Az elmúlt 72 órából összesen hatot töltöttem alvással, szóval bizton állíthatom, hogy mostanra a vérkávé szintem inkább kávé, mint vér, de ha így működik az ember, mikor három nap alatt három vizsgája lesz mindjárt, akkor így. Majd alszom utána. Az alvás különben is a gyengéknek való, és ha én alszok, az egy epikus csata elvesztését jelenti az akaratom és a testem között. Nem szeretek veszíteni. Egy bő négy órás autóút áll viszont előttem, szóval közeledik a végső leszámolás. Szerencsére Nate igényli, hogy vezetés közben szórakoztassák, szóval úgysem fog hagyni aludni. Én meg csomagolhatok három éjszakára a szemeim alatti táskákba.
Jó, inkább valós táskákba pakolok, mert már így is épp elég szörnyen nézek ki, és Sera megverne, ha megpróbálnám begyűrni a Chanel kosztümöt a szemem alá. Elvileg ilyen cuccokkal nem illik így bánni. Szóval van egy Sera szekrényem, ahol vannak az olyan cuccok, amikkel nem szabad így bánni, és igyekszem nem a közelébe menni, hacsak nem kapok konkrét utalást az ellenkezőjére. A hétköznapi ruháim meg megférnek a földön, vagy a széken, vagy a kanapén. Azért kicsit remélem, hogy idén karácsonyra is takarítószolgálatos látogatást kapok Ellától, az a nő tudja, mi kell nekem. Lassan még páratlan zoknijaim sem lesznek.

Brekeg a telefonom, és rápillantva látom, hogy Nate szólt, hogy most indul a garázsból, szóval összekapom magam, meg a három táskám (ruhák, tanulnivalók, ÚTRAVALÓ), és levonszolom őket az utcára. Szerencsére odalent összefutok Mr. Phillipsszel, aki bár belekezd, hogy múlt héten a hangos kutyaugatástól nem tudott aludni, de a lábánál ott van Hazel, szóval van kivel beszélnem. Olyan tündéri, hogy még jutifalit is kap, bár majdnem gumicukrot nyomok az orra elé elsőre. Hogy meglepődtem volna fél óra múlva, mikor megpróbálok gumicukrot enni, és jutalomfalat kerül a számba. Mármint kóstoltam már, nem rossz, de nasinak az édes dolgokat preferálom.
Látom befordulni Nate batár kocsiját az utcába, szóval elbúcsúzom egy homlokpuszival a corgitól, meg egy „hát persze, legközelebb figyelek, Mr. Phillips!” felkiáltással a bácsitól is, aki még mindig hallom, hogy morog valamin, de ő mindig morog valamin. Lehet ő is szeretett volna homlokpuszit. Ahogy Nate leáll, gyorsan kinyitom a hátsó ajtót, és gyömöszölöm is be a táskámat. – Ne szállj ki, már itt sem vagyunk! – mondom vidáman, aztán rácsukom az ajtót, és a maradék két táskával gyorsan megkerülöm a batárt, hogy bepattanjak az anyósülésre. Szó szerint pattannom kell. – Hahó, Hősöm! – köszönök vigyorogva, miközben bénázok azzal, hogy kiszabaduljak a táskák vállpántjai alól. A tanulós cuccokat le is dobom a lábamhoz, egyelőre nem fog kelleni. Aztán áthajolok a mindenen, hogy nyomjak az arcára egy puszit, miközben magamban remélem, hogy nem látta, mikor elköszöntem Hazeltől. Már megkaptam, hogy szokjak le arról, hogy állatok után őket puszilgatom, mert az nem higiénikus.

- Hoztam ám ajándékot! – jelentem be diadalittasan, miközben az ölembe húzom a nasis táskát… aminek kilencven százalékát termoszok teszik ki. Kiemelem az egyiket, rajta egy pink káró matricával. Káró mert az ő kávéja van benne, pink meg mert minden színű van, és ez akadt a kezembe. Amúgy rozsdamentesacél-szürke a termosz. – A kedvenced, ahogy szereted. Hoztam öt ilyen adagot. Mondjuk lehet, hogy kicsit sokat kell majd megállnunk, ha meg is iszod… Másfél órán keresztül szobroztam a kávéfőző mellett, mire lefőztem – büszkélkedek, miközben letekerem a tetejét a cuccnak, és felpattintom az aromazárat. Aztán felé nyújtom. Igyon. Ez volt az alku, ellátom kávéval, ha neki kell vezetni. Meg intézem a szállást, de azt ugyebár nem nagyon tudom még mutogatni.
Ja, meg ő választhat zenét. Mondjuk szerintem mindketten tudjuk, hogy ez csak addig fog élni, amíg fel nem basz valamivel. Persze én nem lehetek soha zenefelelős, mióta hat éve az egyik öt órás autóútra három számmal készültem, és az is mind AC/DC volt. Majdnem otthagytak az út szélén, pedig még kis sem értünk New Yorkból. Pedig én nem is tehettem róla, hát nem volt időm többre, na! Leblokkoltam, és csak az AC/DC jutott eszembe, az alatt a tíz perc alatt, amit erre szántam indulás előtt. Igazából abban a tíz percben már az ajtón dörömböltek, hogy jöjjek már, de ez már csak részlet. Szóval manapság maximum vétóm van, azaz nyomkodhatom a tekerés gombot.

let's go to vegas egy ezredév után, de annál nagyobb szeretettel <3 | ⚶