Fél évvel ezelőtt ismertelek meg.
A kapcsolatunk döcögősen indult, mert a kémia megvolt, össze is jártunk,
de csak nagy nehezen találtuk meg a közös hangot. Lassan, de kialakult a szerelem köztünk, az életemben először éreztem, hogy tartozom valakihez.
Persze odaköltöztél hozzám, velem ellentétben neked rendes munkád van.
Próbálsz jó útra terelni, támogatsz a leszokásban, a munkakeresésben. Úgy nagyjából két hónapja megkérted a kezem és természetesen igent mondtam.
Az orvosok szerint ott voltál a kórházban minden nap velem amikor csak tudtál. Csakhogy nem emlékszem rád, a nagynéném mesél rólad és a kapcsolatunkról, mert téged nem engedlek magamhoz közel. Félek tőled.
Nem tudom, hogy ez a jövőben hogy fog változni, talán visszatérnek az emlékeim, talán újra ki kell alakítanunk a bizalmat és megszokni egymást.
Az is lehet, hogy másnál keressük a boldogságot.

Nem szeretném megszabni, honnan jön a karakter, lehet szintén elcseszett családja, de valami jobb is és csak a saját útját keresi. A második név és vezetéknév is mindegy, ahogy a foglalkozása és kora is. Avatárban meggyőzhető vagyok, csak vesd fel az ötleted és megbeszéljük. Szeretném, ha a játéktéren alakulna ki a kapcsolatuk, szóval nagyon-nagyon várom őt!