Alfonsoban sosem merültek fel kételyek Kirát illetően, még a közeg ellenére sem, és a férfi tudja, hogy sokan bolondnak, vakmerőnek és egyéb dolgoknak gondolták néhány napja, egészen addig, amíg a temetés esete meg nem történt.
Mindenki tudja róla, mennyire szereti Marcot, hiszen ez nem titok, és bármikor rábízná az életét, vagy dobná el a sajátját az övéért. A lövöldözés közepette azonban, legyen ez a szeretet bármekkora, ő Kira életét igyekezett volna védeni, amennyiben a másik azt hagyja neki, mert úgy tépte ki magát először Alfonso karjából, aztán a testőrök közül, hogy szinte rá sem ismert, főleg annak fényében, kinek az életéért akarta kockáztatni a sajátját. Sosem fogja elfelejteni, ahogy a lövések hangjainak közepén ott térdeltek a barátja felett, aki tulajdonképpen annak a nőnek köszönheti így az életét, akit Fabiolával karöltve annyira megvetettek eddig.
Az agyfasz a fejében így, hogy majdnem elvesztették Marcot néhány fokkal erősebbre sikerekedett, mint szerette volna, és amíg Fabiola a férfi iránt táplált érzései miatt osztotta a népet, addig Alfonso a biztonság hiánya végett, és személyesen segített Alvizének a felderítésben, mert ezúttal túl sok olyan ember élete volt a tét, akiket túlságosan szeret, és akiket nem akar elveszíteni egyáltalán.
A második napon ér a fülébe a sikertelen próbálkozás Fabiola gépre tételét illetően, és ő ott elmondja a vezérnek, hogy se nem tartja jó ötletnek, se nem fair a lányával szemben igazából, tudva, hányadán állnak Marcelloval. A születésnapja előtti napon végre volt lehetősége a barátjával átbeszélni részletesen, hogy mi a helyzet, és Alfonso sokat simított Alvizén is, miután kibukott, mivel is foglalták el egymást az estjét megelőző éjszaka. Annyi a szaros bili a férfi körül, hogy egy ponton szétbasz egy dolgozót a Deluca villában, mert annyira abszurd a támadás, a barátja állapota, a félelem saját magában, hogy már nehezen viseli, szóval jobbnak látja kiadni.
Fabiola egyáltalán nem érdemli meg, amit tesz, de Alfonso túllép az üvöltözésen, amit a születésnapjának másnapján rendeznek Kira miatt, akinek muszáj volt kéretlenül szarságokat beszélnie, és megteszi a szívességet a másiknak, hogy amíg mindenki kussol körülötte, Alfonso emlékezteti rá, miért barátok annyira régóta.
Mert tudja, hogy senki nem beszél neki Marcello állapotáról, ahogy azt is, hogy ez az egyetlen dolog, amiről tudni akar. Alfonso tisztában volt azzal, mik lehetnének ők ketten már régóta, de nem az ő dolga volt ezzel bármit kezdeni, hanem ennek a kettőnek kellett lépni. Nem feltétlenül ért egyet a fű alatt kúrásokkal, mert a barátja kockáztatott vele többet, de ezt nem fogja a nőre olvasni, mert szereti annyira, hogy legalább annyi szart elnézzen neki, mint Marconak. Így  visszakapja azt a harminc napot, bár ő pofozkodni biztosan nem fog.
A Pellegrini villa kertjében találja meg a másikat végül, miután a kapuban már jelezte, hogy megérkezett, és egyébként Fabiolát keresi. Odasétál hozzá, és a szokásos köszöntés helyett némán leül az egyik székre közel hozzá, és hátradőlve igyekszik kifújni magából a fáradt gőzt. Kurva ideges, mióta rajtuk ütöttek, és ezt nem most fogja lerázni magáról, legalábbis nem egykönnyen.
- Hogy érzed magad? - Kérdezi, mintha minden formalitáson átestek volna, mert Alfonso nem a szőnyeg alá söprő típus; félretette a sok szart, amit Fabiola okozott a helyzetre való tekintettel, de nem fog úgy tenni, mintha nem történt volna meg.
- Tudsz róla bármit? - Kérdezi csendesen, mert legjobb tudomása szerint nem, de nem akar feleslegesen információkat elszórni abban az esetben, ha Fabiolának több van belőle, mint eredendően gondolta volna.

Alfonso szereti a káoszt, legalábbis egy bizonyos fokig, de ami most körülöttük zajlik, az csak egy rakás szar, semmi más. A tervei egyértelműek voltak; Francesco halála felrázza a közeget annyira, hogy Kira jelenléte már piskóta, eltemetik a picsába, aztán elfelejtik az egészet úgy, ahogy van. Nem csak a lány mérhetetlen távolságtartása dühíti most már azonban a történtek végett, hanem, hogy a lövöldözésnek hála megint a szavát szegte, annak ellenére is, hogy nem rajta múlt a dolog. Azt mondta először, hogy New York biztonságos, aztán Nápolyra ugyanezt, most pedig megint New York-ba menne mindenki, mert itt egy óvatlan pillanatban már fejek hullnak, és nem vezetői döntésekre.
Egyik nap rátört egy röhögőgörcs az egész szar miatt, és utána szedte szét a dolgozót, mert Kira már nincs itt velük, szóval nem láthatta. Ő, Fabiolával ellentétben, elfogadta a felajánlott helyet Alvize gépén. Alfonso nem kifejezetten örül a felállásnak, de a lakás, amit intézett tényleg egy bástya, az emberei meg egy percre sem fogják szem elől téveszteni a lányt.
Nem mond semmit, mert ő sincsen csacsogós kedvében az elmúlt napokban, a stílust meg nem veszi magára, mert ha így tenne, régóta nem lennének jóban egymással. Fabiola, ha nem csinál ilyen szintű faszságot, akkor nem terhes Alfonso szemében, sőt, ha nem Kirát érintené a dolog, valószínűleg magára sem venne semmit az egészből. Túl közel ütött haza, és szerette volna, ha a tisztelet köztük kölcsönös, de akkor ezek szerint tévedett. Sokat téved mostanában és ezzel kezd tele lenni a fasza.
- Hallottam róla. - A hírzárlatra érti, amiről elég sokat beszélt Alvizével az elmúlt két napban; nem csak erről, hanem az egész helyzetről, és igazából örülnie kellene annak, hogy Alvize látszólag nem haragszik már rá, de ez is csak annak a kiváltsága, hogy szinte fiaként nevelte. Egyébként pontosan ezzel érvelt, hogy neki túl sok mindent néz el, mert férfi, a lányát meg úgy akarja kalitkába zárni, ahogy azt nem érdemli. Fabiola sem érdemli Alfonsotól jelenleg, hogy kampányoljon az érdekében, meg azt sem, amire most készül.
- Az első műtét alatt leállt a szíve, de visszahozták. - Kezd el csendesen mesélni, mert bár Alvizével jó most a viszony, ha kiderül, hogy beavatja a nőt, ezzel megszüntetve kvázi a zárlatot, kurvára többet fog kapni ő is néhány pofonnál a vezértől.
- Pár órával az első után megint műteni kellett, mert valahol bevérzett. De akkor már stabilizálták. - Folytatja hasonló csendességgel, és amikor odalép hozzá egy alkalmazott, kér egy kávét tőle feketén, és csak akkor folytatja, amikor látóhatáron kívülre esik az adott személy.
- Most azt várják, hogy felébredjen magától. Amikor utoljára bent voltam próbálkozott magához térni, de a gyógyszerek szerintem elnyomják, de kellenek is. - És megenged magának egy sóhajt, mert Alfonso, ha nem felderíteni segített Alvizének a lövöldözést, akkor bent volt a kórházban, és innen is oda tart majd. Szívesen magával vinné a másikat, de túl sok a szar most, hogy még többet akarjon a saját nyakába. Ennyivel tud most szolgálni.
- A maga módján megúszta. Az orvosok szerint fel fog épülni teljesen, csak idő kérdése. - Mondjuk ő ezt nem vonta kétségbe egy pillanatig sem, hiszen ismerve Marcot tudja, hogy nem így fogja elérni a vég. A másik olasz mindent túlél, aztán meg a legjobbat hozza ki belőle, úgyhogy most sem számít tőle másra.

A helyzet az, hogy amit most tesz, azt nem csak Marcoért teszi, hanem valójában Fabioláért is. Nem tudhat mindent a kapcsolatukról, mert azt ők ketten értik igazán, viszont látja a barátján, mit érezhet, látja Fabiolán is, bármennyire igyekszik elnyomni magában, és ha őszinte akarna lenni magához, most sajnálja őket. Nem gondolta volna soha, hogy idáig jutnak, aztán végül a lehető legszerencsétlenebb helyzetbe kerültek mindketten azok alapján, amit Alfonso is tud, szóval igazából a legkevesebb, amit a két legjobb barátjáért most tehet, ha kapcsot alkot közöttük egy olyan helyzetben, amikor ez lehetetlen lenne. Mert Marco nincsen magánál, Fabiolát pedig attól is tiltják, amit egyébként joga lenne tudni.
Szűkszavúsága nem is igazán a sértettségének szól, amit a mellette ülő tettei váltottak ki úgy egy hete belőle, hanem annak, ami azóta történt; Fabiola pedig nem tehet arról, hogyan kellett Francescot kiiktatniuk, arról sem, hogyan reagált erre Kira, arról meg aztán főleg nem, hogy Alfonsot ez mennyire érinti rosszul.
- Nem. - Mondja őszintén, bár nem tudja, mennyit akar az érzéseiről tudni a másik a helyzetre való tekintettel, de ők az emlékei szerint nagyon jó barátok, függetlenül attól, mennyire távolodtak el az elmúlt hetekben a részeges ámokfutása, meg a kapcsolata miatt, amivel a másik nem ért egyet. És, ha valóban jól emlékszik, ők ketten bármiről tudtak beszélni régebben.
- Kira tudni sem akar rólam, Marco meg nincs magánál. - Ezzel azt akarja kifejezni, hogy némileg egyedül érzi magát, pedig itt van a családja, és a legtöbb testvérével igazán jó kapcsolatot ápol, nem csak látszólag, de őszinte szeretetből. A Deluca villában csak az apja zavaró pont, de a Marcelloval történtek óta még ő sem bassza fel szándékosan, ha nem muszáj, pedig Ginonak az egyik kedvenc időtöltése a második legidősebb fiának az agyára menni, amikor csak teheti.
- A közegről ne is beszéljünk. - Sóhajtja, mert a magánéleti szarságaikon felül ott van minden, ami megoldásra vár nem csak Nápolyban, de talán New Yorkban is, mert Alfonsonak van egy olyan rossz érzése, hogy nem lesz elég nekik az olasz város; nekik a vezérek kellenek, és az egyik éppen ott él, ahol ő is.
Közben a kávé megérkezik, ekkor megint látványosan hallgatnak mindketten, és amikor az alkalmazott ismét felszívódik, akkor kezdi ingatni a fejét egy korty előtt.
- Sosem volt még annyi szar, mint mostanában. - Teszi még hozzá, és más esetben biztosan vigyorogna, hogy mulasson saját magán, meg az egész kibaszott közegen, de ezen már ő sem tud. A legjobb barátja majdnem meghalt, a szerelme undorodik tőle, az unokatestvérét, bár gyűlölte, de akkor is el kellett tennie láb alól a faszságai miatt, mikor igazából vigyáznia kellett volna rá, ahogy az meg lett ígérve.. Nem nyerhet, pedig Alfonso mindig és mindenben nyert eddig az élete során.

Ahogy a másik nyugtatni próbálja őt Kira kapcsán, egy kicsit előrébb dől, rákönyököl egyik oldalon a térdére, és gondterhesen a hajába túr. Szeretné, ha Fabiolának igaza lenne, de amikor éppen nem Marco körül forog az összes gondolata, akkor kénytelen a Kirával való kapcsolatát vizsgálni, és egyelőre semmi olyan biztató pontot nem talált, ami segíthetne nekik átlendülni ezen a szartengeren.
- Lehet ezúttal ez kevés lesz. - Valahogy beletenyerelt a másik, de valóban, Kira, ha a saját buborékában lehet egy ideig, általában megnyugszik annyira, hogy gond nélkül beszéljék át a helyzetet; most viszont a maffia legmélyebb vizébe dobta, először tudatosan, aztán akaratlanul a temetéssel, és ha eddig volt bármilyen tévképzete a lánynak a maffiát illetően, akkor már valószínűleg nincsen. Ez pedig nem egy jó meghívó a jövőre nézve, főleg nem kettejüknek.
- A veszély meg a halál szagát nem lehet nem érezni. - Csak nekik kettejüknek, meg a közeg többi tagjának már hozzászokott az orra, viszont először találkozni vele biztosan más, pedig Alfonso csak sejteni tudja. Neki ez a normális - illetve még nekik sem az, csak talán tudják kezelni -, egy kívülálló viszont, ha nem sikítva menekül az ellenkező irányba, akkor bolond.
Kiráról pedig tudja, hogy nem az.
- Igen, az volt. - Mosolyodik el végül halványan, mert ha egy valami, akkor kibaszott büszke arra a nőre, akit szeret. Nem mondja, hogy nem nézte ki belőle, hiszen ilyen mértékig ő sem képzelgett a jövőjüket nézve, és érti ezt arra, hogy a lehető legtöbb erőszaktól meg akarta őt védeni. Attól, ami őt érné maximálisan, de ami a közegben történhet, attól is. Fogalma sincsen milyen erő mozdította Kirát a lövöldözés kellős közepén, de ha eddig akarta, akkor attól, amit látott csak még jobban. Visszafelé viszont úgy érzi, minél inkább az igazi arcát látja a lány, annál jobban undorodik tőle.
- És mi a terved, ha magához tér? - Egy kicsit beszélt ő is a kapcsolatáról, annak ellenére is, milyen érzésekkel operál Fabiola a szerelmét illetően, úgyhogy most megfordítja, mert Marco jövője nem csak a túlélésben, de valahol ebben a nőben is keresendő. Eddig nem szólt rájuk, mert látszólag értelmesen, vonalak között maradtak - jószerével, bár van, aki ezzel vitatkozna -, de miután Marcot majdnem elveszítette, nem akarja, hogy tovább kockáztassa az életét, és ez nem személyes.
- A következő találkozása a halállal már nem lesz ilyen szerencsés. - Tesz burkolt utalást arra, hogy meg kell oldaniuk a helyzetet hamarosan, vagy el kell engedniük egymás kezét. Egyebet nem mond, mert hiába a két legjobb barátjáról van szó, ők már nem gyerekek, így nem is akar jobban belepofázni, mint szükséges. Most megteheti, mert Marco élet-halál között lebegett alig tizenkét órája, és ettől a vágy, hogy védje, felerősödött.
Halkan felnevet a feltételezésre, hogy minden az ő hibája, és nem is reagál, mert nem tudna vitatkozni. Tudtán kívül adta meg a tökéletes rajtaütési lehetőséget az ellenségeiknek, de már hosszú évek óta nem hatja meg, ha vér tapad a kezéhez.
- Belegondoltál már, mi a szart akarhatnak Nápollyal? - Teszi fel a kellemetlen kérdést, mert Alfonso úgy érzi, a vezérek titkolnak valamit, ugyanis ugyanerre a kérdésre a másik apja kitérő választ adott, amit nagyon ritkán, és nagyon nyomós indokkal szokott csak megejteni ezzel az olasszal szemben.
- A terület túl messze van nekik, az üzlet ha jobban is megy, egy maffiaháborút nem ér meg. - Teszi hozzá a gondolatait, azt szándékosan nem említve, hogy a gyűlölet a két maffia között sem lehet elég ahhoz, hogy önként akarjanak a porba hullni, hiszen ha nem is mind, egy része biztosan fizetni fog azért, ami néhány napja történt. Alfonso részéről főleg a barátjáért fognak lakolni néhányan, mert ő ezt nem hagyja megválaszolatlanul.

A tekintete egy hosszú pillanatra az impozáns kert egy szegletére, meg az ott növekvő virágokra terelődik, miközben az állát fogja az ujjaival. Ő sem azért jött ide, hogy egymás nyakába boruljanak a szerelmeik kapcsán, annál sokkal jobban ismeri a másikat, és talán azért annyira rossz a helyzet, mert puszta tényeket közöl, és még azok sem rózsásak, legalábbis nem kifejezetten.
Aztán kifújja az orrán a levegőt, mert a pesszimizmus olyasmi, amire mindig is hajlamos volt, ha nem tudta a frusztrációját más csatornákon kiadni, mint ami a gondolatait jelenti. És most képtelen velük mit kezdeni, hiszen akiről szólnak már messze jár, a környezete meg nem kíváncsi rájuk, mert Kiráról szólnak, hiába nyűgözött le mindenkit.
- A műtőben kicsi az esély arra, hogy tarkón lőnek, ha nem figyelsz. - És ő ezt ennyivel most szeretné lezárni, mert az valóban igaz, hogy Fabiola nem lát bele a kettejük kapcsolatába. A felszínen annyit láthat, mennyi bonyodalmat okozott a lány, holott az egésznek a gyökere, az érzéseinek a mélysége, meg a ragaszkodása kibaszott régre vezethetőek vissza. Szeretné, ha működne, mindent meg fog tenni azért, hogy így legyen, de van elég szar most körülöttük ahhoz, hogy Fabiolából ne jöjjön ki több Kirát illetően. Igaz, hogy most támogatóan lépett fel, de jobbnak látja Marcoról beszélni a másikkal.
- Én fogok. - Jegyzi meg, amikor végre le tudja venni a tekintetét a növényekről, és ekkor fordul a másik felé, mert látni szeretné az arcát, amikor kifejti a terveit a jövőre való tekintettel. Hiába a barátja és valahol a beosztottja Marco, és hiába gondolja úgy, hogy a vesztébe is rohanhat - amihez elég egy elcseszett döntés -, nem fogja megállítani egyikőjüket sem. Akkor neki is már régen le kellett volna mondania Kiráról, az pedig látható volt rajta abban a mámoros harminc napban is, hogy nem rendelkezik ilyesfajta törekvésekkel.
- Ugyan már, Fabiola. - Sóhajtja ki magából a szavakat, majd némi fejét való ingatás után folytatja. - Marco azóta néz téged, mióta ismerem. - És mivel majdnem, hogy együtt nőttek fel a közegben, ez elég régóta tart. Ha csak a barátja részéről vizsgálja az egészet, biztosan borítékolható volt a ragaszkodás idővel, Fabiola meg öt évig ragaszkodott tulajdonképpen, mert senki nem tart ki ennyi ideig, akinek ezzel nincsen célja.
De nem azért jött, hogy felvilágosítsa a másikat olyasmiről, ami nem számít most.
- Az apád mérges rá. - Mondja végül őszintén, mert vele, főleg arra való tekintettel, hogy a legjobb barátja, megosztotta az öreg ezt nem is olyan régen, a születésnapja előtti éjjelen történtek kapcsán. Az, hogy nem repítettek még golyót a fejébe a másik olasznak annak köszönhető, hogy legalább annyira szereti Marcot az öreg, mint amennyire most éppen nem.
- Úgyhogy túl sok időtök nincsen. - Ez nem figyelmeztetés a részéről, csak tényeket közöl azzal a nyers stílusával, amit ismerhet tőle a másik. Azon a ponton, amikor már esetleg tényleg Marcello agyveleje lesz a tét, közbe fog lépni, olyan diszkréten, ahogy az rá jellemző. Ha elszáll az agya, lehet nem annyira diszkréten, de azért majd igyekszik. Egyelőre reméli, hogy ezek ketten kitalálnak valamit.
Végigsimít a borostáján, ahogy elgondolkozik a másik szavain, és elkomolyodik a tekintete a saját gondolatain, annyira, hogy a kékjei ezúttal képesek lennének jég módjára vágni.
- Akkor azt hiszem a New York-i békének annyi. - És ez nyilván nem tetszik neki, hiszen ő elsősorban azért ment el innen, hogy eltávolodjon az itteni intrikák nagy részétől, és saját életet, saját vállalkozást indítson egy olyan földrészen, ahol a Deluca név ő miatta híres. Arról nem is beszélve, hogy már nem tud biztonságot ígérni Kirának sem itt, sem ott, amitől, ha most nem figyelne oda, kétszázas lenne a vérnyomása rögvest.

Ha Alfonsonak elgurul a gyógyszere, akkor nem sok minden létezik ezen a világon, ami gyorsan megnyugtatná, persze egyetlen nőt kivéve, az pedig Kira. Mivel ő nincsen itt, ráadásul ha most belemegy a témába, és a Pellegrini villa kertjében nekiállnak egymással megint üvöltözni, nincsen eszköze, ami visszafogja attól, hogy olyat mondjon, ami hosszútávú károkat okoz a kettejük kapcsolatában.
De nem Kira hiánya az egyetlen tényező, ami visszafogja; ismeri már a mellette ülő nőt az összes szeszélyével, úgyhogy igazából az ő hibája, amiért nem figyelt oda rá jobban, és esetleg nem avatta be a történésekbe, hogy ne pont a születésnapján kívánja kinyilatkoztatni a nem kért véleményét a kapcsolatáról. A másik pedig, hogy nagyon régóta barátok, és azon kevés nők közé tartozik a közegben, akiket tisztel, úgyhogy, miközben Fabiola eszi magát Marco miatt, nem fog a nyomorára lapátokat hordani feleslegesen. Persze közrejátszik a szeretet is, de ez nem olyan érv, amit a másikkal szemben felhozna, mert azzal csak felbaszná, ami szintén nem célja a mai napon. A legerősebb mégis talán az lenne, hogy attól eltekintve, milyen szart rántott be a másik, bármit megtenne érte, amit szükséges, ez pedig nem összeegyeztethető a hosszútávú haragtartással, ami Alfonsora egyébként sem jellemző.
- Nem kell megköszönnöd. - Ezzel szándékozik valamennyire jelezni - amennyire most tőle is telik -, hogy még ugyan vár rájuk egy beszélgetés a Kirával kapcsolatos dolgokat érintően, de az most a helyzetre való tekintettel félre van téve. Tudja, hogy a haragja látszólag tud olyan erős lenni, hogy a környezete keresi a megoldást rá, miközben sokszor Alfonso megoldja magában, vagy fontosabb dolgokra koncentrál, és akkor vége szakad a mérgének magától.
- Akkor igazából összeilletek. - Mosolyodik el halványan először, mióta idejött a másikhoz, mert amilyen megborult tud lenni Fabiola, annyira bolond Marco, szóval ha kitalálják végre, hogyan oldják meg ezt a szart, biztosan boldogítják majd egymást hosszú ideig, Alfonso meg fellélegezhet, mert amit eddig külön-külön tőlük kapott, azt majd adják egymásnak. Mindenki nyerne azzal, ha Vizzini kikerülne a képből, és bár kérdezte Alvizét, mi okból pont az a család, kitérő választ kapott tőle második alkalommal pár napon belül.
Valamit terveznek a vezérek, amit nem mondanak senkinek.
- Vissza kell adnunk, amit kaptunk tőle az elmúlt időszakban. - Jegyzi meg őszintén, mert rengeteg mindent nézett el a fogadott "fiainak" rövid időn belül, Alfonso meg nem olyasvalaki, aki ezt csak zsebre vágja, vagy éppen felvág vele. Az ő szoros kapcsolata pontosan abból indul ki a vezérrel, hogy kölcsönösen adnak, és nem vesznek el.
- Lehet egyébiránt ezzel még egyet is értenék, de Marco érdekében azt mondom, most ne folyjon több vér. - Ő meg ezzel jelzi, hogy amire a másik utal, az úgy is történt, de annak a történetnek semmilyen módon nem volt a barátja, vagy bárki más fontos szereplője, így a saját bőrét vitte vásárra. Fabiola meg maximum Marcellóét vinné, de azt nem fogja engedni. Más megoldás kell.
- Túl sokáig volt könnyű dolgunk odaát. Sejteni lehetett, hogy egyszer oda is elér a közeg a maga módján. - És ezt komolyan is gondolja; semmi másra nem kellett ügyelniük New Yorkban, mint az üzletre, Fabiolának a munkájára, és ennyi. Az intrikák nem értek el olyan messzire, így ha akartak, kimaradtak belőle, ha nem, hát részt vettek benne. Most pedig valami olyan szar jön, amitől lehet elszoktak, úgyhogy Alfonsonak is vissza kell venni a brutális arcát magára, főleg akkor, ha túl közel szarnak a fontos dolgaihoz a szicíliaiak. Vagy akár sokkal közelebbi személyek.

Ez lenne az a pont, ahol, ha nem a jelenlegi helyzetet élnék, akkor elkezdene nevetni. A vak is látja - az a fajta vak, aki ismeri mindkettejüket -, mennyire ugyanazon ember két része valójában Fabiola és Marco, és kell is, hogy így legyen, mert ha ellentétek volnának, már régen vér folyt volna közöttük. Nem csak azért mellőzi most a nevetést, nehogy felidegesítse a másikat, egyszerűen csak nincsen kedve hozzá, mert annyi a szar, hogy az ehhez hasonló gesztusok most elvesznek benne teljesen a férfi részéről.
- Egyikőtöket sem viselné el más. - Azért egy mosoly odafér a vonásaira, és ha valaki kijelenthet ilyen meg ehhez hasonló dolgokat, az biztosan Alfonso lesz. Ismeri nagyon régóta Marcot, ahogy a modorát, néha annak a hiányát is, nem beszélve Fabiola agymenéseiről, meg dührohamairól, amiket még éppen, hogy tud néha kezelni, de úgy látszik a barátjának meg tökéletesen megy, ha idáig húzták egymással.
Valahol sajnálja mindkettőt, Fabiolát meg különösen, mert Alvize bekeményített a lányával kapcsolatban, de nem volt fair a részéről, hogy ennyire hirtelen, és látszólag ok nélkül tette ezt. Évekig előzékenyen, megállapodások mentén hagyta érvényesülni a nőt, aztán lassan már, mint kiderült, egy éve tervezgette az eljegyzést, aminek a hírét azért kellett gyorsabban szétkürtölni, mert Marco és Fabiola kúrni kezdtek. Az egész, Alfonso szerint egy erőltetett, helyenként logikátlan és erőszakos döntés volt a vezér részéről, akit nem így ismer, ezért továbbra is a miértekre keresi a választ.
- Elfogult vagyok, de egyetértek veled. - Szeresse Alvizét bármennyire, Fabiola legalább annyira fontos a számára, kettejük közül pedig a vezér vétett, nem is kis hibát Alfonso szerint, de vannak elképzelései arról, mi lehet a háttérben.
- Lógott valamivel a Vizziniknek? Mert hiába próbáltam rájönni, miért csinálta, nem jutottam értelmesre. - A maffiabecsület, legyen bármennyire a vezér ellenére valami, kötelezi néhány ponton dolgok betartására, így előfordulhat, hogy Fabiola keze volt az elégtétel, vagy a jutalom, különben meg csak agyfasz az egész úgy, ahogy van.
Abba nem megy bele, mennyire próbált pedálozni az öregnél a másik érdekében, mert nem azért tette, hogy vállon veregessék érte. Fabiola meg nehezen kezeli az érzelmi dolgokat, úgyhogy megtartja magának.
Bólintva jelzi egyetértését a másikkal, azonban Alfonso van annyira önző most, hogy a saját revanzsán elmélkedjen ahelyett, hogyan kellene kollektívan megoldani a problémát.
- Marcoért jár nekem egy fej. - Jegyzi meg halkan, és ha beledöglik, akkor is kideríti, kinek a golyója okozta azt, ami történt, és ennek megfelelően fog cselekedni, amennyiben eljut odáig. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne rá számítani, de a biztonság a barátja feladata alapvetően, így ez még egyel több ok arra, hogy összekapja magát minél hamarabb.
- A teljes közegre szükség lesz, ha visszaértünk. Ki is fog derülni hamar, ki húzza meg magát itthon, és nyújtja el a nyaralását. - Némi megvetéssel a hangjában mondja ezt, hiszen ismeri a teljes repertoárt, és már neveket is tudna mondani fejből, akikről úgy gondolja, gyáva mód nem fognak frontvonalra állni. Ezzel párhuzamosan viszont kíváncsi lesz azokra is, akik meg anélkül jönnek át az óceánon, hogy jelenleg kötődésük lenne Amerikával.
Kifújja az orrán a levegőt, aztán megissza a maradék kávéját.
- Bemegyek hozzá. - Nem akarja túl hosszúra nyújtani a látogatást, mert minél tovább beszélgetnek, annál több fül fogja keresni az elejtett félmondataikat, és Alfonso sem a másikat, sem magát nem akarja bajba sodorni.
- Üzenek, ha van változás. - Megteszi ezt majd a rá jellemző fortélyokkal, vagy egyszerűen csak személyesen közli, ahogyan most is, hiszen Alvize számít rá, ezért a bejárása a Pellegrini villába minden lesz, csak furcsaság nem.