Pontos évszámot nem tudnék mondani, de már vagy tíz-tizenöt éve biztosan az ismerőseim között tudhatom Evangelinet, akivel még a NYCSC és a NYSUCS keretein belül ismerkedtem meg. Volt pár peres ügy, ahol mind a ketten részt vettünk, így volt lehetőségünk szakmailag is ismeretséget kötni és a magánéletben is barátságot kötni. Kedveltem őt és még ma is kedvelem, bár van valami a személyiségében, ami kissé nyugtalanít. Néha olyan érzésem van, hogy valami régi seb miatt olykor eléggé szorongó, olykor pedig minden áron irányítani szeretne. Azt is tudom, hogy ezt olyan jól csinálja, olyan ügyesen és olyan burkoltan, hogy ezt nem is veszi észre mindenki, de az én szemeim mindig kiszúrják azt, amit a közemberek szemei nem. Láttam rajta, hogy feszült, az arca apró rezzenéseiből, szája állásából és szemei rebbenéseiből. Kényesen próbált mindig a tökéletességre törekedni, mindent kézben tartani, kifogástalanul harcolni és mindenkit sakkbábúként mozgatni, noha olykor őt is mozgatták. Sosem próbáltam kérdezni őt róla, hogy mi lehet ennek az oka, sosem kérdeztem csak úgy a magánéletéről és nem is próbáltam őt megfejteni. Egyszer-egyszer elgondolkodtam, de tudtam, nem az én dolgom és én sem szerettem soha, ha a magánéletemmel törődik valaki, vagy azzal, hogy én milyen ember vagyok. Giginek ezzel az oldalával sosem törődtem igazán és nem is volt rá igénye, hogy bárki is az ő dolgaiban kutakodjon. A bíróságon is mindenkinek meg volt a maga szférája, elvégre dolgozni jártunk be. Nem azért mentünk oda be, hogy a kollégák dolgaival törődjünk, hanem, hogy az ügyfelekkel és a váddal foglalkozzunk. Nekem az volt a dolgom, hogy megmentsem a megbízómat a börtöntől, vagy éppen a súlyos bírságoktól, vagy egyszerűen csak megszerezzem a gyermekfelügyeletet egy anyának és elérjem, hogy az ex-férje jó sok tartás díjat kelljen letennie az asztalra. Giginek is meg volt a maga feladata. Ismertette a vádiratot, felülvizsgált nyomozásokat, képviselte a vádat, indítványokat tett, biztosította az eljárást, felügyelte a tevékenységeket és még lehetne sorolni. De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy soha nem turkáltam az életében és, ha csak tehettem, akkor szakmailag foglalkoztam vele. Magánemberként is, de mindig volt egy határ, amit egyikünk sem lépett át soha. Annak ellenére, hogy barátok voltunk, soha nem léptük át a másik privát terét és ez így volt jó. Meg volt a magunk élete, magunk problémája, de meg tudtunk úgy lenni, hogy nem firtattuk egymásét. Ha észre is vettem valamit vele kapcsolatban, akkor elengedtem. Ez nem az a viszony volt, ahol nekem az ő dolgaival kellene foglalkoznom. Persze ha ő kért rá, hogy segítsek valamiben, adjak tanácsot, vagy csak meg akart beszélni valamit, akkor segítettem, de magamtól soha nem kezdtem el vele szemben okosnak lenni. Sport terén is megvolt a magunk kapcsolata. Igaz, én a golfot mindig jobban preferáltam, mert egy kifejezetten nyugis, lassú, laza sport volt, ami nekem való, de szívesen elmentem vele teniszezni. Jó sport volt, kondiban is tartott az biztos. Sok embernek tudnám ajánlani, akik fittek akarnak maradni. Normál esetben én sosem mentem el önként, de ha Gigi hívott, vagy valaki más, akivel megvolt a kapcsolatom, akkor tudtam rá időt szakítani és egy üveg ásványvíz társaságában egy kényelmes sport öltözetben kiruccantam a pályára ütögetni a labdát. Nagy szerencse volt, hogy még ötvenhét évesen is ilyen fitt voltam, mert más különben lehet nem vállalnék el ilyeneket. Jó volt a genetikám, vagy csak sikerült olyan életet élnem, aminek ezt köszönhettem. Mindkettőre van lehetőség, a családomban egy-két kivétellel mindenki haláláig kicsattanó formában volt és többségében sokáig éltek, én pedig mindig igyekeztem egészséges, sportos életet élni. Meg is van az eredménye.
Nade miért is ez a bevezető? Azért, mert nemrég beszéltem vele és szeretne engem meghívni egy általa szervezett "partira", rendezvényre. Nem tudtam pontosan minek nevezzem. Lesz sport, beszélgetés, szeretné, ha tartanék egy kis előadást, beszélnék a könyveim kapcsán, dedikálnék. Egy ilyen ajánlatot nem tudtam elutasítani, főleg nem neki, akit mindig is tiszteltem tudása és erős személyisége miatt, bár igaz, neki is meg voltak a maga hibái, de mint jogvégzett nő, azt gondolom manapság a kora legjobbjai között volt. Az okozott igazán fejtörést, hogy mit vegyek fel. Elvégre egy számomra öltönyös eseményre megyek, ám sportolni is fogok. Izzadásgátlót mindenképpen használtam, ruha terén pedig egy kényelmes, laza, tavaszias, sportos, de a maga nemében elegáns szett mellett döntöttem, amivel azt üzenem az embereknek, hogy egy elegáns, jól szituált személy vagyok, komoly ember, de sportolni is fogok, így összességében olyan benyomást keltek, hogy "tudom hova jöttem". Kíváncsi voltam hány embert hívott meg, kik leszek ott, lesznek-e ismerős arcok, mekkora felhajtást tervezett csinálni és milyen programok lesznek, amiket esetleg még nekem sem mondott el. Tudatában voltam, hogy lesznek sport eszközök ott, ahová megyek, de szerettem a sajátomat használni, ami már össze nőtt a kezemmel. Kényes voltam az ilyesmire, nem akartam idegen eszközökkel játszani, volt bevált ütőm, amivel játszani szoktam. Mi volt még hátra? Csak néhány utolsó igazítás. Parfüm, fésű, kis szakál ápolás. Összességében már csak a részletkérdéseken kellett átesnem. Vittem a saját tollam, amivel megszoktam az írást. Évtizedek óta csak a Parker által gyártott Royal Sonnet tollal írtam, amit a díszdobozában tároltam. Tudom, hogy egyesek számára bicska nyitogató lehet, hogy valaki egy ilyen méreg drága tollal ír, de én megdolgoztam érte, hogy megtehessem. Aki kritikát akarna emiatt megfogalmazni, az ne tegye. Érjen el olyan karriert, amit én és neki is meg lesz rá a pénze. Ja, hogy mert a családi háttér. Az egyetemet én végeztem el, az állásokat én szereztem magamnak és én harcoltam ki magamnak a pozíciókat, a könyveket én írtam, a fotókat én csináltam és adtam el. Ennek semmi köze a családnak, ezeket én értem el és nem szerettem a hülyeségeket hallgatni. Végre rendben volt a megjelenésem, az ütőket, könyveket, tollat eltettem, a kedvenc ásványvizem is betettem. A könyvek nem dedikálni való könyvek, csak azért vannak nálam, ha esetleg bele kéne lapoznom, vagy fel kéne olvasnom belőle, akkor legyen kéznél legalább egy példány. Még tettem egy utolsó kört, még egyszer átnéztem mindent, aztán elhagytam a házat és bekulcsoltam az ajtót. Volt rendes autóm is, de azt gondolom az oldtimer kocsim tökéletes arra, hogy itt a városon belül elkocsikázgassam. Amúgysem kellett messzire mennem, hiszen a helyszín itt volt New Yorkban - Manhattanben, én pedig kifejezetten szerettem ezt a mercit. Régóta megvan, de szép rendben tartom, mintha új lenne. Még csillogott is a nap fényében. Ez persze nem villogás, nem csillogás akar lenni, hiszen, ha valaki ismer, akkor tudja, hogy nem vagyok egy fellengzős, beképzelt ember. Nem néztem le senkit, és semmit nem azért tettem, használtam, vagy vettem meg, hogy én akkor most virítok és megmutatom, hogy mennyivel többet érek, mint mások. Beültem a nyitott tetejű kocsiba és a rendezvény helyszínére, a Vanderbilt Tennis Clubhoz vezettem, ahol legjobb értesüléseim szerint a szabadtéri pályák lettek kibérelve arra az időre, amit ott fogunk tölteni. Kivettem a kulcsot a kocsiból. A tetőt nem húztam fel. Viszonylag jó környéken voltunk, kamerák is voltak a parkolóban, csak nem lopják el. De mondjuk, ha fel is húzom, aki akarja, úgyis megoldja, hogy lopja el könnyen és gyorsan. A táskával a kezemben mentem hátra a rendezvény helyszínére.
Túl sok probléma adódott mostanában, melyek nem hagytak nyugodni, kezdve a munkahelyi problémákkal, a gyerekek kamaszkorával járó különféle galibákkal, és a férjem és köztem húzódó viszonnyal, melyben továbbra sem jutottunk dűlőre, sőt, csak rosszabbodott a helyzet. Talán éppen ezért is volt jó az, hogy most összehozott a kerületi ügyészség egy ilyen sporteseményt szakemberek részére, ahol könnyeden lehetett kikapcsolódni, ismerkedni, közben támogatni a sportot és a fiatalságot. Évente mindig akadt egy-egy oldal, melyet a város a támogató szárnyai alá vont, az előző évben például a meetoo mozgalom résztvevőinek tartottak ehhez hasonló programot, előtte pedig a nyugdíjasoknak gyűjtöttek. Akárhogy is nézzük, remek lehetőség volt ez nekem, és a kollégáknak is, hogy egy kicsit hozzájáruljunk valami jóhoz, mind anyagilag, mint pedig a szaktudásunkkal. És itt jött képbe az én drága jó ismerősöm és kedves barátom, akivel ugyan az elmúlt időszakban ritkábban futottunk össze, mégis, öröm volt a társaságában időt tölteni. Kapva kaptam is az alkalmon, hogy elhívjam, hisz nekünk is jól jött egy ismert szakértő neve a listán, neki pedig remek reklámlehetőségnek bizonyult ez a könyve kapcsán. Mindkét oldal remekül profitálhatott ebből, meg aztán, kár is lett volna kihagyni egy jó kis teniszpartit. A rendezvényre kényelmes öltözékben érkeztem, egy nyárias ruhát viseltem teniszcipővel, s a biztonság kedvéért hoztam magammal váltóruhát is, ha netán valaki felkérne egy komolyabb meccsre. Az alig néhány percig tartó regisztráció és rendezvénycsekkolás után megindultam, hogy feltérképezzem a placcot, köszöntem mindenkinek, akinek kellett, váltottam is néhány szót az általunk meghívott vendégekkel, igyekeztem szórakoztató társaságnak tűnni, bár őszintén szólva, most szívesebben diskuráltam volna egy kicsit Jules-al, sem mint, hogy erőltetett mosollyal fogadjak olyanokat is, akiket amúgy ki nem állhattam. (mert hogy szakmabeliek közt is akadt szép számmal olyan, akivel korábban egy-egy ügy kapcsán konfliktusom akadt, s bizony róluk meg is volt a véleményem). - ..én is örülök, érezd jól magad Christina – mosolyogva intettem, s végre Mark leváltott, így könnyedén hagyhattam magam mögött ezt a nőt. Vele kivételesen nem szakmai problémám volt, hanem mondjuk úgy, hogy az SZMK-ban (szülői munkaközösség) gyűlt meg a bajunk egymással, történt ugyanis, hogy a gyermekeink egy azon osztályba jártak és az ő fiacskája megpróbálta befeketíteni a lányomat. Na de, a röpke kis gondolatkalandot követően már haladtam is tovább, amikor kiszúrtam az éppen érkező férfit. - Jules, szervusz! - mosolyogva már távolról intettem neki, s ahogy közelebb értem hozzá, a vállánál érintve nyújtóztam följebb, hogy két baráti puszival illessem. Kellemes parfümét ezer közül is fel lehetett ismerni, nem beszélve a megjelenéséről, igazán jól szituált ötvenes fickó volt. - Remekül festesz – jegyeztem meg, utalva sportosan elegáns öltözetére, miközben kezemmel intettem a pálya mellett kialakított pihenő és bárrész felé, ahol kényelmes fotelok lettek elhelyezve a napernyők alatt. - Gyere, üljünk le és igyunk valamit. Hogy érzed magad? Látom, hoztad az ütődet – mosolyogva jegyeztem meg, de nem is ő lett volna, ha ezek nélkül állít be.
Nem sok időnek kellett eltelnie, hogy miután beléptem a rendezvény területére szembe jöjjön velem az ismerős hölgy, akinek az ittlétem is köszönhettem. Már távolról is láttam azt az elbűvölő mosolyt és a meglengetett kart, majd közelebb értünk egymáshoz és miután köszöntöttem, viszonoztam a puszikat is. - Madame Kershaw! Jaj de jó újra látni! - mosolyogtam rá üdén. Igazán jól esett a dicséret, amire aztán ő is rászolgált, hiszen bőven sokkal jobban nézett ki, mint a legtöbb ötvenhez közeli lepukkant nő, akiket néha a városban lehetett látni, ha alaposan kinyitottuk a szemünket. A hölgy jó pár évet letagadhatna. És ki tudja, talán meg is teszi csak nem tudok még róla. - Merci, Angie! Maga sem lehet elégedetlen. Már-már szemtelenül fiatalos - mosolyogtam rá. Reméltem még nem szokott el a magázástól. Nem szoktam senkit tegezni, még a barátokat se igazán. Szinte csak a rokonokkal voltam tegező viszonyban. Elindultunk a bárrész felé, ahol valami alkohol mentes koktélt szerettem volna kérni. Nem voltam alkoholos típus. - Oui. Szeretem a saját ütőimet használni. Ha golfozni megyek monsieur Andrésszal, akkor is a saját ütőimet viszem oda is. Ez amolyan berögződés, egyfajta rögeszme. Nem tudom honnan ered. Megszokás. Szeretem mindenből a sajátomat elővenni és használni. Megbízhatóak és a kezeim is ezeket szokták meg. Azt hiszem erre mondják maguknál, hogy "kézre állnak". Én is így vagyok vele. Mikor helyet foglaltunk a fotelokban magam elé emeltem a baristától kért Safe sex on the beach-et és megszívtam a szívószálat. - Jól vagyok. Sok a munka, de egyébként jól vagyok. Nemrég beszéltem egy kolleginával, Kelseyvel. Oknyomozó újságírónő. Ha emlékszik, a múltkor meséltem önnek kis, hogy sikeresen kiszabadítottuk Maximilian Polart az emberrablók karmai közül. Nemrég felhívott minket, hogy adna egy interjút, hogy meg tudja írni a cikket a történetéről, én pedig ott leszek, mint szakértő, hiszen igen csak nagy szerepem volt a történetben. Szóval most készülgetek a találkozóra, hogy a legjobb formámat tudjam nyújtani. Bár... nem akarok önteltnek tünni, de általában a legjobb formámat tudom nyújtani. Közben készül az új könyvem is, ami a második francia császárságról fog szólni. Már csak két-három hónap és mehet is a boltokba, ha minden a tervek szerint megy. Már pedig muszáj, hogy a tervek szerint menjen. Na és ön felől? Meséljen kicsit, már olyan rég láttuk egymást személyesen.
A viszontlátás öröme kölcsönös volt, hozzá hasonlóan az én arcomon is kiszélesedett a mosoly. Mostanában nem volt alkalmunk olyan sűrűn összefutni, mindenkinek megvolt a maga elfoglaltsága, de most kifejezetten örültem ennek a rendezvénynek, hogy itt végre újra találkozhattunk. - Oh, köszönöm! - mosolyogva legyintettem vissza a bókjára, igazán jól esett, hogy észrevette, mennyire próbálkozom. Tényleg mindent beleadtam abba, hogy fiatalnak látszódjak, talán sokan nem is gondolták volna, hogy mennyi idősek a gyermekeim. Igaz, az évek során felgyülemlett ráncok azért mégis csak jelezték, hogy már nem vagyok egy kis fruska, de amit csak lehetett, megtettem annak érdekében, hogy megőrizzem a fiatalságomat. - Ne is mond, ez kicsit olyan, mint a babona, és köthető a szerencséhez. Ha bármit is aláírok, csakis a saját tollamat használom, ezért is van nálam mindig kettő - nevettem fel, megértettem, hogy miért is ragaszkodik annyira az ütőkhöz. Egy már jól megszokott fogás sokat segített a sportban, s biztosan több jó ütést is hozott, mint mondjuk egy kopott, kölcsönzött darab. A koktélokat közben megkaptuk, míg Jules egy mentes sex on the beach koktélt rendelt, addig nekem egy mentes mohijo-ra esett a választásom, hisz meleg volt, és ilyen időben kifejezetten jól esett a menta, s lime keveréke. - Ó igen, hallottam arról az esetről, a híradóban napi szinten beszámoltak a fejleményekről - komoly esetről volt szó, így izgalmasan hangzott az, hogy erről egy részletesebb interjú is készül majd. - Most mondanám, hogy mesélj a történtekről, de akkor inkább majd elolvasom, ha elkészül a cikk - fűztem hozzá nevetve, miközben helyet foglaltam Jules mellett és magam is kortyoltam a hűsítő italból. - Remekül hangzik, nem is tudtam, hogy a történelem is ennyire érdekel…Jules, kérlek tegeződjünk - kedves mosollyal kértem, hisz régóta ismertük már egymást, voltunk is olyan viszonyban, hogy ne kelljen már magázódásba bonyolódnunk. A velem kapcsolatos kérdésre hirtelen nem is tudtam, mit mondhatnák, talán ezért is húzódott el a mosolyom. Mit is mondhatnék, hogy romokban a házasságom, és a férjem feltehetően megcsal egy huszonéves fruskával? Hogy a gyerekeim mióta kamaszok, azóta teljes káosz az életünk, és úgy érzem, hogy egyre távolabb állok tőlük? Vagy hogy az anyám még mai napig a fejemre olvas mindent, és neki soha semmi sem jó? - Remekül vagyok! Nagyon jól megy minden az ügyészségen, az elmúlt időszakban csak nyertes ügyek vannak mögöttem - ez mondjuk még igaz is volt, mert ha családanyaként nem is, a szakmában azért sikerült brillíroznom. Hogy ez magamnak köszönhető-e , vagy az ellenfeleim gyengeségének, arra addig nem jöttem rá, de nem is igazán akartam ilyen mélységekig eljutni. Abban biztos voltam, hogy mindent beleadtam abba, hogy az egyik legjobb legyek, s hogy nőként is kivívjam a szakma figyelmét és tiszteletét. - Meg van még az a házad ott Franciaországban, vagy eladtad már? - kíváncsiskodtam, eszembe jutott, hogy anno rengeteg szép képet mutatott arról a tájról. - Mostanában a férjemmel azon gondolkodtunk, hogy ingatlanba kellene fektetnünk a Comói tó partjánál, mit gondolsz, vannak még ott elérhető áron házak? És most nem feltétlenül George Clooney szomszédságára gondolok - nevettem fel, nem mintha rossz lett volna a szomszédságába kerülni.
Bólintottam meglátására, miszerint legalább nem csak én ragaszkodom annyira ahhoz, hogy a saját dolgaimat használjam. Ismerős. Én is mindig a saját tollam használom, még akkor is, ha az a drága toll egyes emberekben negatív képet fest, mert beképzeltnek tartanak, vagy villogónak. Pedig nem erről volt szó, de ezt nem lehet mindenkinek megmagyarázni. Az évek során megtanultam, hogy nem is kell, nem is érdemes elkezdeni akárkinek magyarázkodni, egyeseknél az csak olaj a tűzre. - Akkor nem csak én vagyok ezzel így, mon chéri. Meséltem neki a mostani munkáimról és bár én a cikktől függetlenül szívesen meséltem volna neki, nem is említettem, mivel ő világossá tette, hogy majd a cikket akarja olvasni. Akkor nem is mondom neki, hogy szívesen mesélek, ha szeretne izgulni, akkor nem leszek semmi jó elrontója. Kibírja, csak napok kérdése. Az a tény viszont meglepett, hogy ezek szerint még sosem meséltem neki a történelem iránti érdeklődésemről, szeretetemről. Úgy néz ki az kimaradt az életemből, illetve életünkből, pedig jelentőséget képvisel mind az írói munkásságomban, mind az életemben, mivel nagy érdeklődéssel voltam a Napóleoni idők és a francia császárság felé. Meghatározó része volt az életemnek. - Nahát, tényleg? - mosolyodtam el. - Még sose meséltem róla? Ez szép! Akkor ezt pótolni kell. Az én érdeklődési köröm főként a 19.-20. századi Franciaországra. Első és második császárság, Napoleon uralkodása, a francia abszolutizmus és a kettős monarchia, na meg minden, minden, ami ehhez a korszakhoz köthető. A családomnak egyébként is volt némi köze Napoleonhoz, így már csak emiatt is fontos nekem a korszak.
A beszélgetés további részében rákérdeztem arra is, vele mi van. Olybá tűnt karrierje kifogástalan, bár magánéletét nem említette. Viszont a tegeződést... Húztam picit a szám, hiszen nem volt kedvemre. Nem nagyon szerettem a tegeződést, idegen volt nekem, de láthatóan ő ragaszkodott hozzá, én pedig nem akartam kellemetlen érzéseket kelteni benne. - Rendben. Akkor tegeződjünk - adtam be derekam engedékenyen. - És gratulálok, hogy ilyen jól teljesítesz a munkádban. Sok sikert a továbbiakhoz is, megdolgoztál érte - mosolyogtam és a koktélba kortyoltam. Egész jó volt, pedig nem szoktam ilyesmit fogyasztani. - Oui. Igen és szerintem nem is fogok túladni rajta. Családi örökség. Még a nagy szüleimé volt, aztán a szüleimé lett. Most a miénk. Hacsak a testvéreim úgy nem döntenek, hogy el szeretnék adni, én nem fogom - feleltem, kérdésén pedig jót nevettem. Már maga a kérdés is abszurd volt. - Hát Mark Zuckerberg, Bill Gates és Elon Musk számára biztosan elérhető áron vannak. Szerintem felejtős. Nem hozna elég profitot. Eleve már ezen az áron kevesek tudnák megvenni, ha pedig te azért vennéd meg, hogy aztán jobb áron el tudd adni... Szerintem nem tudnád akkora haszonnal eladni, hogy azt mondhassátok megérte. Maximum, ha jó sokáig ültök az ingatlanon, de akkor meg benne fekszik a pénz hónapokig, hetekig, ráadásul egy akkora összeg, amiből két másik ingatlant is meg lehetne venni egy kevésbé egzotikus helyen. De nem akarlak lebeszélni. Ha úgy érzitek belevágtok és vesztek ott valamit, akkor nem mondom, hogy ne, de ha az én tanácsom érdekel, akkor keressetek másik területet. Nem fog hamar megtérülni. Azt gondolom ott akkor érdemes ingatlant venni eladási céllal, ha már van akkora keret, hogy ne okozzon gondot, ha sokáig kell árulni, mert tudtok mellette más ingatlanokkal is üzletelni, így az elfekvő összeg nem fáj, nem bosszant, mert vannak további forgó tőkék, amik hajtják a hasznot.
Kezdőlap
