Elég határozott és magabiztos, nem hagyja magát elnyomni és mindig hallatja a véleményét. Ha kérik, ha nem. Mindemellett van benne némi belenevelt felsőbbrendűségi komplexus, de ezt igyekszik levetkőzni magáról, elvégre a bíróságon ez csak hátráltató tényező volna. Karakteres hangja enyhén reszelős, parancsolóan áll bele mások fülébe. ez a parancsolgatós attitűd elég mélyen gyökerezik a lelkében, eléggé annyira, hogy hobbija is ebből nőjön ki. Nagyon nem szereti, ha nincs igaza, ki lehet a világból is kergetni az akadékoskodással meg a tagadással. ez nem is csoda, hiszen nem olyan régen még Japánban osztotta az észt a legényeknek a Sakaume-gumi ifjú, de annál kegyetlenebb minidiktátora cím tulajdonosaként. Persze amikor az apja, Yoshimasa feljebb került a ranglétrán és kumicho-vá vált, úgy a sebezhető pontokat redukálandóan egy szem lányát jó messzire pakolták a szigetországtól. Éppenséggel egészen Manhattanig, ahol a gazdagság mintapéldányaként tengeti mindennapjait egy felhőkarcoló tetején kialakított apartmanban. Néhány tetovált testőrön és házvezetőnőn kívül nincs vele senki sem. Érzelmileg így független és akaratos, ugyanakkor hiányolja az állandóságot is az életéből. A folyamatos házassági interjúk alól nem volt menekvés, azonban leigázhatatlan lelke nagyon nem tetszett az úrfricskáknak, így még ha akartak is efölött szemet hunyni, Chise mindig passzolta a kérdést. Mind megfutamodott, mikor kaptak egy szeletkét az édenből. Habár... kinek a pap, kinek a papné... van, akinek meg a sekrestyés. Ízlés dolga, ő pedig igazán nem egy ítélkező ember. Kivéve ha kérik, némi felárért lehet róla szó, persze utólagos reklamációt nem fogad el.
Vannak dolgok, amiknek jobb lenne az örök feledés homályába merülniük s vannak olyanok, amik nem megszületniük sem volna szabad. Eleinte Chisével is így voltak a szülei. Rosszkor, rossz időben érkezett, bajt és veszélyt hordozott magában a puszta létezése is. Egy gyenge pont volt. A családja egyetlen gyenge pontja. Vagyis.. milyen család. Az anyja  csak egy futó kaland volt, egy, a sok drága gésa közül. Bár a legszebb, ez vitathatatlan tény. Eme tejfel szőke hajú kislány érkezése átok volt s áldás is egyben, még ha apja imákat is zengett azért, hogy fia szülessen. Egy lány... gyenge, kihasználható, s mindenekelőtt hatalmas nagy rés a pajzson. Így volt ezzel apja is, ki akkoriban már igencsak a célvonalban volt a terveivel. A jobb kézből hamarosan a szervezet feje lesz, már mindenki tudja, már mindenki ezt sustorogja, így hát... egy leánygyermek minden, csak épp nem kellemes meglepetés egy ilyen rendszerben. Sokáig titokban is tartották a létezését, anyja mellett cseperedett a piros lámpás negyedben. Egy ideig... de hát az idő hol barát, hol ellenség. Vonásait nem tagadhatta le, hasonlósága már-már felkiáltójel volt a bandák szemében. Számtalanszor próbálták meg eltenni láb alól.  Azonban... túlélte. Túlélt mindent, mibe bele kellett volna halnia. Makacssága ésszel társult, hideg számítással és ájtatossággal. Helye lett az apja közelében, helyet kapott és talán krajcárnyi bizalmat így a kezdetek kezdetén.

És ez olyan... régen volt.

Kíméletlen kopogás visszhangzik az asztalon. Türelmetlen szusszantás, kecsesen mozgó boka, mely keresztbe tett lábakról is árulkodik. Fekete galléros dresszben akár egy özvegy feszül bele a bőrfotelbe, mialatt szempillantásával nyársra húzza az előtte állót. Nevetséges... még bohócnak sem lehet nevezni, nemhogy kérőnek. Szépen ívelt szemöldöke megrándul a habogásra. Mi a frász akar ez lenni... nem is érti az apja mit gondolt. Nem érti, a pénz miért ilyen fontos, holott ők uralják az Osaka prefektúrát. Kell még? Hát szerez neki. De minek is jött képbe ez a málészájú? Ütemesen koppan a körme az asztalon.
- Tehát?
Hangja lágy, akár a méz, mely az ember torkán akad és megfojtja azt. Fogalma sincs miért kell neki ezt MEGINT elszenvednie, de úgy fest, az apja még nem tanult az előző 11-ből. Ez lesz a tizenkettedik... a gondolatra kecses mosoly surran ajkaira. Intésére testőre kivánszorog az irodából és ajtónállóvá avanzsál.
- Ez eddig nem volt túl meggyőző, Tanaka-san.
Ez talán a végszó is egyben, mely megpecsételi a gazdag, ámde üresfejű flótás eddigi életvitelét. Csupán egy óra, ennyit töltenek odabent kettesben. Csupán egy órán keresztül sikoltozott, akár egy kislány. Az ötvenedik ostorcsapás surranó hangjával egyetemben halkult el végre. Földön fekve, kötözött sonkává varázsolva könnyel és nyállal borítja be a parkettát. Fekete magassarkú képe kúszik be könnytől homályos látóterébe, s annak tulajdonosa szenvtelen nézéssel tolja a sarkát a szájába, s fordítja el fejét annyira, hogy lássa az ezüst özvegyet.
- És most, Tanaka-san... Hazamész apucihoz, elmondod neki, hogy egy olyan szánalmas féreg, mint te, nem lehet Minami Chise házastársa. Az alku felbomlik és a legfontosabb... ha bárkinek is beszélsz az elmúlt egy óráról...
Édes, halk kuncogással telt rohadó méreg vegyül a légbe, Chise lehajol hozzá, szánalmas kis férgéhez s lábával nyomást gyakorolva az arcára fejezi be fagyos mondandóját.
- Megtalállak.

13 az igazság?

Nem volt itt hiba a rendszerben, "rejtélyes" módon az összes jelölt úgy találta, hogy nem méltó a Sakaume-gumi ifjú özvegyének kezére. Helyes is, mertek csak volna mást mondani! Természetesen nem mertek, a szóban forgó mérgező szépség tett róla, hogy véletlenül se aggassanak a nyakába ilyen hülyeségeket. Tervei voltak, álmai, vágyai, melyeket végig akar vinni, melyek kiteszik az életét. Fog a bánat itt lebabázni, meg reggeli pirítóst készíteni valami félkegyelműnek. Chisének egészen más tervei voltak a jövőre nézve. Ahogyan az apjának is, a saját, illetve a lánya jövőjére nézve is. Ez a kettő pedig... még a csillagokban sem találkozó párhuzamos. Testőre már kissé félszeg ábrázattal jön be, előre sejti mi fog történni, de hát.. a parancs az parancs. Az ezüstös szépség fel sem pillant az asztaláról, papírhalmok mögött csak a buksija legteteje látszik ki.
- Megint?
Kérdi lágyan hangzó éles pengével hangjában, egy puszta pillanatra sem szakítva meg egy szerződés áttanulmányozását. Testőre hümment, Chise sóhajtva dől hátra a bőrfotelben és masszírozza meg orrnyergét. A tizenharmadik, mi? Kinyújtja kezét, elvégre, ő olyan kis lelkes apuci kislánya, hogy _mindig_ megjelenik ezeken az esküvői interjúkon. Landol benne egy boríték, magához húzva kezdi el kiszedegetni a tartalmát. Gazdag család, hát persze, nem is várt mást. Szép kis szállodalánc, üzletember kisborjú, mint a mesében. A legkisebbnek keresnek arát. Nevetni támad kedve az ötleten mélázva, de vigyora az arcára fagy, amikor kibukik a fotó is a csomagból.
- Hát ez? Ez.. komoly?
Elképedve figyeli azt a szürreális alakot, ki kibontakozik a vonalak közül.  Úgy fest, az apjának elgurult  a gyógyszere, de már ezen sem lepődik meg. Nyilván a pénz és az érdek mitoválja őt is, Chisét viszont a vágyai és a céljai, szóval bármennyire is tetszetősen lázadó, Minami Chise mellé nem illik senki sem. Ő egyeduralkodó mindörökké. Három nap múlva lesz az interjú. Három napja van kitalálni a válogatottnál válogatottabb sértéseit, mit színes selyembe bujtatva észre sem veszik majd. Mókás lesz... nagyon mókás...

- H-hogy..mi?
Döbbenete szinte már Picasso-beli magaslatokat karcol, ahogy kinyalva, csinos kis vérszínű ruhájában áll a kijelölt étterem legfelső emeletén az ajtóban. Csak az apja van jelen, nyugodalmasan iszogatja a whiskeyt.
- Jól hallottad kislányom... lemondtam a találkozót. Az a suhanc... nem érdemli meg, hogy akár egy pillantást is vessen rád.
Persze hogy nem, ez evidens, mint ahogy eddig is ez volt, de... most miért ő intézkedett? Hiányérzet mardossa a lelkét, csorba, mely beszennyezi őt, mely alapján azt hihetik, hogy ő az ezüst özvegy akarhatta volna ezt az egészet. Mert nem ő intézte el az ellenkezőjét... Nem tudja megalázni, nem tudja hasznára fordítani, nincs kit zsarolni... hiány van, űr van, rés van. És ez roppantmód bosszantja.
- Hai.
Ellenben leül, s jó kislányként megvacsorázik a Sakaume-gumi új vezérével. De ennek itt még... nincs vége.