Pár napja, hogy nem látta már Alfonsot, és kezd megnyugodni, hogy lehet nélküle, meg a segítségét mellőzve, de talán észbe kapott, és most valahol éppen összeszedi magát. Azonban az egész élete lepereg a szemei előtt, amikor éppen a VIP-ban ülve, egy beszélgetésből felnézve meglátja a barátját a felső rész ajtaján belépve, olyan állapotban, hogy már a fejéről megmondani, itt balhé lesz.
Pillanatokon belül átveszi a káosz a hely felett az uralmat, ő pedig hiába igyekszik tompítani a dolgon, Alfonso torka szakadtából ordít, artikulálatlanul beszél, semmit a kurva életben nem lehet érteni abból, amit kommunikálni akar, pedig nagyon látszik rajta, hogy vannak gondolatai, amit most itt mindenki meg fog hallgatni. Az este csendes volt eddig, az idő miatt a VIP sincsen már tele, és akik eddig úgy gondolták, egy rövid ideig maradni fognak még, most elszállingóznak, miközben Marco próbálja egy félreeső szobába terelni a teljesen taccs barátját, szóval annyira sincs ideje, hogy írjon vagy felhívja Fabiolát, csak szól egy őrnek, hogy intézkedjen, de kurva gyorsan, mert szükség van rá. Marconak szüksége van rá.
Nem tudja, hogy a faszba telik el az idő, de egyik pillanatban, amikor a balhéból feleszmél, már ott van a nő is; ekkor leesik néhány szikla a lelkéről, mert eddig sem volt a legjobb állapotban, de most kibaszott zabos, és látszik rajta, hogy az elmúlt órában azzal volt elfoglalva, hogy lefogja ezt a nagy mamlaszt, aki ennyi idő alatt sem került rózsás állapotba.
Valahogy eltelik még egy fél óra, amíg csodával határos módon egy kocsiba rakják Alfonsot, ő pedig, ha most azonnal nem fog felrobbanni, akkor valószínűleg életében soha. Annyira megzavarodik az idegtől, hogy amikor egy pillanatra egy félreeső részen a klub parkolójában egyedül marad a nővel, aki a lakására megy majd az idiótával, amíg Kirát összekaparja, odalép hozzá, a két arcára fogva húzza közelebb, és szenvedélyesen megcsókolja. Aztán, mivel haladnia kell, szavak nélkül indul el a kórházba, hogy egy utolsó ütőkártyát előrántsanak, és végig magát ostorozza az odaúton - meg Kirát szidja magában -, hogy hogy várhatott ezzel eddig, és mi van akkor, ha már ez sem fog működni.
Úgy egy óra múlva ér vissza a lánnyal a lakásba, addigra meg Fabiola elmondása alapján már egészen vállalható állapotba kerül Alfonso, neki meg, ha éppen nem tiltanák őket egymástól, biztosan felállna a farka erre a nőre, amiért képes volt kordában tartani a másik olaszt ilyen állapotban. Ez van a tekintetére írva, amikor a lakáson összefut a két zöldje a nő szemeivel, és mivel ők most itt plusz tényezők, akikre nincsen szükség, int a másiknak, hogy menjenek.
A liftbe lépve kifújja magából az ideges, agybaszó levegőt, mert a Kirával lefutott köre sem volt egyszerűbb, mint amit Alfonsoval lenyomtak, úgyhogy arra jut, megérdemlik egymást bőséggel. A kártyával elindítja a liftet lefelé, és amikor bezárul az ajtaja, nekidől az oldalának háttal, és megmasszírozza az arcát a tenyerével.
- Bazdmeg.. - Csak ennyit képes most mondani, mert nem gondolja, hogy volt valaha ennyire nehéz éjszakája, és még arra is számít, hogy Fabiola az arcára olvassa, hogy hogyan hagyhatta eddig fajulni a dolgot, és miért nem akadályozta meg ezt a botrányos kapcsolatot az olasz meg a kívülálló között. Úgyhogy nem gondolja, hogy itt , meg ennyire egyszerűen ér véget ez az este, őt meg még mindig szétveti az ideg, úgyhogy tényleg inkább hallgat, mert haragszik a nőre, és ha most veszekedni kezdenek, el fogja borítani az agyát a szar megint.

Marco általában azt a benyomást kelti másokban, hogy semmi sem okoz számára gondot, és mindent megold idővel, energiával, pénzzel, néha kegyetlenséggel. Ezt amúgy ő is elhiszi magáról, talán ezért tud annyira jó lenni, amikor szükséges, most viszont több téren is úgy néz ki, hogy megadta magát, és ez az ábrázatára is kiül. Nem viselte kifejezetten jól, ami a másikkal történt, csak éppen nem látszott rajta, meg nem beszélt róla. De a belül lejátszódó folyamatok megmarták őt rendesen, a mai este meg egy tökéletes pont arra a bizonyos i-re, hogy kiakadjon végül.
A liftben lenni a másikkal ráadásul olyan, mintha késsel szurkálnák folyamatosan, úgyhogy alig várja, hogy az aprónak tűnő, kibaszott idegesítő térből kiszakadjanak, amikor a földalatti parkolórészre érve majd történik, aminek amúgy kell történnie. Egyik erre, másik arra, Fabiola sofőrje úgy is itt van, vár rá, Marconak meg vissza kell menni rendet rakni, mert azt a kibaszott kupit ő nem hagyja ott holnapig, az kurva élet.
- Tudom. - Válaszolja röviden, mert most ez a megoldása arra, hogy egyáltalán kommunikálni legyen képes a másikkal, mert ő a nővel ellentétben nem szarik bele az ígéreteibe, és továbbra is azon dolgozik, hogy a házassága ne következzen végül be. Ha más nem, akkor már eltette jelképesen a fegyvert azzal az egy golyóval benne, amit majd Adriano kibaszott agyába ereszt, ha semmilyen próbálkozás nem hoz végül eredményt.
Szóval kell, hogy tudjon egy légtérben lenni a másikkal, csak kurva nehéz, amikor minden porcikája szabályosan fáj azért, hogy érintse. Érti ő, mert most már érzi is, miért akarta elkerülni az érzelmeket a másik, de ez van, ő nem fog pocsolyát zokogni maga alá, mert Fabiola már feladta. Majd elmúlik, ha más nem.
A liftajtó kinyílik, de kint mintha sötétebb lenne, mert a parkolórész ilyenkor már csak gyéren van megvilágítva, és ő előreengedi a másikat, hogy követve hagyja el a dobozt, kieresztve a levegőt magából, hogy képes volt megállni mindent, amit amúgy tett volna odabent ezzel a nővel, ha lehetne bármit is.
- Köszönöm, hogy jöttél, amikor szükség volt rád. - Mondja kicsit hangosabban, hátha ezzel megállítja a másik határozott lépteit, amivel a sofőrje, meg a kocsija felé halad, és ha Fabiola visszafordul, ő megtorpan, hogy megmaradjon a távolság kettejük között.
- Hálás vagyok érte. - És ez tényleg így van, függetlenül attól, mennyire megbántotta őt a másik, és mennyire haragszik, amiért hagyta, hogy ez így fusson zátonyra. Álmaiban nem gondolta, hogy idegennek kezeli majd, ha Marco farkát elkapják miatta, úgyhogy jogosnak gondolja, amiért a bizalma megrekkent a másikkal kapcsolatban, az viszont, hogy ilyen gyorsan jött segíteni, enyhít valamennyit a feszültségen, ami a nyakának izmán is egyértelműen látszik most.
- Majd néhány óra múlva felhívom, és szólok, mi van velük. - Mert tudja, hogy miközben a nővel kapcsolatban is tisztáznia kellene az agyában mindent, Alfonso ügye is megoldatlan egyelőre. Eddig ment minden is egyszerre, most már ezek szerint nem, úgyhogy előveszi a kocsikulcsát, hogy meginduljon az egyik SUV felé, mert mindegy, mi a fasz akarja ledönteni a lábáról, ő ezt nem fogja hagyni semminek.

Esküdni mert volna, hogy mielőtt elindultak kétfelé a klubból, Fabiola kikötötte, hogy nem ül Alfonso-val egy autóba, ezért itt most a két SUV-nak, meg a nő kocsijának kellene lennie sofőrrel együtt. Megtorpan, és jól szétnéz, hátha csak szórakozik vele a másik, és mégsem kell beülnie vele egy autóba, nem, hogy közösen menjenek vissza a VIP-ba, ami most üres, mert mindenki elszivárgott, amikor a balhé elkezdődött.
De sofőr meg kocsi sehol, neki pedig dühösen megfeszül minden arcizma a gondolatra, hogy nem volt elég a liftet kibírnia, tovább élvezheti Pellegrini társaságát. Több szempontból sem szerencsés, sőt, millió meg egy indokot fel tudna hozni ellene, de a legerősebb ütőkártyája az lenne, hogy ő nem akarja. A közeg viszont nem így működik, ő pedig, ha időközben méltó is lett a másikhoz állítólag, attól még rangban jócskán felette áll a nő.
El kell nyomnia a tapló paraszt énjét, mert már nem gondolja, hogy úgy beszélhetne a másikkal, ahogy előtte; Marcoban, ha meg nem is tört valami, de fejben már semmi sem olyan, mint volt kettejük között azután, ami Alvize irodájában történt a keleti szárnyban. Szóval igyekszik nem azt mondani, hogy mégis, hova a picsába küldted a sofőrödet, vagy hogy ez kurvára nem jó ötlet, esetleg, hogy hát ez kurva jó.
Helyette bólint, mintha utasítást kapott volna, pedig ezt régen nem így fogta fel a másikkal szemben. Elfogadja a helyzetet, aztán igyekszik majd a minimumra szorítani a kommunikációt, pedig nagyon szívesen rákérdezne arra, hogyan is áll ez a szerelem dolog, amitől annyira rohadtul félt a másik, és milyen lehet hátat fordítani neki, mert ahogy látja, az a nőnek nagyon megy.
De, ha csak egy pillanatra odautazhatna az Alvize fenyegetését megelőző néhány órára, biztosan számon kérné rajta a saját stílusában, hogy mi a picsa történt a nagy tervükkel, és miért akar hirtelen hozzámenni ahhoz a szarházihoz.
Nyilván egyiket sem teszi meg, csak gondol rájuk, inkább csak rohadt feszülten beül a kormány mögé, és elkezd kínjában vigyorogni, mert akárhányszor egymás mellé kerültek egy négy keréken guruló szarban, annak semmi jó vége nem származott. Mármint, Fabiola szerint. Marco nem fogja tagadni, hogy mennyit jelentett akármi és minden, amit együtt megéltek. A gondolat tovább hergeli, ezért fel is nevet, ahogy sebességbe rakja a kocsit, elfordítja a kulcsot, és elkezd kiállni a földalatti szintről, hogy lassan az éjszakai fények világítsák meg az arcukat, ahogy a klub felé gurulva igyekszik túlélni ezt a tíz percet anélkül, hogy kiakadna, üvöltene, pampogna a helyzetük miatt, vagy egyebek.
- Alvize mennyire van rá kiakadva jelenleg? - Beszélt bőven az öreggel, miután megfenyegette az életével, meg Alfonso rá akart támadni, mégsem érezte úgy, hogy bármelyikőjükre őszintén haragudna. Tudja nagyon jól, hogy Alfonso szinte a fogadott fia, úgyhogy ott még meg is értené, ha képes érte visszatartani az információkat, meg kivárni, hogy magához térjen, de Marco, azon kívül, hogy a rábízott feladatokat évekig tűpontosan elvégezte, nincsen olyan közeli kapcsolatban az öreggel.
Az meg, hogy nem magukról, hanem a közös barátjukról beszél, talán nem meglepő. Tudja, hogy Fabiola úgy sem akarna kettejükről beszélni, Marco ráadásul úgy gondolja, hogy nincs is már miről. Örült, nem is kicsit, hogy azonnal őt hívta pár napja a másik, ahogy hazaérkezett, de ez nem szépíti meg különösebben, ami történt, illetve hamis ábrándokat keltene maximum Marcoban, ha az a típus lenne, aki ilyenbe beleringatja magát.

Rohadtul nem naiv típus, mégis, amikor Fabiola elkezd dinamikusan beszélni a vezérek látogatásáról, meg Alvize álláspontjáról, lehet a fáradtság miatt, lehet, mert érzelmileg meg mindenhogy ki van kissé merülve a barátjától, meg a nőtől is, de elhiszi, hogy végig tudják csinálni ezt a tíz percet anélkül, hogy magukról kezdenének beszélni. Ekkor még nem tudja, hogy kurvára mellélőtt ezzel.
- Ha kell kiütöm, beteszem egy ládába, és egy kurva lakatlan szigetre küldöm. De vagy rendben lesz, vagy rohadtul messze, amikor jönnek a vezérek. - Magabiztosan mondja, hiszen ő is mindenáron védené a barátját, Alfonsot ráadásul az élete árán is. Semmi nincsen a közegben annyira fontos, hogy a barátságuk elé helyezze, ez pedig a saját életére is érvényes. Öt éve úgy dolgoznak együtt, mint egy tökéletes gépezet, a rangját, a vagyonát, szinte mindent annak az embernek köszönhet, ezért is nyeli le a szart tőle olyan lelkesen. Nem lesz érzelgős hirtelen, és nem kezd el arról beszélni, valójában mennyire aggódik érte, és mennyire kétségbeejtő a helyzet, mert Marco az érzelmeit mindig befelé irányítja, és valami nagyon sötét sarokban oldja meg, a lelke mélyén, egyedül.
Az erek a nyakán azonnal megduzzadnak, ahogy a másik folytatja valami egészen más témával, és finoman ráüt a kormányra, mert nem akarja elhinni, hogy tíz percig tényleg nincsen nyugta ma este. Nem akarja még csak azt sem tudni, hányadán áll a másik, mert nullára építette pillanatokon belül, mikor ő abban a hitben élt, hogy ha ki is derül, ők ketten akkor is megoldják. Soha nem látott még olyan erős duót, mint ők lehettek volna, ezt elárulni meg olyan, mintha tökön döfte volna egy kibaszott késsel.
De ezt nem fogja megmagyarázni, mert ezt a másiknak értenie kellene.
- Neked meg elárulnod minket. - Vág vissza olyan elfojtott dühvel a hangjában, hogy ő is egészen meglepődik rajta, de nem annyira, hogy változtasson rajta. Ha még egy szó erről most elhangzik, akkor el fogja önteni a szar az agyát, mert a mai este után a türelmi szintje nem létező dolog, meddő vitába pedig utál belemenni.
- Nem akarok kettőnkről beszélni, Fabiola. - Jelenti ki ugyanezen az elfojtott hangon, miközben olyan erővel markol a kormányba, hogy szinte fehérek lesznek az ujjai. Annyi mindent akarna pedig mondani, de mivel nem egy állásponton állnak, teljesen felesleges lenne vagdalóznia. Ráadásul mostantól, tetszik neki vagy sem nem a szeretője egy vezér lányának, úgyhogy oda kell figyelnie arra, amit, meg ahogy mondja. Nem tudja, hogy ez a tényező hanyadik a sorban, de legalább annyira utálja, mint az összes többit. Arról nem is beszélve, hogy most végig olaszul beszélt, tehát azért lehet érezni, mennyire ideges valójában.

Valamennyi feszültség kiszalad a tagjaiból, amikor a másik látszólag elfogadja, amit kér tőle. Látszólag, mert elég időt töltött már Fabiolával együtt, bármilyen szempontból nézi, hogy érezze a teste rezdüléseit anélkül is, hogy ránézne különösebben. Elég a hallgatása is ahhoz, hogy felmérje, hova kerültek a kérésétől, mert ez a nő, ha még akar mondani valamit, akkor mond is, mindegy, hogyan bassza szét vele Marcello agyát. De már nem mond.
Ez pedig nem nyugtatja meg eléggé ahhoz, hogy tisztább fejjel álljon meg közvetlenül a klub előtti, neki foglalt parkolóban, a teste meg azonnal reagál, hogy Fabiola szinte kiugrik a kocsiból, még mielőtt egyáltalán leállíthatná a motort. Ő is kiszáll, és ha lenne is elég gyors, hogy esetleg megállítsa, nem most fogja, mert az utcán még mindig bárki láthatja őket balhézni, a dolgok pedig megváltoztak kellőképpen ahhoz, hogy ez visszatartsa. Egy pillanatra visszaszáll, leállítja a motort, és ahogy kiszáll, máris két őr lép oda hozzá, mert ők sem tudják nagyon, mit kellene tenniük azután, ami ma odafent történt. A szeme sarkából látja a még nyitott ajtón át, hogy Fabiola nem felfelé indult el, így egy sóhajtással int az őröknek.
- Vigyázzatok rá, amíg valamit elintézek. - Egy bólintással, meg némi útmutatással végre az őrök elindulnak a dolgukra, Marcello meg felsétál a VIP-ba, hogy rendet tegyen valamennyire. Nem fontosabb ez, mint a most már felbőszült gyorsvonat, aki valószínűleg odalent piál, de meg kell nyugodnia valamennyire, meg talán elkezdeni feldolgozni az információkat, mielőtt minden összedől körülötte a picsába.
Felfogta, hogy Fabiola burkoltan szerelmet vallott neki pár napja a telefonba, de egy szűrőn keresztül akarta ezt mindenáron látni, ami úgy festette le, hogy persze, így érez, de nem jelent igazából semmit. Most, hogy elmondta, védeni akarja őt, és azért a hűvösség, azt is csak a féltékenységén keresztül látja egyelőre, mert a nő Adrianoval volt majdnem két hétig a hazájukban, ő meg egyedül, információ és jelentkezés nélkül ette itt a kefét. A hallott testén keresztül engedne bárkit ehhez az információhoz, de Alfonso és a nő nélkül egyedül érezte magát. Marcello pedig nem működik túl jól a saját fejével itthagyva.
Tesz tehát némi rendet egy jéggel jó hidegre hűtött whisky társaságában, mert minden csupa víz az olvadt jégtől, amit Fabiola Alfonso nyakába öntött, egy szék darabokra tört attól, hogy Alfonso a hátán akarta eltörni, de végül az útjából kikerülve az a bárpultnak csapódott, a dulakodástól meg olyan itt minden, mintha egy gyilkossági helyszín akarna lenni.
A második italnál fújja ki a levegőt, amit ki tudja, mióta tartott bent, és lehúzva a whiskyt indul meg végül zakó nélkül, könyékig felhajtott fekete ingben a tánctérnél lévő bárpulthoz, hogy felhozza végre magával a gyorsvonatot, és hagyja, vagy ne hagyja, hogy elsodorja, mindegy.
Nem fél megközelíteni őt, úgyhogy amint meglátja, odasétál mellé, egészen közel, és a füléhez hajolva, hogy a kibaszott hangos zene ellenére is hallja, mondja végül, hogy..
- Gyere fel velem. - Nem tudná azt mondani, hogy nem mérges még mindig, mert amennyire nehéz megbántani őt, ha sikerül, annyira igyekszik haragtartó maradni. Mivel ritkán fordul elő, nem is tudja feltétlenül kezelni, de ha Fabiola azért kezdett el beszélni a kocsiban, mert ott, meg itt a klubban tudnának normálisan és négyszemközt úgy, hogy az nem kerül senkihez ki, akkor igaza van. Arról nem is beszélve, hogy az ő érzései ugyanúgy állnak, mint a másiknak, és lehet ideje lenne neki is kinyitnia a száját, mert nincsenek jelenleg egálban.

Nyilván az okos döntés az lett volna, ha fent marad, elrendezi a helyet, elmerül vagy a papírmunkában, vagy az e-mailekben, amik reggel óta rá várnak, és megvárja csendben, amíg Fabioláért megérkezik a sofőr, és elmegy. Annyira biztonságos lett volna, hogy ha megteszi, valószínűleg a következő alkalommal, ha tükörbe néz, arcon is köpi magát, de nem a büszkesége viszi le a másikhoz végül. Annál sokkal, de sokkal több.
Az anyja mindig azt mondta, két személyt a szükség hoz és tart össze; az egymás iránti, az anyagi, a közegükben a rangi, mindegy, mivel van megbélyegezve, de ez éltet minden kapcsolatot. Most, amikor úgy egy hete telefonon elmondta az egészet, annyira tárgyilagos volt, hogy utálta minden szavát, amit kiejtett a száján, de másként ez nem ment, hiszen ő nem tud érzelmesen beszélni, akkor sem, ha megpróbálna. Annyira nevetségesnek gondolja saját magától az ehhez hasonló dolgokat, hogy meg sem próbálta, de nem is kellett, meg Agata bőven érti a fiát magyarázkodás nélkül is. Megint csak annyit mondott, hogy szüksége van Marconak Fabiolára, de még odáig sem jutott el ez a férfi, hogy ezt megpróbálja értelmezni. Pedig nem ostoba egyáltalán.
Amíg lejön a lépcsőn, átsétál a folyosón, és belép a tánctérre a fülbaszó basszus közé, valahogy előveszi ezt a szükséget, és felfogja, hogy mit jelenthet ez kettejükre nézve. Mondjuk azt, hogy amint meglátja a másikat, minden porcikája ott akar lenni nála, sokkal hamarabb, mint az fizikailag lehetséges.
Nem csak azért hajol ennyire közel, mert hangos a zene, hanem mert olyan sokáig volt távol, hogy már nem bírja sokkal tovább ezt csinálni. Tud magának is, meg a farkának is parancsolni, de ennek a nőnek már valószínűleg nem. Fabiola csak megerősíti őt ebben azzal, amit mond, mert mintha teljesen egyértelmű és világos lenne az, mi is történhet majd odafent. Marco szeretné, ha minden ennyire egyszerűen menne, és nem kellene több száz egyéb tényező kettejük közé, mert a nehezítések nélkül már olvasnak egymásban.
- Tudom. - Mondja ma már sokadjára, miközben a zöld szemei a másik ajkaira tapadnak, ahogy a sajátjaira beszél Fabiola, és még mielőtt eltávolodna tőle, rávillan a tekintete még egyszer a szemeire, aztán úgy követi innen kifelé, mintha leküzdhetetlen erővel vonzaná.
Kint a folyosón nem mond semmit, nem azért, mert ne akarna, hanem mert a torkára ég minden vágy, amit érez a másik iránt. Túlmutat már a testiségen rég az egész, de még sokáig képtelen lesz kivenni azt az egészből, hiszen öt évet kellene behozniuk még mindig, és alig csinálják másfél hónapja.
Fent előre engedi a nőt, és amint kattan Marco mögött a zár, ő elfordítja a kulcsot a hatalmas, fekete ajtóban, és a tekintetével a másikat kezdi keresni. Amint megtalálja, kiszakad belőle egy kibaszott levegő, és megindul felé, hogy néhány lépéssel beérje.
Először csak a két kezébe fogja az arcát, és olyan közel lesz hirtelen, hogy akár meg is csókolhatná nyomban; de még nem teszi, mert meg akarja adni a lehetőséget a másiknak a döntésre, a közelségével jelezve, hogy ő már meghozta a sajátját. Nem bizonygatja, hogy itt biztonságban vannak, hiába hiszi száz százalékosan, hogy így van, mert ez mindenhogy kibaszott rizikós.
- Ki akarlak engesztelni. - Ennyit mond végül, jelentsen ez pontosan bármit; legyen azért, mert Alvizénál sértődötten elviharzott, vagy azért, mert két hétig ő sem jelentkezett, vagy mert a kocsiban elhallgattatta, mikor tudja, hogy beszélniük kell. De Marco több mindenre is gondol, hiszen tudja, hogy a másik helyzete ocsmány, az apja egy fasz jelenleg, neki meg minden eszköze meglenne arra, hogy enyhítsen a feszültségén, itt helyben, ráadásul annyiszor, amennyiszer kéri tőle a másik.

+18 Nincsen hozzászokva ahhoz, hogy minden el legyen cseszve körülötte, főleg nem a legbiztosabb pontok, mert bármilyen meglepő, azokra, ember lévén, még neki is szüksége van. Alfonso volt a legbiztosabb, ezzel a hellyel az élen, ami a közös gyerekük szinte, és amiért mindketten a kibaszott belüket is kidolgozták. Cérnaszálon függ a barátja, és ha ő megy a süllyesztőbe, mert Marco nem tudja megmenteni, akkor a klub is erre a sorsra juthat idővel. És akkor itt van ez a nő.
Abban a másfél hétben amíg semmit nem tudott róla, üresnek érezte magát, és ezt a lehető legtöbb módon igyekezett feltölteni magában; addig dolgozott minden nap, amíg már össze nem esett, az edzőteremben napi szinten töltött még ennek ellenére is órákat, aztán kezdte elölről a munka ritmusát, délutántól hajnalig. Az idő eltelt, a kibaszott üresség meg megmaradt, a harag ettől pedig gyűlt benne, minden nappal jobban, hiszen a tény, hogy Adrianoval volt közben a másik olyan volt, mint egy napi szintű tökön döfés.
Ez sem volt elég ahhoz, hogy most ne akarja az első, adandó alkalommal érinteni a nőt, de nem ő lesz az, aki a távolságot végül bezárja kettejük között. Leszarja az egyéb tényezőket, az sem érdekli, hogy Fabiola, ha megadja magát neki megint, akkor végül is tesz az épségére. Ez nem így van, eddig sem így volt, mert lehet, rosszul tudták a részleteket, de az első percről ők ketten erről szóltak. Hogy mindketten belemennek, függetlenül attól, ki és mit tesz fel tétként az asztalra. Marco mindig többet tett, de mint férfi, neki is kell.
Belemordul a csókba, amikor a nevét hallja, mert tényleg csak a másik szólítja így, amikor éppen nem akarja megfojtani egy kanál vízben valami faszság miatt; amikor szereti, gondolhatna rá így, de az lenne a leghelyesebb, hogy amikor megkaphatja tőle azt, amire annyira vágyik. Hagyja a tempót, meg a puhatolózást a másiknak, mert annyira régen érintette, hogy nem akar sietni sehová; az időérzékének ma estére már úgyis annyi, és amíg egyesek abban a hitben vannak, hogy Alfonsot teszik helyre ennek az olasznak a lakásán, addig itt nem fogják őket keresni. Az információ hűsége pedig itt az övék, és ez igaz mindenre, ami történik, vagy elhangzik az épületen belül.
Nem ereszti az ajkait egy ideig, de aztán megfogja a derekánál fogva, és gond nélkül ülteti fel a pultra a másikat. Ekkor annyira szakad el tőle, hogy a nyakát találja meg utána, a lábát pedig szétnyitja, hogy közéjük furakodva szüntesse meg a távolságot, mert a tudata már semmilyen szinten nem bírja elviselni.
Majd beszélnek utána. Akkor már talán menni fog neki is.
Ott van a nyelvén, mennyire hiányzott ez neki, meg még ezer más dolog, de nem változott ő semmit, mióta utoljára látta a nő, és nem lett a szavak embere azért, mert brutális módon ki van éheztetve. Ahhoz képest kurva jól tartja magát, pedig bizonyos pontokon már most szétdurran.
Leveszi a felső rétegeket a másikról, és a derekát marja a kezével, miközben a nyakát csókolva a fogait is használja valamennyire. Lehet, hogy nem kapkod, és nem gyors, de a vágy keltette feszültség minden mozdulatában ott van. Szét tudná tépni a másikat, legszívesebben meg is tenné, de ahhoz most lehet túl sok a szar a fejében, miközben folyamatosan akörül forognak a gondolatai, amiket a másik neki mondott. A szája végül megtalálja a mellét, miközben az egyik keze becsúszik nadrágjába, mert hallani akarja a hangját, valami olyantól, amit ő okoz az ujjainak érintésével.

+18 Kurvára nem tudja, hogyan jutottak el idáig, mert ha csak úgy két hónappal ezelőttig visszagondol, annyira egyszerűnek tűnt folyamatosan nemet mondani a másiknak, és élni tovább az életüket. Nyilván abban a pillanatban mindig majd szétdurrant tőle, meg a lehetőségtől, hogy visításig kúrja őt, de amikor Fabiola időszakosan ráunt az elutasításra, a róla való fantáziálás inkább volt bizsergető, minthogy megette volna a kurva lelkét. Ezzel ellentétben a másik hiánya, miután már hozzászoktatta, hogy karnyújtásra és bármikor olyan volt, mintha rádobtak volna néhány mázsát, hogy lehetőleg úgy cipelgesse mindenhova, hogy az arcán nem látszik belőle semmi.
Nem is látszott és soha nem is fog. Sokkal büszkébb ebben a témában a barátjánál, pedig Alfonsonál büszkébb emberrel lehet még nem is találkozott. Még sem fogja senki soha látni rajta azt, hogy a másik nélkül akár az is kijelenthető, hogy mocsok szar állapotban volt odabent.
Lehet a mai este eredménye, de nem érdeklik a körülmények és a következmények; akkor is érinteni fogja a másikat, mert minden szarság mellett most csak ennek van értelme. Lehet, ha végre egyesülnek ismét, a feje is kitisztul annyira, hogy már ne akarjon mindenáron haragudni, és megkérdezze a másikat, hányadán áll, meg mi a faszt akar csinálni, mert ha ezen az olaszon múlik, megházasodni akkor sem fog, ha már esetleg feladta volna.
A hangulata gyorsan változik, mert egyik pillanatban ő is meg akarja adni a lehetőséget kettejüknek arra, hogy kiélvezzék az időt meg a pillanatot, de az állat benne már felszínre akarna törni, hogy kibaszott keményen kiverje a másik fejéből azt a másfél hetet, amit Adrioanoval kellett együtt töltenie a hazájukban. Lehet ez volt a legnehezebben elfogadható részlet a férfi számára, annyira azonban nem, hogy hátráltassa bármiben, amit éppen művel.
Szinte elvigyorodik, amikor eltávolodik a másik mellétől kicsit, de Fabiola már nyúl is az övéért. A vigyor persze addig tart, amíg keményen rá nem markolnak, mert akkor belőle is hasonlóképpen törnek ki az elfojtott, szexuális eredetű érzelmek, szóval torokhangon adja a másik tudomására, hogy kurvára hiányzott neki minden, amire együtt képesek.
Egy erősebb markolásnál dugja be néhány ujját a másikba, mert a farka után tudja, hogy ezt szereti igazán. Így kezdték, több alkalommal is ez volt a max, az pedig örökre a fejében marad majd, hogyan baszta meg az ujjait a másik mindenféle szemrebbenés nélkül. Már akkor tudnia kellett volna, hogy tökéletes hozzá, de Marco ilyen téren lassú.
Ő most megteszi azt, hogy elengedi a másikat, mert amíg az ép eszét is elveszi, ahogy a farkához nyúl, nem tudja sokáig tartani már a pillanatok megélését; az állat benne két hétig kussra volt intve, amit egyébként sem visel jól, most pedig ki akar törni belőle, úgyhogy vetkőztetni kezdi a másikat. Megszabadul a cipőktől, a nadrágtól, aztán annyit még megenged magának, hogy lehajol a bugyijához, hogy azt lendületesen, foggal húzza le, amiközben lehet Fabiola már nem éri őt el. Amikor viszont ismét közeledik hozzá, már a farka ér a legérzékenyebb pontjához, jelezve, hogy a kibaszott finomkodásból ennyi volt.
Előrébb húzza a pulton a másikat, hogy legyen helye belécsúszni, és amikor megteszi, elkapja a tarkóját, és olyan közel rántja finoman, hogy a legmélyebb ponton álljon meg végül. Már kap is a másik ajka után, hogy a torkából felszakadó állatot elnyomja a csókján keresztül, bár teljesen felesleges, mert annyira nedves a másik, hogy a szar azonnal elönti tőle az agyát, úgyhogy kár is volna rejtegetnie, mit hoz ki belőle ennyi éheztetés után a nő.

+18 Most, hogy megint a másikban lehet, el sem tudja már képzelni, hogy a picsába bírt ki két hetet nélküle, meg anélkül, amire képesek, de nem is lényeges. Most csak ostromolni akarja, ezzel minél hangosabbá tenni a másikat, hogy végül együtt semmisüljenek meg egy pillanatra, mert semmi másra nincsen ennek a férfinek most szüksége. Csak is erre a nőre.
Lehunyt szemmel morog, amikor Fabi annyira nyomja az ölének magát, amennyire fizikailag csak tudja, mert ettől érzi, hogy menten eldurran, ami nem is csoda, hiszen ha el is intézte magát időről-időre, a lelke attól még ugyanúgy éheztetve volt. Ez van akkor, ha átlépik azt a bizonyos határvonalat, amit mindketten láttak, de a nagy szavak ellenére egyiküket sem érdekelte különösebben. Az agya egyik pillanatban még tele van azzal a rengeteg szarral, ami velük történt, meg történik azóta is folyamatosan, de ettől a mély mozdulattól a szar átveszi a feje felett az irányítást, és már mindketten nagyon jól tudják, ez mit jelent.
Az első néhány mozdulattal szinte döfi a másikat, aztán megtalálja azt a tempót, amivel tovább akarja szakítani a nőt, miközben az ajka megtalálja a nyakát, aztán a vállát, amibe bele is harap egy ponton, nem törődve igazából most semmivel, mert tényleg darabokra akarja szedni Fabiolát, amiért végre megint a kezei között tudhatja.
Kicsit a harag is hajtja most ezt a tempót, de ez nem az, amit a másik iránt érzett eddig, hanem amit az egész helyzet kihoz belőle. Nincs annál természetesebb, minthogy most a másik vállára nyögi, amit érez minden lökés közben, még sem tehetné meg, ha kedves számára az élete, ez pedig kibaszott szívás. Továbbra sem lesz odasírt pocsolya a lábánál, miközben veri a falat, hogy ez nem fair, de kibaszottul szétszakítja az érzés, ugyanúgy, ahogy a gyönyör, és most ez a kettő vegyül benne, amikor érzi Fabiola orgazmusát közeledni, és nem tudja visszatartani a sajátját sem.
Szabad kezével a pultot támasztja, hogy kegyetlenül lökjön még néhányat a másik érkezése közben, nem hagyva, hogy rászorítson, hanem tovább fokozva, amit érez, hogy az a hangjából is kivehető legyen. Akkor szorít ő is, amikor az öle már nem bírja tovább, és odanyomja a másikat a pultnak, valahol azért remélve, hogy fájdalmat ezúttal sem okozott, de az agya teljesen szétment ettől az egésztől, és kelleni fog néhány perc, amíg összerakja magát.
- Kibaszottul hiányoztál. - Vallja be, amikor már úgy érzi, kap levegőt, és nem is kapkodja annyira, hogy érthetetlenek legyenek a szavai. Elvonja magát a másik bőréről a vállán és a nyakán, és ahogy kiegyenesedik ráfog Fabiola állára, és húzva rajta egy kicsit csókol az ajkára, hogy aztán elengedje, kicsúszva belőle, de nem eltávolodva. Pillanatokon belül folytatni akarja majd úgyis, úgyhogy ha vannak szavak, neki is most kéne őket előkotorni.
Ehelyett átnyúlva a másik válla fölött szerez egy kis fehér törülközőt a pult belsejéből, és odaadja a nőnek. Nem a szavak embere, de az sem jellemző, hogy cserben hagyják őt, és lehet ezúttal azért nem mond többet, nehogy ölni kezdjék egymást.

+18 Számára az lenne a megoldás, ha egész éjjel ezt csinálnák; utoljára vagy csak egy ideig, teljesen mindegy a felfogása a dolognak, csak ki akarna adni magából mindent, méghozzá ezzel a nővel. Azt akarja, hogy annyira lefáradjon a teste meg a lelke is, hogy csak kijöjjön belőle gondolkozás nélkül minden, mondjuk Marco esetében nem biztos, hogy ez feltétlenül szükséges, mert van bátorsága beszélni róla, de eddig annyira mérges volt a másikra, hogy hallani sem akarta. Nem csak a szavait, meg a mögöttük húzódó jelentést, de a hangját sem.
Most már nem tudja, hogyan kellene hozzáállnia a helyzethez, és amikor a másik nem reagál semmit a szavaira, nem lepődik meg különösebben. Nem kellene, de már elég jól ismeri a rezdüléseit, ezért akkor sem áll az útjába, amikor fel akar öltözni, hiszen idegen helyen van, nem fog vele baszakodni, vagy húzni az agyát. A saját lakásán, vagy a másikén lehet megpróbálná belőle úgy kiűzni a faszságot, ahogy a medencénél tette, de most csak enged, mert már semmi sem ugyanaz, úgyhogy hatással sem akar lenni arra, ami történik.
Neki csak a nadrágja lett lejjebb tolva, ezért azt megigazítja, és megteszi a szívességet, hogy öltözés közben nem mustrálja a másikat, mert sosem díjazta, valószínűleg most sem tenné. Bemegy inkább a pultba és készít magának egy whiskyt, miközben tudja, hogy öt sem lenne elég ahhoz, ha veszekedni kezdenek, vagy ahhoz, ha elsétál a másik. De ha az utóbbi megtörténik, legalább szemtanúk nélkül ihatja le magát ezúttal, legalább egyszer.
- Iszol valamit? - Kérdezi meg zsigerből, amikor már a jégkockái koccannak a pohár alján, és mivel pultosként kezdte a pályafutását ezen a helyen, bármit el tudna készíteni Fabiolának. Sejti, hogy a kérdés elutasításra kerül, és valószínűleg most kellene elkezdenie beszélni arról, mi van az ő oldalán, de mivel Fabiola még mindig csak menekül minden elől, ami nem csak eszetlen kúrásról szól, nem gondolja, hogy sokat számítana, mi van a lelke helyén, mélyen elrejtve.
- Nem mennek most a kamerák, egyébként. - Teszi hozzá a nem is tudja mihez a kijelentést, megerősítve a másikat, hogy nem készült felvétel arról, amit csináltak, vagy ha készült is volna, azonnal menne kitörölni. Ettől a gondolattól megfeszül az állkapcsa, hiszen ő soha és semmire nem használná ezt a nőt, mégis szarabbul áll vele a szénája valószínűleg, mint kibaszott Adrianonak, aki semmi mást nem csinált Fabiolával, mint a saját érdekében használta, ráadásul az apján keresztül. A gondolatra lehúzza a whiskyt, pedig gyűlöli ezt tenni a drágább fajtával, mert szerinte iszonyatos parasztság. Úgyhogy ha Fabiola nem akar inni semmit, vagy már távozóra is fogta, tölt magának még egyet, mert így vagy úgy, de hosszú lesz még ez az este annak ellenére is, ami már megesett.

Ha képesek lennének nekiülni ennek az egésznek, akkor Marco legalább megpróbálna mit kezdeni az érzelmekkel. Nem retteg tőlük, nincsenek vele rossz tapasztalatai, és bár nem a legügyesebb abban, hogy romantikusan kimutassa őket, kurvára igyekezne, ha szükség lenne rá. Az viszont a csökött képességeit megzavarja teljesen egészében, ahogy Fabiola alapjáraton egyébként viselkedik.
Amíg a másik kiadja magából a felháborodását azért, amit el szokott várni a férfitől, Marco megcsinálja a második italát, mert ehhez kelleni fog. Két nagyobb kortyból fogyasztja el, mert lehúzni még egyszer nem tudná úgy, hogy ne bassza fel magát rajta, aztán leteszi a pultra a poharat, de nem ereszti el. Másik karjával a pultot támasztja, és figyeli a másik szemeit, mielőtt megszólalna.
És igyekszik az ürítés dolgot elengedni, mert tudja, hogy provokálja őt a másik, még ha nem is tudatosan. Soha nem beszélne így kettejükről, mert számára ez sokkal több holmi ürítésnél sőt. Fabiola gondolatban sem lehetett az soha, hogy hogyan?
- Ugyanezt érzem, amit te. - Jelenti ki, aztán leveszi a tekintetét a másikról, nem azért, mert ne lenne képes a szemébe mondani, amit akar, hanem mert italt kell készítenie. Annyira jól bírja a piát, hogy kettő itt nem csinál vele szart se, neki pedig kell a hatás, mert Alfonso balhéja, a tiltott szex, meg a kibaszott érzelmek között itt az ideje, hogy valóban agyvérzést kapjon.
- Részben. Én kurvára nem félek tőle. - Nem mutogat óvodás módjára vissza a másikra, hogy márpedig a nő igen, de a mondat megfogalmazása tökéletesen visszacsatol ide. Marco agyát ez bassza a legjobban most már, hogy megbántotta egyszer őt a másik, mert kezd feljönni ettől minden, amit a lelkének a helye nem vett volna magára. Ahogy ki akarta rakni, mint egy utolsó kutyát, mert akkor is félt, hogy különben érezni fognak valamit, ahogy ő is elkotródott mindig, mert ezt várta el tőle Fabiola, és sorolhatná napestig.
- Nem fogok vitázni veled addig, amíg nem tudod eldönteni, mi a faszt akarsz. Főként tőlem. - Ingatja a fejét, mert közben kész az ital, ő pedig piál tovább, nem jelzésértékűen, de minden porcikája kívánja az alkohol ízét, hatását, mindenét. Olyan szarlavina ez a nyakába, amire azt hitte, készen áll, de az esküvővel, Alfonsoval, meg mindennel együtt ennek lassan inkább csak semmi értelme, amíg nem kerülnek a szükséges szavak kimondásra.
- Továbbra is az életemet adnám érted, bármikor. Ha már kitárulkozásról beszélsz, legalább csinálnál úgy, mintha ez számított volna bármikor is valamit neked. - Mondja már kicsit idegesebben, vagdalkozva talán, mert ő sokkal hamarabb kiterítette az összes kibaszott lapját, és most azét kap megint, mert nem vetett hátast attól, hogy szereti a másik.
- Kurvára jól tudom, mennyire szeretsz, basszameg. Paraszt lehet, hogy vagyok, de ostoba nem. - Rakja le megint a poharat, és most ő kezd el nevetni, miközben ingatja a fejét. - De úgy éled meg, mint a kibaszott világvégét. - Sziszegi a szavakat, mert ez is rohadtul zavarja, szóval az egész egy hatalmas katyvasz, ő meg lehet túlságosan csökött ahhoz, hogy ki tudja bogozni. Nincsenek meg benne a romantikus gesztusok, amivel a nőket meg lehet enyhíteni, neki csak ez van; a nyers szavai, meg a kibaszott hűsége, amivel bármikor odadobná magát bármi elé, ami ennek a nőnek árthatna bármilyen formában.

Fásultan sóhajt egyet, mert most már talán kezdi látni a másikon, mit is művelnek vele az érzelmek. Az a Fabiola, aki annyi éve keresi a társaságukat, és aki mindig és maximálisan a zsebében tudhatta a két olasz hűségét, bárkit képes lett volna kibelezni azért, amit akar. Vagy tényleg az érzelmek gyengítik meg ennyire, vagy nem akarja ezt a férfit eléggé, és jelenleg Marco nincsen olyan állapotokban, hogy egyiket vagy másikat el tudja viselni, ha kimondásra kerülnének.
Neki sosem volt lehetősége megzuhanni semmi szar alatt, mert a családja érdekében robogni kell felfelé, és nem titkolt szándéka pár év múlva úgy visszatérni Nápolyba, hogy a nevét már egészen más szinteken emlegetik, mint amikor öt éve eljött onnan. Igazából ezt is bőséggel kockáztatja azzal, hogy Fabiolára néz, érinti, de nem tudja tovább meghazudtolni önmagát, és amit akar, az a másik. A csalódottság - ami persze az ábrázatára nem ül ki - csak gyűlik benne, mert ő hegyeket döntene le mindenért, amit annyira akar, mint ezt a nőt. Fabiola viszont úgy tűnik, nem akar már tenni semmit.
- Hogy a faszomba lenne már mindegy. - Sóhajtja a pultra inkább, mert a zöldjei nem nagyon erőltetik meg magukat, hogy keressék a nő szemeit, úgyhogy inkább elkezd kényelmes tempóban csinálni még egy italt, hátha a beszélgetés végére bebaszik, és a megeredt nyelve elmondja minden gondolatát, amivel végleg elűzné ezt a nőt a klubból, az életéből, mindenből.
- Én viszont igen. De nem így. Nem így, hogy te már régen feladtad. - Kimondja, mert magában tartani nem fogja, hogy aztán szétmarja minden nap, amikor a tükörbe néz. Ha az a vége, hogy az ő feje maradjon a helyén, és játszanak biztonságosan, akkor most zárják le, mert az elmúlt két hét bőségesen szétbaszta a fejét ahhoz, hogy ne akarja tovább csinálni. Bármit megtenne, egy valamit kivéve; úgy kitartani, hogy azt a másik fél már nem akarja. Az szerinte a vége mindennek.
- Mikor jutottál el ide? Te mióta keseregsz azon, hogy mi igazságos, meg mi nem? - És kezd ideges lenni, mert ha valaki nyalogathatná a sebeit, hogy ez nem igazságos, az valójában ő. Ő az alacsonyabb rangú, akinek a keze meg van kötve, de nem kesereg, hanem hozzáér, mert csak ennek van értelme. De ezt ő megmagyarázni nem tudja, ahhoz nem ért eléggé az érzelmekhez.
Végül sóhajt egy nagyobbat arra, amit mond a másik, megrázza a fejét, és belekortyol a következő italba.
- Nem veszítettél el. - Ez az igazság, hiszen itt van, dugni akarja, szeretni akarja, mindent, akár a fejének elvesztése tudatában is. Vállalná, ha engednék neki, szóval ez nem arról szól, hogy elveszítette, vagy sem. Ez egy tudatos döntés, és ezt még a csökött Marcello Serra is érti.
- Legyetek boldogok. - Olyan érzés ez, mintha három fogát rántanák ki egyszerre, de itt tartanak, úgy néz ki. Ő nem küzdhet, ha a másik nem akar, és nem maradhat, ha nem akarják, hogy maradjon. A legnehezebb azt az illúziót elengednie talán, hogy a csapat, aminek kettejüket gondolta nem is volt valós, csak lehet kényelmes, amíg a szar a nyakukba nem borult igazán. Nem mond már mást, csak odébb lép néhányat, hogy elmossa a poharat, aztán mivel várnak a másikra, őt ismerve elsétál majd, aztán egyszer csak jön a meghívó - valószínűleg csak Alfonsonak -, hogy megtörténjen a közeg nagy eseménye. Ha egy dologtól nem tágít a másik nélkül sem, az a kibaszott golyó, amit Adrianonak tett félre. Segget nem csinál a szájából.