Aziel & Emma

“The product of a dysfunctional family”

A mai utam tőlem szokatlan helyre vezetett, a Luciferbe. Igyekeztem diszkréten a tulaj, Darkbloom közelébe férkőzni. Bár nagy volt a tömeg, őt magát nem volt nehéz kiszúrni. A megjelenésem nem volt se feltűnő, hogy bárki is szóba akarjon elegyedni velem, de se túl slampos, hogy azonnal kinézzenek innen és leríjon rólam, hogy "valamiben sántikálok".
- Jó estét! - léptem oda a magas, szőke, angolosan elegáns vonásokkal megáldott alakhoz.
- Aziel Darkbloom? - vetettem rá egy kérdő pillantást, de szinte biztos voltam a válaszban, így nem is igazán vártam meg azt.
- Emma Larson nyomozó. - mutatkoztam be gyorsan, alig észrevehetően villatva meg a nyomozói jelvényemet, hogy nem valami kíváncsi, túlbuzgó vendég vagyok, aki fürdeni óhajt a kitüntető figyelmében. Nem szerettem volna feltűnést kelteni, vagy kellemetlen helyzetbe hozni a jelenlétemmel. Nincs szükség rá, amíg nem ad okot.
- Szeretnék feltenni néhány kérdést, ha most alkalmas. - a hangomban benne volt, hogy nagyon szeretném, ha valóban alkalmas is lenne. Nem szeretnék újra kopogtatni.
- Esetleg tudnánk beszélni egy csendesebb helyen? - egyébként tetszik a zene, de hivatalos ügyben vagyok itt. Közönségre pedig semmi szükség, hisz nem a hellyel vagy a tulajjal van a probléma. Egyelőre. Utóbbiról még bármi is kiderülhet.
Ha hajlandó volt az irodája felé venni az irányt, követtem őt. Végül is mindegy volt, csak ne zavarjanak minket. Ha esetleg udvariasságból itallal kínált volna, akkor egy csésze presszóra kapható voltam.
- A szüleiről lenne szó. A vérszerintiekről. Mennyire emlékszik rájuk? - kerülgethettem volna a forró kását, de mindkettőnk ideje rendkívül drága.
- Tudom, hogy ez furcsán hangzik, főleg ennyi év távlatából, egy másik kontinensen, de... Dolgozom egy ügyön, és talán van összefüggés a szálak között. Jó lenne, ha előbbre tudnék jutni benne, és örülnék, ha tudna segíteni. - még ha nem is szándékosan. Nem tudhatja, hogy melyik információ hasznos, és melyik az, amit elengedhetek a fülem mellett.
- Mivel a nyomozás jelenleg is folyamatban van, így részleteket egyelőre sajnos nem árulhatok el, így kérem, ne is próbálkozzon ilyen jellegű kérdésekkel. Köszönöm a megértését. - előzetesen is. Aztán meglátjuk, meddig bírja ki, hogy ne akarjon faggatózni. Én semmit sem árulhatok el, mivel nem tudhatom, hogy ő is benne van-e. De elszólásokra játszhatok. Jobb rögtön nyíltan a dolgoknak elébe menni, mintha folyton félbe kellene szakítanunk egymást.

1st game (:

zene

helyszín

A mai egy egészen nyugalmas estének ígérkezett. Nem volt semmiféle balhé, vagy randalírozó, részeg seggfej. A kölykök gyakran elfelejtik, hogy nem a szüleik pénztárcája tartja őket idebent, hanem a jófejségem és a nemtörődömségem. Én sem voltam sosem szent életű gyerek, akkor sem, ha Darkbloom-ék mást mondanának erről, így nem zavar, ha ők zülleni akarnak. Amíg normálisan teszik.
A sörömet iszogatva támaszkodtam a pultnál, épp Candace-t figyelve, amikor hirtelen meghallottam egy hangot magam mellett. A hang forrása felé fordulva, alaposan, mégis visszafogott stílusban mértem végig a lányt, aki megszólított. Alacsony, törékeny, szőke csaj, nagy szemekkel. Átlagos vonások, de azért volt benne valami figyelemfelkető is. Mondhatni pontosan olyan volt, mint amilyen típusú csajok a híresztelésekkel szemben felkeltették a figyelmemet.
Csak óvatosan bólintottam a nevem hallatán, mivel válaszolni már nem hagyott. A "nyomozó" szó nem volt kiváltképp bizalomgerjesztő, de azért érdeklődve figyeltem őt.
-Mint látja, rengetegen vannak éppen... -ennyit az alkalmasságról, de végül csak sóhajtottam egyet.
-De "néhány" kérdésre ráérek, nyomozó. Kér valamit inni a vallatáshoz? -néztem rá felvont szemöldökkel, egy szórakozott mosollyal. Kikértem Candy-től a kávét, amit le is főzött, így azzal együtt indultam meg felfelé az irodámba. Meghagytam, hogy csak akkor zavarjanak majd, ha valaki meghal, vagy kigyullad a klub, amúgy mindent is a jobbkezemként működőre bíztam.
Miután felértünk, hellyel kínáltam a nőt, az asztalomra pakolva a kávéját, én pedig leültem a saját székembe, összefűzve az ujjaimat magam előtt. A szüleimre irányuló kérdésére előbb csak értetlenül néztem rá, aztán megfeszült állkapoccsal meredtem rá tovább, hátha benyögi, hogy ez csak valami vicc. Nem számítottam rá, hogy ennyi év után valaki majd felkeres, pláne nem arra, hogy egy nyomozó fog így tenni. Rengeteg éve volt, és teljesen másik helyen. London nem a szomszédban van.
-Azt hittem, valaki megint feljelentett minket, hogy kiskorúakat engedünk be, vagy drogosok tanyáznak errefelé. Nem gondoltam volna, hogy az eredeti családom érdekli ennyire, Larson nyomozó. -dőltem hátra a székben.
-Az anyám zongorázni, az apám pedig inni tudott mesteri szinten. Ennyi elég információ róluk? -gyanítom a választ.
-Tudja, nem igazán emlékszem rájuk, ráadásul nem tudom, pontosan miket akar tudni. Ha nem tudom, milyen ügyben szerepelnek az Ön radarján, nem tudok mit kezdeni a dologgal. Ráadásul gyanúsítják őket valamivel így nyolcmillió évvel később, vagy kiderült valami új a halálukról? Szóval a megértésem sajnos egyelőre várat magára, emiatt elnézését kérem. -néztem rá egy megnyerő, ártatlan mosollyal, de aztán eszembe jutott...
-Az öcsémet megkeresték már ezzel kapcsolatban? Ha nem, akkor szeretném, ha így is maradna. Ő akkor született, amikor a szüleim meghaltak, így tehát nem emlékezhet rájuk, még annyira sem, mint amennyire én. -ezt fontos volt kikötnöm, mivel ő semmiről sem tud, arról sem, hogy hogyan haltak meg pontosan. Én sosem beszéltem erről, és megkértem Darkbloom-ékat, hogy ők se tegyék.

     Aziel & Emma

“The product of a dysfunctional family”

Felvont szemöldökkel, bujkáló mosollyal fürkésztem az arcát, amikor arról beszélt, hogy már azt hitte, valaki megint feljelentette őket kiskorúak vagy drogosok miatt. Nem számított arra, hogy valaki ennyi év után majd a vérszerinti szüleivel hozakodik elő. Nem hibáztatom érte. Ahogy a helyében boldog sem lennék tőle.
- Sajnálom, hogy egy ennyire személyes és múltbéli dologgal zavarom, de higgye el, jó okom van rá. - tudom, mennyire fájdalmas tud lenni, amikor valaki akaratlanul is feltépi a régi sebeket. Nem tenném, ha nem lenne fontos, és nem mások élete múlhat rajta akár. Sajnos ez a munkámmal jár. Időnként kellemetlen tud lenni.
- Bár azt mondhatnám, hogy igen, deee... - ráztam meg a fejemet a mondat befejezéseként.
- Ismerek néhány kiváló szakembert, akik felszínre tudják hozni az elfojtott emlékeket. - szóval ez nem jelenthet gondot, ennyivel nem lehet lerázni. Persze érthető, ha nem vállalna be ilyesmit, és nem is kényszeríthetjük rá. Nem vagyunk egyformák, de a helyében én szeretném tudni az igazságot, hogy mi is történt akkor. Új megvilágításba kerülhet minden azáltal, hogy a szülei nem önként dobták el az életüket, még ha sovány vigasz is.
- A folyamatban lévő ügyről konkrétan nem beszélhetek, hogy ne lehessen befolyásolni a nyomozást, de ami elengedhetetlen, hogy megértse, mit is szeretnék, azokba nyilván beavatom. A kérdéseimből tudni fogja, mik is érdekelnek pontosan. - azt még nem tudom, hogy gyanúsítom-e őket valamivel, csak azt, hogy...
- Valóban van fejlemény a halálukkal kapcsolatban. Felmerült, hogy talán nem gyilkosság-öngyilkosság volt, hanem jelen volt akkor és ott valaki más is. Mindkettejüket megölték. - tudom, hogy ez éles fordulat, és hogy nehéz feldolgozni. Már annak idején is meg kellett volna állapítani a valódi halálokot, nem így utólag, de sajnos ezzel nem tudok mit kezdeni.
- Nem, nem kerestük. Igyekszem tiszteletben tartani a kérését, hogy a testvérét kihagyjuk ebből az egészből, viszont ígéretet nem tehetek semmire sem. Ha a nyomozás megkívánja, vele is beszélnünk kell. Ezt meg kell értenie. Nem akarok rosszat sem Önnek, sem neki, egyszerűen csak a munkámat végzem. - nekem ki kell derítenem a valódi igazságot, fel kell göngyölítenem minden szálat, ami a szektához köthető. Ha ezek valahogy az öccséhez vezetnek, nem hunyhatok szemet felette.
- Szóval... visszatérve a tárgyhoz. El tudja képzelni, hogy ez lehetett a valós forgatókönyv? Az apja mennyire volt erőszakos hajlamú, hogy képes lett volna ártani az édesanyjának vagy saját magának? Volt okuk egy ennyire elkeseredett lépésre? Rémlenek anyagi, üzleti problémák? Az alkoholizmus valóban ennyire súlyos volt? Voltak ellenségeik? Tényleg nem emlékszik, vagy csak nem szeretne? Mi maradt meg abból a napból? Volt ott akkor más is? Volt aznap látogatójuk? Egy idegen hang, akivel a szülei esetleg vitatkoztak? Tud esetleg nevet, akit gyakran emlegettek egymás között is? Bármi fontos lehet. - ráérősen kortyoltam bele a presszómba, ezzel is azt sugallva, hogy gondolja csak végig, megvárom.
- De ha ez így most hirtelen túl sok és sokkoló, áttehetjük ezt a beszélgetést egy másik időpontra is. - nem szívesen, de hajlandó vagyok rá. Fontos, hogy együtt akarjon működni velem, valamiféle szövetségesként, ne pedig ellenszenvvel tekintsen rám.

Boldog Karit!

zene

helyszín

-Reméltem, hogy jó oka van rá, más különben a beszélgetés az előtt véget ért volna, hogy elkezdődött. -engedtem meg magamnak egy mosolyt vele szemben. Nem szeretek a családomról beszélni, és nem szeretem, ha faggatnak arról az időszakról, de ha egy másik kontinensen, ennyi év után újra felbukkant a téma, akkor máris érdekesebb az egész. Szeretem átlátni, hogy mi történik körülöttem.
-Én meg ismerek valakit, akit egy ilyen kiváló szakember traumatizált és sikítva rohanna szerintem a "pszichológus" szó hallatán is a másik irányba... -vontam meg a vállamat hanyagul. Engem ennyivel nem lehet rávenni arra, hogy vessem alá magam valami hipnózisnak, vagy ilyesminek. Rosszul is lennék.
Felvont szemöldökkel néztem a nőre, majd az asztalomon lévő sörösüveget figyeltem. Nem igazán tudtam elképzelni, hogy pontosan miből jött elő megint az ügyük. Igyekeztem azt az életet magam mögött hagyni, kaptam új nevet, kereszt és vezetéknév tekintetében is. Annak az életnek, annak az estének és az azt megelőző tíz évnek a halvány foszlányait sem akartam ismét felidézni. Erre jön ez a nő, aki a semmiből olyasmiket állít, hogy talán mégsem az történt, amit eddig hittem, és amit mások mondtak nekem.
-Megölték őket? -néztem rá felvont szemöldökkel, kínomban már egy gúnyos mosollyal kísérve, ami hasonló kaliberű kuncogásba váltott.
-Hát akkor maguk már most jobban végezték a munkájukat. Vagy talán x évvel ezelőtt nem tudták megállapítani, hogy az adott illető lelőtt-e valakit, avagy sem? -néztem rá felvont szemöldökkel.
-Értem. Az öcsém ezer éve nem hallott rólam sem semmit, és mint mondtam, ő nem is emlékezhet arra az esős novemberi napra, szóval feleslegesen faggatnák. Bár aztán ki tudja. Lehet, hogy valami szuperbébi volt, aki mindenre emlékszik. -de én kötve hiszem, hogy így lett volna. Kettőnk közül én vagyok az okosabb.
A rengetek kérdése hallatán aztán lehunytam a szemeimet, hogy rendszerezhessem a gondolataimat és kaphassak egy másodpercnyi levegőt.
-Ha most nem beszélünk, nem tudom, mikor lesz rá alkalmunk legközelebb. Rengeteg dolgom van, nem érek rá folyton Önre. -még akkor sem, ha egyébként legalább vizuális kultúrának elmegy.
-Az édesapám üzletember volt, mielőtt még semmirekellő alkoholista lett volna belőle, szóval bizonyára voltak üzleti gondjai. Anyagiak viszont nem hiszem, hogy lettek volna. Vagyis én nem érzékeltem belőle semmit. Egy jómódú család voltunk, Londonban. -ennyit az előzetes családtörténetről.
-Annyira volt erőszakos hajlamú az apám, hogy amikor a tizedik születésnapomkor az anyám leejtette a tortámat, bezárt a szobámba a kisöcsémmel és torka szakadtából üvöltözött vele, hogy ennyire szerencsétlen és szánalmas már tényleg nem lehet, de ennél jóval kevesebbért is ütötte már meg. Valami olyasmit magyaráztak, hogy aznap mindennek vége lesz, aztán tényleg így volt. Jött egy csattanás, dörrenés, aztán a néma csend. Nem volt senki a lakásban, csak... -pislogtam magam elé párat.
-Azt mondták nekem, hogy az a férfi az anyám bátyja, de sosem láttam korábban. Viszont tényleg nem tudok róla semmit sem. Alig láttam pár percre, mivel utána a már fent említett dolgok következtek. Gondolja, hogy ennek lehet valami jelentősége az Ön szemszögéből? -mert az enyémből nem. Mindegy, hogy megölték őket, vagy pedig egymással végeztek. A lényegen nem változtat.

     Aziel & Emma

“The product of a dysfunctional family”

- Akkor talán az a szakember mégsem lehetett olyan kiváló. - mutattam rá a lényegi különbségre.
- Én nem ilyenekkel dolgozom. Értik a dolgukat, öregbítik a hírnevüket és senki sem rohan el tőlük, pláne nem traumatizálva és sikítva. Aki ezt teszi a betegével, talán az maga is ellátásra szorul. De természetesen ha nem óhajtja igénybe venni ezt a lehetőséget, akkor kár is tovább szót fecsérelnünk rá. - mindkettőnk ideje rendkívül drága, akkor ne húzzuk ilyen felesleges körökkel. Ha meggondolja magát, majd tudni fogja az elérhetőségemet. Anélkül nem távozok, hogy a névjegyemet át ne adnám neki. Csak a szokásos "Ha eszébe jutna valami..."
- Ez az eset egy másik kontinensen, ráadásul azelőtt történt, hogy egyáltalán nyomozó lettem volna, így nincs jogom véleményt formálni az elődeim munkájáról, pláne nem bírálni azt. Valószínűleg nem bonyolították túl az ügyet. A körülmények valóban azt festették le, amit ők is megállapítottak. De ez csak jelentéktelen spekuláció a részemről. Egy egészen új, más dolog miatt került elő ismét az aktájuk, és így merült fel a gyanú, hogy a haláleset körülményeit meghamisították. Valaki szándékosan állította be előbb gyilkosságnak, majd öngyilkosságnak. - bármily' hihetetlen is legyen a számára.
- Itt nem arról van szó, hogy az öccse emlékszik-e arra a napra vagy sem. Elképzelhető, hogy a jelenben lehet érintett. Állhat kapcsolatban olyannal, akinek köze volt az esethez. Ha nem hallottak egymásról semmit, nem tartják a kapcsolatot, akkor honnan tudja, hogy ő nem próbált meg utat találni a vérszerinti szüleikhez? Sokakat hajt a kíváncsiság, a mellőzöttség, elhagyatottság érzése. Be akarnak tölteni egy űrt, hogy honnét is származnak, mit örökölhettek személyiségjegyként, válaszokat akarnak, miért is alakult úgy az életük, ahogy. Önt ez sosem érdekelte, Aziel? - jó mélyen eltemethette akkor a múltját, és elég kellemetlen, hogy én játszom a vaktában csontvázakat keresgélő sírásó szerepét.
- Tudja, hogy az apja milyen üzletágban volt érdekelt? - én igen, de neki kell felidéznie ezeket.
- Emlékszik, hogy miből eredt a legtöbb konfliktus a szüleik között? Mindig is ennyire frusztrált volt a kapcsolatuk? - vagy csak azután romlott el minden, hogy rájöttek, az a szekta mégsem móka és kacagás, sokkal inkább vér és szenvedés. Vagy kezdődhetett korábban is. Aziel apja már akkor követhette a Crowley féle thelemikus tanokat. Ő nem ítélte el az alkohol fogyasztást, és a nőket is eszközöknek tartotta. Az is lehet, hogy csak egyikük volt az akkor még talán kezdetleges szekta tagja. Ezért fontos nekem ez a sztori. Talán a rejtélyes idegen az alapító lehet, akire visszavezethető az egész bűnlajstrom.
- Igen, én így gondolom. Mivel egy rejtélyes harmadik személyt keresünk, akit a szülei ismertek, beengedtek az otthonukba, és ő lehet a feltételezhető gyilkos. - több, mint gyanús. Nekem ne mondja, hogy nem.
- Milyen néven szólította az édesanyja a "bátyját"? Miért nem találkozhattak vele korábban? Miért nem merült fel, hogy ő gondoskodjon tovább az unokaöccseiről? Nem próbált utána járni a családfájuknak? Voltak egyáltalán testvérei a szüleinek? - tudom, hogy ez túl sok, de...
- Talán felnőtt fejjel többre emlékszik, mint gyerekként, amikor még nem is értette, mi is történik valójában. Együtt össze tudjuk rakni a hiányzó darabokat. Fontos lehet a segítsége, hogy megtaláljuk ezt a férfit. Talán mások családját is tönkretette, vagy teszi a jövőben. - mert mint mondtam, a jelenre is kihatással van ez az egész, különben aligha lennék most itt.
- Kissé furcsa kérdés lesz, de nem meditáltak a szülei véletlenül? - vontam fel a szemöldököm várakozón.

...

zene

helyszín

-Hát ezt mindenki állíthatja, de azért majd észben tartom. –ki tudja, talán jól jöhetnek még ezek a szakemberek valakinek. Meg aztán sosem árt ismerni ilyen körökben mozgóakat. Sokan vannak, akik valamiféle problémával, mint drogok és egyebek fordulnak pszichológusi segítségért, ami nekem szintén csak előny lehet. Bár nem szabad kiadni betegeket, de talán van az a pénz, amiért mégis megteszik.
-Ön mindig ennyire merev, nyomozó? –néztem rá felvont szemöldökkel.
-És ha valaki szándékosan állította be annak, akkor az segít az én ügyemben? Úgy tudom, vannak elévülések, még gyilkossági esetekben is, de nyugodtan javítson ki, ha tévedek. Ha valaki meg is ölte őket, aligha hiszem, hogy le lehetne ültetni a tettest, még a két szép szeméért sem. –ráztam meg a fejemet hanyagul.
-Nem, soha. A múlt elmúlt, ezért is ez a neve. Nem ad semmit, ha kutakodunk benne. Az öcsém sem gondolom, hogy így tett volna. A nevelőszüleink remek emberek voltak, ő pedig alig volt óvodás, amikor örökbe fogadtak bennünket, szóval neki Darkbloom-ék a szülei, nem pedig a Woods család. Engem pedig személy szerint nem vonz, hogy megtudjam, miket örököltem tőlük, mivel reményeim szerint azon túl, hogy acélmájam és zenei hallásom van, semmit sem. –nem szeretek belegondolni abba, hogy miket hozhattam magammal. A nemtörődöm hozzáállás, a megbeszélés hiánya, a bizalmatlanság, a kötődési problémák mind erre vezethetőek vissza, legalábbis az agyturkászom szerint. Nekem elég, ha ő belemagyaráz dolgokat a helyzetembe, nem kellek ehhez pluszban én.
-Nem, őszintén szólva erről fogalmam sincs. Csak arra emlékszem, hogy végtelenül elfoglalt ember volt, legalábbis nekem így tűnt. Elment korán, és későn jött haza. De az utolsó 2-3 évben egyre kevesebbet dolgozott. Szinte ki sem mozdult otthonról. –néztem a velem szemben ülőre egy bocsánatkérő, futó pillantással. Sajnálom, hogy ő ennyire rá van pörögve a témára, de nem tudok neki érdemi választ adni. Gondolom ez valami fontos cucc lehet, ha ennyire tudni akar mindent is.
-Kölyök voltam még, így a vitáik nagy részét nem fogtam fel, de a legtöbbször az apám életmódján, illetve azon, hogy miért marad ki sokáig, vagy miért iszik annyit. Gyanítom, hűséges sem kifejezetten lehetett az anyámhoz. Tudja, Larson nyomozó, az anyám egy végtelenül gyenge nő volt, aki behódolt a férjének, annak ellenére, hogy az gyakran vette semmibe mind a létét, mind a szükségleteit. Rengeteg mindenen vitáztak. Pénz, megélhetés, ilyesmik. –lehetséges, hogy az apám valójában valamiféle szerencsejátékos volt, aki rossz embernek tartozott? Bár akkor nem hiszem, hogy ennyi év távlatából zaklatna engem az előttem lévő szőkeség.
Érdeklődve néztem rá, aztán inkább becsuktam a szemeimet, és az orrnyergemet kezdtem el masszírozni az őrjítő mértékeket öltő fejfájásom ellen. Mintha ez megoldhatná a problémát.
-Nem emlékszem semmire sem tíz éves korom előtt, vagyis nem sokra, amire pedig igen, azt már elmondtam Önnek. Fogalmam sincs, hogy amúgy mi van a családfánkkal, vannak-e testvérei a szüleimnek, és arra sem emlékszem, hogy hogyan nevezték a férfit. Anyám azt mondta, hogy a bátyja, én pedig nem találtam okot arra, hogy ne higgyek neki. Főleg, hogy tökéletesen beleillett a családunk fizikai megjelenésébe. Magas, vékony, szőke, és fehér. –nyitottam ki végül a kékjeimet egy sóhajjal.
-Nem ígérhetek semmit, de ha szeretné, akkor fel tudom venni a kapcsolatot Darkbloom-ékkal, hogy kaptak-e valamiféle információt arról, hogy mi történt a szüleinkkel és nem volt-e egy rokon, akit első körben értesítettek volna. Az örökbefogadásnál elvileg nem csak a nevelőszülőről, de a gyerekről is elmondanak mindent. –egyelőre ennyit tudok tenni, ha csak nem…
-Vannak naplóim. Aznap, amikor a szüleim meghaltak, elkezdtem naplókat írni orvosi javaslatra. Szóval ha esetleg anno volt valami, amit gyerekként megjegyeztem, biztosan azokban lesznek bent. Ha gondolja, elő tudom kotorni őket a lakásomban. De akár segíthet is benne… -húztam egy vigyorra a számat.
-Meditáltak? Mármint az a töröküléses hümmögős bigyó? –néztem rá hasonló felvont szemöldökös mimikával, mint ő énrám.
-Larson nyomozó... csak nem hiszi, hogy a szüleim valami bolond szektások voltak? -nevettem egy jót a dolgon. Ugye... nem hiszi?

     Aziel & Emma

“The product of a dysfunctional family”

A szemtelen, ironikus, akadékoskodó, nem a tárgyhoz tartozó megjegyzéseket, valós és költői kérdéseket egytől-egyig elengedtem a fülem mellett.
- Téved. - javítottam ki, ahogy azt kérte.
- Nálunk például a nemi erőszak és a gyilkossági ügyek sem évülnek el. Az emberi élet kioltása nem olyasmi, ami felett öt-nyolc-tíz év múlva csak úgy szemet lehet húnyni. Akkoriban lehet, hogy megúszta, de meg kell bűnhődnie a tetteiért. Mindennek kell, hogy következménye legyen. Szóval ha meglesz az elkövető, igenis le lehet ültetni. - ez rossz kibúvó arra, hogy ne akarjak foglalkozni vele.
- Szóval ki sem mozdult otthonról. - ami nem jelenti azt, hogy...
- És voltak látogatói, vagy elzárta magát a külvilágtól? - pillantottam rá kíváncsian.
- Mondom, miért érdekes ez. Az apjának egy MLM cégben volt érdekeltsége Londonban. Akárcsak James Frelingnek. - toltam elé a telefonomat a férfi képével. Nem egyszer olvastam Veronica Reed és Herman Rodriguez nyomozók jelentéseit, amikor hozzám került az ügy.
- James Freling is brit üzletember volt. Csak ő Bristol-ból nem Londonba, hanem az USA-ba költözött, mert részesedése lett egy new york-i vállalatnál. A feleségével, Heidi-vel autó balesetben veszítették életüket. Ám nemrég kiderült, hogy csak annak álcázták, és valójában szándékos emberölés történt. Ez több, mint véletlen párhuzamnak tűnik. Ismerősen cseng a Freling név? - nem kizárt, hogy Freling és Woods ismerték egymást korábbról az MLM üzérkedés révén, vagy legalább is volt ott közös ismerősük, aki akár beszervezhette őket annak idején a szektába. Talán mindketten ki akartak szállni, és inkább kivonták őket a forgalomból, mielőtt túl sokat árultak volna el.
- Ön szerint, ha az apja részese is volt valaminek, ami a halálukhoz vezethetett, az anyja társ lehetett benne, vagy valóban ennyire külön utakon jártak? - a jelek arra utalnak, hogy a nő nem volt "hívő", hanem csak a férje beteges üzelmeinek egy szerencsétlen, ártatlan áldozata. Akárcsak a Frelingek esetében. Van is egy elméletem erről, de az egyelőre bizonyítékok híján csak találgatás.
- Én elvégeztem a családfa kutatást. Az apja egyke volt. Az anyjának valóban volt egy bátyja, de ő jóval az eset előtt elhunyt. - és valóban, nem pedig csak eljátszotta.
- Tehát az a férfi nem lehetett a sosem látott testvér. - ami még inkább azt igazolja, hogy ő volt az elkövető.
- Köszönöm. Nagyra értékelném. - ha felvenné a kapcsolatot a nevelőszülőkkel. Nélküle is megtettem volna, de így legalább kevésbé tolakodó.
- Örülnék, ha megkeresné a naplókat. Ha megtalálja őket, leadhatja a rendőrségen is. De nem szeretnék ezzel plusz fáradtságot okozni, így szívesen elküldök érte valakit. - ebből nem lesz közös program, még csak elméleti síkon sem. Ez egy komoly ügy, amit én komolyan is veszek. Nálam nem jönnek be a lakásra csábítós csajozós dumák, még csak poén szinten sem.
- Lényegében. De... máshogy is lehet meditálni. - fúh, ezt a gúnyos pasast.
- Nem hiszek én semmit sem. Engem csak a tények érdekelnek. Mondja meg inkább maga, Aziel. El tudja képzelni róluk az ilyesmit? - hogy "bolond" szektások voltak.

...

zene

helyszín

Egy pillanatra alig észrevehető meglepettséggel néztem rá, de hamar rendeztem a vonásaimat, hogy a jól megszokott, semmitmondó közöny vegye át a helyét.
-Szóval akkor ezek alapján mégis csak börtönbe kerülhet az illető, bármennyire is igyekezett ezt az egészet megkerülni. Ezt akkor is… lehet, ha egy tök másik kontinensről van szó? –néztem rá kérdőn, mivel így már azért egy fokkal… jobban lekötött a dolog. Érdekes belegondolni, hogy ennyi év után pont kerülhet ennek az egésznek a végére, és úgy, hogy nem is az történt, mint amit én gondoltam, hogy történt.
-Elnézését kérem, de nem vagyok otthon ezekben a dolgokban, szóval lehet, hogy még lesz pár, teljesen hülyeségnek tűnő kérdésem. –tettem még hozzá a tisztázás kedvéért.
Ahogy előkerült a Freling név, két dolog jutott eszembe. Az egyik az, hogy Remy mindig agyon akarta verni a gondolatért, hogy olyan fotók készültek Alex-ről meg Princess LA-ről, amilyenek, a másik pedig…
-Ismerős hát. Sok dologra ugyan nem, de arra emlékszem, hogy a szüleim veszekedéseiben James Freling neve rendszeres visszatérő volt. Az édesapám is Bristol-ból származik, szóval valószínűleg ott találkozhattak. De hogy mi köze volt a londoni életéhez, azt nem tudom. Viszont… -haraptam be az alsó ajkamat kissé elgondolkozva.
-Ismerem a gyereküket is. Mármint személyesen, nem a híre miatt. Alex megkeresett engem, mivel őt is felkeresték korábban amiatt, hogy a szülei mégsem balestben haltak meg. Meglátta a nevemet egy aktán, ami azért furcsa, mert nekem, mint Aziel Darkbloom-nak nincs rendőrségi ügyem, és soha nem is volt, főleg nem itt, az USA-ban. Végül addig jutottunk, hogy a szüleink ismerhették egymást, de az óta nem érem el Alex-et. Esetleg… utána nézhetne annak is, hogy vele mi van. –ha egyikünk szüleit sem a véletlen, vagy egymás gyilkolta meg, akkor jó esély van rá, hogy a kettő akár össze is függhet…
-Az anyám egy gyenge, kizsigerelt nő volt. Ne értsen félre. Nem volt rossz ember, és nem érzek haragot iránta, de nem volt benne akarat. Ha az apám tett is valamit azért, hogy kinyírják, az anyám valószínűleg egy buta áldozat volt, semmi több. Szép volt és jómódú, illetve tehetséges, de ennyi volt minden, amit fel tudott mutatni saját magától. –aligha vett részt bármiben, amit az apám csinált.
-Értem. –ennyi volt minden reakcióm arra, hogy az a férfi nem lehetett a rég elveszett testvér. Nem igazán tudtam, ezzel az infóval mit kellene kezdenem.
Csupán bólintottam, majd a szemeimet forgattam erre a két kezes hárításra, hogy majd elküld valakit a naplóimért.
-Ön tényleg nem egy laza, poénkodós fajta, mi? Vagy inkább az a horroron röhögős fajta? –simán kinézem belőle, hogy kukoricát nyammogva röhög azon, ahogy a szánalmas szereplők meghalnak.
-Minden napló kell, vagy csak azok, amiket gyerekként írtam? –csak hogy tudjam, egyedüli kutakodást kell játszanom, vagy kell kerítenem magamnak valakit, aki majd segít. Tíz éves korom óta körülbelül minden napomat le kell írnom, szóval… van pár. Remélem, Remington eleget edz mostanság, mivel mást aligha kérnék meg erre.
-Máshogy? –pislogtam rá nagy szemekkel. Tényleg nem tudom, hogyan kell meditálni, szóval…
-Hát… hm. Nem tudom. –ráztam meg a fejemet egy sóhajjal.
-Tényleg nem emlékszem mindenre, vannak kifejezetten homályos részletek. De… talán. Esetleg… az apám… lehetett valami ilyesmiben. Róla valahogy el tudom képzelni. A legtöbb ilyen szektás faszi pont olyan leírást kapott, amilyen ő is volt. –de ez persze nem jelent semmit. Rengeteg alkoholista, nőgyűlölő, elnyomó, szabados gyökér van a világban, aki nem szektás állat. De valahol mégis…

     Aziel & Emma

“The product of a dysfunctional family”

- Igen, akkor is lehet. A szüleivel történtek nagy eséllyel összefüggnek azzal, amiben én nyomozok. Így már az én hatásköröm, és jogom van újra nyitni az ügyet. A végére fogok járni, és börtönbe fog kerülni a felelős. - nem fogom annyiban hagyni, akkor sem, ha olykor akadnak hátráltató tényezők. Ráadásul óvatosnak kell lennem, mivel belülről is megfigyelem a szóban forgó szektát. Eléggé pengeélen táncolok, és nem szeretném megvágni magam.
- Ezek egyáltalán nem hülye kérdések. Mégis honnan kellene tudnia? Az lenne a gyanús, ha túlzottan is jártas lenne a témában. Joga van nem érteni dolgokhoz, és rákérdezni, ha érdekli. Amire lehet, válaszokkal fogok szolgálni. - de azt továbbra is el kell fogadnia, hogy nem beszélhetek mindenről.
- Szóval Freling konfliktusforrás volt. - jegyeztem meg inkább csak magamnak, amolyan memorizálás gyanánt.
Érdeklődve hallgattam, ahogy Alex Freling neve is felmerült. A férfi korábban már kapcsolatba lépett Darkbloom-mal, hogy a saját szakállára is nyomozgasson egy kicsit. Érdekelne, hogy mire juthatott és hová tűnt, így...
- Rendben. Utána fogok járni. - bólintottam rá a kérésére. Végül is író, talán csak elutazott egy kis időre, elvonult a világ elől, hogy ihletet gyűjthessen. De ettől még nem árt előkeríteni, hát ha történt vele valami. Nem lepődnék meg... Ha beletenyerelt valamibe, amibe nagyon nem kellett volna, lehet, hogy már kivonták a forgalomból.
- Értem. Köszönöm. - ennyit az édesanya szerepéről. Szerinte is inkább csak egy szimpla áldozat lehetett, aki nem a legjobb férjet fogta ki magának.
- Az a fajta vagyok, akinek valószínűleg nem elég fejlett a humorérzéke a magáéhoz, és inkább a munkájára koncentrál. Nem poénkodni vagy ismerkedni vagyok itt, csak a dolgomat végzem. Ne vegye személyesnek. - egyszerűen ilyenkor kizárom a külvilágot, és csak megyek előre, mint egy szemellenzős ló.
- Csak olyan napló kell, ami hasznos lehet. Ha később is voltak gondolatai a szüleiről, időnként beugrott valami róluk, amik talán kapcsolódhatnak az ügyhöz, akkor érdekelnek. - a kamaszos képzelgései már kevésbé.
- Nem csak ülve lehet meditálni, és egyáltalán nem szükséges hümmögni hozzá. De... lényegtelen. Ez egyáltalán nem tartozik a tárgyhoz. - keressen rá. A Google a barátja.
- Van esetleg még valami, amit fontosnak tartana megemlíteni? Mert ha nincs más, részemről mára végeztünk... Itt hagyom a névjegyemet, és ha később még bármi eszébe jutna, kérem, hogy keressen. - át is nyújtottam neki az említett kártyát.
- Illetve majd a naplók miatt mindenképpen. - azokban látok potenciált. Elég ha csak egyetlen nevet is papírra vetett, máris újabb nyomon leszek, és akkor Aziel sem minősül teljesen zsákutcának. A legtöbb dolgot már nélküle is tudtam, sőt, talán még többet is, mint ő maga.
- Egyébként szeretek horror filmeket parodizálni. Inkább nevetségesek, mint komolyan vehetőek, ha csak nincs hozzá egy jó sztori, ami le tud kötni. - hogy válaszoljak a korábbi kérdésére most, hogy már nem hivataloskodó formában vagyok jelen.
- Inkább krimi párti vagyok. Na és maga? Nem tűnik vígjátékos típusnak. Inkább olyan, mint aki titokban sitcom-okat darál. - néztem végig rajta analizáló tekintettel.

...

zene

helyszín

-Értem. Köszönöm. –mármint… tényleg.
-Tudja, a legtöbb rendőr, nyomozó, orvos, jogász meg mit tudom én, kicsoda, szeret olyan szavakkal és kifejezésekkel dobálózni, amit az adott személy nem ért, holott nem mindegy, hogy kinek mi a baja, vagy épp mivel gyanúsítják. –de a legtöbben nem arra játszanak, hogy az egyszerű ember megértse ezt a fajta nyelvezetet, és tényleg nem mondanak semmit sem. De Larson nyomozó üdítő kivétel.
Nem akartam kommentálni a Freling-ek dolgait, csak egy apró, halvány mosollyal bólintottam arra, hogy majd utánanéz, hova is lett Alex pontosan. Persze író, meg modell, meg mit tudom én, még micsoda, de nem veszi fel a telefont sem nekem, sem másoknak. Megpróbáltam elérni, megkértem Remy liftes, Los Angeles-i barátnőjét is, hogy hívja már fel, de nem járt sikerrel ő sem. Ez pedig így már több, mint… aggasztó?
Az anyám kérdéskörét is lezártnak tekinthettük, ahogy ez után a kifejtős válasz után a humorérzékünk közötti különbséget is.
-Nem vettem annak. De néha lehet, hogy jobban járna, ha venné a lapot, és nem csak nálam. Tudja… nem minden nap állnak elő azzal, hogy valakinek a szüleit megölték, mégsem az történt, amit eddig hitt. Sokan kínosan poénkodni kezdenek, de tudok olyat is, aki egy halálhír hallatán kínjában nevetni kezdett. –de persze lehet, csak nekem vannak fura ismerőseim, ki tudja. Viszont tény, hogy annyira azért nem jön be ez a csak a munkára koncentrálós, fapofa hozzáállás.
-Rendben van, akkor ahol esetlegesen meg vannak említve a szüleim, azokat majd összeszedem. –vontam meg a vállamat. Jó délutáni program lesz belőle, az biztos. Az első időszakban elég sokszor eszembe jutottak, szóval lesz bőven mit összeszedni és bejelölgetni. A látszat ellenére szeretem a precizitást és azt, ha a dolgok alapos utánanézéssel készülnek el. Majd ragasztgatok cetliket a füzetekbe, nehogy szegény nyomozónőt traumatizáljam.
A meditálás sem érdekelt ennél jobban, a névjegyét pedig készséggel átvettem tőle.
-Nincs semmi, ami hirtelen eszembe jutott volna. De ha átgondoltam ezt az egészet, és mégis csak lesz valami, akkor mindenképp hívni fogom. Illetve a naplók miatt egyértelműen… -bólintottam rá a dologra, és már épp keltem volna fel, hogy kikísérjem, amikor ismét megszólalt. Felvont szemöldökkel, egy hitetlen mosollyal néztem végig rajta.
-Igen, sejtettem, hogy a kiparodizálók táborát erősíti. De nem is tudom hibáztatni érte… a legtöbb szörnyen szánalmas. –ebből következik, hogy én is ezt a tábort erősítem.
-A jó krimi sosem rossz, de azt inkább könyvek formájában szeretem. –hogy erre is kitérjek, majd csak megadóan felemeltem a kezeimet.
-Viszont most megfogott. Tényleg titkos sitcom és sorozat daráló vagyok. Minél rosszabb, annál jobb. Meg bírom a szánalmas reality-ket, vagy amik éppenséggel érdekesek. Raktár-háborúk, Tűzben edzett, Jéglovagok, stb. De kérem, ne mondja el az alkalmazottaimnak. Nehezen lennék komolyan vehető rideg tulaj, ha közben az a kép élne a fejükben, hogy kinyúlt póló-gatya kombóban ülök a lakásomon és ezeket falom. Meg egy nagy tál kukoricát… -ráztam meg a fejemet egy hitetlen mosollyal.