Terry & Killian

↜ Szeretni valakit, az több, mint egy erÕs érzés - az döntés, ítélet és ígéret ↝

Nem mondom, hogy teljesen elült bennem a veszély, mert voltak még kételyeim afelől, hogy a betörő gyilkos, vagy akárki, akiről eddig azt hittük Joseph, nem került elő és még mindig okozhatott fejfájást. De a kapcsolatunk Horatioval azt kell mondjam hatalmas szintet lépett, pláne ahhoz képest, hogy kis híján kiutasított az életéből eleinte. Mivel, hogy a baba érkezése rohamosan közeledett, így az ügy végül félbe maradt, én pedig végleg felmondtam a rendőrségnél, hogy a tanári pályámra összpontosítsak, na meg a kicsire, hisz a felkészülés sem volt épp kis munka. Nem, nem hittem benne, hogy sokáig nyugtunk lesz végre és boldogan élünk, amíg meg nem halunk, de bíztam benne, hogy legalább a tragédiák elkerülnek minket. Tévedtem.
Volt, hogy keresett a rendőrség, mert mondjuk még alá kellett írni valamit, vagy esetleg be-be próbálkoztak néha Horatio háta mögött, hogy vissza csaljanak, ezért nem kaptam egyből a mellkasomhoz, mikor megláttam a kijelzőn a számot és a hozzátartozó címet. De mikor egy mondatban meghallottam Horatio nevét és a gyilkossági kísérletet, majdnem kiesett a kezemből a telefon. Őszintén szólva a többit már meg sem hallottam. Pánikroham közeli állapotba kerülve
zuhant mellém a kezem a telefonnal, miközben az üres előadó teremben állva próbáltam összeszedni gondolataim, hogy cselekvésre képessé válhassak. Nem volt egyszerű, de végül magamra vettem zakóm és sietve magam után rántva a válltáskám indultam ki. Majdnem elütöttem pár kollégát, diákot, de a kocsimig meg sem álltam. Ott is annyira kapkodtam, hogy kiesett a kulcs a kezemből és mikor meg is lett, annyira remegett kezemben, hogy alig tudtam kinyitni az ajtaját. Tudtam, hogy nem eshetek szét, pláne nem vezetés közben, mert így is épp elég a baj, nem kellene tetézni. Bár megnyugodni később sem tudtam, nem léptem át a sebességhatárt, ellenben majdnem át mentem egy-egy piroson.
Még elég korán volt, így hálát adtam az égnek, hogy legalább parkolót találtam és nem kellet még kóvályognom is miatta. A szinte beestem a pultba, ahogy odaértem és megérdeklődtem hogy van, merre van, bemehetek e hozzá. A nővér segítő kész volt, csak épp segíteni nem sok mindenben tudott, azon kívül, hogy elárulta hová kell mennem.
Nem sokkal azután érkeztem az emeletre, hogy Horatiot elhelyezték a szobában, de az orvos így is utamat állta, ami mondjuk nem baj, legalább tudom mi történt vele, igaz, már alig vártam, hogy bemenjek hozzá. Igazából örülhetek, hogy ennyivel megúszta és hogy ilyen pozitívan állnak a gyógyulási esélyeihez, de attól még, borzasztó volt hallani ezeket és látni így őt. Bár az utolsó mondatra, azért rosszalló pillantást vetettem a doktorra.
- Azért a kommentjeit legközelebb tartsa meg magának. - jegyeztem meg morcosan, mert orvost így se gyakran hallani beszélni. Nem elég, hogy mindjárt kiugrik a szívem, ez még rá is tesz egy lapáttal.
Amint bementem hozzá, le se ültem, hanem megfogtam kezét, kerülve, hogy kárt okozzak a bekötött infúzióban, és a hajába simítottam. Így, hogy az arca nem sérült, a takaró pedig jó részt takarta sérüléseit, nem is tűnt annyira vészesnek, de nem ringattam magam hamis reményekbe, egyszerűen csak bíztam az orvos szavaiban.
- Édesem... - biggyesztettem le ajkaim, de nem akartam elpityeredni. - Hogy történhetett ez meg...? - simítottam arcára.
Igazából túl sokáig nem maradhattunk kettesben, de addigra én is leültem és a karját simogattam. Fogalmam sincs mit kellene tennem, de nem szerettem volna elmenni mellőle. A nyomozáshoz amúgy sem értek, nélküle pedig csak egy gépezetből kiesett fogaskerék vagyok. Ha ő nincs, akkor én sem. Már-már kezdtem magam hibáztatni, bár tudtam, hogy értelmetlenül, mikor újabb látogató érkezett. Meg is lepődtem, ahogy kopogására hátra fordultam.
- Joseph...? - pillogtam, és igyekeztem legalább annyira összeszedni magam, hogy ne lássa milyen közel járok a bőgéshez. Őszintén szólva nem tűnt gyilkos szándékúnak, és láthatóan őt is meglepte a dolog.
- A rendőrségről szóltak, hogy... baleset történt... - felelte, még az ajtóban megtorpanva, majd ahogy kezdte befogadni a látnivalót, úgy közelebb merészkedett. - Mit mondott az orvos? - kérdezte, s én igyekeztem mindent elmondani, amit nekem az orvos, a végét kivéve persze.
- Tudom, hogy nehéz most ez így, de... felfog épülni... Csak adj neki egy kis időt... - tette kezét hátamra vigasztalóan, ami jól esett, bár azért végig ott volt bennem a félsz, hogy mi van, ha mindez csak színjáték? Azért bólogattam rá, csak attól még... nehéz volt, igen. Nem hiszem, hogy másként alakulna, ha ott lennék vele, de úgy érzem, mintha megtöbbszörözőtek volna ezek a személyes támadások, mióta eljöttem onnan.
- Esetleg... tudok segíteni valamiben...? Úgy értem... vannak kapcsolataim, bár azt hiszem itt nem lesz szükség protekcióra, de akármi más...? - kérdi segítőkészen felajánlkozva, de csak fejem rázom, mert jelen pillanatban én sem igazán tudom, most még is mihez kéne kezdeni. Egy dolog az idő, de addig sem ülhetek és várhatok itt egész nap.

↜ öltözet ● thx. ● helyszín ● zene ↝

The optimist believes we live in the best of all
possible worlds; the pessimist fears this is true.

Azt gondolom egészen jól kezelem a problémáim nyújtotta feszültségem, de van egy határ, aminél már az én szemhéjam is erőteljes rángatózásba kezd. Ó, és akkor még nem is sejtem, hogy milyen rosszul fog elsülni a Terry elleni támadásom. Na jó, ne szépítsük, lényegében egy öngyilkos gyilkosságot tervezek ellene. Pontosan olyat, amilyet eddig, csak most ő is fontos részévé válhat. A dolgok azonban úgy adódtak, hogy most egészen másra kellett fókuszálnom helyette. Horatio ugyanis úgy döntött, hogy nem hajlandó részt venni, amolyan bábom lenni. Vagy ha nem is ő, de valaki alaposan meggátolja ennek lehetőségét. Nem elég, hogy Killian itt ügyetlenkedik, de még valami idióta is belekontárkodik a tervembe.
Gondoltam felhasználom a kórházi látogatást arra, hogy éreztessem azzal a majommal, hogy mennyire együttérző vagyok és hogy egyáltalán nincs miért tartaniuk tőlem, egy flúgos FBI-os tévképzetei miatt. Plusz legalább látom, hogy Horatio milyen állapotban van, tervezek e neki jövőt, vagy mondjak le róla teljesen, esetleg éppen még a javamra is fordíthatom egy esetleges amnéziáját. A lényeg, hogy jó ötletnek indult s ez odáig még megoldható is lett volna, amíg csak kettesben voltunk, de neeem... hát persze, hogy ide tolta a képét! Maradhatott volna a seggén, vagy nyomozhatna a helyszínen, de minek, ha itt is eheti a fene? Frusztrált voltam, noha ezt nem mutattam. Otthon rendszeresen meditálok, és lehetőleg sokat sportolok, nem csak a fittségem miatt, de kell valami, amin levezethetem fölös energiám, feszültségem.
- Dr. Scott. - bólintok oda, éreztetvén vele, hogy nem véletlen a magázódásom, ugyanis még mindig neheztelek rá, a legutóbbi és az azt megelőző esett miatt is. Egy dolog, hogy ezért megkapja a maga személyes büntetését, de elvárom, hogy bocsánatot is kérjen. S innentől egy pár percig csupán csendes hallgatóság voltam a háttérben, mert neki át kellett vennie az aggódó nyomozó szerepét. Amíg viszont járt a szája én meg fél füllel hallgatóztam, addig odaléptem az ágyhoz és megnéztem a ráakasztott felvételi lapon mik vannak. Felfog épülni, ez jó. Amnézia nem valószínű? Fenébe. Ennyire nehéz valakit agyonverni??
- Szokatlan? Nyomozás? Terry, Horatio különleges, gyilkossági ügyekben nyomoz, lényegében a nap 24 órájában. Még is miféle választ vársz? - kérdezte hitetlenkedve, de a helyzethez képest nyugodtan Killian. - Honnan tudjam? Már eltelt egy kis idő mióta felmondtam, odahaza meg nem sokat beszélgetünk a munkáról. Én is tanítok, és közben rendezem az életünk. Épp elég furcsa és szokatlan még ez, gőzöm sincs kinek állt módjába ártani neki... - és ezzel finoman fogalmazott, mégha elég meggyötört képet is vágott.
- Az ablakon? - nézett vissza Terryre Killian ismételten kételkedő arcot vágva. - Nem a földszinten volt az irodája, és amúgy is... minden tele van még kívül is kamerákkal. Hogy a fenébe nem vette fel egyik sem, hogy ki volt? - fordította vissza fejét a kómában lévőhöz és aggódva simogatta kezét. Csodálom, hogy nem egyből az én gyanúsítgatásommal jött. De attól még nincs bocsánat.
- Attól tartok, a gyilkos ügyetlensége nem vet gátat annak, hogy újra lecsapjon. - szólalok meg végül, inkább Terryt fixírozva, semmint Killiant, aki amúgy sem néz fel. - Talán inkább a helyszínen kéne tovább nyomozni, mint olyan hozzátartozókat faggatni, akik már napok óta a rendőrségen se jártak, nem? Ki tudja... talán többre megy vele, doktor... - felelem gunyorosan Terry felé pillantva. - Talán még én is többet segíthetek ott, mint jelenleg itt. - teszem hozzá halkabban, és jobb híján el is köszönök, mondván, hogy később majd még visszanézek, majd szépen kilépek az ajtón. Egy szimpla orvosként nem hiszem, hogy szóba állnak velem, de ha elárulom, hogy Horatio a betegem és egy kis füllentéssel hozzáteszem, hogy barátom is, talán engednek a szigorból s ha mást nem is, mint profilozó tudok segíteni. Ha annak az ostobának ment, nekem ne menne?

outfit || thx. || ambience || place

The optimist believes we live in the best of all
possible worlds; the pessimist fears this is true.

Nem terveztem sok időt a kórházban tölteni, ám onnantól, hogy Terry megjelent még a tervezett idő is negyedére csökkent. Csak addig maradtam, amíg úgy gondoltam hasznos információkkal lehetek gazdagabb, de néhány apróságon kívül semmit sem tudtam meg. Ennyit a belsősöktől is megtudok, még ha nem is ilyen korai időkben. Úgy gondoltam a rendőrségen több mindenhez férhetek majd hozzá, így kicsit segítve a nyomozást, noha úgy voltam vele, ha Horatio esetlegesen még is meghalna, keresek helyette mást. Már csak amiatt is, mert akkor Terry is vakarhatja fejét, hogy vajon ki lesz az új kiszemelt, s mire rájönne, már mindegy is.
Búcsút intve hagytam ott őket, hogy mehessek a dolgomra, és némi időt szánjak a nyomozásra saját munkám és ügyeim mellett, de arra nem számítottam, hogy a jó öreg nyomozó a nyakamba szakad, ha már lehetősége van mindenféle hülyeséggel tömni "barátai" fejét. Éppen ezért nem is lassítok, nagyjából a liftnél érhet utol, ahová ha nem követ, könnyen bezáródik előtte. Bár csak... de hát csak nem bírja ki.
Egy ideig csendben hallgatom a liftben. Nagyon rövid ideig, ugyanis igen hamar kiérzem szavaiból, hogy nem árt, a tisztázunk egy-két dolgot vele. Megyünk pár emeletet, így mélyet sóhajtva kezdek bele.
- Ez nem engedélykérés volt, doktor. És a leginkább nem Ön felé. - pillantok rá oldalról. - Nem vagyunk egy csapat, soha nem is leszünk. Maga olyasmivel gyanúsít, amihez semmi közöm, és még a felvetése is felháborító, szóval még jóban sem leszünk soha. Az ellentéteink okkal léteznek. Én alkalmas vagyok dolgokra, maga nem. Ennyire egyszerű. - ez most nem burkolt fenyegetés, pusztán bántani akarom. Most nincs lehetőségem se sportra, de meditációra, szóval az erre legalkalmasabb emberen élem ki magam, még ha a maga módján diszkréten is.
Kilépek a liftből, majd az épületből is, és értelemszerűen saját kocsimmal megyek az őrsre. Igen, jogomban áll duzzogni, ha akarok. Ennél már csak az volna dühítőbb, ha Autumn is ellenségessé válna. Akkor minden bizonnyal szépen betörnék Terry házába az éjszaka leple alatt és megfojtanám álmában. Igen, nos az kellően megnyugtatná jelenleg dühtől frusztrált lelkiállapotom.

A gond akkor kezdődött - vagy lépett tető fokára -, mikor a rendőrségre értünk, ha külön-külön is. A parkolás lehetősége sem volt épp a legjobb, de egy áruház parkolójához képest még így is hamarabb találtam helyet. Ám, mikor fel sietve a lépcsőkön beléptem, már az ajtóban megállított a biztonsági őr, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel, az ügyintézéseket vagy elhalasztják vagy telefonon, illetve e-mailben lehet érdeklődni. Hiába próbáltam szót érteni a mamlasszal, hogy ismerem Dr. Sinclairt és hogy a nyomozás miatt jöttem én is, most bezzeg egyetlen egy cserfes ismerősöm sem bukkant fel, hogy intézkedjen. Nem estem kétségbe, csupán rettentő megalázó volt, hogy még az a haszontalan recepciós sincs a helyén, akivel már vagyunk ismerősi viszonyba, így némi halk fogcsikorgatás közepette megvártam, míg Terry is megjelent a színen, majd mielőtt még tovább mehetett volna - hisz, aki igazolványt vagy engedélyt mutatott az szabadon járhatott kelhetett - kiraktam mellkasa elé kezem, hogy megállásra bírjam, és az őrre néztem.
- Ideiglenes profil alkotó társa vagyok, Dr. Scottnak. - tisztáztam a helyzetet, amire előbb a kételkedő biztonsági őr, majd én is rá néztem. Talán kicsit elhamarkodottan beszéltem a liftben, de legalább őszinte voltam. Viszont, ha most nem áll ki mellettem, nem fogok tudni segíteni. Mintha csak saját magamat rúgtam volna tökön. Rosszabb, mint egy bilincs. Innentől fogva "kéz a kézben" kell majd mászkálnunk, ha akarunk valamit. Ha... akarok valamit.

outfit || thx. || ambience || place

The optimist believes we live in the best of all
possible worlds; the pessimist fears this is true.

Már a rendőrség kapujában éreztem a megállításomkor, hogy lesznek még kínos pillanatok, amiket tudnom kell legyűrni. Nem is volna akkora tragédia, ha nem Terryvel álltam volna össze dolgozni. Mostanában úgy érzem, mintha kevésbé nekem szurkolnának az égiek, hol ott eddig előszeretettel kínálták tálcán a megannyi lehetőséget, amivel én éltem is. Talán túl messzire mentem volna? Majd a szentélynél meglátjuk. Miután Terry is kiélvezhette a pillanatot, mehettünk is tovább. Egy dolog, hogy segítek, és hogy ezáltal ő is segít nekem, de attól még nem kell jóban lennünk. Szóval továbbra is igyekeztem éreztetni vele, hogy csak ideiglenes társak vagyunk, még csak nem is barátok vagy jó ismerősök. Nem azt mondom, hogy megelőztem - főleg, mert az most sem jött be - vagy méterekre tőle sétáltam a helyszínig, de mikor csak lehetett másfelé néztem, mintha ott se lenne, vagy csak tömören feleltem, ha kérdezett is. A nyomozóval kezet fogtam a bemutatkozás közben, majd remélve, hogy nem kezdünk el semmiségről cseverészni, vártam, hogy a lényegre térjen. Horatio jó nyomozó, de tudom, hogy Terry előszeretettel kezd barátkozni és fecsegni hülyeségekről még egy gyilkossági helyszín közepette is.
Tapadó korongok? Édes istenem... mi ez valami rajzfilm? És még az ügyeleteseknek sem tűnt fel, hogy valaki bazi nagy tapadókorongokkal cuppog az ablak üvegeken? Őszintén szólva egyre kevésbé aggódom, hogy valaha is lebuknék... Lézeres üvegvágó? Egyre jobb... Nem csodálom, hogy Horatio is hozzám kezdett járni. Ennyi hülye közt bárki megőrülne. Mikor eljutunk odáig, hogy a felvételt is megnézhessük, először nem akarok hinni a szememnek, aztán rájövök, hogy Terrynél is van hibbantabb. Ami pedig a rendőrséget illeti... mindegyik inkompetens vadbarom lehet, ha ennyire képtelenek végezni a munkájuk. Jézusom... miért is mentem én ebbe bele? Összevont szemöldökkel figyeltem a felvételt és az azon látható ügyetlen idiótát. Mert hogy mi mással jellemezhetnék egy ilyen embert, aki még a küldetését sem bírja rendesen elvégezni, és ez az egész körítés... Ennyire unatkoznak manapság a bérgyilkosok? Igyekszem nem szőrszál hasogató lenni, de nehéz megállni, hiába csak egy segítő kéz volnék.
- A katonák az évek alatt nem csupán kellő kiképzésben részesülnek több ágon, de rendkívül nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy megfelelő fegyelemmel, pontossággal és precizitással, lehetőleg kis felhajtással végezzék el feladatuk. Ez itt... - kocogtatom meg a felvételen lévő idiótát. - ...egyiket sem foglalja önmagába. Ha csak nem egy hamar kiszelektált kadétról van szó, akinek akár még tehetsége is lehetett volna a mászáshoz, de hát... - pillantok Terryről vissza a mászóra mély sóhajjal. - Láthatóan az sem volna rá jellemző.
Minek az ügyeletes, ha még erre sem figyelnek fel? Csak a pénzt viszik ezek is... Na ezért kerülnek az ilyenek előbb a levesembe, mint egy haszon állat.
- Csak egy korong levétele, felhelyezése és rögzítése, plusz annak ellenőrzése majdnem másfél percébe telik a felvételen. Már pedig Horatio irodája nem a másodikon van. Ergo még csak nem is két órás út vezette odáig, hanem jóval több. Még is, hogy nem vették észre már akkor a kamerákon? - kérdem, sőt már-már kérdőre vonom az itt dolgozókat, hiszen ki tudja, lehet nem is alkalmatlanok, egyszerűen összejátszanak ezzel a bolonddal.
- A helyszínt megnézhetem? - érdeklődöm kissé türelmetlenül Atkins nyomozóra. Ha pedig igenleges választ kapok és Terryvel együtt átvezetnek, ott is körbenézek, nos... a lehetőségekhez mérten, akár gumikesztyűben. Ha nem lehet, akkor anélkül adagolom tovább az elképzeléseim. - Manapság a legtöbb fontosabb hivatalban, üzletben és hatósági építményben a legmodernebb biztonsági rendszerek vannak. De még egy szimpla családi ház ablakai is el vannak látva biztonsági riasztóval, melyek nagy része már akkor megszólal, ha kívülről egy ujjal is hozzáérnek, nem, hogy kárt tesznek az üvegében. - magyarázom a behatolásának lehetőségeit számba véve, és nagyon bízom benne, hogy most nem azzal jönnek majd nekem, hogy de hát itt nincs riasztó. Talán kicsit túlságosan is beleélem magam, ám mivel nem kevés tapasztalatom van már ezekben, nem nehéz megtalálni a hibákat. De azért ha tehettem és beengedtek alaposan körbenéztem miféle nyomokat látni. Na meg most az ügyre hivatkozva, bármihez is hozzáférhetek.

outfit || thx. || ambience || place

The optimist believes we live in the best of all
possible worlds; the pessimist fears this is true.

Bár még csak pár perce voltam belsős ember, mint önjelölt profil alkotó Terry mellett, már is vegyes érzelmek kerítettek hatalmába, ahogy megvilágosodtam milyen rettentően rosszul végzi munkáját a rendőrség. Egyrészt csillapított aggodalmamon, hogy ők valaha is gyanút fogjanak vagy a nyomomba eredhessen, másrészt viszont bosszantott ez a mérhetetlen arrogancia a zéró tudás előtt. Kifejezetten sért, hogy elvileg ilyen emberek szolgálják a rendet és nyújtanak védelmet. Ugyanakkor kifejezetten élveztem, hogyha csak egy kis időre is, de beleüthetem az orrom a nyomozásba, mint valami magán detektív. Előnyömre szóljon, mint alapos és szorgos sorozatgyilkos, van is némi tapasztalatom.
Nem bólogattam vagy reagáltam, még csak Terry felé sem fordítottam a fejem, csupán egy röpke pillantással figyeltem rá, és értettem egyébként egyet. Nevetséges? A nyomozók dolga nem a folytonos kételkedés? Szerinte nevetséges elképzelés, hogy megtámadták egy kollégáját? Nevetséges akkor lenne, ha csúnyán mellé fognánk, noha ő pontosan tudná mi áll a háttérben, igen, akkor valóban nevetség tárgya volna. Vagy ha éppenséggel ráhibázunk és ő maga ezzel próbálja palástolni, hogy az ő keze is benne van a dologban. Inkább Atkins nyomozó arcát, főleg vonásait és reakcióit fürkésztem akkor is, mikor Scott beszélt. Nehéz volna messze menő következtetéseket levonni, de általa kétségbe vont elképzelésünk is lehetne egy fajta hátráltatási tényező, hiszen még akár befolyásolhatna is bennünket vele, lévén, hogy ő már csak jobban ismeri az itt lévőket. Ha már egy hatósági személyben nem bízhat az ember, kitől várjon segítséget, nem? És még én vagyok a bűnös a világ szemében. Na ez az, ami nevetséges.
A sértettségem nem szűnik, de mostanra inkább a rendőr nyomozó felől érzem az ellenséges megnyilvánulásokat. Megjegyzései pedig igen is sértőek. Segítségünkre eddig nem volt. Ellenben minden felvetett ötletünket már-már heves ellenkezéssel fogadta. Mi a baj, csak nem bosszantó, hogy már is a lábára léptünk egy gyanúsítottnak? Vajon milyen érzés lehet a tudat, hogy mondatokkal rövidítjük meg szabadságának idejét? Belépve Horatio irodájában védő felszerelésben körbenézek, majd első utam a kivágott ablakhoz vezet, miközben hallgatom kicsit sem a nyomozást elő segítő válaszát. Nehéz szó nélkül hagyni, pláne, ha tudom, hogy megérzéseim általában jók és még ha van is némi igazságtartalma megállapításának, annyi biztos nincs, hogy ezt így közölje.
- Ahogy azzal is, hogy a rendőrség előszeretettel költ a legmodernebb felszereltségre, még mielőtt igazán piacra dobnák. Speciális riasztókat pedig nem adnak bárki kezébe, tehát annak kikapcsolásához is kell némi szakértelem, ha csak a nevetséges ötletünk még is csak helytálló, és az itteni hozzáértő emberük volt olyan kedves és kikapcsolta. Ezt már csak az is alátámasztja, hogy az elkövető üvegablakról üvegablakra járt, egy korong használata pedig minimum másfél percébe telt, ami tekintve, hogy hanyadik emeletre kellett felmásznia nem kevés idő, bár teljesen irreleváns abból a szempontból, hogy végül már az első üvegnél be kellett volna riasztania, ellenben azzal, hogy órák teltek el úgy, hogy valaki képtelen volt rendesen elvégeznie a munkáját önök közül és észrevennie, hogy a gomb, ami eddig világított, most nem világít. - felelem már kiegyenesedve, testtel nem, csak fejjel felé fordulva, élvezve, hogy a nem létező rangom ellenére is azt gondolom én vettem át hármunk közül a domináns vezető szerepét. - Másfelől még a legolcsóbb riasztó is összeköttetésben van egy bizonyos céggel, mely forgalmazza, és ha a szerver hibát észlel, riasztást, rosszul beütött kódot vagy akár, mert áram szünet esetén sajnos ezen szituáció is fennállhat, kikapcsol, akkor a cég azonnal visszajelez és érdeklődik a helyzet felől. Ha gyanús dolgot észlelnek kiküldenek embereket, vagy ebben az esetben jelzik a rendőrség felé. Ha nem, mert a vonal túlsó feléről a biztonságért és a riasztóért felelős illető megnyugtatja őket, hogy csupán félreértés történt és igazolja is magát, úgy ebben az esetben nem történik semmi sem. - teszem még hozzá, azt gondolom minden kis vita rést befogva, hogy ne tudjon belekötni, így elégedetten picit meg is emelem az állam, ha esetleg szeretne még hozzáfűzni valamit. Tudom, hogy működnek a riasztók, hisz jómagam is játszottam már ki egyet-kettőt, sőt, nekem is van. Meg lehet úszni, hogy küldjenek ki rendőröket, ha elég ügyesek vagyunk. Én hangfelvételeket használtam egy esetben, és tökéletesen bevált. Napokig tartott, mire a szomszédok felfigyeltek a hulla szagra és értesítették a rendőröket, de én addigra már messze voltam. Sóhajtva fordulok vissza az ablakhoz, hogy leguggolva megnézhessem a vágás felületét és az általa hagyott port szemcséket.
- Így tehát volt minimum 2, de talán 3 órája is, hogy szépen elintézze, amit akart, noha szégyenletes, hogy ilyen bőséges idő mellett is ekkora hibát vétet, abból a szempontból, hogy amiért jött nem sikerült. Nem valami profi, de úgy tűnik a rendőrség eszén még így is túljárt. Vajon ez mit árul el és kiről...? - pillantok Atkinsre sokatmondóan. Nem fogom abbahagyni a "terrorizálását", míg odébb nem áll és csinál valamit hasznosabbat, mint, hogy állja az utunkat.
- A kör alak pontos, a szemcsék nagyon finomak. Bár ez eddig sem volt kérdés, de az elkövető nem kézi üvegvágó szikét használt, viszont tekintve a mászáshoz való felszereltségét és a hátizsákja méretét, plusz a feltételezett bomba méretét is, nem lehetett túl nagy gép. Az asztali üvegvágó, főleg az újabbak, alig hallhatóak, szinte némák, de itt nem beszélhetünk asztaliról, ráadásul kör alak, tehát félig automata volt, és a szemcsékből ítélve, illetve az üveg sima, lecsiszolt felületét tekintve, mostani gyártású gép lehetett. Talán német, esetleg japán. 4 évvel ezelőtt ugyanis a legmodernebb fél automata üvegvágó is hagyott nyomokat az üveg felületén, amit külön kellett lecsiszolni. A mostani gépek viszont automatikusan le is csiszolják a gépeket. Viszont azoknak is van súlyuk, s bár a pontos vágás miatt lehet rögzíteni, az nem is olyan fontos, ellenben így már meg lehet saccolni a gép méretét, márkáját, ha esetleg nem látszódna a felvételen, vagy homályos volna. Ha pedig meg van, akkor nagyjából azt is tudni fogjuk mekkora bombát rejtett a táska. A méretéből és a robbanás méretéből, illetve az abból származó károkból akár azt is, hogy milyen anyagokat tartalmazhatott és mennyit. A bombákhoz sajnos nem értek, de gondolom ennyi információból már az ehhez hozzáértő szakemberek is ki tudnak indulni. - kelek fel az ablaktól és tovább vizsgálódom. Amiatt nem aggódom, hogy Terry ezen tudásom is egyértelműen a bűnösségemhez köti, hisz, aki ismer, tudja, hogy szeretem a művészetet és annak minden ágát. Az üvegművesség pedig egy szintén szép művészeti ágazat.
Már a romok közt járok, mikor rálépek egy becsukott, nem is annyira vékony aktára. Nem is sérült sokat, max a fedele égett meg kicsit, de az iroda asztal környékén, de legalább is annak egykori helyén volt, így feltételezhetően azon, ami akár még fontos is lehet. Megeshet, hogy olyan információkat tartalmaz, amiket a béna elkövetőnk megakarta semmisíteni, szóval szépen fellapoztam. Tévedtem. Azt hiszem a bűnözőnket alig érdekelhette volna, ellenben bennem azért keltett némi gyűlöletet, ahogy találkozom a saját fotómmal és a Terry által leírt dolgokkal rólam. Felidéződik bennem, milyen aljas módon próbálta ellenem uszítani a nyomozókat. De legalább tudom, hogy milyen gondolatok fogalmazódtak meg benne. Őszintén, nyíltan, amikről a szememben nem mert beszélni. Na meg megtudom, hogy miket tud, és hogy mi az, ami felett elsiklott. Nem mondom, hogy nem ügyes gyűjtemény, bár nem lapozom végig, mert egyszerűen képtelen vagyok túl tenni magam a sértő érzésen, hogy ez az akta még mindig szem előtt volt. Bevallom most kicsit Horatiékra is neheztelek. Visszacsukom a mappát és leteszem a földre, a helyére, majd tovább sétálok, olykor szemügyre véve a leszakadt plafont is a fejem felett.

outfit || thx. || ambience || place

The optimist believes we live in the best of all
possible worlds; the pessimist fears this is true.

Tudtam, hogy igazam van, és hogy nem ok nélkül - sőt szemlátomást okkal - becsülöm alá a rendőrség munkáját, amit nem végeznek jól. Így aztán nem is vettem fel azon apró kis szurkálódási kísérletet, amit mondjuk a sorok közt elrejtett. Jelenleg nem az én tyúkólamban járunk, ahol a róka járt, szóval én a helyében óvatosabban beszélnék, még ha nem is ő a nagy főnök. Az ablak után tovább is álltam, ki tudja mit fedezek még fel, hisz több szem többet lát, hát még ha nincs vaj a füle mögött. De bevallom, kicsit kizökkentett a földön talált poros akta. Nem tartom a barátaimnak Dr. Sinclarékat, de rosszul esik, hogy gyanakodnak rám, s közben meg azon vacillálhat, hogy továbbra is hozzám járjon e vagy sem. Már ha Terry nem beszélte le őket erről is. Nem láttam, hogy mosolyog, de bizonyosan még jobban utáltam volna emiatt. Élvezze csak ki, mert a büntetése nem csak személyes lesz, de életre szólóan emlékezetébe vésem azt a napot. Még ha az nem is lesz olyan hosszú. A plafont néztem, miközben mellém sétált, bár nem tudom, hogy addigra kiment e a másik nyomozó vagy továbbra is áll ott csendben és várja e a sült galambot. Terryre pillantottam a kérdése és magyarázata nyomán.
- Pontosan ezért. Mert ostoba. - feleltem talán kissé szűkszavúan, de Terry számomra még mindig csupán egy levágni való birka. - Egyet jól jegyezzen meg, Dr. Scott. Kétféle gyilkos létezik a világon. Aki előbbre tartja a maga mutogatást, mint sem, hogy valós indoka legyen tetteinek, és aki inkább a háttérből figyel és irányítja az eseményeket. Mindkét féle elkövető lehet precíz, pontos és ügyetlen kétbalkezes is, de középút nincs. - és ami azt illeti, a fickó biztosan tudta, hogy látni fogják, valószínűleg ez is volt a terve, s talán ezért bénázhatta el a tervét. Több időt és figyelmet pocsékolt a megjelenésére, mint magára a gyilkosságra.
- Talán nem is Dr. Sinclair volt a lényeg, hanem, hogy felfigyeljünk rá. Nem kevés időt és pénzt, na meg energiát pocsékolt el ezzel a trükkel, ami ráadásul nem is volt sikeres, ha gyilkossági kísérlet volt. Nevethet a rendőrségen. Van miért. De azért éppenséggel rajta is lehet nevetni. Én a helyében inkább bosszankodnék, hogy nem jött össze. Egy kissé túl sütött steakkel hibázni egy dolog, na de egy gyilkossággal... - csóválom fejem, mert én az illető helyében elszégyellném magam. - Mindenesetre az ember azt hinné, ha már a rendőrség ilyen módon lebőgött, legalább az FBI emberei hamar meglelik a válaszokat. - piszkálódtam kicsit, pillantva egyet felé, majd jobb híján mivel itt már nem igen tudok mit megnézegetni, a plafon meg még mindig életveszélyes, talán tovább is állhatnánk. Ám mivel, hogy fogalmam sincs mihez férhetünk még hozzá... akarom mondani, ő mihez fér hozzá, így nagyon pattogni nem tudok. A bombákhoz nem értek, legalább is... azt már nehezebben tudnám kimagyarázni, ezért elindulok kifelé, és az ajtóban megállva felé fordulok.
- Nos, mi a következő úti cél? - mert gondolom van, én ismeretség hiányában, jó, ha ő mutatja az utat.

outfit || thx. || ambience || place

The optimist believes we live in the best of all
possible worlds; the pessimist fears this is true.

Bökdöső megjegyzésére szemeim forgattam, noha igen, ami azt illeti, tapasztalat.
- Tehát azt mondja egy gyilkossal paktált le egy ügy kibogozása érdekében, FBI-osként? Le a kalappal. Nem lepődnék meg, ha a végén kiderülne, maga, Dr. Scott, bűnösebb, mint itt bárki más. - hunyorgok felé komolyan, mert attól még sértő, amit mondott és visszafogja kapni, ó de még hogy!
Hiába próbálkoztunk meg más helyen is nyomozni, odakint a kissé hűvös nyirkos időn túl semmi más nem várt ránk. Ez sajnálatos, mert úgy érzem falakba botlottunk, bár talán a fentiekből is képesek valami információt kinyerni. Nehogy már mindent én oldjak meg... Hallgattam Terry meglátást az ügyet illetően, miközben a lehetséges helyszínen mászkáltam, hátha rábukkanok valamire.
- Ennyi információval a markunkban profilt se nagyon lehetne alkotni róla. Használhatót semmiképp. Keresni a bűnügyei közt pedig tű a széna kazalban, pláne, hogy ez is csak feltételezés. Hozzátartozók? Rokonok és barátok? Évekig keresgélhetnénk, és akkor sem biztos, hogy jutnánk valamire. Ennél azért kicsit többet vártam magától. - sandítottam felé még egy picit szurkálódva, csak, hogy helyre igazítsam egóm a kapuban történtek után. - Talán kissé elhamarkodottan döntöttem, vagy csak a körülöttem lévők alkalmatlanok, hogy segítséggel noszogatva legyenek arra, amiért elvileg a pénzüket kapják, de úgy érzem én ennél többet nem tehetek. Senki helyett. - egyenesedtem fel végül, mert hogy közben az ablakok alatti talajt is megvizsgáltam, de semmi. Gondoltam visszabök, bár az akkor is kevés lesz, hiszen éppen most közöltem, hogy az eddigi - hasznos - segítségem most megszűnik és magára marad ezekkel az ostobákkal. Ha más nem, legalább hízeleghetne vagy könyöröghetne. Azt nagyon szeretném.
Ha nem teszi, mert miért is tenné, odébb sétálok szépen, és a már szabadtéren rá is gyújtok, miközben a környeztet figyelem, hátha látok valami másik lehetőséget a nyomozás folytatására. Egy másik kamerát, ami rögzítette a megjelenését, vagy az elmenekülését. Ha maszkban is volt, akkor is lekövethető merre ment, merről jött. Esetleg egy szemfüles szomszéd, aki egész nap kint lóg az ablakban, mert jobb dolga épp nincs...

outfit || thx. || ambience || place

Looney Detectives

Tekintve, hogy a lelkiismeretem tiszta volt, nem vettem fel a megjegyzését. Való igaz, lepaktáltam egy gyilkossal, igen, úgy néz ki ez a helyzet, de a nemes cél érdekében teszem. Nameg, mert valahol azt remélem képes leszek így valami fogást találni Josephen.
Már jó ideje nem titkolt helyzet az, hogy gyanakszom Josephre, sőt, egyenesen szemtől szemben, mások füle hallatára vádoltam meg őt azzal, hogy egy tömeggyilkos és úgy tűnik még mindig szálka a szemében, hogy megmondtam neki az őszinte véleményem. Annak ellenére is, hogy ő maga kért meg rá, hogy legyek hozzá őszinte és vádoljam meg szemtől szemben.
De mit is várhattam egy nárcisztikus alaktól?
Ennek ellenére nem éreztem magam bűnösnek csak azért, mert megléptem ezt, hogy szövetkezek vele. Főleg azért, mert a nemes cél érdekében teszem; annak érdekében, hogy megtaláljam Horatio merénylőét és bizonyítékot szerezzek Joseph ellen, továbbá, hogy még inkább megismerjem őt. Még több mindent tudjak meg róla.
Nem értettem egyet Josephel, hiszen a profil bármennyire is gyönge, attól még hasznos lehet. Nem ártunk vele magunknak, hogy egy karakterlapban összeszedjük azt, amit tudunk róla, de ezt akkor majd én egymagam megcsinálom, ha egyedül leszek. Majd összeszedem én az ismereteinket és összeírom a dolgokat.
De azért egy minimális igazság volt abban, amit mondott, hiszen ha most elkezdenénk kutakodni az általa felsoroltak között, az lehet csak hosszú ideig tartó felesleges időpocsékolás lenne, de ennek ellenére én adtam volna ennek egy esélyt. De azért lássuk be, az önértékelésem lealacsonyítására tett kísérlete eléggé nevetséges volt, hiszen ezt én is mondhattam volna neki, vagy bárki másnak, akik ez ügyön dolgozik. Bár igaz, neki nem feltétlen állt érdekében megtalálni a tettest. Lett volna rá oka, de nem annyi és nem olyan komoly, mint nekem, vagy más nyomozóknak.
Nem értettem egyet azzal sem, hogy ennél többet nem tehet, mert biztos voltam benne, hogy többre képes ennél, hogy többet tud és több van benne ennél, főleg, hogy milyen negatív és lealacsonyító véleménnyel van a tettesről is és rólunk, nyomozókról is. Ha nem csak egy sima nárcisztikus, aki amúgy teljesen átlagos képességű, csak többnek akar tűnni, mint, ami, akkor többre is képes ennél. És tudom, hogy nem csak nagyot mondó, mert amúgy profi gyilkos is, aki után nem sok nyom marad és nem sok szál, amit könnyedén lehet követni. Ha ilyen jó képességű gyilkos, akkor a nyomozást is jobban kell tudnia annál, mint, amit mutat. Főleg, hogy neves, jó képességű pszichiáter. Csak kéreti magát, ami elég aljas dolog tőle.
"Senki helyett". Ez annyira jellemző rá. Lealacsonyít másokat, magát pedig olyan színben tünteti fel, mintha ki lenne használva. Mintha ő megtenne mindent, a maximumot nyújtaná, kétségbeesetten próbálkozna legjobb tudása szerint, mindenki más pedig csak nyugágyon fekszik körülötte. Már-már bűntudat keltő is lehetne.
Figyeltem, amint tovább állt és rágyújtott, én pedig követtem őt, noha nem dohányoztam. Nem szoktam. Láthatóan tipródtam kicsit. Hogyne tipródtam volna, hiszen legkevésbé sem fűlött a fogam ahhoz, hogy pitizzek neki, de azt hiszem mind a ketten megláttuk azt, amit én biztosan megláttam. Vért a rendőrséggel szembeni panel ház egyik ablakán. Nem sok vér, csak egy kisebb fröccsenésnyit és azt is csak nehezen, mert sötét volt a házban és kinn is alkonyodott már.
- Ezt érdemes lenne megnézni közelebbről is... - mondtam és vállon veregettem, majd vele, vagy nélküle, de elindultam az épülethez, aminek a főbejáratán át már kellemetlenség fogadott. Vér cseppek, amik a karbantartói raktár felé vezettek. Kivettem egy zsebkendőt a zsebemből, mivel kesztyű nem volt nálam, azzal nyitottam ki a raktár ajtaját, ami nem volt kulcsra zárva.
Én ugyan nem ismertem a pasast, aki ott feküdt holtan, de talán Joseph igen. Bár ő rövidebb hajjal és kevésbé konszolidáltabban ismerhette a férfit. A mi leszúrt hullánknál mondjuk se telefon, se okmány, se kulcs, se semmi nem volt, csak egy hangtompítós Magnum az övére erősített tokban.
- És még a szobában nem is jártam - vagy jártunk, ha Joseph követett idáig..

Through the darkness of future past, the magician longs to see,
one chance out between two worlds.
Fire walk with me!

Zene | Öltözet | Helyszín |  @Joseph Brewster  | thx

The optimist believes we live in the best of all
possible worlds; the pessimist fears this is true.

Tapasztalataim szerint az emberek bizonyos viselkedési formái és azoknak lereagálása nem különbözik sokban a kutyáéktól. Ezt biztosan Killian is alá tudna támasztani, noha ő elítéli a fizikai erőszak alkalmazását. De ahogy a kutyák közt, úgy az emberek közt is akadnak, akikre nem hat a szép szó, így idővel kénytelenek vagyunk büntetést alkalmazni, esetleg testi fenyítést a cél eléréséhez. Terry azon butuska ebek közé tartozik, akik eddig bizonyosan ölebként élték életüket, és valami balszerencsés ok nyomán olyan rangra tett szert, ami egyszerűen nem neki való. De egy olyan figyelmes ember, mint én, legalább veszem a fáradságot és szívesen vonom "szárnyaim alá" a magam módján. Ő nem ért a szép szóból, sőt, a figyelmeztetésből sem, így kénytelen leszek egy idő után komolyan módszereket alkalmazni. Elvárom, hogy pitizzen nekem, ha már a cipőm orrára csókot nem kapok tőle, de, ha még ere is képtelen, nekem kell az orra hegyére koppintani, hogy észre vegye, jobb volna szót fogadni, mint sem ellenkezni.
Felajánlottam a segítségem - mindegy, hogy hátsószándékkal - ő mégsem kezeli ezt úgy, mintha olyan hatalmas segítséget kapott volna, pedig lássuk be, nélkülem itt semmire sem mennének. Pláne elnézve a rendőrség embereit, te jó ég...
Így hát sértődötten odébb álltam, mikor nem volt hajlandó bocsánatot kérni, vagy legalább kicsit hízelegni. Éreztetni akartam vele, hogy a látszat ellenére is, én vagyok a főnök. Nélkülem semerre sem tudnának haladni. Biztos vagyok benne, hogy idővel beadta volna a derekát, de persze megint csak nekem köszönhető, hogy új és különös nyomra bukkantunk. Csak a lakáshoz érve nyomtam el kint az utcán a cigim, és követtem Terryt befelé. Én már az ajtóból éreztem a szagot. A hulla és a vér szagát is. Ahogy pedig beljebb értünk az is tisztázódott, hogy nem egy döglött állatról van szó. A látvány különösebben nem zaklatott fel, mondjuk annyira nem is volt miért, ráadásul most csak Terry van itt, minek megjátszani magam, nem? Először nem is a férfi arcát néztem meg, hanem, hogy volt nála pisztoly, illetve, hogy hol sérült meg. A vércseppek odakintről származhattak egy sérülésből is, nem kell feltétlen a halált okozóból. De az is elgondolkodtató, hogy a gyilkos indítékain túl vajon nála miért volt fegyver. Körbejárom, de én sem nyúlok hozzá. Akkor fedezem fel az ismerős vonásokat, bár a név elsőre nem ugrik be. Számtalan betegem van, és Roman csak néhányszor járt nálam, legfőképpen a papírjai végett. Azt mondanám ő, ám mivel néhány nappal ezelőtt még egészen másképp festett, nos, oké, hogy vannak elképesztő dolgok, de azt azt hiszem kizárhatjuk, hogy ő volna. De azért... játszuk az értetlenkedő fiúcskát. Had varrja ezt is a nyakamba egy a piti kopó.
- Hm... ez különös. Azt gondolom egy egykori páciensem az. Pontosabban, nem is páciensem volt, inkább csak egy látogató néhány alkalommal. Bár ha ő az, röpke napok alatt igen nagy változáson ment keresztül... - jegyzem meg, de nem különösebben hat meg az esemény. Nem csak azért, mert tudom, hogy nem ő az, hanem, mert nem érdekelne se az ő élete, se ezé az emberé. - Gyanítom, hogy itt valami különös félreértés történt, dee... ezt könnyen kideríthetjük... - pillantok fel Terryre a zsebembe nyúlva telefonomért, hisz nyilván meg van még a fickó száma. Így hát tárcsázom is. Sőt még ki is hangosítom. Nem mondom, hogy elsőre, de kisvártatva fel is veszi és kissé egykedvűen beleszól, háttérben jól hallhatóan gyerekek veszekedésével.
- Üdv! Dr. Joseph Brewster vagyok, és érdeklődnék, hogy minden papírját elfogadták-e vagy hiányoltak e még valamit? - nem, nem érdekel, de kellett valami elfogadható indok, amiért felhívtam. Az előttem fekvőről mégsem ejthetek szót.
- Öhmmm... igen. Mármint nem mondtak semmit, most várok, deee....gondolom igen, minden oké. - felelte. Nem szándékoztam hosszúra nyújtani így udvariasan megköszöntem és lehetőleg mielőbb el is búcsúztam. Szerencsére neki sem volt ellenére. Majd sóhajtva visszatettem telefonom a zsebembe.
- És mielőtt felvetődne a kérdés. Nincs ikertestvére. - pillantok még mindig kiérezhetően hangomból a sértődést és a jelenlegi állapotom, hogy nem igazán óhajtok segíteni, amíg ő nem tesz érte, hogy esetleg visszaszálljak a ringbe.

outfit || thx. || ambience || place

Looney Detectives

Értetlenül álltam az események, illetőlegesen Joseph szavai előtt is. Miről beszél ez az ember? Milyen különös félre értés? Milyen változások? Miért nem tud soha normálisan fogalmazni? Miért kell mindig ennyire árnyaltan beszélnie valamilyen témában? Sosem fogom megérteni őt.
Figyelmesen hallgattam őt, miközben telefonon beszélt, majd fejem csóválva fordultam felé, semmit sem értve az egész helyzetből. Illetve nagyjából sejtettem miről lehet szó, de akkor is felfoghatatlan volt számomra.
- Nem értelek, Joseph. Miről beszélsz? - kérdeztem ténylegesen értetlenül, nem értve a helyzetet. - Hogy érted azt, hogy egy volt hozzád járó akárki? És milyen változások? Én ezt nem tudom hová tenni. Ahogy azt sem, hogy nincs ikertestvére.
Azt állítod, hogy ez a férfi a volt "páciensed" hasonmása? Remélem azzal te is tisztában vagy azért, hogy nem születik két egyforma ember a Földre, csak akkor, ha iker testvérek. Mert értem én, hogy a keresztények szerint Isten minden embert a saját képmására teremtett, de szerintem ezt nem kell szó szerint érteni. Szóval vagy van ikertesója, vagy te emlékszel rosszul valamire. Mert nem hiszem, hogy csak úgy klónok szaladgálnak New York szerte.
Ennyi erővel te is lehetnél Dan Stevens hasonmása, csak, mert van pár közös vonásotok - mosolyogtam, közben, hogy ne tartson teljesen haszontalannak - és mert ez volt a munkám is - elkezdtem megvizsgálni a holttestet és a környezetét.
- A késen van egyedi azonosító - mondtam, miközben a mellkasából kiálló szúrófegyver nyelét vizsgáltam. - Itt, a kés nyele alatt van egy márkajelzés és egy gyártási szám. Ezzel talán már tudunk kezdeni valamit.
Bár nem biztos, hogy hoz eredményt, hiszen, ha meg is tudjuk, honnan származik, lehet nem ma vették és lehet lopott. Szóval ez akár még zsákutca is lehet.
- Nagyjából négy órája lehet halott, a jelekből ítélve.
A körmeit kezdtem vizsgálni egy nagyítóval, de tisztának tűntek, így az arcát kezdtem közelebbről is szemügyre venni, amíg valami furcsa fel nem tűnt. A nagyítóval a bal szemét kezdtem vizsgálni, majd Joseph felé fordultam.
- Téglapornak tűnik. A szemébe került. Vörös porothermből származhat. Itt nem kerülhetett bele. Valahol az épületen kívülről származhat.
A kés helyzetéből ítélve a támadója jó eséllyel magasabb nála, de lehet csak csalóka. A mandzsettájánál van egy kis vér, de szerintem ez nem tőle származhat - felálltam és kiléptem, hogy megvizsgálhassam az ajtót is. A kilincsen van egy apró vérfolt, ami egy kisujjtól származhatott, ahogy ráfogott, de az ajtófélfa környékén nem volt vér. Megnéztem az áldozat kezeit még egyszer, de az ujjai nem voltak véresek.
- A kilincsen lévő vér a tettestől származhat - állapítottam meg.
- Vajon ki lehet a fönti elhunyt a lakásban?

Through the darkness of future past, the magician longs to see,
one chance out between two worlds.
Fire walk with me!

Zene | Öltözet | Helyszín |  @Joseph Brewster  | thx

The optimist believes we live in the best of all
possible worlds; the pessimist fears this is true.

Bár az ügy számomra is okoz némi zavart, lévén, hogy nem hiszek a természetfelettiben, már pedig az előttünk lévő holttest vagy annak műve, vagy titkon valaki igen komoly tudományos előrelépéseket tett, nem tudtam kihagyni az alkalmat, hogy ne megint Terryt állítsam be hülyének. Meg is veregetem a vállát finoman, fél mosolyra húzva ajkaim, elégedettségem kifejezve, és nyugodtságot felé, hogy hagyja a fenébe.
- Nem is csodálom. Már az teljesen érthetetlen, hogy az FBI, hogy volt képes alkalmazni. - biccentek oda, és igen, talán ma először kicsit személyeskedőbben oda szúrva, mert még mindig nem kaptam se bocsánatkérést, se hízelgést, szóval kénytelen vagyok éreztetni vele, hogy ideje lesz térdre esnie előttem, ha a segítségem akarja. Persze csak bizonyos mennyiségben, mert gyilkosság ide vagy oda, se magam nem akarom elárulni, se nekik nem szeretnék túl sokat segíteni.
Pff, még, hogy én Dan Stevensre. Daniel csak szeretne olyan lenni, mint én. Onnantól viszont hagytam, hogy kibontakozhasson, ha már ez a szakmája. Nem vártam el, hogy villogjon, mert hát ami ugye nincs... de azért mutassa már meg, hogy pizzafutár helyett miért lett belőle FBI-os. Csendben és figyelmesen hallgattam. A kés nyelén lévő azonosító. Nem rossz, így elsőre, de ugye már is számtalan buktatója jut eszünkbe. Aztán jött a téglapor. Tehát kívülről jött be, hm, nos, azt hiszem továbbra sem szólnék bele, hátha valami olyasmit is elárul, ami nem elég egyértelmű.
A feltételezések legalább állják a helyüket.
- Valódi rejtély... - jegyzem meg végül, s egyben utalva arra finoman, hogyha már nekünk itt nincs több okoskodni valónk, esetleg értesíthetné azokat a haszontalan dolgozókat is a rendőrségen, kik színlelt szorgossággal járnak föl alá, s közben meg várják a sült galambot. Hátha ezúttal van olyan érdekes az ügy, hogy ők is utána járjanak.
Engem az valahogy jobban foglalkoztat, hogy vajon miért pont ezt a semmirekellőt kezdték klónozni vagy másolni? Nem azt mondom, hogy engem, de ismerve a fickó háttér történetét, nála aljasabb, hűtlenebb és vérlázítóbb fickót nem is ismerek. Csak azért adtam neki zöld lámpát, mert bolond annyira, hogy tudta nélkül belsős emberemmé váljon.
- Talán értesítenünk kéne az igazságügyi orvosszakértőt is, nem? - pillantok rá, ha neki nem jutna eszébe, de végig olyan fejet vágva, mintha mindenki felett állnék épp jelenleg és nekem csak az ötletelés, tanács a dolgom, amit nekik parancsként kell teljesíteniük.

outfit || thx. || ambience || place

Looney Detectives

A személyeskedő megjegyzés nyomán felé fordultam, majd megráztam a fejem. Valamiért pont erre a megjegyzésre számítottam. Oké Joseph, legyen. Akkor ideje tepernem kicsit, hogy még inkább bizonyítsam neki a ráteremettségem. Munka közben még úgy sem látott, talán képes leszek magam felértékeltetni a szemében.
Perszeee miért is akarok én megfelelni egy pszichopata tömeggyilkosnak? Nem tudom. De mindenképpen szeretném egyszer kivívni az elismerését. Pedig tudja, hogy nem vagyok olyan ostoba. Tudja, hogy közel vagyok a megbuktatásához, hogy szorul a hurok a nyaka körül, hogy Horatio és Killian sem fogja már sokáig inni a szövegét. Tudja, hogy jó képességeim vannak, mégis lenéz. Tudom, kicsit nehéz a felfogásom és lassú vagyok, de nem vagyok selejtes, mint, amilyennek lát engem.
Ki fogom vívni az elismerését.
- De mint minden rejtélyre, erre is fényt lehet deríteni - feleltem egyszerűen. A megoldás: Fel kell mennünk.
- Mindenkit értesíteni fogunk, igen. Itt lesz mindenki, akinek itt kell lennie - bólintottam és felhívtam az NYPD-t, hogy küldjék ki a szakembereket, addig mi felmentünk megnézni a lakást, csakhogy sehol senki. Gyilkosság az történt, az biztos, mivel minden tiszta vér volt, de a halott eltűnt.
A nyomok alapján az elhunyton kívül még két ember volt a szobában, csakhogy nem tudni kik. Talán a lenti halottunk az egyik.
Próbáltam kisilabizálni valamit is a helyszínből, de a nyomok elég selejtesek voltak, a többihez pedig helyszínelői felszerelésekre volt szükség.

Hamarosan a rendőrség emberei is megjöttek, köztük a nemrég látott Adkins felügyelőhelyettes és egy nála magasabb, de sokkal vékonyabb nyomozó is.
- Üdvözlöm, Carver hadnagy - nyújtott kezet nekem igazolványát mutatva, majd Josephnek is. - Leland Carver - mutatkozott be Josephnek is, majd a holttest felé fordult és alaposan meglepődött. - Au... nos... Ez az eset nehezebb lesz, mint hittem - mondta, mikor tudatosult benne a halott kiléte.
- Nos, Dr. Brewster, Dr. Scott... hadd meséljek el önöknek egy igazán érdekes mesét. Higgyék el, minden szava igaz, bármennyire is tűnik majd furcsának és hihetetlennek - mondta és maga elé emelte a táblagépét. Beírt valamit, majd feléjük mutatta. Dr. Shane Webster képét.
- Az úr Dr. Shane Webster, egykori igazságügyi pszichológus. 2022. 06. 21.-én halt meg. Dr. Webster... nos eléggé érdekes életet élt meg, mivel... nos szerelmi viszonyba került egy elvetemült őrült sorozatgyilkossal, Cale Braxtonnal. Jut eszembe, Braxton is meghalt. Nem is olyan régen, másfél hónapja.
Nade a lényegi része a dolgoknak az, hogy Cale Braxton egyik embere nagyjából két éve lelőtte Dr. Webstert. A sírja itt van a Brooklyni temetőben. Dr. Websternek van egy másik hasonmása is, aki Roman Hemlock. Ismerem személyesen is. Őrült a pali. Azt hiszi magáról, hogy részben ő maga Shane "reinkarnációja" és, hogy én vagyok Cale Braxton és... hát igen. Rám van kattanva, de lepattintottam magamról. Ennyi. De ezek szerint nem Roman az egyetlen, aki Dr. Webster hasonmása. Jó kérdés, vajon hányan lehetnek még. És hogy mi áll az eset hátterében.
Miközben Carver beszélt, Adkins valamit a saját táblagépén pötyögött.
A hallottak elég érdekesek voltak, de számomra nehezen felfoghatóak. Elképesztő.
Joseph felé fordultam.
- Biztosan nem hármas ikrek? - kérdeztem hitetlenül.
- Nem, Dr. Websternek nem voltak testvére. Legalábbis hivatalosan nem tudni róla. Most kértem le a hivatalos családfát és bizony Dr. Webster egyke volt, ahogy Roman is - felelt Adkins és a lekért adatokat átküldte nekem E-mailben. - Elküldtem önnek a személyes adatok összegzését E-mailben. Majd nézzék át, ha gépnél lesznek.
- Köszönöm.
- Nem tesz semmit... szívesen segítek, ha tudok - nézett mogorván Joseph felé.

Through the darkness of future past, the magician longs to see,
one chance out between two worlds.
Fire walk with me!

Zene | Öltözet | Helyszín |  @Joseph Brewster  | thx