Könnyed léptekkel, széles mosollyal lebegtem be a dilidoki rendelőjébe, dobva neki egy csókot is, amint találkozott a tekintetünk. - Ciao, Guglielmo! - otthonos természetességgel huppantam le a kanapéra. - Rég találkoztunk. Hogy vagy? - gyorsan, de annál alaposabban siklott végig rajta a tekintetem. Az, hogy jó pasi a szentem, mit sem változott. - Nyúzottnak tűnsz. Minden rendben? - raktam fel a képzeletbeli agyturkászos szemcsimet. - Tudod, néha tarthatnál egy hangyányi szünetet és lazíthatnál kicsit. Ahogy elnézem, rád fér. - csóváltam meg a fejemet, miközben a láthatatlan tollammal jegyzeteltem a nem létező noteszomba. - Emlékszel, amikor meghívtalak egy partyra apám jachtjára? Még mindig áll ám! Szinte minden második hétvégén összejövünk ott páran iszogatni. Neked is jutna valami... szíverősítő. - kacsintottam rá. - De gondolom pont nem érdekel a véleményem, ugye, amore mio? - vontam fel a szemöldököm, majd csak hátradőltem a kanapén. - Hajj. Szóval apuci... - köszörültem meg a torkomat a plafonra szegezve az íriszeimet. Dr. Redmondról tudni kell ugyanis, hogy a látszat ellenére nem a pszichológusom. Nincsenek komplexusaim, paráim, mániáim, függőségeim, öngyilkos gondolataim, depresszióm, semmi ehhez hasonló. Köszönöm, jól érzem magam a bőrömben, és az életemre se panaszkodhatok ahhoz képest, hogy másoknak mi jutott. Az, hogy apa és a nagyim seggfejek, hát istenem, van ilyen. Szóval a kis cuki, bozontos sérós Will-t nem én érdeklem, hanem az apám. Az FBI-nak dolgozik és ráállították az egyik cápa ügyvédre, Marcus Shaw-ra. Aki történetesen az apám. Én pedig a besúgó informátor, hogy ilyen csúnyán és drámaian fejezzem ki magam. - Hallottam megint telefonon beszélni azzal a... Mr. Akárkicsodával. Tudod... a fegyverkereskedővel. - akire szintén nem lehet rábizonyítani semmit. Még. Apámmal is ez a baj. Bizonyos körökben szinte mindenki tudja, hogy miket művel, miben utazik, milyen ügyeket segít eltusolni, kiket hoz ki óvadékkal, és még sorolhatnám. Viszont konkrét bizonyítéka senkinek sincs rá, arra mindig gondosan ügyel. Így én vagyok az egyetlen, aki időnként le tudja adni a drótot, ha hall valami szaftosat és fontosnak tűnőt. Apuci a bohém, lázadó, szerinte lusta és szétszórt lányára sosem gyanakodna. Azzal se foglalkozok, amivel kellene, nem még az ő kétes ügyeivel. És persze ezek után felmerül a gyanú, hogy az FBI-nak nem is éri meg lekapcsolni őt, különben honnan jönnének ezután a fülesek? - Ha megígéred, hogy szombaton eljössz velem a klubba, előfizethetsz a folytatásra is. - fontam össze a karjaimat magam előtt elégedett arcot vágva. Azt hogy melyik klubba, majd közben kitaláljuk.
A tekintetem azonnal a nyíló ajtóra, majd arra vándorolt, aki aztán be is lépett rajta. Érdeklődő természeteséggel, kissé fáradtan néztem végig rajta, alaposan megvizsgálva a vonásait és minden porcikáját. Mondanám, hogy csak valamiféle férfias ösztönből néztem végig rajta, de nem (egészen) ez volt az oka. Elég veszélyes játékot űztünk vele, szóval érdekelt, hogy minden rendben-e vele, de szerencsére igen. -Neked is szia, Char. -hogy lehet valakinek már csak ránézésre is ennyi energiája?! -Értékelem az aggódásodat, csak nem szoktam figyelni rá. -vonom meg a vállamat egy halvány, ártatlan mosollyal. -Ráadásul nem a munkám a probléma, hanem a "szünet" része. Az apámmal és a velem egy idős feleségével kellene jófejkednem egy vacsora alkalmával, de valahogy szívesebben zárnám magam egy szekrénybe, mint végigcsináljam. -forgatom meg a szemeimet egy sóhajjal. Nem szoktam a saját dolgaimról panaszkodni, de ez a lány nem a betegem, és még csak nem is valamelyikük hozzátartozója. A barátomnak nem tudom, hogy nevezhetném-e, de mindenképp az ismerősömnek tartottam, nem csak munkakapcsolatnak. Mivelhogy igazából először engem nem ő érdekelt konkrétan, hanem az apja, Marcus Shaw, aki amellett, hogy egy elég neves ügyvéd, mindenféle kétes ügyei is voltak. Állítólag. Konkrétumokat még nem sikerült szereznünk, így elég fontos szerepe van a sztoriban a lányának, aki az egyetlen hiteles és megbízható forrásunk vele kapcsolatban. Pontosabban az enyém, mivel először ki kell alakítanunk egy profilt a férfinak és úgy általánosságban megalapozni, hogy kikkel üzletelhet a leggyakrabban, merre járhat, etc. Nem egyszerű, de nem is reménytelen az ügy. -Charmaine... ez nem vicces, és még csak nem is szórakozás. Ne csináld ezt, légyszives. Már a jachtos ajánlatnál is megmondtam, hogy nem akarok bulizni menni. Úgy nézek ki, mint aki ilyen helyekre jár? -húzom össze a szemeimet egy sóhaj kíséretében. Nem tudom, miért annyira hihetetlen, ha valaki nem akar mindig a fején pörögni és össze-vissza pattogni, hanem a kötelességeire és hasonlókra figyel ezek helyett. -Kérsz valamit inni? -nézek rá kérdőn, felkelve a fotelemből, hogy csinálhassak magamnak egy kávát, mert már most úgy érzem magam, mint aki egy hete nem aludt. -Tényleg nem fogsz semmit mondani, ha csak bele nem megyek ebbe, mi? -van egy ilyen érzésem. -Legyen. De nem megyek disco-ba. -emelem fel a mutatóujjamat, felé bökve. -Komolyan mondom. Ha valami ütemtelen tuc-tuc zenét kell hallgatnom, nekem is kell majd egy terapeuta. -rázom meg a fejemet egy hitetlen mosollyal. -Szóval... apád telefonált a fegyverkereskedővel, és...? -nézek rá várakozón, hogy folytassa azt, ami miatt igazából találkoztunk most.
“Whatever you do in life will be insignificant, but it's very important that you do it”
Gyilkos és unott pillantással mértem végig, mikor kijelentette, hogy értékeli az aggodalmamat, épp csak nem szokott figyelni rá. Aztán csak legyintettem. Ennyivel nem tudsz lerázni. - Uhw. Pocsékul hangzik. Ezt végül is meg tudom érteni. Én is utálom a kényszeredett vacsikat, és nálam is rögtön elgurulna a gyógyszer, ha az apám felszedne egy velem egy idős puttanát, aki nyilvánvalóan csak a pénzre és a csillogásra utazik. - forgattam meg a szemeimet a gondolatra. Inkább engem pénzeljen, mint egy idegen sugar daddy-je legyen. Nem engedem. - De ha gondolod, én szívesen bezárkózom veled egy szekrénybe. - villantottam egy cinkos vigyort az ajkamba harapva. - Amúgy sem erőszakolhatják rád, hogy elmenj, nem? Vagy igen? Nálatok se nagyon van demokrácia? - nálunk úgyis mindig az van, amit a drága nagyi akar. Utálom. - William. - ha már ilyen formális nevekkel dobálózunk. - Mi bajod a bulizással? De most komolyan kérdezem! Nincs abban semmi rossz, ha elmész valahová, ahol iszogathatsz, lazíthatsz, táncolhatsz kicsit. És képzeld! Meglepii! Egyik sem erőszak! Némán, szomjasan, ácsorogva vagy a kis fenekeden ücsörögve is hallgathatod a zenét. Társaságban lehetsz, de nem kell figyelned rájuk, ha nem akarsz. Ismerkedhetsz, vagy elbújhatsz egy sarokban. Néha igenis ki kell mozdulni! És az senkire sincs ráírva, hogy milyen helyekre jár. Az öltönyösök kurvákhoz mennek, a szakadt farmeres csávó pedig lehet, hogy elegáns kaszinókba. Ezek csak üres, átlátszó és rohadt béna kifogások, hogy otthon punnyadhass és sajnálhasd magad. - ismét szükségesnek éreztem a képzeletbeli dokinős szemüvegem igazgatását. Kikészít ez a pasas, és most nem épp pozitív értelemben. - Ha van valami ütősebb, mint az uncsi kávéd, akkor jöhet! Whisky, vodka, vörösbor. De nem ragaszkodom a kizárólag "v" betűs kínálathoz. Grazie. - csak remélhettem, hogy tart a rendelőjében ilyesmit a kis bűnös lelkem. - Tényleg! Hidd el, Will, csak a te érdekedben makacsoltam meg magam. Ha nem zsarollak be egy ilyen piti hülyeséggel, sosem tennéd ki a lábadat otthonról. Néha magadnak is adhatnál pár jó tanácsot, dokikám. - ráztam meg a fejemet plafonra szegezett szemekkel. - Oké. Diszkó kilőve. Tuc-tuc zene kilőve, jelentsen ez bármit is. - bólintottam. - Nyugi, nem viszlek olyan helyre, amitől eret akarsz majd vágni. Különben kinek mesélném a szaftos pletykáimat apuciról? - vonogattam a szemöldököm. - Jól van, jól van. - sóhajtottam megadón. - Egy már korábban lefoglalt fegyver szállítmányról beszéltek, amit a helyi rendőrségről szállítanak tovább. Öhm... Washingtonba... azt hiszem. Lehet, hogy ez nem jelent semmit, de mivel pont az általatok fegyverkereskedőnek vélt pacákkal beszélt, így esélyes, hogy ki akarják rámolni? - pislogtam ártatlanul. Mármint nem az apám akarja kirabolni, ő csak felhívta a figyelmet a kínálkozó lehetőségre.
-Demokrácia? -mosolygom egy jót ezen a kérdésen. -Ha lenne, már rég nem ez lenne. Mindig az van, amit az apám akar, ráadásul nem hagyhatom egyedül Trixit sem. Ha másért nem, a húgom miatt muszáj. Bármennyire is csábító lenne az a közös szekrényes bujkálás. De akár el is jöhetsz. Biztos... érdekes fénypontja lennél az estének. -biztosan keltene nem kis érdeklődést, hogy Char mégis kicsoda-micsoda. -Aaaaaaaaaa... mikor lettél te a terapeuta ebben az ismeretségben? -vonom fel a szemöldököm egy sóhajjal, értetlen pislogások közepette. -A bulik idegesítőek. Részeg emberek tömkelege, és valaki úgy is forszírozni fogja, hogy igyál. Ha nem iszol, akkor egy party gyilkos kis rohadék vagy, de ha meg iszol, akkor miért csak ennyit? Ha meg nem csak annyit, akkor nem tudod a határaidat, és minek kellett így szétcsapni magad? Ha nem táncolsz, unalmas vagy, ha táncolsz, akkor csak feltűnősködsz és egyáltalán nem figyelsz a többiekre. Ha egyedül mész, szánalmas, ha csoportban mész, akkor görcsös leszel. Több macera, mint amekkora élvezet. -egyébként sem tudom megmondani, mikor voltam utoljára tényleges buliban, nem csak iszogatni egyet a srácokkal. Szerintem még az egyetem alatt... azt hiszem. -Csssss, hát meghallja. -pislogok a kávém felé megjátszott kétségbeeséssel, hogy aztán az irodámban lévő, mini hűtőhöz sétálhassak. Kivettem belőle egy üveg whisky-t, hogy aztán elé pakolhassam, egy pohárral együtt. -Nessun problema. Alla tua. -pillantok rá egy halvány mosollyal, majd vissza is helyezkedtem az előző testhelyzetembe. -Tudod, mit mondanak. Aki a maga orvosa, annak biztosan bolond a betege... -de persze ettől még valahol igaza van abban, hogy néha én is megfogadhatnám azt, hogy ne csak itthon üljek, mint valami begyöpösödött idióta, hanem hanyagolhatnám a munkát. Főleg, hogy nem egy ember mondta már ezt, így... akár még igaz is lehetne. -Hjajj... -kész ez a csaj. -Jó, legyen. Ha ezeknek megfelel a dolog, a világ végére is kimozdulok veled. Jó lesz így? -döntöm enyhén oldalra a fejemet, várakozva pillantva Char-ra tovább. Remélem, így már rátérhetünk arra, ami igazán fontos. -Igen, esélyes. Ez tényleg hasznos infó volt. Bár valószínűleg piti alakokkal fogják csináltatni, akik nem fognak köpni, de ha rájuk bizonyítható több, más fajta bűncselekmény is, akkor máris nyert ügyünk van. Köszönöm. -villantok rá egy hálás, széles mosolyt, elővéve a telefonomat. Gyorsan megírtam rajta egy üzenetet a kollégáimnak, hogy figyeljenek erre a bizonyos fegyverszállítmányra, mert esélyesen veszélyben van a biztonsága. -És egyébként hogy vagy? Még mindig nem sejtenek semmit arról, hogy a háttérben velünk dolgozol? -van, akinek megterhelő lehet az, hogy ilyen játékot játszik. Főleg a saját apja ellen. -Mit fogsz csinálni, ha az apád börtönbe kerül majd? Van valami elképzelésed, terved, ilyesmid?
“Whatever you do in life will be insignificant, but it's very important that you do it”
- Egy szóval sem mondtam, hogy Trixi nem jöhet velünk a szekrénybe bujkálni. Ez nem privát parti, vita mia. - húztam sejtelmes mosolyra a számat. - Puuh. Az biztos. - nem fénypont lennék, hanem igazi fénysugár. Csak úgy ragyognék. - Ha csak nem akarod bosszantani a családodat, ők pedig nem mazochisták, akkor nem hiszem, hogy örülnének nekem. Kivéve, ha túlcsordul bennük a haszonleső sznobság. Akkor imádnának. Mármint apámat. Engem használva közvetítőnek. - ha jártasak bizonyos körökben, akkor vágják, hogy apuci egy híres és menő ügyvéd, akinek nem kevés suska van a zsebében. Vagy a számláján. Kinek ami tetszik. - Mindig is én voltam a te terapeutád. Ez sosem volt fordítva, de hitegesd csak magad. - valakinek őt is fel kell ráznia időnként. - Öööööööööööö.... aha. Ja nem! Tiszta hülye vagy. Ezt csak te bonyolítod túl abban a lüke agyadban. - sajnálom, de ezek tények, drágám. - Ha velem bulizol, az garantáltan több élvezet, és semmi macera. - ezt megígérhetem. Ezt a kékjeim is tökéletesen tükrözték, ki sem kellett mondanom. A csillogás pedig az olasz kiszolgálásnak és az isteni whisky-nek szólt. - Tündér vagy, kösziikee. - töltöttem is magamnak gyorsan egy pohárkával, mielőtt még meggondolja magát. - Ehhez mondás sem kell. Így is úgy is bolond vagy. - rándítottam egyet a vállamon finom úrihölgyekhez méltó eleganciával. - Jó lesz így. - tartottam oda neki a kisujjamat, hogy megpecsételhessük az alkut. - Hát nincs mit. Tudom, hogy ez nem sok, de nagyon vigyáznak arra, hogy ne hibázzanak, ne bukjanak le és soha ne mondjanak semmi konkrétat. És én is úgy hiszem, hogy olyanokkal csináltatják, akikért nem kár, ha lebuknak, lecsukják őket, és valószínűleg nem tudnak majd semmit sem. Mindig vannak megkeseredett, kétségbeesett emberek, akiknek azonnal könnyű pénzre van szükségük. Az olyanok, mint az apám pedig előszeretettel kihasználják őket, ami hányingerkeltő. - nem véletlenül segítek Will-nek és fordulok az apám ellen. Valakinek véget kell vetnie ezeknek az undorító játékoknak. - Nem. Szerinted úgy nézek ki, mint aki törődik az apja kétes ügyeivel, vagy úgy egyáltalán az apjával? Az se zavarja, ha valami szerinte lepukkant bandában zenélek, mert addig se ütöm olyanba az orromat, amibe nem kellene. Persze attól még arra ideges, hogy nem inkább nagyratörő ügyvédi ambícióim vannak. De pont emiatt nem is gyanakszik senki semmire. - azt hiszik, hogy az életemet se veszem komolyan, nem még ezeket. - Hát nem tudom. Majd lesz valahogy. Nem vagyok naiv picsa, aki azt képzeli, hogy vígan eléldegél majd apuci félretett pénzéből. Ha megbukik a simliskedésekkel, akkor elbukja a vagyonát is, mivel ki tudja, hogy miből származik. Simán benne van, hogy majd valami mini garzonban gubbasztok egy leszakadt ágyon, és éjszakai pultoskodást kell vállalnom. Akkor majd azt csinálom. De azért reménykedek benne, hogy van jövőm a zeneiparban helyette. Nem szeretném, ha végül nekik lenne igazuk, és kénytelen lennék jogászkodni. Nem lennék önazonos és ennek a gondolata is kiakaszt. De nem félek. Ügyes nagykislány vagyok, majd megoldom. Nem mindenkinek pénzes a családja, mégis lehet jó életük. - pillantottam rá valamiféle megerősítésre várva.
-Hát… inkább ne jöjjön. Mármint… mindegy. –ebből már úgy sem tudnék kijönni jól. Imádom a húgomat, de nem szeretnék vele együtt meg Char társaságában egy szekrényben bújkálni. Akkor már egyszerre csak az egyik, vagy csak a másik. Mindkettőnek meglenne a maga… varázsa?! Miiiii?! -Sosem használnálak a családom bosszantására, és félő, hogy tényleg felragyogna a saját apámban a lelkes fénysugár a tiéd miatt. Mindkettő ügyvéd, szóval azt hiszem, hogy ne kísértsük a sorsot. –elég nekünk a saját szülői nyomorunk, nem kellünk egymás életébe ilyen téren. Sosem tenném ki annak a sznob, undorító, megjátszott légkörnek, amitől én is mindig befonnám a hajamat. -Jó tudni, hogy nekem is van egy. Mennyivel lógok eddig az üléseinkért? –ha már ő az én terapeutám és nem pedig én az övé. Mondjuk tény, hogy az sosem voltam. Charmaine nem egy klinikai eset, bármennyire is tűnne annak, vagy bármennyire is lenne indokolt a családi háttere miatt. Ő egyszerűen csak… ilyen. Pörög, életvidám, laza… kicsit irigylem is ezek miatt. -Hát… majd meglátjuk. De neked elhiszem. –elég határozottnak tűnt, és a tekintete is ugyanezt sugallta, ráadásul nem akartam tovább ragozni ezt a bulizásos dolgot. Értem, hogy lehet, csak én gondolom túl, én parázok rá feleslegesen, de nem tudom megmondani, mikor lazítottam utoljára úgy isten igazából. Általában dolgozom, ha pedig nem, akkor néha összeülök a srácokkal meginni egy sört, vagy otthon olvasok, esetleg vigyázok a húgomra. Meg persze időt is kell szakítanom az anyámra is, szóval… nem is igazán jutott időm ilyesmikre. Csak egy mosollyal nyugtáztam az italnak szóló lelkesedését, aztán egy sóhajjal nyújtottam oda neki a kisujjamat, hogy letehessük a „kalóz esküt.” Azt meg nem is akartam kommentálni, hogy így is, úgy is bolond vagyok. Köszi, én is téged. -Ez bőven több, mint amink eddig volt. Ha felkészülünk, akkor meg tudjuk akadályozni azt, hogy visszaszerezzenek fegyvereket, és habár csak kisebb halakat a tengerben, de el tudunk kapni olyanokat, akiknek nem kellene szabadon rohangálnia. Én is sajnálom az ilyen kiszolgáltatott alakokat, de ez egy olyan többlépcsős probléma, amit nálunk nagyobbaknak kellene megoldania. –de nem fogják, mert nem érdekük. A leszakadó rétegek egyik országban sem érdeklik a vezetőséget, vagy csak nagyon ritkán. -Akkor jó. Nem akarom, hogy megüsd a bokád ezekkel. –ha neccessé válik a dolog, akkor ki kell szállnia, de addig remek informátorunk. Tényleg szerencse, hogy olyan, amilyen, és így tényleg senki nem nézné ki belőle, hogy figyel bármire is a gitárján túl. -Ebben tökéletesen igazad van. Rengetegen vannak, akik a legszarabb helyzetekből küzdötték fel magukat és nem születtek a miénkhez hasonló, gazdag családba. De én sem féltelek egyébként. Egyrészt, mert szerintem van jövőd a zeneiparban, másrészt meg… ha minden kötél szakad, úgy is tudod, hogy a vendégszobámban elférsz, amíg nem találsz valami mást. –de ez persze tényleg az az eset, amikor már nincs más megoldása. Ha valaki, akkor ő aztán biztosan nem kell, hogy másoktól függjön. -De ha már így felhoztad… mi újság zene fronton? Találtál már egy normális zenekart, vagy továbbra is alkalmi basszeros vagy szánalmas bandákban? –ha már a hivatalos részekről többet nem tudunk beszélni.
“Whatever you do in life will be insignificant, but it's very important that you do it”
- Szóval kettesben akarsz bújócskázni velem? - vontam fel a szemöldököm pimasz mosollyal. - Tényleg! Ezt az aprócska részletet el is felejtettem. A két ügyvéd apuci között biztosan eret vágnék!! Akkor már ketten szajkóznák nekem, hogy kezdjek valamit az életemmel, és vegyem nagyon komolyan a jogi tanulmányaimat, vagy az elit kiközösít majd. Nem fogok rendes férjet találni, és a Shaw nevet is páros lábbal tiprom a sárba. Oh, sőt! Konferenciahívásba bevennék a drága jó nagyit, hogy mi az, hogy nem kerül a doktor szócska a nevem elé, aztán arra a napra vége is az önbecsülésemnek. - imitáltam egy gyors fejlövést az ujjaimmal, elterülve a kanapé háttámlájának dőlve. - Ugyan, Will, ne nevettess. Természetesen az én praxisom megfizethetetlen. Ezt nem kapod meg akármelyik rendelőben. - szóval élete végéig sem tudná törleszteni az eddigi és a hátralévő üléseinket. Kevesen vannak azok, akik ennyire nyíltan a szemébe merik mondani, hogy lazítania kellene, és csak kifogásokat keres, miért ne tehetné. - Meg is látjuk! - nem fogja megúszni a közös bulit, abban biztos lehet. Én nem felejtek. - Az élet hierarchiája ritka szarul működik. - ráztam meg a fejemet csalódott grimasszal az arcomon. Nem igazság, hogy azok tehetnének a rossz dolgok ellen, akik a rossz dolgokat generálják. Ez egy végtelen csapda, amiből sosem lesz kiút. - Engem nem kell féltened, tudom, mit csinálok. És az apám csak nem csipkézné ki a formás kis seggemet, ha megbuknék. Vagy...? - tény, hogy nem a legjobb a viszonyunk, nem dúl az apa-lánya love, de csak nem bántana vagy ilyesmi. Ha fontosabb neki a sötét biznisz, mint az én életem, akkor csak gratulálni tudok neki. - Aaaww. Először csak a szekrény, most meg már a vendégszobádat ajánlgatod. Gyanús vagy te nekem, Dr. Redmond. - kacsintottam rá, de aztán gyorsan visszakomolyodtak a vonásaim. - Köszönöm, hogy mellettem állsz. És nem csak szakmai kényszerből. - tudom, hogy őszintén hisz bennem, a karrieremben, és tényleg számíthatnék rá, ha valamiért beütne az otthoni gebasz. - Ez az ajánlat fordítva is érvényes. Csak nekem nincs vendégszobám, szóval be kell érned az ágyammal. - vontam meg a vállamat ártatlan mosollyal. - Továbbra is alkalmi basszeros vagyok, de hé, nem csak szánalmas bandákban! Vannak köztük normálisak is. - kértem ki magamnak a nevükben is, miközben felhúztam az orromat. - De való igaz, hogy még nem találtam meg az igazit. Viiiszont!! Van egy zenész ismerősöm, aki említette, lehet, hogy indulóban lesz egy új projektje, és oda szívesen bevenne, ha nekem és a leendő énekesnek is megfelel. Talán majd az elindít végre valamit. Tudod, hogy optimista alkat vagyok, de közben két lábbal a földön típus is. Így előre nagy ábrándjaim nincsenek. Majd hiszem, ha látom. De ha bejön!! Eljössz majd az első fellépésünkre, ugye? Az első sorban akarom tudni azt az unott, vérszegény fejedet. - dobtam neki egy puszit. - Na! Csapd fel a határidő naplódat, és keressünk egy buli dátumot! MOST!
A békesség kedvéért inkább nem reagáltam arra, hogy kettesben akarok-e bújócskázni vele, mivel ebből már sehogy sem jöhettem volna ki jól. Így inkább a hallgatás mellett döntöttem. -Akkor mindenki önbecsülésének annyi lenne. A családi vacsik amúgy is úgy néznek ki mifelénk, hogy miért pszichológus lettem, annak semmi értelme, az nem elég jó, lettem volna inkább ügyvéd, azzal vinném is valamire, mert úgysem vagyok elég ahhoz, hogy olyan legyek, mint a nagyapa. Szóval ja. -forgatom meg a szemeimet egy sóhajjal. Nem is szeretek erről beszélni, így legyintettem is rá, hogy hagyjuk is. -Abban biztos vagyok. -engedek meg magamnak egy lágy, hálás mosolyt. Általában nem engedek magamhoz annyira közel senkit, hogy ilyen viszonyt alakítsunk ki, de Char természete egyébként is a szókimondó kategóriába tartozik, így bőven van rá lehetősége, hogy kifejtse nekem azt, miben tévedek és mennyire merev vagyok. -Igen, az biztos. Nem túl fair a játék, amit játszik. -az élet nehéz, igazságtalan és borzasztóan rossz. -Hát ezt nem tudom megmondani. Ez attól függ, az apád mennyire tartja fontosnak a bizniszt, a családot, és a tényt, hogy ezzel végül is árulást követsz el ellene, vagy ellenük. Ahelyett, hogy élveznéd az előnyeit, a megbukásán dolgozol. Szóval csak... vigyázz magadra, és ha gáz van, szállj ki. -nem akarom, hogy baja essen valami miatt, amibe tulajdonképpen én rángattam bele. -Ajj, lebuktam, hogy nincs kivel UNO-znom esténként. -ciccegek lemondóan, mint aki tényleg lebukott, de aztán a vonásaim meglágyulnak, ahogy megköszönte a támogatásomat. -Ez alap dolog, és köszönnöd sem kell. -nem csak az informátorom, hanem valamiféle barátom is, így alap, hogy érdekel, mi van vele. -Majd viszek hálózsákot. -rázom meg a fejemet egy hitetlen grimasszal. Mindig ez jár a fejedben?! Jót mosolygom az orrfelhúzós mimikáján, miközben érdeklődve hallgattam azt, ahogy arról beszélt, hogy van egy ismerőse, aki által talán most szerencséje lehet zene fronton. -Mindenképp ott leszek az első fellépéseteken, ki nem hagynám. Majd viszem a Penge hangulatot a helyszín sötétségébe a vérszegény fejemmel együtt. -de azért a véres rave party részt kihagynám. De ha már vérszegény a fejem, akkor adta magát ez a vámpíros hasonlat. -De örülök, ha legalább ennyivel előbbre vagy az álmaidat illetően! -címzek neki egy lelkes, széles mosolyt, hogy aztán megadóan előkotorhassam azt az emlegetett naplót. -Tessék, keress benne egy neked tetsző, szabad időpontot, amikor másnap sem jön hozzám korán senki. -adom át neki a noteszt, hogy beírhassa saját magát, nehogy véletlenül elfelejtsek oda menni.
“Whatever you do in life will be insignificant, but it's very important that you do it”
- Ejj, ezek a családi iszonyok. Szülők, nagyszülők. Csak a baj van velük. - forgattam meg a szemeimet kiöltve még a nyelvemet is hozzá. - Ne is törődj velük, Will. Nagyon is jó vagy abban, amit csinálsz, és elég vagy bármihez, amit el szeretnél érni. Lehet, hogy a pszichológia nem ugyanaz a szemükben, mint a jog, de ez is egy nehéz terület, ha nem még nehezebb. Mégis milyen szépen felépítetted magad, a karriered már most, és még csak a harmincas éveid elején jársz. Előtted az egész élet, még csak most vagy a legjobb formádban, a legaktívabb éveid következnek. Szerintem sokra fogod vinni, ahogy megismertelek. Baromság a károgókra hallgatni. Ők csak azért szajkózzák a saját idiótaságaikat, mert nem bírják elviselni, ha valaki nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek, és merészeli nem követni a családi hagyományokat, hanem az álmaiért tesz. Tehát a véleményük nem lehet mérvadó és kész. - fontam össze a karjaimat magam előtt határozott tekintettel. - Ééééés? Miért nem ügyvéd lettél? - vonogattam a szemöldököm játékosan, bár azért jó nagy adag részben kíváncsian is. - Avagy miért pont a pszichológia. Én bele is halnék, ha még mások problémáit is nekem kellene cipelnem. Lehet, hogy valakit úgy megsajnálnék, hogy két hétig nem aludnék, mert nem tudnám abbahagyni a sírást. Te egy hős vagy. - és ebben nincs semmi túlzás. Ehhez nagyon kemény lélek és kötél idegek kellenek. Mindezt úgy, hogy mellette nem hiányozhat az empátia, az odafigyelés, a segítőkészség. Will-ben mindez megvan. Nem úgy, mint az apámban. - Ha nem keverné magát kétes üzletekbe, mint valami aljadék bűnöző, akkor én sem kényszerülnék az árulásra. Inkább ő vigyázzon magára, és neki kellene kiszállnia. Miért nem elég csak ügyvédnek lenni, és azzal degeszre keresni magát? Vagy valami legális plusszal. - gyomrom nem lenne hozzá, hogy úgy húzzak hasznot, hogy közben másokat megkárosíthatok. - Mi van, ha valami drogbandát is folyton kihúz a szarból, és miatta halnak meg gyerekek százai az utcán? Erre nincs mentség. - már csak folyton ilyenek jutnak eszembe, ha meghallom csörögni a mobilját. - Egy jó kis UNO-s pizsi partira mindig kapható vagyok. Tudod a számom. - ééés elképzelhető, hogy ez nem elviccelt ajánlat volt. - Na még mit nem! A hálózsákod rejtélyes módon fel fog gyulladni, csak szólok. Elképzelhető, hogy látens piromániás vagyok, doktorúr. - velem nem érdemes ujjat húzni. - Penge? Háh. Álmodik a nyomor. Te drágám inkább olyan csilli-villi alkonyatos típusnak tűnsz nekem. - ingattam a fejemet jót nevetve. - De örülnék, ha eljönnél. Sokat jelentene. Tényleg. - kapott is érte egy megelőlegezett hálás mosolyt. - A legközelebbi péntek este lesz! - böktem rá a naptárban. - Arra a napra ne fogadj már túl sok beteget, vagy csak cukifejeket, hogy ne húzzanak le teljesen az életről. Miénk az egész éjszaka, aztán szombaton kialudhatod magad, és hétfőn újult erővel vághatsz bele a praxisodba. Megfelel így ővérszívóságának a dolog? Napfény sem éri így érzékeny bőrödet. - húztam aljas kis vigyorra a számat. - Beírva! Véglegesítve! Nincs visszaút, il mio carissimo Guglielmo. - elégedett pofival nyújtottam vissza a határidőnaplót, miután belefirkantottam az időpontot. - Mi a kedvenc italod? - forgattam meg színpadiasan a kezemben lévő whisky-s poharat a szemléltetés kedvéért. - Milyen zenét szeretsz? - muszáj tudnom ezeket, hogy a lehető legjobb helyre rángassam el magammal, amit garantáltan élvezni fog, és többet nem rinyál, ha velem kell jönnie.
-Köszönöm. –nézek rá egy hálás, meglepett mosollyal. Egyébként tudom, hogy igaza van, és már nem szoktam felvenni ezeket a megjegyzéseket, de ettől még van az az állapot, amikor nem szeretnéd, hogy még kettőt beléd rúgjon valami idióta rokon. Elvileg nem azért járnál haza, meg közös kajálásokra, hogy a saját szidásodat hallgasd, de mégis ez a helyzet, ami borzalmasan irritáló. Emiatt kerülöm el őket inkább, már ha tehetem. -Jó kérdés. Azt hiszem, elsőként azért, mert nem akartam olyan lenni, mint az apám. Ráadásul nem akartam, sokszor ártatlan, vagy épp bűnös embereket védeni azzal, hogy őket védem, vagy épp vádlom. A pszichológia, a profilozás mindig is közelebb állt hozzám. A nagyapám ezzel foglalkozik, a legjobb volt a maga idejében, így bekerült egy olyan szervezethez, ahová én is szeretnék. –kezdek bele a válaszba kissé elgondolkozva. Még sosem kérdezték meg tőlem, hogy miért ezt választottam, azt hiszem. -Plusz tényleg szeretnék másoknak segíteni, és nem mondom, hogy nem történt már velem is olyan, hogy túlságosan benne ragadtam valamiben, vagy épp miattam lett valaki sokkal rosszabbul. Plusz mivel nem csak magánpraxisban vagyok pszichológus, így másféle ingerek is érnek, amik miatt… nem szívesen megyek necces helyzetek közelébe úgy amúgy. De számomra ez megéri, mert hiszek benne, hogy mindenkinek jár és/vagy kellene egy-egy elbeszélgetés. De öhm… hős semmiképp sem vagyok. –rázom meg a fejem egy zavart mosollyal, és talán még az elpirulás szándékát is éreztem a testemben, szóval inkább igyekeztem valami másra figyelni. Nem az elismerő szavakért csinálom ezt, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól. Főleg olyasvalakitől, akinek nagyjából adok is a véleményére, és tudom, hogy nem hazudik erről. -Vannak emberek, akiket az izgalom, a hatalom és a helyzetükkel való visszaélés vonz. Vagy éppen az, hogy az igazságszolgáltatás egyébként is korrupt tud lenni és ezt ki lehet használni önös célokra is. –szóval valahol lehet, hogy az apjával kapcsolatban is itt lehet a kutya elásva. -Épp ezek miatt vagy te hatalmas segítség nekünk, Char. Ha te nem lennél, még kevesebb esélyünk lenne megakadályozni egy esetleges ilyen forgatókönyvet. –nem akarok belegondolni, hogy esetleg tényleg ez lehet az egyik dolog, ami az apja tevékenysége miatt működhet. -Majd ha legközelebb nem tudok aludni, felhívlak. –és lehet, hogy tényleg. -Akkor a legjobb helyen van, kisasszony. Semmi perc alatt kikezeljük ezt a rossz szokást. –nem tudom elképzelni, hogy egy ágyban aludjak vele, és nem azért, mert óvodás a felfogásom, csak… ki tudja. Ez semmiképp sem hangzik túl etikusnak. -Jajj, pfujjjj. –még a hideg is kirázott a gondolattól, hogy olyan diszkó gömb vámpír legyek. -Ki nem hagynám. –tudja jól, hogy így van. Szívesen támogatom, mivel neki ez fontos. Figyeltem, ahogy felvázolta a péntek esti tervet, aztán azt is, ahogy beírta magát a naplómba, amit vissza is kaptam tőle. -Tökéletesen megfelel. Kelleni fog az a két nap, hogy újra tudjam, merre vagyok arccal előre. Az egyetem óta nem rúgtam be, vagy… maradtam fenn túl sokáig, szóval érdekes kihívás lesz. Majd… támogass be egy taxiba, ha nagyon gáz lennék a végére. –húzom egy zavart, bizonytalan mosolyra a szám. Mibe mentem én bele, te jó ég… -A sör, egyértelműen. Nem vagyok kifejezetten rövides alkat, de ha mégis, akkor én is a whisky-re szavazok. A zene meg… eléggé szeretem az alternatív, indie vonalat, mint mondjuk a Kings of Leon, de a klasszikus rock, a blues, a folk, jazz is jöhet. Inkább az ilyen… háttérzaj jellegűek állnak hozzám a legközelebb. –tudom, unalmas…
“Whatever you do in life will be insignificant, but it's very important that you do it”
- Ez érthető, és együtt tudok érezni vele. Apám is bárkit véd, ha győzelmet és pénzt szagol. Nekem ez ellenkezne az elveimmel. Én sem szeretnék rá hasonlítani. - talán ezért is értjük meg egymást ennyire Will-el, szinte az első pillanattól kezdve. Még ha személyiségben nem is, sok dologban rokon lelkek vagyunk. A családi üzelmekben mindenképp. - Viszont az érdekesen hangzik, hogy a nagyapád nyomdokaiba lépnél. Milyen szervezetről van szó? Ha nem titok! - tettem hozzá gyorsan. - Ez valami menőbb dolog, mint az FBI? Mert szerintem azért az sem kispálya, ha engem kérdezel. - de a szavaiból nagyon úgy tűnt, hogy ez üti az ügynök kártyát. - Ajj, már! Nekem a hősöm vagy, William, akárhogy is szerénykedsz. - legyintettem. - De öhm... mit jelent nálad a necces helyzet? Nehogy valami olyan szituba rángassalak, ami kívül esik a legvégső komfortzónádon is. Ki akarlak rángatni a csigaházadból, ez egyértelmű célom, de nem szeretném, ha pont én lennék az, aki miatt sikítófrászt kapsz és rohansz haza. - talán jobb, ha ezt most előre tisztázzuk, és akkor egyikünk sem kerül kellemetlen helyzetbe akaratán kívül. - Aaaaww, a végén még elpirulok. - legyezgettem az arcomat az ujjaimmal, miután hatalmas segítségnek nevezett. - Ezt nem lehet kikezelni. Rendkívül súlyos. Menthetetlen! - kaptam drámaian a szívemhez, majd a kézfejemet a homlokomhoz emeltem, mint akit az ájulás kerülget. - MIIIIIIIIIII!??????? - pislogtam rá nagy szemekkel, mint az infarktusos hal a szatyorban. Még jó, hogy ültem, vagy menten lementem volna hídba. - Mi az, hogy az egyetem óta nem rúgtál be, vagy maradtál fenn túl sokáig!??? - folytattam a kisokkolt hüledezést. - Nem-nem-nem! Ezt a szörnyűséget orvosolni fogjuk! Mostantól receptre írom fel neked a velem való lógást. Ez az állapot nem maradhat így! Még túl fiatal vagy a porosodó megsavanyodáshoz. Én pedig túl fiatal, hogy ezt hagyjam. - ez az ember... te jó ég! Katasztrofálisan bánik magával és a magánéletével. - És nyugi. Ha elfajulnak a dolgok, együtt leszünk vállalhatatlanok. Egy jó bajtárs nem hagyja sorsára a cimboráját az ilyen helyzetekben sem. - kacsintottam rá. - Nahát-nahát, Dr. Redmond. Micsoda remek ízléssel áldotta meg a teremtő. - csaptam össze a tenyereimet elégedett vigyorral, mert hogy... - Mostantól koncertekre is velem fogsz járni! Akarom mondani... mostantól koncertekre is fogsz járni. Mert gondolom eddig abban sem remekeltél. Eddig! - bólogattam összehúzott szemekkel. - Péntektől bizony azonnali hatállyal másik időszámítás kezdődik, és lázadó fiúcska leszel! Új Will-t köszönthetünk majd. - itt bizony sürgős közbelépésre van szükség.
-A lehető legkevésbé sem hasonlítasz apádra, Charmaine. Komolyan. Sosem tudnál olyan lenni, mint ő. -ezt pedig kifejezetten nagyon szerettem benne. Ugyan a személyiségünk tűz és víz volt, és sokszor éreztem azt, hogy menten elfáradok tőle, de ettől még jól kijöttünk egymással és megértettük egymást. Mindkettőnknek meg volt a maga családi keresztje. -Sokka-sokkal menőbb, mint az FBI. Ez egy... fogalmazhatunk úgy is, hogy nonprofit szervezet, mivel nem fogadnak el pénzt a munkájukért, és az a lényeg, hogy az árnyékban, a hatóságok által nem megoldott, főként gyilkossági ügyeket oldják meg. A Vidocq Society egy olyan szervezet, ami a szakma legjobbjait foglalja magába, és a nagyapám, mint bűnügyi profilozó, a tagja volt ennek, amíg ki nem lépett a korára hivatkozva. Kihalásos alapon lehet oda bekerülni, és tényleg megválogatják, hogy kit vesznek be. Nem annyira ismertek, de annyira... nem is tudom, lenyűgözőek. Plusz egyébként a szülőhelyemen van a székhelyük. -szóval ez is egy elég jó pont. Ismerem a környéket, és biztosan nem tévednék el, ha ülésekre kellene járnom, vagy valami. -Semmi... olyat, hogy mondjuk ivás vagy ilyesmi. Csak mivel általánosságban véve gyilkosokkal és nehéz esetekkel foglalkozom, így a lehető legkisebb mértékben szeretnék hasonló szitukat a magánéletembe vinni. Tudod... kocsmai verekedések, balhés alakok elkerülésére gondoltam. Meg én nem vagyok jó társ egy késdobáló kocsmázásra... -vakarom meg a tarkómat egy zavart, bocsánatkérő mosollyal. Tudom, hogy nem lehet elkerülni a necces szitukat mindig, mindenhol, de igyekszem nem olyan helyekre járni, ahol ezek hatványozottan előfordulhatnak. -Csak... ha ilyennel találkozunk, akkor gyorsan lépjünk le onnan, légyszi. -felőlem mehetünk haza UNO-zni, vagy valami, csak... jó messze kerüljünk onnan. Jót mosolyogtam az elpirulós megjegyzésén, és azon is, hogy a piromániáját nem lehet kikezelni, mert rendkívül súlyos. Sőt! Menthetetlennek titulálta magát. A kiakadása egyszerre volt szórakoztató, másrészt pedig elgondolkoztam rajta, hogy most el kellene-e ásnom magam, amiért az egyetem óta nem éltem ilyen értelemben vett kicsapongó életet. Tudtam, mit szeretnék, így ezért küzdöttem mindig is. Amint befejeztem az egyetemet, elkezdtem praktizálni, és az óta pedig nyilvánvaló okok miatt nem csináltam ilyesmiket. -A legjobb szárnysegédnek hangzol, akit csak kívánhatnék, Shaw. De számíts a naaaaaaagyon vállalhatatlan állapotomra. Mert tényleg ezer éve nem engedtem el magam úgy... tisztességesen. Tuuuudom, ez gáz, és mi a frászt képzeltem, de... pontosan tudtam, hogy mit akarok az élettől, ez pedig a munka volt. Csak közben... mindegy. Ennyire azért csak nem szörnyű a helyzet... -ugye?! -Hjajj... van választási lehetőségem? -de gondolom nincs. -De nem hanyagolhatom a betegeimet magam miatt, Char. Tudod, hogy ők az elsők, és az a fontos, hogy rendben legyenek... -volt, akin nem tudtam segíteni, mert nem figyeltem eléggé... szóval ezt soha többet nem akarom megengedni magamnak. -De akkor majd péntekre előveszem a jobbik vérszegény fejemet, hogy ne legyek én a zombi a buliban... -engedek meg magamnak egy kínos vigyort, mert valahogy nehéz magamat egy ilyen szituba helyezni.
“Whatever you do in life will be insignificant, but it's very important that you do it”
Az a szervezet, amiről mesélt, őszintén lenyűgözött. Elhatároztam, hogy ha hazamegyek, alaposabban is utána guglizok a témának. Egyrészt érdekelt is, másrészt szeretek képben lenni. Harmadrészt szívesen beszélgetnék majd róla Will-el a jövőben, de így egyelőre aligha tudok érdemben bármit is hozzászólni, hogy ne legyek szuper tudatlan és ultra gáz. - Még sosem hallottam róla, de eszméletlenül érdekesen hangzik! - osztottam meg vele is a pozitív véleményemet. - Megértem, ha ez motivál és szeretnél közéjük tartozni. Tetszik, hogy ez őszinte lelkesedést vált ki belőled. - talán még sosem láttam ilyennek. A munkáját is szereti, de ez tök más. Ez szenvedély. - Szurkolok, hogy összejöjjön. Bár ismerve téged és az elszánt, lelkiismeretes, alapos hozzáállásodat, szerintem ez nem is kérdés. Azért a nagyapád elég menő fickó lehetett, ha bekerült a real life Döglött Aktákba. - ha a csillagos és/vagy a szívecske szemű emoji emberi lény lenne, akkor határozottan most én volnék az. - Oké, értem, mire gondolsz. - bólintottam. - Nem foglak olyan helyre vinni, ahol balhés szitukba kell keveredned. Még csak csendes szemlélőként sem, ezt megígérhetem. - húztam kivételesen szelídebb mosolyra a számat. - Megdumáltuk. Ha elfajulnak a dolgok, irány Narnia! - mármint a közös szekrénybe bújás miatt... érted... - A legjobb szárnysegéd is vagyok! Majd meglátod. Ámulj és bámulj, drágám. - húztam ki magamat a legnagyképűbb nézésemmel, ami csak létezik. - Nem, nem szörnyű! - ezt tisztázzuk. - Tökre értem, hogy az álmodért, a céljaidért mondtál le ezekről. De most ennyi év után ideje végre elengedned magad. Hidd el, rád fér egy alapos tombolás. Sokkal jobban fogod érezni magad utána, és újult energiákkal vághatsz bele a folytatásba. Időnként ki kell szakadni a monoton szerepből és valami újat kell kipróbálni. Annyi boldogsághormont meg ilyeneket fog termelni a szervezeted az újdonság varázsától, hogy alig várod majd a következő alkalmat, amikor részt vehetsz a Charmaine-féle lazulós gyógyterápián. - zongoráztam végig az ujjaimmal a levegőben. - Will. - vettem elő megint a tudományosan komoly fejemet, hogy anyja helyett anyja lehessek. - Ezzel nem hanyagolsz el senkit sem. Munkaidőben azt csinálsz, amit akarsz, de a szabadidő igenis szabadidő legyen! - érted? Mond, hogy érted! - Ne izgulj, denevérkém! Te leszel a leghelyesebb zombi a buliban. - villantottam rá egy sejtelmes félmosolyt, miközben látványosan végig mértem a kedvenc kis terapeutámat.
Kezdőlap
