Az elcseszett gyerekkorom miatt mondjuk meglehetősen szarkasztikus, cinikus és bunkó tudok lenni, de mélyen bennem él még az aranyos fiatal nő is, aki hisz még a tündérmesékben és a szőke hercegben, aki annyira pancser, hogy képtelen megtalálni.
Szeretek jókat nevetni, élvezni az életet és ebben nagy segítség számomra a lakótársam, akivel meglehetősen jól kijövünk immár 5 éve. Soha, senkivel nem jöttem még ki olyan jól, mint vele. Még az anyámmal sem, de erről majd később...
Imádok enni és tekintve, hogy nem vagyok egy kalóriát számlálgatós nőszemély, mázlim van, hogy nem nagyon vagyok hajlamos hízni. Bár ezt köszönhetem azt hiszem annak is, hogy rendszeresen kondizni járunk a lakótársammal, de alapvetően sem kell tartanom a zsírpárnáktól.
Imádok rajzolni és a tetoválásokért is oda vagyok, így nem is volt kérdéses, mire fogok gyűjtögetni. Az egyetemi rajz szak sikeres elvégzése után megnyitottam a saját szalonomat, mivel kétlem, hogy tudtam volna valaha beosztottként dolgozni. Nem bírom, ha dirigálnak, mert nincs szükségem rá. Amim van, azt a saját két kezemnek köszönhetem, tehát ne pofázzon bele senki, hogy mit, hogyan csináljak.
Nem vagyok szent. Sőt. Mivel leléptem otthonról, muszáj voltam olyan eszközölhöz folyamodni a fennmaradásomért, melyekre nem vagyok... frászt. Nagyon is büszke vagyok rá.
Azt hiszem, nevezhetem magam önzőnek, hiszen mindenki más sorsánál jobban érdekel az enyém. Nem érdekel kin kell átgázolni, kit kell átverni, ha abból olyasmit remélhetek, ami nekem jó. Fiatalon megtanultam, hogy a gyengéket és a jó szívű embereket eltapossák.
Nem születtem jó családba. Nem volt se apám, se testvérem és nem kaptam meg mindig mindent, amit akartam. Sőt. Néha napján igazi Hamupipőkének éreztem magam és csak az vigasztalt, hogy a mesében egy nap a lány találkozott a herceggel, akinek köszönhetően megváltozott az élete. Nálam viszont, erre nem igazán volt esély és idővel rá kellett döbbennem, hogy csak magamra számíthatok, ha valamit el akarok érni az életben. Olyan lentről viszont, ahonnan én jöttem, nehéz feljutni a magasba.
Az anyám sose volt egy szent. Emlékszem, akárhányszor csináltam valami olyat, ami nem tetszett neki, a fejemhez vágta, hogy már bánja a napot, mikor megszült és azt is, hogy nem hagyott ott a kórházban. Néha én is ezt kívántam, hiszen akkor lehet, hogy egy normális családhoz kerülhettem volna, akik tudnak gyereket nevelni...
Elmondása szerint az apám egy motoros fazon, akivel egy kocsma mosdójában hoztak össze. Mindezek után persze a nagyanyám kitagadta anyut a családból, hogy szülje meg a gyerekét -vagyis engem- ott, ahol akarja. Pedig elvileg nem egy csóró családból származik, tehát duplán köszi neki, hogy elcseszte az életemet.
Kislány koromtól kezdve egymást váltogatták a pasik. Mire az egyiket megszoktam, hogy afféle "nevelőapa" lesz vagy mifene, addigra jött a másik, mindeközben anyám úgy csúszott lefelé a lejtőn, mint egy síelő. Szinte minden nap részeg volt, kerül-fordul nem volt munkája és már-már kezdett olyan lenni, mint egy rossz prosti, csak épp ő egy-két hétig járt is azokkal a fószerekkel, akik egy ideig pénzelték. Ezzel ellentétben én igyekeztem rendben tartani az életünket, jól teljesíteni a suliban és hajtani a célom felé, hogy egyszer valamikor majd nagy művész leszek.
Idővel viszont úgy tűnt, hogy a bűvészkedés jobban fog menni, ugyanis jobb ötlet híján lopni kezdtem apróságokat, majd nagyobb dolgokat is. Kellett a pénz és, mivel úgy tűnt, hogy tisztességes munkával soha, sehova nem fogok jutni, ehhez folyamodtam. Csaltam, loptam, hazudtam.
A gimi alatt a lehető legborzalmasabb volt az életem. Én tartottam el még anyámat is a suli melletti munkámból, de végül betelt a pohár. Legfőképp akkor, mikor az alkalmi  pasija nem elég, hogy elkezdett beledumálni az életembe, de még be is próbálkozott nálam, majd fel is pofozott. Ekkor született az egyik fogadalmam, hogy soha többé nem fogom hagyni, hogy bárki is megüssön.
Szóval, összepakoltam és felültem az első buszra, ami New Yorkba ment, közben megszületett a másik fogadalmam is, hogy soha nem nézek vissza. Nem fog érdekelni senki, csakis én magam, hiszen, ha anyám megengedhette ezt magának egy gyerekkel az oldalán, akkor én is lehetek ilyen önző dög.
Az volt a szerencsém, hogy egy nagyon jó barátnőm a gimiből, aki ekkor már első éves volt az egyetemen, felajánlotta, hogy költözzek be hozzá, mivel a lakótársa nem rég lelépett, ráadásul ő tisztában volt vele, mi a helyzet otthon, így mindenképp segíteni akart, amiért örökké hálás leszek neki.
Innentől kezdve az életem kezdett javulni, valamint ezzel egyenesen arányosan romlani is.
Azt, hogy megmaradtam, annak az estének köszönhetem, mikor megismertem egy bárban egy pasast, Stone-t (az igazi nevét nem tudom se én, se senki más), aki rajta kapott, hogy épp elcsenem egy pasas pénztárcáját és fel ajánlotta, hogy melózzak vele.
Éjszakai élet, illegális autóversenyek és hasonló dolgok töltötték ki onnantól kezdve az éjszakáimat, napközben pedig járhattam tanulni. Oké,az órák nagy részét átaludtam, de azért sikerült elvégeznem a gimit, majd fősulira menni.
Melóztam már étteremben, boltban, színházban -na nem színésznőként, hanem mindenesként-, bárban, de voltam takarítónő, asszisztens és újságkihordó is.
Aztán kiderült, hogy különleges vonzalmam van az autók iránt és egész jól is vezetek, tehát kibővült a lista már azzal is, hogy részt vettem a versenyeken. És, hogy lemondtam-e azóta ezekről a... mellékes ténykedéseimről? Nem, nem igazán, de nem is bánom. Ebben a világban a normális, tisztességes ember sose fog boldogulni. Ez az a világ, ahol a csalók, a tolvajok és a sunyi emberek érvényesülhetnek.