lehetőséget azon nyomban el is vetem magamtól, amint beszélgetésbe enyeledünk, hisz úgy tűnik, hogy ezt a bunkó és nagyképű stílusát még az idő sem képes kinevelni belőle. Nekem mivel nincs testvérem, így nem tudom, hogy milyen mikor valaki azt szidja, de mégis képes vagyok belátni, hogy talán túllöttem egy célon, még akkor is ha jogosan gyűlölöm a fiatalabbik Rockefellert, bár azt hiszem, hogy ez a stílus valamiféle családi vonás lehet náluk. Igaz, hogy csak kettejükhöz volt "szerencsém", de egyik sem tűnik normálisabbnak a másiknál. Mégis kétségbeesetten nézek Seth után, amint felpattan mellőlem a padról. Nem mehet el még. Addig nem, amíg nem beszéltük meg az itt létünk célját.
- Ne...várj. Sajnálom. Vagyis azt sajnálom, hogy neked szidom őt. Azt semmiképp, hogy szidom, mert megérdemli. De mindegy is ez most. Egyáltalán nem akarok róla beszélni. - hadarom el egy kevés megbánást sem tanusítva a helyzet miatt, hiszen én mindig őszinte vagyok és legtöbbször azt is mondom ki amit gondolok. Cain meg azzal tette a legjobbat mindenkivel, hogy lelépett innen jó messzire mindenkitől. Ezt persze már nem mondom ki hangosan. Azért sem, mert akármilyen furcsa, de szükségem van Sethre Naomi miatt, és azért sem mert felesleges szavakat pazarolni rá. A célra kell koncentrálnom, de egyáltalán nem könnyű higgadtnak maradni egy ilyen önelégült paprikajancsi közelében. Semmit sem gyűlölök úgy, mint azokat az embereket, akik azt hiszik, hogy bárki felett állnak csak azért, mert pénzük van. Akkor kéne erre mondjuk büszke legyen, ha arra amilye van Ő dolgozott volna rá verejtéket izzadva, és nem csak bele született volna a jóba, ami miatt olyan büszke is, hogy a kanyarban épp, hogy nem törik ketté.
- Nézd... én próbálok kedves lenni... még bocsánatot is kértem az előbbi miatt, de... szeretném ha kicsit te is vissza vennél a stílusodból, mert lehet, hogy azt hiszed, hogy ez jól áll, de egyébként baromi szánalmas. - és itt az alsó ajkamba is harapok csak azért, hogy képes legyek befogni, mert ha itt kezdek vele veszekedni, akkor azt hsizem, hogy semmi esélyem sem lesz. Márpedig Naomi veszélybe kerül, ha nem szerzem meg azt a pénzt neki. Épp ezért, megalázkodva egy ilyen ember előtt nyögöm ki végül azt, amit szeretnék tőle és még csak meg sem lep a reakciója. Persze, hogy nevet. Mi mást tehetne egy ilyen érzéketlen bájgúnár? Sóhajtok egyet és még a szavai után is igyekszem megtartani a nyugodtságomat, bár legszívesebben képen törölném. Még a levegőt sem érdemli meg, nemhogy azt, hogy szóba álljak vele egyáltalán. Bárcsak ne lenne muszáj.
- Gondolhatod, hogy ha nem lenne nagyon fontos, akkor semmi esetre sem viselnélek most el. - szólok vissza végül a tőlem telhető legkedvesebb hangnemben, mert normális körülmények között nyílván valami bunkóbb válasszal szolgálnék. Én általában olyan stílussal kezelem az embereket, ahogyan hozzám viszonyulnak. Persze nem vártam azt, hogy egyből rá bólintson majd, szinte már látom rajta, hogy azt várja, hogy könyörögjek érte, és azt bár sosem teszem senkinek semmiért, mert a büszkeségem annál nagyobb, de Naomi nagyon fontos szerepet tölt be az életembe. Érte a tűzbe is be mennék, ha arra lenne szükség.
- Előszőr is, az előbbit te kezdted. Te beszélsz velem lekezelően és nem én veled. Másodszor pedig...nem ajándékba kérem. Hanem kölcsön. - ismétlem meg magam, mondjuk azt nem igazán tudom, hogy milyen feltételekhez köthetné a kölcsönt. - Figyelj... nincs időm most ilyen játékokat játszani. Most van rá szükségem. Tényleg nagyon fontos. - mindig is tudtam, hogy egy haszonleső, de most be is bizonyítja ezt. De egyszerűen semmim sincs amit cserébe adhatnék. A büszkeségemen kívül, amit épp azzal tiporok a földbe, hogy hozzá fordulok segítségért. Tekintetemmel követem a földre dobott csikket, amelyet a lábával el is tapos, még valami hátborzongató is van ebben a jelenetben. Sóhajtva nézek fel rá ismét, majd felállok, hogy közelebb  kerülve hozzá tárjam szét kezeimet.
- Bocsi, de nem volt időm azon gondolkodni, hogy neked mi hasznod származna ebből, csak azon, hogy nekem mi. Újra kihangsúlyozom, ha az előbb nem értetted volna meg: vissza adom az utolsó centig mind. De nem tudok neked mi mással szólgálni jelenleg a szavamon kívül. - komolyan nem értem, hogy mit vár el azért cserébe, hogy kölcsön adjon egy számára valószínűleg kevéske összeget. Miért olyan nehéz segíteni valakin, aki arra szorul? - Ha attól félsz, hogy elszöknék anélkül, hogy vissza fizetném, akkor... felesleges. Cain egyébként is tudja, hogy hol lakom, biztosan ezer örömmel mondja el. De... ha még így is kételkedsz, akkor... - le veszem a jobb csuklómon lévő karkötőmet, ami számára talán csak egy jelentéktelen ékszer lehet, de számomra az értéke felbecsülhetetlen, hiszen még apától kaptam a tavaly szülinapomra, aki egyébként valamiért úgy döntött, hogy nélkülünk folytatja az életét ki tudja mennyi ideig. Szóval sokkal nagyobb jelentősége van a karkötőmnek, amit a Seth híg agya talán nem is lehet képes  felfogni. - ... ezt addig tartsd magadnál. Hidd el, hogy annyira fontos a számomra, hogy semmiért sem hagynám a bírtokodban. - nyújtom is felé nem túl jó szívvel, hiszen azóta még egyszer sem vettem le magamról. Már most érzem, hogy mennyire üres az nélkül az életem.

outfit

music

Seth & Dora “Life is really simple, but we insist on making it complicated.”

Minél közelebb ér hozzám Seth, annál kevésbé vagyok abban biztos, hogy éppen Ő lehet a megfelelő emberem jelenleg. Mármint pénze van az tuti...csak épp oka nincs amiért segítenie kéne. Igazából senkik sem vagyunk egymás számára, nem is leszünk, így semmi másban nem bízok jelenleg csak a nagylelkűségében, bár azt valamiért nem tudom ki nézni belőle. Szerencsémre azonban nem vagyok az a fajta, aki könnyen feladna bármit is, nem szokásom kihátrálni, és biza mivel már ide rángattam az ennél biztosan fontosabb dolga mellől, akkor mindenképp mondanom kell már valamit. Valószínűleg Ő is kíváncsi, hiszen itt van. Az idegességem pedig még akkor sem csillapodik amikor már egészen közel ér hozzám és nekem még mindig halvány ibolyám sincs, hogy hogyan is kéne a lényegre térnem egyből. Mert nyílván szertnék minél hamarabb túl esni ezen, anélkül, hogy tahónak tűnjek. Ha őszinte akarok lenni, akkor egy kicsit szégyellem is, hogy ilyesmi miatt hívom találkozni. Vagy úgy amúgy bármi miatt. Mikor megtörtént az a szakítás féleségünk Cainnal, igazából azt is megfogadtam, hogy még a fajtáját is messziről ki kerülöm ezentúl, na de mindig vannak kivételes esetek. A mai egy ilyen. Rezzenéstelen arccal figyelem Őt miközben le ül mellém a padra és rá gyújt egy cigire, közben pedig igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy ne látszódjon rajtam a feszültség ami azóta környékez, hogy üzenetet küldtem neki. Az pedig, hogy fel hozom témának legelőször az öccsét, nem csak amolyan magyarázat féleség akar lenni a részemről, kicsit talán időt is akarok nyerni saját magamnak, hogy majd valami értelmes módon sikerüljön rá térnem a lényegre. A bunkó stílusa viszont nem valószínű, hogy engedni fogja, hogy kedves legyek. Idegesít, ha valaki nem kedves, miközben én meg igyekszem az lenni. Veszek egy mély levegőt, ki fújom azt, és megpróbálok nem túl hamar durcás kislánnyá változni, mert úgy talán megnehezíteném a saját dolgomat is.
- Nagyon jól teszi. Remélem, hogy ott is marad ahol van és csak akkor jön haza, ha én azt mondom, hogy jöjjön. Vagyis soha. - adom a tudtára azt, hogy lényegében mennyire nem érdekel az öccse, bár azt nem tagadom, hogy az a rövid idő alatt azért igazán jól éreztem magam Cain mellett. Olyan igazán szabadnak. Bár már ez nem mintha számítana, és nem is akarok a múlton gondolkodni, mert ha valamit egyszer lezárok azt soha többé még csak gondolatban sem nyitom fel. Annak ellenére, hogy Seth már szeretné hallani a találkozásunk valódi célját, én mégis csak tovább hallgatok, mert hát nem is olyan egyszerű mindez, amire vállalkoztam. Idegesen kezdem tördelni az ujjaimat közben a megfelelő szavak után kutatva, és örülök, hogy ismét megszólal inkább ő, mert ez számomra újabb idő nyerés. Nem mintha lenne ennek bármi érteleme. Jó lenne már túl lenni ezen a kínos beszélgetésen.
- Nem tévedsz. De azt hiszem, hogy ez az érzés kölcsönös is nem? Te egyáltalán tudsz bárkit kedvelni saját magadon kívül? - fordulok kicsit oldalasan, hogy rá tudjak nézni. Egyáltalán nem akarom most azt ecsetelni, hogy ki miért nem szimpatikus a másik szemében, hiszen nem várom el, hogy kedveljen, nem is igazán érdekel, viszont segíteni azt hiszem úgy is lehet valakin, ha az épp nem a szívünk csücske. Emberségből. Meg... meg mit tudom még miért.
- Oké... szóval... a segítségedre lenne szükségem. Vagyis inkább mondjuk úgy, hogy egy aprócska szívességre. Amolyan barátira. - nyögöm ki végül a lényegét mindennek, bár innen aztán megint nem tudom hogyan tovább. Sóhajtok egyet, aztán megpróbálom a dolgok pozítiv oldalát nézni... elvégre is nem azt akarom, hogy segítsen elásni egy hullát... csak kölcsön kéne adnia. A legrosszabb amit meg válaszul adhat az az, hogy vissza utasít. Na és aztán? Nem mintha más eszembe jutna, akinek lehet ennyi pénze. Mármint így hírtelen a semmiből. - Egy kis kölcsön pénzről lenne szó. Pontosabb 700 dolcsiról. Amit természetesen majd vissza is fizetek. Bár biztosan nem egyszerre, csak kicsidenként, de sosem szoktam tartozni senknek. - hadarom el végül amolyan lesz, ami lesz alapon és ismét elfordulok tőle, hogy még csak ne is lássam, hogy közben milyen arcot vág. Talán kiderül róla, hogy mégis csak jó fej... és lelke is van. Vagy nem. A fene sem tudja, hogy mi sül ki ebből. Bárcsak lenne egy B tervem is.

outfit

music

Seth & Dora “Life is really simple, but we insist on making it complicated.”

- Mégis mennyi pénzről van szó? - nézek rá a barátnőmre, akinek a szemei tűzpirosak a rengeteg sírás miatt. Még sosem láttam ilyen állapotban, és egyszerűen a szívem szakad meg érte. Segíteni szeretnék neki, mert elég nehezen viselném, ha bármi baja is esne. Fel nem tudom fogni, hogy hogy lehet az, hogy mindig bele keveri magát valami hülyeségbe. Olyan, mintha szándékosan csinálná. Oké, én is hajlamos vagyok néha le térni a jó útról, de soha életembe eszembe sem jutott az, hogy bármiféle kábítószert használjak. Naomi pedig hiába szabadkozik, hogy Őt nem tették a drogok a függőjévé, mert biza mikor valaki már képes uzsorásokhoz fordulni, hogy pénzhez jusson, az elég nagy bajban van.
- 700 dolcsi. De abból 200 már megvan. De honnan szerezzek holnapig annyi pénzt? - még a szájam is tátva marad a meglepettségtől, mert valami kevesebb összegre gondoltam azért. Mi a francnak kellett neki annyi pénz? Arcomat a tenyerembe temetem és próbálok közben gondolkodni. Anya szívrohamot kapna, ha oda állnék elé és ennyi pénzt kérnék tőle. Persze a szüleim tudom, hogy bármire képesek azért, hogy segítsenek, de kétlem, hogy ennyi pénzt csak úgy a kezembe tudnának adni. Egyébként is nehéz lenne kimagyaráznom, hogy minek kell.
- Mi a túróért kellett neked ennyi pénzt kérned tőlük? Egyáltalán honnan ismersz ilyen embereket? - jogosan haragszom rá, hiszen veszélybe sodorja a saját életét, de mégis tudom, hogy muszáj Őt ki húznom valahogyan a pácból. Azzal is tisztában vagyok, hogy a vádaskodásom és dühöm most nem megoldás semmire. Ki kell találnunk, hogy hogyan másszunk ki a lehető leggyorsabban és remélhetőleg biztonságosan ebből a gödörből. Bár mondhatnám, hogy nem az én bajom, de valahol mégis. Naomi a legjobb barátom, és sosem bocsájtanám meg magamnak, ha nem próbálnék meg rajta segíteni.
- Természetesen nem ennyit kértem. Csak a felét. Azok az idióták kamatoztatták a tartozásomat. Egy ismerősöm mutatott be nekik, de én nem tudtam, hogy ekkora bajt csinálok a fejemre azzal, hogy a segítségüket kérem. - sóhajtok egyet, majd még egyet és igyekszem nyugodt maradni még mindig, pedig érzem, hogy nemsokára fel fogok robbanni. A barátnőmnek egészen biztos, hogy egyre jobban kezd el menni az esze. A telefonomért nyúlok közben és próbálom a névjegyzékemet átvizsgálni, hogy hátha eszembe jut valaki, akinek van ennyi pénze és még adni is tudna. Cain nevénél állok meg, akivel néhány hónapig alkottunk egy párt, és akiről tudom, hogy a bőre alatt is pénz van, de persze mivel nem váltunk el túl szépen, kicsit érdekes lenne felhívnom azzal az indokkal, hogy adjon pénzt. Ráadásul nem is keveset. Megvakarom a fejem, majd mintha valami belső suggallat szólalna meg bennem gondolok arra, hogy talán az exem bátyja, Seth majd segítene. Nem mintha lenne oka rá, vagy mintha olyan ember lenne, aki puszta sajnálatból tenne bárkiért is szívességeket, de mégis úgy vagyok vele, hogy egy próbát megér. Talán meg tudunk egyezni valahogyan.  
- Oké, majd megoldom. - ez úgy hangozhat, mintha a barátnőmnek mondanám, de inkább csak hangosan sikerült gondolkodnom, közben pedig már pötyögök is egy üzenetet a kevésbé barátságos Rockefeller srácnak, leírva azt, hogy találkozni szeretnék vele és, hogy hol. Abban pedig csak reménykedek, hogy el is jön, bár valószínűleg hülyének gondol. Igazából nem számít, csak segítsen. - Most mennem kell. Majd hívlak ha meg van a pénz. - és ezt amint ki mondom már magára is hagyom a barátnőmet, akinek ki ül az arcára az értetlenség, de csak bólintani képes.

A barátnőm házától nem messze lévő parkon haladok végig, egyre idegesebben és közben próbálom kitalálni, hogy mit mondjak majd Sethnek, ha el jön a találkozóra. Vajon képes lenne segíteni egy olyan önző ember, mint amilyen Ő is, egy magamfajta lányon, akihez az égvilágon amúgy semmi köze nics, csak Cain miatt találkoztunk egy párszor. Nem is túl barátságos igazából, pontosan olyan jellemmel rendelkezik, amitől a hátamon a szőr is fel áll néha, de most jól tudom, hogy a nagy szájamat vissza kell fognom, és a lehető legbarátságosabb hangnemet megütni hozzá, mert az egyedüli Ő az jelenleg, akiben van egy kicsi reményem, bár azt kétlem, hogy megértő lenne. De talán Ő is változott azóta, hogy utoljára találkoztunk. Le ülök egy padra, a lábaimmal idegesen dobolok, miközben a körülöttem járkáló embereket figyelem és minél inkább telik az idő, annál nagyobb kezd lenni bennem az idegesség is. Szinte érzem ahogyan izzad a tenyerem, és még mindig fogalmam sincs, hogy mit fogok mondani neki. Gondolom majd improvizálok, mert tervem az nincs. Nem volt időm megtanulni egy előre megírt normális szöveget, így csak a szerencsémben bízok és abban, hogy Sethnek ma épp jó kedve van. Ebben a pillanatban látom is meg az alakját, amely egyre közelebb kerül hozzám, így kiegyenesedve dőlök hátra és egy kicsit arrébb is csúszok, hogy ha le akarna ülni mellém, akkor legyen elég helye és lehetőleg a legnagyobb távolságot is be tudjuk tartani egymás között.
- Kösz, hogy eljöttél. - motyogom a lehető legbarátságosabb hangomon, bár tovább fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Nem térhetek rá egyből a lényegre azért. Bunkóság lenne, nem? Mondjuk nagy valószínűséggel van elég okos ahhoz Ő is, hogy tudhatja, hogy nem azért hívtam ide, mert nem lenne más társaságom, akivel együtt lóghatnék ma épp.
- Nyugi. Nem érdekel a hülye öcséd. Egyáltalán nem róla akarok beszélni, mielőtt azt gondolnád. - még mutrázok is közben, és szinte biztos vagyok abban, hogy az lehetett az első gondolata, hogy Őt akarom a kerítő szerepébe. Cain és én igaz, hogy jól el voltunk az a rövid idő alatt, de soha nem lennék többet olyan ostoba, hogy valaha is még szóba álljak vele. Csak ezt szerettem volna tisztázni Sethel, mielőtt hülyeségeket kezd feltételezni.

outfit

music